A három fűrészgép közül a kékben és a szovjetben volt sebességszabályzó, mely apró paneleket amint odafértem hozzájuk, menten ki is szereltem a gépekből. Mármint azért, mert az egyik még rendben működő fűrészgéphez szeretnék építeni egy olyan sebességszabályzót, ami nem a gépben van, hanem egy külön dobozban.
   Nem is oly rég ugyan elkövettem valami hasonlót, csakhogy az egy teljesen különálló doboz, most viszont olyat szeretnék csinálni, amit fixen fel lehet csavarozni a fűrészgép aljára.
   Amúgy nemcsak az említett kettőben, de a Bosch gépben is "elkoptak a fogak" hibával adta fel a mechanika a működést. Ezt csak azért említettem meg, mert ha már egyszer alapozok rá valamit, akkor nem ártana megnézni, hogy mi a helyzet a bútorlap alá épített fűrészgép fogaskerekeivel. Na most ha már azok is kopottak, akkor akár szeretném, akár nem, kénytelen leszek helyette venni egy másikat, amit momentán - már csak az anyagi vonzata miatt is - valahogy nem szeretnék, pedig amúgy mindig örülni szoktam az új gépeknek.

   Mint ahogy az már rengetegszer előfordult, most sem azért jöttem le a pincébe, hogy megépítsem a főtéma sebességszabályzót, mint inkább csak elpakolni szem elől azokat a dolgokat, amiket az utóbbi időkben szedtem szét. Most épp úgy áll a helyzet, hogy nemcsak a rádió maradt elől (meg persze az előbb a folyosón látott fűrészgépek is), hanem egy csomó minden más is. Ráadásul a majdnem lapozós órás rádióról szóló cikkből még egy sor sincs megírva, épp mint ahogy a kék és a Bosch fűrészgépről szóló cikkek szöveges része is hiányzik. Na most ami még szintén hiányzik, az a pakoláshoz szükséges munkakedv, pedig alapvetően rendet vágni jöttem le. Bár néhány aprósággal eljutottam a helyéig, de a zöm rendetlenség sajnos stabilan megmaradt.

   Cserébe megtaláltam a zöld gombos dobozt, amit azért éreztem nagyszerű történésnek, mert a sebességszabályzó befogadására szolgáló dobozt így nem nekem kell megépítenem. Mármint a kész doboz okán nem kell megcsillogtatnom a dobozépítés témakörében évtizedek alatt felszedett, amúgy persze durván hiányos tudásomat.

   Bár átütő eredményeket sajnos egyik fronton sem értem el, de a fűrészgépek azért csak visszakerültek valahogy a helyükre, a bal alsó sarokba. A "valahogy" jelző jelen esetben azt az igencsak veszélyes mozdulatsort takarta, amint a szerző a fűrészgépekkel kezében átugrotta a képen ugyan nem látható, de attól még nagyon is útban lévő egyik anyagos dobozt.

   Vagy talán itt? Ez amúgy mindegy. Illetve abból a szempontból mégsem az, hogy bár mindkét pozíció megfelelő, hiszen a dobozt bármelyik oldalra is teszem, a fűrészgép attól még befér a helyére, azonban úgy lenne jobb, ha a gomb inkább jobb kézre esne. A jobb oldal már csak azért is jobb, mert a megszokott fűrészelési pozíciómban ahhoz esik közelebb a konnektor, a hálózati kábelben meg ugye ki szeret felbukni?

   Miközben a képen látható alkatrészek épp nagyban útban vannak felfelé, addig a szovjet fűrészgépből kiszerelt modul már az asztal pultján, tényszerűen a jelfogó meghúzási időmérők előtt van útban.

   Na most ami még szintén útban van, de nagyon, az a szürke papírdaráló, mert a vödrének sarka épp beleér a fűrészgép számára kiképzett résbe. Bár felesleges, de ki azért nem dobom, hátha egyszer még kelleni fog valamire. Terveim szerint egyszer lesz helye a polcon. Mármint odaát a lomos pincében, de addig még annyi mindent kell szétszednem, elpusztítanom vagy elcserélnem, hogy azt már inkább neki sem állok felsorolni. Már csak azért sem, mert még a múltkori lakásban és persze a pincében történt felsorolós cikkek témáival sem vagyok kész.

   Amint a munkadarabok a szerző kezéhez kissé hozzáragadtak, menten sikerült megállapítania, hogy a pengetámasztó végleges összeszerelése sem ma lesz kész. Ez persze nem olyan nagy baj. Mármint azért nem baj, mert a pengetámasztó kiegészítés - mivel az a munkalap tetejére van szerelve - egészen biztosan útban lenne a sebességszabályzó felszerelésekor.

   Hiába van meg hozzá minden, attól még a szerző - kedvenc szokásához híven - hagyja néhány napot ülepedni a dolgokat. Mármint egyrészt a terveket, másrészt a port az eddig összegyűjtött alkatrészekre.
   Hogy erre mégis mi okom van? Mármint azon túl, hogy szinte mindig így teszek? Nos az, hogy míg a szabályozni kívánt motor 800 wattos, addig mindkét panel ennél kisebb teljesítményű gépből származik. Ez persze nem jelent egyértelmű akadályt, hiszen ha utánanéznék a panelekbe épített triakok teljesítményének, valószínűleg az derülne ki, hogy bőven megbirkóznak a 800wattos motorral is.
   Ehhez képest a szerző úgy gondolta, hogy ő majd talál az út szélén egy eldobott porszívót, amiből ugye 800 wattosnál kisebb talán nincs is, és majd annak a gépnek a szabályzóját használja fel.
   Hogy a képen látható panelek (plusz egy kapcsoló) az apró dobozba már eleve bele sem férnek? Na ez kérlek egy olyan újabb akadály, ami egyértelmű okot ad a további halogatásra.
   Gondolom nem árulok el vele titkot, ha elmondom, hogy részemről mindig rácsodálkozom, mikor valami tervem - minden agyament tökölésem ellenére - mégiscsak egésszé kerekedik.

   Most, hogy épp nem különféle átmérőjű csöveket kerestem, hanem porszívót, egyből találtam egy rakás változatos átmérőjű csövet, mely kincseket mérgemben nem hoztam el, amit persze később majd még biztosan bánni fogok.

   Ez a kép már-már művészi! Amúgy ha nem mondom el, akkor ember nincs a földön aki rájönne, hogy mit ábrázol. Ez kérlek egy a töltésoldal zöldjében talált citromsárga színű porszívó, amin még a csöve is rajta van! A kép eredetileg még ennyit sem mutatott, ezért átfordítottam negatívba. Mivel a porszívóban nem volt szabályzó, így nem hoztam el.

   Ezt a csövet viszont elhoztam. Ez amúgy nem az előbbi képen (nem) látható porszívóról származik, hanem mellőle úgy két méterről. Ilyenkor egy kicsit úgy vagyok vele, hogy bár a kívánságaimat látják az égiek, de annyira azért nem figyelnek rám, hogy azt hozza elém a sors, mint amire épp szükségem van.

   Amúgy persze lehet, hogy mégis. Mármint ha a képen látható bajonettzáras csatlakozó passzolni fog a lomos pincében jelenleg még hozzáférhetetlen helyen tárolt Orion porszívóba, akkor nagyon boldog leszek!

   Mikor meglátom, hogy útban van (márpedig már megint itt állok előtte), olyankor mindig megígérek a papírdarálónak egy kukába történő kivágást, csak aztán ezt valamiért sosem teszem meg.
   A sámlinak pedig, mikor meglátom, hogy milyen kis koszlott, egy sárgára történő lefestést szoktam beígérni. Ez utóbbi amúgy már majdnem megtörtént, ráadásul többször is, csak mikor a fa felületét közelebbről is megszemlélem, majd meglátom a belőle kiálló szögeket (amiket persze mindig vissza szoktam kalapálni), valamint az egész konstrukció csálésága is napvilágra kerül, olyankor azt szoktam magamnak mondogatni, hogy inkább készítek helyette egy újat. Mint ahogy megannyi másik építési tervem megvalósulásának idejére, úgy erre is kíváncsi vagyok, hogy mégis mikorra fog bekövetkezni. Mondjuk ha a fűrészgép kikupálásával megleszek, akkor legalább az a gátló tényező elhárul, hogy nem tudok egyenesen fűrészelni. Amennyiben idővel még az esztergára tervezett áttétel is elkészül, akkor a kerek dolgok elkészítésével is meg fogok tudni birkózni. Az eszterga amúgy már készül, csak még nem tartok vele sehol. Mondjuk motorja és csapágyháza már van, valamint rengeteg kép is készült a jórészt sajnos semmiről.

   A nagy piros X helyére fog kerülni a kis zöld gombos doboz. Ezt persze már mutattam, de most már látom is, hogy nincs hiba a konstrukcióban. Mármint oda fog férni a doboz, és még a hozzávezető kábeleknek is van hely. Mármint mindezt úgy, hogy mikor a fűrészgépet ráteszem a munkapadra, akkor sem a doboz, sem a kábelezés nem lesz útban.

   Ez itt egy olyan kép, ami egy a fűrészgéphez megépítendő másik kiegészítőről szóló cikkből szökött át ide. Annak az lesz a lényege, hogy a fűrészlapnak nekitolt anyag párhuzamosan érkezzen. Erre a lehetőségre akkor van szükség, ha tegyük fel fogazott kötést szeretnék készíteni.

   Ha már itt vagyok, gondoltam megtekintem a fűrészgép belsejét is, nehogy úgy járjak, hogy már ez a gép is az utolsókat rúgja. Hogy ezt már mondtam, de most megint mondom, az annak köszönhető, hogy a jelen cikk képsorai 6 szakaszban készültek. Vagyis mire odaértem a következő fejezethez, addigra rég elfeledtem, hogy mit írtam korábban.

   A fűrészgép nézegetése már csak azért is szerencsés döntés volt, mert amint a sebességszabályzó gombját megláttam, mindjárt beugrott róla a tuti megoldás. Mármint az, hogy nem kell a gépnek másik szabályzó elektronika, és még az eredetijét sem kell áthelyeznem a dobozba (mármint azért, hogy onnantól kezdve kényelmesen hozzáférhető helyen legyen), hanem elég csak ezt az apró potmétert átszerelnem. Pontosabban szólva, igazándiból még erre sincs szükség. Mármint nem kell a kissé kényelmetlen kezelésű élgomb áthelyezésével kínlódnom, hiszen beépíthetek helyette a zöldgombos dobozba egy másikat. Mármint egy alkalmas értékű példányt, valahonnan a lakásban található három doboznyi készletemből.

   Bár ez nem tartozik szorosan a mai témához, de attól még ugyan mikor máskor vethetnék egy óvatos felderítő pillantást a fűrészlapot befogó rendszerre, ha nem éppen most? Mármint azt kell rajta megvizsgálnom, hogy mégis hogyan képes a fűrészlapot ferdén befogni. Mármint úgy ferdén, hogy a gép végül nem a munkalap széleivel párhuzamosan vág, ami egy minimum k*rvára idegesítő jelenség. Mármint azért, mert miközben az ember a fűrészgép előtt állva érzi, látja, hogy teljesen egyenesen, a munkalap széleivel párhuzamosan, a fűrészlapra pedig épp merőlegesen tartja a munkadarabot, az a k*rva vágási vonal még véletlenül sem ott lesz, mint ahol számítani lehetne rá.

   A fűrészlap egyik széle a képen látható horonyban támaszkodik meg, ami már csak azért sem jelenthet stabil megoldást, akarom mondani befogást, mert ugye az egyes fűrészlapok eltérő vastagságúak.

   Az első körben kiválasztottak közül a túl nagy fejű, valamint a túl hosszú példányoktól eltekintve, mind megfelelt. A meglehetős tömegből végül azért választottam a két feketét, mert azokon már eleve rajta volt a rugós alátét.

   A trimmer a panel sarkán arra szolgál, hogy egy vékony csavarhúzóval kívülről benyúlva, azzal be lehessen állítani a motor alapjáratát, vagyis a forgatógomb legkisebb állásához tartozó sebességet.

   Ezek az amúgy bezsírozni szándékozott alkatrészek valamiért itt, vagyis a doboz másik felében maradtak. Bár rezgett a léc, hogy az újrakenésük előtt megtakarítom őket, ez a munkafázis azonban végül elmaradt. Mármint azért, mert úgy kb. öt perc fűrészelés után, úgyis minden újra ugyanígy nézett volna ki.

   Bár nem tudom mi vehetne rá, hogy a fűrészgépet az eredeti állapotába visszaalakítsam, attól még meghagytam magamnak rá az esélyt. Mármint nem vettem ki a panelből a potmétert, épp csak elvágtam az egyik lábához menő vezetéket. A másik potméterig persze el kell vezetnem egy kábelt, amit, hogy ne legközelebb kelljen, mindjárt elő is túrok a lomos pincéből.

   Miközben a csavarok szétválogatása című projektem kitűnő eredménnyel zárult, addig az alkatrészek szétválogatása sajnos már nem annyira. Mármint azért nem, mert a második körös, mondhatni részletesebb szétválogatás valahogy elmaradt.
   Na most ami még ez utóbbit is alulmúlta, az a kábeleim és vezetékeim szétválogatása. Bár néhány dobozra és fiókra került felirat, de ezeknek sem a miben állóságára, sem a pincében felvett pozíciójára nincs rálátásom. Mármint a rumli miatt nem lehet látni a feliratokat, a rövid eszem eredményeképp pedig már rég nem emlékszem rá, hogy a vezetékeket és kábeleket mégis miféle elvek alapján válogattam szét. Így persze nem sok esélyem van a keresett kábeleket megtalálni, ha csak előtte át nem nézem a kábelrendezésről szóló cikket.
   Most például egy darabka (dugó nélküli) hálózati kábelre lenne szükségem, lehetőleg duplaszigeteltre, valamint egy legalább kéterű, a hálózatinál vékonyabb kábelre, a potméter lábainak kivezetéséhez.
   Valahol mélyen dúl bennem egy olyan harc, ami egyrészt a folyamatos rendcsinálást célozza, másrészt az annak útban lévő, még nagyban bemutatásra váró kincsek sorsának, vagy ha már be lettek mutatva, akkor egyszerűen csak pozíciójak rendezését. Mivel ez a két cél ezer szálon összefügg (amúgy remélem, hogy most már nem ezer szálon), így nincs rajta mit csodálkozni, hogy képtelen vagyok a rumliból kikeveredni.
   Mert ugye itt is mi van? Egyrészt egy projektor, amit ekkor még nem mutattam, másrészt alatta egy a kábelek szétválogatása óta az útból még mindig el nem tett fiók. A hűtőbordaerdő erősítőt is hiába mutattam meg, ha még mindig a földön hever. Előtte (mármint a bemutatása előtt) legalább a polc legtetején volt, nem pedig itt lent láb alatt.

   Ezzel a kosárral nemcsak az a baj, hogy a kábelek szétválogatása óta nincs eltéve, hanem egyben az is, hogy fogalmam sincs róla, hogy ez a vegyes felvágott mégis miféle elvek alapján állt össze. Ha csak nem arról van szó, hogy ez a kosár már a kábelválogatás után keletkezett.

   Íme a lomos pincei asztal egy részlete. Mikor ezt az asztalt meglátom, részemről mindig azzal vígasztalom magamat, hogy ha nekiállnék, akkor két hét alatt simán le tudnám üríteni. Mármint nem úgy értem a dolgot, hogy egyszerűen csak fognám és lepakolnám róla a dolgokat, hanem úgy, hogy az összes még feldolgozatlan tétel sorsának rendezésével együtt.
   Mondjuk a kék mérőműszert, valamint a 71DA2-es alapműszereket tartalmazó vödröt már eltehetném. Már persze csak akkor, ha épp hozzáférnék a műszeres dobozokhoz. Mivel nem, így maradnak az apróságok. Már ha apróságnak lehet nevezni mondjuk a spektrumanalizátoros mélyládát, a Samsung lézernyomtatót, vagy a flexibilis géplámpa építős projektet. A koszos elejű, valamint a három középmechanikás videóról már nem is beszélve! Mindeközben a ventilátor alatti fehér dobozban egy rakat léptetőmotor van, melyeket csapágyháznak kívánok felhasználni a csiszolómalomhoz. Vagy nem. Vagy mégis, de nem a malomhoz.

   Az eddigi egy helyett az immáron két kábelnek hiába nem állt szándékában a törésgátló lyukában elférni, a vezetékezés területén szerzett több évtizedes rutinommal simán meggyőztem őket, hogy ha nem férnek meg egymás mellett békében, akkor az komoly retorziókkal fog járni.

   Bár ez a képen csak akkor felfedezhető, ha elárulom, de attól még úgy van, hogy egy próba kedvéért megkíséreltem a fűrészlapot a gépbe a lehető legferdébb állásban rögzíteni. Mivel ez nemcsak úgy sikerült, hogy a penge jobbra kajszult, hanem úgy is, hogy balra, így valószínűleg az is sikerülni fog, hogy a fűrészlap a helyén teljesen egyenesen álljon. Ehhez persze az kell, hogy a pengét tartó két csavar meghúzásának idejére a fűrészlapot valami párhuzamosítsa a fűrészgép munkalapjával. Ez a feladat szerintem lazán megoldható lesz egy a fűrészlaphoz asztalos szorítóval odafogatott léccel.

   A meglehetősen mélyen ülő csavarok meghúzásához azonban mindenképp szükségem lesz egy olyan hosszú csavarhúzóra, ami a munkalap szélétől beér egészen a gépig.
   Na ekkor történt, hogy kissé megbántam a korábban kiválasztott két csavart. Mármint azt, hogy azok kereszthornyos fejűek. Mondjuk a két csavart semmiből sem tart hagyományos sliccűre cserélni, amihez ugye van hosszú csavarhúzóm. Már csak azért sem lesz nehéz dolgom, mert a korábban kiválogatott csavarokat még nem szórtam vissza a dobozukba.

   Bár a fölöslegesen áthozott háromerű kábelt nem vittem vissza a kábeles kosárba, a rend látszatát keltendő, annyit azért megtettem, hogy legalább azt a hatalmas csavarhúzót visszatettem a fiókba.
   Na most a jelen kép címe azért lett az, hogy "frászt", mert miközben a fiókot kihúztam, az egy kicsit meglökte az elétámasztott munkapad sarkát, ami aztán a fiók visszatolása után, ha lassan is, de nekem vágódott, ami persze, mivel akkor már háttal álltam neki, a frászt hozta rám.

   Így, hogy nincs benne a fűrészlap, meg persze a pengetámasztó sincs rajta, na így már nagyon könnyű a gépet a helyére betenni. Ez persze nem így lesz, hiszen a gépet folyton szét majd összeszerelni nagyon bonyolult, pláne értelmetlen lenne.

   Mikor reggelente a munkalapon heverő szabályzókat és a zöldgombos dobozt megláttam, mindig azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy ezek meg vajon meddig lesznek itt? Amúgy ugyanezt szoktam kérdezni a jelfogó meghúzási időmérőket, a Werra fényképezőgépet, no meg a Harkov villanyborotvákat meglátva is.

   Mivel időközben eltelt néhány nap, mire fel kiestek a dolgok a fejemből, egy darabig ugyan elvoltam azzal a kérdéssel, hogy a dobozba mégis melyik panelt szereljem be, de végül azért csak sikerült rá emlékeznem, hogy a legjobb megoldás szerint egyiket sem.

   A múltkor már nagyon ott tartottam, hogy a sűrűn kellő, természetesen legfelülre pakolt dobozokat megcserélem a ritkábban kellő alsókkal, ez azonban valamiért mégsem történt meg, mire fel a kapcsolókért mászhattam fel megint.

   Mivel mindkét gumitücskös dobozom a szekrény tetején van, így mászhattam fel értük megint. Mondjuk szerencsémre elsőre eltaláltam, hogy amiket keresek, azok a kisebbik gumik között vannak.

   Bár annak keresését nem örökítettem meg, némi turkálás után sikerült találom egy 470 kiloohmos potmétert. Akarom mondani, többet is találtam belőlük, melyek közül - számomra meglepő módon - több példány is 400 kiloohm alatti értékűnek bizonyult, mire fel hibás méréssel sikerült meggyanúsítanom a múltkor szétlőtt multiméteremet.
   A képen látható nyeles tokmány azért került elő, mert ugye egy lyuk 10-esre történő felfúrásáért csak nem veszem már elő a fúrógépet. Mikor rájöttem, hogy a képen látható lyukkal szembe, vagyis a másik műanyag oldallapra öt vadonat új lyukat kell fúrnom, akkor persze már elővettem.

   De legalább végre meglett a hiba, ami számomra annyira meglepő volt, hogy alig akartam hinni a szememnek. Amit a képen látunk, az a sebességváltó gombjának áttételműhöz történő csatlakozása. Ami úgy néz ki, mintha zsír lenne, az viszont nem az! Mármint tisztára olyan állaga volt, mintha mondjuk melegtakony lett volna odanyomva, nem pedig zsír. Mindezt úgy, hogy ez a gép a legutóbbi elrakásakor még rendben működött!
   Mivel apróra szétszedni most valahogy nem volt kedvem, kapott WD40-et (bár nem mernék rá megesküdni, hogy az nem árt a műanyag alkatrészeknek), majd, hogy a fogaskerekek között összenőtt zsír fellazuljon, jó sokáig tekergettem a motor hűtőventilátorát. Mármint azért azt, mert csak ahhoz fértem hozzá.

   Ebben a környezetben az a jó, hogy az asztalomnál ülve, onnan akár fel sem állva tudok megcsinálni egy csomó mindent. Mármint még valamikor régen úgy körbevettem magam a szerszámokkal, hogy még mind a mai napig minden ott van a kezem ügyében.
   Hogy szemetelni jobb lett volna lemenni a pincébe? Ez mondjuk igaz, épp mint ahogy az is, hogy mivel szemetelni a középső asztalfiókba szoktam, így a munka végeztével még csak porszívóznom sem kellett. A munkának amúgy még nincs vége, hiszen a három lyuk fölé kell még két kisebb is, ami majd a kábelrögzítőt fogja tartani.

   Mivel van olyan dobozom (ezt amúgy nem is olyan rég találtam meg), amire valaha azt írtam, hogy dupla hármas anyák, így épp csak ki kellett közülük választanom egy az adott feladatra megfelelőt.

   A viszonylag egyszerű gombkeresés feladatával ellentétben, a kapcsoló beszereléséhez szükséges lyuk felbővítésének idefent álltam neki, pedig a fogtechnikai maróval még egy perc sem kellett volna ahhoz, amire a Miniplex géppel ráment vagy tíz percem.

   Miután belegondoltam, hogy mekkora feladat lenne az esztergával egy 6-os tengelyre való forgatógombot elkészíteni, mindjárt úgy döntöttem, hogy ha találok az adott helyre éppen passzolót, akkor a meglévő készletből fogok választani. Na most ha nem, akkor persze marad az esztergálás.

   Mivel rengeteg forgatógombom van, gondoltam nehogy már ne akadjon köztük egy ide illő, épp méretes! Ezt jelen esetben úgy kell érteni, hogy a forgatógomb szoknyájának el kell takarnia a potméter tövét. No nem mintha ez a pince mélyén, a fűrészgép munkalapja alatt annyira számítana, de ha lehetséges, akkor ugyan miért ne lenne a megoldás szép?

   Egy fiók tartalmát kétféleképpen lehet átválogatni. Míg az egyik megoldás az, hogy egyenként kiszedegetek belőle mindent (jelen esetben gombot), majd azokat odapróbálom a feladathoz. Már persze csak azokat, melyek legalább egy kicsit is hasonlítanak az elképzelthez.

   Na most a másik megoldás szerint azzal nyitok, hogy ahogy van, a fiók teljes tartalmát kiborítom, s amit már megnéztem, és persze alkalmatlannak találtam, azt visszadobom a fiókba. Én ez utóbbi válogatási elvet szoktam alkalmazni, mégpedig azért, mert míg az előző kép alatt vázolt megoldás végére minden kikerül a fiókból (vagyis a keresés végén majd pakolhatom őket vissza), addig ezen másik megoldás végén, a válogatás befejezésekor, már eleve minden a helyén lesz. Kivéve persze a meglehetős tömegből kiválasztott alanyokat.

   Bár volt néhány kóbor találat, de mivel mindegyiket erőltetettnek éreztem, ezért egyrészt egy kissé elszomorodtam, másrészt végül egy már nagyon ergya állapotú gombot választottam.
   Ezt persze nem azzal a céllal tettem, hogy felszereljem a potméterre (amúgy persze de), hanem úgy gondoltam, hogy ha letördelem róla a maradék bakelitet, akkor masszív alapja lehet egy fából esztergált gombnak. Mármint jobb ez így, mintha menetet akarnék vágni a fába.

   Miután mindent visszatettem a helyére, egyszer csak eszembe jutott, hogy hová lettek a fiókból (mármint az előbb látottból) a műszerre való forgatógombok. Egyrészt a balra, másrészt a jobbra látható fiókba kerültek. Nyitásképp mind a jobb oldali fiókban voltak, majd kiválogattam közülük azokat, melyeket a talán soha el nem készülő monitor célú erősítő előlapján szeretnék látni.
   A bal oldali fiók látványától újra rám tört a szomorúság. Mármint egyáltalán nem jó látni egy olyan tervet, amiből valószínűleg már nem lesz semmi. Na most ha nem rakom össze a sebességszabályzós (ez a mai téma), a pengetámasztós (ez volt a múltkori), majd ütközős (ez meg remélem a következő barkácsolós cikk témája lesz) fűrészgépet, akkor sosem lesz doboza az erősítőnek! Szóval ahogy azt mindig is szoktam volt magamnak mondogatni: Hajrá Géza!

   A meglehetős tömegből talán még ez a gomb passzolt leginkább, amit végül azért nem kapott meg a potméter tengelye, mert sajnáltam egy ilyen szinte nem is látszó helyre elhasználni.

   Ahogy a hall közepén, a tőlem megszokott határozatlansággal toporogtam, épp azon elmélkedve, hogy meginduljak-e a pince irányába gombot esztergálni, vagy ha azt azért nem is, de akkor legalább bekötni a helyükre a mindenféle kábeleket, hogy ebből a projektből a végére már tényleg csak a gomb hiányozzon, egyszer csak kiszúrtam a felső polcon a magnó mellett látható GE telefon dobozt, meg persze magát a magnót is, ami ekkor még nem volt bemutatva.
   Ezt úgy kell érteni, hogy mire ez a cikk megjelenik, addigra szándékomban áll megmutatni a Philips orsós magnót, meg az UHER 4000-ret is, meg a ferde tetejű SANYO decket, meg a BRG MK-29-est, meg a SONY TC-U5-öt is, és akkor kifogynának végre a hallból a még bemutatatlan magnóim. A pincében persze még akad belőlük egy akkora csokorral, hogy tán sosem érek a soruk végére!
   Mivel az N4504-es magnó mellett álló forgatógombos dobozhoz csak létráról, vagy úgy lehet odaférni, ha felállok az ágyra, majd onnan átlépek az asztalra, rezgett a léc, hogy az említett lelőhely megtekintését - már csak életvédelmi szempontokból is - inkább kihagyom.

   Végül mégiscsak felmásztam az ágyra, ahonnan átléptem az asztalra, bár egyértelműen a létrás megoldás lett volna biztonságosabb. Mivel a szobalétra a karácsonyfa mögött volt, a hatfokos festőlétráról pedig le kellett volna pakolni a vécépapír gurigákat (az mennyire megterhelő meló lett volna már...), ezért nincs rajta mit csodálkozni, hogy inkább a kisebbik táblaműszer dobozról történő áthelyezését választottam. Mármint az valami rejtélyes okból épp rajta volt a gombos dobozon.

   Ami még szintén rajta van, csak nem a gombos dobozon (illetve nemcsak azon), hanem főképp ezen a magnón, az a valami mérhetetlen mennyiségű por. Ezt kérlek úgy kell nézni, hogy mikor megvettem, akkor teljesen tiszta volt, és a magnó háza csak a mosogatási mániámnak köszönhetően lett némi enyhén mosószeres vízben meglögybölve. Szerintem mikor majd ennek a magnónak nekiállok, mindenképp azzal kell nyitnom, hogy újra elmosogatom. Mondjuk ha lett volna annyi eszem, hogy beteszem egy dobozba, vagy egy zacskóba, akkor persze nem porosodott volna be. No de ki gondolta volna, hogy egy magnót több mint 10 év alatt sem leszek képes összerakni?

   Mivel sem gombot esztergálni, sem vezetékezni nem volt kedvem, a pincébe történő lemenetel helyett inkább a jelen sorok megírását választottam. Amúgy a balra látható újabb fekete gomb azon gondolatmenet hatására került kiválasztásra, hogy ha arra készítek egy akkora és olyanforma szoknyát, ami eltakarja a potméter tengelyének tövét, akkor lehet, hogy jó lesz. Azért csak lehet, mert úgy éreztem, hogy kicsi. Mármint a gomb külső átmérője.
   Mivel a pincében általában cérnakesztyűben szoktam dolgozni, így a gombnak nem annyira a bőrhöz kell tapadnia, mint inkább a kesztyűben megfogva nem szabad csúsznia. A gomb formája és felületi milyensége persze nem annyira lényeges. Esetében valójában nem arról van szó, hogy a potméter tengelyére szerelendő gomb egy fontos részlet lenne, mint inkább arról, hogy sikerült találnom egy olyan apró részfeladatot, amivel a projekt befejezési idejét jócskán kitolva már megint eltökölhetek.

   Miközben a hátam mögött a konyhában a reggeli kávém vize a mikróban épp nagyban melegedett, a nyitott ajtóból az előszobát szemlélve mindjárt több, ezzel a helyszínnel kapcsolatos dolog is eszembe jutott. Míg a jelen cikkhez kötődően az, hogy a tonikos palack kupakja épp megtenné forgatógombnak, addig úgy általában véve már megint a rendetlenség. A Lyra táskarádió a nekitámasztott csomagnyi vécépapírral még csak hagyján, de az esernyő mellett álló szivacs már nagyon hiányzik a jelenlegi székemről.
   Na most ami viszont - megjegyzem meglepő módon - napokig nem hiányzott, az a pince mélyén történő barkácsolás. Fogalmazzunk finoman úgy, hogy a feladatok elvégzése iránti lelkesedés csak nagyon ritkás hullámokban tört rám. Erre kitűnő példa az imént említett, már napok óta kicsomagolatlanul állomásozó vécépapír, ami annak ellenére van itt, hogy azzal mindössze annyi a dolgom, hogy feltegyem a gurigákat a budiban a létra fokaira. Ilyen hozzáállás mellett persze nincs rajta mit csodálkozni, hogy nem haladnak a dolgaim...

   Ma is csak azért sikerült lejönnöm, mert az ebéd utáni szendergésből valamiért annyira korán sikerült kikeverednem, hogy a hirtelen jött idővel mindenképp kezdenem kellett valamit. A képnek azért lett a címe "már csak", mert "már csak" össze kell szerelnem azokat a dolgokat, amiről "már csak" a forgatógomb hiányzik.
   Ami viszont most valahogy nagyon nem hiányzott, az a képen látható kulcscsomó elkeveredése. Mármint azt vagy benne hagyom a zárban, vagy a zsebemben van, vagy az övtáskámban. Mivel máshol nem szokott előfordulni, vagyis sem ide, sem sehova máshova nem szoktam letenni, ezért ráment vagy két percem, mire végre megtaláltam.

   Bezzeg az eszterga felé vezető utamon a rendetlenséget, na azt persze egyből sikerült megtalálnom! A három frissen festett, illetve lakkozott fadarabot persze nem volt kunszt eltenni az útból. Mondjuk az alattuk elterülő asztalt sem volt megerőltető a falra visszacsukni.

   Mikor megláttam, hogy bár az esztergához már teljesen szabadon hozzáférek, azonban a kiegészítőihez még nem, akkor nem sok híja volt, hogy odaülök a kép alsó szélébe belógó, amúgy térdmagasságú farakás mellé, majd visszadobálom a kuglikat a sarokba.
   Ezt amúgy csak azért nem tettem meg, mert a fadarabok direkt azért lettek idetéve, hogy ha - ég ne adja - újra beáll a derekam, akkor míg vissza nem nyerem a mozgásképességemet, anyámnak ne hátul kelljen keresgélnie a tűzifát. Mármint anyámnak a múltkor még többszöri nekifutásra sem sikerült felkapcsolnia a hátsó villanyt, pedig jól látható helyen van a kapcsoló.

   A tonikos palackot a sárga kupakjával ugyan odafent felejtettem, de ez semmiféle fennakadást sem okozott, hiszen kupakból idelent is meglehetős készlettel rendelkezem.

   A zöld kupakban az lenne az okosság, hogy annak nincs teteje, így pusztán bordázásként ráhúzható egy fából készült gombra. A nagy piros kupak már eleve magában megáll mint gomb, épp csak egy betét kell bele ami leszűkíti. A kék színű gomb WU2 samponos palackról való, és a hossza miatt választottam ki. A négy piros kupakból készített gombot pedig úgy képzeltem el, hogy míg az egyik kupak lenne a gomb vége, addig a másik háromnak lecsapnám esztergával a tetejét, majd a meghagyott végű kupak után a megdolgozott három gomb fel lenne tolva egy fából esztergált rúdra.

   Mivel a felvázolt négy lehetőség közül a már eleve megfelelő méretűnek tűnő piros kupak volt a legszimpatikusabb, így azt választottam ki alanyul. Egy fából készült közbetét persze majd még ebbe is kell, amibe majd a lehozott, már csak néhainak mondható forgatógomb közepét fogom belesajtolni.
   Mikor az esztergát a képen látható kombinációban összeállítottam, majd le szerettem volna cserélni a platformon a bár tokmányos, de attól még állócsúcsot az ugyanilyen, de forgó tokmányos változatra, komoly meglepetésként ért, hogy azzal a kiegészítővel még nem készültem el.

   A kerek fadarabokat még valamikor évekkel ezelőtt tettem félre, mondván majd ezekből esztergálok nyeleket az esztergakésekhez, azonban kiderült róluk, hogy a puhaságuk okán szerszámnyélnek teljesen alkalmatlanok. Most viszont - a gomb belsejébe közbetétnek - nyugodtan használhatok belőlük.

   Kivettem a tömegből egy jó arasznyi fadarabot, majd levágtam belőle egy a célt többször is kiadó darabot. Már csak ez az egyszerű tény is nagyszerűen bizonyítja, mennyire bízik a szerző az esztergálási tudományában.
   A jobbra lent látható forgatógomb belsőről kezdetben csípőfogóval, majd kombinált fogóval próbáltam letördelni a maradék bakelitet, de mivel ezen próbálkozásaim csúfos kudarcba fulladtak, bevetettem ellenük (mármint a bakelit ellen) egy kalapácsot.
   A balra lent látható alkatrész az eszterga gyári felszerelése. Hogy ferdének néz ki, az sajnos nem az optika torzítása, és még csak nem is az általam belebarkácsolt tengely miatt van.

   Mire fel afelett érzett fene nagy mérgemben, hogy már megint munka közben kell szerszámot barkácsolnom, legyártottam a képen látható két csodát. A 8-as csavar a toldó belsejébe való, természetesen központosítónak. A toldót amúgy sarokcsiszolóval fogaztam ki.

   Mivel az előbb megemlítettem az esztergakések nyelét, de azok a nyelekhez begyűjtött anyagok még a polcon hevernek, így nincs rajta mit csodálkozni, hogy az esztergakések még nem készültek el. Én persze ettől függetlenül nekiálltam a keresésüknek, s bár ez nem volt egyszerű, mégiscsak találtam két kést. Míg az egyik a képen látható, kissé kopott fogazású reszelő, addig a másik egy csupasz pálca, aminek fazonra köszörültem a végét. Na ebben meg az a fura, hogy meg mernék rá esküdni, hogy egyszer már gyártottam egy esztergakést, kissé bumszli nyéllel, azt azonban semerre sem találtam, pedig már van eszterga alkatrészes, és még egy vésős fiókom is.

   A fadarab nyitásképp a kerek formáját kapta meg, majd a gépben forgatva, fűrésszel nekiesve, megfelelő szélességűre vágtam. Ez amúgy pusztán ránézésre történt. Mikor ezzel megvoltam, fúrtam bele egy a recés betétnél kisebb átmérőjű lyukat. Hogy a fadarabon hol legyen a hernyócsavarnak szükséges lyuk, azt is pusztán ránézésre jelöltem be. Mivel lusta voltam mérni, a kupakra fúrt lyuk helyének kijelölésével is így jártam el. Mivel a hernyócsavar négyes, a lyukak pedig hatosak, így valószínűleg sikerülni fog a rendszert átjárhatóra összeállítani.

   Hogy a vas betét a fában jó helyen álljon, azt a beletekert csavar segítségével lőttem be. Mármint a fába fúrt lyukhoz képest, pusztán ránézésre. Mikor a satu pofáit - mint prést - elkezdtem összehúzni, a fadarab a sorsát illetően komoly fenyegetést kapott. Már úgy értem, hogy közöltem vele, hogy ha el mer hasadni, akkor hozom a baltát, amivel aztán apró szilánkokra csapom szét. Ez persze nem volt igaz, hiszen megdrótoztam volna.

   Na most a pincében vagy nincs 4-es hernyócsavar, vagy valahova nagyon különtettem, ami azért nem volt gond, mert egy az eszterga tokmányában forgó csavar feje mögé odatenni a keretes fűrészt, na az nem volt megterhelő feladat.
   A képen amúgy az látszik, hogy végre használom valamire a Miniplexhez még valamikor rengeteg évekkel ezelőtt vásárolt miniatűr vágókorongot. Mármint befogtam a nagy sárga Miniplexbe, Majd azzal vágtam sliccet a satuba fogott hernyócsavarba.

   A csavar végét azért kellett megkúposítani, hogy biztosan álljon a potméter tövig felmetszett tengelyében. Persze most már ez sem egy komoly feladat, hiszen épp csak neki kellett tolnom a csavar végének a reszelőt, a többit már simán elintézte az eszterga forgása. Az mondjuk igaz, hogy a csavar ezen durva atrocitások után teljesen használhatatlanná vált, de semmiből sem tartott a friss sliccénél fogva egy menetmetszőn keresztülhajtani.

   Amennyiben csinálnék valami olyan gépet, amivel el tudnám készíteni a recéket is, amikből persze egy forgatógombra egyáltalán nem szükséges ilyen sok, akkor simán tudnék forgatógombokat gyártani, mondjuk a téli tüzelőnek vett akácfából. Mondjuk ez is fából van, de persze csak részben. Amúgy szerintem szép lett.
   Miután a tengelyre felszereltem, majd egyből nem tudtam megtekerni, akkor kiderült, hogy ez azért van, mert a pince hűvösében beállt benne a zsír, amin egy óvatos cseppnyi WD40-el segítettem, mire fel a tengely teljesen ellazult.
   Amennyiben most meg az lenne a baj, hogy a tengely túl könnyű járása, valamint a fűrészgép rezgésének hatására a gomb, azzal együtt pedig a beállított sebesség elmászik, akkor majd teszek a gomb mögé egy gumiból készült alátétet.
   Amúgy a gumialátét születés előtti neve biciklibelső, amiből nálam mindig akad a pincében, bár az utóbbi időben - kopp, kopp, kopp - szerencsére nem volt egy árva defektem sem. Ez amúgy az egész 2020-as évet jelenti, ami egy valóságos csoda! Mármint nem az év volt csodálatos (bár azzal sem volt különösebb bajom), hanem a defekt hiánya.

   Mivel mára csak ennyi volt betervezve (mármint a forgatógomb elkészítése), az immáron összes, vagy legalábbis ekkor összesnek hitt alkatrészt betettem a polcba, mondván holnap is van nap.
   Amúgy nem azért nem folytattam a munkát, mert már késő volt, vagy már nem volt bennem lendület, hanem azért hagytam félbe, mert az adott pillanatban épp úgy állt a helyzet, hogy ezen a most olvasotton felül még öt másik cikkből is hiányoztak a szavak.

   Na most ami még szintén hiányzott, az ez a kép. Ami még ezen felül is hiányzott, az annak az emléke, hogy ezt meg mégis miért kell elkészítenem. Mármint tegnapról mára csak az maradt meg a fejemben, hogy a fűrészgépet a munkapadba befogva, majd fejjel lefelé fordítva, valamit, pontosabban szólva valamiket majd nagyon meg kell rajta néznem.
   Az egyik felmerült kérdés (amire amúgy viszonylag gyorsan rájöttem) az volt, hogy ha a fűrészgépet annyira elhúzom a munkapadba magam felé (jelen állás szerint jobbra), hogy odaférjen a zöld (most már persze piros) gombos doboz, akkor a dekopírfűrész eleje nem akad-e fel a munkapad szerelvényeiben.
   Mivel nem akad fel, így átléptem a másik kérdés újra történő feltalálásának munkafázisára. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy odaültem a fejjel lefelé fordított kombináció elé, s megpróbáltam keresni benne valami hibát.

   Bár ráment néhány percem, de végül azért csak beugrott, hogy a kezelőszerves doboz elhelyezhetőségét kell megvizsgálnom, ami ugye a holnapi feladat lesz. Már ha csak kedvenc szokásomhoz híven el nem halasztom.
   Bár elsőre úgy néz ki, hogy nincs hiba a kombinációban, sokadik megtekintésre azonban beugrott, hogy mi vele a baj. Nos az, hogy a két kábelt a látható módon elhelyezve, azok be fognak szorulni a munkapad pofája és a doboz közé.
   Mivel a fűrészgépet a munkapadon a szétnyitott pofák tartják, így a kábelek csak akkor nyomódnának meg, ha a két eszköz pozíciója a rezgéstől elmászna. Mivel nem dereng, hogy szokott volna ilyet csinálni, ezért úgy döntöttem, hogy a kábelek és a satupofa közelségét vagy nem élem meg problémának (magyarán szólva hagyom a francba), vagy holnapra kitalálok rá valamit.

   Bár magam is meglepődtem rajta, de végül a "kitalálok rá valamit" jött be, mégpedig a képen a fűrészgép széléhez épp nagyban odafogatott fadarabból készülő alátét képében. Mármint azzal lesz a minap még zöldgombos doboz a bútorlaptól egy centire elemelve. Egy vájat persze majd kell bele a kábeleknek.

   Amivel tulajdonképpen kettévágtam az anyagot, így egyből fel kellett adnom azt az előbb még kiválónak tűnő elképzelésemet, hogy a közbetétet is a dobozt tartó csavarok fogják rögzíteni.
   Bár ez tulajdonképpen nem lett volna lehetetlen, de annyira kényelmetlen lett volna összeállítani, hogy inkább betekertem két plusz csavart, majd még a kibukó kábelek helyét is belereszeltem a balra látható vezetőlécbe.

   A széles gumiszerű ragasztószalag a lomos pincéből került elő. Bár pontosan tudtam, hogy hol van, de mire elrámoltam az adott fiókot tartalmazó szekrény elől, na addigra valaki - az okozott rumli miatt - nagyon leszidott.
   A szürke és a fehér kábel összefogatására amúgy azért volt szükség, mert az előzetes próbákkor kiderült, hogy csak úgy egyszerűen maguktól egymás mellett futtatva őket, még csak eszük ágában sincs úgy maradni, mint ahogy én azt legalább a rögzítésük idejére szeretném.
   Egy olyan cseles kerülőmegoldást persze elkövethettem volna, hogy a két kábelt a géptől indulva, azokat mindig csak a következő 10 centis szakaszon összefogva, végül mégiscsak könnyedén eljutok a szabályzóig, csakhogy ez mindjárt két durva problémát is okozott volna.
   Míg az egyik az, hogy a szűkre szabott kábelezéssel (egy esetleges igény esetén) a gép nem igazán, vagy csak egy egészen kicsit távolítható el a bútorlaptól, addig a másik az, hogy a két kábelt előre rögzítve, a doboznál a tőlem nem megszokott pontossággal kellett volna dolgoznom.

   Mivel idelent olyanom még nincs, ezért a forrasztópad funkcióját a Jysk újság tölti be, aminek azért lett visszahajtva az alsó széle, hogy a kissé ferde felületről leszáguldó óncseppeknek még csak esélyük se legyen a zoknimban végezni, ami ugye meglehetősen fájdalmas tud lenni.

   Még így, hogy a kábelek egymáshoz képesti állása fix volt (mármint csak a két szélsőé), még így is nehéz volt őket rávenni, hogy a képen látható formációba rendeződjenek. Arról már nem is beszélve, hogy a jól tömítő szilikongumi átvezetőket mindhárman magukkal szerették volna vinni, minek hatására nem győztem őket a helyükre visszatömködni.

   Miután az összes kábel a helyére került (mármint be lettek forrasztva), egy pozitív eredménnyel záruló próba következett. Mármint rendben kapcsolt a kapcsoló, és a potméter is szépen szabályozott.

   Ne erről beszéltem az előbb. Mármint arról, hogy a kábel rögzítését a másik végéről kezdve, a gépnél maradt felesleges kábelhossz okán, egy esetleges szétszedéskor, így majd több mozgásterem marad.

   Hiába bámultam hosszú percekig, a konstrukcióban semmi hibát sem sikerült felfedeznem. Még arra is odafigyeltem, hogy a vezérlődobozból kilógó kapcsoló karja a munkalap szélénél bentebb legyen, nehogy még a polcra történő óvatlan berakáskor letörjön, aztán kínlódhassak a cseréjével.

   Azt a hibát viszont sikerült elkövetnem, hogy a kapcsolót fejjel lefelé szereltem be. Mármint a kapcsoló karjának lefelé állásakor van bekapcsolva a fűrészgép. Ezt valószínűleg az okozta, hogy egyrészt nem figyeltem oda, másrészt ha mégis, akkor benéztem a dolgot. Mármint az zavart össze, hogy a doboz felszerelésekor fejjel lefelé állt a gép.

   Tulajdonképpen még örülök is neki (olyan nagyon azért persze nem), hogy a potméter lába most, vagyis a dobozka szétszedett állapotában tört le, nem pedig valamikor a fűrészgép használata közben.
   Amúgy ha valamikor munka közben megbetegszik a szabályzó, akkor amolyan kerülőmegoldásként ott van az, hogy az eredeti sebességszabályzó potméter (amit ugye benne hagytam a gépben), az kapcsolós. Mármint úgy kapcsolós, hogy mikor a teljes sebesség állásnál tovább tolom, akkor kattan egyet, és ahogy van, rövidre zárja a triakot. Ilyenkor persze teljes sebességgel forog a motor, de legalább jár.
   Akarom mondani, mivel ott a polcon a már korábban megépített szabályzó, így azzal mégiscsak le tudnám lassítani a gépet. No de nem kell mindig a legrosszabb eshetőségekre gondolni...