Alkatrész válogatás
(vegyes dobozokból)

Ebben a cikkben arról lesz szó, amint a szerző nekiáll, majd változó lelkesedéssel
szétválogatja ezen vegyes, de főképp elektronikai alkatrészeket tartalmazó
dobozainak tartalmát. Csak az alkatrészek tömegét elnézve (ez amúgy
még csak nem is mind, mert rá sem fért a képre az összes doboz),
szükségtelen a magyarázat, hogy ezt eddig miért nem tettem meg.

Amúgy most is csak azért jöttem át ide, mert csavarválogatás közben
sikerült végképp kivégeznem az elérett anyagú munkásnadrágomat.

Ha meg már egyszer amúgy is itt voltam, no meg épp dobozokat nyitogattam
(a szürke munkásruhát keresendő), kinyitottam néhány olyat is, ami már
rég tervbe volt véve. Ezek a dobozok, mint a példa is mutatja, erősen
vegyes tartalmúak. Lehet bennük bármi! Már szétszedett, szétszedésre
váró, vagy épp teljesen elfeledett kincs ugyanúgy előfordul, mint mondjuk
egy kisdoboz csavar, maréknyi toll, hatalmas doboznyi mindenféle kulcs,
vagy valami olyasmi, amiről úgy hittem, hogy rég elrendeztem a sorsát.

Például a telefonhallgatók és a mikrofonok sorsát emlékeim szerint
egyszer már elrendeztem, mint ahogy a villásdugókét is.

Ha mondom... Itt ül a polcon egy számukra feliratozott rózsaszín doboz.

Mindeközben a telefonhallgatók ebben a fiókban laknak. Na most az elképzelhető,
hogy miután mindent átválogatok, lesz közöttük némi helycserés támadás, hogy
az olyasmikhez legyen kényelmes hozzáférnem, amiket sűrűbben használok.
Ez mondjuk gyanúsan hangzik, mert az eddigi munkásságom áttekintve,
a gyűjteményembe inkább be, mintsem kifelé kerülnének a dolgok,
mely tényből egyértelműen kiderül, hogy igencsak alacsony szinten
áll az alkatrészfogyasztásom. Ezen persze lehet változtatni, hiszen ha
majd egyszer már nem lesz mit szétszednem, de a lendületem azért
- remélhetőleg - még megmaradt, akkor átállhatok a mindenféle
dolgok építésére. Most talán nem sorolnám fel, hogy mi minden
van betervezve, mert fogytán vannak a billentyűzetemben a betűk.
Az mindenesetre engem is meglepett, hogy az óriástáblázatomban nem
a leendő szétszedések valamely csoportja nyerte a mennyiségi versenyt,
hanem a betervezett építések oszlopa. Az a több mint 70 tétel, az nagyon
úgy néz ki, hogy talán már sosem fog elkészülni. Mondjuk az igaz, hogy
az utóbbi időkben mintha belehúztam volna a barkácsolásba. No de
hol van még ez a néhány építés a tervezett hetvenhez képest?

Szerencsére (vagy épp ellenkezőleg) minden kacat újrahasznosítására van valami
nagyszerű (vagy épp ellenkezőleg) ötletem. Mondjuk ezzel az erősen rozzant
állapotú tölcséres hangszóróval, természetesen a kipofozása után,
nagyszerűen fel lehetne verni a környék csendjét.

Addig-addig szaladgáltam a lomokkal, míg csak teljesen le nem ürült az asztal.
Ez az állapot amúgy megbecsülendő, hiszen meglehetősen ritkán szokott
előfordulni. A kupi? Na az bezzeg alapállapota ennek az asztalnak!
A képen látható elmosódott folt, az nem fényképezési hiba,
hanem attól van, hogy ez egy használt terítő, ami akkor
került le a konyhaasztalról, mikor a terítő széleit
rögzítendő, apró csíptetőket szereltem rá.

Na most a székem is ritkán szabad (gondolom nehogy még le találjak rá ülni), ami
az asztallal ellentétben aztán tényleg abnormális állapot. No persze az, hogy ehhez
a két bútorhoz ennyire szabadon hozzáférjek, az fogalmazzunk úgy, hogy nem volt
olcsó! Innen nézve mind a hátam mögött, mind pedig előttem, valamint a kanyaron
túl, valósággal ünnepet ül a rendetlenség! Hogy változzon a helyzet, azt találtam ki,
hogy áprilisban szétszedek harminc dolgot. Vagyis minden nap el kell pusztítanom
innen (vagy bárhonnan máshonnan) valamit. Ezt az akciót májusban egy tizenöt
tételt tartalmazó terv követte. Nem állítanám, hogy nem történt haladás, hiszen
a számok teljesültek, és még a balra lent látható fiókokkal is elkészültem, de
ha nem mutatok rá az eredményekre, akkor sajnos még magam sem látom,
nemhogy idegen szem. Szóval ha valaki benéz, csak annyit lát az egészből,
hogy még mindig rumli van. Mindez annak ellenére, hogy például nekiálltam,
és elbontottam azokat a dolgokat, melyeket Laci szomszédtól kaptam. Már nincs
kint a pincei folyosón a szovjet lemezjátszó erősítője, a koszlott szobaventilátor,
a trafós doboz, meg az akkutöltő, csakhogy mit sem értem az elpusztításukkal
(vagy a kipofozásukkal), ha egyszer ott van helyettük egy újabb polcrendezés
alkalmával előkerült nagy halom doboz. Szóval az az elképzelés, miszerint
"ha ezt itt rendbe teszem, akkor majd milyen jó lesz", na az nekem
eddig még valahogy sehogyan sem akart összeállni.

Mikor az első vegyes tartalmú alkatrészes dobozt kiborítottam, akkor még úgy
voltam vele, hogy ez csak arról fog szólni, hogy kiszedegetem közülük
a csavarokat és az egyéb mechanikai elemeket. Szóval ez a cikk,
ez egészen idáig, ez még nem is az alkatrészek szétválogatása
cím alatt futott, hanem csak a csavarszétválogatós cikk vége.

Na most tudtam, hogy bőven el vagyok eresztve villanymotorral, de arról nem volt
szó, hogy meg fog velük telni egy egész ládika! Mindezt úgy, hogy emlékeim szerint
már van valahol egy kétszer ekkora dobozzal is! A rengeteg motorral ellentétben,
nekem eddig mindössze egyetlen motorra támadt felhasználási igényem, ami
amúgy egy csiszolómalom lenne. Na most arra a kérdésre, hogyha ennyi
motorom van, akkor ugyan már miért is nincs kész az a malom, arra
nehéz lenne válaszolnom. Magamnak azt szoktam felhozni érvként,
hogy még kényelmetlen a barkácsolás, merthogy nincsenek kipofozva
a szerszámaim. Ennek persze már ellentmond, hogy befogható a körfűrész
a munkapad alá, mint ahogy a dekopír géppel is megtehetem ugyanezt. Elkészült
a szalagcsiszolóhoz egy pad, amibe bele lehet fogatni. Utóbbira felkerült egy
támaszték, bele egy fiók, és már le sem szokott esni a munkapadról, mert
készítettem hozzá egy csavart. Fadarabok elrendezve, és még a csavarok
is szét lettek válogatva. Most már aztán tényleg az jön, hogy hajrá Géza!

Mivel egyrészt kevésnek találtam a kiválogatandót, másrészt pedig azért, hogy
fogyjon, egy újabb doboz tartalmát is hozzáborítottam a kupachoz. Valamint
az is oka volt az újabb doboz kiborításának, hogy szükség volt
rá üresen, hogy legyen mibe pakolnom.

Magam elé húzok egy marékkal a vegyesből, majd
szétválogatom alkatrészekre és csavarokra.

Az alkatrészeket első nekifutásra csak kétfelé választottam, úgymint motorok és
az összes többi. Ez így annyira nem hatékony, hogy mindjárt változtatok is rajta.
Amúgy azért így indultam neki, mert kezdetben még csak arról volt szó,
hogy csak a csavarokat és a mechanikai elemeket gyűjtöm ki.

Bár egy ilyen doboz szétválogatás szempontjából első ránézésre mondhatni
rettenetesen mutat, azonban a minapi csavarszétválogatás kapcsán már
tudom, hogyha nekiállok, akkor úgy megvagyok vele egy óra alatt,
hogy mire észbe kapok, addigra már el is készültem a feladattal.

Mivel jól haladtam, no meg a pincében - a kinti kánikulával ellentétben - igencsak
kellemes hűvös volt, így magam elé borítottam egy újabb doboz tartalmát.

Na most vagy az történt, hogy elképesztően gyorsan fogyott előlem
a kupac, vagy az, hogy mivel nem hoztam magammal órát,
ezért nem érzem, illetve nem látom az idő múlását.

Ugyan van hiba a kétfelé húzott kupacban, de olyan minimális, hogy az egyrészt
elhanyagolható, másrészt pedig lényegtelen is, hiszen a kupacok még úgyis
többször át lesznek válogatva. Ráadásul nem is egyszer, hiszen most
még mind az alkatrészek, mind a csavarok vegyesen vannak.

Gondoltam emelem a tétet. Vagy csak azért került ide ez az eddigieknél
kétszerte nagyobb doboz, mert ez volt felül? Ez annyira mindegy...

Az viszont már lényeges, hogy épp odafér az asztalra,
egy az előbbi képen látható méretű doboz tartalma.

Valahol itt érezhettem rá, hogy ez már nem a csavarszétválogatós, hanem
ez bizony már nagyban az alkatrész szétválogatós project. Ekkor még
csak annyi plusz történt, hogy a jobbra látható üvegbe hajigáltam
az optikai csatolókat, míg a bal felső sarokba a csatlakozók
kerültek. Ezt persze majd mindjárt továbbfejlesztem.

A kábeleket is nekiálltam különdobálni, hiszen azok szatyrai még elől vannak, illetve
nagyban foglalják a helyet a sarokban. A képen látható kábel amúgy az én saját
kreálmányom. Míg a többi kollégám úgy próbálgatta (méregette) egy utcai
elosztónál az ADSL kapcsolatokat, hogy bedugtak az autó szivargyújtó
csatlakozójába egy 12 / 230 voltos transzvertert, majd abba a modem
dugasztápját, én az utóbbi kettőt kihagyva (egy sárga villogóról leszerelt
kábellel) közvetlenül dugtam rá a modemet a 12 voltra. Miután a cég vásárolt
néhány akkumulátoros modemet, ezen zseniális megoldásom már oka fogyottá vált.

Hogy ne kelljen már annyiszor áttúrni az alkatrésztömeget, ezért úgy döntöttem,
hogy ha már úgyis ott vannak előttem kiterítve, kikapkodom közülük
a legnagyobb tömegűnek látszó alkatrészeket, melyek jelen
esetben szerintem ezek az elektrolit kondenzátorok.

A felső doboz a relék, míg az alsó a hűtőbordák helye. Mindeközben a dobozok
egy az oldalára fordított Orion 449-es rádión kerültek elhelyezésre, hogy ne
legyenek annyira messze a kezemtől. No persze az is lehet, hogy ez
csak egészen véletlenül alakult így, mert szegény rádiót
már végképp nem volt hová eltennem.

Na most ezzel a már átválogatott, illetve sarokba félretett alkatrészes dobozzal az
a baj, hogy ebből még nem kerültek kiválogatásra az elkók, hiszen ez a doboz
még azelőtt telt meg, hogy rájöttem volna, miszerint most már nem is
a csavarokat, hanem az alkatrészeket válogatom szét. Szóval
itt azért kell majd még futnom egy újabb kört.

Másnap lehoztam a többihez azt a dobozt is, ami eddig az asztalom mellett állt.
Mint az a képen jól látható, már ez is több mint félig töltött állapotú volt.

Ugyan a pincében a Konica Minolta Z10-es kamerával fotózok, de lehoztam
a Fujit is, mégpedig azért, merthogy ez a hangot is felveszi a videója alá.

Másnap persze rájöttem, hogy a time lapse videóhoz egyrészt nem kell hang,
másrészt pedig az alkatrészek szétválogatása közben meg sem mukkantam.

Amit csak kiszórtam az asztalra, az mind szét lett válogatva! A lámpától nem
látszó üvegekben a gumialkatrészek és a kvarcok vannak, míg a jobbra eső
másik háromban a tranzisztorok, a LED-ek, és a már korábban említett
optikai csatolók. Mivel a csavarok tárolása helyett másra kellett
a szögletes doboz, ezért lecseréltem nápolyis vödörre.

Gyűlnek a dobozban az elkók, míg balra lent egy fiókban a tekercsek.
Az elkós doboz alatt pedig a szemét, ami már nem jó semmire.
Vagy lehet, hogy jó lenne valamire, csak úgy döntöttem,
hogy azokat már tényleg nem őrizgetem tovább.

Mivel tekercses fiók eddig nem volt, illetve az első körben nem kerültek
kiválogatásra az alkatrészek közül a tranyók meg a többiek, ezért én
ugyan nem, de a doboz újra kiborult. A bal felső sarokban újabb
dobozt láttunk, melybe az integrált áramköröket hajigálom.

Holnap reggel azzal fogok nyitni, hogy újra kiborítom a már átválogatott dobozt, és
kikapkodom a tömegből a legnagyobbnak tűnő alkatrészeket, úgymint kapcsolók,
potméterek, valamint a forgatógombok. A kapcsolós dobozt (jobbra a csavaros
tetején) már meg is nyitottam. Ha ezzel megleszek, akkor az újabb dobozok
tartalmából - természetesen az átválogatásuk után - már csak az apróságok
lesznek összeömlesztve. Hogy aztán miből mennyi van, illetve kerül elő, az így
előre megjósolhatatlan. Majd mikor már minden szét lett válogatva, na majd akkor
fogom eldönteni, melyik alkatrész milyen dobozba kerül. Remélem ez még idén lesz.

Mivel elegem lett az IMI ventilátor berregéséből, felkutattam helyette egy nálánál
sokkalta csendesebb változatot. Amúgy itt volt a polc tetején, csak rá volt húzva
a por ellen egy zöld zsák, amitől valahogy nem vettem észre. Mindeközben
a kék kosárban, a szatyrokban és a zsákokban, továbbra is
a kábelgyűjteményem terpeszkedik.

Lekaptam a polcról egy újabb dobozt.

Majd mint ahogy az eddigieket, úgy ezt is kiborítottam. Ez mondjuk nem igazán volt
részemről valami ügyes húzás. Már úgy értem, hogy a doboz teljes tartalmának
kiborítása, mert ugye így nem igazán maradt szabad terület a válogatáshoz.
No persze összébb is tolhatnám a kupacot, de pusztán a változatosság
kedvéért, most egy más elvű változatot próbáltam ki. Mégpedig azt,
hogy kikapkodom a kupacból a látványosan nagydarab egyformákat.

Ilyen valamik voltak ezek a már-már rikító színű relék. Szó se róla, hoztam belőlük
magamnak is rendesen, de a nagyja onnan van, hogy valaki kért tőlem néhány
relés panelt. Mivel nem vagyok irigy, pláne úgy nem, ha a máséból kell adni,
így besétáltam a telefonközpontba, majd kihúzogattam egy hatalmas szatyorra
való panelt. No persze nem a működő telefonközpontból, hanem egy már kidobásra
váló mérőgépből. Ezek a panelek aztán évekig díszítették a pincében a bicajjal
szembeni virágállványt. Mert ugye aki kérte, az nem jött érte. Én viszont,
hogy fogyjon, időnként el elbontottam közülük néhányat. Az utolsó
példányokat pedig egy egészen más ügyből erre járó, amúgy
szintén gyűjtő kolléga vitte el, megjegyzem boldogan.

Mint ahogy a reléket, úgy ezeket az IC-ket is könnyű volt kikapkodni a tömegből.
Amúgy nem így szoktam ám, vagyis nem rakom külön, hanem egyből a dobozba
szórom. Szóval ezt a kupacot kifejezetten csak a látvány kedvéért követtem el.

Mindeközben megtelt tranyóval az első üveg. Ezeket persze majd még széjjelebb
kell válogatni. A nagydarabokkal még azt is meg szoktam csinálni,
hogy lemérem a bétájukat, amit persze rájuk is írok.

Azt tűztem ki magam elé célul, hogy kettőre végezzek a kupaccal. Mint azt az óra
mutatja, ez a tervem sem sikerült. Ráadásul mikorra ideértem, egyre inkább azt
kezdtem el érezni, mintha valahogy belassultam volna. Ez jelen esetben nem
a fáradtság jele volt, hanem az úgy van, hogy a válogatás elején, mikor még
a nagydarab valamiket kapkodom ki a frissen kiborított dobozból, akkor
még nagyon haladós a válogatás. Mikorra viszont ideérek az aprajához, akkor
már nem lehet olyan látványos eredményeket elérni ugyanazokkal a mozdulatokkal.

Mindeközben szépen telik a potméteres dobozom is. Most persze még együtt laknak
a trimmerekkel, ami azért alakult így, mert egyszerűbb őket utólag szétválogatni,
mint előre. No meg dobozból sincs annyi, mint ahányféle alkatrész van. Illetve
vannak dobozaim, csak még nincsenek feliratozva. Valamint ott van az is,
hogy míg nem tudom, hogy melyik alkatrészből mennyi van, addig azt
sem tudom eldönteni, hogy mekkora dobozt válasszak az adott
alkatrészkupacnak. No meg hova tegyem a dobozokat?

Az mondjuk igaz, hogy amiket kiborítottam, illetve szétválogattam, azoknak
a dobozoknak már felszabadult a polcon a helye, csak mivel még nem tudom,
hogy pontosan hány dobozt is kell majd elhelyeznem, s azok mekkorák lesznek
(mert ugye többféle méretű is van), addig képtelenség eldönteni, hogy majd mi
hogyan legyen. Szóval míg csak az összes dobozt szét nem válogattam, addig
semmi értelme sincs előre gondolkodni. No nem mintha oly nagyon akartam
volna (vagy menne), csak mikor már nagyon elgörbült a hátam az asztal
fölé történő hajolástól, olyankor felállok, körbenézek. Ezt jelenleg
sajnos csak egyhelyben állva tehetem meg, merthogy nem
igazán lehet lépni a földre pakolt dobozoktól.

Ez itt az előbb mutatott alatti polc, ahol szintén található egy hatalmas doboz
szétválogatatlan alkatrész. Meg egy mikrosütő. Meg egy Legafon. Meg egy
szovjet orsós magnó. Ez egyre rosszabbul néz ki (mármint a lomhelyzet),
azt azonban elképzelhetőnek tartom, hogy már csak ennyi az összes
szétválogatandó. Bevallom őszintén, hogy ez nekem annyira
gyanús volt, hogy amennyire csak a helyzet engedte,
körbenéztem az összes polcokon, hátha akad
még valahol néhány elrejtett doboz.

Mivel nem találtam többet, kihúztam a helyéről az előbbi képen látható hatalmas
dobozt. Azért ezt, hogy miután ezzel megvagyok, büszkén jelenhessem ki,
hogy már csak egyetlen polcon vannak vegyes dobozok. Valamint
azt is, hogy a nagyja válogatás felén már túl is vagyok.

Ugyan ki is dobhatnám őket, mint mikor szétszedtem a valamiket, már akkor is
nyugodtan kidobhattam volna, de ezek a fránya kábelek, ezek nálam valahogy
mindig megússzák. Ha nem lesz belőlük túl sok, akkor lehet, hogy a végén még
nyitok számukra egy saját dobozt. Kisvártatva rájöttem, hogy ezt már meg is
tettem, csak még valamikor évtizedekkel ezelőtt. Na most ennek vagy
összeömlesztés, vagy selejtezés, vagy egy nagyobb
doboz bevetése lesz a vége.

Azokat a tartalmakat, melyek ilyen látványosan nagy darabokból állnak, azokat
nagyon könnyű, és persze haladós is szétválogatni. Csak kikapkodom
a tömegből az elkókat, trafókat, mechanikai elemeket,
mire fel alig marad valami az asztalon.

Ez már egy másik doboz maradéka, melyet a mai nap zárásaképp szórtam ki
az asztalra, pusztán azért, hogy holnap reggel ne ezzel kelljen kezdenem. Ebben
a dobozban olyan kevés volt az elektronikai alkatrész, illetve azok olyan nagyok
voltak, hogy miután szétdobáltam őket a helyükre (megjegyzem ehhez mindössze
néhány percre volt szükségem), már csak ez a néhány maréknyi csavar maradt.
Ez az előválogatott tartalmú doboz, ez most kifejezetten jól esett, bár egy kissé
furcsának találom, hogy nem emlékszem rá, hogy csináltam volna olyat, hogy
külön alkatrészes, illetve csavaros doboz. Mondjuk amennyi
mindenre én már nem emlékszem...

Íme a látvány, ami a szerzőt másnap délelőtt fogadta. Ha ezeknek a dobozoknak
is szétválogatom végre a tartalmát, akkor a nagyjával már meg is vagyok!
Az persze egy jó kérdés, hogy mit is nevezünk pontosan nagyjának.

Mert ugye attól, hogy immáron az összes vegyes tartalmú dobozom felszámoltam,
attól még koránt sincs minden szétválogatva. Pláne nincs a helyére téve! Arról
nem is beszélve, hogy egy csomó dolognak még nincs is helye! Szerintem
amit az utóbbi időben rendezés címszóval elkövettem, az inkább
az őrület, mintsem a racionalitás felé hajlik. Ezt abból
sikerült kikövetkeztetnem, hogy csinálhatok én bármit,
minden igyekezetem ellenére egyre nagyobb a kupi. No
persze egy ilyen polc (mint ami ezen a képen is látható) szép
tud lenni a maga ürességében, de ez sajnos csak addig tart, míg vissza
nem pakolom rá a lomjaimat. A zsúfoltságot csökkentendő, vagyis azon okból,
hogy ne kelljen mindent egymásra hánynom (a szememre pedig pláne ne),
a babramunka helyett előbb talán (amúgy egészen biztosan) magát a
helyet kellett volna előkészítenem. Teljesen érthetetlen, hogy ezt
miért nem így csináltam, hiszen pusztán a régi (és persze nagydarab)
rádióim szétszedése által annyi helyet nyerhettem volna vissza, hogy akár
szaladgálhatnék is a polcok között. Vagy ha nem az alkatrészek szétválogatásának
állok neki, hanem a kábelgyűjteményem rendezésének, akkor mára már
nem lennének ott a polcok előtt azok a k*rva szatyrok,
melyeken folyton át kell bukdácsolnom.

Az óriástáblázatomban szerepel egy olyan elnevezésű tétel, hogy fehér asztali lámpa
talpának kipofozása. Bevallom őszintén, hogy nem mernék rá megesküdni, hogy
mikor ezt beírtam a táblázatba, akkor erre a fém záró elemre gondoltam-e,
vagy arra, amibe ez bele van dugva. Az viszont biztos, hogy jelenleg
a fehér lámpa ezen alkatrész nélkül hányódik a másik pincében.
Vagyis ha egyesíteném őket, akkor itt egy apró lommal kevesebb, ott
egy használható lámpával több. Na most (és amúgy persze máskor is) annyi
hasznosítható kacat került elő, hogy nem győztem kilökdösni magam
a folyton előálló, minden tárgyon történő elmerengési állapotból.

Na most az, hogy egyes kacatokból olyan kevés van, hogy teljesen felesleges lenne
elpazarolni rájuk egy kávésüvegnyi helyet, az nem lehet probléma, hiszen vannak
ezeknél apróbb üvegeim is. (lásd jobbra fent) Először ugyan egy kissé rémisztett
a gondolat, hogy mennyi üveg lesz ezekből, ha szétválogatom a tartalmukat,
de aztán beugrott, hogyha felviszem a LED-eket a lakásban található
dobozkájukba, meg a trimmer kondenzátorokat is, akkor két
üveggel mindjárt kevesebb van. De persze az is lehet,
hogy nem viszem fel őket, hanem majd idelent
ékesítem velük az asztalra helyezett pultot.

Ezek itt a mechanikai elemeknek nevezett kincseim. Ha kiborítom (mely cselekedet
természetesen tervbe van véve), és szétpakolom az apróvasakat, a nagyvasakat,
a lemezdarabokat, meg a magnóalkatrészeket, meg a tengelyeket, illetve a
csöveket, valamint az egyszerűen csak kereknek nevezett dolgokat, akkor
remélhetőleg már semmi olyan sem marad vissza, aminek ne lenne helye.
Mondjuk a kerek dolgokat most még nem tudnám eltenni a helyükre,
mert egészen egyszerűen nem találom az illető feliratú fiókot.

A bal oldali dobozban csatlakozók vannak, melyeknek már vannak típus szerint saját
dobozaik. Szóval őket is már csak utó válogatni kell. No persze az is előfordulhat,
hogy valamiből olyan irdatlan mennyiség kerül elő, hogy nyitnom kell számukra
egy újabb papírdobozt, de ez nem lehet gond, hiszen a múltkori csavarválogatás
kapcsán néhány rózsaszín doboz is felszabadult. Ami egy további igencsak durva
feladat lesz, az a képen jobbra látható doboz tartalmának szétválogatása, melyben
jelenleg még ömlesztve hevernek az alkatrészek. Némi haladós rendcsinálás után,
ezen vegyes alkatrészek szétválogatása lesz a következő munkafázis. Na most
az alkatrészek szétválogatása lehet, hogy hülyeségnek tűnik, csakhogy ezen
történések idején odakint rekkenő nyár volt, a pincében viszont kellemes
hűvös. Szóval bármit is kellene idelent csinálnom, már csak azon okból
is szívesen állnék neki, merthogy idelent legalább nem fő ki az agyam.

Ebbe a fiókba dobáltam be a trafókat és a tekercseket. Terveim szerint kiborítom
a tartalmát az asztalra, kiválogatom belőle a hálózati trafókat, meg a rádióba
való tekercseket (ezeknek ugyanis van már saját dobozuk), a maradék
meg csak el fog már férni a fiókban. Ha meg mégsem? Akkor
kiszedek közülük néhány nagydarab kidobhatót.

A potmétereket semmiből sem fog tartani kiválogatni a trimmerek közül.
A potmétereknek már van is van saját dobozuk. Idelent is, meg persze
odafent is négy. A trimmerek pedig bele fognak férni a kávésüvegbe.

Mivel az IC felhasználásom erősen nulla felé tendál, ezek szétválogatása abszolúte
feleslegesnek tűnik. Mondjuk ha kiszedem közülük azokat, melyeket felismerek
(műveleti erősítő, végfok, TTL és 40-es sorozatú CMOS áramkörök), akkor
a maradékot akár ki is dobhatom. Ebben azért lehetek egészen biztos,
mert mikor valaki integrált áramkörökkel akart díszíteni valamit,
akkor elpostáztam neki egy egész dobozzal, mely tettem időnként
ugyan eszembe jut, csakhogy egyáltalán nem azért, mintha akár csak
egy szem IC is hiányozna. A TTL és a 40-es sorozatú CMOS áramköröknek
amúgy már van is saját dobozuk, melyekbe szét lettek szortírozva cigis dobozokba.
Mindössze annyi a gond, hogy jelenleg nem férek hozzájuk, mert még egymásra
vannak pakolva, illetve eléjük vannak tolva más egyéb tartalmú dobozok is.
Van itt az a két fehér polcos, melyekbe plusz lapokat szereltem. Na azokat
ha el tudnám helyezni úgy, hogy minden polcukhoz teljesen szabadon
hozzáférjek, vagyis ne feküdjenek egymásra, mindjárt el is férnének
a most születőben lévő dobozok. Amúgy már van is rá tervem,
csak még nem néztem utána, hogy vajon kivitelezhető-e.

Terveim szerint, az asztalt és a jelen képen szemben (amúgy most épp oldalról)
látható fiókos szekrénykét elhúznám az ajtó felé, mintegy huszonöt centivel.
Ezt persze majd csak azután tudnám megtenni, ha előbb kivenném az asztal
jobb oldali széle mellé állított polcot, melynek sajnos a belső végei, jelenlegi
pozíciójukban elérhetetlenek. Miután ezzel az attrakcióval meglennék, a fiókos
szekrényke mögött keletkezett helyre éppen odaférne az indításképp kicibált polc,
amihez innentől kezdve teljes szélességében hozzáférnék. Ezt a helycserés támadást
szerintem még az előtt meg kéne lépnem, hogy nekiállok elhelyezgetni az alkatrészes
dobozokat. Visszatérve a jelen kép tartalmára, ezek itt többségükben villanymotorok,
bár akad köztük néhány elektromágnes is. Amit ebben furcsállok, az a mennyiségük.
No nem sokallom őket, hanem különös mód keveslem! Emlékeim szerint ugyanis
egy a képen láthatóknál kétszerte nagyobb doboz volt velük színültig töltve.
Az persze lehet, hogy mikor a múltkor elkészültek a laminált padlóból
farigcsált dobozok, akkor belepakoltam a motorokat. Ezt persze
semmiből sem tartott volna megnézni, hanem épp nem
lett volna odapakolva az említett fiókok elé.

Majd még az elkókat is szét kell válogatnom. Reményeim szerint, ha kiszedegetem
közülük a nagydarabokat, akkor nem lesz ennyire megpúpozva a doboz, minek
okán vissza fogom tudni tenni a helyére, vagyis a Salgó polcba. Ez úgy kb.
ötperces művelet lenne. Hogy akkor, illetve miért nem állok neki most?
Nos azért, mert jelen pillanatban fogalmam sincs róla, hogy van-e hely
a nagydarab elkók számára kinevezett fiókban. No persze semmiből se
tartana megnézni. Már ha nem lenne odapakolva a fiókos szekrényke elé
egy Tesla B100-as magnó, meg egy gázpalack, meg ki tudja mennyi más kincs.
Mondjuk én tudom, hiszen benéztem a sarokba. Ezért mondtam le a fiókkihúzásról.

Ez itt a kapcsolós doboz. Ha szétszortírozom a tartalmát, szerintem semmi sem
fog maradni belőle. A gumigomboknak nyitok egy saját dobozt, a kicsiknek
és a Yaxley kapcsolóknak pedig már van is saját dobozuk, csak odafent.

Mivel a csavaros vödröcske felemelhetetlennek bizonyult (épp csak húzni mertem
(tudtam) az asztalon), ezért valószínűleg az lesz, hogy vagy apróbb adagokban
viszem át a többihez, vagy majd itt helyben válogatom ki őket. Részemről
az utóbbi megoldást favorizálom. Már csak azért is, ugyanis ez a hely,
vagyis az asztal jól be van világítva, illetve itt nem kell a földön
kuporognom, merthogy itt akad egy kényelmes szék.

Már úgy értem, hogy ez, amin épp a relés doboz terpeszkedik. Szerintem
ezt így ahogy van, visszatolom a Salgó polcba. Persze lesz itt még
egy válogatás, hiszen van már valahol egy relés dobozom.

Épp mint ahogy hűtőbordás dobozból is kell akadnia valahol egy ennél sokkalta
régebbi keltezésűnek. Ennek a doboznak menten utána is néztem. Őszinte
meglepetésemre mindjárt két dobozt is találtam. Ráadásul mindkettő
púposra volt tömve! Ebből szerintem az lesz, hogy összeborítom
őket, majd persze szét is válogatom. A nagyok el fognak férni
a legnagyobb ikeás dobozban, a kicsik egy papírdobozban.

No persze hiába a nagyszerű tervek, ha egyszer úgy el lett barikádozva a pince
a dobozokkal, meg persze már az alkatrészek szétválogatása előtt is a földön
heverő lomokkal, hogy gyakorlatilag járhatatlan. Mindezt úgy, hogy nem
is oly rég volt egy olyan végkifejletű projectem, melynek
alkalmával mindent felpakoltam a polcokra.

Hogy miért nyitottam ki ezt a szekrényt? Nos azért, mert bevallom őszintén, hogy
nem akartam elhinni, hogy valóban sikerült kivégeztem az összes vegyes
tartalmú dobozt, minek okán mentem körbe (már amennyire egyáltalán
mozdulni lehetett), és mindenhova jó alaposan benéztem. Ennek hatására
legalább előkerült a keresett "nagyvas", valamint a "kerek" feliratú doboz is.
Velük ellentétben, a valaha gumicukrot tartalmazó kerek dobozokat nem találtam.

Viszont másnap délelőtt, ahogy tétován ácsorogtam az asztal előtt,
miközben a tegnap nem talált kerek dobozokat kerestem,
egyszer csak felnéztem. Nem ott van? Nem ott van?

Épp mint ahogy ott van a fiókos szekrényke előtt, már úgy értem,
hogy útban, a Tesla B100-as magnó, meg egy Videoton rádió.

Márpedig ezeknek a kondenzátoroknak bele kell férniük az elkós fiókomba!
Mégpedig azért, mert akkor nem billeg az ikeás műanyag dobozon
a tető, s így a többi elkók maradhatnak abban, nem kell
számukra új helyet, vagy másik dobozt keresnem.

Most már csak akkor leszek szarban, ha előkerül még néhány elkó,
mert azokat aztán már tényleg nem fogom tudni hova eltenni.

Mivel alapvetően semmihez sem volt kedvem, ezért nekiálltam egy olyan feladatnak,
amit bármelyik pillanatban abba lehet hagyni. Ez most az volt, hogy kivettem egy
nagydarab valamit a tömegből, majd betettem a helyére. Balra a villanymotorok,
míg jobbra a magnóalkatrészek nem is oly rég készült dobozát látjuk a Salgó polc
aljából kihúzva. Ez, bár unalmas játék, de segítségével mindössze néhány perc alatt
sikerült visszaszereznem egy csomó helyet a dobozokban, illetve a polcok szélein.
Mondjuk ha kiborítottam volna a vegyes nagyvasakat tartalmazó doboz tartalmát
az asztalra, akkor valószínűleg vagy úgy a fele akármit sikerült volna helyretenni.

Na nehogy már a megkezdett vonalon haladjak tovább alapon, a nagydarab dolgok
elpakolása helyett én inkább a vegyes csavaros doboz tartalmának, illetve
szétválogatásának estem neki. Mivel a csavarválogatás részletei
nem tartoznak ide, így amit ezen a képen látunk, az
már csak a néhány nappal későbbi végjáték.

Mikor is már csak a zéger gyűrűket kellett különválasztanom az alátétektől.
Mondjuk lesz még egy köröm a csavarokkal, hiszen méret szerint még nincsenek
szétválogatva, de ez már nem lesz akkora lélegzetvételű project, hogy érdemes
lenne róla külön megemlékezni. Majd mikor odakint, illetve fent a lakásban
már nagyon meleg lesz, akkor lejövök a pincébe, magam elé borítom
a vegyes anyás dobozt, és szétválogatom méretre a tartalmát.

Hogy mi ez már megint? Nos ez még mindig egy vegyes doboz tartalma. De ez már
aztán tényleg az utolsó! (tévedtem ismét egy hatalmasat rutinosan) Mivel ez már
szerencsére csak az eddigi válogatás maradéka, így ezek közül már ki lettek
válogatva, amit eddig csak láttunk. Ezek itt már csak ellenállások, izzók,
kondenzátorok, szűrők, és diódák. No meg azok, amiket válogatás
közben nem tudtam hova besorolni. Például mágnes, biztosíték,
electret mikrofon, forrcsúcs, tantál kondi, vagy épp hall elem.

Bár a kupac nagyságán sajnos még semmi nyoma sem látszik a rengeteg munkának,
amit a körbepakolt dobozokban látunk, azokat már mind ebből az utolsó adagból
szedegettem ki. Gondoltam ha a kifejezetten nagydarab kondenzátorokkal és
ellenállásokkal kezdek, majd a diódahidakkal és a feltűnő kábeldarabkás
mikrofonokkal folytatom, valamint kikapkodom a tömegből a csillogó
üvegbiztosítékokat, akkor ettől majd gyorsan leapad a kupac. Hát ja.

Ez már megint másnap van, mikor is a diódákat válogatom ki az ellenállások közül.
Amúgy megmondtam az alkatrészeknek, hogy aki leesik az asztalról, annak
részemről tiszteletben tartom az öngyilkossági szándékát. Vagyis
senkiért sem fogok lehajolni! Aki leugrott, azért
el fog jönni a nagy zzz.

Mikor a pincéből feljöttem, ez a plakát fogadott a faliújságon.
Ez tulajdonképpen egy jó hír, csak most épp rosszul jött.

Mégpedig azért, mert ugye ha azt szeretném, hogy elkerüljön innen ez a két beteg
fűnyíró (márpedig ezt nagyon szeretném, mert kellene a helyük), akkor az lenne
a minimum, hogy legalább annyira szétszedem őket, hogy meg tudjak szabadulni
azoktól a részeiktől, melyeket nem lehet beledobni a kukába. Vagyis le kellene
róluk vennem szinte mindent. Legfeljebb csak a motorjaikat tehetném félre
egyben, hogy majd ha esetleg kedvem támad, akkor azokon
folytassam a megkezdett szétszedést.

Mivel az olajos vackokhoz most valahogy semmi kedvem sem volt, így visszatértem
a pincébe az alkatrészekhez. Levettem a polcról egy újabb vegyes tartalmú dobozt,
majd kiborítottam. Itt kívánom megjegyezni azt a tényt, hogy ettől azért már egy
kissé én magam is kiborultam. Már úgy értem attól, hogy még mindig találtam
vegyes tartalmú dobozt. Ezt a kupac alkatrészt amúgy néhány éve vettem
a Lőrinci piacon, csak valami érthetetlen okból nem borítottam be
a többi közé. Miután ezeket is kivégeztem, illetve szétpakoltam,
akkor egyszer csak úgy éreztem, hogy már megint eljött az ideje
az összes, eddig még meg nem tekintett dobozom tartalmába történő
belekukkantásnak. Ahogy ezt így elgondoltam? Mindjárt másnap neki is
ugrottam a feladatnak, melyből végül egy akkora szaladgálás kerekedett, amin
még magam is meglepődtem! A pince ugyan szinte járhatatlan, mert lépni se lehet
a földre pakolt szatyroktól és a dobozoktól, de szerintem ennek ellenére is sikerült
lefutnom benne vagy egy kilométert. Ebben a körben persze már nem a korábban
látott hatalmas dobozok lettek kinyitogatva, hanem az aprók. Egy szortimentnyi
trimmer potméter az utcán talált elektronikai lomokból zsupsz be a potméteres
dobozba. Miután ezzel megvoltam, akkor derült ki, hogy mind a trimmerek,
mind pedig a potméterek rendelkeznek saját dobozzal. Szétválogatás,
alkatrészek feliratozott dobozokba szórása, majd az immáron üres
dobozok el. És mindezt annyiszor, hogy már-már kezdtem ráunni!
Csak azért nem hagytam abba, merthogy épp most következett az
a rész, melyben kezdett valami látszatja lenni a munkámnak. Ahogy
szaladgáltam a kincseimmel ezen a néhány méteren, majd természetesen
a helyükre is tettem őket, kezdett apránként visszatérni a pincébe a szabad tér.

Hogy fogyjanak a még elől hagyott dolgok, kiborítottam azt a két kávésüvegnyi
tranzisztort, melyet a vegyesből válogattam ki, majd szétrakosgattam őket
a helyükre, úgymint Si és Ge tranyók. Na most azt, hogy a teljesítmény
tranyóknak van feliratozva egy saját külön doboz, na azt csak fél órával
azután szúrtam ki, hogy ezzel végeztem. Mire elkészültem a pakolással, no
persze még csak úgy nagyjából, akkorra derült ki, hogy mintha egy kissé talán
túlkészleteztem volna magam kávésüvegekből. Valaha ugyanis az volt a terv, hogy
ezekbe lesznek szétszortírozva az alkatrészek. Mondjuk néhány üveget azért
elhasználtam, de korántsem annyit, mint azt még kezdetben gondoltam.
Ez persze nem baj, hiszen - feleslegessé válásuk esetén -
semmibe sem tart őket kidobni.

Mivel előkerült néhány öngyújtó, gondoltam ugyan kerüljenek már ők is a helyükre.
Meg ne kérdezd, hogy minek van öngyújtós dobozom! Ez kérlek teljesen felesleges!
Mert ugye elmondom én ezt magamtól is... Bár a műanyag öngyújtó olcsó trafikáru,
de attól én még valaha (mikor még dohányoztam) úgy gondoltam, hogyha kettőből
(no persze csak a szétesésük után) összerakok egy működőt, akkor ugye mekkorát
spóroltam. Na ezen gondolatmenet végződött úgy, hogy egyszer csak feltöltődött
öngyújtókkal egy hatalmas doboz. Most viszont fogtam, s amiről úgy gondoltam,
hogy na te aztán már tényleg nem kellesz, azokat kiszórtam a szemétbe. Ugyan
szép színesek voltak, csak most (amúgy eddig még máskor sem) nem támadt
szükségem szivárványos sormintára. Mikor ezzel végeztem, körbenéztem,
hogy mi van még hátra. Na most mindet talán nem sorolnám fel, de az
biztos, hogy a polcok széleire pakolt apróságokról eddig valahogy
megfeledkeztem, pedig van saját fiókjuk a telefonhallgatóknak,
meg a piezo hangszóróknak, kishangszóróknak, kitűzőknek,
elektromágneseknek. Szóval újra szaladgáltam egy kicsit.

Amit itt látunk, az annak a doboznak a tartalma, amit a múltkori pakolászáskor
sikerült kihúznom a sarokból. Azért borítottam ide, mert tűrhetetlenül útban
volt a polcok előtt. Ez konkrétan úgy nézett ki, illetve úgy ítéltem meg,
hogyha még kétszer odébb húzom, vagy mint szoktam belerúgok,
akkor szétszakad a doboz. Akkor meg már jobb, ha ezt itt
az asztalon teszi, mert így legalább nem kell
lehajolgatnom a kincsekért.

Hogy a pezsgőtablettás doboz alján 2002-es dátum van, azt már csak idefent,
a képek rendezgetésekor szúrtam ki. A tartalom ment a kukába, míg magát
a csövet eltettem, mert ugye az még jó lehet valamire. Ezen gondolatmenet
jelen esetben szerencsére nem okozott semmiféle fennakadást, ugyanis már
kialakulni látszik egy a csöveket tartalmazó dobozom. Tenni ugyan még nincs
hova, de mivel mondhatni itt ez az alapállás, ezért egy kis kupi már fel sem tűnik!

Kifejezetten bonyolult volt eljutnom idáig. Már úgy értem, hogy a kettővel ezelőtti
képen látható állapotból. Azt játszottam, hogy felkapok valamit, majd elviszem
a helyére. Már persze csak azokat, melyeknek már van helyük. Például csak
a gumitücskös dobozt legalább ötször nyitottam ki! Mikor erre is ráuntam,
akkor nekiálltam kiválogatni a kupacból a szemetet. Majd újra és újra, míg
csak ennyire le nem fogyott a rakás. Na most ezekkel az a bajom, hogy ezek itt
már zömükben apró szétszedtem alanyok. Kéne ezeknek valami doboz, vagy akár
egy egész polc, ahonnan válogathatok közülük, mikor nincs kedvem a lakásban
természetesen szintén bontásra, illetve bemutatásra készletezett kincseimhez.

A bal szélső dobozt nem fogom bemutatni, mert annak csak annyi a lényege, hogy
a rátekert kábellel megtoldható az erősítőm fejhallgató kimenete, mégpedig úgy,
hogy két darab DIN szabványú hangfalcsatlakozóban végződjön. A következő
dobozt talán már említettem. Ez egy 9 voltos akkukhoz való Medicor töltő,
amiben nincs trafó. A lyukacsos dobozkából két kábel lóg ki, melyek
közül az egyik tuchel, míg a másik szivargyújtóhoz való csatlakozóban
végződik. A sort egy olyan dobozka zárja, amiről semmiféle emlékem sincs.

Balra két darab 220 / 110 voltos átalakító, középen a VL100-as tévé hátuljára
csavarozható apró tápegység, míg a sort ismét egy olyan dobozka zárja,
melynek birtoklását fél órával ezelőttig biztosan tagadtam volna.

Mikor a csiszolópadot szerettem volna hozzácsavarozni a munkapadhoz, na akkor
lett volna szükségem ezekre a csavarokra. (az egyiken még a fele szék is rajta
van) Mondjuk most már mindegy, mert azóta rájöttem, hogyha nagyon kell,
akkor magam is le tudok gyártani egy nagyfejű csavart. Valamint azt is
megemlíteném, hogy a múltkor összeborítottam a nagyfejű csavarokat
a szárnyas anyákkal, mely alkatrészeket a doboztelés
okán újra szét kellett válogatnom.

A két öngyújtó csakis azért került elő, mert már elraktam az öngyújtós dobozt.
Órás dobozom is van valahol, de azt nem találtam meg. Mondjuk lehet, hogy
azért nem, mert az odafent van. Ugyan lett volna még mit elpakolni, csak
valahol abba kell hagyni alapon, itt határoztam meg a project végét.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.