A problémák kerülgetésében a szerző az elmúlt immáron több mint 60 évben hiába szerzett már valami elképesztő mértékű rutint, ha egyszer a problémáknak a kerülgetésüktől - megjegyzem őszinte sajnálatomra - még csak eszük águkban sem áll megoldódniuk!
   Az egyik ilyen, még mindig fennálló probléma az, hogy nem, vagy csak igen korlátozott mértékben tudok egyenesen fűrészelni. Ráadásul nemcsak a vágási vonal nem lesz egyenes, de az eredményül kapott felületek 90 fokos állásszöge körül is durva hibák észlelhetők. Ez annyira így van, hogy még az amúgy ezt megakadályozni próbáló gérvágó dobozzal is képes voltam meglepően ferdét fűrészelni. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy mire észrevettem, hogy mit művelek, addigra a fűrész már rég a gérvágó dobozban haladt. Mármint nem a gyárilag számára vágott résben, hanem abban, amit már én vágtam vele.
   Míg a probléma igazi megoldása egy körfűrész megépítése lenne, addig én most egy tőlem megszokott kerülőmegoldást fogok bemutatni. Mármint nem építek körfűrészt, hanem csak megtámasztom oldalról egy-egy csapággyal a bútorlap alá épített dekopír fűrész pengéjét, hogy az (már persze csak a lehetőségeihez képest) leginkább függőlegesen álljon.
   Bár részemről nagyon is szeretnék egy akkora garázst, vagy műhelyt, amiben úgy férnek el a szerszámaim, mint ahogy az a YouTube videókon látszik, de mivel ez nekem nem adatott meg, ezért ha csinálni akarok valamit, olyankor folyton az van, hogy sorjában elő kell szednem a munkavégzéshez szükséges szerszámokat.
   Például mikor hosszan és egyenesen szeretnék vágni, olyankor kiteszem ide, vagyis a pince előtti linóleumra a munkapadot, majd kinyitom a pofáit úgy jó 8 centire. Mikor ezzel megvagyok, akkor visszamegyek a pincébe a fűrészgépért.

   Mely szerszámom épp a minap kapott egy saját polcot, valamint mindig a bútorlapba szerelve várja, hogy újra használatba vegyem. Ez persze csak azért lehetséges, mert van egy másik fűrészgépem is, amivel kézből szoktam dolgozni.
   Ezt a fotót, valamint magát a helyszínt is akkor és ott és hosszasan szemlélve, bár nagyon úgy nézett ki, hogy a piros x jelölte fűrészt hordozó bútorlap nem fog kiférni a papírdarálótól, de szerencsére kifért. Mármint milyen csúnya dolog lett volna a sorstól, ha már közvetlenül a második kép készítésekor elakadok ezzel a már igencsak régóta tervezgetett, végre elkezdett projekttel.
   Az "elkezdett" meghatározás jelen esetben azt jelenti, hogy a mai napon igen nagy valószínűséggel semmiféle konkrét dolgot sem fogok összehozni, épp csak felmérem végre a lehetőségeket, hogy legalább azzal a résszel meglegyek.

   A bútorlapot az alá beépített fűrészgéppel a munkapadra rátéve, annak pofáit egy kicsit továbbnyitva, azok megfogják a bútorlapot, amire azért van szükség, mert különben munka közben az anyagot a fűrészlapnak ebből az irányból nekitolva, letolnám a bútorlapot (persze fűrészestül) a munkapadról. Az egész munkapad ettől persze még eltolható, amit részemről azzal az egyszerű trükkel szoktam megakadályozni, hogy az innen nézve távolabbi lábait beakasztom, pontosabban szólva egyszerűen csak nekitámasztom a két oldalról látható sárga ajtókeret küszöbrészének.

   Hogy a fűrészlap már eleve nem áll függőlegesen, az még csak hagyján, mert attól még vághatna akár egyenesen is, legfeljebb csak nem 90, hanem mondjuk 89.7 fokos lenne a kapott felületek egymáshoz képesti állásszöge, csakhogy ez az érték, mivel a fűrészlap felső vége oldalra elmozdítható, még csak nem is stabil!
   Magyarán szólva, ezzel az amúgy nagyszerű összeállítással - épp mint ahogy a kézben tartott fűrésszel is - olyan ökörhugyozás egyenességű, valamint dülöngélő merőlegességű vonalakat és felületeket lehet vágni, hogy néha még magam is meglepődök rajta, hogy a tervezett bútort a csáléra leszabott anyagokból ennek ellenére mégiscsak össze tudom állítani.

   Hogy a fűrészlap felső vége ne tudjon oldalra elmozdulni, ahhoz meg kellene valamivel támasszam, ami a legegyszerűbb módon így, vagyis két csapággyal kivitelezhető. A csapágyak persze nem ott lennének, mint ahol a képen vannak, hanem a fűrészlap felső végénél, csak lusta voltam a kép kedvéért odatenni egy csomó fadarabot.
   Na jó, bevallom... Az igazság az, hogy megpróbáltam, csak mikor a csapágyak már sokadszorra gurultak szét, felhagytam az amúgy értelmetlen kísérletezéssel. Mármint azért értelmetlen, mert úgyis mindenki érti, hogy miről beszélek.
   Amúgy persze nem magamtól vagyok ennyire okos. Mármint a csapágyakkal történő pengetámasztás ötletét az internetet nézegetve lestem el. Részemről, mint ahogy szinte mindenben, úgy a YouTube videókban vázolt megoldásokban is találtam egy meglehetősen durva hibát.

   Mégpedig konkrétan azt, hogy amennyiben azt a fadarabot amire a csapágyak fel vannak csavarozva, azt a képen látható ponton rögzítem, mármint valahol a fűrészlap vonalában, természetesen a mögött, akkor mondjuk egy szál laminált padlócsíkot, vagy bármi más hosszú anyagot nem fogok tudni a fűrészgépen végigtolni. Mármint azért nem, mert az ugye egy idő után - amint eltoltam odáig - egyszer csak fel fog akadni a csapágytartó léc felfüggesztésében.

   Erre a problémára ugyan megoldás, ha a csapágytartó lécet nem hosszában, hanem a képen látható módon, vagyis keresztben szerelem fel, csakhogy ez egy másik, az előzőhöz kísértetiesen hasonló hibát hoz magával.

   Mégpedig azt, hogy így meg a kétoldalt elhelyezett léctartókban (lásd a látvány kedvéért odatett sötétebb színű négyzeteket) akad fel a munkadarab. Már persze csak akkor, ha van olyan széles, és persze épp keresztben szükséges elvágni.
   Vagyis ezzel a megoldással meg keresztben nem tudnám kettévágni mondjuk a laminált padlócsíkot. Arról a másik egészen biztosan előálló problémáról már nem is beszélve, hogy a munkadarab fűrészlapnak történő nekitolásakor az egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a gépasztal felett keresztben átvonuló léc a kezeimnek ne legyen útban.

   Ez utóbbi felakadós probléma ugyan megkerülhető, mégpedig azzal a viszonylag egyszerűen kivitelezhető trükkel, hogy a csapágytartó keresztlécből kiáll az a rész, amire a csapágyak vannak felcsavarozva, de ettől még ugyanúgy nem tudnék a géppel keresztben elvágni agy padlócsíkot. Már ha csak be nem fér a csapágytartó két szélső megtámasztása közé.
   Ez így eddig általam tudott volt (mármint az eddig felsorolt összes problémák), a megoldásnak azonban sokáig még csak esze ágában sem állt körvonalazódnia! Mármint a fejemben, mondjuk éjszaka álmomból felriadva, vagy egyszerűen csak heverve az ágyban, épp nagyban (még ezt a túlzást...) töprengve a megoldáson.

   Ami amúgy szerintem ez. Mármint az, hogy a fűrészlapot megtámasztó csapágyakat hordozó léc rögzítése az innen nézve bal hátsó sarokba kerül. Mármint így mind hosszában, mind pedig keresztben is képes leszek a géppel elvágni egy szál padlócsíkot. Gondot, mármint a támasztékban történő felakadást csak akkora méretű anyagok jelentenek, melyek már amúgy sem igazán férnének fel egy ekkora felületű gépasztalra.
   Amennyiben ez az amúgy egyértelműen nagyszerű megoldásom valami okból mégsem válna be, akkor egyrészt ott van az, hogy a támaszték a munkalapról néhány csavar oldásával könnyedén leszerelhető, másrészt mivel a múltkor találtam egy csomó spidget finnert, no meg néhány csapágy megvásárlása csak nem vág már földhöz, így akár mindhárom megoldást kivitelezhetem. Mármint ezeknek sem az anyagfelhasználásuk, sem a polcon történő helyfoglalásuk nem vágna földhöz.
   Hogy mégis miért nem állok neki ennek a mondhatni semmi kis feladatnak már most azonnal? Erre természetesen nemcsak egy, de egyenesen amennyit csak akarok (a mérhetetlen rutin ugye), annyi gátló tényezőt vagyok képes felsorolni!

   Ott van mindjárt az, hogy a bútorlap alá szerelt régi fűrészgépbe még csavarok tekergetése által kell fűrészlapot cserélni, ami minimum rohadtul kényelmetlen tud lenni. Mármint azért, mert így ugye, hogy a csavarokhoz csak a bútorlap síkjában lehet odaférni, az még véletlenül sem nevezhető egyszerű feladatnak. Arról már nem is beszélve, ha közben a gép nem így áll (mert ugye nem így szokott), hanem ehhez az álláshoz képest épp fejjel lefelé.

   Egy másik probléma, hogy ebben a gépben a fűrészlapnak komoly hajlama van az elkajszulásra. Próbaképp a fűrészlaphoz a hosszú lécet egy asztalos szorítóval odafogatva, az jelen pillanatban egyértelműen és durva szögben hajlik jobbra. (mármint a léc távolabbi vége) Amennyiben megpróbálom a fűrészlapot az ellenkező irányban történő eltévelyedésre bírni, akkor az annak durván ellenáll. Vagyis nem lötyög, hanem valamiért így szeret állni. Ezen a hibán valószínűleg lehetne segíteni egy alapos szét majd összeszereléssel, de részemről valahogy nem mernék rá megesküdni, hogy az lenne a helyes út. Már csak azért sem, mert ez egy már nagyon sokat látott fűrészgép. Ez annyira így van, hogy ezt a gépet még a szétszedtem projekt indulásakor, konkrétan második tételként vettem. Mármint erről a gépről szól a kettes számú szétszedtem cikk, ami ugye már több mint 20 évvel ezelőtt volt.

   Ez a kép már azt a másik fűrészt mutatja, amit akkor vettem, mikor az előző gép vezetőlapja már annyira elgörbült, pláne annyiszor egyenesítettem vissza, hogy végül sikerült ráunnom a vele való törődésre. Ezen a vonalon elindulva, mivel már ennek a gépnek is ferde a lapja, pláne már ezt is többször kellett kiegyenesítenem, azt találtam ki, hogy bár még mindkét gép rendben működik, de attól még veszek belőle egy harmadikat. Míg az új gép lenne a kézből használt, addig ez a régi bekerülne a másik helyére, vagyis a bútorlap alá.

   Ez már csak azért is jó megoldás lenne, mert ennek a gépnek már automata rendszerű a fűrészlapot megfogató része. Mármint ez úgy működik, hogy a kép közepén látható karocskát 90 fokkal oldalra elfordítva, a "tokmány" egyszerűen kilöki magából a fűrészlapot. Természetesen visszatenni bele egy újat úgy kell, hogy közben az ember az ujjával elfordítja a kart, majd a fűrészlap bedugása után elengedi. Na ezt a mókolást (a másik gép csavaros fűrészlap befogatásához képest) már a munkalap alatt sem lenne nehéz elkövetni.
   Hogy annyira azért ne legyen egyszerű az életem, ez a megoldás mindjárt újabb két kérdést is felvet. Míg az egyik kérdés egyértelműen az, hogy: Megér nekem ez a kényelem úgy kb. 10.000 forintot?

   Addig a másik az, hogy: Vajon passzol-e az újabb fűrészgép a régi helyére? Bár láthatóan nem passzol, de ez csak annyit jelent, hogy a munkalapon odébb kell szabnom a penge és az azt megtámasztó görgő helyét. A gépet rögzítő két csavar egymástól mért távolsága azonban stimmel.

   A hülyeséget félretéve (de azért nem nagyon messzire), egy újabb kérdésként felmerült bennem, hogy: A gép vajon a fűrészlapot megtámasztó feltétjével együtt is be fog-e férni a minap kialakított helyére? Jelentem igen, vagyis nagyon úgy néz ki, hogy az ég ezzel a projektemmel kapcsolatban nem támasztott az én szintemen megoldhatatlannak tűnő feladatokat.
   Már úgy értem, hogy ez a fentieknek kifejezett szokása. Például a faeszterga áttételesre alakításával kapcsolatban eddig már több problémát, mint amennyi megoldást sikerült találnom.

   Ezt a projektet nemcsak azért hagytam félbe, mert épp kimerültek a kamerában az akkuk (ez a kép persze már a cserekészlettel készült), hanem azért is, mert mára csak ennyi volt belőle betervezve. Mármint csak annyi, hogy áttekintem az egyes lehetőségeket, majd valamikor később eldöntöm, hogy merre induljak tovább.
   Mikor majd arra kerül a sor, hogy tényleg belevágok, tapasztalatom szerint nagyon fogok neki örülni, hogy ezzel a nyitó képsorral, vagyis legalább a cikk felvezetésével elkészültem.

   Bár alapvetően aprófát hasogatni, majd némi rendet csinálni jöttem le, de végül belecsaptam a lecsóba. Nyitásképp a rendelkezésemre álló fadarabokat tekintettem meg. Ugyan teljesen egyértelmű, hogy a masszívsága okán az az anyagcsík lesz a befutó, ami a pozdorjákkal szemben úgynevezett OSB anyagú, vagyis nagyobb forgácsokból ragasztott és préselt, de attól én még elindultam, s úgy nagyjából az összes anyagfellelési helyet megtekintettem.

   Ezek itt egyrészt azért állnak ennyire szépen, mert valaha létrehoztam számukra ezt a helyet, majd készítettem bele egy vízszintes osztást, amit a képen látható apróbb emelvény követett, másrészt azért, mert a végén tényleg sikerült a résekbe belerendeznem a különféle méretű, főképp bútorlapjaimat.

   Akár az elsőre kiválasztott OSB lap lesz a befutó, akár a fagerenda, a szükséges hosszuk és szélességük megállapításához nemcsak azt kell tudnom, hogy mekkora csapágyak lesznek rájuk felszerelve, hanem azt is, hogy pontosan mire. Mármint a két csapágyat nem szabad közvetlenül a fához csavarozni, mert az úgy nem lenne valami masszív.

   Bár lamentáltam rajta egy kicsit, de mivel azokat egy korábbi tervezés eredményeképp (emlékeim szerint legalábbis) direkt ehhez a pengetámasztós projekthez vettem, a jobbra látható 606-os csapágyak közül lesz kettő a befutó.

   Mivel a szükséges méretet mindketten kiadják, pláne egyformán masszívnak tűntek (ez biztos, mert próbaképp rájuk álltam a 80 kilómmal), így a választásom csak azért esett az OSB lapra, mert azt valamiért szimpatikusabbnak találtam.
   Mármint azért, mert ha hosszában kettévágom, majd egymásra teszem a két csíkot, és még össze is ragasztom őket, akkor már biztos, hogy az OSB lesz az erősebb. Már ha ez az emeltszintű merevítés egyáltalán szükséges.

   Miután végre döntöttem, már toltam is neki az anyagot a fűrészlapnak. Egy kicsit ez a projekt is olyan, mint az esztergakészítős. Mármint azért, mert míg a fűrészgép alkatrészeit leginkább fűrészelni kell, addig az esztergáét esztergálni.

   Az OSB, mivel az nagyobb forgácsokból áll, szálka szempontjából veszélyesebb anyag, mint a sima pozdorja. Mármint azért, mert míg a pozdorjából csak néhány milliméteres szálkák állnak az ember ujjaiba, addig az OSB lapból akár centisek is képesek megtenni ugyanezt, mire fel azonnal letoltam egyrészt az éleket a kézi csiszolóval, másrészt a feladat végzése közben magamat is, mert a szerszámban már nagyon le volt lakva a smirgli.

   Bár tisztára úgy néz ki, mintha a csapágyak stabil rögzítéséhez szükséges vasanyagokból többféle is jó előre oda lenne készítve a polcra, ez azonban (megjegyzem őszinte sajnálatomra) csak az általános rendetlenség.

   Miután vagy úgy jó 5 percig lobogtattam a nagyobbik derékszögű vonalzót, nem tudván eldönteni, hogy hová is essen pontosan a támaszték hátsó vége, hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy valahova középre. Mármint az alaplemez sarkához képest, azonban nem mérve, hanem az anyagot csak úgy egyszerűen érzésre odafogva, mely álláshoz képest menten meg is határoztam a képen az egyszerűen csak odatett csapágyak mögötti felület szögét.

   Mivel az adott pillanatban nagyon úgy állt a helyzet, hogy kész, mára ennyi volt, majd jövök holnap is (ez persze nálam sajnos nem igazán a következő napot szokta jelenteni), zárásképp egy kissé közelebbről is megtekintettem a fűrész felfogatását, amiről az derült ki, hogy a piros nyilak jelezte pontokon sajnos felakad a fűrészlap görgős támasztója.
   Ez azért probléma, mert a fűrészgép a görgőt mozgatva hozza létre az előtolást, ami ugye így, hogy a görgő felakadt, nem igazán tudott létrejönni. Ehhez képest semmiféle anomáliát sem tapasztaltam, mondhatni dolgozott a gép rendesen. Ettől persze még nekiálltam a hiba kijavításának, ami jelen esetben mindössze némi könnyed reszelőzést jelentett.

   Mikor meglátom, hogy a reszelők végre kaptak egy saját fiókot, ami ráadásul egy olyan kellemes helyre került, ahol még eltorlaszolni is nehéz, olyankor mindig elolvadok. Pláne azért is, mert ugye ez is egy nagyon régóta halogatott projektem volt, s lám már el is van készülve. Ha elkészülök a pengetámasztóval, meg persze az áttételes esztergával is, akkor majd végre nekiállhatok a csiszolómalomnak is.

   Kalandozásaimból a mai feladathoz visszatérve, miközben az anyag másik végét a polcon heverő szögvas közbeiktatásával hozzáigazítottam a fűrészlap hátuljához, ezt a végét épp mint az előbb, egyszerűen csak találomra pozícionáltam. Mármint érzésre középre. Azért érzésre, mert ugye ebből a szögből nem látom, hogy az OSB csík hogy áll a munkalap sarkához képest. Ez amúgy (remélem) nem is lényeges.

   Épp mint ahogy azt a másikat is, hogy a fűrészgépet bekapcsoló gomb, valamint a sebességszabályzó gombja még mindig a fűrészgépben van. Mármint ezeket majd még ki kell innen építenem, majd át kell szerelnem egy külön dobozba, hogy a munkalap alá történő piszkálás nélkül is elérhetők legyenek.
   A felvázolt feladat, bár egyszerűnek tűnik, azonban nagyon nem az! Mármint azért nem, mert ha ezeket innen kiépítem, az egyben a lerombolásukkal is együtt jár. Vagyis a gép kezelőszerveinek áthelyezését úgy kellene megoldanom, hogy az ne legyen végleges. Ez persze nem biztos, hogy így lesz.
   Amennyiben mégis, akkor ahhoz előbb meg kell keresnem a lomos pincében a szovjet dekopír fűrészt. Mármint azért, mert abban még ép a szabályzó, de mivel az a gép teljesen tropa, így nyugodtan kivehetem belőle, majd beszerelhetem egy alkalmas dobozba. A jelen gép szabályzóinak vezetékeit pedig egyszerűen csak lógva hagyom.
   Amúgy nem tudom észrevettétek-e, hogy a korábban betervezett új fűrészgép vásárlásáról időközben mily lazán sikerült lemondanom. Ez persze nem annyira spórolásos alapon történt, mint inkább azért, mert ha még azt is nekiállnék kivárni, hogy a fűrészgép akciósan kapható legyen a Lidl-ben, akkor ezzel  projekttel tényleg sosem készülnék el...

   Ami sajnos egyértelműen azt eredményezné, hogy amennyiben a konstrukciót ehhez a pengehosszhoz méretezve állítanám össze, akkor három centinél vastagabb anyagot nem tudnék vele elvágni, mert az ugye már nem férne be a pengetámasztó alatti résbe. Bár ez nem lenne egy szörnyű hátrány, hiszen amúgy sem szoktam colosnál vastagabb anyagokkal dolgozni, de mivel van a problémára megoldás, ezért inkább megoldom.

   Mármint még valamikor korábban megvettem a géphez a szokásosnál hosszabb fűrészlapokat. Mint az a két csomag fűrészlap látványából egyértelműen kiderül, ez az eset (persze durva időeltolódással) már kétszer is megtörtént. Mondjuk így még mindig jobb, mintha egyszer sem történt volna meg.
   Miután lemértem, hogy a fűrészlapot megtámasztó anyagot a munkalaptól 6 centivel kell fentebb emelnem (pontosabban szólva annyival lehet), elmentem olyan anyagokra vadászni, melyek ezt a vastagságot kiadják.

   Amit ugye mégis mivel mással vágtam volna el, mint magával az épp nagyban módosítás alatt álló fűrészgéppel. Hogy munka közben a szerzőt meglepve csak úgy egyszerűen kiesett a gépből a fűrészlap, az valószínűleg a trehányságának volt köszönhető. Mármint valószínűleg elfelejtettem rendesen meghúzni a pengét tartó 4-es csavarokat. Na ezért is lett volna jó egy automata tokmányú gép.
   Hogy most épp nagyban nem ahhoz (mármint a másik géphez) méretezem a pengetámasztót? Erre időközben magam is rájöttem, ráadásul többször is, ami valószínűleg az előző etap óta eltelt 10 napnak volt köszönhető.
   Erre az "apró" hibára végül azt mondtam, hogy le van szarva, csak legyek már végre kész a fűrészlap megtámasztójával. Ez persze - mint ahogy az szinte mindig szokott - nem ma lesz, mert mára csak annyi volt beütemezve (vagy még annyi se), hogy legalább a nagyja famunkával, főképp a fűrészeléssel meglegyek.

   Mire fel nekiálltam és addig-addig tologattam egy fadarabot a fűrészgépen, míg csak elő nem állt ez a kis műszaki csoda. Szerintem ennyire szép, valamint minden irányból ferde anyagdarabot én még soha életemben nem készítettem! Na jó, de. Mármint az általam leszabott anyagok általában ilyen ferdére szoktak sikerülni.

   Bár mint felületi kezelés a lakkozás is játszott, de mivel az nagyon kitolta volna a projekt várható befejezési idejét, ezért a fadarab most egyszerűen csak egy alapos lenolajos átkenést kapott.
   Hogy az olajnak legyen elég ideje a fa rostjaiba történő beszivárgásra, most valószínűleg néhány nap kihagyás fog következni, amiből - ahogy én magamat ismerem - simán lehetnek hetek, de akár még hónapok is! Majd megpróbálok odafigyelni, hogy ez ne így legyen, mely amúgy nagyszerű elhatározás nálam persze gyakorlatilag semmit sem jelent.

   A tegnapi elképzeléseimhez képest, már mindjárt másnap délután megjelentem. Kezdetben még úgy volt, hogy csak lehozom a katicás fahordó szatyrokat, meg persze a képen látható kameraállványt, meg a csapágyak illesztéséhez szükséges műanyag csövecskéket, majd rendezkedni fogok, ez utóbbi tervemből azonban végül nem lett semmi.

   Illetve annyi azért igen, hogy a kamera állványának sikerült találnom egy olyan helyet, ahol nem akadok bele, és még csak el sem tudom barikádozni. Már csak azt kell megjegyeznem, hogy az állvány ezentúl ezen a fura helyen van.

   A műanyag csődarab (melyet meglepő módon nem felejtettem el lehozni) azért kell a csapágyat rögzítő csavar és a csapágy közé, hogy a csapágyaknak legyen némi mozgásterük, amire pedig azért van szükség, mert a fűrészlapok vastagsága valahol 0,8 és 1,5 milliméter között szór. Már csak ez az egy tény is rávilágít, hogy mégis mitől állhat elő a ferdén befogott fűrészlap jelensége.

   Íme a választék. Míg a hagyományos sliccelésű a kelleténél egy kicsit hosszabb, addig a kereszthornyos hosszra tökéletes, a süllyesztett fejű pedig a kúpjánál fogva szépen behúzná középre a csavart.
   Utóbbi csavar azért esett ki, mert ugye a fűrészlapok különböző vastagsága okán nem szeretném, hogy a csavar a csapágyakat pozícionálja. Az épp méretes csavar meg azért esett ki a játékból, mert az ha meglazul, mielőtt ezt a munka hevében lenne esélyem észrevenni, már le is esett a helyéről a csapágy. Mármint az 5-ös csavar anyagban történő mindössze három menetnyi tartása miatt.

   Mekkora szerencse már, hogy vettem ezt az alátétes szortimentet? Mármint azért, mert a négyessel összeöntött hármas alátétek között hiába néztem, nem találtam ötöst.
   Ez a kényelmetlenség amúgy már igencsak régóta vetíti előre egy újabb csavar, akarom mondani alátét válogatás eljövetelét, amihez előbb persze még kéne készítenem egy rekeszes dobozt. Na most ha nem, akkor veszek egy méretes szortimentet, és majd abba pakolok szét. Már ha ez valaha is meg fog történni...

   A logikusan kialakított sorrend a következő: Csavar, alátét, műanyag cső, csapágy, alátét. Ez a kombináció nemcsak azt biztosítja, hogy a csapágy oldalra egy kissé elmozdítható legyen, hanem egy füst alatt azt is, hogy a csapágy a csavar megtépése esetén is forgásképes maradjon.

   Mikor a megmaradt műanyag csöveket (lefejtett kábelburkolatok) betettem az immáron létező pincei drótdarabos dobozba, meglepve vettem tudomásul, hogy nem lett volna baj, ha nem hozok belőlük magammal.

   Annyira egyértelmű volt, hogy ebből a minap előkerült koszlott szögvasból lesz a csapágyak tartója, hogy a többi, amúgy ennél sokkalta szebb vasdarabot már eleve oda sem próbáltam a célterületre. Mivel ennek az anyagnak egyik széle sem ép, így teljesen egyértelmű, hogy majd kétszer is át kell vágnom.
   Valahol itt volt az a pont ahol rájöttem, hogy ha ezt nem teszem meg most azonnal (mármint nem állok neki hevesen fűrészelni), akkor az a lazaságom nagyon ki fogja tolni a projekt várható befejezési dátumát. Mármint azért, mert ugye mégis kinek van kedve lejönni a pincébe barkácsolni, mikor tudja, hogy majd vasat kell fűrészelnie? Mert nekem ugyan biztosan nem lenne!

   Bemelegítésképp lecseréltem a kézi csiszoló szakadt smirglijét, majd egyből meg is tologattam a már úgy nagyjából kész munkadarabon, aztán már ugrottam is neki a fűrészelésnek, mielőtt még tényleg elhalasztanám.

   Ez kérlek nem azért passzol, mert én magam vágtam méretre, hanem annak ellenére! A "méretre" szóban ugyan szerepel a "mér", de ez jelen esetben nem olyan mérést jelentett, hogy tolómérővel, hanem csak olyat, hogy oda. Mármint nem centiztem, és még csak nem is vonalzóztam, hanem egyszerűen csak rátettem a vasat a fára, majd szabadkézzel berajzoltam rajta a vágási vonalakat.

   Ez itt már az a munkafázis, mikor is a szerző egy kifelejtett kettes osztó okán durván elpozícionálja a csapágytartó lyukak helyét, majd az amúgy látványos hibát észre nem vévén, nemcsak bepontozza a lyukak helyét, de még ki is fúrja!

   Hiába van körülöttem megannyi fúrógép (mármint elektromos meghajtású), egy biztosan csak 5 milliméter mély lyukat az amerikánerrel legjobb fúrni. Mármint ezzel a szerszámmal már tényleg nagyon kétbalkezesnek kell lenni, hogy az ember egy a tervezettnél mélyebb lyukat fúrjon. A két lyukra amúgy azért van szükség, hogy az OSB lapban legyen helyük a csapágyakat tartó csavaroknak.

   Amennyiben a két csapágy nem feszül neki a fűrészlapnak, hanem mondjuk egyenesen lötyög közöttük a lap (amúgy persze nem lötyög), az azért nem jelent problémát, mert ugye egészen idáig semmi sem volt ami a fűrészlap meghajtással átellenes végét megtámassza. Így meg már ugye lesz, ami ha lóg is (de nem lóg!), a vágási vonalnak csak egészen kicsi, pláne végig azonos dőlésszöget enged meg.
   Megmutassam a fűrészelés közben eddig elért legcsúnyább eredményemet? Na jó... És akkor itt a szerző úgy, de úgy elment a képvadászás irányába, hogy csak úgy egy jó óra múlva sikerült a megírandó szöveghez visszatalálnia. Ráadásul a kép sem lett meg. Pontosabban szólva az lett meg, hogy abban az 50-es sorszámú képek szöveggel cikkben, melyben lennie kellett volna, találtam egy olyan utalást, hogy az elképesztően ferdére vágott anyagot végül mégsem fényképeztem le.

   Amennyiben a pontozás után nem egyből fúrom fel a lyukakat hatosra, hanem még előtte megyek rá az anyagra a süllyesztéssel (amit amúgy kivetőpánthoz való fúróval készítettem), akkor a beüthető anyák a süllyesztések közepére kerültek volna. Ez amúgy azért nem érdekes, mert alul van, vagyis csak akkor látszik, ha valakinek sikerül benéznie a pengetámasztó feltét alá. Mivel ez csak egy nagyon laposfejű embernek sikerülhet, így nem hinném, hogy lesz aki megszól érte.
   Amúgy persze nem ez a lényeg, hanem az a másik mellékszál, hogy mikor előveszek egy nagyobb szerszámot, akkor azt a használata után nem szoktam a helyére egyből visszatenni, hanem vagy kézközelben hagyom, vagy átteszem a hátam mögé, mert tapasztalatom szerint ha elteszem, akkor úgyis megint kelleni fog. Most például a satut kellett újra elővennem (de csak mert voltam oly rendes, hogy munka után eltettem), mert ugye azzal sajtoltam be a fába az anyákat.

   Következő lépésként a csavarválogatós tálca elrakásának tényét morogtam meg, majd annak az összecsukható széknek az akasztójára történő fellógatását, amin csavarválogatás közben ücsörögni szoktam. Magáról az ötös csavaros dobozról már nem is beszélve! Most amúgy két olyan 5-ös csavart túrok elő, amivel majd a csapágyakat tartó szögvasat fogom a fához hozzácsavarozni.

   A fadarabok összefogatásához szükséges csavarok hosszúságát tegnap este elfelejtettem lemérni, cserébe felmerült bennem a kérdés (már persze csak miután a helyszínt elhagytam), hogy mi van akkor, ha nincs is a feladathoz megfelelő hosszúságú csavarom.

   Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy nincs. Mondjuk tudok készíteni menetes szárból, de ehhez most annyira nem volt kedvem, hogy helyette valami egészen mást találtam ki. Majd mindjárt megmutatom, csak előbb még összepróbálom az alkatrészeket, mert az a fázis tegnap este valahogy elmaradt, mely önbizalom a szerző esetében teljesen indokolhatatlan.

   Mivel ez a konstrukció még véletlenül sem mérés, mint inkább egyszerűen csak próbálgatásos alapon állt össze, így még nekem sem sikerült elrontanom. A két anyagnak persze nem így kell egymáshoz képest állnia, hanem épp fordítva, csak nem volt kedvem a kép kedvéért a csapágyazott részt valamivel feltámasztani.

   Most nem felejtettem el, hogy a kivetőpánthoz való lyukat előállító fúrónak csak egy kicsi lyuk kell (központosítás), a süllyesztések azonban ennek ellenére csáléra sikerültek. Legközelebb nem hármas, hanem csak másfeles fúróval fúrok elő, hátha akkor majd sikerül...

   Az előbb említettem a hiányzó hosszú csavarokat, mely probléma megkerülésére ezt a két darab két centis bútorlapot fogom bevetni. Mármint mivel ezek ketten nem hat, hanem még együtt is csak négy centisek, így épp elég lesz hozzájuk a dobozban talált leghosszabb szépfejű csavar.

   Bár a YouTube videók általában ennél sokkalta masszívabb konstrukciókat mutatnak, OSB lap helyett szinte mindig rétegelt lemezből, van ahol a stabilitás miatt még azt is 90 fokkal elfordítva, saját magával kombinálva, de tesztjeim alapján bátran állíthatom, hogy még ez a nagyon egyszerű összeállítás is kellően stabil.
   Hogy a próbafűrészelésekről nem készült videó, pedig lehoztam hozzá az állványt? Hát ja. Másnap ugyan megtehettem volna, hogy készítek néhány videót, amit aztán összefűzök, de másnap egyrészt már eleve le sem jöttem, másrészt mikor néhány nap elteltével újra ide evett a fene, akkor inkább az alkatrészek festésére és lakkozására koncentráltam.

   Ez kérlek annyira szép lett, hogy gyönyörködésem közepette nincs rajta mit csodálkozni, hogy a videó készítése elmaradt. Majd lesz még rá alkalmam, mert ugye van még egy csomó ehhez hasonló farigcsálós / fűrészelős projektem.

   A már többször is említett cél mindössze ennyi volt. Mármint a gép pengéjének megtámasztásával azt szerettem volna elérni (ami persze sikerült is), hogy ezentúl bármilyen hosszú anyagot tolok is neki, a gép végig derékszögű, vagy ha úgy nézzük, akkor függőleges vonalat vágjon.
   Hogy legyen ami a nagyszerű eredmény okozta örömöt beárnyékolja, a felső két csapágy ottlététől a gépben a fűrészlap még képes ferdén állni. Most már persze nem a függőlegességgel van a baj, hanem a csavarodással. Mármint azzal, hogy a fűrészlap nem párhuzamos a fűrészgép munkalapjának oldalaival. Ezen remélem fogok tudni segíteni egy alapos szétszedéssel, ami amúgy is aktuális, hiszen mint azt már említettem, már nagyban tervezem a bekapcsoló és a sebességváltó gomb fűrészgépből történő kiépítését, csak ahhoz ugye előbb még elő kéne kerítenem a szovjet fűrészgépet, aminek a sebességszabályzós kapcsolóját szét fogom operálni. Hogy ez mégis mikor lesz? Majd csak akkor, ha a lomos pincében újra akkora lesz a rend, hogy ismét odaférek a legtávolabbi sarokhoz. Mármint oda lett eltemetve a szovjet fűrészgép.

   A fűrészgépet a rászerelt laptámasztóval nemhogy még mindig be lehet tenni a helyére, de ráadásul még könnyebb is, hiszen épp most került rá egy olyan rész, amibe ugye - a sima munkalappal ellentétben - jól bele tudok kapaszkodni.

   Bár a fűrészgép működését mutató videó elkészítéséről megfeledkeztem, a szükséges csavarhossz felírásáról azonban nem. Hogy még csak esélyem se legyen elfelejteni, hogy mi 100, a feliratot összekombináltam egy csavarral. Amennyiben valami csoda folytán nem kapnék a boltban 10 centi hosszú csavart, akkor még mindig ráérek legyártani belőle a három szükséges példányt, a már többször is említett menetes szárból. Ezt persze egészen biztosan csak addig gondolom így, míg elő nem kerül egy olyan feladat, mikor is 4 centinél vastagabb anyagot kell derékszögű oldalakkal fűrészelnem...