Alig vannak összekeveredve időben a cikkek, hiszen mióta ez a kép készült, az ágyamat már némileg átalakítottam. Amúgy azért vagyok itt, mert azt gondoltam ki, hogy ne csak rengeteg rádió legyen. Mármint van nekem rengeteg magnóm is. Ahogy ezt ilyen szépen kigondoltam, hatalmas vehemenciával nekiugrottam, majd szétkaptam a jobb alsó sarokban megbúvó magnót. Ahogy az nálam már csak lenni szokott, ezt követően feltettem a polcra. Amúgy pont így áll évek óta félbehagyva a Terta 811, meg a Calypso M8 is, mire fel most - amúgy persze két év elteltével - nekiálltam a már meglévő képekhez megírni a szöveget. Gondoltam hátha kedvet
kapok hozzá, s végre összeszerelem szegény magnót.
   Persze nemcsak magnós témájú elmaradásaim vannak. Ott van kiváló példának mindjárt az a piros doboz. Az kérlek egy beteg orosz ajtócsengő. Van nekem a pincében egy saját építésű, amit ebbe a piros dobozba tervezek beépíteni. Hogy minek? Arról konkrétan fogalmam sincs, felszerelni ugyanis egyáltalán nem áll szándékomban! Árul el a szerző újabb részleteket az értelmetlen elképzeléseiről...

   Valaha Bartusz Gabi osztálytársamnak volt ilyen magnója. Először nagyon irigyek voltunk rá, csak aztán meghallottuk a hangját. Bevallom őszintén, ha a Terta 811 nem is volt olyan hangos mint ez a SANYO magnó, plusz a nagy lapos Videoton rádió a hangfalaival, de számomra valahogy nem jelentett minőségi ugrást a hangja. Az biztos, hogy akkori szemmel nézve sokkal szebb volt, mint a régi orsós magnóknál megszokott kerekded forma, ami persze még csak a külcsín.

   Ugyan van benne Dolby, meg azt írja, hogy még bekapcsolt zajcsökkentő nélkül is 52 dB a jel/zaj viszony, emlékeimben valahogy mégis másképp él ez a magnó. Szerintem kifejezetten zajos volt, valamint igencsak jól hallhatóan sávhatárolt is. Ennek persze bármi oka lehet. Például akár az is, hogy mikor először találkoztunk, a látványtól leesett az állam, ellenben mikor megszólalt, a hangja valahogy már nem volt annyira szép. Persze az is lehet, hogy csak az irigység beszélt belőlem.

   Szerintem egy készülék dísze a műszer! Ez sokkalta inkább elmondható egy, illetve jelen esetben két ilyen gyönyörűséges kivezérlésjelző műszerről, még ha kissé már napszítták is, mint mondjuk egy varázsszemről. Persze manapság, hogy már egy mutatós műszer is retronak számít, ezekre a VU mérő műszerekre már egyre kevesebben gondolunk így.

   Dolby ki/be, valamint az elmaradhatatlan szalagválasztó kapcsolók. Persze hiába minden trükk, a kazettás magnó sosem fogja minőségben legyőzni az orsóst, hiszen az orsós mindent tud (vagy tudhat) amit a kazettás, csakhogy gyorsabban fut rajta a szalag, meg persze szélesebb is. Nem mondom, a legutóbb vásárolt Technics deck hangjára már nem igazán lehet panasz, de nekem akkor is az orsós magnó a magnó! Pláne ha úgy néz ki, mint mondjuk az AKAI GX 630-as.

   A magnó színe eredetileg nem ilyen, csak a majdnem feketével (talán antracit) egyszerűen képtelen megbirkózni a kamera. Amúgy jól mutatnak a majdnem fekete háttéren a sárga betűk.

   Aládobtam egy öreg törölközőt, nehogy összekarcoljam az arcát, ha már egyszer egészen idáig épen megúszta. Amúgy ezt a magnót olyan régen vettem, hogy még a Verseny utcai piacról származik, ami már évekkel ezelőtt bezárt. Mikor megláttam, akkor egyből az jutott eszembe, hogy nekem van otthon egy rakat csavarhúzóm, melyek valami csoda folytán mind passzolnak ennek a készüléknek a csavarjaihoz.
   Gondoltam rákérdezek az árára, majd a rettenetes összeg hallatán fanyalogva menten ott is hagyom. Persze - mint azt a képen látjuk - ez végül egyáltalán nem így történt. No de ki tudna ellenállni egy alku nélküli 500 forintos árnak? Merthogy én nem, az biztos!

   Első ránézésre megijedtem, hogy valaki lerabolta a mechanikát, csakhogy ez a felépítmény felülről nézve gyárilag ilyen. Az izgő-mozgó, meg erre-arra tekergőző alkatrészek tömege a vaslemezből készült váz alatt kapott helyet.

   Már miért is találnék hozzá megfelelő szíjat? Persze vannak csodák. A múltkor (ez a múltkor jelen esetben vagy 10 évet jelent) vettem egy Grundig orsós magnót, pusztán azért, mert ránézésre erősen hasonlít a Terta 811-re, meg persze egyben a Terta 922-re is. Gondoltam, hogy majd milyen jó lesz szétszedtem alanynak. Már úgy értem, hogy ellenpontnak, hogy hogyan néz ki egy kívülről hasonló alakú, de nyugati gyártású magnó belseje. Persze arra, hogy ez kiderüljön, még nagyon sok évet kellett várnunk. Lényeg a lényeg, szakadt volt a Grundig magnóban egy szíj. Csodák csodája, találtam hozzá a szíjas dobozomban, pedig soha életemben nem volt olyan magnóm! Most persze nem volt szerencsém...

   Mire fel azt találtam ki, hogy egy kicsit hátrébb teszem a motort, amitől majd megfeszül a megnyúlt szíj. Mivel a motor mögött van némi hely, a küldetés nem tűnik lehetetlennek.

   Bár ezen a sokatmondó videón a lényeg olyan nagyon azért nem látszik, de attól még úgy van, hogy mivel egy picivel odébb tettem a motort, valamicskét feszesebb lett a szíj. Ha nem is olyan mint egy új, de így legalább képes vinni a mechanikát.

   Mire fel szegény magnót a kályha tetejére menten félretettem. Gondoltam kinyomtatom a kapcsolási rajzot, ellenben a nyomtatóm egy jól irányzott és időzített "minden szürke lesz" hibajelenséggel felülírta ezen elképzelésemet.

   Még tiszta szerencse, hogy van a magnóhoz panelrajz is. Majd meglátjuk, hogy mire megyek vele. Itt jött az a rész, hogy ezt a magnót 10 (tíz) évre félretettem, ami akkora szégyen, hogy azt inkább nem is ragoznám tovább...

   Bár semmi sem maradt meg belőle, pedig nagyon ki szerettem volna szórni egy vödörnyi sót, a hó ha nem is egész délelőtt, de vagy úgy egy órán át szakadt. Ettől persze még kimehettem volna a boltba, hiszen a vége felé már a melóba is simán bementem havon s jégen át, azonban a magnó boncolását égetőbb problémának éreztem, mint holmi tejföl és túró hiányát.
   Nyitásképp amit idáig olvastál, azt mind átnéztem. Ahol volt rá ok, ott persze némiképp át is szerkesztettem. Ezt egyszer valamikor 2019-ben is megtettem, és még rá is jöttem, hogy a további munkától akkoriban mi tántorított el. Konkrétan az, hogy bár az eddig látott videók be voltak szúrva, csakhogy még flash videó formátumban, amit ugye át kellett alakítani, pontosabban szólva épp csak fel kellett tölteni a YouTube tárhelyemre.
   Aztán ott volt még további hátráltató tényezőnek, hogy bár a magnó kapcsolási és panelrajza be volt szúrva, meg a specifikációja is, csakhogy ez fájlszinten úgy nézett ki, hogy a doc mappába szórt kellő anyagból alig tudtam kiszedegetni azt a rengeteg pluszt, amit valaha értelmes döntésnek gondoltam odatenni. Magyarán szólva ki kellett szedegetnem a hasznos és beszúrt anyagok közül azt a felesleget, ami végül épp kétszer annyinak bizonyult, mint amennyi a hasznos anyag!
   Miután minden adminisztratív akadály elhárult, ha már egyszer megígértem magamnak, hogy ez lesz a következő bemutatott magnó, rámentem a fizikaiakra. Mit ne mondjak, a magnót a polcról leszedni könnyebb volt, pláne a feladattal gyorsabban voltam meg, mint az eddig elvégzett munka átnézésével.

   Mivel a magnó fent van, a tévé meg lent, a méretűk pedig úgy nagyjából azonos, ezért azt találtam ki, hogy ha csak ideiglenesen is, de megcserélem őket. Merem remélni, hogy a Videoton gyártmányú Mini Vidi tévével nem járok úgy, mint szegény SANYO magnóval. Mármint nagyon nem szeretném, hogy évekig a lakásban nyomja a polcot. A terv konkrétan az, hogy a magnó után a tévét is kivégzem, ami után a faládika, no meg a Tronic PLL szintézeres rádió jön, s ha azokat is letudtam, pláne elteszem innen, akkor már egészen szellős lesz a polc. Ha még a BRG MK-29-es magnókat is letudom (három is akad belőlük), akkor jöhet a pincében található három középmechanikás videó, amivel bedigitalizálom a polcon látható VHS kazetták tartalmát (már ha még működik valamelyik magnó), és akkor aztán már tényleg sok lesz itt a hely. Persze ahogy én magamat ismerem, biztosan fogok találni olyan dolgokat, amikkel újra elfoglalhatom. Már csak azért is, mert már azt is nagyon régóta tervezem, hogy építek egy csomó különféle, de főképp elektronikus hasznos holmit, úgymint... Na ezeket most inkább nem sorolnám fel, mert már így is megemlítettem egy csomó jövőbeli dolgot, amiknek persze majd mind jöhetek vissza beszúrni a linkjét.

   Ezt a szépen kialakított helyet így, vagyis úgy kellene használnom, hogy az eltehető munkalapon csak az az egy tétel van, amit épp nagyban boncolok (vagy építek), s azt nem a munkalapról teszem le magam elé az asztalra, hanem magával a munkalappal együtt. Ebben az lenne az okosság, hogy a projekt így bármikor félretehető. Mármint abban az állapotában, ahol épp tartottam vele, mégpedig anélkül, hogy a nagy nehezen kidolgozott összeállítást szét kellene szednem. Mivel az asztal lapja és pultja a műszereimtől úgy nagyjából egyforma távolságban van, még szét sem kell kábeleznem, épp csak arra kell ügyelnem, hogy a kábelek ne lógjanak be a monitor elé. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magnó újbóli félretételét tervezem, hanem csak mint lehetőséget említettem meg.

   Valaha az volt a terv (tulajdonképpen arra a célra készült az eltehető munkalap), hogy majd mindenféle dolgokat építgetek rajta. Nagyszerű terveimhez képest, nemhogy semmi elektronikai építési projektemmel nem készültem el, de még a boncolnivalók sora is évekkel későbbre ér!

   Miután kiadtam magamnak a szokásos Hajrá Géza! utasítást, nyitásképp áthoztam a szobából a porszívót. Ez szegénykém úgy néz ki így, hogy mikor megvettem, akkor annyira tisztának volt mondható, hogy akár meg sem kellett volna fürdetnem.

   Most viszont már úgy jártam jobban, ha a nagyja port nem a porszívóval távolítom el, mint inkább lecsapatom a fürdőszobai tussal, mire fel szegény kádat is kénytelen voltam letakarítani, ami amúgy már nagyon is ráfért.

   Miközben a magnó teteje a cserépkályha tetején szárad, nekiálltam felderíteni a magnót valaha összetartó csavarok rejtekhelyét, amiket végül itt, a szalagok, a kazetta, valamint a mechanikus számláló mögött találtam meg.

   Mármint ebben az apró dobozban, amiről így hirtelen meg nem tudom mondani, hogy mégis miből bonthattam ki. Amit még szintén nem tudok megmondani, az a magnót valaha összetartó csavarok tartózkodási helye. Mármint azért nem, mert mint az a doboz kiborítása után kiderült, ezek itt még csak a magnó gombjai.

   Ahhoz képest, hogy tudtommal ezt a magnót egyszer már megtakarítottam, ez a betaknyosodott felületű villásdugó iszonyú cefetül néz ki. Amúgy láttam már ilyen taknyos felületűvé vált dugót, csak már nem emlékszer rá, hogy hol.

   Mármint úgy gerjed a magnó erősítőjének jobb oldali csatornája, hogy attól nemcsak a kivezérlésjelző műszer akad ki, de tenmagam is, miközben hallgatom. Az erősítő nemcsak lejátszás, de felvétel állásban is gerjed. A hiba a Dolby modul előttről származik, mert ha azt kihúzom, akkor menten abbamarad a zaj.

   Részemről szinte mindig meg szoktam szólni, mikor azt látom, hogy egy amúgy nyomtatott áramköri lapra szerelt elektronikában annyi a vezeték, hogy azt rossz nézni! Ahhoz képest, hogy ez egy neves gyártó terméke, tiszta szégyen, hogy mennyire illik rá a "drótmalac" kifejezés...

   Miközben a panelt szinte már minden szempontból átnéztem, minden alkatrészt és kábelt megmozgattam, megcseréltem a Dolby modulokat, körbemértem az LA3115-ös előerősítő IC teljes környezetét, a két oldal között mért értékeket pontról pontra összehasonlítva, a gerjedés egyszer csak elmúlt. Mármint úgy múlt el, hogy végül is fogalmam sincs róla, hogy mitől maradt abba. Ez amúgy az egyik létező legrosszabb hiba, mert ha újrakezdi, akkor ugyanúgy nem fogom tudni, hogy hova nyúljak, mint még az előző alkalommal.
   A két apró hangfal amúgy már az elektronikai barkácsolási terveim előfutára. Mármint azok direkt arra készültek, arra valók, hogy egy csak vonalkimenettel rendelkező elektronikát csak olyan szinten hangosítsanak, hogy az semmiképp se tépje le a fejemet. Mármint rádughattam volna a magnót akár a Hi-Fi toronyra is, hiszen ott a kábel a tápegység alá betolt billentyűzet mögött, csakhogy gerjedést hallgatni egy QUAD 405-ös erősítőn, mondhatni erősen ellenjavalt. Mármint ezek a pici hangfalak még teljes hangerőn sem okoznak különösebb sokkot.

   Az viszont már igenis sokkolt, hogy a korábban a motor kissé odébb történő helyezésével megfeszített szíj mára már teljesen elhagyta magát. Na ja, a 10 év az 10 év! Ekkor úgy megmérgesedtem, hogy olyat tettem, amit még soha!

   No nem arról van szó, hogy kivettem a helyéről a lendkereket, hanem arról, hogy úgy határoztam, megvalósítom egy régi, a lapos szíjak kiváltására már hosszú évek óta szövögetett tervemet, amihez mondjuk nagyon kellene egy pici műszerész eszterga, ami természetesen nincs.

   Most jön az a rész, hogy zsebemben a lendkerékkel lemegyek a pincébe, ahol az apró alkatrészbe vagy sikerül belevarázsolnom egy ékszíjhoz passzoló vájatot, vagy teljesen tönkreteszem.

   Elsőként a lehajtható asztalon elhelyezett, a készülés helyett egyre csak porosodó rádióváz látványa sokkolt, majd kisvártatva az a tény, hogy ezek ketten mennyire útban vannak az eszterga felé vezető utamon.

   Ez a kép azért mutatja már az eredményt, mert a sikerben annyira nem bíztam, hogy az amúgy faipari hobbi esztergával megforgatott lendkerék peremének nyomott, az egyik kicsi sarokcsiszolóval megforgatott vágótárcsával készült mókolásomról nem is készítettem videót, pedig amúgy igencsak jópofa megoldás volt. No majd legközelebb. Mármint ugyanezt tervezem elkövetni a SONY TC-U5 deck lendkerekével is. Magyarán szólva, ez a mai akció egy amolyan főpróba volt, egy számomra értéktelen magnóval, melynek keretében arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a kezdetleges eszközeimmel képes vagyok-e szíjhornyot készíteni fémbe. Nagyon úgy néz ki, hogy meglepő módon igen!

   Természetesen tudom, hogy az ékszíjhajtás lényege, hogy a szíj nem a belső peremével fekszik fel a tárcsára (tárcsákra), hanem a két oldalával, mely feltétel jelen esetben csak akkor teljesülne, ha egy nagyon kövér, mintegy 5 milliméter átmérőjű, kerek keresztmetszetű szíjról volna szó.
   Amúgy persze a kerek keresztmetszetű szíj nagyon is jól fut egy szintén kerek, mármint félkör alakú bemélyedésben is. Kiváló példa rá mondjuk a Terta 811-es magnó, a maga még véletlenül sem ék alakú szíjpályáival.

   Ez nemcsak trágya megoldás, de még koptatja is a szíj oldalát! Jelen esetben azért megengedhető, mert ezt a magnót még véletlenül sem szeretném használni. Mármint nekem annyi is bőven elég lesz, ha addig működik, míg bemutatom. Persze ha lenne egy apró műszerész esztergám (egy nagyobb gép a pincében perszer már eleve el sem férne), akkor ide is készíthetnék vele egy rendes ékszíjtárcsát.
   A motort amúgy szerettem volna összehangolni a megváltoztatott áttétellel, csakhogy nem találtam rajta állítási lehetőséget. Mármint nincs rajta, vagy csak nem találtam meg a más magnókon megszokott fekete gumilappal lezárt lyukat, amin keresztül benyúlva a motor fordulatszáma egy csavarhúzóval beállítható.

   Egyrészt bevált a lapos helyett betett kerek szíj, nincs hallható nyávogás (egy kitartott zongorahangot azért nem mernék mutatni), és a gyorspörgetés is rendben működik, másrészt emlékeimhez képest ez a magnó nagyon is jól szól! Nekem ugyanis (mint azt már korábban említettem) valaha ennek a magnónak a hangja sávhatároltnak és zajosnak tűnt. Valami csoda folytán még arra is emlékszem, hogy mikor a magnót a 70-es évek végén Gabinál próbálgattuk, akkor Donna Summer azon lemeze volt a műsorforrás, amin a hostage című szám található, az elején az ikonikus (már akinek az) telefoncsörgéssel. Lesújtó emlékeimhez képest most úgy csilingelnek Emil Rulez hangjai, hogy azt szó szerint öröm hallgatni!

   Miközben a kazettára (csak hogy ne legyen üres) egy hosszabb próbafelvétel készült, nekiálltam felderíteni a magnó csavarjainak rejtekhelyét. Azért milyen dolog már, hogy valamit szétszedek, aztán 10 év elteltével még mindig ott vannak az asztalon a csavarjai? Mármint ezeket egy velem szemközti fényes csavartartó kupából szórtam ki.

   Amit egy lehetséges hibaoknak sejtek, az vagy igaz, vagy nem. A kapcsolók alá betett átlátszó szalag néhol olyformán változott meg, mintha viasz lenne. Ez ha bekúszott az amúgy nem recsegő kapcsolókba, akkor okozhatott olyan érintkezési hibát, amitől aztán gerjedt a magnó. Mármint mikor végre abbahagyta a gerjedést, akkor valahol annál a résznél tartottam, hogy az IC lábán még meglévő búgójel a fejcsatlakozónál már nem volt meg, aztán egyszer csak hirtelen igen.

   Ami még szintén hirtelen történt, ráadásul nagyon meglepett, az az ujjamra került gumimocsok. Mármint az volt benne a meglepő, hogy ebben a magnóban nem is volt szétmállott szíj! A közvetlenül előtte boncolt Mambó magnóban ugyan volt, csakhogy abban - mivel az régi készülék - még nem volt kereszthornyos fejű csavar. Már úgy értem, hogy végül az derült ki, hogy az ujjam a kedvenc keresztélű csavarhúzómtól lett mocskos, mire fel azt is takaríthattam le. Meg persze körülöttem minden mást is, amit csak a mocskos kezemmel megfogtam.

   Tisztára hihetetlen, hogy annyi év toporgás után egyszer csak összeraktam. Hogy még mindig darabokban van, azt persze rengetegszer fogom megemlíteni, csakhogy akkor már be fogom tudni szúrni az erre a cikkre mutató linket.

   Hogy nem a magnó elmállott gumilába koszolt össze (mármint természetesen egyből meggyanúsítottam), az már csak azért is egyértelmű, merthogy ezek a lábak vastag filcből készültek.

   Mikor a magnót az előszobába kitettem, menten megígértem neki, hogy nem hagyom itt napokra, mint mondjuk a Mambót, valamint az eltelt évek folyamán megannyi más bemutatott kincset.
   Hogy mit hozok fel helyette a pincéből? Nos ezt ekkor még nem döntöttem el. Amúgy már eleve azt sem, hogy a magnós, vagy inkább a rádiós témájú hézagok feltöltésével folytassam a sort, esetleg a más témájúakkal. Az persze mindegy, hogy mit szedek szét, csak ne lazsáljak, mert akkor sosem lesz vége...