Majd helycserés támadás felkiáltással áthelyeztem a bútoralkatrészeket a hátam mögé. Hogy mire rágtam be? Nos jelen esetben magamra, mégpedig azért, mert még mind a mai napig nem voltam képes elkészíteni a dekopír fűrészgéphez már ki tudja mióta megálmodott házat. Az mondjuk igaz, hogy már rég beszerelhetővé varázsoltam a munkapad alá, mint ahogy az is, hogy az az összeállítás egy kicsit olyan is lett. Hogy milyen lett? Elmondom... Nos esetlen, kényelmetlen, nehezen szerelhető, folyton ferdén vágó, nem továbbfejleszthető, munkadarabot fűrészelés közben folyton megakasztó, és sajnos még napestig sorolhatnám...

   Az ugyan egy pozitívum lesz, hogy ezentúl nem egymáson fog heverni a két fűrészgép, az viszont negatívum, hogy amit elterveztem, az egy annyira formátlan masina lesz, hogy jelen pillanatban még csak fogalmam sincs róla, hogy hova a csudába fogom tudni biztonsággal eltenni.

   A biztonságot jelen szerszám esetében úgy kell érteni, hogy ezt a fűrészgépet semmiképp sem szabad úgy letenni, hogy a pengéje bárhonnan is kifelé álljon, mert olyan egyszerűen nincs, hogy az bele ne akadjon az emberbe. Amúgy eddig így volt beépítve a munkapad alá.

   A centi szerint a jelen pillanatban szerencsére meglehetős tömegű faanyagból kiválasztandó bútorlapnak legalább 15 milliméter vastagságúnak kell lennie, hogy biztonsággal elférjen benne a gépből kilógó, a fűrészlapot hátulról megtámasztó himba a görgőjével.

   Mivel ennél a gépnél a fűrészlapot megfogó csavarokat szemből kell meghúzni, vagyis ez a rész a beszerelés után is hozzáférhető marad (pontosabban szólva kell maradjon), így valószínűleg nem fog gondot okozni a fűrészlap cseréje.

   A tervezett beépítéssel lehetetlen helyre kerülő power gombbal azért nem fog meggyűlni a bajom, mert a gépet a kényelem, pláne a biztonság okán már eddig is egy lábkapcsolóval indítottam.
   Ami esetleg mégiscsak gond lehet, az az apró sebességszabályzó gombocska kényelmetlen elérése, de erre a problémára már vásároltam is egy csinos dobozt, zöld nyomógombbal. Ha abból a fölösleges gombot kivágom, majd beszerelem a helyére a potmétert, természetesen nem ezt a kicsit, hanem valami olyat, amire rá tudok szerelni egy nagy gombot, amit vagy a rettenetes gombgyűjteményemből fogok kiválasztani, vagy az esztergával legyártani, akkor ez már nem is lesz gond.

   A teljesítmény, illetve jelen esetben sebességszabályzó panel kapcsán mindjárt két dolgot is szerettem volna. Míg az egyik a potméter értékének megállapítása, addig a másik egy a panelről készült éles fénykép. Mint az már csak az előző mondat hangulatából is sejthető, végül egyik vágyam sem teljesült.

   A masinát alaposan átnézve, az derült ki róla, hogy ez bizony hibátlan! Erre az ellenőrzésre mindenképp szükség volt, mert ugye nehogy már bármit is egy olyan gépre alapozzak, ami mondjuk épp a végét járja. No de szerencsére nem...

   Ezeket csak azért néztem meg, mert egyrészt érdekelt, hogy mennyi hely van mögöttük (bőséges), másrészt az is, hogy igény esetén felbővíthetem-e bennük a menetet mondjuk hatosra. Mivel elég nagyok és vastagok, szerintem nyugodtan.

   Ez a cél. Bár volt egy olyan elképzeléseim is, miszerint a gépnek saját doboza lesz, erről azonban idővel lemondtam. Egyrészt azért, mert csak a helyet foglalná, másrészt azért, mert elképzeléseimmel ellentétben ez a fűrészgép nem igazán vágható félbe. Mármint nem úgy félbe, mint ahogy az előbb láttuk, hanem úgy képzeltem, hogy levágom róla a nyelét, és akkor majdnem felére csökken a mérete, csak az ugye nem lehetséges, mert abba a részbe is belelóg a fűrészlapot mozgató mechanika. Ezt úgy értsd, hogy egy mindössze 10 centi magas dobozt még csak-csak elfogadtam volna, de egy 25 centi magasságút már nem. Az utóbbi méret (persze a reménytelen elhelyezhetőségén felül) már csak azért is kényelmetlen lett volna, mert akkor a munkapadra helyezett doboz felső lapjának síkja már sokkal magasabban lett volna, mint a munkapad teteje.

   A fűrészgépet a beépítése után természetesen nem a munkapad satupofái fogják tartani. Szóval ez a kombináció csak azért került összeállításra, hogy átnézzem a konstrukciót. Már úgy értem abból a szempontból, hogy mégis miféle szarvashibát sikerült benne felejtenem. Meglepő módon úgy néz ki, hogy semmit. Ez a helyzet persze majd mindjárt megváltozik. No de ugyan ne szaladjak már annyira előre...

   A csavarokat megpiszkálva, sikerült rájönnöm, hogy azok meghúzási mértékével képes vagyok a fűrészlapot egyenesbe állítani. Ettől persze még - mikor épp olyan napja van - simán elkószál a penge az anyagban.

   Most tulajdonképpen az fog következni, hogy az apró fadarabot lecserélem egy akkorára, ami eltakarja az egész munkapadot, és azon egy oldható kötéssel valami módon stabilan rögzíthető.

   A fűrészgép régi talpát pusztán kíváncsiságból ástam elő. Na jó, bevallom, a pakliban az is benne volt, hogy hátha az eredeti talp könnyebben rögzíthető egy bútorlapba, mint a lecsupaszított gép. Mivel nem, a fém talp megy vissza a fiókba.

   Hogy a kép címe miért az, hogy majdnem? Nos azért, mert majdnem úgy lett, hogy csak egy vékony csík bútorlapba szereltem fel a gépet, amit aztán egyszerűen csak be kellett volna fognom a munkapad satupofái közé. Ezt a tervemet végül azért adtam fel, mert bár egy kicsi, ennek következtében nagyon könnyen eltehető összeállítást eredményezett volna, csakhogy cserébe eltűnt volna a hatalmas, pláne teljesen sík munkafelület okozta elakadásmentesség. Na jó, elmondom...
   A korábbi összeállítással három alapvető bajom volt. Míg az első a sokszor emlegetett kényelmetlen összeállíthatósága, addig a második az, hogy az éppen fűrészelt anyag folyton elakadt valamiben. Hol valamelyik lyukban, hol meg a két satupofa találkozási vonalában képződött kiálló részben. Na itt lép be a harmadik kényelmetlenség, ami abból adódott, hogy a továbbhaladáshoz egy kissé el kellett engednem az anyagot, ami folyton azt eredményezte, hogy a gép fűrészlapja függőleges irányban megrángatta, vagyis le-föl vitte magával. Ilyenkor aztán rémültömben azt sem tudtam, hogy elengedjem-e, vagy inkább lenyomjam az anyagot. Már úgy értem azért, mert ugye mindeközben ki-be járt az anyagból a fűrészlap, aminek nagyon nem tanácsos a közelébe kerülni. Ezen utóbbi hibát (illetve jelenséget) valószínűleg ki fogja küszöbölni a fűrészpad hatalmas sima felülete, amiről az épp fűrészelt anyag és a munkalap közötti légritka tér okán már nem lesz olyan könnyű fellökni a munkadarabot.
   A légritka teret persze csak úgy kell érteni, hogy mikor a fűrészlap fel akarja emelni a munkadarabot, akkor a két anyag közé be kell hatolnia az ott eddig nem lévő levegőnek. Ezt a fura hatást bárki megtapasztalhatja, mikor két nagy felületű sima és egymáshoz lapult merev anyagot akar szétválasztani. Az említett hatás akár egy nagyméretű keményfedeles könyv kinyitásakor is érzékelhető.

   Ez az anyagdarab nem a csúfsága miatt nem felelt meg a célnak, hanem azért, mert mikor próbaképp feltámasztottam az egyik sarkát a küszöbre, majd ráléptem, és persze rá is nehezedtem, akkor kiderült róla, hogy ez bizony hajlik.

   Na ez viszont már tökéletes! Ez az anyag ugyanis nem hajlik, teljesen eltakarja a munkapadot, ráadásul mindenütt ép rajta a laminálás, és még csak összefurkálva sincs! Néhány apró kósza lyuk ugyan van rajta, de annyi aztán tényleg nem oszt, nem szoroz.

   Egy darabig ugyan abban az amúgy ötletes megoldásban gondolkodtam, hogy össze lesz csavarozva a két szekrényajtó, és a közepükből pluszban kilógó (a jelen képen nem szereplő) fűrészgépnyi szélességű lécet fogja megszorítani a munkapad két satupofája, de aztán ezen tervemet sikerült mindössze egyetlen bútorlapra redukálnom. Megmutassam, hogy miért?

   A használati próbák során az derült ki, hogy a reszelők jelen helyszínen történő állomásoztatása nem azért kényelmetlen, mert az előző helyükhöz képest egy kissé bentebb kell értük nyúlnom, hanem azért, mert túl sok van belőlük. Vagyis jó lesz ez a hely, csak el kell tennem innen a csak ritkán használt reszelőket. Ehhez pedig azok a fiókok kellenek, amit majd a fűrészgép segítségével szeretnék elkészíteni. Terveim szerint az év végére kikeveredek a mindenféle projectjeim egymásba történő akadásából. Vagy nem...

   A bútorlap nem azért maradt fenn a munkapadon, mintha szükség lett volna rá a léc pontos méretre történő leszabásához, hanem csak azért, mert egyszerűbb volt nem levenni onnan, mint levenni és félretenni.

   Egyszerűen csak odafogattam a lécet a bútorlap széléhez, majd mindkét anyagot egyszerre fúrtam át. Na most ha lett volna annyi eszem, hogy ennek a feladatnak a másik oldalról állok neki, és a bútorlapot nem fűrom át, akkor nem kerültek volna az amúgy kis híján teljesen ép felületre az azt elcsúfító lyukak. No nem mintha néhány 2,5-ös lyuk bármit is számítana...

   Egyrészt ugye egyértelműen a bútorlap közepén, másrész lehetőleg tőlem olyan távolságban, hogy ha kell, akkor kényelemesen rálássak a fűrészlapra, akár még függőleges irányból is. Ezen utóbbi lehetőségre olyankor van szükség, mikor a géppel pontosan egy adott vonalig szeretnék vágni.

   Egy kicsit álmos lehettem (vagy csak a szokásos módon hülye), mert egyszerűen nem értettem, hogy miért bizonyultak hosszúnak az eddig megfelelő hosszúságú csavarok. Idővel persze rájöttem, hogy ez azért van, mert ugye kihagytam a konstrukcióból a kezdetben még beleálmodott kettes számú bútorlapot.

   A felső mondjuk nincs valami jó állapotban. Ekkor berágtam, mert ugyan tudtam, hogy van a vegyes aprócsavaros dobozomban süllyesztett fejű hosszú négyes csavar, csakhogy ahhoz a jelen pillanatban - az elbarikádozottsága okán - egyszerűen képtelenség volt hozzáférni.

   Amit a képen nem látunk, az a csavaros dobozt tartalmazó szekrény. Idővel persze, ha már lesz elég fiókom, benne a szerszámokkal, minek köszönhetően az általuk eddig elfoglalt hely végre felszabadul, vagyis lesz hova, úgy, de úgy szét fogom válogatni a maradék csavarjaimat, hogy csak na! Ehhez előbb még össze kellene dobnom a már ki tudja mióta tervezgetett csavartisztító gépet is, amihez már csak annyi hiányzik, hogy legyen végre egy rendes késtámasz az esztergán. Bevallom őszintén, hogy komolyan meg leszek lepve, ha ez a rengeteg dolog év végére mind elkészül.

   Bár elpakoltam a szekrény elől, bemásztam a keletkezett résbe, kihúztam az aprócsavaros dobozt, és túrtam is belőle két megfelelő állagú csavart, de annyi dolgom azért csak akadt velük, hogy egy keveset le kelljen vágnom a hosszukból.

   Na mi maradt ki? Ha így mutatom, akkor természetesen ezeknek a gépből kilógó részeknek a bútorlapba történő besüllyesztése. Már úgy értem, hogy nem vágtam ki számukra helyet. Ezt az elmaradást úgy sikerült összehoznom, hogy folyton ott volt mellettem az a cikk elején többször is mutogatott közbetét, amiből ugye már ki volt vágva a kilógó részek helye.

   Bár megtehettem volna, hogy egyszerűen csak visszateszem a konstrukcióba a belőle kivett fa közbetétet, azzal azonban majd két centivel csökkentettem volna a géppel elvágható anyag maximális vastagságát. Az persze igaz, hogy általában bútorlapot szoktam fűrészelni, de attól még nem árt, ha a fűrészgép ezentúl keresztben is átviszi mondjuk a tetőlécet.

   Mikor már majdnem ott tartottam, hogy tőlem telhetően precízen megrajzolom a vágási vonalakat, egyszer csak mégis inkább úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak körberajzolom a bútorlapra odatett gépet, az utóbbi megoldással ugyanis jóval nehezebb hibázni.

   Na most ha nagyon elcsesztem volna, akkor sincs semmi baj, ugyanis ekkor még volt három, a jelenlegivel teljesen azonos méretű másik bútorlapom. Ezek amúgy azokról a szekrényekről leszerelt ajtók, melyekből a minap a polcos szekrényt állítottam össze.

   Mivel a gépből kiálló részek helyét a bútorlapból nem vágtam ki (mármint a műanyag részekét), ezért felkaptam egy fűrészlapot, amivel aztán egyszerűen levágtam őket a gépről. Mivel nem volt funkciójuk (én legalábbis nem jöttem rá, hogy mi az), nem volt kár értük.

   Az alátétes doboz azért került elő, mert az előbb, mikor egy pillanatra úgy állt a helyzet, hogy mégiscsak visszateszem a gép alá a korábban alkalmazott keményfa közbetétet, akkor voltam olyan rendes, hogy a süllyesztett fejű csavarokhoz előkészített fakötésű alátéteket visszadobtam a helyükre. Most meg ugye, hogy újra kellenek, túrhattam őket elő a tömegből. Ez persze már semmiség...

   A hálózati kábel ugyan szépen rátekerhető a gépre, és még rajta is marad, de innen aztán már az jön, hogy ez az összeállítás biztonsággal egyszerűen sehová sem tehető el. Márpedig mindenképp találnom kell neki valami olyan helyet, ami megóv tőle, hogy beleakadjak a fűrészlapba.

   Mire fel egyből sikerült a félbevágott fiókosból leeső részbe ügyetlenül úgy beletámasztanom, hogy a gép állt befelé, a fűrészlap meg kifelé. Vagyis ezen az elhelyezésen azért még dolgoznom kell...

   Amúgy tessék, itt egy videó arról, hogy működik a gép. Jelentem nagyszerűen! Természetesen nem vág ilyen gyorsan, cserébe sokkal egyenesebben teszi, mint mikor még a gépet tologattam az anyagon.