Ágyátalakítás

   Az történt, hogy kipukkadt a hátam. Kezdődő porckorongsérv. 1 doboz papír (ami kb. 10 kilo) arrébbvitele 20 méterrel úgy egy hónapra kicsinálja a hátam. Ha vigyázok rá, nagyon kerülgettem a munkát (ebben sokéves rutinom van), akkor idővel helyrejön. Sajnos legutóbb már nem tette. Mivel ráuntam a problémára elmentem az orvoshoz. Részemről én itt és most mellőzném a magyar egészségügy bugyrainak kivesézését. Elég legyen annyi, hogy a betegségemről többet tudtam meg az Internetről, mint bármelyik orvostól.
   Mivel én alapvetően műszaki ember vagyok, gondoltam megjavítom a hátam. Vajon mit tudok kezdeni házilag egy gerincsérvvel? A körzeti orvosom szerint az a legfontosabb, hogy egyrészt ne terheljem, másrészt ne rontsak rajta tovább. Meg kell várni míg elmúlik a fájdalom. Illetve ki kell küszöbölni a kiváltó okot.
   Várni tudok. Fekszem, ücsörgök, sokat alszom, heverek, mozizok. Amilyen jól ment a lazítás eleinte, olyan borzasztóan nehéz lett a második hét után. Egyrészt már éreztem, hogy javul a hátam, másrészt eluntam a semmittevést. Gondoltam gyorsítok egy kicsit a javulási folyamaton. Mit ír az Internet? Mit mond az orvos? Feküdjek egy a mostaninál keményebb felületen. Erről a keményebb felületről fog szólni ez a történet. Először is áttettem az ágyamról a matracot a szoba közepére. Itt ugyan nincs valami jó helyen, de sehol máshol nem fért el.

A matracra jön egy kellemes bárány burkolat. Valamiért jó rajta aludni. A bárányok
is milyen ügyesen alszanak a bőrükben. No meg valószínűleg nem
véletlenül kell bárányokat számolni elalvás előtt.

Kell még két kispárna. Az egyiken alszom, a másik általában a hónom alatt van.

A paplan ilyen melegben felesleges, de ha szétszedem az ágyam, akkor csak kell tenni valahova. Amúgy jó volt rajta aludni. A hátamnak legalábbis jót tett. Ellenben a nyakam... Reggelre kicsit be volt állva a nyakam és a vállam is. A kis és a gyűrűs ujjaim konkrétan nem is mozogtak. Kellett hozzá jó pár nap, mire hozzászoktam az új pozícióhoz. Fog ez menni! Vagy ha nem, akkor itt döglök meg a szoba közepén...

Felborítottam az ágyam, illetve csak a matracos részét. Nézegettem s töprengtem.
Ebből mi lesz... Sejtésem szerint valami a mostaninál keményebb felület.
Öreg már ez az ágybetét, ki van feküdve benne a helyem rendesen.
Mondhatni nem csoda, ha nem tetszik a hátamnak ez a felület.

Hiába a komoly derékfájás, én már csak megmaradok komolytalannak.
Most is hogy megtaláltam a leglényegtelenebb részletet...

Fogtam a centit, jól meglóbáztam, s közben felírtam a látott számokat.
Igazából az ágykeret mérete a lényeg. Erre kell tennem valamit.
Hely konkrétan nincs több, tehát nagyobb semmiképp sem
lehet amit csinálok. Nézegettem az Interneten a dolgokat,
hogy mégis mit lehet kapni méretre. Leginkább matracot.

A boltban kapható matracokkal az a baj, hogy azok vagy egy sík felületre, vagy legalább egy masszív, de azért kicsit rugózós un. ágykeretre lettek tervezve. Hogy az IKEA áruházban látott ágyszerű dolgok egyszerűen nem illenek a hallba, az egy dolog. Hogy ezek a matracok mennyibe kerülnek, az pedig egy másik dolog...
Persze tudom én azt, hogy az egészség a legnagyobb érték. Szóval mivel nem találtam olyan megoldást, hogy megmondom mekkora legyen, majd kihozzák, így nekem magamnak kellett valamit kieszelnem. Apróbb probléma, hogy a jelen állapotomban épp nem nagyon ugrálhatok, hiszen a hátam egyelőre nem terhelhető. Még a bevásárlószatyortól is becsillan néha a szemem, mikor egy kézzel akarom vinni. Na ez azért már egy felettébb kényelmetlen állapot.

Így néz ki az eredeti matrac alja. Vagyis ez a fából készült keret van az epeda alatt.
Ha lebontom róla a matracot, akkor ezt a keretet deszkával lefedve,
majd a matracot ráhelyezve, már készen is vagyok.

Nem is oly rég mentettem meg a bezúzás elől két szekrényajtót. A melóhelyen hevertek egy sarokban. Szóval az úgy volt, hogy még egyszer nagyon régen, mikor a céges autó még Barkas névre hallgatott, szerettem volna építeni valamit fából. Valószínűleg a mélyládám volt az, de ez most mindegy. Gondoltam egyet, illetve sokkal többet is gondoltam, de a sok gondolkodás után végül csak beevett végre a fene egy lapszabászatba. Először a boldogságtól csillogott a szemem, majd kisvártatva (az árak megszemlélése után) valami mástól. Gondoltam akkor szerzek bútorlapot valahonnan máshonnan. Konkrétan úgy megraktam a kocsit a melóhelyen szétesett bútorokkal, hogy csak na! Elindultam hazafelé. Hogy, hogy nem, de épp lomtalanítás volt a VIII. kerületben. A Leonardo utcánál az egyik szemétkupac konkrétan csak laminált bútorlapokból állt. Sok mindennek ellent tudok állni, kivéve talán a kísértést, mire fel az egészet beraktam a kocsiba.
Már rég elkészült a mélyláda, az asztalomra a pult, éjjeliszekrény, szekrényekbe polcok, új polcok a virágállványra, pincei polcos újraburkolása, szerszámos szekrény ugyanide, meg ki tudja még mi minden, mikor is ráuntam a rengeteg fadarabra, s az összes értékelhetetlen méretűt (vagyis kb. mindet) felaprítottam. Hetekig aprított bútorlappal tüzeltünk! Aztán persze hiányzott, hogy darab deszka nem sok, annyi sincs itthon. De mint az látszik, már megint van. Ezek sajnos nemcsak, hogy kicsik, de ráadásul még kevesen is vannak.

Ezek itt vagy túl vastagok, vagy túl vékonyak, vagy valami egészen formátlanok.

Azokból ott szemben, azokból egy pult készülne a pincei asztalra. Valami olyasmi
mint ami fent a lakásban is van az asztalomon. Persze ezt sem kapkodom el...

Épp tollat akartam ragadni a számoláshoz, mikor is még idejében észrevettem a tolltartóban reám leselkedő veszélyt. Vajon ki helyezte el a kép közepén látható bonctűt a tollak között? Pláne hegyével kifelé! Még ha épp törött is egy kicsit, ez itt akkor is nagyon veszélyes!

Ezek a számok jöttek ki. Kell két 85x65 és egy 85x60 centis deszka.
Vagy pozdorja. Vagy OSB lap. Vagy bármi ami kibírja a súlyom
és lapos és merev. Tehát a vaslemez jó, az akasztókötél nem.

Íme egy újabb agyament ötletem. Mert ugye mi lenne, ha így ahogy látod, leburkolnám. Tehát ezentúl alul lenne az epeda. Tudom, hogy ez hülyeség, illetve semmi értelme sincs egy deszka alá epedát tenni. Az egészben az az éca, hogy így nem kell leszednem a fakeretről az epedát. Nem magával a munkával van a baj, hiszen épp ráérek, hanem velem. Mivel épp a hátam beteg, ezért nem valószínű, hogy képes lennék levinni a pincébe ezt a valamit úgy, hogy túléljem az attrakciót.

Mivel semmire sem jutottunk a problémával, ezért végül beágyaztunk. Már úgy értem, hogy Andi is segített gondolkodni. Ez azért jó, mert ha nem találunk ki semmit, akkor egyértelmű, hogy ő volt a hibás. Mindig ezek a nők... Szóval azért kell asszony a házba (Kőműves Kelemen szerint például már közvetlenül a falakba is), mert egészen egyszerűen nem lehet mindenért a kormányt hibáztatni.

Mivel Andinak nem tetszett a cigánybútor a szoba
közepén, ezért letakarta egy cicás pléddel.

Nem tudtam eldönteni, hogy miből legyen a burkolat az ágyamra, ezért lementem
a pincébe, majd rugóztam kicsit a problémakörön. Illetve mint azt a képen
látjuk, épp egy pozdorjából készült szekrényajtón. Nem mondom,
hogy nem hajlik a súlyom alatt, de úgy érzem, hogy bírná.

Találtam egy darab az ágybetét alsó keretével megegyező méretű fahasábot. Mi lenne, ha mégis a két szekrényajtóból, meg az egyéb pincében fellelt fadarabokból dolgoznék? Már csak azért is, mert ha veszek is faanyagot, akkor az nemcsak, hogy pénz, no de hogy jön haza? Persze... Tudom... Tehertaxi... De én nem olyan típusú családból származom, hogy ne szeretném magam megoldani a problémáimat.

Ezek nem éretlen paradicsomok, hanem eleve ilyen sárga színűek. Életem első saját ültetésű paradicsomtermése. Persze ha egy tányérra teszem, akkor látszik csak igazán a valódi mérete. Tehát igen nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy ma nem lecsó lesz ebédre.

Mivel csak gondolati síkon mozogva nem jutok előre, ezért elkezdem
a gyakorlatban is mozogni. Aztán idővel csak lesz belőle valami...

Az ágybetét konkrétan olyan nehéz, hogy ezzel a háttal esélytelen lett volna felemelnem. No de nem is kellett! Ugyanis azt találtam ki, hogy nem emelem fel. Merre kell vinni? Le? Akkor meg minek emelgessem? Így ahogy látod, letoltam a második emeletről a pincébe, ami nulla megterhelés volt. Inkább csak vissza kellett fogni, nehogy nekem lerohanjon, vagy pláne nekimenjen a frissen festett falunknak a lépcsőházban.

A minőségi tanúsítvány hiányos. Ennyi idő után persze nem csoda. Szerintem már
több mint 20 éve ezen az ágyon alszom. Illetve valamikor fel volt
újítva (új epeda), de már ennek is húszon éve...

Olyan nagy hely nincs a pincében, de azért elférek. Szépen lassan komótosan
meg ne erőltessem magam stílusban húzogatom ki a szegeket a fából.
Míg itt vagyok lent, addig sem fent rohadok a dög meleg lakásban.

Először az összes leszedett bizbasz, kihúzott szeg, mind ebben a fiókban volt, de kicsivel később - egy jól irányzott mozdulattal - felrúgtam a hokedlit. Az ágyról leszedett valószínűtlenül masszív zöld kárpit pedig még biztosan jó lesz valamire. Például tipikusan kárpitnak. Úgyis rászorulnának a székeink egy újrakárpitozásra...

Innen már nincs visszaút! Mondjuk eleve vissza sem tudnám vinni a lakásba.
De persze nem is akarom...

Ugyan nem látszik, de olyan a simasága, mint mondjuk Magyarország hegy
és vízrajza. Voltak már gondok ezzel az ággyal. Hol felül bújt ki belőle
egy rugó, hol meg a végén valami (alig elpusztítható) acélos bigyó.

Az ott nem kosz, hanem valamiféle ragasztónyom.
Ellenben a lyuk, na az kérem egy lyuk.

Ez viszont kosz. Illetve poratka. Eddig minden nap ezzel a húszmillió izével aludtam.
Egy spontán de bensőséges ünnepség keretében elbúcsúztam tőlük.

Idáig jutottam. Ez volt a cél. Aztán elkezdtem tervezgetni, számolni, majd bementem az OBI-ba. Aztán ki is jöttem. Valami olyasmit mondott az ember az OBI lapszabászat részlegén, hogy 4-12 nap határidőre vállalják az általam elképzelt feladatot, ami egy OSB lap adott méretre történő felaprítása lett volna. Mindezt úgy, hogy jól láthatóan épp a semmittevés ősi tudományát gyakorolták. Direkt figyeltem őket egy darabig. Annyira látványosan nem csináltak semmit, hogy ott is hagytam őket. Nem akarom bántani a barkács áruházakat, mert szeretem őket. Aki járt Ezermester boltban a 70-es 80-as években, az tudja csak igazán, hogy mi az a "nincs". Az OBI-ban meg van. Az mondjuk érdekes, hogy egy időben úgy volt, hogy eladót, pláne készségest azt nem lehetett találni. Mondjuk polcról árulnak, diszkont áruház, no de akkor is! Még annyi tévelygő embert egy áruházban, akik amúgy - ha már egyszer bejöttek - akkor potenciális vevők... Aztán pont erről a témáról volt egy cikk, talán az Indexen. Azóta az eladók kiszolgálnak az OBI-ban. Bevallom, hogy engem először még zavart is, hogy folyton rákérdeznek, hogy mit keresek, mikor én szeretek nézelődni. Szóval ha az OBI-ban nem igazán akarnak kiszolgálni, akkor átmegyek máshova. Nem úgy van ez már, mint az Ezermester bolthálózat idejében...

Belelapoztam az Internetbe s kerestem egy - a lehetőségek szerin t- közeli lapszabászatot. Még este felhívtam őket. Van OSB lap? Hogyne lenne! Méretre vágják? Természetesen! Mennyi idő? Mit szeretnék? Elmondtam. 10 perc.
Persze ők kifejezetten ebből élnek, szóval nem nagyon van rajta mit csodálkozni, hogy az A.B.H System kft az OBI-val ellentétben egy tisztább szárazabb érzés. Reggel odakarikáztam a megadott címre. Egy kicsit ugyan keringtem, mert épp átrendezték a bejáratot, de azért odataláltam. Leadtam a rendelést. Azt mondták, majd szólítanak ha kész. Nem volt 10 perc. Felrakom és hajrá!

Máskor leesik az a k*rva lámpa magától! Most bezzeg
nem jöttem rá, hogy hogyan kell innen leszedni.

Az úgy volt, hogy egyben nem fért volna fel a bicajra a 85x190 centis OSB lap.
De ez még csak hagyján! Hiába fért volna fel, ha egyszer nem tudom mozgatni.
Két út volt. Kihozatom taxival a táblát (illetve a leszabott méretet), fel egészen
a második emeletre, vagy felvágatom akkora darabokra, hogy mozgatni tudjam.
Illetve, hogy felférjen a biciklire. Talán mondanom sem kell, az utóbbi megoldást
választottam. Sejttettem, hogy jól meg lesz rakva a bicikli, de azt, hogy ennyire...

Bevallom őszintén, hogy nem mertem rá felülni. Egy igencsak óvatos, mindössze néhány méteres "felállok a pedálra" próbálkozástól eltekintve inkább hazatoltam. Fél óra se volt. Először úgy néztem, hogy nem fog beférni a kapun, de mégiscsak befért. Valamint a spárgával való - amúgy igen trehányul kivitelezett - kötözés is kitartott. Biciklit tolni még fájós háttal is lehet, mert az nem egy nagy terhelés.

Ő itt egy potyautas tücsök.
Bevallom éreztem is, hogy van egy kis túlterhelés.

Újabb magasságokba emelkedett a fotóművészetem. Látjátok? Nem? Na akkor
tájleírás: Fehér háttér előtt toporgó fehér mosógépből fehér hab tör elő.

A mosógépből pedig fekete víz. Ez persze nem is csoda, hiszen a kárpitot nem
igazán lehet kimosni míg rá van szegezve az ágyra. A mindenféle trükkös
gépek sem segítenek, mert ők sem tudnak mit kezdeni az ágy
mélyén lakó több milliónyi poratkával.

Csak sikerült megsebesülnöm, pedig olyan óvatosan bántam a rengeteg szeggel meg
deszkával... Mikor odébb tettem a lecsupaszított epedát, egy törött rugóvég
állt rajtam bosszút. Mondjuk én meg több mint húsz évig nyomtam.

Nem azért szárad a lebontott kárpit a kályha tetején, mintha be lenne gyújtva, hanem
csak azért, mert csak itt volt ekkora, illetve ilyen nehéz anyagnak elegendő hely.

Végül 22-es OSB lap mellett döntöttem. Nem sokkal drágább, de biztosan
masszívabb. Az egész anyag megvolt vágással együtt egy tízesből.

Ez csak egy skicc, hogy vajon kijönnek-e egy táblából a nekem szükséges fadarabok.
Végül úgy döntöttem, hogy fel sem használom az epeda alól kibányászott keretet,
hanem csinálok egy újat OSB-ből. Kiadja a lap! A hosszúkás és egy kisebb
négyzet alakú leeső részt már el sem hoztam. Szerencsére a rövid
hosszúkásakat igen, de erről majd egy kicsit később.

Végül a negyvenes mellett maradtam, mert ez biztosan nem ér át az anyagon.
Mert ha a 45-ös csavarnak átér a hegye...
Nem vagyok én fakír!

Na itt derült ki, hogy milyen jó, hogy a három leeső - amúgy nem szükséges -
vékony csíkot is elhoztam. Két széle meg két közepe, az összesen négy.
Én meg hármat írtam. Néha, mikor minden alaposságom ellenére
egy kissé elszámolom magam, na olyankor aztán
nagyon mellé tudok lőni!

Még tiszta szerencse, hogy a leeső csík volt a hosszabb, így csak le kell vágnom
belőle a fölös részt. Hogy számoltam el magam? Írjuk a meleg számlájára...

Most, hogy már megvan minden szükséges darab, már csak össze kell őket
csavarozni. A munka mindig így néz ki. Már csak ez, már csak az...

Nem azért bánok kesztyűs kézzel az anyaggal, nehogy baja legyen, hanem azért,
hogy nekem ne legyen bajom. Az OSB lap alapvetően préselt, illetve
összeragasztott fadarabokból van, s mint ilyen, szálkás tud
lenni. Nekem meg nincs kedvem tűpárnát játszani.

Nem a kép közepét kell nézni! Az egy rámpa, hogy Márti be tudja húzni a mélyhűtő
kocsit a fagylaltokkal a boltba. Szóval most már értitek, hogy mi az a rajz középen.
Ellenben, hogy körben mik azok a számok... Erre speciel néhány nap elteltével
már nem jöttem rá. Valószínűleg valami olyasmi lehet, hogy hová kellenek
a lyukak. Illetve ez biztos, hiszen most jön az, hogy furkálódok.

Ripsz ropsz kilyuggattam az összest! A nagyja már egybe is van csavarozva.
Már csak az alulra - mechanikai védelemül - elhelyezett csíkot kell rászerelni.

Már a fél pincét kihordtam az előtérbe. Ilyenkor kifejezetten jól jön, hogy két
fúrógépem is van, mert így nem kell cserélgetni a fúrót meg BIT-et.
A kék Makita a fúrógép, a nagyobb (és persze erősebb) Bosch
a csavarbehajtó. Mert ugye ennyi csavart kézzel betekerni...

Az asztalos szorítóknak is találtam feladatot.
Ha nem is asztalost, sem nem asztalt, de legalább egy leendő ágyat szorítanak.

Most van kész! Persze egy apróbb probléma azért van vele. Konkrétan az, hogy nem
tudom mozgatni a súlya miatt. Illetve a súlya még csak hagyján, hisz annyira azért
nem nehéz, hanem a hátam! Na az ami nem bírja. Szóval nemcsak azért raktam
össze darabokból, mert egyben nem tudta volna elhozni a bicikli, de én sem!

Miután olyan szépen összecsavaroztam, menten szét is szedtem. Így egyenként
- ha igen óvatosan is - de szépen darabonként felslattyogtam velük a lépcsőn.

Sorba raktam az elemeket a nagy szobában, majd megbíztam a háttérben megbúvó
babát (aki amúgy a gyermek Dajka Margit), hogy vezényeljen a medvéknek
összerakáskor. Persze tudtam, hogy nem jók ezek a szőrmókok semmire.

Két elem már fent is van. Nem kapkodom ám el! Hol alszok, hol meg ebédelek
egy kicsit. Egyrészt túl meleg van dolgozni, másrészt pedig vigyázok
a javulófélben lévő hátamra. Micsoda nagy dolog ez a hátfájás!
(amúgy persze csudákat az) Konkrétan mindent rá lehet fogni!

Már csak az a vékony csík hiányzik. Meg persze egy hatalmas adag szakértelem.
Asztalos ha látja amit én itt szerencsétlenkedek, biztosan lesajnál...
Persze én is pont így vagyok az asztalos telefonszerelésével.

Kész is van. Mivel körben dupla a pereme, ráadásul jó szélesen, ezért még erősebb
is mintha csak egy vágatlan lap volna. Legalábbis én ezzel bíztatom magam.

Már csak ki kellene vinni a helyére, de így egyben ez nekem túl nehéz.
Már épp valami görgős megoldáson törtem a fejem, mikor is egy
óvatlan pillanatban - mondhatni a munka hevében oda sem
figyelve - egyszerűen csak áttoltam a másik szobába.

Így kell állnia, hogy különösebb erőfeszítés nélkül a helyére tudjam tenni. Már persze
csak azért mondom, mert az előbb lazán idetettem fordítva. Úgy is rá lehetne
tenni az ágyra, csakhogy úgy nem tudnám szépen ráengedni, csak ejteni.

Így viszont szépen óvatosan tudom lefektetni. Természetesen
a pucsítás a feladatnak, s nem az olvasóknak szólt.

Ez kérem teljesen jó! Ez persze nem igaz. Az eredeti keretben alul volt egy mélyedés.
Ebbe a mélyedésbe fogott bele az ember az ujjával mikor felnyitotta az ágyat.
Persze így is fel lehet nyitni, de mivel a lap alja (illetve a széle) teljesen
sík, így nincs mibe betámasztani a darab lécet, amivel az ágybetétet
szoktam kitámasztani, mikor az ágyneműtartóban turkálok. Majd
kap egy vékony lécet odacsavarozva, ha odaérek a problémához.

Ennyi munkát pazarolni egy ilyen egyszerű feladatra...
Mondjuk az adott feltételek mellett...

Teljesen masszív! Nyugodtam csoszoghatok a tetején.
Abból a papucsból meg egyszer úgyis szabok egy másikat...

Hogy ne a deszkára kerüljön a matrac, ráterítettem egy szép kockás plédet.
Sok értelme nincs, hacsak az nem, hogy így nem látszik az OSB lap széle.

Végre nem a szoba közepére vetett szivacson kell majd aludnom.
Tud ám az embernek hiányozni a megszokott ágy.
Illetve majd megszokom ezt is...

S végül az ágyletakarónak használt pléd. Ez így maga a paradicsom!
De persze éreztem én, hogy valami nem stimmel...

Néhány nappal később Andi elárulta, hogy az nem az én plédem. Az enyém ott van
a maci alatt. Ugyan hasonló a két pléd mintája, csak az enyémen nincs macska.
De nem erről szól ez a kép, hanem a porszívóról. Merthogy takarítani is kell.
Mivel nem lakkoztam a fát, az OSB meg szálkásodik a szélén, lett itt ez az.

Hogy ne jöjjön ki a szálka a lap széléből, illetve, hogy ne is látszódjon, vissza kéne
rá tenni a kárpitot. Miért találok ki mindig ilyen feladatokat? Ugyan immáron
épp 50 éve ismerjük egymást, de valahogy akkor sem értem magam...

Íme az új, mégpedig az ágyra pontosan illeszkedő méretű, azaz 85x190 centis szivacs.
A vastagsága 15 centi, mert az eddig használt 10 centi alatti szivacs kevés volt.
Konkrétan az volt vele a baj, hogy reggelente, ha nem is mindig, de sűrűn
előfordult, hogy a lefekvéskori állapothoz képest igencsak törődötten
ébredtem fel. Ez egy teljesen alap szivacs, semmi extra rugózás.
Voltak a boltban ennél sokkalta komplexebb megoldások is.
Az áruk láttán sajnos (vásárlás helyett) én is sokszorosan
összetett mondatokban törtem ki.

Ez a terv. Mármint nem az, hogy Andi oda pucsít a szoba közepére, hanem az, hogy
visszakerül az ágyra az eredeti huzata. Hogy szegezve, ragasztva, vagy gumizva?
Mindenféle közbetétekkel, vagy csak úgy? Majdcsak összehozzuk valahogy...

Én mindenesetre kipróbálom, hogy milyen alvás esik az új szivacson.
Gondolod viccelek mi? Hát nem! Én akár még így is tudok aludni.

Persze így feküdni rajta azért sokkal biztonságosabb. Minden projectnek van egy vége, mikor az ember azt mondja, hogy kész, ennyi volt! Ez vagy azért van, mert elkészült, vagy pedig azért, mert ki. Én most az utóbbi változatnál kötöttem ki.
Vagyis ugyan az ágyam még nincs kész, én azonban már igen. Elegem lett ebből a projectből, azonban ez nem olyan, hogy félbe lehetne hagyni. Persze lehetne, csak azért ez mégiscsak arról az alkalmatosságról szól, amin nap mint nap (amilyen lusta vagyok, akár többször is) alszom.

Íme a jelenlegi rétegsorrend. Andi azt találta ki, hogy van neki elrejtve egy erre a méretű szivacsra sajnos csak úgy ahogy illeszkedő, 12x90x200-as méretű szürke huzata. Ez azért jutott eszébe, mert neki kellett volna megvarrnia a néhány helyen már elszakadt eredeti zöld kárpitot.

A k*rva életbe! Alapvetően nincs semmi baj, ez már az új szivacs, az új huzattal.
Csak azért káromkodom, mert nem készült róla felvétel amint hárman mintegy
tíz perc alatt felkínlódjuk a kissé szűk huzatot a szivacsra. Pedig micsoda
jó kis burleszkbe hajló time lapse videó sikeredett volna belőle...

Ha nappal ugyan nem is - hiszen rálóg az ágytakarónak használt pléd - de éjjel kilátszik az OSB lapok széle. Ez nem egy akkora hiba, amivel ne tudnék együtt élni. Ha nagyon zavar, legfeljebb lekárpitozom valamivel. Pont megtenné a célra régi zöld huzat, amivel terveim szerint a szobai székek lesznek felújítva. Na kész! Itt a vége! befejeztem!

Mivel a szobán nem látszik semmiféle változás, ezért joggal tehetjük
fel a kérdést: Mit csináltál mostanában Géza? Á... Semmit...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.