Ezt a fűrészgépet tulajdonképpen nem azért vásároltuk - mármint még a néhai Matáv - mintha feltétlenül szükség lett volna rá az elosztószekrényekben és azok környékén található faanyagok pontos méretre történő vágásához, mint inkább a kollégák fusizásához kellett. Ez annyira így volt, hogy az egyik kollégánál láttam egy olyan, amúgy kifejezetten szépre sikeredett szekrénysort, melynek vágásai mind ezzel a géppel készültek.
   Ez a gép hiába nem kék, vagyis ipari, hanem zöld, vagyis barkácsgép, de attól még Bosch, ami végül azt eredményezte, hogy még az ilyesmiben igencsak rutinos kollégáknak is több mint 10 évre volt hozzá szükségük, hogy szegénykét végképp tönkretegyék.

   Hogy ez a gép 350, a szovjet 450, a kék 500, a Kinzo pedig már egyenesen 800 wattos, az azért nem jelent sokat, mert ehhez képest mindegyik masina úgy viszi az anyagot, mint a kisangyal! Mondom ezt úgy, hogy nem tudom, az angyalok milyen sebességgel vágják a fát, szóval ez csak egy amolyan feltételezés.

   Cserébe ennek a gépnek nagyon egyszerű tokmánya van, ami mindössze ennyi, valamint egy hosszú csavar, amit a cső másik végéről kell betekerni, s azt annak ellenére sikerült a kollégáknak (amúgy többször is) elhagyniuk, hogy a csavar nem mutatott túlzott hajlandóságot a kiesésre.

   Mivel a gépet összetartó csavarok közül néhány túl mélyen ült, a cserélhető betétű csavarhúzóhoz való hosszú BIT-et pedig épp nem találtam, így kénytelen voltam odafáradni a szekrény oldalára szerelt készlethez. Úgy dereng, hogy ez a készlet lett először idecsavarozva, ami már olyan régen történt, hogy igazándiból nem is emlékszem rá, hogy mikor volt...

   Mivel a fűrészgép háza egyben a motor alkatrészeit is összetartja, így ez a motor is már-már újrahasznosíthatatlan. Amúgy születtek rá terveim, csakhogy azok mind annyira erőltetettek, hogy valószínűleg egyikből sem lesz semmi.

   Ha másból nem is, de a kapcsolón látható dátumból kiderül, hogy ez a gép még valamikor 1988-ban, vagy kissé utána készülhetett. Már ha csak nem cserélték a kapcsolóját a szervizben frissebbre.

   A fűrészgép ezen részét úgy lehetne újrahasznosítani, ha leköszörülném a nagyobbik fogaskerékről a fogakat, ékszíjtárcsát flexelnék belőle (de csak mert fémet esztergálnom nincs mivel), majd egy kisebb méretű, kisebb feszültségű villanymotorral hajtanám meg, amit persze az eredeti helyére szerelnék be. Egy másik nagyszerű (?) elképzelésem szerint, a már eleve lassító áttétellel rendelkező akkumulátoros fúró / csavarozó gép hajtaná meg a nagyobbik fogaskereket. Hogy a vázolt mókolásoktól ezentúl csak lassan járni képes fűrészgép mégis mire lenne jó, azt mondjuk még nem találtam ki. Mármint annak fényében, hogy ugyanezt hozza a másik két, már eleve sebességszabályozós gépem is.

   Ha még mindkét fogaskerék összes foga megvan, akkor talán lehetne velük csinálni egy olyat, hogy valami csalafinta módon közelebb vinni egymáshoz a kettőt. Erről a megoldásról mondjuk nem hinném, hogy tartósnak bizonyulna...

   Az apró fekete tégla a linóleumon, az egyik szénkefe, ami nem azért ijesztett meg a repülésével, mintha féltettem volna a gépet, hanem mert azt hittem róla, hogy valami nagyobb méretű repülő rovar.

   Ezt a motort is csak úgy lehetne újrahasznosítani, ha fognám és körbevágnám. Ezt nem azért említettem meg másodjára is, mintha annyira fontos tény lenne, hanem azért, mert bár ez egy rövid cikk, ennek ellenére mégis több szakaszra osztva lett megírva. Néha csak az ebéd, meg persze az azt követő alvás jön közbe, míg máskor képes vagyok napokra, de akár hetekre is otthagyni egy már félig megírt cikket, hogy aztán csodálkozva nézzek rá, hogy lám, még az sincs kész.

   Jelen kép kapcsán azt kívánom megemlíteni, hogy a kommutátoron még alig látszik valamicske kopás, miközben a tengely nem golyóscsapágyas, hanem egyszerűen csak perselyes, ami persze semmit sem von le a gép értékéből, hiszen nem a tengely perselye kopott el.

   Hát nem rajta felejtettem a hálózati kábelt? Mármint anélkül könnyebb lett volna tárolni a polcon. A talpát viszont, épp mint ahogy a kék társa, úgy ez a gép sem kapta vissza.

   Ezekhez a mára már igencsak koszlott állagú fűrészgépekhez valamiért annyira ragaszkodom, hogy lazán kint felejtődtek a folyosón. A három masinát együtt és oldalról hosszan bámulva, talán még a szovjet gép motorja lenne a legkönnyebben újrahasznosítható, mert az - a másik kettővel ellentétben - nem annyira formátlan, mint inkább szögletes házban van.