Hiába alakul egyre jobban a rend, ha egyszer a keresett dolgokat még mindig nem ott találom meg, mint ahol a tartózkodási helyüket sejtem. Most például az ugrott be, hogy ahhoz a fűrészgéphez, amihez a minap végre elkészítettem a már hosszú évek óta tervezett pengetámasztót, a már szintén nagyon régóta tervezett sebességszabályzó valahol egy kerek barna bödli mélyén hever, amiből látszik is egy a képen. Hogy abban az épp nagyban keresett alkatrész helyett mindenféle írószerek vannak? Hát nem épp erről beszélek?

   Bár ez a másik doboz egyáltalán nem kerek, és még csak nem is barna, hanem szögletes és piros, de legalább a látvány stimmel. Hogy ezek a bigyók mégis mely rendrakás alkalmával kerültek át ide, arra már nemcsak nem emlékszem, de az egyenesen lényegtelen is!

   Hiszen a lényeg mindössze az, hogy bár a balra látható kapcsoló elektromos szerszámgépbe való (egy Tesco gazdaságos sárga fúrógépből szedtem ki), de nem az amit épp nagyban keresek. A jobbra látható bigyó viszont már dekopírfűrészből származik, csakhogy az nem sebességszabályzó, hanem egy lézer LED a hozzá tartozó meghajtással.
   Valahol a lelkem mélyén persze éreztem, hogy ez lesz (mármint a keresett bigyó nem első odanyúlásra fog előkerülni), s már eleve úgy jöttem le, hogy lesz ami lesz, kerül amibe kerül, elő fogom túrni a ma bemutatásra kerülő szovjet fűrészgépet.
   Bár ez első hallásra nem igazán tűnik valami komoly feladatnak, csakhogy mivel a szovjet fűrészgép bedöglött, ezért nem a jó szerszámok között tartom, ahonnan viszonylag könnyen elővehető lenne, hanem a lomos pince mélyén, mégpedig azon a Salgó polcon, ahol a már szétszedett és bemutatott kacatok vannak, és sajnos még annak is valahol a legalján.
   Mivel a lomos pince említett pontja épp nagyban el van barikádozva (amúgy szinte mindig ez a helyzet), így már eleve úgy készültem, hogy az odajutásra és a megkeresésre rá fog menni úgy egy jó órám. Már ha megúszom a dolgot annyiból...

   Nyitásképp átvittem a lomos pincébe a bicajjal szemközti polcról a valós időben minap boncolt fejhallgatós rádiót, ahol első nekifutásra a többi elpakolandó kacat tetejére került. Bár készülök ebbe a pincébe csak azért lejönni, hogy legalább a már elkészült tételek sorsát rendezzem, azonban ettől a feladattól a rengeteg útban lévő, természetesen még mindig bemutatatlan bigyó látványának folyton sikerül eltántorítania. Ezen mondjuk - amekkora kupi itt van - nincs mit csodálkozni.

   Épp mint ahogy azon sincs, hogy napok kellettek hozzá, hogy a lelkemet fel tudjam készíteni egy olyan szintű pakolásra, ami végül azt fogja eredményezni, hogy előkerül a szovjet fűrészgép.
   Szemközt látszik egy fiókos szekrény, attól balra nem látszik egy Tesla B100-as magnó, ami mögött valahol mélyen ott kell lennie a fűrészgépnek, pontosabban szólva fűrészgépeknek, mivelhogy három is van belőlük. Mivel hármójuk közül csak az egyikben van sebességszabályzó (legalábbis ekkor még így tudtam), így tulajdonképpen elég lenne csak azt az egy példányt megtalálnom. Ez részemről azért lenne trehányság, mert a mindent tudó táblázatom szerint már több helyen is megemlítettem mind az egyszerű, mind a Bosch dekopírfűrészt. Vagyis ha ezeket nem most egyszerre szedem elő, akkor talán soha! Márpedig részemről már nagyon szeretném letudni az ilyen régi adósságaimat. Arról már nem is beszélve, hogy épp nagyban azzal múlatom az időt, hogy a barkácsolós cikkek között kihagyott hézagokat nem barkácsolós jellegű cikkekkel töltöm fel.
   Hogy teljen valamivel az idő, nekiálltam megszámolni, hogy ez pontosan hány tételt is jelent. Jelen állás szerint (ez még 2021 januárjában volt) 42 hézag van hagyva a táblázatban. Ezekből 14 magnós, 2 pedig rádiós témájú cikk. Mármint lesz, ha egyszer tényleg megírom őket.
   A rádiós cikkek közül amúgy azért csak kettő hiányzik, mert abba a témába az utóbbi napokban mondhatni durván beleálltam. Alany persze még mindig akad bőven. Például ezen a képen is mindjárt három látható. A vészvilágítás doboza alatt van egy Videoton daxli, előtte a konyhai rádiónk, azon egy jobbféle rádiós magnó, még előtte pedig egy Weimar. Hoppá! Ez bizony négy lett!
   Ahogy itt álltam, s a feladat előtt még tőlem is szokatlanul határozatlanul toporogtam, épp nagyban azt tervezgetve, hogy nyitásképp a kép alsó szélébe belógó vegyes anyagos dobozt húzom el (már csak azért is, mert ugye azt a mérete okán már eleve át sem tudom lépni), majd a könnyű szatyros, azt követően pedig az alatta lévő porszívós doboz következik, végül arra a következtetésre sikerült jutnom, hogy ha csak így egyszerűen a sarokban megállva, egyetlen képhez is ennyit vagyok képes írni, akkor nagyon úgy néz ki, hogy mindenképp úgy járok jobban, ha a fényképezőgépet a pakolás idejére nem viszem magammal. Mármint ha nem készítek a pakolás fázisairól képeket, akkor sem azok elkészítése, sem a hozzájuk tartozó szövegek megírása nem fogja vinni az időt.

   Mikor a sarokba végre bejutva félhangosan kimondtam, hogy eddig jó, akkor nem gondoltam, a mai projekt pakolós része mindössze ennyi volt. Mármint annyi, hogy odébb tettem a már említett dobozokat és a B100-as magnót, mire fel már elő is került az egyik fűrészgép. Mivel eredetileg úgy készültem, hogy a fűrészgépeket a legalsó polcon, a legbelső sarokban fogom megtalálni, az egyetlen perc alatt elért eredmény komolyan meglepett. Az mondjuk igaz, hogy balra még csak az egyszerű fűrészgép kéklik az IMI ventilátorok előtt.

   Csakhogy az is, hogy a keresett másik két alany is ott volt közvetlenül mellettük. Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy a legutóbbi pakoláskor előre készültem rá, hogy hamarost újra ide fog enni a fene.

   A fűrészgépek nyitásképp ide, vagyis a csavaros polcra kerültek, de csak mert úgy gondoltam, hogy előbb lakkozok és festek, és majd csak azt követően állok neki valamelyik fűrészgép szétszedésének.
   Bár a logika azt diktálta volna, hogy a kék színű géppel kezdjek, de én mégis a szovjet társával nyitottam. Amúgy azért kellett volna a kék és a zöld gépet is előrevenni, mert az azokról szóló cikkek - mint töltelék anyag - időben korábban fognak megjelenni, a szovjet gépről szóló viszont közvetlen a sebességszabályzóra támadt igény után, vagyis éppen most.

   Szóval az úgy volt, hogy bár mind apukám, mind jómagam barkácsoló kedvű emberek voltunk (én mondjuk kissé még vagyok is), ennek ellenére nem volt a családban fűrészgép. Illetve volt, de csak az a masina, amit Zoli barátom hagyott nálunk. Mármint azért, mert annyiszor hozta át, hogy elvágjak vele neki valamit, hogy a végén egyszerűbbnek látta, ha a gép már eleve nálam van. Mikor aztán egyszer visszakérte, a gép akkora űrt hagyott maga után, hogy vettem apukámnak ajándékba egy B&D dekopírfűrészt. Ez a gép persze idővel kikerült a telekre, mire fel már megint nem volt itthon mivel fűrészelni. Na ekkor meg apukám lepett meg ezzel a szovjet fűrészgéppel, ami egy kicsit tényleg olyan mint egy tank, de annak ellenére meglehetősen precíz szerszámnak bizonyult. Mármint az utódaihoz képest, talán még ezzel a géppel lehetett a legegyenesebb vonalat vágni. Majd mindjárt megmutatom, hogy miért.
   Bár masszívnak masszív volt, apukámnak ennek ellenére sikerült tönkretennie, mikor a társasház kertjében található hatalmas ágakat aprította vele. Szerencsére a Maglódi úti KGST piacon nemcsak ilyen szovjet fűrészgépet lehetett kapni, de volt hozzá alkatrész is, így semmiből sem tartott kicserélni a gépben eltört különös formájú vasdarabot.

   Mármint ezt, amit azóta is az asztal középső fiókjában őrizgetek. Mármint azért, mert kemény acél lévén, úgy lehet mellette vonalazni, mondjuk karctűvel, vagy nyáklapot marni csigafúróval, hogy az nem tesz benne kárt. Amúgy a bal oldali végéből tört le egy darab, amihez eredetileg a pengetartó volt hozzácsavarozva.

   Még ha agyoncsapnak sem tudtam volna elárulni, hogy a gép neve REBIR. Amúgy persze nem ez a lényeg, és még csak nem is az IE-5205E típusszám, mint inkább az, hogy a gép motorja 450 wattos, vagyis valószínűleg a szabályzója is csak akkora teljesítményt képes kezelni, mire fel kicsi lesz a 800 wattos Kinzo dekopírfűrészhez. Ettől persze én még haladok tovább. Mármint azért, mert ez a fűrészgép már eleve használhatatlan. Kezdetben még csak a motor tengelyének végén található fogak tűntek kopottnak, majd az ahhoz csatlakozó fogaskerékre szerelt görgő is megadta magát, mire fel menthetetlennek ítéltem. Na ezért lett bevágva a legtávolabbi sarokba, majd idővel megvéve helyette az azóta már szintén bedöglött kék fűrészgép.

   Hogy a gép mechanikailag hibás, attól persze a motorja még rendben jár, csak ugye már nem forgat semmit. Mármint egy gyors próba alapján egyszerűen csak üresben forog.
   Mivel a gép motorjának nincs saját háza (mármint az egyben van a fűrészgép házával), így nem lehet másra felhasználni. Már ha csak le nem fűrészelem a gép házáról a motoron felüli körítést. A motor fordulatszám szabályzója ettől persze még jó. Mármint ezt is kipróbáltam, és még tényleg jó.

   Valaha ez a csavar szorította meg oldalról a helyén a fűrészlapot, ami ugye most azért nincs benne a gépben, mert a masina azzal együtt már - csak úgy egyszerűen odatéve a polcra - nagyon veszélyes összeállítás lenne.

   A fűrészlapot befogó tokmányt közelebbről megszemlélve, arról az derül ki, hogy mivel a csavar a képen piros vonallal jelölt pengét a meghajtásához oldalról fogja oda, így a penge bármilyen vastag is legyen, mindenképp egyenesen fog állni.
   A ferdén álló penge problematikája amúgy a minap merült fel, mikor ki tudja hány évnyi hányattatás után végre elkészültem a pengetámasztóval. Az persze lehet, hogy a másik gépnek is van valami trükkje, amit bevetve egyenesen fog benne állni a fűrészlap.

   Ennek a gépnek amúgy az volt a trükkje (mármint az előbb látott, már eleve párhuzamos pengebefogáson felül), hogy a pirossal jelzett pontokhoz eredetileg oda volt csavarozva egy-egy négyszögletes fémdarab, ami a fűrészlapot az oldalra történő elmozdulás ellen pluszban megtámasztotta. Mármint még tőben. Mivel a pengét befogó rész sem tud oldalra elmozdulni, így ebben a gépben csak annyit tudott ferdülni a fűrészlap, amennyit a pirossal jelzett pontok és a penge távolabbi vége között tudott. Vagyis ez egy nagyon jó kis konstrukció!

   Hogy a hamarost kitekerendő csavarok ne szóródjanak szét, hoztam a gép alá egy tálcát. Ettől persze még tálcástól szétszórhatom őket, mely eset remélem nem fog bekövetkezni.

   A csavarfejekben még hagyományos a slicc. Eredetileg azt szerettem volna írni, hogy ezek a csavarok még hagyományos "sliccelésűek", de miután ezt a szót a helyesírás ellenőrző aláhúzta, a google pedig azt mondta rá, hogy még soha senki nem írta le (vagyis nulla találatot kaptam rá), így inkább lecseréltem.

   Atya ég! Kiáltott fel a szerző (hangjából teljes mértékben hiányzó örömmel), mikor a panel bal felső sarkában a hatlábú szovjet integrált áramkört meglátta. Mármint erre a panelra - a pótolhatatlan IC okán - jobb lenne nem alapozni semmit.

   Hiába annyira masszív, ha egyszer megbetegedett az excentere. Míg a különféle fura alkatrészek egyik fele a mechanikai stabilitásért felel, addig a másik felük azt hivatott megakadályozni, hogy az érzékenyebb részekhez odajusson a por. Meg persze olyan alkatrészek is vannak, melyek a mozgó részek kenéséért felelnek.

   Mivel a múltkor, a fogtechnikai maró felboncolását követően végre sikerült a vezetékek számára felszerelnem egy fogast, így most már tudtam hova akasztani a gépről frissen lecsent hálózati kábelt.

   Bár beteg excenterrel, valamint kicsent fordulatszám szabályzóval valószínűleg már soha semmire nem fog kelleni, de ettől még nem dobom ki, hátha egyszer (épp mint most is) még kelleni fog belőle valami.

   Zárásképp megtekintettem a frissen festett és lakkozott fadarabokat, majd kisvártatva azon kezdtem el merengeni, hogy ezek meg mégis mikorra fognak újra összeállni. Valószínűleg fogok hagyni az alkatrészeknek száradási időt rendesen, mert ugye ha a támasztékot egy kicsit még puha lakkal fogatom fel a munkalapra, még képes nekem örökre odanőni.

   Mivel mind a sárga festésből, mind pedig a lakkozásból szükséges egy-egy (ha nem több) újabb réteg, azoknak pedig (így télen legalábbis) minimum három nap kell a száradásra, ezért mire a festéssel elkészülök, addigra a fűrészgépek is szét fognak szedődni. Már ha nem leszek a szokásos módon lusta...
   Mikor itt tartottam az írással, egyszer csak kiszúrtam a kék fűrészgép tetején látható sebességszabályzó gombot. Vagyis ha tényleg elvetem a szovjet változatot (márpedig ez feltett szándékom), akkor még mindig bejöhet ez. Már persze csak akkor, ha teljesítményre megfelelő. Na ekkor éreztem rá, hogy mégiscsak el kellett volna hoznom a néhány hete kidobva látott porszívót. Mármint azért, mert abban volt egy újrahasznosítható sebességszabályzó modul. Mondjuk csináltam már ilyet, de attól még, hogy ott van a polcon, a fűrészgépnek egy olyat szeretnék, ami fixen be van építve a masina munkalapja alá.
   Hogy ez lesz-e a következő farigcsálós projektem, vagy kedvenc szokásomhoz híven évekre elhalasztom, az majd hamarost kiderül. Legalábbis részemről ebben reménykedem, ugyanis a sűrűsödő barkácsolások hatására egyre inkább kezdenek a pincéből hiányozni a valóban jól működő gépek.