Mikrohullámú sütő
(elbontom)

Ez a mikrohullámú sütő úgy került ide, hogy áthoztam a páromtól, ahol azért
esett ki a pikszisből, mert leverte a kismegszakítót. Amint épp a biciklim
csomagtartóján illegeti magát, arról azért nem áll itt kép, mert ugyan
készült róla, azonban a kártya formázásával együtt odaveszett.

A cinegemadaras szalvéta a betört üveget, illetve műanyag lapot tarkarja el.
Ez amúgy egy nagyon öreg masina. Annyira öreg, hogy ezt még az István
telefonközpont hálózatos osztályára vették, és az épülettel együtt adták
át, még valamikor a 90-es évek elején. Onnan aztán több különböző
helyszínre került, míg végül egy selejtezést követően rám maradt.
Én meg - mivel nekünk már volt itthon - rásóztam a páromra.

Ki tudja hány éven keresztül melengettem benne az ebédem még a melóhelyen,
vagy épp főztem benne kolbászt, de komolyan mondom, hogy ezt az egyes
ételtípusok melegítési idejéről tájékoztató adattáblát, na
ezt még sohasem olvastam el!

Ez itt a teljesítmény szabályzó gomb, ami természetesen nem a mikrohullám
teljesítményét, hanem a működés kitöltési idejét szabályozza.

Mindig is érdekelt, hogyan lett megoldva, hogy a három egyenlő részre osztott
skála első két szelete öt-öt percre van osztva, míg a velük megegyező
szakaszhosszúságú harmadik szelet 25 percnyi időtartamra.

Ez neki az ő neve.

Az üvegtányér már a sütő parkoló pályára történő helyezése után semmisült
meg, mégpedig egy óvatlan leejtés alkalmával. Na most ilyen szépen
megfogalmazni, hogy a párom egyszerűen földhöz csapta
a tányért, na az igazán szép teljesítmény volt!

Íme a biztonsági ajtózár. Mindjárt megnézzük, hogy mi van belül. Ha sikerül
szétszednem, akkor persze nemcsak azt, hogy magában a mikrosütőben,
hanem azt is megmutatom, hogy az ajtajában (vagyis ebben) mi van.

Ezeket a figyelmeztetéseket mindenki fordítsa le magának.

Ez még a régiféle, vagyis az ajtónyitó gombos változat. Az újabbak közül
sok már úgy működik, hogy egyszerűen csak fel kell tépni az ajtaját.

Bár rengeteget szolgált, kívülről mégis olyan tiszta, mintha mondjuk most jött
volna le a gyártósorról. Ezt csak azért említettem meg, mert egy konyhai
gépre ez nem igazán jellemző. Mondjuk anyósom tisztaságmániás, de
emlékeim szerint mikor beállítottam a sütővel, akkor sem volt koszos.

Ez a készülék olyan régi, hogy a manapság szokásos 1 kilowatt
körüli valós teljesítményhez képest, ez még csak 600 wattos.

Nem szedi szét, nem fogdossa, nem piszkál bele.

Még az alja is olyan tiszta, mintha új lenne.

Ez nem mikro, hanem ez már egyenesen makro hullám!
Amúgy a gondatlan szállítás közben keletkezett.

Ettől a kiálló kis sziriszartól nem lehet betolni a sütőt egészen a falig. Amúgy ez az
alkatrész éppen ezért van itt. Már úgy értem, hogy annak biztosítása okán, hogy
egészen biztosan ki tudjon jönni a meleg a mikró hátulján található réseken.

Kihúzni a helyéről azért nem lehet, mert belülről
egy sasszeggel van kihúzás ellen biztosítva.

Íme a mikrohullámú sütő kapcsolási rajza. Villásdugó, biztosíték, az időzítő motorja,
a hűtőmotor, a tányért forgató motor, lámpa, hálózati trafó, ellenállással kombinált
kondenzátor, egy dióda, majd maga a magnetron. Az összes többi
ábrázolt alkatrész mind valamiféle kapcsoló.

Ez itt a lényegi alkatrészeket tartalmazó oldal. Balra az időzítő, középen alul
a trafó, felette a magnetron, míg jobbra hátul a hűtésre szolgáló ventilátor.

Bár fogalmam sincs, hogy mire kellhet nekem egy ilyen, de ha kell, most már van!

Hálózati kábelből mondjuk mintha egy kissé túltengés lenne, de remélem ettől még
oda fog férni a többihez ez a most beszerzett példány is. Az "is" szócskát úgy
kell érteni, hogy a hálózati kábeles doboz előtt már van egy rakás azóta
előkerült kábel, amit majd mind bele kell tennem. Már ha beférnek.

Ez az apró izzócska világította meg a sütőteret, hogy
láthassuk amint melegszik benne az étel, vagy ital.

Ez egy úgynevezett hőkapcsoló, ami arra szolgál, hogy
túlmelegedés esetén kikapcsolja a magnetront.

Ez a szépség pedig a kábeleket fogta oda valamihez, s egyben
össze is, hogy ne tudjanak szabadon kóricálni a dobozban.

Miközben én teljes nyugalomban tekergettem kifelé a csavarokat, egyszer
csak leesett a helyéről a ventilátor. Még tiszta szerencse, hogy
nem rám, hanem csak úgy egyszerűen bele a dobozba.

Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen egyik helyén sem volt igazán porosnak
mondható környezetben, ez bizonymeglehetősen csúfosan mutat.

Amint haladok előre, egyre csak fogynak és fogynak a dobozból az alkatrészek.

Ezen a lyukon (üregen) keresztül jutott be a mikrohullám a sütőtérbe.

Az üreget ez az egyszerűnek tűnő műanyag lap zárta le. Más készülékekben ez a
fedél valami papírszerű anyagból van, ami ha megszívja magát párával, akkor
képes rá, hogy kigyulladjon. Ez egészen biztos, ugyanis egy másik, amúgy
szintén melóhelyi sütő esetében a saját szememmel láttam a jelenséget.
Mondjuk a lángok az ijedségen kívül semmi más hatást sem okoztak.
Miután kipiszkáltam a helyéről az elégett papírt, a sütő rendben
tette tovább a dolgát, mintha semmi sem történt volna.

Ezek a nagydarab valamik a fémgyűjtős kukában fogják végezni.

Íme a mikrosütő ajtaja, melyet a szétszedtem project ősi
hagyományaihoz híven, ezennel nekiállok szétszedni.

Az a fekete valami, ami az előző képen még szerepelt,
ezen azonban már nem, az csak egy egyszerű keret.

Így néz ki belülről, vagyis ezzel az egyszerű mechanikai áttétellel van összekötve
a mikrosütő ajtajának két zárnyelve. Erre, mármint a zár megkettőzésére azért
van szükség, hogy még ha akarjuk se tudjuk nyitott ajtóval beindítani a sütőt.
Ez a dupla zár miatt csak úgy lenne lehetséges, hogy mindkét lyukon egyszerre
nyúlunk be, és nyomjuk meg a mélyükön rejtőzködő mikrokapcsolókat. Ez, bár
nem lehetetlen, de van annyira bonyolult feladat, hogy csak úgy hajtható végre,
ha nagyon tudjuk, vagy épp látjuk, hogy hol vannak belül a kapcsolók. Szóval
hiába ügyes a gyerek, nem fogja tudni két kiskanállal beindítani
a mikrót. Már úgy értem, hogy nyitott ajtóval.

Balra maga az ajtó, míg jobbra a róla lefeszegetett keret. Ezt a felállást ugyan nem
javaslom, de a mikrosütő az ajtó műanyag pereme nélkül is üzemeltethető. Úgy
kell érteni, hogy nincs a keretben semmi, ami valamiféle védelmül szolgálna.

Ha csak ezt a műanyag lapot nem vesszük annak. Amúgy ezen, meg persze a hiányzó
forgótányérján kívül semmi baja sem volt ennek a szerencsétlen sorsú készüléknek.
Hogy mitől verte le a páromnál a kismegszakítót, illetve ő volt-e egyáltalán a tettes?
Na az már sohasem fog kiderülni. Mivel ép benne a biztosíték, szerintem nem ez a
masina volt a ludas. Na most azt, hogy működik, vagy legalábbis tegnap még
működött, azt onnan tudom, hogy mikor hazaértem vele, az volt az első,
hogy bedugtam a konnektorba, és persze be is kapcsoltam. A melegítési
tulajdonságait ugyan nem vizsgáltam, de a komoly áramfelvételből ítélve
valószínűleg nem volt benne hiba. No persze nem műszerrel mértem, hanem
csak szemmel. Mivel nagyot hunyorított az előtérben a plafonra szerelt lámpa,
ezért úgy gondolom, hogy csak kellett valamire fordítódnia a szó szerint látványos
mértékű energiafelhasználásnak. Mert ugye a három apró motor, meg az üresben
járó hálózati trafó, az csak nem eszik már annyit, hogy képes legyen egy
izzólámpa fényén látható mértékben megrántani a hálózatot.

Hogy miért is hoztam át pontosan ide magamhoz ezt a mikrosütőt? Nos részben
ezért a trafóért, ugyanis láttam néhány videót, melyben ponthegesztő
transzformátort varázsoltak belőle. Ehhez persze az kell, hogy
levágjam róla a szekunder tekercset, majd néhány menet
borzasztó vastag vezetékkel pótoljam. A levágásra - mint
munkafolyamatra - azért van szükség, mert ennek a trafónak
össze van hegesztve a vasa, minek okán nem szétszedhető. Na most
a kapcsolási rajzra visszatérve, azon úgy láttam, hogy a trafónak két szekunder
tekercse kéne, hogy legyen. Úgymint a magnetron (mint elektroncső) számára
biztosítandó anód, és persze a fűtés tekercs. Mondjuk most épp nincs előttem
a trafó, de a többi képet forgatva nem találtam rajta a hiányolt többi kivezetést.

Mondjuk a magnetronnak is csak két lábát látom, szóval ezt nem értem. Mégpedig
annyira nem, hogy le is mentem a pincébe, hogy megszemléljem a kitermelt
alkatrészeket. Természetesen megvannak a keresett lábak. A trafóról
lógó két kábel a fűtés, míg az anódfeszültség egyik fele már eleve
a trafón testelve van, a másik pedig egy a trafó tekercselésén
megbúvó saruban végződik. A magnetronnak is az egyik lába a test.
Vagyis minden megvan, csak tegnap (szétszedéskor) nem figyeltem oda eléggé.

Ez itt a tányért forgató motor. Már eleve lassú fordulatú, de ezen
túlmenően még egy plusz lassító áttétel is bele lett építve.

Bár rezgett a léc, de nem dobtam ki a színes kábeleket.

Ez az alkatrész az időzítő, és persze a teljesítmény
(konkrétan kitöltési tényező) szabályozó.

Ez az alkatrész, ha túl is éli a mai napot, de attól még van olyan
érdekes, hogy kapni fog egy saját szétszedtem cikket.

Ha csak addig el nem tökítem valahova...

Ez a három mikrokapcsoló szolgált védelmül arra,
hogy még ha épp megzakkantunk is, akkor se
legyen semmi esélyünk rá, hogy nyitott
ajtóval be tudjuk indítani a sütőt.

A mikrokapcsolókat megtartom, a többit elviszi a ház elől a szemetes autó.

Egy kissé meghajtogattam a fém alkatrészeket, hogy majd ne foglaljanak
annyi helyet a kukában. Majd ha sikerült őket kidobnom (most épp
telve a fémes / műanyagos kuka, akkor mindjárt másnap rájövök,
mire is kellet volna nekem egy táblányi fehérre festett vaslemez.

A sütőből kitermelt trafó, bármennyire is szeretném, már nem fér ide. Ebből persze
idővel két osztópolc beépítése, és persze egy trafóbemutató lesz. Ami ehhez a két
projecthez szükséges, illetve hiányzik, az egyrészt a munkakedv, másrészt pedig
a hely, ahová elpakolhatnám innen azokat a trafókat, melyek mondjuk komplett
tápegységek. Aztán ahogy itt ácsorogtam, s épp azon gondolkodtam, hogy vajon
összeroskadna-e az asztalom, ha rátenném az összes trafót, egyszer csak eszembe
jutott, hogy a múltkor beterveztem ide, mármint ezen két polc elé egy kétszárnyas
ajtót. Még a zsanérokat is megvettem hozzájuk! Na ez (már úgy értem, hogy a
polcok és az ajtó), ez egészen biztosan nem mostanában lesz kivitelezve!

Mivel sikerült megtalálnom az izzós dobozt, ami mondjuk nem volt nehéz, hiszen
immáron feliratozva van, így a sütőből kitermelt izzót egyből a helyére tudtam
tenni. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy képes-e még világítani,
de ez most valahogy nem is igazán érdekelt.

Az apróságokat - mivel itt is akadt egy vegyes tartalmú doboz - volt mivel
összeborítanom. Bár tudom, hogy csalás, hiszen nem erről a mikróról szólt
volna eredetileg ez az 54-es sorszámú cikk (hanem a mi itthoni réginkről),
de ettől én még nagyon örültem neki, hogy egy újabb
igen régi tételt tudtam le a sorból.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.