Iratmegsemmisítő
(javítás, hogy ne csak pusztítsak)

Na erről van szó! No nem a medvéről, és még nem is a Terta 811-es magnóról amin ül, hanem ott előtte az a szürke valami, na az kerül most a bonckésem alá. Ezt most nem verhetem szét kedvemre, ugyanis vissza kell vinnem a melóba. Ez egy iratmegsemmisítő. Felül bemegy a papír egyben, majd alul kijön csíkokra vagdalva. Csakhogy nem jön ki! A későbbi képeken majd jól látszik, hogy még szalonképes kifejezést keresve is csak a "szarrá van törve" jelző illik a szerkezet állapotára.

Egyszerűen nem lehet összecsavarozni, mert már nincs benne annyi anyag, amibe csavarokat lehetne tekerni. Ketté lesz szedve, illetve eleve nem tartja már össze semmi. Az alsó és felső rész közé bekerül a jobbra látható bútorlap. Elmesélhetném, hogy hosszas töprengés eredményeként esett a választásom erre a darab deszkára, de az az igazság, hogy egyszerűen ezt húztam ki a farakásból. Az a két fényes görbe izé, az lesz az új felépítmény füle. Azért kell legyen füle, hogy hallja amiket mondunk neki.

De inkább azért kell a fentebb említett két fül, mert már eredetileg is konstrukcióhibás a felépítmény. Egyszerűen nincs hol megfogni a szerkezetet! Tulajdonképpen ezért is tört össze. Ez a gép szeretve van, ugyanis ezzel daráljuk le a feleslegessé vált iratokat. Jó érzés rombolni egy kicsit a sok szerelés és javítás után. Vajon hogyan nézne ki ha nem szeretnénk? No persze nem is a melósok törték össze, hanem speciel a takarítónő. Három ilyen darálónk is volt, de mind a hármat elpusztította! Valószínűleg nem szereti kiszedni az alatta lévő vödörből a csíkokra metélt papírt.

Ez a kapcsoló indítja el a darálást. Lehet kézzel is működtetni, de ha beletesszük a papírt, akkor az megnyom egy picinyke karocskán keresztül egy mikrokapcsolót, és már pörög is fel a motor. Úgy látszik többször is nem így történt, ezért kapott néhány pofont a fekete gomb, melyektől persze idővel letört. Ugyan még nem néztem bele, de jól láthatóan idegen csavarokkal van összeszerelve. Kettévettem és belenéztem. Erre fel kihullott belőle egy csomó szemét! A szemét...

Szép a címkéje. Annyira szép, hogy az már értelmezhetetlen. Nem is állok neki a pszichoanalízisnek.

Piktogramok. Ezeknek a kicsi ábráknak a jelentését még a szülőanyjuk sem képes megfejteni. Nézzük az elsőt. Nem tudom mi lehet a képen, nem emlékeztet semmire, illetve talán hajat ábrázol. Jó, nem ezzel a géppel fogok fazont igazíttatni. Állítólag nem is tud dauerolni! A második kép már érthetőbb. Ha eltalálnánk lopni a gépet, akkor megleszünk láncolva. A harmadikat egyből felismertem, hiszen az egyértelműen egy nyakkendő. Szóval nyakkendő kell az iratmegsemmisítő használatához, nem pedig gumicsizma. Tiszta sor! Így már mindent értek.

Üzemmód vezérlő kapcsoló. Az "I" betű azt jelenti igen, sikerült bekapcsolnod. Az "O" betű azt jelenti, óh hát ebben az állásban nem fogok ám működni. Az "R" betű azt jelenti rükverc. Persze fordított üzemben nem rakja össze amit felszeletelt, csak ellenkező irányba forog a motor. Ez elsőre feleslegesnek látszik, de próbálj csak meg beletenni egyszerre tíz oldalt, majd a beszorulást követően kiszedni a papírköteget a kések közül.

Ebbe a résbe megy bele a papír. Először nagyon vigyáztam a masinára, laponként etettem, kiszedtem a papírokból a tűzőgép kapcsokat. Na ez utóbbi teljesen felesleges! Úgy eszi a masina a tűzött papírt, mintha mondjuk vashiánya lenne! A laponkénti etetés sem indokolható, ugyanis simán megeszi a papírt négyesével is. A papíron kívül viszont semmi mást nem szeret megenni. A CD lemez például kifejezetten megfekszi a gyomrát, de azért sem árulom el, hogy ezt a titkot honnan tudom.

Alulnézet. Nem sok minden látszik elsőre, de ha megnézzük egy kicsit közelebbről, akkor bizony elszomorító a látvány. Le van törve a sarka. Meg a másik sarka is. A harmadik sem különb. A negyedik sarok sem akart lemaradni, de lemaradt. Illetve törött. Na így már nincs rajta mit csodálkozni, hogy semmi sem tartja össze. A fekete lap azért van ott, hogy ne tudjunk alulról belenyúlni a forgókésekbe. A késeket közelebbről szemügyre véve jobb is, ha nem teszünk ilyet!

Nem egy barátságos látvány. Még szerencse, hogy felülről a vékony papíradagoló résen keresztül nem fér be az ujjunk. Aki mindenáron balesetet akar szenvedni, annak alulról kell beledugni a kések közé az ujját, közben az üzemmód váltóval hátramenetbe kell kapcsolni a gépet, valamint a biztonsági kapcsolót is meg kell nyomnia egy alkalmas eszközzel. Hát igen, rendesen meg kell szenvedni egy kis balesetért...

Na most az, hogy a sarka nincs meg, az még csak hagyján. Csakhogy ráadásképp körben a pereme is erősen hiányos! Ahhoz, hogy ezt az állagot elérjük, saccperkábé rengetegszer kellett leejteni ezt a szerencsétlen gépet.

Az üzemmód váltó kapcsoló hátulnézetben. Kit érdekel? Engem! Mivel nem csak szétszedem, hanem össze is kell majd raknom, ezért nem árt tudni, hogy melyik sarut honnan húztam le. Persze oda is írhatnám a színeket a dobozra. No de mire való a fényképezőgép, ha nem dokumentálásra?

Íme az indító kapcsoló. Felül középen látszik az idegen csavar. Eredetileg nem így volt, de idővel letörött az a felöntés a műanyagról, amibe a csavar valaha bele volt tekerve. Valamelyik kollégám korábban egy (két) átmenő csavarral oldotta meg a rögzítést.

Ez itt a biztonsági kapcsoló. Ha levesszük a gépet a saját vödréről, akkor nem hajlandó elindulni. A vödrön van egy felöntés, az nyomja meg a kapcsoló működtető karját. Én persze azonnal rájöttem, hogy hová kell betámasztani a csavarhúzómat.

Arra viszont nem jöttem rá, hogy minek van itt ez a két vaslemez. Ha másra nem is, de arra jó, hogy még szétszedett állapotban sem tudom bedugni az ujjaim a kések közé.

Ehhez a motorhoz szükséges egy un. segédfázis kondenzátor. A motornak három lába van. Kettőn direktbe megy bele az áram, a harmadik láb pedig ezen a kondenzátoron keresztül kapja a delejt. Attól függően, hogy a kondenzátor másik lábát melyik dróthoz kötjük, forog jobbra avagy balra a motor.

Ez a motor. Jó erősnek tűnik, és az is. Hányszor de hányszor beszorult a túladagolt papír... A motor ilyenkor leáll és csak erőlködik. Mi pedig nyomogatjuk a gombokat, de a papír se ki, se be! Ilyenkor még egy szakszerű rúgás sem segít, pedig ezt aztán gyakoroltuk rendesen!

Ez itt az áttétel. Azért kell ide, hogy lelassítsa a forgást, s egyben megnövelje forgatónyomatékot. Jó koszos szegényke, mert gyárilag be van zsírozva, és a zsírra nagyon jól ragad a papírszemét.

Nem tudom mennyire látszik, de ez a lemez alaposan el van görbülve. Vajon mi történhetett? Talán egy erőteljesebb rúgás eredménye lehet? Gondoltam kiveszem a lemezt és kiegyenesítem, de nem így cselekedtem. Egyszerűen bedöftem a lemez alá a kedvenc kéknyelű csavarhúzómat, majd visszagörbítettem vele a lemezt az eredetihez közeli állapotba.

Kitekertem az összetartó csavarokat. Persze úgysem tartottak már semmit. Maguk a lyukak szerencsére még épek, így azokat fel fogom tudni használni. Kiszedtem a mechanikát tartó csavarokat is. A mechanika ugyanis erősen útjában van a rajzolásnak és a csavarozásnak.

Gondoltam megragasztom ezt a repedést. Na ezt rosszul gondoltam! Végül nem ragasztottam meg. Ha jól szerelem össze, akkor ugyanis ezentúl a szerkezet mechanikai stabilitását a bútorlap fogja adni. Na akkor meg minek ragacsoljak feleslegesen?

Még egy kép a drótokról. Ez persze felesleges... Annyit nézegettem a dobozt, hogy már fejből tudom milyen színű drót hová tartozik. Mikor így elbízom magam, akkor szokott elfüstölni a kezeim között a huzalozás.

Kiszedtem a helyéről mechanikát. Elgondolkodtam rajta, hogy mi lenne ha eldobnám az egész műanyag burkolatot, majd legyártanám újra méretre fazonra bútorlapból. Nem lenne ez egy akkora meló. Idő van. Anyag van. Szerszám is van. Meg nagy pofám is van! Ez utóbbi például sokkal nagyobb mint a munkakedvem!

A szerkezet teteje alulnézetben, színes szerszámokkal ízlésesen megszórva. Jól van no, elfelejtettem mit akartam ezzel a képpel. Talán nem is volt vele célom? Vagy csak a szerszámokat vittem benne valahová?

Most jön az a rész, hogy ennek a formátlan körvonalú műanyag izének a méreteit, pontosabban szólva a körvonalát át kell rajzolnom a bútorlapra. Nem egy egyszerű eset. Ráadásul itt-ott még megvan a perem, ami most útban van a rajzoláshoz. Ezért gondoltam letördelem, de aztán inkább meghagytam. Mert ugye a végén még nem lesz minél fogva összecsavarozni.

Akkor most elmesélem nektek a tollas kígyó történetét. Mi? Ja! Hogy ez tollas vödör! Akkor nem mondom el. Pedig kezdett összeállni a fejemben a történet. Vagy csak a fogaskerekeim szorultak be? Mindegy...

Nem elég, hogy össze van törve, hiányos, de még íves is az egyik oldala. A két másik pedig nem párhuzamos. Ráadásul felöntések állnak ki belőle oldalra. Minek piszkálok én bele ilyen dolgokba? Legközelebb egyszerűen rendelek egy másik papírdarálót! Áh, az nem én vagyok...

A sarkai nem sarkosak, hanem íveltek! A lyuk valahol belül van. Első nekifutásra nem úgy néz ki, mint amit bármely szögből át lehetne rajzolni a bútorlapra.

Rémesen összefirkáltam a bútorlapot. Más un. "manager szemléletű" megfogalmazásban: Sikerült átrajzolni a kivágandó részt és a furatok helyét. Ahol nem ment vonalzóval, ott maradtam a jól bevált szabadkézi rajzolásnál. Többször is ellenőriztem a vonalakat. Most már csak arra kell vigyáznom, hogy majd a megfelelők mentén tologassam a motoros fűrészt.

Összepakoltam a hozzávalókat. Lemegyek vele a pincébe és ott folytatom tovább a barkácsolást. Csinálhatnám fordítva is, azaz a szerszámokat hoznám fel a pincéből, csakhogy most valahogy nincs kedvem a lakásban koszolni. Régebben ezt csináltam, de aztán jobbnak láttam ha a fáspince egy részét barkács műhellyé alakítom.

Kérdezhetném kinek mi tűnik fel a képen, de úgysem jönnétek rá. Nem a piros bicikli, és még csak nem is a mögötte megbúvó Simson! De még csak nem is a motoromon heverő hifitorony, hanem annak hiánya. Mármint az, hogy mára már csak egy hifitorony van a motoron! A másikat felhoztam bontani, most épp itt van útban.

Óvatosan letettem a földre a cuccokat. (eldobtam az egész l*faszt ahogy van) Vigyáztam nehogy kinyíljon a fúrósdoboz, s szétszóródjanak a fúrószárak. (szerencsésen esett, ezért nem nyílt ki) Figyeltem a bútorlapra, nehogy véletlenül lepattanjon a széle. (egyszerűen odébb rúgtam, mert útban volt)

Gondoltam kerekítek hozzá valami jó kis zaftos történetet, hogy mégis mi a csudáért kell a pontozóhoz gumikalapács, de úgy becsületes ha elmondom az igazságot. Ez volt kéznél.

Ez egy nagyon fúrógép! Valódi ipari szerszám. Oda-vissza forgás, fordulatszám szabályozás, mechanikus sebváltó, nyomatékszabályozó, automata tokmány, 1 lóerős motor. Ágyúval verébre... Először a lyukakat fúrtam ki. Mindenképp a fúrás jön elsőnek, merthogy valahova a deszka közepére feltétlenül szükséges egy nagyobb átmérőjű lyuk, ahol majd be tudom tolni kezdésnek a dekopír fűrészt.

Néha nekiállok és megoldok dolgokat. No nem valami világmegváltás, csak amolyan apróságok. Például egy hármas hálózati aljzat valami kézre eső helyen. Vagy polcok a szerszámoknak, vagy más kacatoknak. Akasztók a szekrény oldalán, vagy valami sablon lyukasztáshoz, meg más hasonló ilyesmik. Ezek ugyanis nagyban javítják a "műhely" komfortérzetét. Legutóbb például felszereltem a mennyezetre egy háromcsöves fénycsőarmatúrát. Azóta nem csak tapogatózom, de már látom is, hogy mit csinálok. Borzasztó...

Hopp! Már készen is van a lyuk. Elbambultam és elfelejtettem fotókat csinálni a köztes állapotokról. De persze nem vesztettél semmit. Nagyon úgy néz ki, hogy sikerült méretpontosan átrajzolnom és kivágnom a lyukat. Ha nem sikerült volna, persze akkor sem estem volna kétségbe. Van még azonos méretű bútorlap a pincében.

Ezekkel a felöntésekkel nem tudtam mit kezdeni. Kezdetben még úgy gondoltam, hogy átrajzolom őket és bevágom az anyagba a helyüket, de végül egyszerűen lefűrészeltem őket. Eredetileg a papírdarálót pozícionálják a vödörben. Feleslegesnek ítéltem őket. Majd kiderül, hogy kellenek-e, ha ráteszem a masinát a vödrére.

Ez itt a csavaros fiók. Évekre el vagyok látva mindenféle csavarokkal. Persze kell is a rengeteg csavar, ha nem akarok folytok a boltba rohangálni mikor csinálok valamit. Ez olyan jól hangzik, hogy nem is igaz. És tényleg nem! Ugyanis folyton valami hülye méretű, vagy fura fejű csavarra van szükség.

Mint például most is. Persze vannak fura csavarjaim de most nem ilyenek kellenek. Most éppen olyan rövid csavarokra lenne szükségem, melyek nem érnek át a bútorlapon. Természetesen ilyen méretű nincs a fiókban. Még tiszta szerencse, hogy mikor a múltkor kellett, akkor vettem egy marékkal. Emlékeim szerint valami kereket csavaroztam velük a Hi-Fi torony aljára. Elöl hátul a még meglévő pereménél csavaroztam be. Jobb és bal oldalt pedig keresztben.

Oldalra felcsavaroztam a két bútorfület. Ezentúl ennél fogva kell, illetve lehet mozgatni. A daráló műanyag tetejét a bútorlapon keresztül tartja négy csavar. Mivel ennél megfogva ezentúl nem lehet megemelni, ezért nem kell különösebben nagy erővel tartaniuk a csavaroknak. Ezt persze csak azért mondom, mert nem is tartanak igazán erősen. Furcsa elképzelés, hogy eredetileg ez a négy csavar tartaná össze az egészet. Mondjuk igaz ami igaz, nem is jött be.

Ez a bútorlap közepéből kieső rész. Régebben ezeket is eltettem jó lesz ez még valamire alapon. Ennek az lett a vége, hogy egyszerűen nem fértem el a deszkadaraboktól. Berágtam! Előkaptam a motoros fűrészt és fél óra alatt olyan rendet vágtam, hogy több mint egy hétig darabolt bútorlappal tüzeltünk! Azóta nem gyűjtöm a fadarabokat! (már megint nem mondtam igazat) Ez most nem úszta meg a felaprítást.

Visszatértem a szobámba. Gondolom a szomszédok örültek, hogy nem idefent fúrfaragtam fűrészeltem. Én is örültem, hogy nem kell feltakarítanom magam után az egész lakást. De persze más ok is van. Mégpedig az, hogy a szép új forgószékemtől el sem nagyon fértem volna. Elmondhatnám, hogy elsőre mindent sikerült pontosan a helyére illesztenem, de nem mondom el. Merthogy nem igaz! Ezt a fekete szart például simán kihagytam.

Ez itt a biztonsági kapcsoló még az eredeti állapotában. Nos ezt egy kicsit átfazoníroztam. Most már nem kapcsol ki. Illetve folyamatosan be van kapcsolva. Innentől kezdve majd vigyázunk a belepiszkálással.

Itt valami nagyon nem stimmel. Ezt a részt semmiképp sem szerettem volna így hagyni. Jórészt ugyanis emiatt kapott pofonokat a masina. Mármint azért, mert hiába tette bele az ember a papírt, egyszerűen nem indult el magától. Nem jó szögben, illetve nem jó helyen állt a mikrokapcsoló, s emiatt nem kapcsolt be a papírra. Először megpróbáltam megigazítani a felfüggesztését. Szépen bealátéteztem, de ez sajnos nem használt. Ha meghúztam a csavarokat, akkor mindig elmászott a helyéről.

Végül a képen látható megoldást választottam. Visszaszereltem a kapcsolót a helyére. Meghúztam a csavarjait, majd beszereltem egy a képen középen látható négyes csavart. Ezzel lehet beállítani a kapcsolót tartó fekete műanyag darab dőlésszögét, azaz a kapcsoló darálandó papíroktól való távolságát.

Mondhatni tökéletes lett. Majd holnap próbaképpen darálok vele egy kis papírt. Vagy mondjuk nem darálok. Inkább kiraktam az előszobába mert még nekiállok vele szemetelni, illetve porolni. A papírdarálás ugyanis meglepő módon porol! Megy holnap vissza a melóba, ott a helye. Valaki  kérdezte a múltkor, hogy mennyi időm megy rá a szétszedtemre. Ennek a projectnek valamikor délután hat után álltam neki, most pedig hajnali kettő van. Szóval jól elvagyok...

Azért csak kipróbáltam. Persze nem papírral. Azt biztosan eszi, hiszen az a dolga. Ez a kis kupac szemét itt balra egy úgynevezett kábelkötegelő volt. No persze csak addig, amíg bele nem toltam a darálóba.

Visszavittem a szerkezetet a helyére. Érdekes tünet volt, hogy senki sem kereste amíg nem volt ott. Valószínűleg azt gondolták, hogy ki lett dobva, azonban rákérdezni - valószínűleg a tönkretételében érzett érintettség okán - nem mertek. No persze szó sincs róla, hogy ki lett volna dobva, hanem ez kérem fel lett támasztva!

Most megint elműködik egy darabig, míg csak valaki ismét le nem rombolja.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.