Ezt a Miniplex marokfúrógépet a minap ragadtam magammal az egyik még mindig apró lomokat tartalmazó pincei zöldséges ládából, mondván ha előttem van, körbefényképezem, s még a felvezető szöveget is megírom a képekhez, annyi azért már csak elég lesz hozzá, hogy ez a szétszedtem projekt is beinduljon. Már úgy értem, hogy a cikk nemcsak ennek az egy szem gépnek a bemutatásáról fog szólni, hanem ha már elém került egy marokfúrógép, akkor ugye mégis mikor máskor mutatnám meg az általam barkácsolt változatait, ha nem most? Hogy már korábban megmutattam a szovjet és a műkörmös változatot, az ezer sebből vérző piros társukról már nem is beszélve? Hát ja. Nem igazán jellemző rám a témák logikus összekapcsolása...

   Míg egyesek szerint kifejezetten előnyös tulajdonság, hogy a gép működését indító kapcsoló mindig kéznél van, addig mások szerint hátrány, hogy nem lehet tőle a gépbe szabadon belemarkolni. Én például hol ezért, hol azért szidtam ezt az aprócska gépet.

   Ez amúgy egy cserélhető patronos gép, ami azt jelenti, hogy minden egyes szerszámcserekor a lent középen látható patront is cserélni kell. Már persze csak akkor, ha eltér a befogószár átmérője.

   A kupak amúgy a képen felfelé álló három lapocskát szorítja rá a motor tengelyére húzott hatszögletű toldásra. Amennyiben a tengely megállításával a motor forgása közben próbálkozunk, csúf recsegő, a hibás kezelésre figyelmeztető hangot kapunk eredményül.

   Ebben a műszaki részletben nemcsak az a meglepő, hogy valaki selyemzsinórral toldotta meg a villanydrótot, hanem az is, hogy a kötést megnézni csak három nap múlva jutott eszembe. Mivel az eltelt időben nem ürítettem az asztali szemetest, a kötést szétszedve láthattam, hogy ez tényleg így volt! Mármint úgy, hogy a cérna a rézszálakkal lett összekötve. Erre végül csak annyit tudtam magyarázatul kitalálni, hogy a cérna valószínűleg valamiféle akasztó lehetett, miközben az eredetileg továbbmenő elektromos vezeték - mire a fúrógép hozzám került - a kötésből már rég kiszakadt.

   A gép motorja nemcsak úgy egyszerűen nem indul el, de lassan forgatva sem reagál semmit. Mármint meg sem rándul, miközben a kapcsoló apró gombjának kattogtatása sem vált ki semmiféle hatást. Ezen persze egy lomtalanításkor a földről felvett gép esetében nem igazán van mit csodálkozni.

   Miközben más gépek házát csavar, ezt ragasztás tartja össze, ami minimum nagyon undok dolog a gyártótól, mert így ez a csinos kis valami csak komoly roncsolás árán nyitható ki.

   A fúrógép szinte tőben elvágott kábelén látható kötés azért zöldes, mert a jobbra elfutó fekete toldókábel az a rettenetesen ócska típus, melyben a zártsága ellenére megrohad a réz. Hogy mi jön ki a műanyagból, ami ezt az oxidációt okozza, azt ugyan nem tudom (már csak azért sem, mert megbuktam kémiából), de hogy mit kellene csinálni azzal, aki ezt a kábelt kitalálta, arra viszont rengeteg ötletem van!

   Mivel ezt a másik, már csavarok összetartotta gépet egyszerűbb szétszedni, mint a még ragasztott házú előző verzióját, ezért úgy döntöttem, hogy az eredeti (vagy legalábbis annak tűnő) Miniplex körbefényképezése után a sort inkább ezzel a géppel folytatom.
   Ezt amúgy bár nagyon régen vettem, de még emlékszem rá, hogy hol. A Dózsa György út közelében volt a Thököly úton egy picike barkácsbolt, ami annyira kicsi volt, hogy a kirakatát nézve szinte nem is látszott! Cserébe a többi helyhez képest olcsó, kb. féláron volt ez a fúrógép. Ezen felül volt a boltban méterre olyan vastag árnyékolt gumikábel, ami épp passzolt a szintén olcsónak tekinthető, ennek ellenére kiváló minőségű RCA dugóba, mire fel - megjegyzem nem kevés pénzt rááldozva - végre lecseréltem a Hi-Fi tornyom ócska, szedett-vedett, egyre kontakthibásabb összekötő kábeleit.

   Eredetileg ez a gép is patronos volt, csak idővel rendeltem hozzá egy miniatűr hárompofás tokmányt, ami ugyan nincs olyan pontos, mint az eredeti patronok (értsd üt), cserébe szerszámcserekor nem kell áttúrnom a megfelelő átmérőjűért a sárga szortimentbe rejtett patronkészlet.

   Mielőtt az apró tokmányt megrendeltem volna, minden gépem tengelyét megmértem tolómérővel. Mint az a két tengely eltérő átmérőjéből egyértelműen kiderül, erre igencsak jó okom volt. Amúgy a tokmány nemcsak az újabb fajta Miniplex gépre passzol, hanem a nagy sárga és a Lidl-ben vett társára is.

   Hanem a gép házának két felét szorítja össze, a középen látható bajonettzáras megoldással. A gépházat ezen felül a jobbra látható apró, valamint egy nálánál nagyobb csavar is összetartja.

   Ez a benyomható gomb fixálja a tengelyt a szerszámcsere idejére. Ez amúgy már csak azért is ötletesebb megoldás, mint az eltekerő gyűrűs változata, mert ezt nem lehet zárt állásban felejteni, mikor is a gépet bekapcsolva a motor egy idő után biztosan leég.

   Ez a kis marokfúrógép annyira egyszerű, hogy a tengelyt megállító gombon felül tulajdonképpen nincs benne semmi speciális. Már úgy értem, hogy áttétel, vagy egy a tengelyt a kijáratánál pluszban megtámasztó golyóscsapágy.

   Így azért jobban látszik, hogy miről beszélek. Na most ami még ezen felül is látszik, az a tengely és a ház közötti rés, ahová már oda is képzeltem egy plusz csapágyat, ami már csak azért is jó lenne, mert mikor a gépet marásra használom (mármint panelt marok vele, oldalról nekinyomott csigafúróval), akkor nem a motor bronzperselyét nyigáznám szét. No nem mintha manapság annyi panelt marnék, csak ugye ha már egyszer ott az ember előtt a lehetőség, akkor ugyan miért ne kísérletezzen?

   Ez itt már a pincei csapágyas fiók, melyben természetesen nincs a Miniplexbe illő méretű csapágy. Ezen amúgy nem lepődtem meg, azon viszont már igen, hogy mikor a csapággyal kapcsolatos kérdés felmerült, azzal a lendülettel már indultam is lefelé. Az ok erre amúgy mindössze annyi volt, hogy ezt a projektet nagyon nem szerettem volna félbehagyni, amire még így is igen nagy volt az esély. Mármint azért, mert ugye a többi Miniplex jelenleg úgy el van barikádozva a lomos pincében, hogy azokat még a magam kedvéért sem fogok nekiállni előásni!

   Mivel az előbbi fiókban gyanús volt az apró csapágyak hiánya, némi turkálás árán előkerítettem ezt a dobozt. Bár ebben már vannak apróbb csapágyak, de méretre persze egyik sem passzol. Persze tudom, hogy létezik csapágytáblázat, és még lóg is belőle egy kinyomtatott részlet a pince ajtaján, abban azonban csak a nagyobb méretű, illetve nem speciális csapágyak vannak felsorolva.

   Ezek itt azok a virágládák, melyekkel az útszóró sós pincét sikerült úgy nagyjából középen eltorlaszolnom. Idővel persze kialakul, pontosabban szólva vissza fog térni a rend, de mire az bekövetkezik...

   Amúgy már csak egy láda, meg néhány kisebb cserép földet kell kiszárítanom, átszitálnom, újra beszórnom a helyére, majd a felfrissített földű ládákat elraknom valahová, hogy újra be tudjak menni a falig. Ezt persze még véletlenül sem azért mutattam meg, mintha lett volna ennél bentebb bármi dolgom, épp csak - ha már egyszer erre jártam alapon - a száradó virágföldet forgattam át.

   Kezdetben még úgy volt, hogy a lomos pincébe csak egyetlen kép erejéig térek be, ami azt mutatja meg, hogy miért nem tudom a többi apró fúrógépet tartalmazó íróasztal fiókot elővenni. A háromágú fekete mennyezeti lámpa mögött látszik egy sötétbarna csík, ami annak a szekrénynek az ajtaja, amiben a szerszámos fiók van.
   Az említett fiókhoz sajnos csak úgy lehet hozzáférni, ha elrámolok a szekrény ajtaja elől. Azt meg ugye nemcsak kedvem nincs, de hova sem! Az mondjuk talán járható út lenne, hogy az alul látható kék kosaraknál fogva megpróbálom egyben elhúzni az egész lomkupacot, ez azonban a ledőlés veszélyével jár. Mármint itt a dolgok már nemcsak egymásra vannak téve, de az ingatagja részek egymásnak is lettek támasztva, mire fel nem csoda, hogy nincs merszem őket megpiszkálni.
   Ehhez képest azzal a lendülettel, ahogy a semmittevésemet ilyen szépen megindokoltam, már guggoltam is oda a kék kosarak elé, amiket aztán - mivel egyre több az üres láda, kosár és doboz - sikerült is a szekrénytől elhúznom.

   Amolyan plusz csoda a számomra már amúgy is meglepő történetben (mármint azon lepődtem meg, hogy egyrészt nekiálltam elhúzni a szekrény elől a rumlit, másrészt ez minden különösebb kalamajka okozása nélkül sikerült), hogy a keresett szerszámos fiók nem alulról, hanem felülről került elő.

   Hogy korábban is jártam erre, az már csak abból is egyértelmű, hogy a telinek sejtett fiók tartalma mára már nagyon lefogyott. Még néhányszor rámozdulok, mire fel valószínűleg teljesen kiürül, ami már csak azért is üdvözlendő esemény lesz, mert akkor ugye majd lesz mibe szétrakosgatnom a szétválogatott anyagaimat. Hogy azt a projektet mennyire várom, azt most inkább nem ragoznám...

   Íme egy mára már igencsak relikviának számító, úgynevezett 6 forintos magyar gyártmányú csavarhúzó. Mivel nem akarom tönkretenni, ezért nem mutatom meg, hogy az anyaga annyira gyenge, hogy pusztakézzel csomót lehet rá kötni.

   Ez itt egy úgynevezett függőón, amiről bár tudtam, hogy van belőle, de ha agyoncsaptak volna, akkor sem jutott volna eszembe, hogy az előbb mutatott szerszámos fiókban található.

   Úgy lenne jó, ha mielőtt bármi másba beleállnék, gyorsan összeraknám a szétszedett Miniplexet, mert ha az ebéd hatására fel találnék borulni (amire a grillben sülő hurkákat elnézve komoly esélyem van), akkor nem maradna az asztalon akkora kupi, amit félre ne tudnék söpörni.

   Mivel anyám jelezte, hogy mindjárt kész az ebéd, már kivette a sütőből a hurkát, hűl a krumpli, így már semmi komolyabba nem mertem beleállni, épp csak eltettem az immáron összerakott gépet, s ha már kihúztam a fiókot, gondoltam míg az ebéd ehető hőmérsékletűre hűl, megmutatom a sárga szortiment tartalmát.

   Mikor az első Miniplexet megvettem, akkor persze még csak a hozzákapott néhány patron volt az összes kiegészítő. Ezt a szortimentet amúgy úgy kell nézni, hogy van belőle a pincében egy nagyobb, a nagyobb gépekhez, szintén rendesen megrakva mindenféle kiegészítőkkel.

   Arról már nem is beszélve, hogy ez a harmadik példány már úgy tengelytoldó, hogy mindkét oldala tokmány. Míg az egyikbe a szerszámot lehet befogni, addig a másik végét a motor tengelyére kell rászorítani. Bár szerintem ez egy zseniális találmány, attól még sehol sem kapható! Mármint sosem láttam boltban árulni. Mármint mostanában. Amúgy orosz a szentem. Én legalábbis a Maglódi úti KGST piacon vettem.

   Amúgy egyből vettem hozzá egy villanymotort is. Ha úgy nézzük, hogy a Miniplex nevében a "mini" a méretet jelöli, akkor ez már nem is mini, hanem egyenesen mikroplex!

   Hogy az idők folyamán néhány Miniplexet már elfogyasztottam, azt kiválóan mutatja a hozzájuk felgyűlt kulcskészletem. A csillagvilláskulcs mondjuk idegen anyag, épp mint ahogy a valószínűleg a mini dekopír géphez való imbuszkulcs is.

   Íme a mai ebéd, ami nagyon úgy nézett ki, hogy meg fogja akasztani a Miniplex bemutató projektet, de végül valamiért mégsem tette. Gondolom az lehetett az ok, hogy kedvenc szokásomtól eltérően most nem ettem belőle még egy, esetleg még két ráadás tányérral.

   Ez itt a bal felső irodás és reszelős fiók egyik rekesze, mely hellyel kapcsolatban rezgett a léc, hogy elpaterolom belőle az ide egyáltalán nem illő dolgokat, ezt azonban mégsem tettem meg. Mármint valószínűleg azért nem, mert az eltelt évtizedek alatt már nagyon megszoktam, hogy ezek a dolgok valamiért itt vannak.

   Mindeközben az általam barkácsolt Miniplex két fiókkal lentebb. Hogy ezek tényleg miért nem egy helyen laknak, az ugyanolyan rejtély, mint ahogy a panelek mellett elhelyezett hurkapálcák, damil, valamint cellux tekercsek ezen a helyszínen történő állomásoztatása. Az alkoholos filceket még csak értem, mert azok kellenek a nyáklapok rajzolásához, de a többi tényleg rejtély. Vagy mikor ezek idekerültek, akkor már tényleg csak itt volt hely? Ugyan ki emlékszik már arra...

   Most az lesz, hogy amit már megmutattam, azt visszateszem a pince irányába tartó átlátszó műanyag dobozba. (lásd balra) Mármint azért, hogy ha fényképezés közben már túl hosszúakat pislognék, akkor úgy tudjak lefeküdni aludni, hogy mikor felkelek, még mindig jól lássam, hogy hol hagytam félbe a munkát.

   Míg rendben működött Amúgy végül leégett a motor), addig ez a gép nemcsak azért volt a kedvenc "Miniplexem", mert nagyon megkínlódtam az összeállításával (értsd ezalatt mindössze a tokmány rászerelését), hanem azért is, mert miközben egyrészről bitang erős volt, másrészről szélsebes is!

   Amit nem úgy kell érteni, hogy a felirat szerinti 5.000-ret forgott, hanem úgy, hogy 70 voltról 1-es fúróval valós időben vitte át a nyáklapot. Mármint ahová odatettem, ott egyből lett egy lyuk! Mármint nem kellett rá várni, hogy az apró fúrószár átérjen a panelen.

   Akinek van otthon mini esztergája, annak egy tengelyre úgy rágyógyítani egy patronbefogót, hogy az végül ne üssön, mondhatni ujjgyakorlat. No de ugyanezt megcsinálni eszterga nélkül, na az azért már egy nagyon komoly kihívás! Hogy mennyire lett tökéletes, azt most inkább hagyjuk. Rajta van és kész.

   Mármint erről a flexibilis spirálról van szó, ami ugyan meglepően közel áll a használhatatlanhoz, azonban olyan olcsón adták, hogy már csak a tokmánya és a patronjai miatt is megvettem.

   Amiből amúgy a motor hátsó végére is jutott. Hogy ez a mókolásom mennyire vált be? Ugyan ki emlékszik már arra... Mármint ez az eset már tényleg nagyon régen történt. Konkrétan annyira régen, hogy már az apró masina szétesése miatt érzett bánatomra sem emlékszem, pedig az biztosan emelkedett szintű volt, mert részemről nagyon tudom utálni, mikor valami szívemnek kedves dolog feladja.

   Amiről 8-as helyett 7-es mérete okán nem tudom áttenni az apró csapágyat a mostanában használt fekete gépre. No nem mintha ez most így hirtelen komolynak minősíthető terv lett volna...

   Épp mint ahogy a motor, úgy ez az érintkező sem úgy néz ki, mint ami illik egy szerszámgépbe. Ez a szerencsétlenség szerintem úgy született, hogy valaki barkácsolt egyet magának a gyárban, amit a főmérnök meglátott, s választékbővítés okából kifolyólag elkezdték gyártani.

   Ez itt már megint a lomtalanításkor talált fúrógép, amit egyrészt szét szeretnék szedni, másrészt ha már amúgy is itt van előttem, akkor akár fel is támaszthatnám. Már persze csak akkor, ha valami általam is gyógyítható baja van.

   Addig-addig csíptetgettem a krokodilcsipeszeket, ahová csak értem, míg csak ki nem derült, hogy a kapcsoló a hibás. Ha ezt tudom, szét sem töröm a dobozt! Mármint a kapcsoló a helyéről a doboz megroppantása nélkül is kifeszegethető.

   S mint azt a kép kiválóan mutatja, még szét is szedhető. Ezeken az alkatrészeken felül csak egy a jobb oldali fekete idomban megbújó apró rugó van, meg persze a kapcsoló háza, az alján megbújó két érintkezővel.

   A fültisztító pálcika által a lyuk mélyéről kihozott mocsokból a legkisebb darabka is bőségesen elég hozzá, hogy a kapcsoló érintkezői közé kerülve érintkezési hibát okozzon.

   A kenőanyagra amúgy azért van szükség, mert anélkül ezt a kapcsolót a képtelenséggel határos összeállítani. Mármint azért kell bele zsír, hogy legyen ami az apró csapágygolyót egészen addig az alatta megbújó rugóhoz fogja, míg ezt a kombinációt a kapcsoló házába beletoljuk. A konstrukciót fejjel lefelé állítva azért nem lehet összeállítani, mert akkor a tulajdonképpeni kapcsolást végző lapocska esik ki a helyéről, mégpedig a gravitáció átkos hatásának hála azonnal.

   Ez a tányérka színes karácsonyfaizzó úgy került ide, hogy a Miniplex fúrógép témájával kapcsolatban még valamikor évekkel ezelőtt megnyitott mappában csak két kép volt. Ez, meg a következő. Ez amúgy a lomtalanításkor talált karácsonyfa égősorokból általam tartaléknak kitekert izzókat mutatja, melyek között meglepő módon rengeteg hibásat találtam. Míg a hibás izzók egyik fele ki volt égve, addig a másik felükön olyan rozsdás volt a menet, hogy az már nem is vezette az áramot!

   Mármint ennyire lettek rozsdásak. A két kép amúgy azon gondolatmenetet követve került ide, hogy a Miniplexbe egy apró drótkorongot befogva, azzal pillanatok alatt újjávarázsoltam a berozsdált menetű apró izzókat.
   Mikor az első Miniplex marokfúrót megvettem, akkor persze még szó sem volt holmi drótkorongról, épp csak a satuba fogott furdancsot szerettem volna kiváltani egy olyan géppel, amivel azt kézben tartva lehet panelekbe az alkatrészek lábainak apró lyukakat furkálni. Mármint ezt egy nagy géppel nem lehet megtenni, mert már csak a kézben tartott mozgó súly, mármint a gép súlya is eltöri az 1-es fúrót.

   Bár az eredeti elképzelésem az volt, hogy ezekkel az alkatrészekkel még azon melegében leszaladok a pincébe, és még nyitok is számukra egy saját dobozt, ahogy az nálam már csak lenni szokott, a valaha amúgy húst tartalmazó műanyag doboz még hosszú napok múlva is az előszobában díszelgett, de csak mert nem tudtam eldönteni, hogy beférnek-e a maradványok apukám dobozaiba, vagy egy nagyobbat kell számukra nyitnom.

   Mikor meg le akartam húzni a listáról a Miniplexet, akkor kiderült, hogy rajta sincs! Ez amúgy valószínűleg annak volt köszönhető, hogy míg a képen látható jobb oldali lista azon az alapon készült, hogy csak a nyilvánvalóan hamarost bekövetkező szétszedéseket hagytam rajta, a valóságban valamiért inkább olyan témákra mentem rá, melyek záros határidőn belül történő egésszé kerekítése kifejezetten valószínűtlennek tűnt.
   Mindeközben a bal oldali lista csak azt mutatja meg, hogy a filmnézéssel már megint előbbre járok, mint a szétszedésekkel. Ez mondjuk egyértelműen annak volt köszönhető, hogy megnéztem néhány olyan kultikus sorozatot, mint mondjuk a Trónok harca, meg a Squid game. Mármint azért, mert ugye egyre inkább nem értettem a filmekre tett popkulturális utalásokat.
   Mindeközben magam arra utalnék, hogy ha ebben a tempóban haladok (ami számomra amúgy valamiért valószínűtlen), akkor az idei év végére (ez a valós időben 2022-őt jelentette) úgy kifut a szétszedtem projekt, hogy 2023-ra már alig marad mit csinálnom. Erre csak annyit tudtam mondani, hogy így legyen!