Mostanában úgy folynak egymásba a projectjeim, hogy néha tényleg komoly feladat szétválogatni a zavaros tömegből a különféle cikkekhez készült képeket. Például ez a bal oldali lámpa egy géplámpás cikkhez való, míg a hosszú fehér hálózati kábel valószínűleg a nagy sárga Miniplexhez.

   Hogy a fehér kábel valóban fehér legyen (már úgy értem, hogy újra), bevágtam a csapba, majd jó alaposan átdörgöltem, ami a színéből visszaképzelt eddigi szörnyű hányattatásait tekintve már nagyon is ráfért.

   Bár a fura hangot egyértelműen az IKEA olvasólámpa adta, attól még - ha már egyszer ott jártam alapon - elhoztam a kályha melegével - megjegyzem már hetek óta - szárogatott két, a szokásosnál hosszabb hálózati kábelt is.
   Hogy az előbb még csak egy volt? Most mond már... Idővel azért került a fehérhez egy fekete példány is, mert egyrészt valahol épp a kezembe akadt, másrészt pedig hátha nem fog menni a fehér színű kábel a sárga masinához.

   Miközben én a kábelcsere, valamint a gép bemutatásának feladata elől lógok, addig a hálózati kábelek itt teszik ugyanezt, az 1992-es Rádiótechnika évkönyv alá amolyan ideiglenes akasztóul beszúrt golyóstollon.

   Mivel az adott pont nem igazán volt alkalmas ennyi kábel megtartására, egyszer csak, megjegyzem természetesen az éjszaka kellős közepén, direkt a frászt hozva rám, ahogy volt, lezúdult a helyéről az egész kábelrengeteg, ezzel is jelezve felém, hogy most aztán már tényleg kezdenem kellene velük valamit.

   Mire fel igen gyorsan, konkrétan két nap múlva, a tőlem elvárható alapossággal átakasztgattam a kábeleket az ajtókilincsre. Bár ezt az ajtót csak ritkán szoktam becsukni, de attól még - természetesen idővel - átrakosgattam a kábeleket az asztalra, ahol aztán az egész nyarat töltötték.

   Idővel, miután ki tudja miféle fondorlatos úton odakeveredett az akasztóként bevetett sárga toll az ajtó alá, mindjárt beugrott a megoldás. Ellenben hiába figyelmeztettek az ilyen és hasonló apró jelek, hogy a nagy sárga Miniplexről szóló cikkel még mindig adós vagyok, részemről igen rutinosan rájuk sem hederítettem!

   Aztán ősz lett, majd idővel tél, hazajött anyám a telekről, s hogy ne legyen oka megkérdezni, hogy mit keresnek a kábelek a szobai asztalra fektetve, áthoztam őket inkább ide, konkrétan a fürdőszoba ajtajára szerelt akasztórúdra. Bár itt szem előtt aztán végképp nincsenek (mondjuk az egyik nyúl mintha épp a kábeleket bámulná, a másik meg szemrehányóan engem), de attól még az ajtó csukásakor a kopogásukkal mintha figyelmeztetnének, miszerint: Géza! Akad itt egy csúnya elmaradás! Mivel ez nem így van (mármint sajnos nem csak ez az egy akad), ezért hatalmas rutinommal már meg sem hallom a villásdugók türelmetlen kopogását...

   Mikor a fiókot kihúztam, akkor még úgy volt, ma csak annyit fogok tenni, hogy legalább kiveszem belőle a nagy sárga Miniplexet (és persze leteszem valahova szem elé), de aztán - mondhatni oda sem figyelve - haladtam szépen tovább. Amennyiben rájönnék, hogy ezt hogyan csinálom (mármint akaratlanul), akkor lehet, hogy (immáron készakarva) jobban haladnék.

   Itt ugyan egy pillanatra megtorpantam, megkérdvén magamtól, hogy mégis mit keres ebben a fiókban a lemezhajlításhoz való szögvas, valamint ugyan miért nincs lefestve sárgára ez a gatter, épp mint a párja, de aztán - ahogy szoktam - fogtam és legyintettem egy nagyot a hülye kérdéseimre.

   Ez a fiók amúgy az előző asztal egyik fiókjából készült, amit egyszerűen csak körbevettem a peremét megmagasító deszkákkal, majd mindenféle frincifranci megoldás nélkül, azóta is csak a puszta parkettán tologatok.

   Na most az, hogy ez a gép nem Miniplex, az azért lényegtelen, mert ha így hívom, akkor igenis az. A sarokcsiszoló ugye egyszerűen csak flex, mint ahogy az oroszok a konzervre azt mondják, hogy glóbusz.
   Az mondjuk már egy elég lehetetlen dolog, hogy a Miniplex nevében a "mini" kitétel a gép méretére utal, ez a gép meg ugye nagy (vagyis nagy mini), de én már akkor is csak így hívom. Hogy mivégre került a boncasztalra, azt mondjuk már néhányszor megemlítettem, de mutatni még nem mutattam.

   Nos ezért. Mármint a lehetetlenül merev hálózati kábele okán. És ez nem úgy ilyen, hogy a kép kedvéért direkt ilyenre tekergettem, hanem úgy, hogy csinálhatok vele bármit, nem rúgja ki magát. Ez annyira így van, hogy most (mikor napok elteltével ezeket a sorokat rovom) még mindig göndörül lóg a fogasról.

   A Gérex Gx 135MO névben nem az az érdekes, hogy egy kissé lükén hangzik, hanem az, hogy bár adott rá releváns találatot a Google, azonban egyik sem a gyártóé volt. Ez valószínűleg azért van, mert mikor egy márkanév már nagyon lejáratta magát, akkor a gyártó mindenféle erkölcsi gátlás nélkül lecseréli, vagy egyszerűen csak nem dokumentálja a termékeit az internetre, ami manapság valahogy azért már egy kissé fura.

   Most épp egy smirglitárcsa van befogva a gép patronjába, miközben az apró fekete gomb a tengely rögzítésére szolgál, hogy legyen ami ellentart annak a szintén apró villáskulcsnak, amivel a patront megszorító hollandert tekergetem.

   A gép hálózati kábel felőli végén találgató egy akasztó, amire részemről azért tekertem fel azt a darabka narancssárga drótot, hogy el ne vesszen a géphez kapott apró villáskulcs, ami persze eredetileg a gép dobozában volt. Ez amúgy olyan régen történt (mármint a doboz még megléte), hogy részemről már nem is emlékeztem rá. Mármint a dobozt csak az interneten láttam.
   Hogy mégis minek vettem meg ezt a szerszámot, ha aztán nem dolgoztam vele? Valószínűleg azért, mert épp nagyon olcsó volt, vagy mondjuk égette a zsebem a rengeteg pénz, esetleg egyszer már kellett volna valamire, én meg emlékeztem arra az érzésre, hogy milyen amikor hiányzik. Ez amúgy egészen biztos, ugyanis éppen ezen az alapon van a pincében egy felsőmaróm, valamint egy motoros gyalum is, mely szerszámokat eddig még csak ki sem vettem a dobozukból.

   Ebbe a ma bemutatott gépbe ez a fényes fajta patron való, melyen az ebből a szögből nézve ferdének tűnő bevágás sajnos nem annyira optikai csalódás, mint inkább az apró alkatrész minőségére utaló gyári trehányság.

   Meglepő módon csak kétféle patront találtam hozzá, és ebben már az is benne van, ami az előbb még a gépben volt. Itt aztán eljátszottam egyrészt azzal, hogy vajon jó-e hozzá valamelyik másik gép patronja (jó), valamint azzal a gondolattal is, hogy vajon merre lehet még ilyesforma patron.

   Ezek mondjuk nem ehhez a géphez valók, hanem a fogtechnikusihoz. Hogy az összetartozó dolgok miért nem egy helyen vannak? Nos azért, mert az utóbbi időkben (ez amúgy már évtizedeket jelent) már nem igazán barkácsolván, idővel megszűnt a folyamatos rendcsinálás, s a meglévőnél logikusabb újraszervezés.

   No de mégis melyik legyen az új kábel? Na ezzel a kérdéssel olyan jól elvoltam, hogy ha nem lett volna a masina épp darabokban az asztalomon, akkor az aktuális döntésképtelenségem simán képes lett volna megakasztani ezt a projectet. Végül úgy sikerült magamat a holtponton túllendítenem, hogy elkezdtem a tömegből kiválogatni az alkalmatlan alanyokat. Ki merev volt, ki meg rövid, mire fel egyszer csak egy kábel maradt, ami ugye egyértelműen a legjobb választás, amit aztán már semmibe sem tellett bekötni a régi helyére.

   Részemről csak most (hogy a gép eleji nagy csavart letekerve láttam) értettem meg, hogy hová kell rá feltekerni azt a flexibilis tengelyt, ami amúgy elképzelhető, hogy van, csak a jelen állás szerint fogalmam sincs róla, hogy ez tényleg így van-e, és ha igen, akkor mégis merre lehet, és egyáltalán ehhez a géphez van-e.

   Mikor a gépre már az új, az előzőnél sokkalta lágyabb kábelt tekergettem, csak akkor ugrott be, hogy ezt a projectet mégis miért halogattam. Nos azért, merthogy terveztem hozzá (és amúgy bármelyik másik gépemhez is) egy olyan fadarabot (vagy tőlem lehet akár műanyagból is), amit a hálózati kábelre ráfűzve, arra a kábel feltekerhető. Már úgy értem, hogy akár az egész, akár csak a fölös része, mégpedig úgy, hogy a konstrukciót elengedve, a kábel nem tekeredik újra szét, illetve a most még meg sem konstruált valamiről le.

   Míg az említett kábeltartó el nem készül (na ez se ma lesz), addig is jó helyen lesz ez a gép a pincében, mely megállapítást ahogy kimondtam, már jöttem is rá, hogy ez a jelen pillanatban még nagyon nem így van. Már úgy értem, hogy most már tényleg évtizedek óta adós vagyok azzal a már többször is betervezett laza rendrakással, melynek eredményeképp bekerülnek végre a szekrénybe a ritkán használt szerszámaim. Fú... Ez szerintem tisztára úgy hangzott, mintha lennének sűrűn használtak is...

   Mikor már épp kezdtem volna magammal szemben némi megelégedettséget érezni, megláttam az ágyon ezt a csinos kis kábelgubancot. Először azt gondoltam róluk, hogy most már legalább eggyel kevesebben vannak (amúgy nem, hiszen csak csere volt), majd azt, hogy épp jó helyen lesznek ott, ahonnan az előbb is lógtak.

   Mire fel már fűztem is őket vissza a fürdőszoba ajtajára szerelt akasztóra. Így persze nem mutatnak valami jól, de majd én jól rájuk tolom a ruhákat, amitől aztán csak alul és felül fognak egy kicsit kilógni.