A ma délutáni etap megnyitásaként lehoztam a legutóbb boncolt Philips órás rádiót, majd ezt követően mindjárt kétszeresen is sikerült elakadnom. Míg az egyik akadályba a háttérben a polcon látható hatalmas guriga folpack felé vezető utamon botlottam bele, ráadásul szó szerint, egy útban lévő hatalmas doboz képében, addig a másik gondom az volt, hogy még ha el is értem volna a rádió elcsomagolásához szükséges anyagot, a lomos pincében épp nagyban uralkodó rettenetes kupi okán magát a csomagolást akkor sem lett volna hol megejtenem.

   Mindeközben - mint egy másik hatalmas szabad felület - a tűzifás pincében a lehajtható asztal is foglalt. No nem mintha itt akartam volna a rádiót elcsomagolni, épp csak egy újabb réteg lakkot felkenni evett ide a fene. Mármint afelett érzett dühömben jöttem át, hogy odaát akkora a kupi, hogy attól már mozdulni sem lehet.
   Ezen a képen amúgy a bútorlap alá szerelt fűrészgéphez készített pengetámasztó fából készült alkatrészeit látjuk, mely projektet majd csak valamikor sokkal később fogok megmutatni.

   Hogy a fáspincében is jó nagy legyen a kupi, mégiscsak átmásztam az előbb említett hatalmas dobozon, majd elhoztam a sarokból a szovjet, a kék, valamint a Bosch fűrészgépet. Mindeközben a fűrészgépek mellett heverő csavarok és más egyéb fénylő fém alkatrészek a pengetámasztóhoz szükséges összetevők.
   Mivel fűrészgépet szerelni valahogy nem volt kedvem, a pengetámasztót meg nem tudtam összeszerelni, mert ugye épp nagyban száradt az alkatrészein a festék és a lakk, ezért visszamentem a lomos pincébe.

   Afelett érzett szégyenemben, hogy a nagyobb darab rádióim közül még egyet sem szedtem szét (kivéve mondjuk a Pacsirtát), pedig nagyon foglalják a helyet, lesütöttem a szemem.

   Ahol is mindjárt megláttam az AKAI decket, a mellette heverő, korban hozzáillő Videoton receivert, valamint a mai alany Videoton Lyra táskarádiót is, ami amúgy épp eltakarja a Compaq PC-t, aminek a monitorát már korábban elpusztítottam.

   Ezt a táskarádiót még a 2020-as lomtalanítás alkalmával vettem. Mármint nem vártam meg, hogy a lomis odaérjen vele a piacra, ahol is biztosan felment volna az ára, hanem még azon melegében megvettem 500-ért, amit aztán az árus egy közeli boltban azonnal becserélt némi ételre, de főképp sörre.

   Egyszer persze el fognak fogyni a polcok szélére rámolt dolgaim (én legalábbis ezzel bíztatom magam), de addig még annyi minden van hátra, hogy abba még belegondolni is sok!
   Azt az általam készített panelt, ami amúgy egy négyhangú skót dudán játszó véletlenszám generátor, azt a szovjet ajtócsengő piros dobozába szeretném beépíteni. Hogy ez meg mégis milyen régi tervem? Úgy számoltam, hogy már megvan 16 éves, vagyis már van olyan öreg, hogy tud még egy kicsit várni.

   Az asztal felszabadítását viszont idénre terveztem be. Hogy még nem igazán vettem el innen semmit, pedig már erősen közelít a január vége? Mint azt már többször is említettem volt, hiába minden igyekezetem, a rengeteg előre megírt cikk, mindezek ellenére valahogy nem igazán haladok...

   Íme a párom, aki amint felkelt, megreggelizett, már feküdt is vissza aludni. Bevallom őszintén, hogy nem sok híja volt, hogy én is visszafekszem, csak annyi minden volt mára beütemezve, hogy azokat nemhogy másnapra, de még csak délutánra sem szerettem volna átütemezni.

   Az egyik ilyen feladat a cserépkályhába történő begyújtás előtt a porszívó zsákjának tűztérbe történő ürítése volt. Ezt úgy szoktam, hogy egyből a kályhába szórom a port, csak most kíváncsi voltam rá, hogy mi lehetett az a fényes kis bigyó, amit tegnap a kályha elől porszívóztam össze. Mármint az szerintem egy olyan kapocs volt, ami a melltartókon szokott lenni, azonban sehonnan sem hiányzott, ebben a hatalmas adag koszban pedig nem találtam meg.

   Mivel Andi simán átaludta az igencsak zajos porszívózást, gondoltam azzal sem okozok nagyobb zajt, ha nekiállok szétszedni egy rádiót, mire fel végre behoztam az alanyt az előszobából.
   Miután percekig nézegettem, mindjárt két dolgot is sikerült megállapítanom. Míg az egyik az volt, hogy a rádió erről az oldaláról nézve azért mutat furán (lásd a két csatlakozót), merthogy ez a hátulja, addig a másik az, hogy annyira bamba vagyok, hogy tényleg jobb lett volna, ha magam is visszafekszem aludni.

   Így már mindjárt nem olyan fura! Illetve de, de ez csak azért van, mert a magnó kazettaajtaja helyett egy a doboz mintázatához illő, vagyis famintás takaróbetét van. Már csak ebből is kiderül, hogy ez a készülék eredetileg egy rádiós magnó volt, csak választékbővítés céljából, a magnó részt kihagyva, a Videoton mérnökei táskarádiót varázsoltak belőle.

   Míg a jobb oldali DIN hangfalcsatlakozóba a külső hangszóró (vagy hangfal) dugója való, addig a bal oldali tuchel aljzatról nemcsak magnófelvétel készíthető, hanem a rádió erősítője használható lemezjátszóhoz és mikrofonhoz is. Utóbbi mondjuk - egy táskarádió esetében - meglehetősen különös, amolyan megafon szerű funkció, ami persze nemcsak mikrofonhoz jó, hanem lapgitárhoz is. Egy ekkorka készülék persze nem ér fel egy valódi gitárkombóval, de tábortűz mellé azért bőven megteszi.

   A Lyra és a SANYO táskarádióban az a közös, hogy mindkettőnek famintás doboza van, ami egy időben hatalmas divat volt. Ez annyira igaz, hogy még direkt fadarabot mintázó rádiót is gyártottak.

   A Videoton táskarádiónak (ellentétben az előbbi képen látható társaival) csak a tetején vannak gombjai, ami szerintem már csak azért is előnyös, mert így nem kell keresgélni, hogy melyik kezelőszerv melyik oldalra került.

   A teleszkópantenna végének gombjától jobbra az FM sáv AFC kapcsolója látható, amit a hangszínszabályzó tolópotméter fémbetétes gombja követ. Kissé lentebb a hangerőszabályzó tolópotméter gombja, még alatta pedig egy feliratozott betét látszik, amivel a magnó gombjainak helye lett eltakarva. Erre amúgy azért volt szükség (mármint a takarólemezre), hogy az előlap gyártásához ne kelljen másik szerszámot gyártani. A feliratok persze mások, de az a fröccsszerszámot már nem érintette.

   Van rajta skálavilágítás, erősítő állás (PU), közép, két rövid, valamint URH sáv is, ami amúgy átkapcsolás nélküli megoldású kétnormás. Aztán van még egy hálózat / telep üzemmód átkapcsoló, és persze egy bekapcsoló gomb is.

   Ezzel a forgatógombbal nem az a baj, hogy nem szép (mert amúgy szépnek szép), hanem az, hogy a lapossága miatt nagyon rossz fogás esik rajta. Konkrétan ott recés, ahová már oda sem ér az ember ujja.

   Ez a kép az udvari konténerben talált rádióval és a Barbie babákkal úgy került ide, hogy erről a polcról állt szándékomban elvenni valami olyat, amit betehetek a kamera alá.

   Mármint amolyan rögtönzött emelvényül. Erre amúgy nem azért volt szükség, mert nincs ilyen kicsi állványom, hanem azért, mert azzal együtt a képen látható kamera (amúgy típusazonos) elődje egyszer már a mélybe vetette magát. Mikor egyszerűen csak felborul, az még csak hagyján, de ennyire az asztal széléhez téve olyan nincs, hogy abból ne legyen további zuhanás, ami ugye egyből megöli a mechanikai behatásokra kényes optikát. Mármint olyan szerencsém egyszerűen nem lehet, hogy a gép nem a lencsék tubusára érkezik.
   Amúgy már beterveztem, hogy a következő balesetet elkerülendő ráhúzok a gépre egy alkalmas méretű csövet, örökre, azzal védve meg az optikát, de mint ahogy annyi más, úgy ezen nagyon is szükséges projekt kivitelezése is elmaradt.

   Hogy a rádió hangolásával bajok vannak, azt egyrészt az mutatja, hogy az URH sávon csak ott jön be rendesen egy adó, ahol semminek sem szabadna szólnia, másrészt furán grízes a hang, ami az FM demodulátor félrehangoltságára utal. Mindeközben a forgókondenzátor meghajtása lóg (kotyog), azért kényelmetlen az adók beállítása. Amit a háttérben kapcsolgatok, az amúgy az asztalomhoz húzott antennakábelek testpontját és a fürdőszoba irányából érkező földelést összekötő kapcsoló, aminek jelen esetben a vételre semmiféle hatása sincs.
   Hogy középhullámon a Kossuth adón felül alig hallható valami, az egyértelműen annak köszönhető, hogy az asztal környéke tömve van zavarforrással. Ezzel nem igazán tudok mit kezdeni. Persze kikapcsolhatom a számítógépet, meg a monitort, meg a VDSL routert, de az igazság az, hogy ettől az éter még nem lesz tiszta.

   Na most ami még szintén nem tiszta, az a szerző elmeállapota. Mert ugye bár ott az eltehető munkalapon egy csomó boncolásra váró tárgy, de attól ő még (mármint én) a pincéből hordja fel az egyre újabb és újabb kacatokat.

   A sorszámot is tartalmazó Videoton matrica alól viszont biztosan én tekertem ki a kissé már rozsdás csavart, ami mondhatni nem valami jó jel. Mármint egy rádió esetében a rozsda.

   Az előbb kitekert három csavart nem lett volna feltétlenül szükséges a helyéről kiszedni, mert a készülék elő és hátlapját tulajdonképpen a fület is tartó csavarok fogják össze, s ezzel együtt oda a dobozhoz. Ez a fajta fül úgy vehető le, hogy át kell ugrasztani az őt tartó csavarok fején, amit a szerző két óvatos rácsapással abszolvált.

   A hangszóró mondhatni emberes, ami durván megemeli a rádió hangerejét. Mármint akár tetszik, akár nem, a levegőt a membrán felülete mozgatja meg, s ha az nincs, menten odalesznek a mélyebb hangok. Ékes példa erre mondjuk az idelinkelt magnós rádió, melyben egy még talán zsebrádiónak is szégyenére váló, kifejezetten aprócska méretű hangszóró próbálta megrezgetni a levegőt.

   A készülék belseje attól lett ennyire szokatlanul szellős, mert ugye az innen nézvést bal oldaláról hiányzik a magnó komplett mechanikája, meg persze a hozzá csatlakozó elektronika is, kivéve persze az alumínium lemez alá TBA810-es IC-ből épített végerősítőt.

   Amúgy persze nem, épp csak bekerültek a belső szerelőlap és az előlap plexije közé. A gombok amúgy tényleg látványosan ferdén állnak, s az akadozásuk okán nem valami jó érzés őket megtologatni.

   Ez pedig a forgókondenzátor és az FM tuner közötti ezüstdrótos összeköttetés, amiben az a fura, hogy ezt a két egységet nem így, hanem inkább egymásra volt szokás építeni, mikor is semmiféle drótok sem kellettek az összekötésükhöz.

   Ezzel a képpel nemcsak a kazettaajtó helyét betömő, melegen elnyomott sarkú fedőlemez belsejét mutatom, hanem egyben azt is, hogy honnan származik az asztalomon egyre csak gyűlő homok. Bár magam is meglepődtem rajta, de most valamiért sem a porecset, sem a porszívó nem került elő.

   Mindeközben a rádió apróbb alkatrészei már alig látszanak ki a por alól, amit valószínűleg az okozott, hogy a készülék az elejére borítva hevert a padláson, vagy valami ahhoz hasonlóan rettentően poros helyen. Balra a rozsdás vaslemez alatt amúgy egy TAA691-es IC található.

   A készülék paramétereiben nem találni semmi kirívót, kivéve talán azt, ami oda sem lett írva. Mármint azt, hogy hangfrekvenciás kimeneti teljesítmény telepről 1,5, míg hálózatról 3,5 watt, ami - a nyamvadt távol-keleti társaihoz képest - ennek a készüléknek igencsak becsületére szolgál.

   Íme a készülék rádiófrekvenciás fokozatainak kapcsolási rajza. Miközben az AM KF (megjegyzem nálunk szokatlan módon) koncentrált sávszűrőjű, addig az FM KF - az alkatrészek számát csökkentendő - kapott egy háromlábú kerámia szűrőt.

   Ahhoz képest, hogy milyen vastagon áll rajta a mocsok, tulajdonképpen egészen jól bírja. Mármint ezek itt az amúgy sok mindenre kényes FM tuner alkatrészei.
   Bár rezgett a léc, hogy mégiscsak előkapom a porecsetet, de mivel a készülék kiporolása csak úgy lett volna eszközölhető, ha közben mindjárt porszívózok is (különben a nagyját belélegzem), az asszony meg ugye még mindig aludt, így ez a munkafázis - pedig imádok takarítani - újra elmaradt, pedig amúgy kíváncsi lettem volna rá, hogy a porolás segít-e az URH vételkészségen.

   Ami ennek a készüléknek nem szolgál dicsőségére, az a huzalozás meglehetős kuszasága. Mármint sok márkásabb, és még kevésbé márkás rádióban is látható olyan megoldás, hogy szinte semmiféle vezetékezés sincs, minden a nyáklap fóliacsíkjainak használatával lett megoldva. Itt meg még alkatrészek is vannak az Isostat kapcsolók lábain, ami szintén nem nevezhető valami elegáns megoldásnak.

   Miután a készüléket összeraktam, ráeresztettem egy újabb próbát, ami azzal az eredménnyel zárult, hogy a puszta lefényképezésével egyetlen részét sem sikerült elrontanom.

   Hiába tudom, hogy ezt egyáltalán nem így kell csinálni, de attól még tömtem, egyre csak tömtem a rekeszbe a hálózati zsinórt, ami egy idő után (gondolom mikor megunta, hogy kínzom) engedett a nem is annyira finom erőszaknak.

   A 15 wattos maximum fogyasztás elsőre ugyan egy kissé soknak tűnik, de ha hozzávesszük a trafó és a végfok hatásfokát, akkor már nem is annyira sok. Ráadásul az is elképzelhető, hogy ez a felirat közös a magnós változatéval.

   Mikor a rádióból kihullott nem kevés homokot a középső asztalfiókba szórtam, az a hatalmas papíron nagyon csúnya súrlódó hangot hallatott. Mondjuk még mindig így volt csöndesebb, mintha bekapcsoltam volna a porszívót...