Hall

Szóval az úgy volt, hogy csak úgy egyszerűen céltalanul elmentünk a párommal sétálni. A céltalanság jelen esetben csak addig stimmelt, míg be nem tértünk a Hős utcai TTL szőnyeg és függöny áruházba, ekkor ugyanis előkerült a zsebemből egy cetli, amire az volt felírva, hogy 260x67, ugyanis ekkora a mérete az ágyam előtt elterülő futószőnyegnek. Mivel a boltban látott ár igen nyomott volt, mindössze 2000 / méter, így megvettük a szőnyeget, ami végül is egy jó vétel volt.
Ez pedig itt egy egész jó kép, bár a konyhakő egy kicsit becsillant. Szóval most az van, hogy le kell teríteni a szőnyeget. Erről az egyszerűnek tűnő, más lakásban talán valóban egyszerű folyamatról szól az alábbi egyáltalán nem rövid történet.

A nyúl éppen indul valahova, a mackó pedig tüntetőleg a plafont nézi.
Na ezek tuti nem fognak nekem segíteni!

A szőnyegleterítésben egy igen fontos momentum a paprikapalánták napoztatása.

Mily szépen süt a nap... Pár felhő az égen...
Ha nem állunk neki, sosem leszünk készen!

Bekapcsoltam a vakut, ami alaposan felülírta a fényviszonyokat.
Most olybá tűnik, mintha már este lenne, pedig nem.
Persze majd később még lesz, meg újra reggel,
s ez még jó párszor ismétlődni fog, mire
végre minden ismét a helyére kerül.

Az előbb láttuk a gépeket, melyekre mindig is vágytam. Alulra meg be van dugva
amivel kezdtem. A zöld füles bőröndöcske ugyanis egy Terta 811-es magnó.

A nagy AKAI mögé el van bújva egy kisebb. Ha már úgy is apróra
szétszedjük a szobát, az is feladat, hogy ez ezentúl ne így legyen.

Az ágyon a terítő barnás, az ágy faszínű barna, a szőnyeg meg zöld.
Annyira nem illik ide ez a zöld szőnyeg, hogy még én is látom.
Nem is örültem neki, mikor kaptam. Az előző piros volt...

Mondjuk a piros sem ment színben a barnához,
de még mindig jobb volt, mint ez a zöld.

Akkor is jó döntés volt! Az a zöld, az egyáltalán nem illik ide.
A régi szőnyeget rásózom anyámra, jó lesz a telekre.
Amúgy a réginek a koszon kívül semmi baja.

Hi-Fi torony el, régi szőnyeg fel, új szőnyeg le, torony vissza.
Ej! Ha a dolgok ennyire egyszerűek volnának...
De nem. Már csak azért sem, mert
a toronyban szétszedetlen
gépeim laknak.
Haladjunk...

Kezdésnek a magnó tetejéről nagy valószínűséggel lehulló szőrállatokat kell elrámolni.
Ezek a jószágok nálunk az egész lakást belelakták. Mondjuk nem panaszkodom.
Igen kedvesek. Sosem kérnek enni, és még csak sétáltatni sem kell őket.

Miután a nagy AKAI magnót átvittem a másik szobába, ez a kisebb következett.

Mert bevallom, ezt a "dögöt" mindenképp szeretem, de cipelni azt speciel nem.
Jó ez a magnó. Már csak azért is, mert már szétszedtem, s ha megemlítem,
csak be kell szúrnom a linkjét. Bezzeg a szekrénysorban megbúvó
Tesla NZC 420, meg a felette fénylő Videoton receiver...
De egyszer majd ők is bizton sorra kerülnek...

Mennyivel könnyebb kivinni a szobából az éjjeliszekrényt úgy,
hogy van neki kereke. Persze ezt is én követtem el.
Meg az elődjét is. Az előd négy papírdoboz
volt, egy barna színű terítővel letakarva.

   Miután megszabadítottam a kábeleitől, már könnyedén kitolható. Mondjuk most épp húzom, de ez mindegy. A lényeg az, hogy már van kereke. Ez eredetileg nem így volt. Mikor ez a torony készült, akkor még nem lehetett a boltban kerekeket kapni. Persze mindig volt valami, csak választék nem. Na így került a monstrum aljára egy elég gyengécske kerék, ami eredetileg valami háztartási gépé volt.
   Na ez a kerék egyrészt hamarost összeroppant a súlytól, másrészt eleve nem lógott ki annyira a fenéklemezből, hogy a Hi-Fi tornyot a süppedős szőnyegen is mozgatni tudjam.
   Ezt a szó szerint súlyos problémát idővel úgy hidaltam át, hogy a torony alatt is volt egy ugyanolyan bútorlap, mint amilyen polcokon a gépek ülnek. Ha a tornyot mondjuk valami kábelmizéria miatt előre akartam húzni, akkor az nem volt ám olyan egyszerű, hogy csak úgy elkezdhettem húzni! Ha így tettem, akkor ugyanis azonnal lejött az alátett bútorlapról. Na azért volt készleten tartva egy másik bútorlapom is, amit a torony alatt lévő elé tettem, s erre húztam át a tornyot.
   Ez a megoldás annyira bonyolult volt, meg idegesítő, meg többször is sikertelen (mert ugye beesett a kerék a két bútorlap közé), hogy végül kapott a torony négy körbeforgó kereket. Most már persze könnyű volt, hiszen manapság már van kerék a boltban rogyásig.

Olyan fura, hogy üres lett a ez a ficak. Persze nem volt teljesen az, mert a szőnyegen
hevertek a mindenféle lelógó kábelek. Összefogtam őket kötegelővel.
Érzem én, hogy most pár napig nem jön ide vissza a torony...

A torony helyén nem csak űr, nem csak drótok, de rengeteg por is maradt.
Ez persze nem csoda, hiszen itt nem szoktunk porszívózni, mert nem
lehet odaférni. Hát most igen. Menten ki is használom az alkalmat.

Hi-Fi torony a nagyszobában? Hátulról? Na ez egy meglepően szokatlan látvány...

Az ilyen vastagságú por ellenben sajnos nem az. Akad olyan rész is, ahol
nem is látszik ki a faminta a por alól. Szegény nyomtatóm is...
No de ki takarít Hi-Fi tornyot hátulról? Kár volt
kérdezni... Majd mindjárt én...

Ez egy amolyan mi hol volt kép, hogy összeszereléskor visszataláljak a kábelekkel.
Mondjuk minden kábel fekete. No de ha egyszer sikerült normálisan
összekábeleznem a gépeket, akkor másodjára is fog!
Konkrétan ezt hívják elbizakodottságnak.

Nagyon úgy néz ki, hogy ezt sem úszom meg. Alapjaiban véve akár maradhatnának
is a polcokon heverő jószágok, csakhogy útban vannak a nagy AKAI
magnónak, amit most nem lehet betolni a polctól a falig.

Mivel éppen az van, hogy nincs útban a Hi-Fi torony az ágynak, hát kihúzom
azt is. Nincs ez olyan sűrűn, hogy ki lehetne hagyni egy alkalmi takarítást.

Az ágy és a falvédő közé csak úgy lehet beférni, ha elhúzom az ágyat a faltól.
Ezt viszont alapesetben nem lehet megtenni a Hi-Fi toronytól, és
az ágy előtt heverő, az ágy lába alatt futó szőnyegtől.

Ha Andi már úgy is bent van a résben, pusztán jóindulatból beadtam neki a porszívót.
Ha meg már úgy is porszívózik, akkor kedvenc szokásához híven túlment a határon
(ágy vége), s már épp a dobozaim húzkodja, hogy azokat is jól megporszívózza.

Kisvártatva - ha már épp nagytakarítás van - Andi fel is mosott. Gondolkodóba estem.
Bedobjak Andinak az ágy mögé egy ecsetet, meg egy doboz parketta lakkot?
Végül lemondtam róla, mert még képes, és fellakkozza nekem a szobát.
Mondjuk ez azért nem volna egy akkora baj, csakhogy ehhez nekem
ki kellene cuccolnom az íróasztalt. Ezt múltkor félig már eljátszottam.
Végül arra a következtetésre jutottam, most ebből valahogy nem kérnék...

   Míg az asszony a hallban takarított, addig én a szobában nézegettem a művem. Na most az úgy volt, hogy mikor ezt a Réka szekrénysort vettük (lásd a háttérben), akkor kevés volt a gyárilag hozzá kapott polctartó pöcök, mire fel bementem a Domus áruházba, s kerestem egy eladó forma embert. Mondtam neki, hogy kellene egy marék polctartó pöcök Réka szekrénysorhoz. Ühüm mondta, majd eltűnt. Úgy egy perc elteltével előkerült, s a tenyerembe szórt egy csomó polctartó pöcköt. Tessék! Mondta, majd sebesen elviharzott. Kicsit bambultam, hogy fizetni vajon hol kell, és pláne mennyit? Aztán leesett, hogy mivel épp melósruhában voltam (mászkálós hosszúköpeny ugye), az eladó a kollégájának nézett. Vagyis a pöckök beszerzését olcsón megúsztam. Szóval már volt egy marék fölösleges polctartó pöcköm (ami ugye még véletlenül sem kellett mind a szekrénysorhoz), csak még nem volt a pöckökhöz Hi-Fi tornyom. A szocializmusban még egy darab deszkát szerezni sem volt egyszerű! Na jó, ezt nem ússzátok meg... Ha már egyszer belekezdtem, akkor el is mesélem.
   Bementem abba az egyetlen boltba, ahol faárút lehetett kapni barkácsoláshoz. Ma ezt nemes egyszerűséggel lapszabászatnak hívják, s a várost járva lépten nyomon belefut az ember, azonban a 80-as években ez még nagyon nem így volt!
   Én a részemről Budapesten csak egyetlen ilyen boltot ismertem, mégpedig a Diószeghy Sámuel utca elején, a Kálvária térnél. Bementem és körbenéztem. Épp volt nekik laminált barna bútorlap, fehér szegéllyel, darabja 44 forintért. Először persze lemértem, hogy ráférnek-e a gépeim. Miután kiderült, hogy igen, azzal a szándékkel mentem vissza a boltba, hogy veszek belőle egy tucatot. Rákérdeztem, hogy mégis mibe kerülne nekem (ha már úgy is itt vagyok alapon) levágatni méretre, persze a pozdorja bútorlapnál sokkalta masszívabb rétegelt lemezből a torony tetejét és az alját, meg persze az oldallapokat is. Nem akarok túlozni, de valami egészen horribilis árat mondtak!
   Szóval ott tartottam, hogy már megvoltak a polcok, de nem voltak oldallapok. Panaszoltam is e tarthatatlan állapotot a kollégáknak délután az öltözőben. Erre jött egy azonnali felajánlás, hogy 500-ért (pedig méretet még nem is mondtam) egy a tévében (akkor még csak Magyar tévé volt, két csatornával) díszletesként dolgozó ismerős leszabja. Az 500 forint az már baráti ár volt, pedig nemhogy barátok nem voltunk, de még csak nem is ismertük egymást! Végül még a famintás fekete tapéta is többe volt!
   A csavarok (amik a Hi-Fi tornyot összetartják) eredetileg a Haller utca 32-es számú ház szervizfolyosóján található telefonos kötődobozok fedeleit tartották. Ezeket persze nem azért szedtem ki, mert kellettek a csavarok, hanem azért, mert öt méterenként volt egy kötődoboz, nekem meg nem volt kedvem azt a rengeteg csavart visszatekergetni. No persze az is igaz volt, hogy csavart sem lehetett csak úgy bármifélét kapni.
   Mindeközben a hátlapon körbefutó alumínium szegélyt egy barátom akarta épp kidobni. A sarkokban pedig félbevágott, nagyfeszültségre figyelmeztető táblákat láthatunk. A konnektorsor a torony aljában pedig az akkoriban virágkorát élő lengyel piacról származik. Ilyen bonyolult volt akkoriban az élet.
   No de mit is akartam mondani? Nos azt, hogy a képen látható lyuksereg azt a nemes célt szolgálja, hogy a polcokat a tornyon belül öt milliméteres pontossággal lehessen beállítani. Mert ugye ki tudja, hogy a legközelebbi beszerzéskor mekkora gép esik be?

Gyönyörűség te! Ez egy viszonylag új szerzemény. Volt régen ilyenem, csak eladtam.
Mikor láttam, hogy évek óta nem kapcsoltam be, nem tartogattam tovább. Aztán
meg annyira hiányzott a látványa, hogy vettem egyet. Ugyan nem használom
(hiszen dísznek van), de ha a régiben GX fejek voltak, vettem hát ebbe is.
Ennyi kalandozás után igazán csinálhatnék akár valami értelmeset is...

Például kiüríthetném ezt az immáron teljesen megtelt porszívót.
Ilyenkor látni, hogy mekkora itt a por. Na jó, amúgy is látni...

Andi annyira belejött a takarításba (anyai örökség), hogy még az amúgy
az ággyal átellenben található íróasztalom környékét is felmosta.

Míg a szoba felszárad, leültünk beszélgetni. Jelen beszélgetésből kiderül, miért nem
szabad otthon asszonyt tartani. Ezek képesek, és mindenre emlékeznek!

   Szóval ott tartottam a torony történetének elmesélésében, hogy egyszer csak nagy boldogan hazahoztam a rengeteg deszkát. Kisvártatva nekiálltam és kifúrtam rajtuk a szintén rengeteg lyukat. Mikor ezzel megvoltam, letapétáztam az elemeket, majd összecsavaroztam őket. Na ekkor derült ki, hogy nyeklik-nyaklik az egész.
   Ezen persze nem volt mit csodálkozni, hiszen a konstrukcióban nem volt se hátlap, se keresztléc, se sarkok megerősítése, ami egy szekrényt úgy alapvetően összetart. Én viszont nem is akartam, hogy legyen, mert ugye a hátlaptól nem tudtam volna szabadon kábelezni.
   Kezdetben még úgy volt, hogy mégiscsak rendelek a tévés kollégától deszkát hátlapnak, amit aztán mint a szita, kilyuggatok. Öt centis peremet képzeltem el, vízszintesen pedig tíz centis réseket, közöttük szintén öt centi szélességben meghagyott deszkával. A gépek meg vagy ott lesznek ahol a rés, vagy nem, ami ugyan fura, de a lényeg úgyis csak az, hogy beférjen a kezem a tíz centis réseken.
   Ezt az ötletet feladtam. Lett helyette körben a korábban már látott alumínium szegély, a sarkokban pedig a vastag alumínium lemezből készült erősítés. Betettem próbából egy polcot. Jól állt a helyén. Betettem csak úgy találomra egy másikat is. Az is jól állt. Ekkor próbaképp megbökdöstem az építményt, mire fel a polcok eleje csak úgy egyszerűen leesett.
   Ezen persze egyáltalán nem volt mit csodálkozni (én azért nagyon is megtettem), hiszen hiába volt merevítés hátul, az ugyan elől össze nem tartotta az oldallapokat. Na ezért van keresztben az előerősítő előtt az a fekete rúd. (meg a párja valahol lentebb) A lényeg, hogy jól jött ki. Illetve most az van, hogy nem jön ki. Már úgy értem, hogy az előerősítő a rúdtól előre.

Ha előre nem, akkor majd kijön hátra. Ha már úgyis darabokban az egész, akkor
szét is szedem az eddig be nem mutatott gépeket. Ez ugyan kissé elhúzódóvá teszi
a szőnyegcserés projectet, de ha nem most, akkor mégis mikor? Ha meg már úgyis
kiürítettem az egész tornyot, akkor teljesen (intenzív portalanítás) ki is takarítom.

A gépeim a szoba jobb sarkában. A nyomtató is a Hi-Fi toronyban
kapott helyet. Azért ott, mert a hallban sehol másutt nem fért el.

A szoba bal sarkában a nagy AKAI orsós, meg az éjjeliszekrényem. Persze ennek az
éjjeliszekrénynek is van története. Évtizedeken át úgy nézett ki az éjjeliszekrény,
hogy néhány egymásra helyezett telefonos papírdoboz, egy bézs szín terítővel
leborítva. Aztán egyszer úgy gondoltam, épp kedvem van, meg bútorlapom,
meg szerszámom. Évekkel később pedig felkerült az i-re a pont,
vagyis sarkot is kapott a szekrényke.

Úgy értem attól, ha kitekerem az első összekötő rudat tartó csavarokat.
Már csak azért, mert ilyen ronda a fejük. Ugyan semmibe sem tartana
kiigazítani a hibát (kigyilkolt slicc), de egyszerűbb cserélni a csavart.

Mégpedig erre. Ezt azért most, mert mikor a tornyot összeraktam,
akkor még nem voltak ennyire szép csavarjaim.

Én meg úgy vagyok vele, csak ezért nem fogok hívni egy szép lányt,
mert ő épp nem tetszik magának. Nekem tetszik és kész!

Ennyi munka után azért csak felmerült bennem az a nyilvánvaló
kérdés, miszerint: Mégis ki a szart érdekelt a szőnyeg színe?

Persze így azért harmonikusabb, mint az a hülye zöld. No de meddig fog ez tartani?
Vajon ki lesz az első, aki lekávézza? Én voltam. Illetve az asztali lámpából a 150
wattos izzó. Illetve a belőle kirepülő ónpetty. De az már egy másik történet...

A régi szőnyeg a sarokban áll összecsavarva, a kábelek pedig a kilincsen lógnak.
Én meg itt állok (vagyis épp lógok) a szoba közepén, a rumlitól becsavarodva.

Ezek a kazetták nem a magnóhoz tartoznak, hanem a gépek hátuljához,
ugyanis ezekkel vannak kitámasztva, hogy ne csússzanak ki hátul.
Illetve, hogy ne csússzanak be, nagyrészük ugyanis túl könnyű
ahhoz, hogy megálljon a saját lábán, mikor megnyomom
rajtuk valamely nagyobb erőt igénylő gombot.

Ezt a kazettát a 80-as években vettem a Skála-Coop büféjében. Keravillban akkoriban
ilyesmi még nem nagyon volt, csak Polimer. A Polimer kazettában (és orsókon)
olyan szalag volt, amit a gyártója (jellemzően BASF) valamely minőségi
okból selejtnek ítélt. Ezt kaptuk meg olcsón. A lényeg a lényeg.
Mivel még nem láttam ilyet, fonetikusan mondtam ki a nevét.

Lementünk a pincébe polcért. Szerintem kell lennie valahol egy marék polcnak
a rendszerhez. Persze nem itt. Miért is lenne bármi ott, ahol lennie kéne?
Vagyis a többi faanyag között. Persze a lényeg, hogy meglett. A másik
pincében volt. Elzáratlanul. Az aprítani való deszkadarabok között.

Remek munkamegosztás! Én kamerázok, Andi meg viszi a polcot.
Amennyiben jól teljesít, komolyabb feladatokat (például
tűzifa felhordása télen kosárszám) is rá fogok bízni.

Nem értettem pontosan, hogy mi történt vele, de valamitől teljesen be volt feketedve.
Nem mindegy? Kicsit többet kapott a vizes ruhás letörlésnél. Majd megszárad...

Mondjuk ha hagytam volna a kádban, hogy legalább a nagyja víz lecsepegjen róla...

Nagyon át kell rendezni, hogy a félhossznyi eltűnő polc ellenére minden visszaférjen.
Érthetetlen módon az ilyen "kevesebb polcon kell elférni" projectjeim,
eddig valahogy még mindig kifejezetten sikertelenül zárultak.

Természetesen most sem jött össze. Ha nem, hát nem...
Ezért csaltunk egy kicsit a lomokkal.

A szőrállatok mennek a mosásba, de addig is
a rumli jegyében az asztalon ücsörögnek.

Persze semmi sem olyan egyszerű, mint az elsőre látszik. Hogy a pincéből hozott polc
kicsit hosszabb, az még csak hagyján, mert a hossza elfér. De a szélte nem, mert
szélesebb. Már úgy értem szélesebb, mint a polctartóban a hely. Ha már úgyis
belefogtunk, nem mindegy? Szétborítjuk a szoba másik sarkát is. Ide befér
a fekete szélű polc, csak itt sem oda, ahová Andi épp most tolja be. Persze
befért ide is, csak odébb kellett tenni, mert nem tudtam tőle visszaakasztani
a falra az üzenetrögzítőt. No nem mintha az utóbbi években járt volna benne áram...

Az elért részeredmény, hogy a torony feletti polcrész lerövidült. Be fog férni a nagy
AKAI magnó a torony tetejére úgy, hogy majd hátra lehet tolni egészen a falig.
Eddig jó! Csak most meg az van, hogy hová teszem a kis AKAI magnót?

Ide, mert itt legalább látom. Nem panaszkodom, hiszen az egyáltalán
nem baj, ha az ember gyönyörű tárgyakkal van körülvéve.

Na ezek mondjuk nem szépek. Pláne nem, a szoba mondhatni fő helyén!
(eddig ugyanis ők voltak középen a polcon) A papírdobozban egy orosz
tévéfoci van, amit már ezer éve elígértem. A zöld elejű doboz szintén
orosz, és szintén rég oda van ígérve. Amúgy órásrádió a szentem.
Most, hogy ezeket végre leszedtem a polcokról, talán még a
szokottnál is jobban útban vannak. Talán szét is szedem
őket. Persze nem, mert csak mondogatom magamnak...

Felkerül a kis AKAI magnó a polcra. Aztán rövidesen le. Azért nem
volt jó helyen, mert pont a szemembe tükrözte a plexije a csillárt.

Már úgyis annyira benne vagyunk a pakolásban, hogy ezen ne múljék.
Egy polccal fentebb került, így már nem tükröz a szemembe.
Gondolkodtam rajta, hogy bekábelezem, de végül
lemondtam róla. Úgysem kapcsolnám be...
Na de most meg hol van róla a plexi?

Kicsi a lakás, úgyhogy gyorsan előkerült. (ez persze nem mindig van így)
Akkor eddig jók vagyunk. Ugyan a szőrállatok a mosógépben keringőznek...

...ez a doboz pedig egyáltalán nem ide való, de mára szerintem elég volt!
(érzem én, hogy már holnapra is, csak nem akarok annyira előreszaladni)

Hogy a sarok ne legyen annyira üres, a Hi-Fi torony helyére toltam az éjjeliszekrényt.
Amúgy régen is itt volt, csak persze nem ez, hanem az elődje, amit még apukám
asztaloskodott össze. De az már tényleg nagyon régen volt. Öcsém tartotta
rajta az M8... Illetve nem is! M20-as magnója volt. Olyanom is van...

Betettem a toronyba a nyomtatót, meg a végfokot. Ezeket nem piszkálom. Egyrészt
a QUAD405-öst már láttuk, a nyomtatóm pedig nem áll szándékomban szétszedni.

Először az előerősítőmet szedtem szét, majd tettem vissza a helyére.
Ez így logikus, hiszen ebbe a gépbe van bedugva az összes többiből jövő kábel.

Minden gépet szétszedtem, letakarítottam, megfényképeztem. Innen már sejthető is,
hogy az elkövetkező cikkek a Denon DCD 820-as CD játszómról,
meg a Technics 232-es deckemről fognak szólni.

Érdekes, de a gyerek kezében nem kacsázik annyira a kamera, mint az enyémben.
Bizonyíték erre az a kis videó, melyet kiváló barátom a... Most majdnem
azt írtam snittekből, de az igazság az, hogy a sittekből vágott össze.

Ez a magnó pedig azért kellett, mert csak úgy mellékesen - ha már egyszer úgyis kint volt a helyéről az egész Hi-Fi torony alapon - véghezvittem egy meglehetősen régi keltezésű álmom, azaz kiépítettem egy kábelt a Hi-Fi torony, illetve a benne található előerősítő és az asztalom között. Ez azért jó, illetve azért volt rá szükség, mert ha éppen valami audió cuccot bizergálok, akkor ezentúl már nem kell hozzá keresztbekábeleznem a szobát.
Na most az elkészülte után ki kellett valamivel próbálni a kábelt. Pontosabban szólva azt, hogy mely RCA dugó mely lyukba való az előerősítőm hátuljába. Hát nem pont ez az UWERTURA magnó volt kéznél? Akarom kérdezni láb alatt? De! De, hogy már mióta... Természetesen idővel majd ezt a gépet is jól szétszedem.

Kikérem magamnak! Ez nem drótgubanc! Ha sok a drót, akkor így néz ki a rend.

Haladunk. Bár ha lefelé nézek, akkor az éjjeliszekrény hibádzik,
ha meg felfelé, akkor a GX630-as monstrum.

Minden (vagy legalábbis majdnem minden) a helyén. Bekapcsoltam a gépeket szépen
sorban, működik-e minden. Működik. Beindítom az orsós óriást. Na mi szól belőle?

Ekkora rumli (a gépek szétszerelését még nem is láttátok) csak azért, hogy
mikor felkeléskor kinézek az ágyból, ne zöldet, hanem barnát lássak.
Ha leszartam volna az egész szőnyegcserét, az is barna lenne...

Betömszködtem a maradék gépeket a helyükre. Egyszer itt is rend lesz. Azt hittem,
hogy a jelenlegi tempónál gyorsabban fogok tudni haladni a szobát szétszedni való
tárgyak iszonyú nyomása alól felszabadító projecttel. De ha nem hát nem.
Egyszer úgyis elfogynak a tárgyak. A Hi-Fi torony már kész.
Az MK-27-es magnót pedig most nem említem meg,
hogy ne kelljen visszajönnöm beszúrni a linkjét.

Mielőtt az eldugott masinák boncolásának nekiállnék, előbb még a polcról lekerült
gépeket kell bemutatnom. Már csak azért is, mert ezek itt nagyon útban vannak.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.