Mit keres az esernyő az előszobában a szőnyegen? Kérdeztem rá a páromra (természetesen ahelyett, hogy felvettem volna), mire fel azt a választ kaptam, hogy azért van ott, mert rossz, mely kijelentésből én valahogy egyből megéreztem, hogy ebből egy esernyő szétszedős cikk lesz.
   Az esernyő amúgy három napig hevert az előszobában. No nem azért, mintha az enyém egy ennyire rendetlen család volna, hanem azért, mert mi olyanok vagyunk, hogy ha valaki valamit odatesz valahova, akkor azt otthagyjuk, gondolván biztos valami jó oka volt rá az elkövetőnek, hogy odatette.

   Mikor az ernyőt végül az előszobából behoztam (megjegyzem ez már valamikor késő éjszaka volt, csak még fent voltam, mert délután túlaludtam magam), akkor elsőre még csak idáig jutott, amiről úgy éreztem, hogy ez bizony nem valami jó ómen. Mármint azért, mert apukám öreg Werrája is itt van már hónapok óta, és persze a kockás füzetbe rajzolt eszterga átépítős projektem sem igazán halad.

   Mire fel ha mást nem is, de legalább annyit megtettem, hogy megtekintettem az ernyőt, hogy tényleg rossz-e, és ha igen, akkor javítható-e, vagy tényleg nyugodtan elbonthatom. Az ernyőben az alkatrészek állását elnézve, ebből szerintem egy nyugodt elbontás lesz. Már csak azért is, mert ugye ez nekem a hobbim, így szétszedés közben csak nagyon ritkán leszek ideges. Ez általában olyankor szokott előfordulni, mikor valami nagyon nem akar sikerülni, vagy nemcsak szétszedni kell az éppen aktuális bigyót, hanem összeszerelni is, pláne működőre.

   Mivel amit balra látunk, az nagyon nem úgy néz ki, mint amit jobbra, bár tulajdonképpen össze tudnám drótozni, és még megvarrni sem lenne nehéz, de ha van ezen felül másik működő ernyő, akkor ez szegénykém tényleg el lesz bontva.

   Vagy ha nem, mert mondjuk találok helyette az előszobában egy még nálánál is rozzantabbat, akkor inkább az lesz elbontva. Ezek itt úgy vannak négyen, hogy a párom a minap kezében az ötödikkel távozott. A kék huzatát persze itt hagyta.

   Ezzel a zölddel viszont kissé már meggyűlt a bajom. Konkrétan ráment vagy két percem, mire nagy nehezen sikerült rájönnöm, hogyan lehet kicsire összecsukni. Mármint kisebbre, mint amekkorának még az esernyőtartóról lógva láttuk.

   Ez itt anyám ősi ernyője, még valamikor a 60-as évekből, amit úgy őrizgetünk, mint valami ereklyét. Emlékeim szerint ennek az ernyőnek valaha színes plexiből csavart nyele volt, csak aztán apám lecserélte egy faragott kutyafejesre, amit az egyik barátom elkunyerált váltógombnak. Miután megkapta, már fúrhattam is bele a lyukakat a LED-eknek (mármint a kutya szemeihez), meg persze a LED-eknek feltétlenül villogniuk is kellett. Az ernyő mostani nyele amúgy onnan van, hogy apukám valaha bedolgozott egy esernyősnek. Mármint a 70-es években még létezett olyan kisiparos, aki esernyők javításával foglalatoskodott. Apukám neki forrasztott és festett fillérekért esernyő alkatrészeket, amivel viszonylag gyorsan felhagyott, mert kicsiben csinálni nem érte meg. Mármint olyan kicsiben, mint amekkora darabszámú alkatrészre igény volt, nem lehetett vele értékelhető mennyiségű pénzt keresni.
   A projekt számomra legértékelhetőbb hozadéka az volt, hogy idővel, mikor vett helyette egy másikat, mert megunta, hogy folyton javíttatni kell, megkaptam az esernyős bácsi régi rádióját, ami egy Orion 779-es volt. Ez hasonlított arra a 449-esre, ami a pincében van, csak volt benne egy plusz EF22-es cső RF előerősítőnek, meg persze egy hozzáillő hármas forgó is, valamint egy plusz hangszóró. A rádió hátlapjára csodaszép arany betűkkel volt rányomtatva, hogy valami rendelet alapján az üzembentartójának luxusadót kell fizetnie. De ez már olyan régen volt, hogy már nem is emlékszem rá, hogy az Orion 779-es végül miért lett elbontva...

   A fekete alkatrész valaha nem műanyagból, hanem még fémből készült. Ezeket ónozta és festegette apukám a konyhában. Valahol a pince mélyén talán még van is egy marékra való, végül nálunk maradt ősi esernyőalkatrész.

   Ez egy olyan spéci szerszám, ami direkt cérnabontásra lett kitalálva. Amúgy azért vettem, hogy legyen mivel leszedegetnem az ingeimről azokat a címkéket, melyek valahol tarkó alatt szúrnak.

   Hogy a fémhez hozzá lett varrva az ernyő szövete, az addig rendben, de az már nagyon nincs rendben, hogy a fémből készült alkatrészek furatai sorjásak. A sorják meg ugye eszik a cérnát, az hol itt, hol meg ott szakad el, amitől egy idő után egyre ramatyabb állapotba kerül az ernyő. Ennek az lesz a vége, hogy vagy kap az ember egy másikat karácsonyra, vagy ha senki sem figyel rá, akkor kénytelen magának megvenni. Azon mondjuk lehetne vitatkozni, hogy ez egyszerűen csak trehány munka (mármint a sorjás fém alkatrészek), vagy tervezett élettartam.

   Ez a fólia a fémváz és a szövet között volt. Ha ez nincs a helyén, akkor az ernyő hajlamos a csúcsánál beázni, majd a lyukon befolyó víz az ernyőt hordozó ember könyökhajlatában végzi, ami ugye minimum k*rvára kellemetlen.

   A párom tájékoztatása szerint, amennyiben egyben szedem le az ernyőről a vásznat, az nagyban fogja javítani a túlélési esélyeimet. Hogy mire kell Andinak ez a szép cicamintás anyag? Mit lehet az tudni egy kreatív asszonynépnél? A minap például fahusángból készítettünk a kertbe sünit, meg tálcából mellé egy gombát, aminek piros kalapja van, hatalmas fehér pöttyökkel, épp mint a mesében.

   Az ernyő félig nyitott vázát a működés megértésének kedvéért mutattam meg. Mivel nemcsak ilyen fajta, vagyis háromba összehúzódós ernyők vannak, ezért az ernyő csukott méretéből nem lehet egyértelműen következtetni a nyitottra. Illetve épp fordítva, hiszen nyitva kb. mind egyforma, míg összecsukva - a hajtogatás számának megfelelően - változik a hosszuk.

   Hiába próbáltam meg az esernyő nyelét jelentő kupakhoz tartozó menetes részt a központi csőről egyben leszedni, az apró alkatrész ennek annyira ellenállt, hogy végül darabokban végezte.

   A felső csövet el szerettem volna tenni, mert az kívülről kerek, de végül néhány nap múlva - mondhatni óvatlanul - sikerült kidobnom. Mivel nagyon gyenge, akár pusztakézzel is összeroppantható keménységű anyag volt, szerintem nem fogom hiányolni a pincei csöves dobozból. Kivéve persze akkor, mikor majd díszítésül valami fényesítést szeretnék húzni, mondjuk egy 8-as csavarra.

   Az ernyő lerombolása után néhány perccel még úgy volt, hogy mindent azonnal leviszek a helyére, nehogy még nekem újra eluralkodjon a lakáson a kupi, de mire ez megtörtént, még a kertkapun a nevemmel ellátva talált hajszárító háza is rájuk került. Ez mondjuk nem volt akkora baj, mert ugye az is mínusz egy tételt jelentett.