Miután feltéptem ezen szekrény ajtaját, őszinte meglepetéssel vettem tudomásul azt a különös tényt, miszerint sem a keresett narancssárga flex, sem a vele azonos színű és eredetű fúrógép társa nincs sehol. Bár látható egy apró narancssárga folt a jobb alsó sarokban, csakhogy az egy zokni! Na most ami talán még ennél is meglepőbb volt, hogy végül mind a két eszköz ezekről a polcokról került elő.
   Természetesen nem arról van szó, hogy ne tudnám, miszerint adós vagyok egy (valójában persze több) a szerszámaimat érintő alapos rendrakással, hanem arról, hogy bár már többször is nekifutottam a feladatnak, és már vannak is apró részeredmények, igazán átütő sikert azonban még mindig nem sikerült elérnem.

   Ez a két szerszám annyira régi, hogy ezekről a szétszedések sorában 11-edik tételként, még valamikor 2005-ben emlékeztem meg. Hogy akkor mit keresnek itt már megint? Szerencsére szó sincs róla, hogy megfeledkeztem volna róluk (bár ennek a szerszámok valószínűleg nem igazán örülnek), hanem csak az van, hogy szeretném újrahasznosítani bizonyos részegységeiket.

   Illetve a már említett cikkben a flex belsejét csak annyira mutattam meg, hogy van zsír a fogaskerékházban. Hogy mit akarok még belőle megmutatni, illetve magam is megnézni? Nos arra vagyok kíváncsi, hogy vajon mi történhetett vele. Már úgy értem akkor, mikor galád módon, akarom mondani minden szörnyű előjel ellenére, használni mertem a fürdőszoba felújításakor.

   Elmondjam mi volt? Szóval bár ez erősen ellenjavaltnak látszott, attól én még befogtam a gépbe egy falmaró tárcsát, majd a hagyományos vésés helyett martam vele a falba néhány párhuzamos csíkot, mely bevágások közül aztán már könnyedén kitördeltem a fölösleges falat. Az mondjuk igaz, hogy vagy 10 percig üvöltött a gép, mint ahogy az is, hogy cserébe nem kellett a lakóknak órákon keresztül hallgatniuk, amint egyre lankadó lelkesedéssel püfölöm a falat.
   Mire a feladat végére értem, addigra három dolog is bekövetkezett. Bár az ablak nyitva volt, ennek ellenére a fürdőszoba már az első perc falmarás hatására annyira megtelt porral, hogy alig láttam benne valamit. Másodikként a flex a már amúgy is erősen korlátozott látótávolságot tovább csökkentette azzal, hogy kigyulladt benne a motor. (lásd a bal oldali részen a füstnyomokat) Na most a harmadik probléma a flex kapcsolójának beragadása volt, amivel aztán - a közel nulla látótávolság kapcsán - már tényleg nem tudtam mit kezdeni. Mert ugye az tapogasson kapcsoló után egy üvöltve lángoló sarokcsiszolót, aki ezt a szart kitalálta! Az arcomhoz meg pláne nem hoztam közelebb, hogy meglássam a kapcsoló helyét. Persze semmiből sem tartott a gép dugóját kihúzni a konnektorból, csak ugye míg ez az egyszerű megoldás az embernek stressz helyzetben (már úgy értem, hogy egy lángoló géppel a kezében) eszébe jut, addig általában nem kevés idő telik el.

   A tárcsavédő lemez cseréjének lehetősége okán persze szerencsés, hogy szinte teljesen egyformák, a narancssárga gép leégéses története miatt azonban már valahogy nem annyira.

   A tárcsavédő (ami amúgy inkább az embert védi) azért ugrik le a helyéről, mert ez egyrészt egy meglehetősen ócska (hadd ne mondjam szar) konstrukció, másrészt pedig ami csak ferde lehet rajta, az az is.

   Ezt nem azért mutatom, hogy van nekem ilyen szépem is, hanem csak mintának tettem ki magam mellé, hogy lássam, hogyan is kellene a védelemnek a másik gépen állnia.
   Ez amúgy egy nagyszerű gép, jó a fogása, minden egyes alkatrésze a helyén van, és még fordulatszámszám szabályzója is van (ami azért jó, mert leszabályozva lassan is tudok vele csiszolni), azonban nekem valahogy nagy. Mondjuk kis flex ez is, vagyis ebbe is ugyanazok a tárcsák valók, csak ettől a géptől valahogy félek.

   Ezt az újat viszont már most, vagyis teljesen újkorában sem lehetett bekapcsolni. Ez gondolom azért lehet, hogy ne kelljen tőle félnem. No de mégis honnan tudhatta ezt a gyártó? Bár a dobozát kidobtam (vagy mit tudom én már, hogy hova lett), szóval már nem tudok utánanézni, de nem emlékszem rá, hogy lett volna rajta "beszariaknak készült" felirat.

   A gépet bekapcsoló gomb működése valósággal kilátszik a kék műanyag házból. Hogy mi vele a gondom? Nos az, hogy a balra látható sárga gomb eláll a gépháztól, s mikor azt én az ujjacskámmal megtolom, akkor visszahajolva rá - a bekapcsolást megakadályozandó - egyből felakad a közvetlenül a gomb elé ki tudja mi okból odakerült felöntésre.

   Komolyan mondom, hogy egyszerűen nem értem a konstrukció lényegét. Pláne annak tükrében érthetetlen az a bekapcsolást megakadályozó borda, hogy a másik gép bekapcsoló gombja ennek hiányában tökéletesen működik.

   Ez a motor számomra valahogy végtelenül gyengének tűnik. A doboza kidobása előtt annyit azért megtettem, hogy percekig járattam a gépet, illetve dolgoztattam is egy kicsit, hátha egyből vissza kell vinnem a boltba, de szerencsére nem. Már úgy értem, hogy néhány percnyi munkától nem égett le, és még csak különösebb nyomok sem láthatók benne.

   Hogy minek szedtem elő a szortimentet? Nos azért, mert a minap ebbe szórtam bele az egészen addig különféle helyeken rejtegetett menetfúrókat. (a többi apróságról már nem is beszélve)
   Hogy minek kellett a 8-as menetfúró? Nos menetet felújítani, ugyanis a vadonat új gépnek csak az egyik oldalába tudtam beletekerni a fogantyút. Na most ehhez képest a menetfúró mindkét, már eleve 8-as menetet tartalmazó lyukból annyi sorját hozott ki, hogy már csak ez az egyetlen részlet is minősíti a gépet.

   Ide csak azért néztem be, nehogy az legyen, hogy gyárilag kihagyták a gépből a zsírt, gondolván úgysem tart addig, hogy ez az apró hiba kiderüljön. Jelentem nem maradt ki, a zsír köszöni szépen rendben, valamint megfelelő mennyiségben van.

   A tengely végén látható csapágy nem tartozék, hanem azt már én húztam rá próbából. Mi az, hogy miért? Nos azért, mert akár így, akár úgy lesz, nem árt az ilyesmit tudni. Már úgy értem azt, hogy igény esetén - mivel szabványos méret - a tengely másik vége is felcsapágyazható.

   Ez az összeállítás egy kissé ugyan erőltetett, de attól még össze lehetne belőle állítani egy körfűrészt, amit amúgy nagyban tervezek is, csak képtelen voltam eldönteni, hogy vegyek egyet a boltban, vagy barkácsoljak össze egyet magam. Ráadásul utóbbi esetben felmerül az a nyilvánvaló kérdés, miszerint ugyan miből?
   Ebből a kicsi flexből? A szétment fogaskerekű kisebbik körfűrészből? Vagy induljak el egy teljesen új vonalon, mondjuk mosógépmotoros meghajtással? Szerintem mostanában sehogy sem fogok elindulni, hanem most még csak erőt, illetve a projecthez szükséges összetevőket gyűjtögetem össze.

   Ha csak egy egészen vékony lapra lenne felszerelve a flex mechanikája, ezzel a kicsi tárcsával akkor is csak 3 centis vastagságú anyagokat tudnék vágni. No de szoktam én vastagabbat fűrészelni a szokásos bútorlapnál? Most így hirtelen azt mondanám, hogy nem igazán.
   Itt aztán folyton, már úgy értem, hogy a körfűrész megépítésébe már rengetegszer belegondolva felmerül, hogy szükségem van-e egyáltalán asztali körfűrészre, vagy hagyjam a csudába az egészet és koncentráljak helyette inkább a régi dekopír fűrész asztalba történő beszerelésére. Ezt az utóbbit egyszer ugyan már megtettem, csakhogy az nem sikerült valami jól. Használni ugyan lehet, például vele készült az egyik szerszámtartó, csak ugye egyrészt kényelmetlen összeállítani, másrészt sok mindent tud, de egyenesen vágni azt momentán nem igazán lehet vele, ami egy jó fűrésztől azért mégiscsak elvárható lenne.

   Ezzel a képpel azt szerettem volna megmutatni, hogy az állórész tekercselése egyrészt nincs kiöntve lakkal (vagy ki tudja mivel szokták a tekercselést impregnálni), másrészt a huzalok összefogatásához hőre lágyuló kábelkötegelőket használtak. Na most ami még feltűnt a képen, az a mélyben ki tudja honnan odakeveredett karika.

   Aminek végül itt, vagyis a motor kommutátor felőli végére húzott csapágyon találtam meg a helyét. Hogy aztán okos dolog-e a csapágyat gumiágyba tenni, arra a kérdésre a gépészeti tudásom totális hiányának tudatában még csak meg sem merek próbálni válaszolni!

   Míg a bal oldali kapcsoló tökéletesen működik, addig a jobb oldali társa sajnos már nem. Itt aztán menten felmerült bennem az az amúgy nyilvánvaló kérdés, miszerint tényleg működik a bal oldali gép kapcsolója, vagy csak odaképzelem a kattogás mögé a helyes működést? Mire fel bedugtam a leégett kép kábelét a konnektorba, majd eltettem a pincéből kifelé vezető útból a munkapadot, valamint zsebre vágtam a nyomkodós elemlámpát, hogy mikor majd a rövidzáras motor leveri a kismegszakítót, akkor lehetőleg pofára esés nélkül ki tudjak botorkálni a lépcsőházba, hogy visszakapcsoljam az áramot.
   Na most ehhez, mármint az elképzeléseimhez képest semmi ilyesmi nem történt, épp csak iszonyú büdös lett, valamint szikraeső tört elő a narancssárga gépből, ami a füst és fényjelenségektől eltekintve egészen normálisan forgott.
   Hogy miért nem fényképeztem le a szikrákat még a gépen kívülre is szóró kommutátort? Azért nem tettem meg, mert olyan hosszú időre azért nem mertem bekapcsolni a flexet, hogy rá tudjon fókuszálni a kamera.

   Mivel a másik flexben vagy nem volt ilyen rugó, vagy már kiszereltem, esetleg kiesett belőle, így próbaképp az új gépből is kivettem, mire fel ha tökéletes nem is lett, de legalább bekapcsolhatóvá vált a gép. Mivel nem szerettem volna vele tovább foglalkozni, mindkét kezem feltettem, majd elkiáltottam magam: Így marad!
   Ezzel a hozzáállássommal az a baj, hogy bár tapasztaltam a problémát, kezdeni azonban nem kezdtem vele semmit, így egy későbbi, valószínűleg pincei apróságok elnevezésű project keretében kénytelen leszek a flexnek újra nekiugrani.
   Az ilyen félbehagyásos történetekben Ottó bátyám, apám testvére volt a király. Nála annyi minden volt a műhelyben szétszedve, hogy már-már képtelenség volt eldönteni, hogy melyik alkatrész mihez tartozik. Hogy össze nem nagyon rakott semmit (vagy csak nagyon ritkán), az már csak a kert közepén legalább 10 éven keresztül bakokon álló öreg Skoda látványából is sejthető volt, mely autóval kapcsolatban mind a mai napig a fülemben csengenek Ottó bátyám büszke szavai:

Géza! Ezt a motort én raktam össze. Ez 140-nél még húz!

   Ezt egyszer persze még úgyis szét kell szednem, és akkor majd lesorjázom. Hogy miért nem most? Na jó, legyen, elmondom. A jelen állás szerint nemcsak ez a flex, valamint az ebben az írásban felhánytorgatott többi szerszámom nincs rendbe téve, hanem még egy nagy csomó másik sem sem. A Makita fúrógép mondjuk már kapott egy hosszabb kábelt, a hozzá bevetni szokott állvány pedig egy az eredeti megoldásánál sokkalta kényelmesebben kezelhető hatalmas gombot, valamint egy jobb rögzítést. Került az esztergára késtámasz, meg tokmány (ezzel úgy kb. vége is a dicsekvős résznek), azonban a fogtechnikusi maróhoz még nem készültem el a már ki tudja mióta tervezgetett 42 voltos tápegységgel. Hogy ezt a gépet miért említettem meg? Nos azért, mert a jelenlegi pincei körülmények között azzal lenne a legegyszerűbb kimarni a kék flex házából azt az undok felöntést. Amennyiben működőképes lenne a gép, akkor épp csak odanyúlnék a flexibilis spirálért, bekapcsolnám a trafót, és már le is hozta volna a flex házáról a feleslegesnek ítélt bordát a marószár. Na most bár tudom, hogy a felvázolt lehetőség nagyon sokszor jönne jól (mármint a fogtechnikusi marógép), csakhogy azt is tudom, hogy nem ez lesz a következő szerszámkipofozós projectem.
   Mi az, hogy miért nem? Nos azért, mert egy trafót megtekercselni egyrészt viszonylag bonyolult (számomra pláne bedobozolni), másrészt van a problémának egy sokkalta egyszerűbb megoldása is, mégpedig a nagydarab Miniplex képében.
   Hogy akkor miért nincs kézközelben az említett masina? Nos azért, mert ugye mint ahogy szinte az összes szerszámom, úgy az is kehes egy kicsit. Szerencsére neki csak annyi baja van, hogy olyan merev rajta a hálózati kábel, hogy az még a szoba melegében is rugóként viselkedik. Vagyis ha elengedem a gépet, képes rá, hogy a kábele visszahúzza a konnektorig. Ebből valószínűleg az lesz, hogy mikor legközelebb rám tör a pakolhatnék, akkor átmegyek a lomos pincébe, előkapom mindkét hálózati kábeles dobozt, majd előtúrok belőlük egy olyan kábelt, ami még a pince hidegében sem viselkedik rugóként.
   Na most a harmadik megoldás (már úgy értem, hogy a borda sniccerrel történő könnyed kimetszésén felül) az lenne, hogy hoppá előkapom a fiókból a rózsaszín Miniplexet. Mi az, hogy akkor miért nem teszem? Nos azért nem, mert bár azt a gépet nem is oly rég tekintettük meg közelebbről, ennek már ellenére fogalmam sincs róla, hogy merre lehet, mely áldatlan állapot egyértelműen előrevetíti egy (valószínűleg persze több) pincei szerszámokat érintő rendrakás rémképét.
   Mi az, hogy miért rémkép? Nos azért, mert az ilyen rendrakásokkor, illetve közvetlenül utánuk mindig az van, hogy ami egészen eddig jó helyen volt, azt már nemhogy elérni, de még megtalálni sem lehet! Ez egészen biztos, mert már többször is belefutottam a jelenségbe. Például átvittem a paneles fiók tartalmát a fásból a lomos pincébe, majd a kiürült fiókba szórtam az összes olyan szerszámot, melyekre nézve biztosan kimondhattam, hogy az utóbbi egy évben nem nyúltam hozzájuk. Na ne tudd meg, hogy amiket elraktam, azok azóta szinte már mind kellettek, csak ugye nemhogy elsőre, de még sokadik nekifutásra sem találtam meg őket!
   Ilyenkor aztán az szokott lenni, hogy amit sokáig, illetve egyáltalán nem találok, abból veszek másikat. Na így lett két olyan készletem, amivel a kivetőpánt helyét szokás befúrni a bútorlapba. Aztán van néhány nagyon egyforma reszelőm. Két úgy nagyjából azonos fazonú vésőkészletem. A rengeteg mérőszalag megvétele legalább szándékos volt. Már úgy értem, hogy az annyiszor tűnt el, majd olyan lehetetlen helyekről került elő, hogy azóta már majd mindenhova vettem belőle. Például mindkét pincében van, valamint az elő és a nagyszobában is, nehogy bármi építési projectemnek az legyen a gátja, hogy nincs hozzá mivel levennem a méretet.

   A balara látható anyag szétgyilkolása úgy történt, hogy nem ott volt a gép mint ahol arra a végét lezáró kupak számított, miközben a gépet összecsavarozó kicsi kínai emberke a ki tudja mekkora csavarhúzójával nagyon is erősnek bizonyult.

   Bár sem a kapcsolója, sem a tárcsavédő rögzítése nem lett tökéletes (vagyis egyszer még vissza kell rájuk térnem), maga a gép azonban használhatónak tűnik. Úgy gondolom, ha csak rövideket vágok vagy csiszolok vele, és még azt is csak egészen finoman, a gépet semmiképp sem erőltetve, akkor míg élek kitart! Ezt a feltételezésem remélem nem úgy kell érteni, hogy már csak napjaim vannak hátra.

   Azt persze tudom, hogy ez nem egy ipari, hanem csak barkácsgép, vagyis szó sem lehet róla, hogy reggeltől estig dolgoztassam, ez azonban nem is történt meg. Már úgy értem, hogy emlékeim szerint mindössze néhány percre volt hozzá szüksége, hogy leégjen benne valami.

   Az új gép tisztára olyan mint az elődje, pedig közben eltelt 12 év. Részemről arra szavazok, hogy még véletlenül sem a konstrukció nagyszerűsége okán nem változtattak rajta semmit.

   A forgórésszel ellentétben az álló viszont látványosan feketére égett. Na most a tekercselés vagy azért néz ki így, mert gyárilag impregnálva volt, vagy egyszerűen csak megolvadt a huzalokon a lakk.

   Ennek a narancssárga gépnek már eleve a matricája is ócska. Már úgy értem, hogy a nyomtatás minősége. (lásd jobbra lent azokat az olvashatatlan feliratú ikonokat) Szóval jelen gép esetében nemhogy a minőségre, de már eleve a látszatra sem adtak! Tudod mi volt ebben a flexben a legnevetségesebb?

   Na ez az a része amit megpályáztam. Már úgy értem, mint egy az esztergába utólag beépítendő, az eredeti konstrukcióból hiányolt részletet. Mi az, hogy mi lenne belőle? Szerintem elég egyértelmű, hogy a jelenlegi álló helyett egy forgócsúcs. Amennyiben kiszedem belőle a lefelé álló tengelyt, majd kúposra köszörülöm, csiszolom, vagy mit tudom én hogyan, de hegyet varázsolok a menetes rész helyére, már készen is vagyok a feladattal. Felcsavarozni valamire ugyan még fel kell, de az azért már nem egy nagy trükk.
   Természetesen az lenne az igazi, hogy ha nem hegyes lenne, hanem maradna így menetesen, és csak úgy egyszerűen rápörgetnék egy tokmányt. Mivel nem találtam olyan tokmányt, melyben a flex tengelyéhez illő menet lenne, a vasat megmunkálni pedig (egyelőre legalábbis) nem vagyok képes, így ezt az ötletemet viszonylag gyorsan elvetettem.
   Ezt azért nem éreztem akkora problémának, mert ugye egyből jött helyette egy, akarom mondani mindjárt két másik. Az egyik mindenféle tengelyre pörgethető eszközökről, kúpokról és karmos megfogókról szólt, míg a másik arról, hogy fúrok egy lyukat a tengelybe, melybe aztán 8-as menet kerül. Utóbbi esetben bármi lehetne a forgócsúcs, amire csak képes vagyok 8-as mentet metszeni.

   Hogy még az előző agyamentségeimet is übereljem, akarom mondani a lehetőségeim keretéig egyszerűsítsem az állócsúcs forgósítását megvalósító projectet, azt találtam ki, hogy egy alkalmas idomba fogom ezt a másra amúgy sem jó fúrógépet (természetesen a tokmány mögötti, direkt erre a célra szolgáló részénél fogva), majd egyszerűen lecsapom róla a további részt, vagyis magát a fúrógépet.

   És már forog, akarom mondani forogna is az esztergán a csúcs! Csak ugye ezzel az ötletemmel kapcsolatban is van egy kis bibi, ami jelen esetben - meg kívánom jegyezni, hogy igencsak meglepő módon - nem az én számlámra írandó.

   Itt aztán megálltam, s azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi legyen. Már úgy értem a kérdést, hogy összerakjam-e a flexet (mert egyben azért mégiscsak kevesebb helyet foglal), illetve szétszedjem-e a fúrógépet, ami amúgy 2005-ben egyszer már megtörtént. Mivel a flexet semmiből sem tartott összecsavarozni, a fúrógépet meg szétszedni, ezért ezen utóbbiak mellett döntöttem.

   Hogy a fúrógépet minek szedem szét újra? Nos azért, mert mikor ez először megtörtént, akkor nem néztem meg benne egy apró részletet, ami most, hogy látni szeretném forogni, számomra meglehetősen fontosnak tűnt.

   Mivel mind a bemenő, mind pedig a kimenő tengely vastagsága kevés híján megegyezik a csapágyazást hordozó karimás csődarab vastagságával, így olyan egyszerűen nincs, hogy azon a semmi kis helyen egy (vagy több) csapágy legyen.

   A karimás csődarabot a tengelyen megtologatva, épp az előbb valószínűsített dolgot tapasztaltam. Vagyis a tokmánykulcs hegyénél látható részlet egyszerűen csak egy csődarab a tengelyre húzva.
   Hogy ez a valami az esztergában nem bírná sokáig, az tuti! Illetve itt kívánom megemlíteni, hogy mivel nem figyeltem oda (mármint arra, hogy a sok közül melyik füzetet kapom elő), sajnálatos módon sikerült a zsírnyomokkal kivégeznem a trafós polc ajtajáról szóló vázlatot.

   Gondoltam ha már a fúrógép tokmányát a tengelyével nem, akkor legalább a fordulatszám szabályzós kapcsolóját kilopom. Erre fel kiderült, hogy a kerek gomb mögött nem potméter van, hanem csak egy kétállású kapcsoló.

   A hosszú fúrószárat azért fogtam be, hogy legyen mivel ellenőriznem a tokmány ütését. Jelentem az említett műszaki részlet teljesen rendben van. Már úgy értem, hogy a tokmány még csak nem is kicsi ütése! Közelebbről megvizsgálva a különös jelenséget, már magán a tokmányon is látszik, hogy csálé. Már úgy értem, hogy még az én kopott szemeimmel is láthatóan különböző méretűek, vagy az is lehet, hogy csak állásúak a befogópofák.

   A heves izgalmak levezetéseképp, illetve inkább azért, mert már nagyon billegtek a cserepek a polcok szélein, nekiálltam átszitálni a földjüket. Hogy ebben mi volt az érdekes?

   Nos az, hogy bár a legnagyobb vödörből már vagy egy hónapja kidöglött a paprika, ráadásul a föld vagy egy hetet száradt a cserépkályha tetején, mégis merő egy sár volt az egész. Most legalább lesz okom kimosni az amúgy mindenféle dobozok tartalmának kiborításához igencsak sűrűn segítségül hívott irodagépből kiszedett tálcát, amire ez az akció már amúgy is ráfért.