Ez a ventilátor annyira rozzant, hogy ezzel aztán már tényleg kezdenem kell valamit. Amúgy persze nem ez lett volna a nyitókép, hanem csak elfelejtettem lefényképezni amint a Thököly út szélén álldogál rémülten, nem tudván mit hoz számára a jövő. Na most, illetve mindössze néhány napja engem hozott, aki épp arrafelé karikáztam. No nem csaptam le rá egyből, hanem előbb még elmentem a piacra dinnyéért, majd csak visszafelé jövet vettem magamhoz. Amúgy meg nem, nem szedek össze mindent.

   Ezt például simán otthagytam, pedig nagyon ráférne már a konyhai mosogatóra egy csere. Az mondjuk igaz, hogy már beszereztem egy a mostanival majdnem azonos típust, csak míg az zománcozott, addig ez a drágábbik (és persze tartósabb fajta) rozsdamentes.

   Mikor az út szélén megláttam, akkor még nem nézett ki ennyire cefetül. Mármint ez az állapot annak köszönhető, hogy hányódott néhány utcasaroknyi távolságot a bicajom hátsó csomagtartóján. Mivel másképp nem fért fel, a ventilátor mögötti rácsot ott hagytam a helyszínen, majd a képen látható maradékot keresztben kötöttem fel a csomagtartóra, tőlem telhetően ötletesen, vagyis a saját hálózati kábelével.

   A project megnyitásképp - a tőlem elvárható alapossággal - bevágtam a pincébe, majd az állapotát tovább szemlélve azt kellett megállapítsam, hogy ennek sajnos nemcsak a feje, de a lába is beteg. Már úgy értem, hogy nincsenek meg a fémlábak végén a tappancsai, mely okból kifolyólag még képes és összekarmolja nekem a parkettát. Mondjuk nem ide szánom, hanem a másik pincébe, ott meg linóleum borítás van, de részemről úgy vagyok vele, hogy azt se lyukassza ki. Elmondjam, hogy ebben mi a szörnyű? Nos az, hogy még egy hónapja sincs, hogy láttam egy hozzávaló, pláne teljesen épnek tűnő lábat az egyik szelektív kukában.

   Mármint ezt, amiben ugye az a szörnyű, hogy mivel a ventilátor része nem volt meg a másik végén (ezt persze onnan tudom, hogy megnéztem), legyintve rá egy úgynevezett "nem kell nagyot", ezt végül nem hoztam el. Most meg ugye kéne.

   Cserébe viszont nem dobtam ki azt a ventilátort, amit Balázs Laci szomszédom adott, csak azóta már leégett. No nem Laci a napon, mert őt szegénykémet elvitte a gégerák, hanem a ventilátor a pincében. Hogy akkor (vagy akár bármikor később) miért nem dobtam ki? Azért nem, mert azt gondoltam róla, hátha egyszer még jó lesz valamire.

   Visszafordítottam a helyére a letörött motort, de hiába nézegettem, mert nem jöttem rá, hogy mégis mi a csudát kezdhetnék vele. No persze nem a szétverés szempontjából, hiszen az vele már megtörtént, hanem helyreállítás ügyileg.

   Apró darabokra bontva pedig már pláne az! Már úgy értem, hogy a motorfej különböző állásszögeit stabilizáló racsni aztán végképp szétzilálta a törött alkatrész lemásolásáról szövögetett csalóka terveimet.

   Miután az eredeti alkatrész formájának lemásolásáról szövögetett valószínűtlenül bonyolult terveimet sorra feladtam, összeraktam a még ép részeket, hogy pontosan lássam, mit mivel kellene összeillesztenem.

   Valahogy így gondolom a dolgot. Az persze igaz, hogy leszereltem róla az oldalra nézegető mechanikát (mármint azt, ami vízszintes irányba mozgatta a motort), csakhogy az is igaz, hogy ez nekem ide a pincébe nem kell. Bár volt itt ilyenem (csak elcsaklizta a párom), de ez a funkciója nem igazán volt használva. Mikor meg mondjuk mégis, akkor inkább csak idegesítő volt, mintsem kívánatos.
   Aztán a Laciféle kicsike ventilátoron nincs is ilyen oldalra mozgató mechanika, melynek eddig még szintén nem éreztem hiányát, csak persze a rettenetesen büdös motorszagot, mikor váratlanul leégett. Ezt amúgy nem tudom, hogy honnan szedtem. Mármint azt, hogy a kicsi ventilátor nem bólogatós, merthogy az is az.

   Vajon jó-e a Laciféle ventilátor lapátja a frissen kukázott motorra? Nem, sajnos nem jó. Míg az új motornak átmérő 8-as a tengelye, addig a régi lapátjában 6-os a lyuk. Mondjuk a 6-os lyukba lehetne fúrni 8-as menetet, csakhogy ennek mindjárt két gátja is van. Míg az egyik az, hogy a Laciféle ventilátor lapátja simán csak rádugós a tengelyre, vagyis fel van nyitva rugózósra három vonalban, addig az új motor tengelyén balos állású a 8-as menet. Ettől persze én még simán fel fogom rá tekerni a lapátot, ha mégiscsak úgy hozza a sors, hogy ennél a legegyszerűbb megoldásnál kötök ki.

   Ugyan nem lenne lehetetlen vállalkozás újratekercselni, de ezt azért már nem vállalom be. Már csak azért sem, mert egy ilyen ventilátor alig néhány ezresbe kerül a boltban. Persze ha nem lehetne kapni, vagy csak drágán, akkor simán áttekercselném!

   Kipróbáltam, hogy vajon illik-e a Laciféle ventilátor közbetétje a minap találtra. Nos nem, nem illik, bár odatehető. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy ez sajnos csak komoly engedményekkel tehető meg. Már úgy értem, hogy kitámasztó közbetétek kellenének, meg a motor tartótengelye számára egy nagyobb átmérőjű lyuk. Mivel az anyag fala vékony, semmiből sem tartott elképzelni, amint a ventilátor motorja az első felrúgás alkalmával újra letörik a helyéről. Az meg ugye semmiképp sem lenne jó, mert részemről nagyon tudom utálni a nem tartós dolgokat. Pláne akkor, ha ráadásul én magam követtem őket el!

   Bár még nem döntöttem el véglegesen, hogy mi lesz, de szerintem ez. Mármint az, hogy az új motort fogom felszerelni a régi ventilátor talpára. Hogy aztán hogy, az most még nagyon a jövő zenéje.

   Mely áldatlan helyzet (mármint az, hogy a begyűjtött ventilátoroktól már be sem lehet lépni a pincébe) idővel odáig fokozódott, hogy került a kupachoz egy újabb ventilátor, valamint a legutóbbi jövevénnyel együtt egy porszívó is.

   Na most az nem úgy volt, hogy először a ventilátorokat vettem elő (már úgy értem azért, mert ezek voltak közelebb az ajtóhoz), hanem úgy, hogy a porszívót időközben már kipofoztam. Mármint most az előbb, ami után csodák csodája, nem hagytam abba a munkát.
   Miután a ventilátorok is egybeépülnek, még akkor sem fogom, ugyanis még csak akkor fog következni amiért tulajdonképpen ide evett a fene, vagyis a díszalátétek lefestése, mégpedig a sárgára festős három elnevezésű projectem keretében.
   Bár a cikk címe az, hogy két ventilátorból egyet, a helyzet azonban idővel (mármint a cikk megnyitása óta eltelt mindössze egyetlen hónap alatt) odáig fajult, hogy három ventilátorból egyet, vagy esetleg ha úgy jön ki a lépés, akkor kettőt.

   Hanem az, hogy kihúzni is csak úgy lehet a helyéről, ha előbb levágom a csőről az összenyomorodott véget. Ugyan tettem rá egy erőtlen kísérletet, hogy a cső gyűrött végét egy hosszúcsőrű fogóval vissza, illetve még az előző képen látottnál is jobban összenyomorítsam (mármint azért, hogy átférjen a csövön), ez azonban nem sikerült, mire fel már álltam is neki lefűrészelni az útban lévő részt.
   Ennyi persze még nem volt elég a boldogságomhoz (illetve a ventilátor talpának összeszerelhetőségéhez), mert ahhoz, hogy a fényes cső kijöjjön a szürkéből, ahhoz előbb még le is kellett róla szerelnem a talpát. Természetesen nemcsak erről (amin amúgy már nincs is rajta), hanem a másik társáról is, hogy aztán a két betegesből összerakhassak egy működőt, pontosabban szólva stabilan állót.

   Hogy nem lett teljesen stabil? Most mond már... Amúgy nemcsak azért billeg egy kicsit, mert a négy közül hiányzik az egyik gumiláb, hanem azért is, mert annyira ócska anyagból van, hogy a talpat képező keresztvasat akár szabadkézzel is képes lennék zsebre tehető méretűre összenyomorgatni.

   A legutóbb talált ventilátort a frissiben összeállított, illetve kipofozott talpára felcsavarozva, már majdnem késznek nyilvánítottam a projectet, mikor egyszer csak kiszúrtam, hogy valamitől remeg az egész.

   Ezzel a képpel nemcsak azt szerettem volna megmutatni, hogy a tőlem megszokott lustaság okán a rács közepén található hatalmas lyuk ezennel úgy marad, hanem azt is, hogy hosszú percekig kellett nyomorgatnom, mire legalább úgy nagyjából kiegyenesedett. Hogy mégis miért kellett valakinek épp erre ráülnie, azt mondjuk nem tudom. Na most azt viszont igen, hogy a ventilátor védőrácsának közepéről hiányzó kerek fedőlemezt idővel biztosan pótolni fogom, mégpedig valamelyik apró pincei elmaradások című, mára már egészen szép kis sorozatot képező projectem keretében.

   Ez a másik apró hiba viszont majd csak akkor fog érdekelni, illetve akkor cserélem le a hálózati kábelt egy újra, mikor majd sikerül a kábelt végképp tönkretennem mondjuk azzal, hogy áttolok rajta valami nagyon nehezet, vagy tegyük fel hadonászás közben véletlenül elvágom egy ollóval.

   Jelen esetben az, hogy egy kissé szorult a motor tengelye, amire a szétszedése, illetve a fedelének leszerelése után már semmiféle okot sem találtam. Miután a burkolatot visszaszereltem, a tengely persze újfent beszorult.

   Mely jelenség szerencsére mindössze annak volt köszönhető, hogy az előttem tevékenykedő "mester" egy a kelleténél kétszerte hosszabb csavart tekert be, ami persze, hogy nekiment hátulról a motor tengelyének. No de nekem ne lenne kézközelben egy rövidebb csavarom? Már ott is van!

   Na ezt azért nem úszom meg annyira egyszerűen. Mert ugye míg az előbb a két összeillesztendő rész - a ventilátorok eltérő gyártmányára tekintet nélkül - azonos felépítésű, pláne méretű volt, addig ezek ketten nem egymásnak lettek teremve.

   Miután végre ráuntam a pince előtti linóleumon történő ücsörgésre, levettem a tartójáról az összecsukható széket, majd kitettem magam elé a munkapadot, arra meg fel az összeillesztendő alkatrészeket.

   Mivel az már a múltkor ki lett találva, hogy egy rudat és egy rést egy fadarabbal a legkönnyebb összeilleszteni (legalábbis az én jelenlegi enyhe felszereltségemmel), azonnal rávetettem magam a feladatra.

   Mivel már jó az eszterga, csináltam neki gépágyat, majd összekötöttem vele, és még egy tokmány is került rá, a csiszolóállványról már nem is beszélve, így épp csak annyi dolgom volt, hogy előkapjam a pince mélyéről a polcosról, meg persze összeállítsam, és már nyomhattam is neki a munkadarabot a forgó smirglinek. Komolyan mondom, hogy annyira jóleső érzés úgy dolgozni, hogy az egyes részfeladatokhoz már rendre megvannak a szerszámok, hogy azt nem győzöm eleget hangsúlyozni!

   Persze nem azért lett íves, mintha olyannak kellene lennie, hanem csak a forgó csiszolótárcsa kereksége miatt. Akarom mondani, időközben kapott a fadarab egy újabb lyukat, amin keresztül majd a talphoz odafogató csavar fog keresztülfutni.

   A látvány kapcsán nem is tudom, hogy mit kérdezzek. Már úgy értem azt, hogy ki volt az a barom, aki egymásra dobálta az alkatrészeket? Vagy netalántán inkább azt, hogy ki volt az végtelenül rendes, aki nem szórta be őket a vegyes tartalmú dobozba? Ez persze mindegy, hiszen a megfejtés mindkét esetben magam vagyok.

   De nem fogom lefesteni... Amúgy a képnek nem ezért lett "nemfog" a neve, hanem azért, mert a motoros részből kiálló tengely - persze csak némi erőltetés után - úgy beleszorult a fadarabba, hogy az onnan csak úgy egyszerűen magától nem fog kijönni. Én meg majd próbálom nem felrúgni.

   Mivel még mindig nem készültem el a már kora gyermekkorom óta tervezgetett nyeles tokmánnyal, ezért ezzel az egyszerű összeállítással fúrtam fel a ventilátor lapátjának közepén található lyukat 6-osról 7,5-ösre, amibe aztán már simán bele tudtam tekerni az amúgy 8-as, és persze balmenetes tengelyt.

   És már jöhetett is a próba! Na most az igaz, hogy rendben forog, csakhogy az is igaz, hogy mind a két fokozatban ugyanazzal a sebességgel. Na ez valószínűleg azért van, mert az eredetinél kisebb, kb. fele akkora átmérőjű ventilátorlapát nem képes a motort annyira leterhelni, hogy azt a kevesebb áramot felvevő tekercsén át táplálva lelassítsa. Ez az a hiba, ami engem annyira nem érdekel, hogy ezt a tényt akár hosszú perceken át lennék képes ecsetelni. Ha meg majd egyszer valami csoda folytán mégiscsak sokallanám a fordulatszámot, akkor majd átrendezem a drótokat. Már úgy értem, hogy eredetileg volt a motornak egy harmadik lába is, ami gondolom a leglassabb fordulat lehetett. Ezt úgy kell érteni, hogy míg a talp csak kétsebességes, addig maga a motor három.

   Dávid és góliát megy át a lomos pincébe, mégpedig most azonnal! Aztán amint átértem velük, egyből láttam, hogy ott (és sajnos amúgy általában véve mindenhol másutt is) nincs hely. Ez persze nem akadályozott meg benne, hogy lerakjam őket, ami mondhatni kicsit sem emelte a lomos pince már amúgy is megkopott fényét. Már ha volt neki olyanja valaha egyáltalán...

   Ezeket elteszem, mert ugye hátha egyszer még kelleni fognak valamire. Mondjak egy érdekeset? Na jó, de Te akartad! Szóval az úgy volt, hogy mikor a két szögletes anyagdarabot szerettem volna egymásba dugni (mert ugye egybedugva kevesebb helyet foglalnak), akkor azok nem akartak egyesülni, mert az egyikben volt valami oda nem való bigyó, mégpedig egy a négy közül egyetlenként megmaradt lábvég. Na mi volt rajta?

   Pont egy olyan gumiláb, amiből az előbb még hiányzott egy a már összerakott ventilátorról. Hogy ez az apróság el ne keveredjen, illetve azért, hogy megszűnjön a ventilátor enyhe billegése, no meg a linóleumot se karistolja össze, már szaladtam is át vele a másik pincébe. Na itt a vége, fuss el véle!