Hogy néz már ki... Nem nem, helyesbítek! Hogy néz ki még mindig ez a sarok? Pedig terveimben az szerepelt, hogy mire odaérek a tápegység összeszerelésének feladatához, addigra el fog innen tűnni a két jelfogó meghúzási időmérő, és még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy a lapozós órás rádiót is összeszerelem.
   Időnként elmerengek (sajnos sokkalta többször, mint amilyen sűrűn csinálok valami hasznosat), hogy mi lenne akkor, ha egyszer tényleg nekiállnék és sorban felszámolnám azokat az elmaradásaimat, amiket már évek óta emlegetek, illetve nap mint nap látok, pláne kerülgetek!
   Ilyenkor aztán egy füst alatt az is eszembe jut (mármint a haladást valamennyire mégiscsak igazolandó), hogy valaha milyen állapotban volt mondjuk az asztalom alja, a billentyűzet mostani helye, a tolltartó környéke, vagy a pákatrafós fiók előtti rész. Ez persze semmiképp sem lehet ok arra, hogy sok más helyszín még mindig így nézzen ki.

   Mire fel már kaptam is elő a sarokból ezt a dobozt, melyben az Apukám építette kisebbik labortáp maradványa lakik. No nem arról van szó, hogy mára már csak ennyi maradt belőle, hanem szerencsére arról, hogy a többi részét már jórészt kipofoztam. Mármint a dobozát, valamint az egyik beragadt műszerét.
   A tápegység összerakásának jelen pillanatban azért nem állhatok neki, mert két apróság addig még mindenképp hátravan. Míg az egyik a rozsdától egy kissé beszorult hálózati kapcsoló, addig a másik a két potméter. Hogy ennek a két részletnek már rég ki kellett volna pofozódnia? Nem épp most csinálom?

   Egy pillanatra ugyan nem értettem, hogy a jobbra látható apró drótdarab mégis hova a csudába vezethetett, de aztán a már majdnem kész előlapra felnézve, azt meglátva, egyből beugrott róla, hogy a hálózati biztosítékra, amit apukám valamiért az előlapon helyezett el, pedig szerintem a hátlapra való, mégpedig a hálózati kábel becsatlakozásához.

   Hogy mégis mi a különbség a csak úgy egyszerűen kapcsoló és a tumbler, vagyis a billenő kapcsoló között? Nos tipikusan az, hogy míg az előbbi esetben a kapcsolót működtető kar (vagy gomb) és a kapcsolást végző elem között fix (vagy legalábbis valamennyire az) kapcsolat van, addig a billenő kapcsoló esetében nincs, illetve egy a kapcsolás sebességét számottevően felgyorsító rugó lett közbeiktatva. Erre amúgy azért van szükség, hogy a kapcsoló kontaktusainak ne legyen ideje ívet húzni, illetve a kapcsolást vezérlő karral (vagy gombbal) ne lehessen egy olyan állapotot beállítani, mikor az érintkezők folyamatosan ívet húznak.

   Ez egy úgynevezett alternatív kapcsoló, ami jelen esetben annyit tesz, hogy a két középső lábára kapcsolt feszültséget hol az egyik, hol meg a másik két szélső lábára kapcsolja rá. (lásd a kapcsoló hátának közepén az ezt el is magyarázó apró ábrát)

   Majd egy másik kissé oldalról, melynek hatására végre tudatosult bennem, hogy hatalmas szerencsémre ez a kapcsoló nem összepattintós, hanem ezt bizony még csavarok tartják össze.

   Mivel az egyik kezemmel az egyik, a másik kezemmel a másik csavarhúzót megfogva nem maradt egy harmadik kezem a kapcsoló megfogásához, kínomban előkaptam a satut, amibe aztán valamiért nem a kapcsolót fogtam be (gondolom azért, mert nem szerettem volna eltörni), hanem inkább az egyik csavarhúzót.

   A kép címével (legalább) azt szerettem volna mondani, hogy bármiféle kapcsoló szétszedésekor feltétlenül ügyelni kell arra, hogy legalább egy pillanatra lássuk egyben az alkatrészeit. Erre azért van szükség, hogy ugyan már ne nekünk kelljen kitalálni néhány perc múlva (vagyis összeszereléskor) a működési elvét, illetve konkrétan azt, hogy mit hová kell bele visszahelyezni.

   A kapcsoló mozgó része a középső réz érintkezőt kapcsolja hol a jobb, hol a bal oldali érintkezőhöz. Ez a részlet persze kétszer van. Már úgy értem, hogy amit látunk, az ugyanígy megvan a kapcsoló most épp felénk eső oldalán is.

   Hogy valóban ki kellett belőle szerelnem az összes érintkezőt, vagy csak én lihegtem túl a dolgot, azt a kérdést csak úgy lehetne eldönteni, ha méltóztattam volna a kapcsolót a szétszedése előtt lemérni. Mármint abból a szempontból, hogy a kapcsoló karjának beszorultsága ellenére rendben kapcsol-e, vagy sem. Ez persze lényegtelen, hiszen ha már amúgy is épp előttem vannak, akkor semmiből sem tart ezt a rakat bigyót megpucolni.

   Ezt viszont nem lesz egyszerű, mert a forgáspont nem csavar, hanem szegecs, mire fel már indultam is vele a fürdőszobába. Ott aztán kapott folyékony szappant innen is, meg onnan is, miközben serényen bügyürkéztem a kapcsoló karocskáját.

   Mivel a bakelitet kimosni semmi értelmét sem láttam, így az csak rézkefés dörgölést kapott. Mint az látható, ennyi is épp elég volt hozzá, hogy a kapcsolóház hátulja olyan legyen, mint amilyen tiszta legutóbb csak valamikor újkorában volt.

   Amennyiben mindent jól csináltam, akkor egy idő után ez lesz az eredmény. Erre már csak a karos rész kell, a belőle kilógó tengelyvégi gömböcskét természetesen a nekiszánt mélyedésbe illesztve. Miután ez megvan, már csak a csavarokat kell visszapörgetni a helyükre.

   Hogy ez azért mégse legyen olyan egyszerű (mármint a csavarpörgetés), a két kerek anya közül az egyik beesett ide, vagyis a középső fiókba, ami mint az látható, már megint nagyon régen volt kitakarítva.
   Ez amúgy egyértelműen egy csavarokat, valamint mindenféle más egyéb alkatrészeket elveszejtő hely. Ez annyira így van, hogy mikor újra és újra beesik valami, olyankor mindig megígérem magamnak, hogy mikor legközelebb valami apróság van a kezemben, akkor aztán már tényleg figyelni fogok, hogy a munka közben csukva legyen a fiók, csak aztán ugye mindig mégsem.

   Mivel hiába turkáltam utána, a kerek anyának esze ágában sem volt a fiókból előkerülnie, végül elővettem helyettük két másikat. Mármint azért kettőt, mert mérgemben a másik anyát is bedobtam a fiókba.
   Hogy ezekre az anyákra a mélyedésben nem lehet ráfogni, vagy csak nagyon nehezen? Most mond már... Amúgy nem is kell, mert annak ellenére megszorultak, hogy semmivel sem fogtam őket. Hogy aztán kitekeréskor mit fogok az anyákra (meg persze magamra is) mondani, mikor oldalról kell őket valamivel kiékelnem, azt szerintem inkább hagyjuk. Mondjuk ezt a kapcsolót szétszerelni nagyon nem szeretném, legfeljebb majd csak a következő életemben.

   Ez szerintem részemről nem annyira az önbizalom hiánya, mint inkább puszta előrelátás. Mármint az, hogy mielőtt még a kapcsolót visszaforrasztanám a helyére, az összes kontaktusára ráeresztettem egy ellenőrzést.

   Hogy mégis minek vettem elő ezt a csavaros dobozt? Nos azért, mert ha van két, amúgy a kapcsolót kívülről és belülről tartó anya, akkor nehogy már a rozsdásabb legyen kívül! A kívülre mindenképp szükséges alátétet (ami amúgy azért kell, hogy az anya ne hozza le az előlapról a festéket) mondjuk nem takarítottam meg, no de holnap is van nap!

   Ellenben annyit azért még megtettem, hogy bekapcsoltam a Wellert, hogy (mielőtt még elfelejteném a sorrendjüket) visszaforraszthassam a kapcsolóra a drótokat, ami amúgy (legalábbis ránézésre) sikerült.

   Ennek ellenére már nem maradt bennem annyi önbizalom, hogy biztos lehessek benne, hogy holnap reggel a potméterek megjavításával fogom nyitni a napot, ezért ahogy volt, szégyenszemre visszarámoltam a sarokba az egész miskulanciát.