Eltehető munkalap készítése az asztalra
(hogy ne csak mindig szétszedés legyen)

Mikor nem csinálok semmit, akkor így néz ki az asztal. Már persze csak akkor, ha egy
szétszedős cikk írása semmi. Vagy éppen félbe nem hagytam valamit. És akkor itt
jön mai értekezésem tárgya. Tegyük fel, hogy mondjuk nem szétszedni akarok
valamit, hanem összerakni. Vagyis nem leszek kész záros határidőn belül.
Ha nem rakodok el, nem tudok visszatérni a képen látható állapothoz.
Vagyis rumlival megszórva, sajnos internet képtelen az asztalom.
Amilyen bonyolult, meg zavaros, pont olyan a valóságban is.

A billentyűzetnek - miután korábban már eltüntettem
innen a rumlit - legalább van rendes helye.

A szerszámok részemről ugyan elől vannak, de az asztal szempontjából hátul.
Ellenben ha épp egy ellenállás kell, szoktam mondani ezt azt.
No de kit szidhatnék, mikor én találtam ki így...

Már csak egy kóbor egeret kell behajítanom a sarokba, hogy megfelelő
mértékben üres legyen az asztal. Mondjuk a fésű se kell
oda, de az jól jön mikor vakarom a fejem.

Az egeret - ha mégis útban lenne a sarokban - lelógathatom az asztal másik végén.

Már szabad az asztal, lehet rajta rendetlenkedni. Csak mint az előbb említettem volt,
visszacsinálni sajnos nem olyan egyszerű. Lényeg a lényeg! Azt ötlöttem ki, hogy
barkácsolok ide egy lapot, amin nyugodtan dolgozhatok. No nem mintha eddig
idegesítettem volna magam. A pót asztallappal az a gond, hogy hely kell
neki. Van is neki helyem az asztal és a fal között, csakhogy azzal
meg az a baj, hogy az a rés függőleges. Juj de bonyolult...

Ha kicsi a szoba, minden talpalatnyi helyet ki kell használni.
Illetve ez a hely most épp, hogy nincs talp alatt. No de mekkora is ez a hely?

A kéz (legalábbis így használva) az nem épp egy egzakt mértékegység.

Ellenben a láb az már igen.
Az ágy alatt rendelkezésre álló hely magassága úgy nagyjából fél láb.

Persze a királylány sohasem olyan szép ha közelebbről is megszemléljük. A heverőm
ágyneműtartójának ugyanis íves az alja. Vagyis befelé keskenyedik a rés.
Már többször elgondolkodtam azon, hogy vagy kiegyenesítem
a heverő alját, és akkor nagyobb lesz alatta a hely,
vagy leengedem a parkettig, és akkor maga
az ágyneműtartó lesz jóval nagyobb.
Eddig még mindig visszatartott
a munka gondolata. Sajnos...

Ezt a lécet fogom felhasználni az ágy alatti hely, vagyis a rés
megméréshez. Francokat se érdekelnek a pontos centik,
hiszen csak az a kérdés, hogy be fog-e férni vagy sem.

Ez kérem tökéletes! Mondjuk túl magas projectet nem fogok tudni betolni
az ágy alá, de annyi baj legyen. Mondhatni, hogy nagyjából
három centi magasan szállhatnak a gondolataim.

A pótasztallap anyagául különféle anyagok jöhetnek szóba. Elsősorban persze a fa,
mert azzal könnyű dolgozni. Illetve a faanyag megmunkálására úgy ahogy fel vagyok
szerszámozva. Lehetne mondjuk egy bútorlap, de szerintem egyrészt kicsit vastag,
másrészt meg nehéz, harmadrészt meg nincs itthon akkora darab amekkora kell.
No nem mintha farostlemezből volna itthon. Rétegelt lemez sincs, de az drága.
Ha már úgyis boltba kell menni, veszek valami könnyen megmunkálhatót.
A laminált padló éppen félúton van a bútorlap és a farostlemez között.

Az ára meg konkrétan (még leértékelés nélkül is) mondhatni nevetséges.

Ha ez a pótlapos dolog akkor jutott volna eszembe, mikor még nem tettem tönkre
az asztal lapját a mindenféle szerszámaimmal, most nem így nézne ki az asztal.

Az asztalhoz képest ez a parkett darab nagyon szép!
Hogy lesz ezt hangulatom kiégetni a pákával?
Meg átfúrni a Miniplex kisfúrómmal?

A laminált padlócsík nem éri át az asztalt, de persze nem is kell, mert úgysem lehet
akkora a pótlap, mint ahogy a képen látjuk. Ugyan dolgozni még csak-csak
jó volna ekkora területen, azonban eltenni már kényelmetlen lenne.

Mert ugye egy ekkora szélességű lap nem fér be az ágyam alá.
Mondjuk ha elrakáskor elhúznám az éjjeliszekrényt? No
de ne okozzak már magamnak problémákat előre!

Persze akár le is vághatnék belőle húsz centit. Itt aztán az következett, hogy erősen
összevissza forogtam a szobában a parketta darabbal. Mindenhová odamértem!

Például milyen k*rvára pontosan is mérek én?
Idáig kell érnie és kész!

Már csak azért, mert a kávésbögrémnek (azért olyan nagy (fél literes)
mert nagyon álmos tudok lenni) és a pákának ide kell férnie.
Az egyéb kéziszerszámokról már nem is beszélve!

Kb. a fele kell, állapodtam meg magammal. Mivel egyedül vagyok
itthon, nem tudom alkalmazni a "több szem többet lát" mondást.

Mert ugye hiába az a dolga egy vidikon képfelvevő csőnek, hogy lásson,
ha egyszer nem tud beleszólni mindenbe, mint mondjuk az asszony.

Mivel a melóban nincs ideje az embernek fontolgatni a dolgokat, ezért itthon élem
ki magam. Mi lenne, ha az egész asztalt újraburkolnám laminált padlóval?
A project anyagi vonzata egyáltalán nem, csak a vele járó rumli
tántorít el a kivitelezéstől. No meg az, hogy utána nem
tudnék egy jóízűt sem fúrni, sem kalapálni rajta.

Csak tíz centit kéne beletoldani a szélébe, ami a laminált padló esetében nem kunszt,
hiszen könnyedén összepattan. Ha nem térek vissza az eredeti elképzeléshez, akkor
sosem lesz belőle semmi. Nem mondtam? Ennek ma készen kell lennie! Vannak
dolgok, amik nálam sajnos már csak így mennek. Ugyanis ha nem ígérem meg
magamnak, halálosan megfenyegetve tenmagam, akkor sosem készül el!

Átrámoltam az útban lévő dolgokat az ágyra.

Majd megnéztem hogyan mutat az asztal az új burkolattal. Szépnek szép, de ha nem
állok vissza azonnal az eredeti vonalra, akkor menten nyakon vágom magam!

Kicsit magamra, illetve a mai napon tapasztalható sebességemre emlékeztet.
Már úgy értem nagyon úgy néz ki ez a mérőszalag, mint mondjuk egy csiga.

Hogy miért 129 centi széles a laminált padló? Arról konkrétan fogalmam sincs!
Gondoltam megnézem a hozzákapott papírlapot, hátha okosabb leszek tőle.

Ez az okosodás egyrészt esetemben, másrészt e papír alapján szerintem esélytelen.
Ugyan a számokat nem értem, de legalább jól elvoltam a színes ábrákkal.
Adtak hozzá zöldet, kéket, meg pirosat is. A piros az a mi tilos!
Mondjuk eddig sem jutott volna eszembe sem lakkozni,
sem pedig laminált padlót tenni a fürdőszobába.

Dönteni kéne, hogy mi legyen.
Mert az ugye nem buli, hogy reggel óta hadonászok egy fadarabbal.

Ekkora lesz és kész! Tulajdonképpen majdnem mindegy, hiszen akár a konyhaasztal
sarkán is lehet szerelgetni. Ez meg azért mégiscsak jobb. No meg ha nem férek el
a pótlapon, nyugodtan lelóghatnak róla a nagyobb dolgok az asztalomra. Azokat
(például oszcilloszkóp) úgyis külön kell elrakni, hiszen nem férnek be az ágy alá.

Mindenképp kell legyen pereme a pótlapnak. Egyrészt majd ez tartja össze a laminált
padló csíkjait, másrészt merevítés is, hogy mozgatható legyen. Harmadrészt meg
kell, hogy legyen széle a lapnak, különben leszóródnának róla a dolgok mikor
elrakom. Arról már nem is beszélve, hogy a lapot elrakáskor fel is kell majd
emelnem valaminél fogva. Először valami fül félében gondolkodtam, de
ez a jó megoldás. Már csak az a kérdés, hogy vajon így legyen élével?

Vagy inkább lapjával legyen? Ezen utóbbi mellett döntöttem, mert így lesz
útban kevésbé a perem, mikor majd barkácsolok a lapon.

Végül úgy döntöttem, hogy a páka kívül lesz a lapon.

Mert szabhatnám a lapokat akár úgy is, hogy belülre kerüljön.

Az előbb, mikor bekotortam a léccel az ágy alá, kiszabadult egy pormacska.
Szerintem támadni akar!

Mi lenne, ha mégis belül lenne a páka?
Mikor idáig jutottam a gondolatmenetben, valagba rúgtam magam!

De nem igazán használt a rúgás, mert csak tovább ötleteltem...
Lényeg a lényeg! A szélességet már tudom. No de milyen
mély legyen? Hogy haladjak, meglehetős sebességgel
úgy döntöttem, hogy 2,5 szál mély lesz. Punktum!

Miután a tervekkel elkészültem (konkrétan ráment a délelőtt), már csak az volt
hátra, hogy fűrészeljek egy kicsit. Megtehetném idefent is, de még emlékszem
 mit össze poroltam, mikor a múltkor beburkoltam a PC-t a laminált padlóval.

Nincs mese! Illetve eddig munka helyett leginkább csak mese volt.
Irány a pince!

Párszor már említettem, de ez a munkapad az egyik legjobb vételem volt.
Van akkora áldás, mint mondjuk egy karos állvány a fúrógéphez.
Vagy mondjuk egy keret (gatter) a vasfűrész-laphoz.

Akkora csavarjaim vannak, hogy mind átlógna az anyagon.

Még szerencse, hogy találtam eldugva egy marék rövid csavart. Ezeket
a múltkor vettem, mikor pont ugyanaz volt a problémám mint most.
Már úgy értem az, hogy csak egészen hosszú csavarjaim vannak.

Addig-addig tologattam a lapokat az asztalon, míg a végén úgy döntöttem, hogy
pont fele szélességű pallókra van szükségem. Vagyis most két asztal pótlap
van készülőben. Legalább nem kellett felírnom a méreteket.
Azt, hogy félbe kell vágni, azt megjegyzem.

Na ezért nem szabad kidobálni a mindenféle fadarabokat!
Most is milyen jól jöttek alátétnek az asztalos szorítóhoz.
Mert ha nem teszem oda őket, erős nyomot hagynak.
Pláne olyankor, mikor leesik róluk a védő műanyag.

Már készen is van a fűrészelős feladat egy része.
A képen a hat darab kész lapot látjuk, csak kettesével egymásra vannak téve.

Átrendezem őket összeillő hármasával.

Az egyik lapot még el kell vágnom. Csakhogy ezt most nem keresztbe,
hanem hosszába! Természetesen nem éri át az anyagot a vonalzóm.

Még jó, hogy mikor Gyöngyi kolléganőm asztalának kiesett a lába, azonnal elhoztam.
No nem a kolléganőt, csak az asztal lábát. Na jó, elhoztam az asztalt is.
Jó kis faanyag volt benne. Például abból lett a mélyládám.

Szeretem ezt az alumínium vonalzót, pedig még osztás sincs rajta. Szinte fő helyen lóg
a szekrény szélén. Más vonalzókkal ellentétben meg sem kottyan neki, ha tegyük
fel leesik, vagy mondjuk rálépek. Mondjuk ezek nem épp kifejezett vonalzói
feladatok, de ettől még a gyakorlatban sűrűn előfordulnak. Tapasztalat...

Ugyan van motoros fűrészem, de ide kifejezetten a nyeles fűrészlap való.
Egyrészt ez egyáltalán nem tépi az anyag szélét.

Másrészt úgy viszi a vashoz való fűrészlap a farostlemezt, mint kés a vajat!

Megvolt vagy két perc mire hosszába elvágtam a lapot.

Már össze is pattintottam őket.

Illetve mind a kettőt. Egy méretre (azaz félbe) vágott lapocska kimaradt.
Majd jó lesz cserének mikor szétpákázom azt a szép felületét nekije.

Kéne vagy két szál cserépléc. Nemcsak azt tudom, hogy van, hanem még azt is
tudom, hogy hol! Ott van fent a szekrény tetején, mégpedig a tranzisztorizált
Terta táskarádió felett, csakhogy ebbe az irányba nem lehet őket kihúzni,
ha csak le nem szedem onnan fentről az összes útban lévő lomot.

Sajnos a másik irányba sem lehet kihúzni a léceket.

Még tiszta szerencse, hogy találtam belőlük párat a bicajom feletti polcon.
A múltkor egy kicsit berágtam, hogy nincs a pincében megfelelő mennyiségű
vízszintes felület, amire pakolni tudnék. Fogtam egy csomó bútorlapot majd
odaméregettem őket a falhoz. Aztán vettem a boltban polctartókat,
s minden zegzugba polc került. Persze, mint az ezen a
képen is látszik, azóta már rég megteltek.

Nem mondanám, hogy valami egyenesek...

Megtaláltam apukám ezeréves töltőceruzáját, valamint a számításomat.

A puhafában jobban elakad a fűrész, ezért leakasztottam a keretest.
A keretes fűrészben tolásra kell vágjon a fűrészlap, a nyelesben
meg ugye húzásra, hogy ne görbítsük el folyton a lapot.

Ez is megvan, még sincs este!
Illetve fogalmam sincs mennyi lehet az idő, mert nem hoztam magammal órát.
Persze van óra a fényképezőgépben, de ez már csak utólag jutott eszembe.
Illetve pár képpel fentebb láthatunk egy órát, de az nem tudja jól az időt.

Bekapcsoltam a szalagcsiszoló-gépet, rátámasztottam a hasamra,
majd szépen végighúztam rajta a lécek összes oldalát.

A lécek éleit egy spulni smirglivel törtem le.

Három és fél centi széles a léc. Annak a fele...

Önkényesen úgy döntöttem, hogy a lécet tartó lyukak a lap szélétől
két centire lesznek. Akarom mondani az asztalos szakma
egyáltalán nem a milliméterekről szól.

Ez csak egy próba, hogy nem mértem-e el a lécek hosszát.
Még jó, hogy nem! Persze volt már rá ellenpélda...

Szép éles peremű lyukat fúr az a furcsa hegyű fafúró amit mostanában lehet kapni.

A lyuk másik oldalát lesorjáztam, illetve egy kicsit be is süllyesztettem. Már csak
azért, nehogy majd összekarmolják az asztalom lapját a kilógó csavarfejek.

Odafogatom a léceket a lapokhoz, míg betekerem a csavarokat.
Így a biztos! Már úgy értem, így biztosan nem mászik el.

Persze a másik lapról sem felejtkezem el.
Ezt persze csak azért írtam, mert valójában elfelejtkeztem.

Immáron mindkét alkalmatosság kész.

Hiába csak félbevágtam a lapokat, ha egyszer élükre állítva rövidebbek.
Tehát így, vagyis 90 fokkal elfordítva akár egymás mellett
is simán elférnek, illetve beférnek az ágy alá.

De így, hogy még üresek, na így még egymásra rakva is beférnek.

A helyén szemlélve ilyen lett. Majd meglátjuk hogyan válik be a gyakorlatban.
Ha nem tetszik, vesztettem három szál szalagparkettát, két szál cseréplécet,
némi magamba vetett hitet, no meg fél napnyi időt. Persze nincs kész.
A másik részéhez majd az asszony kell, mert én nem tudok varrni.

Elmondtam mit szeretnék, s hogy szerintem mi kell hozzá, mire fel Andi már hozta
is a feladathoz való anyagot. Ez a "valaminek a huzata volt" anyagdarab épp
megteszi por ellen. Még szépnek is szép, csak hiába, hiszen az
idejét jórészt az ágy alatt fogja tölteni.

Egy másik project is fut párhuzamosan. Azt kell mondjam, még ha csak kettő volna...
A másik anyagból a monitoromra készül egy védőhuzat. Mikor pákázok, féltem
az LCD monitort a repkedő óntól. A darabka vászon, még ha amúgy drága
is volt, még mindig sokkalta olcsóbb, mint egy új monitor. Persze attól,
hogy van egy ronda paca a monitoron (vagy a lepiszkált helye), attól
az a monitor még ugyanúgy nézhető, csak némi rossz emléket hagy
az emberben a forrasztgatós / összerakós barkáccsal kapcsolatban.

Andi - velem ellentétben - leveszi a méretet a monitorról. Már úgy értem, hogy én
lazán besétáltam a boltba megvenni az anyagot úgy, hogy fogalmam sem volt
róla, hogy mégis mekkora darabra van szükségem. Gondoltam is, hogy
hazasomfordálok, s én is bevetem a centit, csak aztán győzött a
bátorság, meg a beépített szemmértékembe vettet hit.

Az egyik munkalapot bevittem Andinak méricskélésre. A nagy szobában mégiscsak
világosabb van. No meg ha ott van előtte, biztosabban nem szabja el az anyagot.

Míg a dolgok várakoznak, illetve Andi dolgozik, én lefekszem aludni.
Pihennie is kell valakinek!

Andi berajzolja az anyagra a vágási vonalakat.

Rajzolás után jöhet az olló. Kifejezetten ügyes ez a lány! Már úgy értem,
hogy nem aprította fel a vászonnal együtt a szőnyegünket is.

Míg Andi szabászkodik, elkészítem a bemutató videót a monitort védő huzatról.

Természetesen ahogy én mutattam be a takaró alkalmazását, az úgy nem volt jó.

Szépen alakulnak a dolgok. A vászonnak nagyobbnak kell lennie mint amit takarni
készülök vele. Egyrészt azért, mert kicsit magasabb is lehet a szétszedés mint
a lap pereme. Másrészt pedig azért, mert be lesz gumizva az anyag széle,
hogy mikor majd ráhúzom a lapra, ne lötyögjön, hanem ráfeszüljön.

Andi annyira megharagudott a munkát szabotáló varrógépre,
hogy összevissza beszél. Persze máskor is így szokott...

Megpróbáltam bemenni a nagy szobába (ez az egy van) a munkalappal. Elsőre nem
sikerült mert a lap szélesebb mint az ajtórés. Még szerencse, hogy ha elfordítom
 akkor átfér. Vagyis egy akkora projectet is félre tudok tenni (illetve át a másik
szobába), ami tegyük fel sokkalta magasabb mint az ágyneműtartóm alatt
található hely. Persze a szobában nem fér az ágy alá,
ellenben felfér a cserépkályhára.

Így működik a pót asztallap. Ezt most csak azért mutatom, mert míg Andi varrt,
a szokásos családi munkamegosztás keretében én lefeküdtem aludni. Vagy
épp nyomkodtam a gombokat? Mindeközben pedig nagy megelégedéssel
rakosgattam ide-oda a mosógépvezérlő szétszedésével okozott rumlit.

Már készül is a gumizás.

Épp ilyet szerettem volna. Tökéletesen elrejti az alatta elterülő rendetlenséget.
Valamint egyrészt ugye nem porosodik, másrészt meg nem is látom.

Ilyen egyszerű elővarázsolni, illetve szükség esetén
letakarni az épp nagyban folyó projectet.

Ráadásul akár két valamit is félre tudok tenni. Hogy ez az új eszköz a gyakorlatban
 mennyire fogja gyorsítani a munkát, az még a jövő zenéje. Mindenesetre ezentúl
könnyebb lélekkel állok neki olyasminek, amit biztosan nem fejezek be aznap.

A félretett project legfeljebb csak gondolatilag zavar, hiszen látni nem látom. Persze
ha lefekszem a földre, s benézek az ágy alá... De ez nálam egy igen ritka állapot.
Az viszont sűrűn előfordul, hogy alszok rá egyet. Ezentúl ez konkrétan
így is lesz! Már úgy értem, hogy míg én felül alszom, addig alul
(alattam) a lomok is pihennek. Valami ismét kikerekedett!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.