Léptetőmotorok
(nagydarab nyomtatókból)

Ez a két léptetőmotor a minap felboncolt Fujitsu nyomtatóból származik.
Mivel az eredeti rendeltetésüknek megfelelő felhasználásuk részemről
kifejezetten valószínűtlennek tűnik (én ugyan nem építek hozzájuk
semmiféle elvarázsolt vezérlést), ezért egyszerűen elbontom őket.

 

 

Technikai szemmel nézve, mint ahogy szinte minden motor, ez is nagyon szép.
A léptetőmotor - mint azt a neve is mutatja - nem a forgásra lett optimalizálva
hanem arra, hogy adott impulzusszámra mindig ugyanannyit lép. Vagyis nem
kell nézni hol áll, merthogy pontosan ott lesz, mint ahova az impulzusokkal
küldtük. Hogy a motor tengelye működés közben úgy néz ki, mintha
forogna, az csak azért van, mert folyamatosan lépeget.

 

 

Ehhez a részhez balról fogas szíj, míg jobb felől fogaskerék csatlakozott.

 

 

Négy csavar tartotta a helyén, mint ahogy össze is ennyi tartja.

 

 

SANYO gyártmány japánból.

 

 

Levágtam a kábel végéről a csatlakozót, de csak azért, mert kezdetben
még olyan terveket dédelgettem, hogy beindítom. Mivel nincs
hozzá vezérlésem, így ezt természetesen feladtam.

 

 

Ez a része ha másnak nem is, de akármihez odacsavarozható csapágyháznak
azért mondjuk még megteszi. Már persze csak azért, merthogy ez az.

 

 

Ezen látvány hatására menten felmerült bennem a kérdés:
Hát az meg mégis hogy a csudába fog onnan kijönni?

 

 

Elsőre az ütöm / feszítem vonal mentén gondoltam haladni.

 

 

Majd áttértem a "lefűrészelem a tengelyről azt az izét" elképzelésem kivitelezésére.
Miután a lombfűrészem már az összes fogát otthagyta az akcióban, ezt is feladtam.

 

 

Ez a valami annyira szép, hogy már csak ennek
okán is azt kell mondjam, hogy kár érte.

 

 

Mondjuk ez a része, vagyis a tekercselés se csúnya,
azokkal az arany és zöld színű huzalokkal.

 

 

Mekkora egy állat vagyok már...

 

 

De legalább a színes vezetékeket kimentettem.

 

 

Na most az volt a terv, hogy megfelelő méretű résnyire nyitom a munkapadot,
majd az állórészt a résre helyezve, egyszerűen kiütöm belőle a tekercselést.

 

 

Nagyra törő terveimhez képest, mindössze ezeket
az apróbb műanyag részeket sikerült letörnöm.

 

 

No de nem olyan családból származom, aki csak úgy egyszerűen feladja!

 

 

A balról belógó fahasáb közbeiktatásával már könnyedén
ütöttem ki a kisbaltával a motor házából az állórészt.

 

 

Ennek annyi...

 

 

Az előbb látott tekercset mindössze az tartotta meg ebben a csődarabban, hogy
méretpontos. Mikor azt látom, hogy két dolog ennyire passzol egymáshoz, vagy
mint jelen esetben egymásba, részemről mindig emelem kalapom a mérnökök
teljesítménye előtt. Gondolom nem árulok el vele tikot ha bevallom, hogy
egészen kiskorom óta szeretem szétszedni a mechanikus dolgokat.
Mondjuk a Verhovina moped motorblokkját - talán az olajossága,
illetve a kényszere miatt - nem annyira, de abban is nagyon tudtam
gyönyörködni. Persze az oroszoknak egy kissé más elképzelésük van
a "méretpontos" és a "mechanikailag megfelel" kifejezések
jelentéséről, de ezt a dolgot talán most hagyjuk.

 

 

Hogy miért szereltem össze? Nos azért, mert annyira tetszett, annyira nem volt
szívem kidobni, hogy kínomban találtam számára valami értelmes funkciót.
Van egy mini orosz faesztergám, abba fogok építeni ebből a most már
csak szépen felcsapágyazott tengelyből egy forgócsúcsot.

 

 

Míg az előző motor a nyomtatófejet, addig ez a kisebb a papírt továbbította. Azért
ez a motor a kisebb, mert ennek van, illetve most már csak volt kevesebb
munkája. Ez azért van így, mert míg a papír csak egy-egy sornyit
halad, valamint könnyű, a nyomtatófej ellenben nehéz, és mint
az őrült repteti oda vissza a papír előtt az előbb látott motor.

 

 

Ez is japán, csak ez Matsushita gyártmány.

 

 

Azt a kis benyomódást kell visszacsinálnom, hogy kinyíljon a motor.

 

 

Ennek a belseje nagyon másképp néz ki, mint amit az előbb láttunk.

 

 

Szerintem jó lesz ezeket nyáron - a pince hűvösében - szétválogatni.

 

 

Ebből a motorból nem azért jött ki a forgórész ilyen szépen, mert ügyes voltam,
hanem azért, mert egyszerűen letörtem róla a fogaskerék mögötti lapot.

 

 

Minek okán az állórész ezentúl ilyen csúfosan mutat.

 

 

Na most nem merném állítani, hogy az előző motor működését értettem, de ha
lehet ezt még egyáltalán fokozni, akkor ez még annál is elvarázsoltabb!
Vagy ha ő nem is, de én egészen biztosan el lettem varázsolva.

 

 

Hiába vagy ilyen szép, úgyis a kukában végzed. Utólag persze (már úgy értem,
hogy miután már kidobtam) rájöttem mire lett volna jó. Olyan esetre, ha
bifilárisan (magyar szóval párhuzamosan) szeretném megtekercselni
mondjuk egy kimenőtrafó primerjét. Mivel az említett eset igen ritka,
valószínűleg túl fogom élni az elhamarkodottságom okozta veszteséget.

 

 

Mint ahogy az előző motor esetében, úgy itt is csak ezeket
az általam is újrahasznosítható apróságokat tettem el.

 

 

Ez a két motor már az Epson nyomtatóból származik.

 

 

Bár ránézésre hasonlók, de a bal oldali, mivel ő viszi a nyomtatófejet,
s ezért többet dolgozik, golyóscsapágyas, míg a jobb oldali
csak a papírt húzza, így az csak bronzperselyes.

 

 

Ez tájföldi.

 

 

Míg ez a másik Kínából érkezett.

 

 

Ugyan nem hinném, hogy valaha is szükségem lenne rá, de nem vertem szét.

 

 

Ez a másik, konkrétan a golyóscsapágyas típus eleje, illetve egyben csapágyháza is.

 

 

Elmeséljem? Na jó, elmesélem. Szóval úgy volt, hogy egy réges-régi esetben egyszer
mégiscsak úgy volt, hogy majdnem beépítettem valamibe egy léptetőmotort. Még
mindig megvan a projecthez összegyűjtött kincsrengeteg egy pincei dobozban.
Terveim szerint, hogy ne kelljen hátragurulnom az asztalomtól az erősítőm
hangerő gombjáig, megcsináltam volna távirányítósra. Szétberheltem
egy 5,25"-ös floppyt, kivettem belőle a léptetőmotort a meghajtásával.
Kerítettem egy igen egyszerű távirányítót, a hozzá való mini hifivel együtt.
Kiderítettem, hogy a motorvezérlés mely lábait kell bizgeránom az előre-hátra
léptetéshez. Kipróbáltam, hogy az adott léptetőmotor képes-e közvetlenül hajtani
egy akkora potmétert, mint ami az erősítőmben van. Ugyan minden összeállt,
csak mivel lustább voltam a szerkezetet megépíteni, mint hátragurulni
a székkel, így nem lett belőle semmi. Pincében hever dobozban.
A távirányító nem tudom hová lett, mert azt néhány éve még
idefent láttam a polcon. Részemről nem bízok benne, hogy
ezt a projectet egésszé fogom kerekíteni. Nem élek én addig...

 

 

Ezek ketten viszont túlélték a szétszedést.

 

 

Elcsomagoltam őket, ami jelen esetben mindössze annyit
jelent, hogy lógicálás ellen rájuk tekertem a kábeleiket.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.