Ez a mai történet úgy kezdődött, hogy az egyik fiókomba véletlenül belenézve, abban a Miniplexhez való apró kiegészítők szortimentjét meglátva, valami csoda folytán beugrott, hogy a múltkor a pincében, az ottani szortimentben nem találtam vágókorongot a nagy sárga Miniplexhez. Gondoltam ha mást nem is, de annyit legalább megteszek, hogy leviszek néhány korongot, valamint egy rövid és egy hosszú pálcát is, hogy legközelebb már ne hiába keressem őket.

   Miután a fiókjaimban kissé alaposabban körbenéztem, ebben a másik rekeszben megláttam a fogtechnikai marógép patronjait, valamint - bár csak az éle látszott - a tokmányához tartozó spéci kulcsot is.

   Mikor megláttam, hogy a tűzifa odapakolásával épp azt a szortimentet sikerült elbarikádoznom, amelyikbe a zsebemben csörgetett apró kiegészítők valók, ha csúnyákat nem is mondtam (á dehogy), néhány fadarabot a kupac tetejéről azonban mérgesen behajítottam a sarokba.

   Míg a képen látható tokmány csak egyféle szárhoz jó, addig a másik tokmány cserélhető patronos (lásd a 6 darab betétet), így - persze a lehetőségek határain belül - szinte bármi belefogható.
   A ma bemutatott fogtechnikai maróban amúgy az a jó, hogy a vele való munka közben csak a viszonylag könnyű tokmányt kell kézben tartani, merthogy maga a gép (mármint a villanymotor) a tokmányt meghajtó spirál másik végén van.

   Hogy a fogtechnikai fúró és marógép ott lóg a pincei szekrény oldalán, azt ugyan tudtam, és még azt is, hogy egyszer szét fogom szedni (de csak mert már sokszor megemlítettem), azt azonban nem tudtam, hogy ez most lesz. Amúgy persze nem most lett, hanem csak néhány hét múlva (mármint a képek készülte között nem kevés idő telt el), mikor is épp akciós volt a Lidl-ben a képen látható masina egy kisebb társa.

   Pontosabban szólva ez úgy volt, hogy mikor az akció kezdete óta már napok teltek el, egyszer csak azt mondtam magamnak, hogy ha még mindig lesz belőle a boltban, akkor megveszem. Bár volt, de már csak ez az egyetlen példány.

   Aminek egy kissé már sérült volt a sarka. Mikor ezt a szakadást a papíron, meg persze a gyűrődést a műanyag kofferen megláttam, részemről egyből visszatettem a gépet a már teljesen kiürült rekeszbe, mondván ez semmiképp sem lehet jó ómen. Aztán ahogy ott keringtem körülötte, s azt láttam, hogy egy másik vásárló ugyan meg szeretné venni, de a felesége lebeszéli róla, mégiscsak annál kötöttem ki, hogy ez a gép, ez bizony kifejezetten engem várt. Mármint nekem aztán olyan mindegy, hogy gyűrött-e, mikor ezeket a műanyag vackokat idővel úgyis ki szoktam dobni.

   A külső behatás a vastag dobozfal okán, pontosabban szólva a dupla réteg közötti levegő miatt a tartalomban nem okozott kárt. Ebben a készletben van egy alapgép, ami magában állva is használható. Aztán van hozzá egy spirál (lásd jobbra a doboz fedelében), valamint egy az asztal szélére fogatható akasztórendszer is, hogy legyen a gépnek miről lógnia. Az apró elemekről működő világító feltét mondjuk elég gagyinak néz ki. Mindeközben a zöld dobozban egy a géphez való csomó kiegészítő van. Tokmányba való patronból sajnos csak kettőt adtak a gépez (amúgy hármat, mert a spirál tokmányában is találtam egyet), ami a szabványos méretű kiegészítőkhöz ugyan megfelel, de mivel azok tengelye relatív vastag, így egy átmérő 1,5-ös fúrót ebbe a gépbe nem lehet belefogni. Persze ha rendel hozzá az ember Kínából, vagy akad otthon a tokmányba passzoló Miniplex patron, akkor bármi megoldható.

   Ez a teljesen mást ábrázoló kép úgy keveredett ide, hogy miközben a lakásban az eddig elkészült képeket rendezgettem, ez is ott volt közöttük. Ez amúgy egy menetfúróhoz való hajtókar, amiről azért készült ez a kép, mert mikor a már hónapok óta egy befőttes üveg tetejében őrizgetett aprócska vasdarabot (amúgy már ki tudja hányadszorra) megláttam, végre beugrott róla, hogy azt meg mégis hová kell visszatennem. Mármint a tokmány pofáit alkotó két idom egyik fele esett ki a munka hevében (még ezt a túlzást...), még valamikor hónapokkal ezelőtt.

   Na most ami még szintén kiesett, az az a tény, hogy ezt a cikket egyszer már megnyitottam. Ez annyira így volt, hogy komolyan meglepődtem rajta, mikor az eddig látott képeket egy ráutaló nevű mappában megtaláltam. A turkálásra pedig az adott okot, hogy mivel épp nem volt kedvem semmihez, gondoltam egyrészt rendbe teszem a gépemen széthagyott dolgaimat, másrészt keresek valami olyan témát, amit korábban már megkezdtem. Mivel most épp azt játszom, hogy a frissen megírt szétszedtem cikkekkel a farigcsálósak között kihagyott hézagokat töltöm fel, így nincs rajta mit csodálkozni, hogy a háttérben néhány olyan téma is látható lesz, melyekről majd csak évek múlva jelenik meg a cikk. Mivel ez az időrendi zavarodás eddig még senkit sem zavart (maximum néha engem, mikor a már beszúrható linkeket rendezem), így nem láttam rá okot, hogy ugyan miért ne követném el.
   Visszatérve a vezérfonalhoz, a fogtechnikai maró valaha nem itt a pincében, hanem odafent a lakásban lógott, mégpedig a monitortól jobbra található fiókok előtt, csak mikor már évek óta nem járt benne az áram, lehoztam a pincébe. Kezdetben mondjuk nem itt volt, hanem a jelenlegi útszóró sósnak kinevezett pincében lógott, mégpedig az egyik Dexion Salgó torony oszlopának tetejéről.

   Mielőtt parkoló pályára került, sokáig nagy becsben volt tartva, mert ugye ez a gép sokkal erősebb, mint mondjuk az ember markában is elférő Miniplex. Én ezzel a géppel a 250-es MZ hengerébe gyógyítottam bele, azt képzelve magamról, hogy jobban tudom a gyárnál a beömlő helyét. Más a kipufogó végét furkálta meg, mondván nem kell annyi fojtás, vagy a hengerfejbe fúratott bele egy második gyertyamenetet, esetleg a hajtókart és a forgattyús házat polírozta fel. Aki félt az ilyen komolyabb mókolásoktól, megelégedett a 17-től 22-ig terjedő fogszámú első lánckerék lelkes cserélgetésével.

   Mivel ezen a gépen eredetileg nincs hálózati kapcsoló, én azt az egyszerűség jegyében a vezetékre szereltem fel. Amúgy a hálózati kapcsoló megfogalmazás nem stimmel, ez a gép ugyanis nem 230-ról működik, hanem 42-ről. Míg a régi fúrógépünk is 42 voltos volt, addig volt miről járatni (mármint a fúrógéphez való trafós dobozról), de aztán apám lecserélte a régit egy gyorsjáratú EVIG fúrógépre, a tápegység meg valahova elkeveredett. Pontosabban szólva, a fogtechnikai maró soha nem járt az említett 42 voltos tápegységről, hanem csak az apukám által épített pákatrafóról, ami viszont nem 42, hanem csak maximum 26 voltos. Ez azért volt így, mert ez a gép hosszú éveken át porosodott a régi íróasztal egyik bal oldali rekeszében, mondván egyszer majd kerül hozzá valahonnan egy spirál, ami amúgy, ha csak rengeteg év múlva is, de végül megtörtént.

   A gép festése sem gyári. Eredetileg durván kopott téglavörös színe volt (legalábbis emlékezetem szerint), amit - mikor a gépet végül összeállítottam - lecseréltem erre a lakkozott ezüstre. Ami viszont nem csere volt, hanem új építés, az a spirál motorhoz való illesztése. Mármint onnan egyes alkatrészek hiányoztak. A csavarok tartotta rézgyűrűt, valamint azt a másik közbetétet is, ami a toldalék és a spirál menetes vége között van, azt (emlékeim szerint legalábbis) szintén apukám csináltatta a gyárban.

   Ebben az az okosság, hogy mivel gombnyomásra levehető a spirálról, így ha több van belőle, akkor lehet vele olyat játszani, hogy az ember nem a tokmányban cserélgeti a szerszámot, hanem a spirál végén cserélgeti a tokmányokat, ami ugye csak egy gombnyomásba kerül. Szerszámot (vagy patront) pedig úgy kell cserélni, hogy az ember előtte keresztüldug a markolat közepén látható lyukon egy alkalmas méretű acélpálcát, hogy legyen ami ellentart a villáskulcsnak.

   Ebben meg az az okosság, úgy működik, hogy mikor a recézett mögötti részt hátrahúzom, akkor a tokmány elengedi a szerszámot. Vagyis nem kell hozzá semmiféle tokmánykulcs. Cserébe persze csak egyféle tengelyméretű szerszámot fogad be, mégpedig a 2,3 milliméterest.

   Bár eddig még egy kósza csavart sem tekertem ki, de attól még valahol itt esett le, hogy nekiálltam egy szétszedésnek, ami amúgy összefügg egy farigcsálós cikkel is, melynek keretében egy 42 voltos tápegységet tervezek készíteni, természetesen alapvetően ehhez a géphez, bár erre azért nem mernék megesküdni, hogy meg fog történni. Dobozom mondjuk már van, mert kaptam egy szép piros, azonban beteg tartalmú akkutöltőt egyrészt egy kiváló barátomtól, másrészt idővel egy hasonlót az egyik szomszédomtól is. A Kulcsos tápegység náluknál sokkalta masszívabb vasdobozáról már nem is beszélve! Trafóm meg ugye van bőven, épp csak át kellene tekercselnem valamelyik szekunderét 42 voltosra. Még egy nagy áramú körkapcsolóm is van a projekthez, bár arról most így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mégis hova a csudába tettem.

   Ami még szintén dereng, az az, hogy mekkorát szívtam vele, mikor a meghajtó spirál belseje egyszer csak elszakadt. Mármint az akkori felszerszámozottságommal nem volt valami egyszerű feladat visszaszerkeszteni a képen látható tengely másik végébe a spirálon belül forgó bowdent.

   Az ott belül, az egy hernyócsavarnak tűnik, amiről így hirtelen el nem tudom képzelni, hogy mégis hogyan férhetnék hozzá. No nem mintha ki szeretném tekerni, csak úgy mondtam.

   Mivel akkoriban (mikor ezt a gépet működőképesre összeraktam) még nem voltak szétválogatva a csavarjaim, így igazán nincs rajta mit csodálkozni, hogy a szükséges méretűből nem találtam 6 egyforma darabot.

   Mivel a villanymotor kommutátorai felé tartó vezetékeket épp olyan cérnával szokás lekötni, mint amilyenből nekem is van egy spulnival, így akár még az is megeshet, hogy ez is én voltam. Ezt amúgy abból gondolom, hogy a motor többi, vagyis fekete részével ellentétben, ennek a résznek még szép sárga cérnaszíne van.

   Mivel épp nem akadt a közelemben más tápegység, ezért erről az amúgy CB rádióhoz való 12 voltos tápról próbáltam ki. 42 voltos motor létére, 12 voltról is szép egyenletesen forog, csak ugye lassan. Vagyis ha egyszer használni szeretném, akkor mindenképp kellene hozzá egy 42 voltos trafó.
   Miután belegondoltam, hogy ezt a motort mindig is 26 voltról használtam (mert ugye a pákatrafó annál többet nem tud), és még akkora feszültségről is jól lehetett vele dolgozni, így a 42 voltos tápegység megépítését egyre bizonytalanabb kimenetelűnek éreztem. Ha még azt is hozzáveszem, hogy az egyik minapi ötletem alapján a 24 voltos labortápomból a nyers feszültség is kivezethető, (ami gondolom több, mint 24 volt), akkor egy 42 voltos, pláne több leágazásos trafó tekercselése, na az valahogy már nagyon utópisztikus.

   A motort nem azért felejtettem kint az előtérben (megjegyzem napokra), mintha annyira át szeretném vinni a lomos pincébe (amúgy persze át szeretném vinni), hanem mert eltűnt a felakasztásához szükséges kampó.