Csak előbb még áramot kellett pumpálnom az akkuba, mert már megint ki volt merülve. Mindezt úgy, hogy mivel a lakásban alig barkácsolok valamit, az akkus fúró még csak nagyon keveset futott.

   Mivel a lítiumos akku gyorsan töltődik, csak néhány percet kellett beszélgetnem a párommal (no nem mintha nem szeretnék vele cseverészni), hogy legalább annyi töltés legyen benne, ami elég a kábeles fúró csavarozó csavarjainak kitekeréséhez.

   Miután a másik géppel végeztem, ez itt maradt, és már majdnem neki is álltam szétszedni, csak aztán a tőlem megszokott módon mégsem, pedig most nagyon nem okos dolog félbehagynom a dolgokat. Mármint azért nem, mert már több mint két tucat szétszedtem cikk van abban az állapotban, mintha csinálnék velük valamit.

   Percekig nézegettem, mire végül rájöttem, hogy azért nem találom a BIT helyét a gépen, mert az nem ehhez, hanem még az elődjéhez való. Vagy ha nem, akkor is volt valaha egy olyan masinám, aminek a házán volt egy bemélyedés a BIT-nek.

   A képen látható tételek, bár a feladat bonyolultságában még csak meg sem közelítik apukám labortápjának kipofozását, de attól még mindketten voltak annyira bonyolultak, hogy csak legyintsek rájuk.
   Na itt történt meg az, hogy máshoz nem lévén kedvem, lementem a pincébe megtekinteni az ottani helyzetet, gondolván hátha a lenti állapotoknak sikerül annyira megrettenteniük, hogy ijedtemben mégiscsak nekiesek az akkus seprű kieső nyelének, vagy a szintén akkus csavarbehajtónak.
   Hogy mégis mit láttam odalent? Na az kérlek tényleg valami szörnyű volt! Bár részemről alapvetően abból az indíttatásból mentem le, hogy keresek egy darabka könnyen hajtogatható vaslemezt a szappanöntős projekthez, de annyi más egyebet láttam, hogy a végén alig voltam képes szétválogatni a képeket. Azt mondjuk még sikerült eldöntenem, hogy melyik monitort kaptam egy kollégámtól, és melyiket találtam újpesten a fűben, azt azonban már nem, hogy az előtúrásuk közben talált fekete és ezüstszínű laptopok mégis honnan a csudából vannak.
   Az mondjuk igaz, hogy a farigcsálós cikkekkel mintegy nyolc tételnyit előrébb járok, vagyis a köztük kihagyott helyekre már nagyon kellenek a más egyéb szétszedtem cikkek, de attól még riasztó volt látni a rengeteg önként jelentkező boncalanyt. Pláne úgy, hogy nem annyira turkálni kellett utánuk, mint inkább egyszerűen csak kerülgetni őket.

   Talán egy hét sem telt el, mire végre újra elém került az akkus csavarbehajtó, illetve egyben az a feladat is, hogy kezdjek valamit a hibásan működő töltéssel. Hogy pontosan mi a hiba, azt ugyan még nem állapítottam meg, de annyit azért már tudok, hogy a töltővel lesz dolgom, hiszen az akku labortápról feltölthető.

   Ez egy nagyon szép masina. Mondjuk nekem az elődje kicsi kék fúrógéppel sem volt esztétikailag semmi bajom. Illetve az annyiból jobb volt, mint ez, hogy az még ennél is könnyebb volt, pedig ez is csak 1,1 kiló.

   Ezek ketten egy nagyon jó párost alkotnak, bőven meg szabad őket venni! Ha valakinek nem igénye, hogy el tudjon távolodni a konnektortól, illetve nem zavarja a kábel, részemről inkább a hálózati masinát ajánlanám, mert ugye ha valamiben nincs akku, akkor az kimerülni sem tud.

   Miután az összes csavart kitekertem, de a gép háza még mindig nem akart kettéválni, megtaláltam az akkunyílásban azt az "U" alakú összefogatót, amit persze ki kell onnan húzni, különben a további feszegetésre széttörik a ház.

   Ez itt az akkutöltöttséget ellenőrző panel, amin három különféle színű LED van, mégpedig egy piros, egy sárga, és egy zöld. Amennyiben a gépvégi nyomógomb megnyomására a zöld LED is világít, akkor teljesen (vagy legalábbis jórész) fel van töltve az akku. Ha már csak a piros és a sárga LED világít, akkor már fogytán van az energia. Ha meg már csak a piros világít, akkor illik rádugni az akkut a töltőre.
   Ezt az amúgy mindössze háromállapotú mérést egy kicsit meg lehet bolondítani azzal, ha a gomb megnyomása közben magát a gépet is bekapcsoljuk, úgy (vagyis terhelve) ugyanis pontosabb képet kapunk az akku töltöttségi állapotáról.

   Az áttétel itt is műanyag házban van. Hogy belül miből vannak a fogaskerekek, azt szétszedtem rovat ide vagy oda, én ugyan meg nem nézem! No nem mintha félnék az összeszerelésétől, hanem csak nincs kedvem összezsírozni magam az alkatrészekkel, pláne a lakásban az asztalon.

   A manapság megszokottól eltérően, ezt a gépet háromféle csavar tartja össze. Szóval majd vigyáznom kell, hogy mit hova tekerek vissza, mert egy helytelen csavarválasztással még ki találom lyukasztani a gépházat.

   Hogy az összeszerelésnél nagyon kell figyelni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az apró fekete pucuka elsőre nem a piros gomb megfelelő részébe került, aminek az lett az eredménye, hogy megszűnt működni az irányváltó.

   A sebességváltó gombját, valamint az azt körülölelő fekete műanyag keretet részemről így külön eszem ágában sem volt megmutatni, csak gondoltam ha már önként jelentkeztek...

   Bár még sosem volt igényem erre a lámpára, de attól még jó ha van. Hogy mikor jöhet jól? Természetesen sötétben! Hogy mégis miért kellene egy csavart sötétben betekerni, arra pedig az a magyarázat, hogy lehet az a csavar akár egy szekrény mélyén, vagy az álmennyezet felett is, mikor nagyon is jól fog jönni az automata világítás.

   Mivel már nemcsak a fúrógépet kellett levinnem a pincébe, de még a szappanos vizes felszerelést is (ami amúgy a kerti növényeket pusztító tetvek ellen kellett), gondoltam legyen. No nem mentem le, hanem csak úgy gondoltam...

   Bár az akkut is szét akartam szerelni, de végül nem találtam rajta fogást. Illetve igen, de három helyen kellett volna egyszerre megfeszíteni, mely feladatba végül (gondolom mert csak két kezem van) inkább nem bonyolódtam bele.

   Ugyan próbáltam valami kerülőutat keresni, de mivel nem sikerült, így kénytelen leszek szétszedni a töltőt. Mondjuk a szétszedés még csak hagyján, hiszen az csak négy csavar kitekerését jelenti, de a javítás már nehezebb dió lesz. Mármint azért, mert a tápegység már biztosan kapcsolóüzemű (ez tuti, hiszen a töltő pehelysúlyú), a töltőlogika pedig valószínűleg mikroprocesszoros.

   Hogy a töltőn is szerepelnek a polaritások jelei, az olyankor jönne jól, mikor mondjuk két műszerzsinór közbeiktatásával egy másik típusú (formájú), de amúgy szintén három lítium cellás akkut szeretnék tölteni.

   Azok a bordó pöttyök fogták volna oda azokat az alkatrészeket, melyek végül nem kerültek beültetésre. Gondolom a panel, mint ahogy annyi más esetben, itt is univerzális, vagyis más hasonló töltőkben is ugyanez az elektronika van.

   Az a mérési próbálkozásom nem jött be, hogy rápárhuzamosítok a töltőre egy másik tápot, amin aztán visszatekerem a feszültséget. Mert ugye egy labortáp kimenete nem ekvivalens egy zénerdiódával.

   Már elsőre is jót mutatott a mérés, csak az eredményt egyrészt nem volt időm lefényképezni, másrészt a dióda elkezdte megolvasztani az ujjaimat, mire fel a fájdalom ellen vízhűtést vetettem be.

   Amennyiben rákötöm a zénert a töltőre, akkor az megfogja a feszültséget 12 volt környékén, mire fel kigyullad a piros LED, vagyis van töltés. Mármint a 12 volt alá merült akkut kellene, hogy töltse a töltő.

   Másrészt a korábbi töltésnek köszönhetően épp teljesen tele volt a gép akkuja. Hogy lássam, ahogy a töltő tölt, ahhoz az akkut ki kellene merítenem. Kezdetben még úgy volt, hogy egy kábelkötegelővel fogom benyomni a gép kapcsolóját.

   De aztán - a pazarlás elkerülése végett - jobbnak láttam, ha egyszerűen, csak beteszem a fiókba, amit aztán a kapcsoló kattanásáig betolok. Mikor már kezdtem volna úgy érezni, hogy ma viszonylag flottul mennek a dolgok...

   Összetalálkoztam a konyhában a párom által a mosogatóban galádul elhelyezett hatalmas fazékkal. Az persze addig rendben, hogy mivel ez most épp piszkos (konkrétan szappanos), ezért itt a helye, csak azzal nem értettem egyet, hogy nekem kell elmosogatnom.
   Amúgy szeretek mosogatni, csak most egy kicsit útban van, mert részemről úgy lőttem be a nokedli főzési idejét, hogy az éppen úgy lesz jó, ha addig tart, míg én a bekeverésére használt falapátot, a szaggatót, meg persze a tálat is elmosogatom.

   Mikor bejöttem megmérni a nokedli bekeverése közben végre nagy nehezen kimerült akku feszültségét, majd a multiméter mondhatni stabilan marhaságokat mutatott, egyrészt elsőre megijedtem, hogy mégiscsak kinyírtam a műszert a minap a szovjet elektronikus gyújtóegység méricskélésekor, másrészt végre leesett a tantusz, mégpedig abban az ügyben, hogy ennek az akkunak bizony nem kettő, hanem három lába van, mely tényről eddig valahogy nem vettem tudomást, pedig amúgy nagyon is jól látszik.

   Ezen a harmadikon viszont, ami csak a töltésre szolgál, nincs ott. Tényszerűen egészen idáig azt a hibát követtem el, hogy míg a gyári töltője a töltéscsatlakozón keresztül akarta (csak persze valamiért nem tudta) feltölteni az akkut, addig én a kimenetén. Hogy az akkupakkban miféle töltőelektronika van (meg mondjuk balancer a három akku különbözőségének kiegyenlítésére), azt azért nem néztem meg, mert az akku kinyitásába újra belebuktam. Mivel összetörni az akkupakk házát nem szerettem volna, a benne lévő elektronikához meg amúgy sem értek, ezért nekiálltam inkább a megoldásra koncentrálni.

   Hanem ezen a másikon keresztül, amin hagyja. Vagyis a feladatom mindössze annyi, hogy a töltő csatlakozóját átszereljem ide. Ezt az átalakítást persze előbb még alaposan át kell gondolnom.

   Hogy valamivel addig is hasznosan teljen az idő, felkaptam és most már tényleg levittem a pincébe a dolgokat. A balra látható levágott aljú PET palack hiányzó részébe a párom próbált meg szappant önteni. Már úgy értem, hogy tette ezt annak ellenére, hogy elmondtam neki, hogy azt nem vízzel hígítva, hanem a szappant felmelegítve kell csinálni. Amúgy már csak ebből is sejthető, hogy idővel lesz egy szappanöntős projekt is. Már ha hajlandó leszek hozzá megcsinálni a formát...

   Ennek a kísérletnek most nem az a lényege, hogy rendben feltöltődik-e az akku az adott beállításokkal, hiszen már tudom, hogy igen, hanem az, hogy mikor elkezd telítődni, akkor a 13 voltos beállítással (amit ugye a gyári töltő is lead) lemegy-e a töltőáram nullára.

   Kezdetben még úgy volt, hogy céklát is eszek az alaposan megtejfölösített gombapörkölthez, de erről végül lemondtam, bár nem volt tervbe véve a lakás legkisebb helyiségétől történő különösebb eltávolodás, amivel nem a spájzra szerettem volna célozni.

   Mire az ebéddel és az azt követő mosogatással végeztem, az akku már csak 250 milliampert vett fel. Hogy lássam az elképzelésem helyességét, vagyis a töltőáram további csökkenését, nekiálltam elvégezni mindenféle apró, már ki tudja mióta halogatott háztartási munkákat.

   Például fogtam a három palántázót, kiszórtam belőlük az elszáradt növényeket, majd kikészítettem a pakkot az előszobába. Zoknikat párosítottam, növényeket locsoltam, lecseréltem a függönyt, s ahányszor csak arra mentem, a labortáp árammérő műszere mindig 10 milliamperrel kevesebbet mutatott.

   Mikor aztán rá szerettem volna tenni a töltőre a tetejét, akkor azonnal kiderült, hogy az áthelyezett láb számára nincs benne hely. Akkor ennyit az előbbi pikk-pakk megleszek vele, meglehetősen elhamarkodott kijelentésemről.

   Mire fel mászhattam fel a polc legtetejére a közepes méretű kapcsolókat tartalmazó dobozért, ami nemcsak úgy egyszerűen felül volt, de a lehetséges pozíciójához képest alul is, de csak azért, hogy a dobozokkal egy széken pipiskedve legyen némi esélyem hanyatt esni.

   Ami amúgy szerencsémre nem történt meg. Hogy elsőre találtam megfelelő méretű kapcsolót, az azért nem dobott fel, mert a képen látható példány oldalra görbített lábú, ún. nyáklapba forrasztható kivitelű, ami helyett ugye azonnal kereshettem egy másikat. No de nem morgok, hiszen akadt belőle a dobozban.

   Csak aztán úgy voltam vele, hogy ha most azonnal nem marózom ki az anyagból ezt a lyukat, akkor később mégis mitől jönne meg hozzá a kedvem? Hogy nem ez a szőrős szélű lyuk lett éltem fő műve, az biztos! Legalábbis részemről kifejezetten merem remélni, hogy így van.

   Bár megoldottam a feladatot, de szerintem egy lítium akku töltője nagyon nem az a dolog (mármint az akku tűzveszélyessége okán), amit nekem piszkálnom kéne. Most már persze mindegy. Illetve dehogy mindegy, hiszen végre újra használható lett a gép, s közben még az általam barkácsolt Miniplex gépet is megjavítottam.
   Hogy még hány ehhez hasonló megbarkácsolandó apróságom van? Azt kérlek még csak neki sem merek állni felsorolni! Egy párszor amúgy már megtettem, csak sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a korábbi listáimnak eszük ágában sem áll kifutni!