Mikor ezt a ládát a szekrénybe a csiszolómalom béta verziójának alkatrészeivel betettem, akkor kettős érzésem volt. Míg az egyik szerint hamarost újra elő fogom venni, addig a másik szerint úgy, de tényleg úgy el lesz róla felejtkezve, hogy talán már sosem kerül elő!
   Hogy az utóbbi variációra rácáfoljak, talán még egy hét sem telt el, mire újra ide evett a fene. No nem azért, hogy a végleges verziójú csiszolómalom most azonnal összeálljon, hanem azért, hogy mire erre kerül a sor, addigra a megépítéséhez szükséges alkatrészek már mind ott legyenek a dobozban. Az mondjuk igaz, hogy a képen látható alkatrészekből már összeállítható egy működőképes csiszolómalom, csakhogy az is, hogy az alkatrészek zöme úgymond nagyon is újragondolandó.

   Vagy mint ez az apró motor, szétszedendő, kipofozandó. Forogni mondjuk forog, de emlékeim szerint mikor egy kormányból kiszereltem, akkor kipróbáltam víz alatt is, s már csak azért is jó lenne ránézni, nehogy a már végleges verziójú malomban adja fel.

   Ha már az előbb szóba került a feladás, akkor itt említeném meg, hogy nem sok híja volt, hogy a motor működtetéséhez szükséges trafó előtúrását - természetesen a látvány hatására - feladom. Mármint egyrészt azért, mert a trafós polc elé nagyon oda lett pakolva.

   Innen nézve azonban már igen. Mivel a hatalmas Orion 449-est és a VEF rádiót nehezebb az útból eltenni, mint a széket az ócska monitorral és az LCD tévével, így az utóbbiak elmozdítása mellett döntöttem.

   Hogy pakolás közben (mert most bizony az jön) ne álljanak belém a motorból kiálló alkatrészek, inkább kitettem a zsebemből, amiről remélem, hogy a munka végeztével nem fogok megfeledkezni.
   Hogy ebben a pincében komoly hajlamuk van a dolgoknak az elkeveredésre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az elígért Skoda könyv esete. Mármint azt valaki elkérte, mire fel előtúrtam, de valamiért nem vittem fel a lakásba, hanem idelent hagytam, mire fel a könyv úgy elkeveredett, hogy csak évek múlva került elő! Mindezt úgy, hogy mikor kerestem, akkor elsőre megtaláltam!

   Valami különös okból (ami valószínűleg az volt, hogy épp nem volt kedvem pakolni) teljesen megfeledkeztem róla, hogy mielőtt a széket odébb húznám (mármint ezt egyáltalán megtehetném), előbb még vissza kell tennem a helyére azokat a dobozokat, melyek egyikéből a ma bemutatásra kerülő motor is előkerült.

   Mert ugye ha nem teszem őket vissza a helyükre, akkor egyszerűen (és még bonyolultan sem) nem lesz hova odébb húznom a széket. Miután ezzel az akcióval megvoltam, a nagyobb méretű villanymotorokat tartalmazó fiók is a helyére került.

   A többi doboz rakosgatása közben (mert voltak még a mutatottakon felül is szanaszéjjel rakva rendesen), egyszer csak előkerült ez a mosógépből kitermelt ékszíjtárcsa. Ez az alkatrész nem úgy jön ide, hogy a villanymotor bemutatásához, vagy a csiszolómalom megépítéséhez kell, hanem úgy, hogy a minap feltúrtam érte a másik pincét, ahol persze nem találtam, már eleve nem is találhattam meg.

   Hogy el ne felejtsem átvinni, kitettem a folyosói szekrényre, ahol is megtaláltam a daráló motorját. Ez kérlek úgy került ide, hogy bár még valamikor napokkal korábban elindultam vele a fásból a lomos pince irányába, csakhogy a bicajom csomagtartójánál tovább valamiért nem jutott. Másnap meg, mikor a villanyt fel sem kapcsolva, mondhatni megszokásból kikaptam a bringát a helyéről, mivel épp a lábamra esett, fociztam a motorral egy váratlanul kellemetlent. Mármint a daráló áttételes motorjával.

   Azért ide néztem be először, mert ugye hátha akad a polcon egy olyan 9 voltos dugasztáp, mint amit a ma bemutatásra kerülő motor táplálásához megálmodtam. Mivel a dugasztápokat nem ezeken a polcokon tartom, így ennek csak nagyon kevés esélye volt.

   De legalább ez a méhsejt tekercselő gép előkerült, hogy megnézhessem rajta, mégis miféle görgőket kell hozzá beszereznem. Mint az látható, a görgők nem fémépítőből, hanem kutyaközönséges WC gumilábból készültek. Ettől persze én még bármi más, a feladatra alkalmas méretű görgővel pótolhatom őket.

   Hiába van ebben a rengetegben több tucatnyi olyan trafó, ami akár áttekercselés nélkül is képes a motor táplálására, ha egyszer egyrészt nincsenek rajtuk feliratok, másrészt valamiért dugasztápot álmodtam meg. Természetesen a plusz polcokat is átnéztem, de sajnos azokon sem akadt a keresett dugasztápból.

   Mire fel kénytelen voltam a dugasztápos doboz elől mindent átrámolni a trafós polcok elé. Mikor azt látom, hogy valami ennyire el van torlaszolva, olyankor mindig nekiállok arról álmodozni, hogy ez egyszer nem így lesz. Mármint a ki tudja hány év alatt felhalmozott rengeteg kincsem közül valamikorra egyszer csak annyi mindent pusztítok el, hogy a helyükre oda fognak férni azok a dolgok, melyektől ezen a képen tulajdonképpen még a tápegységes doboz sarka sem látszik.

   Épp úgy, mint ahogy a már létező mérőkábeles doboz is kapott egy jól olvasható feliratot. Ennek a doboznak (de inkább nekem, mikor keresem) szerencséje van, mert ugye nincs elétéve semmi. Vagyis ha kell belőle valami, akkor egyszerűen csak előkapom, átteszem az asztalra, majd a doboz tartalmát akár teljesen kiborítva szemlélhetem meg.

   Már persze csak akkor, mikor épp szabad az asztal. Mármint arról az asztalról van szó, amit ezen a képen nem igazán látunk. Bár az N313-as oszcilloszkópot és az X bemenetét már rég megmutattam, épp mint ahogy a jobbra látható ventilátort is, a 71DA2 alapműszerekről már nem is beszélve, de a koszos elejű, meg a három középmechanikás videót még nem. A spektrumanalizátoros mélyládát sem, meg a Samsung lézernyomtatót sem. A csíptetős géplámpát pedig még nem raktam össze.
   Bár tudom, hogy ebből az iszonyú kupiból hogyan lesz egyszer rend (már ha ez majd tényleg megtörténik), azt azonban még csak jósolni sem merem, hogy mégis mikorra. Mármint volt már nekem erre annyi magamnak adott határidőm, hogy azokat még csak számba venni is sok!

   Na most ami még szintén sok (pontosabban szólva sokk), az a lomos pince padlójának szinte teljes fedettsége. Na ezért nincs rajta mit csodálkozni, hogy a szerző a jobb alsó sarokból indulva miért nem jut el addig a dobozig, amiben azokat a nagyobb méretű vaslemezeket tartja, melyek az anyagok szétválogatása című projekt keretében most még teljes összevisszaságban vannak.

   Mivel már eleve úgy jöttem le, hogy a mai nap a pakolásé és a turkálásé lesz, gondoltam beteszem végre a polc széléről a saját dobozába azt a néhány tekercs kóbor magnószalagot. Ez az akció végül azért hiúsult meg, mert bár már a szalagos doboz is feliratozott, az azonban nem került elő.

   Ez itt már a fáspince, ahol is azt a dobozt mutatom, amibe az esztergára áttételt építős projekthez összegyűjtött alkatrészeket őrizgetem. Mármint a minap ebből nem került elő a korábban mutatott hatalmas fekete szíjtárcsa.

   Bár ez a kísérlet jelen pillanatban még nagyon is elhamarkodott volt, de attól még képtelen voltam megállni, hogy a szíjat és a tárcsát oda ne próbálgassam az esztergához. Meglepő módon nagyon úgy néz ki, hogy stimmelnek a méretek, ami persze nálam még semmit sem jelent.

   Mivel az adott pillanatban éppen ott álltam, azért képtelen voltam megállni, hogy a főképp szerszámokat tartalmazó polcaimat is meg ne örökítsem. Bár már rengeteg mindenem van, például bekerült a régi céges fúrógép az állványába, ami még egy a munkapadhoz illeszkedő talpat is kapott, és még a fiókok is elkészültek a polcba, a felsőmarót azonban még nem építettem be a csiszolópadba. Ráadásul még csak meg sem néztem, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Viszont a fűrészgép pengetámasztója, meg a ferde rátét legalább már megvan.
   Ilyenkor (mármint olyankor, mikor számba veszem az elmaradásaimat) azzal szoktam magamat bíztatni, hogy de már mennyi minden elkészült. Mikor meg túl jól érzem magam, akkor meg azzal, hogy még mennyi minden nem. A tálcák alatti fióksíneket bámulva például az jutott eszembe, hogy az esztergakéseknek minap megálmodott külön bejáratú fiók sincs még kész, pedig az azért nem lesz egy nagy munka. A tűreszelőknek pedig még se nyelük, se tartójuk nincs!

   Mivel mára tényleg csak annyi volt betervezve, hogy a képen látható két dolgot odateszem az eltehető munkalapra, mondhatni meg lehettem magammal elégedve. Mármint azért, mert ekkor még csak délelőtt volt. Mikor rájöttem, hogy a jelfogó meghúzási időmérőt már megint elbarikádoztam, egy kissé ugyan letörtem, de ezt az érzést jótékonyan feledtette a szokásos ebéd utáni alvás.

   Az azért minimum érdekes jelenség, hogy a motort az asztalhoz a különböző oldalaival odafogva, az meglehetősen eltérő hangokat ad. Már csak ezért is érdemes belenézni. Mármint azért, nehogy ebből a jelenségből majd akkorra legyen valami baj, mikor a motor már rég be lett építve a helyére.

   A vasreszelék alkotta felálló szőrök kevésbé zavarnak (bár azok sem mutatnak valami jól), mint a behajtott fül mellett kiálló drótok (amúgy fülek, hiszen a másik oldalon is van belőle egy), mert utóbbiak tuti beleállnának az ujjamba, mikor majd a viszonylag vastag lemezt visszagörbítem.

   Mivel amúgy is volt rajta mit forrasztani (lásd a rövid színes vezetékeket), már kaptam is elő a pákát. Miközben a páka melegedett, az első gondolatom az volt, hogy már megint össze fogom maszatolni az asztalt (mármint gépzsírral, rozsdával és gyantapöttyökkel), míg a második az, hogy ha már egyszer elkészült, akkor odateszem magam elé a forrasztópadot.

   Bár a vastag lemezfülekkel komoly csatározásba bonyolódtam, de végül győzött a több évtizedes a rutin. Mindeközben a motor forgórészén látható rozsdafoltok egyértelműen a korábbi vízbemerítős kísérletem szomorú eredményei.

   Kihúzom a középső asztalfiókot, és már vehetem is elő belőle a kommutátor megigazításához szükséges nagyon finom szemcseméretű polírpapírt. Annyira szeretem, mikor minden ott van a kezem ügyében...

   Miközben a kommutátort szabad szemmel nézve az teljesen fényesnek tűnt, addig a fényképezőgép lazán előhozta a hibáit. Mikor ezt a képet megláttam, addigra a motor persze már rég össze volt szerelve.

   Amennyiben készítenék hozzá egy csapágyházat, akár fából, a jelenlegi perselyt pedig kiütném, akkor épp mint ahogy a múltkor csináltam, úgy ez a motor is kaphatna egy csapágyat. Mármint golyóscsapágyat.

   Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy a ki tudja miért az előszobában felejtett szíjtárcsát, a Terta 811-es magnóból bontott szíjat, meg persze a frissen kipofozott motort össze ne fogjam. Miután erre ráuntam (amúgy meglehetősen sokáig tartott), azzal kezdtem el múlatni az időt, hogy különböző görgős megoldásokat dolgoztam ki, mégpedig a szíj fölös hosszának felemésztésére.

   Persze az lenne a legegyszerűbb, ha vennék egy kisebb szíjat, kiejtve a körből a balra látható hurkot, és akkor mindjárt szükségtelenné válna a különféle görgőkkel történő mókolás.
   Ezt az elképzelésemet kisvártatva felülírta az a tény, hogy a motorra szerelt apró szíjtárcsán hajlamos megcsúszni a szíj, ha csak kis felületen érintkezik. Márpedig ha oda esik a motor tárcsája, mint ahol a szíjon a keresztezés látható, akkor ugye ezek ketten tényleg csak egy rövidke felületen érintkeznek.
   Ez most azért lényegtelen, mert a pincében a háttérben épp nagyban ott tartok, hogy készítsek-e a különféle méretű csapágyakra különféle méretű szíjtárcsákat. Mármint bármire bevethető terelőgörgőként. Mivel csapágy van, eszterga van, és még anyag is van, így már csak némi munkakedvre lesz hozzá szükség, valamint tudásra is, hogy legyen egy csomó görgőm.

   Hiába van benne rengeteg színes vezeték, ha egyszer ennek a fióknak komoly hajlama van a csalódás okozására. Mármint már megint nem találtam benne amit épp nagyban kerestem.

   Ez pedig egy olyan összeállítás, melyben a szerző arról tesz tanúbizonyságot, miszerint képes egy diódahíd lábaira odafogni két vezetéket, valamint egy csavarhúzó közbeékelésével egy tápcsatlakozó dugót is. Ráadásul mindezt egy kézzel, hogy közben egyrészt fényképezni is tudjon, másrészt legyen mivel ráfogni a motor tengelyére, hogy kiderüljön, hogy a motor a dugasztápról is elég erős-e. Jelentem igen, a motor a dugasztápról járatva is van elég erős.

   A motor ellenállásának lemérése a minap valahogy kimaradt. Erre amúgy nem azért volt szükség, hogy a mérésen felül még ki is tudjam számolni, miszerint I=U/R, vagyis 12/19=630 milliamper, hanem azért, hogy a motor tengelyének tekergetése közben lássam, hogy a kommutátor szegmenseinek ellenállása között nincs-e számottevő eltérés. Jelentem nincs, vagyis a motornak egyik tekercse sem szakadt, vagy akár rövidzáras.

   Mivel már minden számba vehető adatát tudtam, s már amúgy is ráuntam a motorral való szöszölésre, nekiugrottam a sebességszabályzó elkészítésének. Bár az áteresztő tranzisztoros megoldás lett volna egyszerűbb, én mégis az impulzus szélesség szabályzós mellett döntöttem. Nyitásképp előtúrtam hozzá a netről egy csomó rajzot, majd azokat ebben a magam firkálta változatban egyesítettem.
  Az R1+R2 / C1 állítja be a működési frekvenciát (az 1-10 k ellenállás az R1, a potméter pedig az R2), míg a C2 a belső referencia feszültséget hidegíti. Az 555-ös IC 3-as lábára kötött soros ellenállás az IC kimeneti áramát korlátozza (védelem), a tápfeszültség ágban található RC tag pedig a motor keltette zajt nem engedi rá az IC-re. Mivel a potméter ellenállása a tekergetés közben nem változik (mármint R1+R2 tekintetében), így az csak a kitöltési tényezőt változtatja, a frekvenciát azonban nem. A potméter lábaira kötött diódák lehetnek mondjuk 1N914-esek, miközben a motort áthidaló valami nagyobb teljesítményű, mert az "nyeli le" a motor keltette feszültségtüskéket.
   Az alkatrészek értékei azért nem fixek, mert azok -tól - ig értékét a különböző kapcsolási rajzokból lestem el. Kapcsolóeszközként amúgy nemcsak a felsorolt FET-ek jöhetnek szóba, hanem akár egy NPN tranzisztor is, bár a FET a kisebb csatorna ellenállása miatt jobb, mint egy bipoláris tranzisztor.

   Ez szerencsére csak azért volt így, mivel eddig még sosem éreztem szükségét, hogy a többi nyolclábú közül az 555-ös IC-ket különválogassam, most viszont megtettem. (lásd őket a bal oldali rekeszben) Annyi IC-nek még akkor is elégnek kell lennie, ha az összes részletet elszerencsétlenkedem!

   Az 555-ösökkel ellentétben FET-ből csak ezt a négyféle típust találtam. Ezen azért nincs mit csodálkozni, mert a FET kívül esik a szerző által eddig felhasznált alkatrészek halmazán, míg azért van mégiscsak, mert valaha több különféle PCM vonaltöbbszörözőt is felboncoltam, ami tömve volt FET-ekkel. Mivel kidobni nem igazán szokásom semmiféle újrahasznosítható alkatrészt, a következő alkalomra remélhetőleg megálmodom, hogy mégis hol a csudában tarthatom őket. Mármint idefent a lakásban nem igazán leltem nyomukat.

   Milyen dolog már, hogy mióta legutóbb erre jártam, még senki sem csinált rendet? Arról már nem is beszélve, hogy még a barna műanyag fiókba borított léptetőmotorok is elől maradtak.

   Jól sejtettem, hogy az éjjel megálmodott zöld szortimentek az asztalra épített pultban vannak, azt viszont már nem gondoltam volna, hogy egy szem FET nem sok, annyi sincs bennük! Ez számomra legalább olyan meglepő volt, amint az a másik tény, hogy a zöld szortimentből nemhogy egy, de mindjárt négy is akadt. Ezeket amúgy még valamikor évekkel ezelőtt találtam egy közeli susnyásban.

   Ezt a sárga szortimentet pedig úgy nagyjából a zöldek alatt. Mikor megláttam, mindjárt megörültem a benne sejtett FET-eknek, a csavarok látványa azonban gyorsan lelombozott.
   A bal szélső rekeszben amúgy nem azért van kétszer írva a hármas szám, mert elsőre nem sikerült (vagy nem fért volna mögé az ötös), hanem azért, mert azok nem négyes, hanem hármas átmérőjű csavarok. Ezek amúgy azért vannak itt, nehogy a hiányuk meghiúsítson egy építési projektet.

   Bár még rengeteg a hiányosság, például nincsenek gombok a dobozokon, így nagyon kényelmetlen őket a többiek közül kihúzni, de legalább már kaptak feliratokat, és persze beléjük is lett pakolva. Hogy megjavuljon a helykitöltési tényező, a polcos kapott néhány plusz polclapot, de ez már nagyon régen volt...

   Hogy az apró alkatrészek még annál is apróbb feliratait legyen esélyem látni, kellett volna egy plusz lámpa, amit odatehettem volna magam mellé. Amúgy az erre a célra tökéletesen megfelelő talpas lámpa épp ott virít a bal felső sarokban.

   Nyitásképp a doboz teljes tartalmát átborítottam egy tálcába, majd lekaptam a széket az akasztójáról, s ölemben a tálcával az összes alkatrész feliratát elolvastam. Ami nem FET volt, vagy feszültségszabályzó, azokat a háromlábúakat mind visszadobáltam a papírdobozba. Mikor végeztem, akkor rájöttem, hogy mit felejtettem odafent.

   Szerencsére a pincei vegyszeres polcon is akadt egy üres üveg, ami nagyszerűen bevált a FET-ek ideiglenes tárolására. Mármint nem akarom őket üvegben tartani, illetve szétszóródás ellen csak addig, míg felérek velük a lakásba.

   Mikor a különféle feladatok végzése közben idáig értem, mindjárt több dolog is eszembe jutott. Például olyanok, hogy bár a kezemben volt, de nem vettem ki az elkós dobozból egy a motor tápegységének szűréséhez szükséges 1.000 mikrofarád körüli elkót. Ugyanígy hiába álltam néhány centire a hűtőbordás doboztól, abból sem hoztam egy árva darabot sem. A számláló jelfogót viszont felhoztam, pedig a csiszolómalom által megtett fordulatok számlálása annyira értelmetlen, hogy azt a lehetséges funkciót így hirtelen már meg sem tudom indokolni!

   Mikor már szinte minden együtt volt az impulzusszélesség szabályzó projekthez, akkor beütött a ménkű, mégpedig néhány LM317-es feszültségszabályzó képében, ami ugye épp azt tudja, mint ami nekem kell, csak persze áteresztő tranzisztoros kivitelben, ami hiába disszipál többet, mint a nálánál sokkal korrektebb megoldás, mondhatni berántott, és már töltöttem is le az LM317-es adatlapját.
   Amit balra látunk, az mind 78xx (illetve 79xx) feszültségszabályzó, középen az egyéb feszültségszabályzók (például a már említett LM317-es), míg a jobb oldali halmaz a szerző úgy nagyjából összes nagyobb teljesítményű FET-jét tartalmazza.

   Amolyan közjátékként (melyek amúgy már kezdenek a projekt fejére nőni) végre nekiálltam és felboncoltam a jelfogó meghúzási időmérőket, mely műszerek a megtekintésük után az előszobába kerültek, mondván majd mindjárt lehozom őket ide a pincébe. A szignálgenerátor lehozása azért került előre, mert ennek ugye van egy jól megfogható füle.
   A képnek adott, mondhatni igencsak beszédes "csőd" cím amúgy többszörösen is érvényes. Míg egyrészt a pincei asztal felszabadítására tett kísérleteim csúfos kudarcba fulladtak (sőt, egyre csak nő rajta a kupi), addig az IC-hez foglalattal ellátott próbapanel felkutatására tett próbálkozásaim is rendre befuccsoltak. Ez úgy nézett ki, hogy hol azt mondtam, hogy ja, hát ebben, hol meg azt, hogy ja, hát abban lesz a keresett paneldarabka, de eddig még semelyik dobozból sem került elő. Mármint odafent a lakásban, mire fel kezemben a szignálgenerátorral lejöttem ide, majd nekiálltam a pincei dobozok feltúrásának.

   Kezdetben csak azokba nézegettem bele, melyek könnyedén elérhetőek voltak. No nem mintha a ventilátort, a gázpalack hordozót, vagy az ajtórésbe odakészített Grundig magnót bonyolult lenne odébb tenni. Mármint ezek mögött is vannak dobozok rendesen.

   Miután a földön történő ücsörgésre idővel ráuntam, a felül elhelyezett dobozokba is rendre belenéztem. Bár a "nyáklapok sorkapcsok" feliratú doboz tömve van nyáklapokkal, IC foglalatos azonban nem akadt benne, mire fel úgy megmérgesedtem, hogy átmentem a fáspincébe nyeleket gyártani a tűreszelőkhöz, ami amúgy első nekifutásra nem sikerült, épp mint ahogy az esztergakéseknek készülő fiók helyének meghatározása sem. Végül akkor adtam fel a mai napra szövögetett terveimet, mikor a csiszolómalom egy pont nullás verziójához szükséges két szíjvezető görgő harmadik nekifutásra sem sikerült. Mondjuk a harmadik legalább már egyben maradt, de minden irányból csálé lett, ami egy görgő esetében szerintem egyáltalán nem elfogadható tulajdonság.

   Miközben a párom képtelen megállni, hogy ne csináljon valami hülyeséget (most például vett egy hatalmas motkányt), addig az én önuralmam már akkora, hogy bármi csinálását meg tudom állni! Mármint már nagyon régóta nem nyúltam hozzá ehhez a cikkhez. Mivel a szétszedtem cikkek már évekre előre meg lettek írva, így ez nekem csak lelkileg okoz némi problémát.
   Hogy valamit azért mégiscsak haladjak a dologgal, gondoltam ha a valóságban azért még nem is, de legalább a számítógép előtt ücsörögve megpróbálom felderíteni, hogy mégis hol a csudában lehetnek a próbapaneljaim. Meglepő módon adott találatot a keresés, ami szintén meglepő módon az egyszer már megtekintett, konkrétan a hátam mögött található modulos fiókra mutatott.

   Ahonnan némi turkálás hatására mindjárt három IC foglalattal ellátott panel is előkerült. Hogy mégis mennyire néztem át a múltkor ezt a fiókot, azt a kérdést szerintem inkább ne feszegessük... A Rudolfos zokni pedig úgy került a képbe, hogy a párom ellenállhatatlan kényszert érzett a szereplésre.

   Én viszont még arra sem éreztem semmiféle kényszert, hogy a panelt, valamint az időközben csak úgy mellékesen talált kapcsolót és elkókat a dobozba porosodás ellen betegyem, ami amúgy nem igaz.
   Mármint az igaz, hogy nem tettem be őket, ez azonban nem a lustaságomból fakadt (á dehogy...), hanem az volt az oka, hogy ekkor még úgy gondoltam, hogy mindjárt ebéd után készítek egy skiccet a megépítendő áramkörről. Bár odáig simán eljutottam, hogy magam elé vettem a füzetet és a tollat, de akkorra már úgy kiszaladt belőlem az erő, hogy már annak is örültem, hogy legalább lefeküdnöm sikerült.

   Néhány nap elteltével, mikor egyszer csak valami csoda folytán úgy éreztem, hogy nekem márpedig most azonnal át kell rajzolnom a már meglévő elvi rajzot megvalósításira, hogy legalább azzal az apró részlettel meglegyek, semerre sem találtam egy második kockás füzetet, amire azért lett volna szükség, hogy azt odatehessem az első mellé. Ez kérlek annyira így volt, hogy minden egyes számba jöhető helyszínre benézve, nemhogy kockás, de tulajdonképpen semmiféle füzetet sem találtam. A keresett füzet végül innen, vagyis az egyik előszobai polcról került elő, ekkorra azonban már rég nem volt bennem hozzá erő, hogy idehozzam a füzet levételéhez szükséges létrát.

   Na így került megrajzolásra a skicc ebbe a megsárgult lapú franciakockás füzetbe, amibe amúgy nem rajzolni szoktam, hanem rajta valamit szétszerelni.
   Ebben a rajzban az az okosság, hogy ez már azt mutatja, hogy a próbapanelba dugott, felülről nézett 555-ös IC lábait mihez kell hozzákötnöm. Vagyis a nyáklap megtervezése majd még egy távolabbi feladat lesz. Már ha ezt a megoldást fogom véglegesíteni, és nem a LM317-el megvalósíthatót.
   Mivel eddig jó vagyok (mármint már minden szükséges részlet megvan), így a következő lépés az lesz, hogy bekapcsolom a pákát, apukám labortápját, az egyik szkópot, majd pikk-pakk felrakosgatom a próbapanelra az alkatrészeket. Ehhez persze az kell, hogy előtte jól aludjak, vagyis valamelyik reggelen legyen bennem elég vitalitás a feladathoz. Ez mostanában sajnos nagyon nem így szokott lenni...

   Mikor elővettem a füzeteket, a dobozból dugasztápot, a próbapanelt, alátettem a forrasztópadot, mellé a többi alkatrészt, majd bekapcsoltam a pákát, alig akartam hinni a szememnek, hogy végre sikerült idáig eljutnom.

   Mintegy félórai kitartó próbálgatás után kialakultak az alkatrészek végleges értékei. Az R1 értéke egy trimmer ideiglenes bekötésével lett maghatározva, épp mint ahogy az 555 és a FET közötti ellenállásé is. Utóbbi ha 100 ohmnál nagyobb értékű, akkor lazán tönkreteszi a motoron mérhető négyszögjelet. Míg C3 értékét az adta, hogy olyat találtam a pincében egy amúgy csavaros dobozban, addig C2 értéke a működésen nem változtatott semmit, így maradt az eredetileg betett 4,7 nano. A porméter pedig azért lett 22 kiloohmos, mert elsőre olyat vettem ki a dobozból, míg a nyilacska mutatta 10 kiloohmos ellenállás azért lett sorba kötve az egyik lábával, mert a motort nem kívántam állóra leszabályozni.
   Ami az egészben talán a legfontosabb, az a C1 értéke, amivel azért mentem le egészen 2,2 nF-ig, mert az annál nagyobb értékek esetében még hallottam a motorból a kapcsolási frekvenciát. Mármint hallhatóan sípolt a motor.
   Az elért eredményről annyit, hogy amennyiben teljes sebességre szabályzok, majd a motort szinte állóra lefogom, hogy a FET-en a lehető legnagyobb áram folyjon keresztül, azon semmiféle melegedést sem éreztem. Vagyis ha lusta leszek tenni rá, akkor a FET hűtőbordájának hiánya semmiféle galibát sem fog okozni.

   Bár úgy néz ki, mintha még mindig a labortápról járna, de már nem, mert idővel betettem az áramkörbe a diódanégyest, a szűrést, majd átkötöttem a bemenetüket a dugasztápra. Bár terhelés nélkül járattam, de míg legyűrtem az ebédre kapott hurkát és kolbászt, a dugasztáp még csak kézmeleg sem lett, épp mint ahogy a FET-en sem éreztem semmiféle melegedést.

   Miután mindent eltettem, ami a működéshez nem volt szükséges, mindössze ennyi maradt. A további lépések (panelkészítés) már nem a jelen cikk keretében lesznek megörökítve, hanem majd a csiszolómalom 1.0-ba fogom őket beleszőni.

   Mivel mire ideértem, addigra megtette hatását az ebéd, álmosan ugye meg nem lehet panelt tervezni (vagy ha mégis, az olyan is lesz), az alkatrészek normális panelra történő átszerelését tényleg képes voltam egy későbbi időpontra halasztani, mely tettem valószínűleg nagyon eltolta (mármint időben) a csiszolómalom 1.0 című projektem befejezési dátumát.