Ezt a csodaszép, pláne teljesen épnek tűnő lámpát a pincei folyosón találtam. Hogy a kedves lakók miért nem a kukába teszik a szemetet, az engem persze egészen addig nem zavar, míg az általuk már feleslegesnek ítélt kacatok közt ilyen kincseket találok. Az mondjuk igaz, hogy már akad valahol egy ehhez hasonló talpas lámpám, de attól még bármikor kellhet belőle egy másodpéldány Hogy már nem férek a teljesen értelmetlenül felhalmozott kincseimtől? Ez mondjuk igaz, csakhogy a gyűjtögetés már csak egy olyan mánia, amit igen nehezen ad fel az ember. Szerintem én például már nem élek olyan sokáig, hogy ez nekem azon kevéske idő alatt sikerüljön.

   Nyitásképp ezt a plitty-platty kapcsolót szedem szét. Azt mondjuk még nem mondtam, hogy miért, de persze elárulom. Nos azért, mert egy másvalaki által már kidobott, a pincefolyosón talált, vagy akár a kuka mellől visszahozott elektromos berendezésre mindenképp ráfér némi revízió. Mármint azért, mert ugye ki tudja miért lett az a valami kidobva.
   A múltkor egy olvasó mesélte, hogy lazán sikerült a garázsában felgyújtania az olajos szerelőaknát, mégpedig egy lomtalanításkor begyűjtött melegfújóval. Még szerencse, hogy a kocsi épp nem volt az akna fölött! Egy másik olvasó története szerint pedig egy szintén lomtalanításból visszatermelt videomagnó alakult át a szobában füstgéppé. Szerencsére nem gyulladt ki, épp csak a frászt hozta az új gazdájára. Szóval csak óvatosan a kuka mellett talált elektromos dolgok dugóinak konnektorba történő dugdosásával!
   Amúgy persze nemcsak az elektromos, de a többi kidobott dolog is veszélyes lehet. Még az ipari suliból valamelyik osztálytársam története volt, hogy az egyik szomszéd felült a másik szomszéd által lomtalanításkor kidobott biciklire, amin nem volt fék. Ez persze még nem lett volna olyan nagy baj, ha egyrészt nem indul el vele, másrészt az eset nem egy igen lejtős utcában történik, ahol fék nélkül még a kissé már lapos kerekű bicaj is megállíthatatlannak bizonyult.

   Ez pedig a másik. Mint az a jobb alsó vezetékszorító csavarnál látható, már megérte szétszedni! A kissé már kicsúszott vezetékvég zárlatot ugyan az adott helyen nem tudna okozni, de ívet tudna húzni, amitől aztán szerencsétlen esetben meg tudna gyulladni a műanyag. Vagy ha azt azért nem is, de elvetemedik, kinyílik a kapcsoló háza, a kihulló szikraesőtől pedig már simán kigyulladhat a lámpa talpa melletti subaszőnyeg. Ezek persze a legrosszabb dolgok amik bekövetkezhetnek, hacsak nem számítjuk a közvetlen áramütést. Például amennyiben ez a kapcsoló kétáramkörös módon lenne bekötve, s meglazultak volna a kábelt a kapcsoló házához odafogató csavarok (lásd őket jobb és bal szélen), vagy folyton rángatva lenne a kábel (ami már csak egy puszta takarításkor is simán előfordulhat), akkor a vezeték egy idő után kicsúszna a kapcsolóból, mégpedig szerencsétlen esetben úgy, hogy ott lenne a végén a 230 voltos hálózati feszültség. Ezt a kábelt aztán óvatlanul megfogva, a piszkálódónak (mi itt ez a lógó kábel ugye) igen megrázó élményben lenne része. Szóval amit én el szoktam követni az elektromossággal (bekapcsolva szerelt dolgok, meg műszerzsinórokon vezetett 230), az semmiképp sem követendő példa.

   Magát a lámpafejet azért kell apróra szétszedni, mert ha az izzófoglalat nincs benne rendesen rögzítve, vagy mondjuk csak félig volt beletekerve az a menetes rész, amibe az izzó tekeredik bele, akkor simán előfordulhat, hogy már össze van csavarodva a vezeték, ami aztán a melegtől egy idő után már könnyedén átmehet rövidzárba. Ez a jelenség nagyon jól látszik mondjuk a 846-os cikk keretében boncolt lámpa esetében.

   A 60W figyelmeztető felirat arról szól, hogy ugyan ne tekerjünk már a lámpa foglalatába ennél erősebb izzót. Na erre szokott a magyar ember visszakérdezni, hogy: Mér? Aztán mikor elolvad a lámpa, vagy kigyullad a ház, csak csodálkozik. No nem mintha az én asztali lámpámban valaha nem 150-es izzó lett volna...

   Már majdnem elkezdtem leszerelni a vaslapról a foglalatot (megjegyzem csak úgy egyszerűen rutinból), mikor szerencsére még idejében ráébredtem, hogy ezt nem kell. Mármint a képen látható alkatrészeket kettévenni.

   A foglalatból viszont biztosan megérte kivenni azt a részt (mármint ezt a részt), amibe a vezetékek végei vannak bekötve. Mert ugye az a két bezöldült réztuskó, az elrozsdásodott fejű csavarokkal, meg a porló szigetelésű vezetékek, azok ékes példái annak, amiről az előbb az elektromos hibák kapcsán beszéltem.
   Ezekre semmiképp sem lehet válasz, hogy az ember nem hagy felügyelet nélkül egy lámpát, mert ugye kifejezetten de. Például magam is úgy hagytam ezt a lámpát az ablakának berácsozására váró pincében, néhány órára többször is, mikor épp nagyban valami mással voltam elfoglalva a szomszédos pincefolyosón.

   Nagyon úgy néz ki, hogy nem sikerült elrontanom. Bár sokan ellenjavaltnak tartják a vezetékvégek leónozását (lásd a lámpa előtt heverni a pisztolypákát), de ez szerintem csak annyiban igaz, hogy a sodrott vezetéket nem szabad kövéren ónozni. Vagyis nem az a lényeg, hogy kívül vastagon álljon a drótokon az ón (pont, hogy ne álljon), hanem az, hogy belül az ereket összetartsa. Mert ugye ha nem így van, akkor a csak úgy egyszerűen (mármint közbetét lemezke nélkül) nekitekert csavar simán széttrancsírozza a vékony rézszálakat. Az érvéghüvely persze egy jobb megoldás, már ha épp kéznél van a megfelelő külső és belső átmérőben.

   Ez itt az izzó belseje. Vagyis ami remegést az izzó fényén korábban láttam, azt nem kontakthiba okozta, hanem az, hogy a burán belüli apró halogén izzó - persze külső behatásra - egy kissé leng a lábain.

   Na ez nem az! (mármint a motor és a bicaj közötti rés) Mikor már épp kezdtem volna mégis valamiféle megelégedettséget érezni (mármint azért, mert a lámpát úgy sikerült elhelyeznem, hogy tulajdonképpen semminek sincs útban), hirtelen rájöttem, hogy mégis. Mármint nem úgy mégis, hogy itt valaminek mégis útban van, hanem úgy, hogy mégis miért nem vittem vissza oda, ahonnan elhoztam.

   Mármint ide, a 2/3-as lakás pincéjébe, ahol majd szükségem lesz rá, mikor belecsavarozom az ablakba a rácsot. Ide persze jó lenne a steklámpa is, csakhogy az most az új útszóró sós pince hátulját világítja be, mert oda még nem szereltem világítást. Mármint azért nem, mert még nem néztem át a nemes célra kinézett hajólámpákat, hogy rendben vannak-e. Pontosabban szólva ez úgy van, hogy már van két hajólámpa, egy mennyezeti kerek, egy burás egyenes, és egy burás ferdén álló is. Én meg csak bámulom őket a tőlem megszokott határozatlansággal, mert nem tudok közülük választani...