Bár a jobbra látható táblázat fejlécében már 2019-es dátum szerepel, azonban a balra látható felsorolós társának eltakart részein még 2018-as dátumok is vannak, az elkészületlen tételekről már nem is beszélve!
   Hogy minek csinálok magamnak ilyen kis listákat, ha aztán nem kerekítem őket egésszé? Talán azért, mert ha nem lennének, akkor konkrétan nem vennének rá akár csak a puszta látványukkal is, hogy ugyan csináljak már végre valamit.

   Van olyan ikonikusnak mondható tárgyam, mint mondjuk ez a sárga füles, aminek csak nagyon lassan érek oda a szétszedéséhez. Mivel ez épp megtörtént, gondoltam leviszem a pincébe, ahol is választok helyette egy másik régi adósságot.

   Ez a rövidke videó abból a nagyszerű alkalomból készült, mikor is végre megtaláltam a már ki tudja mióta keresett Harkov villanyborotvát. Az mondjuk lehet, hogy a sorrend nem stimmel, ami persze szintén azt mutatja, hogy micsoda szinten áll nálam a káosz. Már úgy értem, hogy a már ki tudja mikor megnyitott szétszedések anyagait illetően.

   Ezt villanymotor a saját Harkov villanyborotvámból szedtem ki, majd valami érthetetlen okból kifolyólag áttekercseltem. Mikor ez történt, akkor persze még biztosan volt rá valami nyomós okom (vagy egyszerűen csak játszottam), de ez mára persze már rég a feledés homályába merült.

   Arról viszont nem feledkeztem meg (ja, de), hogy a borotvaszerelős projekthez feltétlenül szükségeltetik egy doboztető is. Elsőre mondjuk lent maradt, de idővel ez is felkerült.

   Mármint ide fel, az azóta már rég bemutatott CB24-es telefonkészülék mellett elhelyezett dobozra. Hogy mégis minek a borotvákhoz egy doboz? Természetesen még véletlenül sem azért, hogy legyen őket miben tartanom, hanem azt találtam ki, hogy legalább az egyikkel ki fogom próbálni, hogy működik-e a víz alatt. No nem mintha a kádban úszkálva szeretnék borotválkozni, hanem csak úgy egyszerűen játszásiból, mint ahogy a régi borotvám villanymotorját is áttekercseltem.

   Az előző kép készülte óta mindössze kilenc hónap telt el, és hopp, már itt is vagyok! Mint az a borotvák körüli tárgyakból kiderül, az időközben feldolgozott CB24-es telefon le lett cserélve a jelfogó meghúzási időmérőkre, valamint a Werra fényképezőgépre, és egy alumínium membrános hangszóróra.
   Természetesen a kép közepén díszelgő forgatógomb fából történő elkészítésének történetét is el fogom mesélni, de azt csak majd csak néhány hét múlva, mikor az előre beírás szerint kitűnő művem is sorra kerül.
   Ha már szóba került a sorra kerülés, akkor itt említeném meg, hogy mikor ez a kép készült, akkor szent és megszeghetetlennek gondolt ígéretet tettem magamnak arra, hogy másnap korán reggel a villanyborotvák elbontásával nyitok. Hogy mi jött közbe?

   Nos az, hogy aznap este reám tört a falánkság, és úgy bevacsoráztam, hogy az még tőlem is szokatlan túlzásnak minősült, pedig nekem sokszor inkább a vacsora a főétkezés, nem pedig az általánosan elfogadott ebéd, ami mondjuk nem valami egészséges szokásom.
   Balra pihe-puha, enyhén paprikás szalonna látható, az azt követő tálban pedig libazsír, alul egy vastag rétegnyi barna és sós lesült résszel. A tál felett a dobozban tepertő, mellette a bögrében tej. A kék peremű dobozban sajtos pogácsa van (mint ahogy a jobbra lent látható tányérban is, csak ott már szétszaggatva), a félliteres bögrémben pedig tea.
   Azzal nyitottam, hogy kijöttem a konyhába, betettem a vizet a teához a mikróba melegedni, majd míg a filter ázott, széttéptem egy pogácsát. Ebből a felállásból talán még nem lett volna baj, csakhogy eszembe jutott, hogy sajtot is szoktam a teához rágcsálni, így szeleteltem belőle a pogácsa mellé. Mikor a sajtot a hűtőbe visszatettem, megláttam benne a szalonnát, a zsírt, a tepertőt, meg ugye a kenyér héjához a tejet, mely kombinációnak - hiába volt a pogácsa képében a vacsora már odakészítve az asztal sarkára - valahogy képtelen voltam ellenállni. Mindezekre fel, illetve még előttük, megittam a még meleg pogácsákhoz vagy fél liternyi kólát. A rettenetes mennyiségű étel és ital persze megtette hatását.
   Nyitáskép a vérnyomásom esett le annyira, hogy majdnem elaludtam tusolás közben, amit aztán úgy egy jó óra alvás követett, csak aztán felébredtem a sötétre főzött teától, amihez gondolom hozzáadódott a kóla koffeinje is, ami végül azt eredményezte, hogy órákon át forgolódtam.
   Mikor végre sikerült elaludnom, akkor jött a bezabált nem kevés pogácsa, ami valószínűleg a benne lévő tartósítószer miatt van rám rossz hatással. Mondjuk ez az amúgy bolti mélyhűtött pogácsa a szintén bolti leveles tésztához képest smafu, hiszen ez csak görcsöket okozott, míg a leveles tészta nagyon meg tud zavarni, és ez nem a gondolkodási képességeimre értendő. Mondjuk így is voltam az éjjel néhányszor vécén, de azon a bevitt másfél liternyi folyadék tükrében igazán nem volt mit csodálkozni. Na így esett, hogy a másnap reggelre betervezett koránkelés valami különös okból 11 óra utánra csúszott.

   Hogy valaha nekem is volt egy Harkov villanyborotvám (mármint a ma boncolt már egy piacon vásárolt példány), azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a szerző borotvájának kábele még mind a mai napig ott lóg a háta mögötti polcoson. Bár nem igazán passzol hozzá, de attól én még erről járatva használtam a Braun, és már az azt megelőző villanyborotvámat is.
   A kábel amúgy nem azért nem lett lecserélve, illetve lóg még mindig a polcról, mert lusta vagyok (á dehogy), hanem azért, mert a másik vége a polc mögött van bedugva, mely konnektorhoz csak úgy lehetne odaférni, ha először kipakolnám, majd eltenném az útból a polcost. Ez amúgy lehet, hogy a közeljövőben meg is fog történni, mert időközben már meg is vettem a bútor oldalának kicsinosításához szükséges famintás tapétát.

   Mikor a két céltárgyat közelebbről megszemléltem, annak hatására majdnem két különálló cikk lett belőlük. Mármint azért, mert míg a fekete villanyborotva neve valóban Harkov, addig a barna dobozban egy hozzá ugyan nagyon hasonló, de attól még Moszkva fantázianevű példány lapul.

   Míg egyes alkatrészek a zavarszűrést, úgy mások azt a célt szolgálják, illetve most már persze csak szolgálták, hogy az amúgy 110 voltos motor 220 voltról is üzemeltethető legyen.
   A kapcsolási rajzot mondjuk nem volt kedvem feltérképezni, ami valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a két villanyborotva szétszedésének az ebéd utáni félálomban álltam neki.

   Ez nemcsak azért borotvacsatlakozó, merthogy az a neve, hanem ez tényleg egy borotva csatlakozója, ami persze - mivel orosz - a világ más tájain gyártottakkal nem igazán kompatibilis.

   Balra az orosz, míg jobbra a világ más tájain szokásos méretű borotvacsatlakozó látható. Ez a különbség nemcsak azért különös, mert két alapvetően azonos célú csatlakozó nem kompatibilis, hanem azért is, mert az oroszoknak amúgy szokásuk volt pofátlanul bármit lemásolni.
   Az apró különbség talán azon gondolatmenetet követve keletkezett, hogy ha azok a k*rva kapitalisták el is foglalják Moszkvát, de amolyan aljas kis bosszút létrehozva, azért csak ne tudják már használni a szovjet mintájú kábeleket.

   Szegény motornak attól van ilyen különös, mondhatni szenvedő tónusú hangja, mert a forgórész tengelye nem csak úgy egyszerűen forog a lyukban, hanem annak felületén kering, vagyis prellezik. Ezen ugyan időlegesen segít a kenés, de egy kevéske zsír vagy olaj a szétkopott perselyt persze már nem gyógyítja meg.

   Mint az a jobb oldali szitán látható, semmi sem tart örökké. Mármint idővel elkopott, majd át is szakadt a szita, mely jelenséget majd mindjárt közelebbről is megmutatok.

   Csak előbb még megmutatom hátulról. Ebből a szögből amúgy látszania kéne a szita résein át a fehér háttérnek, csak szegény masinába annyira belenőtt a mocsok (arczsírral összeállt szőr), hogy tiszta csoda, hogy a motor még ennek ellenére is el tudott indulni. Hogy valóban forgatta-e a késeket, azt mondjuk nem ellenőriztem. Mármint olyan nincs, hogy én ezt a mocskosságot bármiféle szőrömnek nekitoljam.

   Mivel az előbbi képen látott jel itt is szerepel, így kiderült, hogy jól, mármint nem fordítva fényképeztem le. Amúgy a borotva azért működtethető akár egyen, akár váltóáramról, mert univerzális villanymotor van benne, aminek ugye mindegy a polaritás, így váltóáramról is működik. Vele ellentétben a direkt hálózati üzemű rezgőkéses villanyborotva mindenképp váltóáramot igényel.

   Hogy egy másik titokról is lerántsam a leplet, elárulom egyrészt azt, hogy időközben megebédeltem, majd az éjszakai alvás helyetti hánykolódást egy kiadós délutáni szundítással pótoltam. (lásd az órán a késő délutáni időpontot)
   Aztán ott van még másik elárulandó titokként az is, hogy bár tisztára úgy néz ki, mintha a Harkov villanyborotvát szedtem volna szét előbb, ez azonban nem így volt, hanem csak miután utánanéztem, hogy a másik borotva nemcsak Moszkva, de Harkov néven is létezett, végül újra egybefűztem a képeket, s a Moszkváról szólók kerültek a cikk végére. Vagyis azért látható a Harkov borotva az óra mellett, mert félretoltam, míg a Moszkva fantázianevű társát felboncoltam.

   Bár erősen rezgett a léc, hogy nekiállok és kedvenc szokásomhoz híven ezt is kimosom, akár így egyben is, de végül - mikor újra megláttam rajta az átszakadt szitát - visszatértem ahhoz a tervemhez, hogy elbontom. Ezzel persze kiesett a cikkből az a korábbi tervem, hogy a borotvát víz alatt járatva is kipróbálom.

   Átkapcsoltam 110 voltra, majd kipróbáltam szegénykét a tápegység 70 voltos kimenetéről. Bár működött, de erről nem készítettem videót, mondván jó lesz az akkor is, ha már csak a puszta motor maradt meg a borotvából.

   Az átszakadt szitával nemcsak az a baj, hogy a nagyobb résen már nemcsak a szőrzet, de az ember arcbőre is átfér, amibe persze a kések durván belebarmolnak, hanem az is, hogy a sok kis apró pengévé változott szita már így magában állva, pontosabban szólva az arcon tologatva is képes széttépi a bőrt.
   Egy ilyen durva hibára persze oda kellene figyelni, és még bőven látszana is, ha a felhasználó használat után nekiállna kitakarítani a gépet. Mert ugye ha nem teszi, akkor szerencsétlenje csak csodálkozik rajta, mégis hogy volt képes az arcát még egy villanyborotvával is összekaszabolni.

   Hátha van alatta valami alapon, letéptem a gép oldaláról a pajeszvágót. Bár a rugó felhajtásával tovább is boncolhattam volna, ez azonban akkor és ott nem jutott eszembe, csak az, hogy ezt így ahogy van, egyből átteszem a szemetesbe.

   Miközben a kép közepén látható világosabb színű pöcök a pajeszvágót mozgatta meg, addig a tőle jobbra és balra látható íves formák a szerző fantáziáját. Mármint úgy gondoltam, hogy azokhoz mindenképp kell tartozzon egy-egy csavar is.

   Ebben a képben az a szokatlan, hogy a fényképezőgép épp fordítva dolgozott, mint ahogy szokott. Mármint általában az van, hogy a gép elektronikája a szerinte lényegtelen részleteket hajlamos a képről eltűntetni, most viszont előhozta őket, ugyanis az a két csavar szabad szemmel nézve teljesen beleolvadt a háttérbe.

   Miután a két csavart kitekertem, a borotva végre kettévehetővé vált. Ezt úgy kell érteni (mármint azt, hogy végre), hogy a két csavar kitekerése előtt - mivel nem engedett - egyre durvábban feszegettem.

   Kicsit távolabbról nézve úgy tűnik, mintha szivacs, esetleg szétmállott filc lenne, de az bizony mind szőr! Már csak ebből is kiderül, hogy jelen borotva gazdája idővel teljesen elfelejtkezett a gép takarításáról. Mármint ennyi szőr csak úgy juthat be a már-már teljesen zárt dobozba, ha megtelik a sziták mögötti tér, s a szőr nem tudván hova menni, valahogy mégiscsak betüremkedik a késeket meghajtó tengelyek mellett.

   Bár el nem tudom képzelni (amúgy persze de, csak az összes ötletem durván erőltetett volt), hogy mégis mi a csudára kellene nekem egy akár 110 voltról is üzemeltethető pici villanymotor, de attól még így ahogy látod, eltettem.

   Gondoltam kész, ennyi volt, villanyborotva letudva, csak ugye ott volt még a másik. Mármint nem itt, és persze nem most, hiszen azt már szétszedtem, csak ugye utólag átrendeztem a képek sorrendjét.

   Bár minden projektet az elejétől a végéig próbálok végigvinni, azonban az, hogy ez valóban sikerül, na az bizony ritka eset. Most például a Harkov borotva hálózati kábele maradt itt, amire mindenképp ráfér egy alapos mosogatás, mielőtt beteszem a többi közé. Na jó, akkor nem be, hanem csak oda. Mármint fellógatom a tőlem jobbra található fürdőszoba ajtajára, amin ha nem is erre a célra, de van egy kábellógatásra is alkalmas fogastartó.

   Míg az előző villanyborotva szerepel a kiadásaimat tartalmazó táblázatomban (2012 szeptemberében vettem, potom 100 forintért), addig ez a másik nem. Bár megesküdni nem mernék rá, de ennek valószínűsíthető oka az, hogy ezt a borotvát ajándékba kaptam, mégpedig egy BRG üzenetrögzítőhöz. Na most ha nem ezt kaptam a rögzítőhöz, akkor az 1407-es cikkben boncolt másik, amúgy szintén barna, csak szögletes bőrtokban lakó villanyborotvát.

   Ennél a korábbi változatnál a feszültségváltó kapcsolója nem a borotvába, hanem a villásdugóba került. A kábelt összefogó műanyag gyűrű pedig nem hajlékony, hanem merev!

   Mint ahogy a másikon, úgy ezen is van valami jel, csak persze más. Ez amúgy valószínűleg a gyártó jele, ami azért más, mert maga a gyártó is más. Ez meg azért van, mert a szovjetunió egy annyira hatalmas ország volt, természetesen központi pártutasításra működő iparral, hogy több gyáruk is volt ugyanarra a feladatra. Mármint azért, nehogy az legyen, hogy mondjuk Ukrajna (vagyis a borotvagyár) lebombázása esetén egy idő után mindenki szőrös maradjon.

   A néhai Gelka, Javszer, és más hasonló szervizekben dolgozó kollégák tudnának róla mesélni, hogy az ügyfelek milyen elképesztő állagú dolgokat voltak képesek bevinni a szervizbe, természetesen hozzáfűzve, hogy a múltkor még rendben működött. Gondolok itt a fényerejét vesztett, amúgy persze csak vastag nikotinréteggel fedett képcsövű tévére, vagy a ciszterna mélyéről egy év eltelte után előkerült táskarádióra.

   Miután az összes alkatrészt legalább úgy nagyjából megtakarítottam, úgy döntöttem, hogy ezeket újra összeszerelve fogom eltenni. Meg ne kérdezd miért, elteszem és kész!

   Mivel a villásdugó több helyen is törött volt, ezért úgy döntöttem, hogy a csinos Moszkva felirat ellenére sem tartom meg, és már szedtem is ki belőle, amit csak lehetett.

   A hálózati kábelről képtelen voltam eldönteni, hogy az összesodort erei súrlódás ellen gyárilag lettek bekenve valamivel, vagy a köpenyt alkotó műanyagból az idők folyamán egyszerűen csak kioldódott valamiféle zsír.

   Bár így szétszedett állapotában is be mertem volna dugni a 230-ba, csakhogy már levágtam a kábel másik végéről a dugót, amiben ugye ott voltak a feszültséget csökkentő alkatrészek. Ettől persze még ugyanúgy be mertem volna dugni...

   Miután levágtam róla a hálózati kábelt, majd rácsíptettem a motor lábaira a műszerzsinórok krokodilcsipeszeit, már nem hálózatról, hanem a labortápomról járattam. A feszültségszabályzás hatására kiderült, illetve kiválóan hallható, amint a motor tengelye valósággal vergődik a perselyében. Vagyis bár csinos kis motor, de annyira kopott, hogy nem újrahasznosítható. No nem mintha építeni terveztem volna belőle valamit, a motor szintén kopott párját pedig már amúgy is elraktam.

   Mivel nem, vagy csak nagyon ritkán szoktam borotválkozni (mert megtanultam elviselni, hogy szőrös vagyok), így a villanyborotvák elpusztítása egyáltalán nem ütött szíven.

   Amit ezen a képen látunk, az a motorból a boncolása közben kiesett három szénkefe, mely tényben az a csodálatos, hogy egy motorba alapvetően csak két szénkefe való. Direkt megnyomkodtam őket, hogy tényleg szénből vannak-e (mármint nem gumi-e valamelyik), de mindhárman keménynek bizonyultak!
   Elképzelésem valóságtartalmáról persze nem tudok meggyőződni, de szerintem akkor is úgy van, hogy a szovjet pajtások ezzel a különös trükkel már megint azokat a gonosz imperialistákat szerették volna megtéveszteni.

   Ez persze nem fog vele megtörténni, mert ezek az alkatrészek a szemetesbe kerülnek. Már csak azért is, mert ugye a másik motort (valami rejtélyes okból kifolyólag) elraktam.

   Bár hosszasan győzködtem róla magamat (kell, igenis kell neked Géza ez a csinos kis elektromágnes valamire), azonban nem bizonyultam elég meggyőzőnek, mire fel ez a részlet tényleg a kukába került, pedig amúgy jó lett volna mondjuk demagnetizálónak, mely felhasználási lehetőség persze csak jóval később jutott eszembe.

   A Moszkva villanyborotva műbőr (de az is lehet, hogy valódi bőr) tokját viszont megmentettem, mondván olyan nincs, hogy a pincében ne találnék számára valami lehetőleg értelmes feladatot. Na most ha mégsem találok, akkor még mindig ráérek odalent kidobni, bár a sárgára festős 5 című projektem keretében épp nagyban fog a festék a szemetesnek használt mosófazékon...