A múltkor a piacon egy olvasóval összeakadva, Ő kimondta azt, amit az írásaimról néha magam is gondolok. Mármint azt, hogy a felvezetés és a körítés néha érdekesebb, mint maga a téma. Pláne néha még több is a mellékszálakról készült kép és szöveg.
   Mint az már csak ebből a rövidke felvezetésből is sejthető, ez a mai cikk is pont ilyen felépítésű lesz. Az alább látható képeket amúgy nem én rendeztem ilyen sorrendbe, hanem a valóságban is így történtek meg.
   Bár a katicás fahordó szatyorban egy Schneider és egy dyras táskarádió van, meg valamiért egy palacknyi víz, de ettől én még a szovjet gyártmányú N313-as oszcilloszkópot gondoltam ki mi témának.

   A víz amúgy a margarinos dobozban gyűjtögetett szappandarabok feloldásához kellett, mely oldatba később valami alkalmas súrolóport keverve, házilag szeretnék csiszolópasztát előállítani. (de csak mert a boltit túlzottan drágának találtam) Hogy egyszerűen csak fűrészport keverek bele, vagy őrlök homokot a még el sem készült csiszolómalomban, esetleg valamelyik bolti súrolóport vetem be, azt ekkor még nem döntöttem el. Mármint ekkor még csak annyi volt meg az egész projektből, hogy a csiszolószemcsék hordozója a szappan lesz.
   Ahogy itt álltam, s épp nagyban azon törtem a fejem, hogy hozzak-e inkább a készülő elegynek egy jól zárható kupakú kávés üveget, egyszer csak motoszkálást hallottam, amit a szokásos "na bakker, már megint egerem van" mormogással reagáltam le. Mikor már épp indultam volna megkeresni az egércsapdát, szóval még idejében rájöttem, hogy most nem holmi egér volt a tettes.

   Miután megörültem, hogy nem lesz gondom az egérrel, átsétáltam a két rádióval a lomos pincébe, ahol is nyitásképp a Dédi rádiójára kerültek. Kezdetben úgy volt, hogy a Terta 922-es magnót is betekerem folpackba, hogy ugyan ne porosodjon már tovább, csak aztán ehhez nem találtam elég helyet, a folyosóra pedig (ami amúgy innen mindössze két méterre van) nem volt vele kedvem kisétálni.

   Bár rezgett a léc, hogy betervezett N313-as oszcilloszkóp ide vagy oda, én azért mégiscsak kiveszem ebből a szekrényből a BRG Mambó, vagy a Grundig, esetleg a Tesla B70-es magnót, de ez végül nem történt meg. Mármint azért nem, mert még számomra is meglepő módon, valami csoda folytán eszembe jutott, hogy valójában az N313-as oszcilloszkópért jöttem le.

   Amiről hiába tudtam, hogy hol van (amúgy az STB dobozok mögötti polcoson), nemhogy bemenni nem tudtam érte, de még csak látni sem láttam (nem tudtam behajolni), annyira el lett barikádozva ez a sarok. Persze ha a széket elhúzom, akkor a résen valószínűleg már be tudtam volna slisszolni a sarokba, csakhogy az azzal a veszélyjel jár, hogy a végén még leborítom az utcavégi szelektív gyűjtő mellett talált LCD tévét és monitort. Hogy ebből a kupiból hogyan lesz tavaszra rend (mármint ezt terveztem el), azt el nem tudom képzelni... Na jó, az elképzelés még csak megy, de a megvalósítás...

   Bár maga az N313-as oszcilloszkóp nem volt előkeríthető, azonban a hozzá épített X bemenet már jó előre oda volt készítve a polc szélére, mert azt már valamikor korábban megtaláltam. Végül ekkor sikerült eldöntenem, hogy bár ez csak valami apróság, de attól még ez, mármint a piros hasábba épített előerősítő lesz a mai téma.

   Ezzel az autóba való hűtőbordaerdő erősítővel azért szemezek (megjegyzem teszem ezt már hosszú hetek, de amúgy persze évek óta), mert most épp az ágyam végében állomásozik az a tápegység, amiről egyáltalán esélyem van beindítani.

   Mikor ezt a kosarat meglátom, olyankor hol azzal szoktam magamat bíztatni, hogy már csak néhány nap és kiürül, hol meg azzal szomorítom el, hogy ebből sosem fognak kifogyni a dolgok.

   Na ezért (mármint azért, hogy végre kifogyjon a kosárból az a rengeteg apróság) magammal ragadtam a routert, a vérnyomásmérőt, és még a színes számlapos órát is, mondván ezekkel alig lesz valami dolgom. Ha a router működik, akkor bevágom a számítástechnikai cuccok közé, a vérnyomásmérőnek valószínűleg annyi (gyűrött a mandzsettája), az órát pedig ha jó, akkor azt elviszi a párom, mert tetszik neki.

   Nekem viszont nem igazán tetszik az a már évek óta űzött bolondériám, hogy még mindig az apróságokkal foglalkozom. Mármint azért nem, mert így ugye, hogy csak egy kosár ürül ki valamicskét néhanap (amit aztán gyorsan újra is töltök), na így aztán tényleg nem igazán látszik a haladás.
   Hogy a haladás nem látszik, az persze még csak hagyján, de a kupitól már maguk a Salgó polcok sem látszanak! Odaférni a polcokhoz valami épp kellő apróságért pedig pláne lehetetlen feladatnak tűnik. Amúgy persze nem az, csak kissé sokat kell hozzá pakolni, mely hátráltató tényező gyorsan elveszi az ember kedvét a szükséges alkatrész megkeresésétől.

   Márpedig nekem most épp nagyban arra lenne szükségem, hogy bizonyos alkatrészeket megtaláljak, különben sosem fog elkészülni az áttételes meghajtású eszterga. A csapágyházak mondjuk már megvannak, a többi szükséges részlettel azonban még sehol sem tartok!

   Úgy pedig pláne nem haladok, ha mindig közbejön valami. Az utóbbi időben persze már csak nagyon ritkán esik be javítás, ami nagyot lendített a felhalmozott kincseim bemutatásán.
   Ezzel az amúgy vadonatúj órával mindössze annyi a gond, hogy mint az látható is, veszettül tükrözőre sikeredett az előlapja, amitől aztán hiába szépségesen kontúrosak, semmi sem látszik az LCD kijelző számaiból.

   Mikor már majdnem nekiálltam a piros doboz körbefényképezésének, a párom elém tette a gyerek mobilját, mégpedig azzal a felkiáltással, hogy töltsem fel az akkuját. Mivel ez a készülék gonosz, mármint nem hajlandó elfogadni más töltőt, csak a sajátját, így kénytelen voltam az akkuját egy labortápról megtolni.

   Mikor a cikk fele már lement, végre elém került a mai főtéma, vagyis ez a piros doboz, amit a Rádiótechnika újságban valaha megjelent útmutató alapján építettem kiegészítőként a szovjet N313-as oszcilloszkóphoz, mert annak gyárilag csak Y és külső szinkron bemenete volt. Mármint ebbe a dobozba került beépítésre az X bemenet erősítője.
   Hogy erre (mármint az X bemenetre) mégis mi szükségem volt? Akkor és ott tulajdonképpen semmi, egyszerűen csak játszottam az elektronikával, illetve kihasználtam a lehetőségeimet. Természetesen tervbe volt véve egy karakterisztika rajzoló építése (ahhoz kell az X bemenet), de az valamiért már nem készült el.

   Ezt a tuchel dugót kell a szkóp hátulján található aljzatba dugni, s ha jól dereng, akkor ettől a műszer előlapján található szinkron bemenet X bemenetté változik. Az elektronika amúgy még csak-csak befért volna az oszcilloszkóp dobozába, a két forgatógombnak és az apró kapcsolónak viszont már nem volt hely az előlapon. Amúgy a hátlapon (bár az eredeti cikk szerint oda kerültek a gombok) és a doboz oldalfelületein sem igazán. Arról már nem is beszélve, hogy ott szerintem kezelés szempontjából nem lettek volna valami jó helyen. Mármint azért nem, mert ugye nekem valaha az N313-as szkóp úgy volt elhelyezve, hogy annak nem volt valami egyszerű hozzáférni a hátuljához.
   Mondjuk így (mármint a többi cuccommal elbarikádozott műszerbe) a képen látható dugó sem volt könnyedén bedugható. Ez persze nem volt akkora baj, hiszen az oszcilloszkóp X bemenetére csak ritkán van szükség. Terveim szerint (épp az előbb említettem) készült volna egy alkatrész mérő, pontosabban szólva karakterisztika rajzoló előtét is, az azonban valamiért már nem készült el. Vagy ha mégis (erre mondjuk már nem emlékszem), akkor nem került bedobozolásra, s így az utókornak már nem maradt meg.

   Íme a kapcsolási rajz, mégpedig a szerző engedélyével. A vastag vonalak jelzik a módosításokat, illetve a pluszban beépített alkatrészeket. Manapság persze ennyi alkatrész - természetesen a kapcsolók és a potméter kivételével - akár már egy körömnyi panelen is bőven elfér. Hogy ezen a rajzon nem is szerepel potméter? Mikor állítottam olyat, hogy tartottam magam az eredeti konstrukcióhoz?

   Az X bemenetet létrehozó doboz csatlakozókábelének koszosságát úgy volt a legkönnyebb megmutatni, hogy egy rövidke darabon letöröltem róla a koszt. Tiszta szégyen, hogy ez az én saját cuccom...

   A kábelt a dobozban rögzítő csavarok sliccén látszik némi roncsolás, valamint az a lyuk sem került épp középre, amin keresztül a kábel a dobozba bejut. (vagy csak a két csavar helye csúszott el)

   Míg az eredeti kapcsolási rajz szerinti héttagú osztó helyett csak négytagút építettem be, a bal oldali potméter arra szolgál, hogy mégiscsak előállítsa a köztes osztásokat. Az alsó kapcsoló pedig az AC/DC átkapcsoló. Hogy az oszcilloszkóp előlapján található külső szinkron bemenet az legyen-e, ami eredetileg is, vagy már az X bemenet, vagyis a két funkció közötti váltást egy kapcsolós tuchel aljzattal oldottam meg. Legalábbis merem remélni, hogy erre még jól emlékeszem.

   Az apró piros doboz (ami amúgy egy Tanért által gyártott mértani hasáb) fedelének felnyitásához stílszerűen egy piros nyelű csavarhúzót választottam. Ezek ketten úgy nagyjából egyidősek lehetnek. Mármint a piros csavarhúzó valamikor a 80-as években volt a melóskabátom zsebében rendszeresítve, csak aztán valamiért parkoló pályára került.

   Bár az alkatrészek takarta betűk ebből a szögből olvashatatlanok, de attól én még elárulom, hogy a panel közepén a MERLIN felirat virít, ami azért került oda, mert a mindössze néhány alkatrészt beforrasztani képességem okán, valóságos varázslónak képzeltem magam.
   Hogy az én megoldásomban - az eredeti rajzzal ellentétben - mégis mi a csudát keres egy helyett egyenesen három trimmer, azt mára már persze rég nem tudom megmondani. Amit még szintén nem tudok megmondani, az a kissé átdolgozott kapcsolási rajz fellelési helye. Már ha csak bele nem tettem az oszcilloszkópba.

   Íme az általam átméretezett osztó, ami még véletlenül sem nevezhető pontosnak. Mármint nem 1 százalékos, és még csak nem is válogatott értékű ellenállásokból áll, ami azért nem akkora baj, mert már eleve bekerült a körbe egy bizonytalan pozíciójú potenciométer.

   Ebben a kábelvégi lekötésben valószínűleg csak annyi az okosság, hogy így legalább kezdtem valami értelmeset a kábelben már amúgy is eleve megtalálható cérnaszálakkal.
   Hogy a jel alakhűségének nem használt az árnyékolt kábelen történő felesleges vezetgetés, az ugyan biztos, épp mint ahogy az is, hogy mivel a 741-es műveleti erősítő sávszélessége nem valami nagy, és persze az X bemenetre kerülő jelek sem mennek fölé a hangfrekvenciás sávnak, így ez a rendszerbe bevitt hiba nem igazán számít.

   Magával az előtéttel azért nem kezdtem, pontosabban szólva már eleve nem is kezdhettem semmit, hiszen a működésének bemutatásához feltétlenül szükséges oszcilloszkóp most még valahol nagyban a pincei polcon hever. Abba a feladatba viszont, hogy mire az oszcilloszkóp előkerül, addigra itt már ne legyen semmi, na abba akár most azonnal is beleállhatnék. Ez amúgy - még számomra is meglepő módon - így is lett.

   A felvált matrica persze még nem ok rá, hogy újra a kukában végezze. Mármint ezt a routert még valamikor a 2020-as lomtalanítás alkalmával találtam. Már ha tényleg úgy volt...

   Azért mekkora gonoszság a gyártótól, hogy a számomra legfontosabb adatot, vagyis a tápfeszültség és áramigényt olyan apró betűvel írták, hogy az már-már olvashatatlan? Nagyon az! Pláne azért, mert így egy esetleges átrendezéskor a felhasználó - mivel a miniatűr betűket és számokat nem látja - még belepróbál valami mást, aztán már mehet is a boltba venni egy új routert.

   A router menüjében viszont nem találtam meg azt a választási lehetőséget, ahol vissza lehet kapcsolni switchnek, ezért kipróbálni nem tudván, megelőlegeztem számára egy "valószínűleg jó" feliratot, és már léptem is tovább.

   Ha koszos is, attól még ép, azonban a mandzsettája valahogy furán áll a helyén. Ettől függetlenül ha csak lassan is, de azért nekiállt felfújni az apró kompresszor, azonban nem jutott el a feladat végéig. Mármint azért, mert az új elemek ellenére olyan lassan fújt (már az apró motor is eleve lassan jár), hogy a végén valahol úgy 70 környékén feladta a próbálkozást.

   A miniatűr kompresszor sajnos nem úgy néz ki, mint amihez hozzá tudnék szólni. Mármint ragasztva van, így csak roncsolással szedhető szét. Ettől persze az elektronika még működik, csak ugye működő kompresszor hiányában nem jutok vele semmire. Illetve ha csak annyi hibája van, hogy az apró motor lassult be valamitől, akkor kap még egy esélyt.

   A vérnyomásmérő házához négy ilyen pöcök fogja oda a mandzsettát, amiket amúgy még véletlenül sem terveztek oldhatóra. Nekem mondjuk sikerült a két alkatrészt kettévennem, de az inkább volt durva erőszak, mint a beakadó pöckök óvatos kioldása.

   A vérnyomásmérő további mókolását azért adtam fel, illetve halasztottam el, mert a mandzsettája annyira piszkos volt, hogy kellemetlennek éreztem piszkálni, pedig amúgy nem vagyok kényes. Majd ha mosás után megszárad, akkor folytatom a további kínzást.

   Addig a vizes mandzsetta - a gyorsabb száradás okán - a cserépkályha kivezető csövére. Az a fásszekrény oldalából kiálló 60-as szeg, az nemcsak úgy néz ki mint ami képes beleakadni a kezembe, hanem meg is tette, mire fel ezt valamiféle jelnek véve, ha örökre azért nem is, de a mai napra feladtam a további piszkálódást.