Farigcsálok -63- gázpalackhordozót banyatankból
(szinte nulla munkabefektetéssel)

Az a valami ott a gáztűzhely és a konyhaszekrény között, na az ott egy gázpalack,
csak be van öltöztetve. Hogy erre miért volt szükség (mármint a ruhára), azt
mondjuk nem tudom. A piros valami a felső végénél, illetve mögötte,
az nem egy manósipka, hanem anyám köténye. Ezzel a megoldással
(már úgy értem, hogy a gázpalackról működtetett tűzhellyel) évtizedeken
át nem volt semmi baj, és tulajdonképpen most sincs, csak manapság már egyre
veszélyesebbnek tűnik számomra (a rozzant hátam miatt) felhozni kézben
a másodikra a teli palackot. Szerencsére nem kell messziről hoznom,
hiszen pont az ablakunk alatt van egy benzinkút. Ha kinézek,
akkor még látom is a gázpalackok tárolóját. Nem hiszed?

Tessék! Mondjuk csak akkor látom, mikor (mint az a képen is látszik) épp ősz
vagy tél van, különben eltakarják a fák lombjai. Mivel most épp ősz van, a fák
pedig sorra elhajigálják a leveleiket, így nem csak odalátok, de illene nekiállnom
összetakarítani a lombtakarót. Én mondjuk szívem szerint otthagynám a járda
melletti fűsávon, hogy legyen miben aludniuk a süniknek, meg persze
az elporladásuk után biotrágyának is kiváló a rengeteg
falevél, csak ugye nem marad ott.

Míg a levelek egy részét szanaszéjjel fújja a szél, addig a másik felük beül
a sarokba a garázsajtó elé. Az mondjuk igaz, hogy én húztam őket össze
a sarokba, mint ahogy az is, hogy maguktól, illetve a széltől jöttek ide.

Bár olyan nagyon szép azért nem lett, de így legalább már látszik a fű. Ennek
elérése volt a mai feladat, vagyis ezért jöttem le. Mindezt csak azért
írtam, hogy magyarázatot adjak arra, mit keresek a pincében.

Bár takarítani jöttem le, s ezt meg is tettem, de a munka végeztével megálltam
a pincében ezen kisbútorok előtt. Ezek már csak a maradékok, mert a nagyjukból
a szomszéd pincei asztalra készítettem egy csinos kis pultot. Ezeket persze azóta
is csak kerülgetem, mondván egyszer ezek is biztosan kelleni fognak valamire.
Mondjuk szó se róla, mióta az előbbi mondat először elhangzott, már rég be
is laktam őket a kesztyűs vödörrel, a szerszámokkal, no meg a pincei
porszívóval. Hogy akkor mi a gond? Nos, a pocsék helykitöltési
tényezőjük... De most nem erről lesz szó, hanem arról, hogy
mikor ácsorogva, s az ide kellő fiókokról az elkészítésük
helyett egyre csak merengve, óvatlanul megfordultam,
szemben találtam magam a mai projectem alanyával.

Ami ez a piros színű banyatank. Ez természetesen direkt azért lett idekészítve,
hogy elkészíthessem belőle a hátam kímélésére a gázpalackszállítót.
Ezt a banyatankot amúgy az utcán találtam. Nem hiszed?

Tessék! Itt hevert tőlünk néhány saroknyira, a Hungária és a Jurisich sarkán. Elsőre
nem hoztam el, hanem csak rágtam és rágtam magamban az ötletet, hogy mi lenne,
konkrétan mit kezdenék vele, ha az enyém lehetne. Mivel a Praktiker áruházig
mentem, meg persze vissza is, így volt időm alaposan megrágni a dolgot.

A fene nagy töprengéssel végül arra a megállapításra jutottam, hogy ha leveszem
róla a zsákot, akkor igen nagy valószínűséggel fel fog férni a helyére a gázpalack.
Bár a teli palack nehéz, a banyatank váza pedig gyenge, de mivel szemközt van
a csereállomás, illetve évente jó ha két palacknyi gáz fogy, így valószínűleg
míg élek ki fog tartani. Pláne úgy, ha vigyázok is rá. No persze nem
az lenne a konstrukció lényege, hogy hazáig húzom vele
a gázpalackot. (bár ez is sokat könnyít)

Hanem az, hogy a banyatank hat kereke miatt nem kézben kell felhoznom
a másodikra a teli palackot, hanem elég csak húznom magam után,
hiszen ez a hatkerekű konstrukció direkt arra lett kitalálva,
hogy fel tudjon lépkedni az ember mögött a lépcsőn.

Bár mikor lejöttem, akkor még szó sem volt róla, hogy a falevelek összetakarításán
túl bármit is csinálnék, csak ha már így alakult, levettem a banyatankról a piros
zsákot. Ez egy igencsak izzasztó meló volt, ugyanis a vásznazást már
nem csak a gyári tépőzáras megoldás tartotta a helyén.

Hanem ez a két pluszban odatűzött biztosítótű is fogta.

Na most ha így, vagyis a zsákja nélkül nézzük, akkor azt lehetne rá mondani,
hogy ez egy molnárkocsi. Az mondjuk egészen biztos, hogy több zsák
liszt súlyától atomjaira hullana, no de nem is erre lett kitalálva.

Ez az alsó rész épp megtartja a gázpalackot. Hogy a cső meg ne sérüljön, mikor
legközelebb slagot látok eldobva, hozok belőle úgy egy métert. Ezt aztán
a megfelelő hosszúságú szakaszokra, majd hosszában is felvágva, rá
fogom tudni ugratni védelmül a csőre. Na így, vagyis ilyen cifra
gondolatmenetek segítségségével szoktam megideologizálni,
hogy miért szedek össze minden szart, amerre csak járok.

Hogy biztos legyek a dolgomban, kipróbáltam a kerekek lépcsőjáró tulajdonságát.
Bár manapság sajnos egyre többször fordul elő, hogy egy eszköz (az ócskasága
okán) épp azt a funkciót nem tudja, mint amire kitalálták, és ez a valami is
kifejezetten gyenge felépítmény, ettől függetlenül nincs benne hiba.

Úgy áll rajta a gázpalack, hogy ha lennék olyan trehány, hogy kihagyjam
a projectből a rögzítését, akkor akár ki is jelenthetném, hogy íme, kész!

A gázpalack rögzítésről annyit, hogy ha előkészítve olyan nagyon azért még
nincs is, de már többször is gondoltam rá. Ez annyira így van, hogy mikor
a múltkor az egyik szomszédasszonyomnak segítettem kilomtalanítani az
ura után a pincéjét, akkor az alkalmat, illetve több jópofa alkalmatosságot is
megragadtam, majd áthoztam magamhoz és letettem a polcra. Az itt nem látható
két polcot még a szomszéd pincébe építettem, az onnan elvitt Salgó tornyok helyére,
csak azóta már áthoztam őket ide. De persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy
épp eltakarja őket a télire való 25 mázsa tűzifa. Mivel voltam oly rendes,
hogy ha nem is teljesen a polc szélén, de a keresett anyagok
még így is simán elérhető közelségben voltak,
így ez sem lehet gátja a kivitelezésnek.

A mai projectet megelőző, vagyis még a beszerzéshez sorolható időkben, ezt a
három valamit találtam rá alkalmasnak, hogy odafogassam velük a gázpalackot
a banyatankhoz. Mondjuk valódi próba, na az nem volt, hanem csak magával
a gondolattal játszottam el. Most persze magukkal a tárgyakkal is. A sárga
fekete csíkos spanifert részemről erős túlzásnak találtam a feladathoz,
ellenben a szürkét épp méretesnek. A valódi bőr szíj is bevethető
lett volna, de az épp mint a sárga fekete csomagrögzítő,
a masszívsága okán végül elvetésre került.

Na most ez a befűzés, ez így nagyon nem jó!

Ez a formáció pedig pláne nem jött be!

Ebből a felállásból sajnos még az előzőnél is könnyebben szabadult ki a heveder.

Amúgy maga a megoldás tökéletes, épp csak rá kell jönnöm a helyes
befűzés módjára, illetve rögzítenem kell valamivel a lecsúszás ellen.

Na most az úgy volt, hogy amit eddig láttunk, az olyan flottul állt össze, annyira
nem volt semmi ami megakasztotta volna a kivitelezést, hogy egyszer csak azt
kezdtem el érezni, hogy ez csak úgy lehetséges, ha nem vettem észre valamit.
Mit tudom én? Mondjuk beakad a lépegető hármas kerék a gázpalack szélébe.
Nem akad be. Vagy lecsuklik a palack súlya alatt az alsó csőkombináció. Nem
csuklik le. Kicsit még húzogattam le s fel a lépcsőn, majd kisvártatva kénytelen
voltam elfogadni, hogy ez egy olyan project, melyet pusztán csodálkozva sétálva
a lomjaim között, szóval egyszerűen csak úgy mellékesen fogok összekombinálni.

A benzinkút és a konyhánk között (a pincével ellentétben) ugyan nincs
átlépendő méretű küszöb, de ha volna, akkor semmiféle problémát
sem jelentene, hiszen azt is könnyedén lépi át ez a konstrukció.

Mikor ezt a cikket írtam, vagyis mikor a gázpalackszállító készült, akkor 2017 ősze
volt. A banyatankot valamikor nyáron találtam. Ezen blokk dátumából kiderül,
hogy tavasszal még voltak vele vásárolni. Ennek okán újra átnéztem minden
egyes műszaki részletet, mert ugye valami oka csak kellett legyen, hogy
csak úgy egyszerűen kidobták. Ha nem is volt egyszerű, de végül
megtaláltam az okot. Szerencsére a váznak és a kerekeknek kutya bajuk!
Ami viszont szétment, az az egészen eddig rettenet masszívnak tartott piros zsák.

Konkrétan akkora lyuk van rajta, hogy átférne rajta a fejem! Mivel megtaláltam
a tettest, immáron bízva a váz hibátlanságában, úgy gondoltam, hogy majd holnap
lejövök és kitalálok valamit a palackrögzítő szalag vázhoz történő odafogatására.
Addig is, hogy ne legyen széjjel, gondoltam elteszem a kiépített biztosítótűket.

Mivel ezek ketten leginkább valamiféle bilincsre emlékeztettek, hiszen velük is
oda lehet fogatni valamit valamihez, így a bilincsek feliratú dobozt vettem le
a polcról, melynek tartalmát meglátva azonnal felötlött bennem, hogy ez
a project valósággal követeli, hogy most azonnal kerekítsem egésszé.

Amennyiben feltenném a kérdést, hogy a kiválasztott három bilincs közül melyik
méretpontos, illetve alkalmas a heveder vázcsőhöz történő odafogatására,
arra a jelen kérdés esetében az a helyes válasz, hogy: Mind a három!

Ez a bilincs is megfelel, de ez aztán már annyira túlzás lenne, hogy ezzel nemhogy
a palackot rögzítő hevedert lehetne biztonsággal odafogatni a csővázhoz,
de közbeiktatásával akár még a komplett gázpalack tárolót is
kivontathatnám a kútról, térkövestül, a különös
eseményen csodálkozó kútkezelőstül!

Mivel nem akart összeállni a kép, ezért lefűztem a hevederről ezt a valamit, majd
nem kevés ideig nézegetve arra a következtetésre jutottam, hogy míg a másikon
ott van középen az a valami, addig ezen nincs. Na most ha tennék egyet erre is,
akkor ez a két valami sorba kötve, úgy megfogná a hevedert, hogy az egészen
biztosan nem oldódna ki. Legalábbis azon a néhányszor tíz méteren, amilyen
távolságra a benzinkút van. No de miből készítsem el a középső áthidalót?

Ha csak nem ebből a rugós dobozból előtúrt valamiből.

Mivel ez volt elég hosszú, illetve az egyik végén már eleve
meg volt hajtva a hurok, így ezt a rugót választottam.

Na most az lehet, hogy nem ez az akció volt életem főműve, de
ennek ellenére igenis, hogy meg vagyok magammal elégedve!

Ezt a hevedervéget azért kezdtem el nézegetni, mert úgy éreztem, hogy most aztán
már mindenképp találnom kell valami (lehetőleg egészen apró) részletet, amibe
beleköthetek. Mivel kissé már foszlik, sikeresnek volt minősíthető az akció.
Na most az, hogy elvarrjam a szálakat, az itt a pincében egyszerűen nem
opció. Viszont ha megmelengetném, az nemcsak, hogy tökéletesen
megfelelne a célnak, de még sokkalta egyszerűbb is lenne,
mint (a férfiak számára legalábbis) bonyolult varrás.
Elsőre a bádogos páka felfűtött végén való
tologatás jutott eszembe.

Mely kissé (még általam is) erőltetettnek minősített ötletemet kisvártatva a kék
dobozból kinyúló, szintúgy kék öngyújtó bevetéséig sikerült redukálnom.

Ez így annyira jól fog, hogy az előtérben található három colos szélességű ajtó
tetejére akasztva simán kibírta a hurok a súlyomat (ez ekkoriban nagyjából
80 kilót jelentett), mindenféle érezhető megcsúszás nélkül. Szóval hurrá!

Már épp csak oda kell fogatnom a hevedert a csőhöz, hogy le ne csússzon, el ne
hagyjam, illetve mikor nincs rajta a hordozón a palack, akkor el ne keveredjen.

Ehhez a csőre épp rápattanó rugalmas bilincshez kellene találnom egy olyan
áthidalót, ami megfelelő hosszúságú, és még a lyukak is jó helyen vannak
rajta. Na most ha valakinek nem ilyen a műhelye, mint mondjuk az én
(amúgy tűzifás) pincém, akkor csak felkap egy alkalmasnak látszó
vaslemezt, odasétál vele a nagyasztalra rögzített lemezollóhoz,
levág belőle egy darabkát, körbeköszörüli, befogja a gépsatuba,
két lyuk erejéig aláteszi az állványos fúrónak, majd miután mindennel
végzett körbecsiszolja, s hogy szép legyen, megmártja egy doboz festékben.

Mivel én nem vagyok ennyire eleresztve szerszámok és lehetőségek terén,
a szükséges alkatrész legyártása helyett inkább a felkutatását választottam.
Erre a fiókra az van írva, hogy apróvas. Mikor épp valami olyasmire támad
szükség, mint amiket ebben a fiókban látunk, illetve jelen esetben keresek,
na olyankor nagyon jól tud jönni ez az amúgy meglehetősen
szedett-vedettnek tűnő tartalom.

Ugyan szó nem volt róla, hogy bilincseket keresnék, csak épp az előbb volt előttem
a bilincses doboz, ezért úgy döntöttem, hogy ezeket a bilincseket ezennel átrakom
abba. Ez persze még nem az anyagok szétválogatása című project, hiszen az ennél
az apró mozzanatnál sokkalta nagyobb lélegzetvételű lesz. Ez annyira így van, hogy
bár már rég lefutott az előkészítő ütem egyes és kettes fázisa is, de még mindig nem
volt érkezésem nekiállni a fő feladatnak. Na most ahogy álltam, s a fényképezőgép
kijelzőjén keresztül bámultam a világot, illetve jelen esetben csak az asztalomat,
egyszer csak egy az adott helyen szokatlan zajra lettem figyelmes. Tisztára olyan
volt, mintha apró fogak rágnának hullámpapírt. Basszus... Már megint egerem van?
Egyszer mondjuk már fogtam egyet itt a pincei folyosón, szóval volt rá nem
is kevés esély, de jelen esetben szerencsére nem egérről volt szó.

Hanem csak arról, hogy a derekamnál buggyot vetett kiskabátom súrlódott a hátam
mögötti doboztorony valamelyik sarkán. Ennek mondjuk őszintén tudtam örülni.

Mint ahogy annak is, hogy megtaláltam a célra alkalmas lemezdarabot.
Ez amúgy szerintem valaha arra szolgált, hogy az úgynevezett
kulcsos tápegységet lehessen általa fellógatni a falra.

Körbe van köszörülve, le van festve, és még a lyukak helye is stimmel rajta!

Miután megvoltam a csavarválogatás című projectemmel, és persze a csavaros
dobozok számára készített tartó is elkészült, két azonos méretű négyes csavar és
anya felkutatása mindössze annyiból áll, hogy előhúzom a dobozokat, majd kissé
megturkálom a tartalmukat. Ilyenkor, mikor egy ilyen régebben akár komoly időt
felemésztő keresési művelet mindössze néhány másodperc alatt (megjegyzem
pláne eredményesen) lefut, na ilyenkor érzem csak igazán, hogy mennyire
megérte a rendrakás a belefeccölt nem kevés időt és persze energiát.

Erről - azon kívül persze, hogy tökéletes - egyszerűen nincs mit mondani.

Mondjuk ez a kép, ami rátűzve mutatja a hevedert a csőre, ez mondjuk tegnap
kimaradt, de mint az látható, voltam oly rendes, hogy mára már pótoltam.

Hiába próbáltam így, úgy, amúgy, egyszerűen nem esik ki a palack a helyéből!
Mindezt úgy, hogy ha nem kötném bele, csak elbillenteném, ahogy húzni
szokás a magunk után a banyatankot, már akkor sem esne ki belőle.

Íme egy felvétel ami bizonyítja, hogy teljesen rendben működik a konstrukció.
Arra azért majd persze vigyáznom kell, hogy elkerüljem a kerekekkel a sarkokat.
Ez majd mind a fal, mind pedig a kiskocsi épségét segít megőrizni. Készült egy másik
videó is, amin az látszik (illetve nem), amint épp a lépcsőn húzom magam után ezt
a különös kombinációt, csak az a lépcsőházi világítás satnyasága okán
annyira pocsékra sikeredett, hogy azt inkább töröltem.

Ebben a másnapi (megjegyzem napfénynél készült)
felvételben viszont már nincs (akkora) hiba.

Amire esetleg figyelni kell, hogy a lépcsőn felfelé húzva odafogjam a gázpalack
fülét a kiskocsiéhoz, nehogy még le találjon szakadni a csőről a piros fogantyú

Erre mondjuk nem sok esélyt látok, mert úgy
nézem, hogy rendesen oda lett csavarozva.

Ugyan nem itt van a helye, hanem a fáspincében a sarokban, csak mivel
ott épp hatalmas fűrészelésekre készülök, ezért áthúztam inkább ide.

Egy ezzel azonos témájú képet már láttunk a cikk elején. Azért tértem vissza ide,
hogy újra megtekintsem ezeket a valamiket, melyeket befiókozni tervezek. Maga
a feladat kivitelezése, az már kidolgozott, szóval pikk-pakk legyártom majd az ide
tervezett, illetve szükséges méretű fiókokat. Amit viszont még mindig nem tudok
eldönteni (pedig már hetek óta töröm rajta a fejem), az a hogyan álljanak
a bútormaradványok, s így bennük a fiókok kérdése. No de erről
a kérdéskörről már nem itt, hanem majd a fiókgyártós
project keretében mondok Nektek szép mesét.

Az említett project azért sürgős, hogy eltűnjenek innen ezek a bútorlapok. Na
most ha ennyi kevés lenne a fiókok legyártásához, akkor sincs semmi baj.

Ugyanis van belőlük egy rakattal az előtérben is. Ezek mondjuk hosszabbak, míg
az előző képen láthatóak szélére valaki már eleve felszerelt egy peremet.

Ha meg több az anyag, mint amennyi a bútormaradványokba készülő
fiókokhoz kell, akkor be fogom velük fiókozni ezt a polcot is.

És / vagy ezt.

Mivel a bútorlapok megszemlélésekor eszembe jutott valami, s ez a nap amúgy is
a polcok és az egyes pincehelyiségek közötti keringéssel telt el, most épp a lomos
pincében vagyok megtalálható, amit lemérem a Salgó polc szélességét. Mivel ez
az érték kevesebb, mint a peremes bútorlapok 96 centis hosszúsága, így ki fog
belőlük telni az a két polc, melyeket a trafós polcokon kívánok elhelyezni.

Mondjuk ez a peremmagasság azért talán egy kissé már túlzás hozzá, hogy ne
hullhassanak le a polc széléről a trafók, azonban ha levágok belőle hosszában,
akkor már jó lesz. Valamint a leeső anyag - ami csodák csodája épp egy 20x20-as
léc - na az meg épp megteszi stafninak a készülő fiókok sarkaiba. Így kerek a világ!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.