Felszedtem a földről
(csak mert nincs itthon elég lom)

Kitavaszodott. Gondoltam biciklizek egy kicsit az egyre erősödő napfényben.
Erre fel mit látok! Nem sokat, mert a még laposan sütő nap elvakított,
de azért földre szórt elektronikai kincsek mellett valószínűleg még
vakon sem tudnék elbiciklizni. Sőt! Egészen biztosan állíthatom,
hogy vakon sehogyan sem tudnék biciklizni! Egészen egyszerűen
nem tudtam megállni a dolgot, s visszafelé jöttömben tettem ezt azt
a bevásárlószatyromba a kóla és a beszerzett mindenféle rágcsa mellé.

 

 

   Íme a zsákmány. Nem tudni mi volt az eredeti forrás. Én ezeket a kincseket valahol a Francia és az Egressy út sarkán találtam, egy nagy csomó zsákolt sitt társaságában. Vajon ismét felhagyott egy kolléga a pákázással? Vagy valaki kirabolt egy lomos pincét? Esetleg egy régi barátnő unta meg a nála felejtett mindenféle vackok kerülgetését? Kitudja ezt kérem...

 

 

No nem mintha nem volna itthon többször ennyi trimmer potim, de akkor sem
hagyhattam őket veszni! Persze lehet, nálam sem lesznek felhasználva
soha, de legalább jó helyen vannak a következő pincefeltörésig.

 

 

   Egyszerűen nem bírtam megállni a dolgot! Még másnap reggel is olthatatlan kényszert éreztem, hogy meglátogassam a kupacot. Átnéztem a kincseket. Újfent kiválogattam, amit begyűjtésre érdemesnek találtam, majd szépen felhalmoztam a paneleket egy sittes zsák tetejére. Nem hoztam el közülük semmit, hanem először elmentem bicajozni. Ha megvárják a kincsek, míg jól kikarikázom magam, akkor hazajöhetnek velem.

 

 

Azt talán mondanom sem kell, hogy mind megvártak!

 

 

Ezen a panelen négy darab 2N3055-ös tranzisztor is található.
Ráadásul jóféle RCA gyártmányúak. Mekkora erősítőt lehetne belőlük építeni...

 

 

   Hol is hagytam abba? Ja igen... Csapi Attila osztálytársamnál eltűnt az apukámtól kicsikart csöves erősítő. Jó kis, illetve jó nagy erősítő volt, csak ugye nem különösebben hangos. Persze 10-12 watt egy átlagos lakószobában bőven elég (a szomszédok szerint talán még sok is), csakhogy ekkoriban indult itthon virágzásnak a diszkó korszak, mire fel hangerő tekintetében mondhatni volt összehasonlítási alapom.
  
Boltban kb. nem lehetett kapni semmit. Leginkább az Orister erősítő volt elérhető, meg a Videoton fura formájú lapaj rádiói. Ezek is bőven meghaladták az átlagember anyagi lehetőségeit.
  
Álltam a szobában tanács és erősítő nélkül, térdig a nyomasztó csendben, s azon törtem a fejem, milyen erősítőt is építsek én. Eszembe ötlött mindenféle fondorlat, de végül a k*rva hangos erősítő megépítése mellett tettem le a voksot.
  
A k*rva hangos az nem egy kifejezetten egzakt kifejezés. Valami olyasmit jelent, amire a haverok azt mondják, már ha kikapcsolom és csend lesz, és újra halljuk egymást, hogy: Hú b*zmeg!
  
A csöves technikát elvetettem, mert iszonyat méretű hálózati és kimenőtrafó vasméretek adódnak. Az IC az drága, kényes, és még halk is. Maradt a tranzisztor, és az eléképzelt legalább legalább 100 wattnyi teljesítmény.
  
Hogy pontosan honnan származott a felhasznált 4 darab 2N3055-ös tranzisztor, arra nézve több emlékem is van. Egyrészt tönkrement a klinikák (Üllői út 68) telefonközpontjának csengető tápegysége. Bejövő és kimenő hívások rendben, de sem kapcsolni nem lehetett sehová a befutott hívásokat, sem épületen belül nem lehetett telefonálni. Illetve lehetni lehetett, csak nem csörögtek a készülékek.
  
Egy érdekes részlet a szocializmus működéséhez, hogy semmi probléma sem származott belőle, hogy napokig teljesen halott volt egy kórház telefonrendszer szempontból. Nemcsak a kórház működött tovább hibátlanul telefon nélkül, hanem még csak le sem toltak senkit a többnapos kommunikációs kiesés miatt.
  
Maga a hiba nem volt komoly, mindössze arról volt szó, hogy a csengető egység négy tranzisztora közül kettő úgy döntött, hogy félvezető ide vagy oda, márpedig ők ezentúl félig sem fogják vezetni az áramot.
  
Egy újabb érdekes részlet volt még az is, hogy az alközpontos műszerészek közül senki sem volt képes kimérni egy hibás tranzisztort. Végül én (mint ipari tanuló) lettem megbízva a feladattal.
  
Kiszedtem az egységet a telefonközpontból, majd kimértem a hibát egy a javítás idejére kölcsönkapott GANZ Univo mérőműszerrel. Kaptam pótalkatrésznek egy hatalmas panelt, amiben tranzisztorok voltak. Kicseréltem a két beteg tranyót, majd visszaszereltem a tápegységet a helyére. Mindjárt neki is álltak csengeni a telefonok. Ennek persze - a két nap teljes csend után - a kórházban nem mindenki örült őszintén...
  
Mikor beértem a főnökömhöz, elmeséltem mi volt a hiba. Ahogy az arcát figyeltem, szerintem nem nagyon értette... A műszert vissza kellett adnom, de a panelre azt a választ kaptam, hogy mivel az már hiányos, dobjam ki. Én meg nem olyan családból származom, aki egy olyan panelt kidobna, amiben kincset érő alkatrészek vannak!
  
A másik lehetőség a tranzisztorok forrásaként Bartusz Gabi barátom apukája, aki valami olyan helyen dolgozott, ahol sok tranzisztor volt. (úgy dereng, hogy fejes volt a Tungsramnál) Egyszer régen erősítő építését terveztük Gabival, és akkor összeírtuk, hogy mi kell hozzá. Az erősítő építéséből persze nem lett semmi, de ezt előre nem tudhattuk, így a rendelést apukánál leadtuk.
  
Valami érthetetlen oknál fogva jóban voltam a barátaim szüleivel. Beszélgettem velük, értelmesnek tartottak. Na most vagy az összes felnőtt volt hülye, vagy a barátaim többi barátai még nálam is őrültebbek voltak. A lényeg az, hogy egyszer egy délutáni enyhe italozás alkalmával, odajött hozzám Gabi papája, és a kezembe nyomott egy zacskó tranzisztort.
  
Harmadik lehetséges beszerzési eset, hogy mivel ekkor már dolgoztam, vagyis volt némi pénzem, magam vettem a tranyókat a boltban.
  
A lényeg az, hogy volt négy darab 2N3055-ös tranzisztorom. Persze nem azért kellett négy tranyó, mert kettő-kettő a jobb és a bal végfokba, hiszen ekkoriban még nagyban monóban nyomtam a zörgést, hanem azért kellett négy tranyó, mert hídkapcsolású végfokot álmodtam meg.
  
A hídvégfok egyrészt azért jó, mert mind a kettőstápot, mind pedig a kimeneti csatolókondenzátort megspórolja vele az ember. Ráadásul nem kell túl nagy tápfeszültség sem. Mindezen előnyökért cserébe, a vezérlés egy kissé bonyolultabb, de nem nekem!
  
Én ugyanis egyszer már építettem végfokot fázisfordító trafóval, gondoltam most is menni fog, hiszen a különbség csak annyi, hogy a hídvégfok négy tranzisztorához nem két szekunder tekercs kell, hanem négy. A fázisfordító trafó meghajtását a Rádiótechnikából lestem el.
  
Az előerősítő és a hangszínszabályzó Sipos Gyula - Hifi erősítők építése című örökbecsű könyvének 123. oldaláról származott. Csodák csodája, elsőre minden működött, és ez az erősítő valóban k*rva hangos volt!
  
Mérve 160 wattot produkált a 4 ohmos műterhelésre. Iszonyatosan hangos volt! Bármit képes volt zenélésre bírni, amit csak a kimenetére kötöttem. Például áttekercseltem egy telefonhallgatót, rádrótoztam az erősítőre, majd a lengőnyelves hallgató membránját az íróasztal lapjával pótolva is fülsiketítő hangerőt kaptam eredményül.
  
Egy apróbb baj azért volt vele, pontosabban szólva velem. Az erősítő hangos volt, én pedig telhetetlen. Egészen egyszerűen nem voltam képes megállni, hogy fel ne tekerjem a hangerőt. Konkrétan egyetlen délután alatt nyírtam ki az összes hangszórómat!
  
A 160 wattal bármit el lehetett olvasztani, amit akkoriban csak kapni lehetett a boltban. Arról nem is beszélve, hogy annyi pénzem azért nem volt, hogy hangfalat (vagy hangfalakat) vegyek. Pláne úgy nem, hogy ugye előre tudtam, milyen sorsra jutottak volna az őrült gombfeltekerési mániám következtében.
  
Megoldást keresve átfutottam pillantásommal a vert sereget, és találtam is egy feltámasztható alanyt. Az alany egy Minimax hangszóró volt. Tízenpár centis, dupla kónuszos, szélessávú. De ezek lényegtelen dolgok... Az volt a fontos, hogy nem ragasztott volt a hátán a mágnes, hanem csavarozott. Vagyis roncsolás nélkül szét tudtam szedni, és össze is tudtam rakni.
  
Persze magától a szétszedéstől még nem gyógyult meg, hanem újra kellett tekercselni. Kipiszkáltam a szénné égett lengőcsévét, majd megszámoltam rajta a meneteket. Eredetileg ez a hangszóró 10 wattos, és nem különösebben vastag huzalból volt megtekercselve. Ez (mármint a vékony huzal) esetemben teljesen tarthatatlan állapot volt, ezért elővettem egy guriga 0,35-ös tekercselő huzalt.
  
Az elégett cséve helyére (bontott készletből) valamiféle szálerősítésű papírból ragasztottam újat. Megtekercseltem a lengőt. Kicsit szélesebb lett a tekercs, de az nem baj. Úgy gondoltam, hogy erősebb vezérléstől erősebb (nagyobb amplitúdójú) membránkitérés várható. Magyarán szólva legyen tekercs a mágneses mezőben akkor is, ha éppen jobban kitér a membrán a szokásosnál. Márpedig a 160 watt erősebb a tíznél!
  
Aztán a tekercs nemcsak szélesebb lett, de az eredetinél jóval vastagabb 0,35-ös huzalnak köszönhetően vastagabb is. Ezen a problémán meg úgy segítettem, hogy kireszeltem nagyobbra a lengőcséve helyét. Persze ez ront a hatásfokon, de a rendelkezésemre álló160 wattnál azt mondtam magamnak: Mit nekem hatásfok?
  
Ez a piciny, alig több mint 10 centis hangszóró, egy plusz darab deszka közbeiktatásával volt becsavarozva a hangfalamba, mégpedig a tönkrement (csak a történelmi hitelesség kedvéért tönkretett) nagy ovális hangszóró helyére.
  
Félelmetesen hangos volt a zene a szobában, mégpedig bármi eddig hallotthoz képest! Érdekes kísérlet volt, mikor egyszer minden előjel nélkül elhallgatott az erősítő. Tönkre is ment, meg nem is. Szerencsémre mindössze az volt a hibája, hogy a fázisfordító trafót vezérlő tranzisztor kiforrasztotta magát a panelből, majd leesett a doboz aljára. Csak vissza kellett forrasztanom vastagabb drótozással, és már ment is minden tovább.
  
Visszatérve a tapasztalt érdekes jelenségre, az abban nyilvánult meg, mintha csengene a fülem. Persze nem a fülem csengett a hírtelen támadt csendben, hanem a szobában található üvegtárgyak rezonáltak tovább.
  
Ez az erősítőm (az önmagát kiforrasztó tranzisztortól eltekintve) sosem ment tönkre. Ezt végül önszántamból szedtem szét, mert egyszerűen nem bírtam annyi hangszórót összekukázni, amennyit ez a dög nekem leégetett. Mint az sejthető, szegény áttekercselt Minimax hangszóró sem bírta valami sokáig...

 

 

Ez egy tápegység panelja.

 

 

Szép kerektokos 723-as IC-k vannak rajta. Ilyenkor mindig az jut
eszembe, hogy meg kéne már javítani a tápegységemet.

 

 

Ez valamiféle erősítőnek néz ki. Már csak az AC187-188K végtranzisztorokból
gondolom. A panel tisztára olyan, hogy akár én is csinálhattam volna.

 

 

Éppen ilyeneket rajzoltam valaha filctollal.

 

 

A gyártó logója díszeleg a panel sarkán. Vajon ki lehet Floyd?

 

 

Ez két egyforma panel, csak az egyiknek le lett törve a vége. Két tuchel, két öcsi
panel, relék. Ki tudja már mi lehetett ez fénykorában. Talán csak maga Floyd...

 

 

   Az épnek látszó panel is ripityára van törve. Gondolom a közeli garázssorban tanyázó recyclingel foglakozó nomád népek hagytak rajta némi nyomot. Erre a szemétkupac szélén látott szétvert trafókból következtettem, melyekből valaki kitermelte az értékes rezet.

 

   Számomra valahogy különös dolog, hogy a város közepén (már persze amennyire Zugló az) senki sem szól rá a kábelégetőkre, pedig a fekete füstfelhő igen pontosan jelzi, hogy mi történik. No meg azt is, hogy hol. Mondjuk azóta ezt a területet már kipucolták.

 

 

   Ezeket könnyű felismerni, mert van rajtuk a felirat. Ezek a Hobby elektronika újságból épített kivezérlésmérők. Még nem voltak használva. Se LED-ek, se vezérlő IC. A panel meg olyan, mint ami eredetileg folytatódott jobbra irányban. Vagy csak ilyen furcsán lenne vágva?

 

 

Ezt a két kondit sem tudtam otthagyni, pedig egyre kevesebb
rá az esély, hogy valaha újra nekiállok erősítőt építeni.

 

 

Pedig még diódahidat is találtam a tápegységhez!

 

 

   Íme egy úgynevezett hexadecimális TIL kijelző. Ha szerencsém van, akkor éppen ilyen kell a frekvenciamérőmbe. Beteg benne az egyik kijelző, fogynak belőle a szegmensek. Majd akkor lesz kipofozva, mikor a tápom...

 

 

Mindenki láthassa, ez kérem egy relés panel.
Hogy mit kapcsolt? Ki tudja már azt...

 

 

Ez egy 100 wattos erősítő. Onnan vagyok ilyen okos, hogy rá van írva.

 

 

Ez valaha élt, csak már ki lettek belőle forrasztva az aktív alkatrészek.
Gondolom kellettek egy másik projecthez. Én is pont így csináltam.

 

 

Ezek a korábban látott kerek 723-as IC-re való hűtőbordák.

 

 

   Ebbe a szép dobozba bármit azonnal bele tudok álmodni! Ez a valaha fennálló dobozhiányos időszak öröksége. Mechanikai ismeretek, felszerelés és anyagok híján, nehéz házilag szép dobozt összehozni, ezért ha megláttam egy alkalmasnak látszó dobozt, akkor azonnal beindult a fantáziám.
  
Például Józsi barátom pákatrafója kártyadoboz formájú volt, a magnófelvételhez használt lepke hangszín meg ékszerdoboz. Apukám hozott egy "u" alakú műanyag lemezdarabot, abba építettem be az URH rádiómat. Nem is lett befejezve, nem volt meg, pontosabban szólva sosem készült el a többi oldala.

 

 

Nincs, vagy csak még nincs a dobozban semmi. Illetve csak a begyűjtött kincsek.
Nem volt szívem otthagyni a földön a darabka panelt, meg az Isostat gombokat.

 

 

Nincs ezekkel a kincsekkel semmi baj, csak már túl sok van belőlük. Ha egyszer
netalántán befejezem ezt a szétszedős hobbyt, talán majd összerakok valamit.

 

 

Mielőtt elemeire bontanám őket, állomásoznak itt egy kicsit. A kicsi általában
nem jelent többet néhány évnél. Miért kell nekem mindent összeszednem?
Pedig mennyire örültem, hogy van egy fél szabad polcom! Most meg...

 

 

   Hiába bontottam szét néhány napja az összes feleslegesnek ítélt panelt, mert ezek valahogy mindig újratermelődnek. Mit keres már megint a sarokban egy marék modembelső? Kellenek belőlük a LED-ek. De a varázsszemes projectből is mikor lesz valami?

 

 

Talán még egyszer kezdek valamit ezekkel a romokkal.
Addig is szépen telnek az IKEA dobozok a lomokkal...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.