Hiába van még mindig néhány boncolható magnó a lakásban, ha egyszer nincs hozzájuk kedvem, a rések meg ugye jó előre ki lettek hagyva a többi cikk között. Vagyis olyan egyszerűen nincs, hogy én az idén még két magnót fel ne boncoljak! Mármint mostanra sikerült elérnem, hogy már csak két magnós cikk hiányzik a teljes 2021-es évi anyagból. A 2022-es évi cikkadagból még szintén hiányzó négy magnóról pedig említés se essék! Mondjuk ez utóbbiak ha átcsúsznak jövőre, mivel az összes többi 2022-es cikk már előre meg van írva, talán nem lesz akkora gond. Mármint egy év alatt négy magnó felboncolását csak összehozom már valahogy.
   Hogy ez mennyire nem így szokott lenni, arra ékes példa a háttérben látható kék színű hangfal, ami egy hatalmas gerjesztett hangszórót rejt, ami azzal a felkiáltással került ide, hogy majd mindjárt szétszedem. Amúgy a barna bőröndben található vetítőgép is, és persze még az is valamikor évekkel ezelőtt. Mármint ezek itt nagyon, de tényleg nagyon útban vannak, be van tervezve a szétszedésük, csak történni nem történik velük semmi. Néha esetleg beléjük rúgok (mármint botlok), esetleg odébb teszem valamelyiket, de szétszedni őket, na azt persze nem...

   Márpedig ha valamiket, akkor az útban lévő dolgokat mindenképp le kellene tudnom, hiszen azok akadályoznak. Mondjuk a piros légkürt és a Miniplex még csak hagyján a balra látható kosárban, de a Dédi rádiója, oldalán a projektorral, mikor erre járok, olyankor mindig megemlítésre kerül. Épp mint ahogy az anyagok szétválogatása című, durván elhúzódó pakolászós projektem is, ami ugye nagyban akadályozza az építési projektjeimet. Mármint azért, mert mikor kell valamihez mondjuk egy darabka lemez, vagy egy tengely, akkor fel kell értük túrnom az egész pincét.

   Mármint azért, hogy a Grundig magnó helyére a Terta 922-est betéve, a rend szintje a lomos pincében egy szemernyit se változzon. Annyit azért sikerült elérnem, hogy ezentúl ahányszor csak jövök, mindig bele fogok botlani a direkt ebből a célból az ajtóban elhelyezett magnóba, mely kényelmetlenségnek talán sikerülni fog rávennie, hogy végre felboncoljam.

   Mivel ez a cikk jelenik meg 2022-ben elsőként, így ebbe szúrom bele a szokásos év végi statisztikát. A 2021-es retrofit táblázat nemhogy betelt de már a 2022-es letudását is megkezdtem. (bár ez nem látszik rajta) Ez amúgy csak annyit jelent, hogy több mint 365 szétszedtem cikket olvastam át, szúrtam bele a hiányzó linkeket, vagy írtam fel a még mindig hiányzókat. Ezt persze csak azért tehettem meg (mármint ilyen mennyiségben), mert rengeteg cikket írtam meg előre. Majd mindjárt megmondom, hogy pontosan mennyit.

   Csak előbb még elárulom, hogy abból a listából, amelyik a heti minimum egy szétszedéseket mutatja, már a harmadiknak is túlmentem a felén. Mindezt úgy, hogy bár a tavalyi 245-ös számot nem értem el, de az amúgy 153 tétel úgy jött össze, hogy közben - érzésem szerint legalábbis - átlazítottam az évet.

   Mármint az, hogy az asztal pultján a csipeszben (mármint csak egyben, nem mint most kettőben) a 2022-es év végére csak az a két lista maradhat, amit amúgy mindig ott tartok magam előtt. (de csak azért, hogy lássam a haladást)

   A 2021-es évben 116 szétszedtem cikket publikáltam (plusz a képek szöveggel oldalra kerültek), miközben 153 új cikkel készültem el, aminek ugye az lett a vége, hogy az adott pillanatban (konkrétan 2021 év végén) már 612 előre megírt cikk volt a tarsolyomban. Ez konkrétan annyit tesz, hogy már több mint 5 évre előre meg vannak írva a cikkek!
   Ez amúgy (mármint ez a durva előredolgozás) úgy kezdődött, hogy szerettem volna minden héten legalább egy cikket megjelentetni, merthogy különben sosem fogynak el a direkt bemutatásra begyűjtött lomok. Míg kezdetben csak annyi eredményem volt, hogy egy, majd idővel néhány hétre voltak előre megírva a cikkek, ez mára egészen idáig, konkrétan a több évre előre elkészülésig fajult. Mikor láttam, hogy heti egy cikket megjelentetve valószínűleg nem élek addig, hogy mindet ki tudjam küldeni, áttértem a heti két cikkre.
   Mivel az is egy terv volt, bár különösebben nem lehetek rá büszke, de a táblázat utolsó adatával is sikerült lemennem a 2021-re betervezett 40 alá. A 2022-es évi terv természetesen az, hogy a táblázatba előre beírt, de szét valamiért még mindig nem szedett tételek sorát 30 alá csökkentsem. Mivel abban a 35 tételben a jelen pillanatban 8 darab farigcsálós cikk van, így ha januárban elkap a barkácsolhatnék (ami remélhetőleg bekövetkezik), akkor a 35-ből legalább 6-ot simán letudok!

   Ez itt két különálló adathalmaz. Míg a bal oldali arról szól, hogy 2022-re és 2023-ra már az összes cikk meg van írva (ráadásul mindet át is olvastam), addig 2024-ből négy cikk hiányzik (ezek amúgy magnós témájúak lesznek), 2025-ből egy sem (de majd még szurkálok közéjük), míg a 2026-os, amúgy szintén 116 körüli számú cikkadagból még mindig hiányzik 22. A 2027-es cikkadagból pedig 12, plusz VIII. hótól az összes.
   Az idei tervem amúgy az, hogy a táblázataimban található összes lyukat befoltozzam. Kivétel ez alól a 2015-ös, a 2018-as, és a 2019-es terv, mert azok letudását - mivel az hosszú évek kitartó munkája árán sem sikerült - már eleve be sem terveztem! A 2015-ösből amúgy már csak 4 tétel hiányzik, a 2018-asból 16, míg a 2019-esből még mindig 27, mely adatok mondhatni nem valami szívderítők.
   Mindeközben a táblázat jobb oldala azt mutatja, hogy a rengeteg cikk között kihagyott hézagok száma először felment (a beírt 78-hoz képest ráadásul valahova 100 közelébe), majd rengeteg szétszedés hatására leesett 38-ra, amit részemről (már csak azért is, mert én műveltem) kifejezetten szép eredménynek értékelek.

   Ez itt most egy olyan - meglepő módon a Grundig magnót is érintő - helycserés támadás, melynek keretében átvittem a lomos pincébe egy vödör manapság divatos - mármint nem só alapú - csúszásmentesítő anyagot, majd odatettem a magnó helyére, ami ugye először ide, vagyis az előtérbe került. Mivel a fő cél az volt, hogy felvigyek egy szatyor tűzifát (lásd már oda is készítve az ajtórésbe), valamint a magnó előtt látható vízcsapot is fel kell vinnem (lásd jobbra), az apró részprojektet már majdnem késznek nyilvánítottam.

   Aztán a magnó valahogy mégiscsak bekerült a fáspincébe, nehogy még ellopja valaki. No nem mintha hiányozna, csak ugye már annyi helyen említettem meg, hogy most azért már jobb volna nem a bemutatója előtt elveszejteni.

   Mikor a vízcsapot egy kissé áthangolni lejöttem, ugyan rezgett a léc, hogy mivel a csap könnyű, vagyis szabad a kezem, a magnót is felviszem, ez a lépés azonban már megint elmaradt. Most épp arra fogtam rá a dolgot, hogy a célhely, vagyis az asztalom legfelső pultja még mindig annyira foglalt, hogy nem férne oda a magnó.
   Egyszer persze mindennek eljön az ideje, ami a Grundig magnó esetében már csak azért sem fog sokat csúszni, mert az idei évről ugye még mindig hiányzik egy magnós cikk.
   Ezt persze nem azért említettem meg (immáron másodjára), mert feledékeny vagyok (na jó, részben azért), hanem azért, hogy egyrészt eldicsekedhessek vele, miszerint időközben az egyik magnós cikket már megírtam, másrészt időközben eltelt 7 (hét) hónap. Na ennyit segít nálam, hogy odateszek valamit a pinceajtóba...

   Az időközben eltelt újabb három hétben mindössze annyi történt, hogy már megint beesett egy magnó, amiről - mivel még nem láttam a belsejét - nem tudom eldönteni, hogy egyben hagyjam-e, vagy végezze inkább apró darabokban. Azt a másik kérdést viszont nem volt nehéz eldöntenem, hogy ez meddig maradhat itt, merthogy a minap beindult a fűtési szezon. Mondjuk több mint egy hétre való fát már felhordtam, ez a készülék pedig könnyedén áthelyezhető, de attól még úgy lenne jobb, ha - ígéretemhez híven - tényleg elpusztítanám.
   Amúgy, bár ő van a képen, de természetesen egyáltalán nem miatta jöttem le, hanem csak a Grundig magnó típusszámát szerettem volna leolvasni. Mármint azért, mert ez a cikk egészen idáig "Grundig TK akármi" néven futott. A cikk címe persze könnyedén javítható, csakhogy én a készülék kapcsolási rajzát is szerettem volna előtúrni, ami ugye a pontos típusszám nélkül nem igazán lehetséges.

   Amúgy TK 23 a keresett szám. Ez a készülék megegyezik a TK 17-es típussal, csak míg a 17-ben nincs felvételi automatika, addig a 23-ban már van. Amúgy ha valakinek kell, akkor itt a készülék kapcsolási rajza, valamint a szerviz manuálja is. Ez pedig az alapkészüléknek tekinthető TK 14-es szervizkönyve.
   Az adott kor technikai színvonalának megfelelően, ezek még mind csöves magnók, fogalmazzunk úgy, hogy a Terta 811 és a 922-es készülékek mondhatni szerencsésebb fejlődési vonalú országban született testvérei.

   Mint ahogy már hosszú hetek óta, mondhatni sorozatban, úgy a ki tudja miért a tollak mellett állomásoztatott tunerkockát most is elfelejtettem átvinni a lomos pincébe. Az mondjuk igaz, hogy a tunereket tartalmazó dobozt (pontosabban szólva dobozokat, merthogy kettő is van belőlük) már a múltkor sem találtam meg, de attól még - amekkora rend odaát van - ezt is nyugodtan átvihettem volna.

   Az előbbi mondatban azért volt jogos a többes szám alkalmazása, mert ebben a szatyorban is el van rejtve néhány kósza tunerkocka. Amúgy persze van benne más is. A legérdekesebb talán egy házilag épített dobgép panelja.

   Mivel nemcsak úgy egyszerűen egy típusszámot megnézni jöttem le, hanem volt a tarsolyomban, pontosabban szólva a zsebemben más is, átszaladtam vele a lomos pincébe hátha be tudom tenni a szekrénybe a már felboncolt tanítható távirányítót, erre azonban közel nulla esélyem volt. Mármint az említett szekrény (amiből amúgy a Grundig magnót kivettem) egy akkora lomkupacot kapott torlaszul, hogy azt bár el tudnám húzni, mert nincs annyira nehéz, hova azonban már nincs.
   Tudod mióta mondogatom, hogy ebből valamelyik nap egy hatalmas pakolászás lesz? Szerintem simán megvan ennek már több mint egy éve! Ez amúgy idővel meg is fog történni, csak előbb még el kell bontanom azokat az apróságokat, valamint persze a nagyobbacska dolgokat is (értsd lapostévé), melyek a lomok zömének nemhogy kényelmes, de egyáltalán rakosgatásában meggátolnak.
   Mivel a Grundig magnó már elkerült innen, ami ugye nagy, felkaptam valami apróságot, ami egy (mert már csak ott volt hely) az asztal szélén elhelyezett modern fazonú órás rádió volt.

   Mivel épp itt volt a párom, aki nekiállt kimosni az összes babaruhát, így még csak esélyem sem volt rá, hogy valamivel koszoljak. Mármint biztos kikaptam volna érte, mire fel - megjegyzem bármi értelmes tevékenység választása helyett - már megint a szokásos bambulós nézegetésbe merültem.

   Hogy az ember megtervezi a mindenféle dolgait, az ugyan kiváló tulajdonság, csakhogy az, hogy a rengeteg tervéből csak nagyon keveset valósít meg, na az viszont már egy nagyon csúnya jellemhiba.
   Nálam az egyik ilyen csúnya dolog (mert ugye akad belőle több is), az a beszerzett elképesztő mennyiségű magnó (megjegyzem sokadszori) betervezés ellenére történő, még mind a mai napig be nem mutatottsága. Hogy a pincében mi van, azt most inkább hagyjuk, hiszen elég csak ránézni a polcaimra, hogy az állítás valóságtartalmához még csak kétség se férhessen.
   A Philips orsóst mondjuk egyértelműen dísznek vettem, de attól persze még azt is be fogom mutatni. Alatta a ferde tetejű SANYO cikke már majdnem kész, épp csak meg kellene találnom, hogy mitől gerjed a magnó erősítője. Eggyel lentebb egy olyan BRG MK-29-es látható, aminek van a szobában még két társa. Vagyis ha azt mutatnám be, akkor mindjárt három polcrész is felszabadulna. Balra van egy gyönyörű UHER 4000, ami amúgy működőképes, jobbra lent pedig egy talán még az UHER magnónál is szebb SONY TC-U5, aminek mondjuk van baja rendesen.
   Mikor úgy gondolom, hogy kész, most már tényleg csak ennyi bemutatatlan magnó van a szobában, olyankor mindig előkerül valahonnan egy újabb mágneses jelrögzítő, vagy ahhoz kapcsolódó valami. Most például a VHS videokazettákat szúrtam ki.
   Ha egyszer nemcsak beszélnék róluk, hanem tényleg nekiállnék, s legalább az elől lévő magnós témákat lezavarnám, akkor annyi hely keletkezne a polcaimon, hogy azokra simán felpakolhatnám az épp nagyban (vagy nem annyira nagyban) futó projektjeimet. Hogy már ezer éve erről álmodok? Hát ja...

   Ehhez képest a mai napon mindössze annyira futotta, hogy újra nyafogtam kicsit (lásd az eddigieket), majd zárásképp Snoopy kutyát - dőlés ellen - az asztali lámpámmal támasztottam ki, mire fel legalább ő megvilágosodott...

   Ez a reklám egy olyan magnós újságból származik, melynek egyes lapszámai az adott pillanatban még mindig megtekintetlenül hevertek a gépemen. Mármint valaha letöltettem egy rakat elektronikai témájú külföldi, vagyis idegen nyelvű újság összes elérhető lapszámát, amiket aztán mikor máshoz nincs kedvem, vagy csak úgy egyszerűen megtalálom őket, akkor átnézek, majd egyből törlök is, ezzel szerezve vissza másra a merevlemezen elfoglalt helyüket.

   Alapvetően nem a Grundig magnóval, hanem az előszobában ücsörgő keret nélküli monitorral kapcsolatban álltam neki a helycsinálásnak, ami persze mindegy, hiszen csak az számít, hogy végre újra semmi se legyen az eltehető munkalapon.

   Hogy a helycsinálásnak köszönhetően néhány már kézközelben lévő, de attól még nagyon régóta halogatott projektem újra a háttérbe került, az ugyan nem értékelhető eredményként, az azonban igen, hogy a Grundig magnót végre napokon belül felhozhatom.

   Azért nem már mindjárt másnap, mert előbb még a már említett monitor jön, de aztán már eskü, hogy tényleg rámegyek a magnóra! Persze én, meg az én felelőtlen ígéreteim...

   Gondoltam legalább egyszer legyen úgy, mint ahogy mondtam, s már indultam is a magnóért a pincébe. Te, hogy ez mennyire nem így volt... Már úgy értem, hogy még véletlenül sem a magnó miatt jöttem le, hanem csak lehoztam a balkonról egy már kiürült (kiszáradt növényvilágú) virágládát, s ha már itt voltam, akkor visszatettem a lenti gépekbe a memóriakártyákat, valamint megszemléltem egy csomó, még valamikor tavasszal félbehagyott építési projektet.

   Végül persze a magnó is felkerült. Pontosabban szólva újra fel, mert egyszer, még valamikor a megvásárlásának idejében már járt itt. Ha jól dereng, akkor ezt a magnót Kapros Józsi bácsitól vettem, mégpedig a Tesla B70-es magnóval együtt, de még valamikor annyira régen, hogy az áruk benne sincs az összes kiadásomat 2011, vagyis már több mint 10 éve tartalmazó táblázatomban.

   Mindeközben a fejemből az esett ki, hogy alapvetően nem a magnóra, hanem a mai nap még csak a lakásra megyek rá (megjegyzem már sokadjára), mert még mindig van benne egy rakat anomália. Az egyik ilyen (a többit most nem sorolnám fel), hogy a csak palántázáskor kellő plusz polc még mindig a virágállványon van. Pláne teszi ezt annak ellenére, hogy a tavaszi palántázásnak már nemhogy rég vége, de mindjárt itt a következő évad!
   Na most ami még szintén mindjárt itt van, az a másnap, mikor is ha nem a már ki tudja mióta emlegetett, pláne mutogatott magnót boncolom fel, akkor esetleg apám öreg Werra fényképezőgépét, a csehszlovák légpisztolyt, de még az is megeshet, hogy az induktív hurkos személyhívót. Tulajdonképpen mindegy mit csinálok, csak csináljak már végre valamit a picsogás helyett!
   Bár csináltam mást is, de attól még leginkább arra vagyok büszke, hogy a folyton emlegetett táblázatban nemhogy megtaláltam egy csomó hibát, de még sikerült is őket kijavítanom, pláne néhány hibádzó rést feltöltenem, mire fel ez a Grundig magnós cikk is átcsúszott 2021-ről 2022-re.

   Miután a bakelit légpisztolyt a minap letudtam, már csak a Grundig magnó és a Werra fényképezőgép között választhattam. (meg persze még mindig többszáz, épp csak nem itt elhelyezett egyéb érdekesség között)

   Hogy kissé koszos, a tetejére pedig egy évtizedekkel ezelőtt zajlott buli keretében valaki ráült, az azért nem baj, mert ugye ezt a magnót nem használni szeretném, épp csak bemutatni, arra a célra pedig porosan és ragasztott tetővel is bőven megfelel.

   A típusszám a magnó dobozának fedelére valószínűleg azért nincs rárajzolva, mert ugyanez a fedő való a TK17-es típushoz is, ami ettől a készüléktől mindössze annyiban különbözik, hogy abban nincs felvételi szintszabályzó elektronika.

   Mikor a magnó alját ebben az állásban lefényképeztem, az jutott eszembe, hogy mivel még nem csináltam semmit, akár félbe is hagyhatnám. Persze hogy lehetne valamit félbehagyni, amit még el sem kezdtem...

   A magnó motorjának fordulatszámát az 50 és a 60 hertzes hálózati frekvencia különbsége által okozott fordulatszám eltéréshez nem mechanikusan, hanem elektromosan lehet hozzáállítani.

   A magnó alján persze nemcsak annyi felirat van, mint amennyit az előbb láttunk, hanem a szokásos figyelmeztető is, hogy az anódfeszültséget szűrő elkó lábainak nyalogatása előtt húzzuk ki a hálózati csatlakozót, valamint egy jópofa ábra is, ami azt mutatja meg, hogy a különféle hálózati feszültségek esetén miként kell a lamellákat a csavarfejek alá betenni.

   Hogy a hálózati kábel megvan, abban azért voltam egészen biztos, mert ezt a magnót még valamikor több mint 10 évvel ezelőtt, közvetlenül a megvásárlása után egyszer már nemhogy kipróbáltam, de még pótoltam is egy szakadt szíját.

   Ráadásul nemcsak azért, mert a műanyag burkolaton ilyen csúf, pláne áramütést okozó veszélyes lyukak vannak, hanem azért is, mert mint az a későbbi próbák során kiderült, a villásdugóban az egyik vezeték már nem érintkezik rendesen, amire amúgy abból jöttem rá, hogy a dugó egyik lába, pláne maga a dugó is érezhetően felmelegedett.

   Mivel ez a magnó nemhogy a Terta 811 és a 922 kortársa, de még tisztára úgy is néz ki, mintha valamiféle rokonuk lenne, így azokhoz fogom hasonlítani. Amúgy szép készülék, tetszetős részletek, amikbe persze - kedvenc szokásomhoz híven - bele fogok kötni.

   Nagyon úgy néz ki, hogy tévedtem. Mármint szegény magnónak nemcsak a tetejére ültek rá, hanem ott volt közben alatta maga a magnó is, amit aztán egy ügyes kezű ezermester egészen szépen megragasztott.
   Hogy egy ilyen műtét nem mindig sikeres, illetve az is megesik, hogy már eleve teljesen esélytelen, azt majd akkor mesélem el, ha sikerül szereznem valahonnan egy Tesla A3-as magnót, mondjuk akár ezért a készülékért cserébe.

   Ez itt a bal oldali gombsor, ami a balra pörgetés, a pillanat állj, valamint a mikrofon kapcsolóját tartalmazza, miközben az élgomb a hangszín szabályzására, valamint a készülék bekapcsolására szolgál.

   A jobb oldali gombsor a hangerőszabályzó élgombjával kezdődik, amit a lejátszás, a stop, majd a jobbra pörgetés nyomógombja követ. Ez az elrendezés szerintem azért kényelmetlen, mert ha keres valamit az ember a szalagon, akkor ahhoz vagy két kéz kell, vagy hadonászni kell a két szélső gomb között.

   Ez a kis kerek piros a felvétel nyomógombja. Ha ebben az állásban nyomjuk le, akkor élni fog az automata szintszabályzás, míg ha a fekete pont felé fordítjuk, akkor a kivezérlést nekünk magunknak kell beállítani. Erre amúgy felvételkor a lejátszási hangerő gombja szolgál.
   A piros gombot a "T" betű felé fordítva a trükkfelvétel funkciója kerül elő, ami mindössze annyiból áll, hogy bár a magnó átkapcsol felvételre, a törlés azonban nem működik, így a szalagon a korábbi felvétel is megmarad.

   Mielőtt egy tőlem megszokott fürdetéssel végképp megsemmisítettem volna, megörökítem ezt a hálózati feszültségválasztó állásait bemutató rajzot. A magnó fürdetése - megjegyzem magamat is meglepve vele - végül elmaradt.

   Mivel a magnó a szakadt biztosíték cseréjét követően nemhogy elindult, de még megfelelő működési jeleket is mutatott (értsd mindene forog, teljes hangerőn kicsit zúg a hangszóró), gondoltam rádobok egy próbaszalagot, amit amúgy nem innen fogok elvenni. Hogy akkor ezek minek vannak itt? Hát tudok én mindent?

   Épp mint ahogy arról sem igazán tudtam, hogy mi van a szalagok alatti diás dobozban. Ez amúgy egy univerzális jel, akarom mondani szélessávú zajgenerátor, mely projektnek csak az első próbájáig jutottam, aztán már tettem is félre.
   Mindeközben a buborékos zacskóban azok a tápegység panelek vannak, amiket kiváló barátomtól kaptam, mikor megemlítettem, hogy bár a zajgenerátor 9 voltról jár, én - a méretet csökkentendő - csak egy ceruzaakkut szeretnék a dobozba.

   A magnó a próbaszalaggal ugyan megszólalt, azon azonban valami nagyobb sebességgel készült stúdiófelvétel volt, mire fel a magnó hangszórójából csak érthetetlen dörmögés hallatszott.

   Mivel a brummogás nem igazán nyerte el tetszésemet, a próbaszalagot átdobtam az ágyra. Amúgy azért nem tekercseltem vissza, mert bár a tekercselés működni látszott, idővel elakadt, ami egyértelműen a gumi alkatrészek hibájára utal.

   Miközben a nagy lyukból én tekertem ki a csavart, a két kicsibe be lehet tenni valamit, ami lehet akár mágnes a szalag teljes törléséhez, mint ahogy filc is, ha csak a port szeretnénk a szalagról eltávolítani. Hogy a gyártó eredeti elképzelése mi volt, arra viszont a készülék leírásából nem jöttem rá.

   Mármint azért, mert a két felet összetartó csavarok csak a fedél másik oldaláról tekerhetők ki. A fedél amúgy csak akkor válik levehetővé, ha az ember ismeri a trükkjét. A trükk mindössze az, hogy le kell nyomni a gombokat, konkrétan az összeset egyszerre (de persze két hármas csoportban is jó), különben úgy beakadnak, hogy azon semmiféle varázskáromkodás sem segít.

   A magnó mechanikáját elnézve, vegyes érzések kerítettek hatalmukba. Egyrészt nincs mit megszólnom, hiszen a visszafelé pörgetést kivéve az összes mechanikai funkció rendben működik, ami egy közel 60 éves szerkezet esetében valóságos csodaszámba megy, másrészt ettől eltekintve már első ránézésre is egy csomó mindenbe belekötöttem.

   Nyitásképp mindjárt abba, hogy ha a magnó fedőlapját ezen a ponton nem a megfelelő hosszúságú csavar tartja, akkor az alul kilógó része beleakad a lejátszás gomb lenyomásakor alámozduló mechanikai elembe. (lásd a nyomát jobbra)

   Maga a szalagpálya viszont dicséretes elosztású. Mármint minden egyes alkatrésznek bőven jut benne hely, nem úgy mint a Terta 811 és a 922 esetében, ahol a törlőfej már csak a bal oldali szalagvezetőre fért fel, miközben a szalaghúzó tengelytől jobbra maradt egy csomó felesleges hely.

   Ez a sávváltó kapcsoló azért nincs jó helyen, mert a lejátszó, jelen esetben kombinált fej jeleit nagyon nem tanácsos a dobozban hosszasan vezetgetni, mert minden zajt összeszednek. Mármint a sávváltó kapcsoló valahova a fejek közelébe való, semmiképp sem a doboz hátsó felébe. Ettől eltekintve a kapcsoló bármiféle recsegés nélkül rendben működik.

   A magnó mechanikája tisztára úgy néz ki, mintha nem a logika szülte volna, hanem miközben a funkciók működését az egyik, a gombok sorrendjét egy másik, a kettő közötti összeköttetéseket pedig egy harmadik ember tervezte volna meg. Ezzel a képpel azt mutatom meg, hogy a pillanat állj gomb milyen utat bejárva távolítja el a tengelytől a szalaghúzó görgőt.

   Na nehogy már ne legyen a fiókban olyan kábel, melynek végén háromlábú tuchel dugó van! Már csak ebből a mondatból is sejthető, hogy nem volt, amiből egyenesen következik, hogy mikor legközelebb a kezembe akad egy háromlábú tuchel dugó, abból vagy készítek egy univerzális kábelt, vagy a büdös életben nem jövök rá, hogy szegény dugót miért nézegetem.

   A hangerőszabályzó potméter egy a szokásos méretnél apróbb típus, amibe azért nincs okom belekötni, mert még mind a mai napig működik. A potméter és a gomb között amúgy nem filckorong látható (bár már majdnem az), hanem csak formásra összeállt szösz.

   Na most abba, hogy a hangszínt szabályzó potméteren nincs burkolat, abba viszont belekötök. Abba meg ugye pláne, hogy a két potméter között alig maradt hely az EM84-es varázsszemnek. Arról már nem is beszélve, hogy ha a csőfoglalat lábait takarná egy filléres tételnek számító műanyag kupak, akkor szegény javító embert nem csapná meg az igencsak kellemetlen érintésű anódfeszültség. Ez az aprónak épp nem nevezhető hiba amúgy a Terta 811-ben is ugyanígy megvan.

   Az alkatrészek állásából úgy ítéltem meg (amit amúgy az interneten talált képek is igazoltak), hogy ezen a potméteren sosem volt védőkupak. Vagyis nem hiányzik róla, hanem ez bizony gyárilag ilyen, ami számomra - pláne a potméter kényesebb részein álló port is figyelembe véve - meglehetős trehányságnak tűnik.
   Ami még szintén nem tetszik, az a jobbra fent látható műszaki részlet, ami amúgy a magnót áram alá helyező hálózati kapcsoló. Mármint egy olyan kapcsolót, ami ugye a 230-at kapcsolja, azt szerintem nem szabad ennyire nyílt érintkezőkkel szerelni.

   A törlés ugyan nem tökéletes (én legalábbis hallom a zene alatt a fele sebességgel lejátszott beszédet), de a felvétel és a lejátszás legalább rendben van. Miközben az előre pörgetés hibátlan, a visszapörgetés egy kicsit már erőtlen, ami ezen a felvételen talán nem, de a szalagot teljesen visszapörgetve - mikor is a pörgetés majdnem leáll - már nagyon is látszik. A varázsszem vezérlése lomha, miközben a felvételi automatika rendben teszi a dolgát. Ami még szintén dicséretes, az a fékrendszer hibátlan működése. Mármint az évtizedek óta folyamatosan öregedő alkatrészek ellenére sehol sem forognak túl az orsók.

   A magnó amúgy, bár láthatóan használt, de még nagyon messze van attól, hogy szétkopottnak legyen nevezhető. Ezen felül vagy mindig rajta volt a teteje, vagy pormentes környezetben, pláne nem málló szalagokkal használták. Ehhez a tisztasági szinthez képest nekem volt olyan szalagom, ami egy oda-vissza meghallgatást követően ennél sokkalta nagyobb koszt csinált!

   Amelyik gombot épp lenyomni készülök, az a mikrofon bemenetet kapcsolja (már ha jól értettem a rajzot, hogy az ott egy jelszintválasztó), s a pirossal jelzett vonal mentén, szó szerint a fél magnót megkerülve működteti a tuchelek felett elhelyezett kapcsolót. Hogy ezt a funkciót miért kell a magnót vezérlő főbb funkciógombok közül kezelni, azt mondjuk nem értem. Mármint nekem sosem támadt ilyen szolgáltatásra igényem.

   Próbaképp feltettem a magnóra az apukámtól örökölt, a Magyar Rádióban felvett próbaszalagot, amivel amúgy szinte minden magnó jobban szól, mint amilyen felvételt a saját elektronikájával tud.
   Miközben úgy néz ki, hogy a motor tengelyén található rézgyűrű, valamint a bal oldali orsózó peremének nagytakarítása jót tett a gyorspörgetés funkciónak, addig a magnó hangja nem a videofelvételen keresztül hallgatva valószínűleg azért cseng egy kissé fémesen, merthogy ennek a magnónak nem fa, hanem fém doboza van.

   Balra fent a hangszóró szögletes mágnesét, alatta a szalaghúzó tengely alsó csapágyházát, középen a kimenőtrafót, míg jobbra a végálláskapcsoló hosszúkás elektromágnesét látjuk.

   Íme az elektronika panelja, az innen nézve alul végighúzódó felvétel-lejátszás kapcsolóval. Ami igencsak ügyes megoldás, az az összes vezeték és kábel kihúzása egészen a panel jobb széléig, amitől ugye a panel kihajtható maradt. Mivel ezen felül a kábelkötegek még hozzá is vannak kötve a panelhez, így még a panel mozgatása közbeni leszakadásuk sem valószínű. Ehhez képest a Terta 922-be úgy bele volt nőve a panel, hogy azt végül ki sem tudtam venni!

   Mikor a csőfoglalattól jobbra látható négyzet formájú ragasztós, de amúgy persze már rég nem ragadó papírlapot megláttam, viszonylag gyorsan rájöttem, hogy az ide, a csőfoglalat és az árnyékoló bádoglemez közé való. A rejtély megoldását nagyban elősegítette a ragasztó által a bádogon hagyott nyom, miközben a ragasztó nyomával lefelé letett bádoglemez ugyanezt hátráltatta.

   A varázsszem oldalpozícióját ugyan nem, az elfordultságát azonban sikerült helyrehoznom. Mivel ekkor már fent volt a magnón a csak nehezen leszedhető fedőlemez, mint ahogy annyi másik, úgy ezt a részletet sem piszkáltam tovább.

   Mármint ha én ezt a magnót - remélhetőleg már mindjárt holnap délelőtt - a pincébe visszaviszem, és még valami elfogadható helyet is találok számára, akkor lehet, hogy onnan már soha többé nem veszem elő. Hogy a magnót hova teszem le, az persze most még legalábbis (megjegyzem őszinte sajnálatomra) egyáltalán nem úgy kérdés, mintha választhatnék, hanem csak úgy, hogy ha valami csoda történt odalent, akkor talán találok számára helyet.
   A jelen szöveg írásában éppen itt tartva azt találtam ki, hogy mivel csereberélni nincs kedvem (erre legfeljebb akkor fogok sort keríteni, ha már mind elfogytak a bemutatásra váró kincseim), ezért nincs mese, ki kell szórnom a kukába a már ki tudja mióta teljesen feleslegesen őrizgetett videokazetta gyűjteményemet. Mármint annak helyére több magnó is odafér, amiktől ugye nincs szívem megválni. Ehhez persze az is kell, hogy elbontsam végre, vagy ha nem, akkor folpackba tekerve eltegyem azt a négy videomagnót, ami most a pincei asztalt torlaszolja el. Vagyis ha csak nem találok valami más, az éppen most elhatározottnál érdekesebb célt, akkor a következő magnós cikk a koszos elejű videóról fog szólni.