Előszoba

Legközelebb nem hagyom magára az ELMŰ "szakemberét" az már biztos!
Pláne nem mondom ki semmilyen kérdésére az igen szócskát.
Hát hogy néz ki az a guman tábla? Hogy a kettő helyett
egy lett, már az sem szép, ráadásul még ferde is!

Az előző képen még friss volt a festékminta, azért ütött el annyira. Ezen a képen már
megszáradt a próba ecsetvonás, a középső pacának kb. olyan a színe, mint a régi
falnak. Persze a falon lévővel megegyező színt nem lehet kikeverni az eredeti
pasztával, hiszen a fal koszolódik, amitől aztán lesz egy szürkés sárgás
árnyalata az új festéshez képest. De mit érdekel ez engem...

Ellenben az előszobafalat illik kiegyenesíteni. Annál is inkább, mert ennek
a tetejére lesz felcsavarozva a készülődő polc. Ha az előszobafal ferde,
akkor ferdén fog állni a rácsavarozott polc is. Persze ha nem lenne
az a polc, nem igazán érdekelne merre dől az előszobafal...

Mintha nem volna egyértelműen zöld színű a fal, mintha volna benne egy sárga sáv.
Persze ez nem igaz, egyforma zöld mindenütt, kivéve persze az óra alatt / felett.
Valószínűleg csak a vaku fénye verődött vissza a felső polcokról. De nem is
erről szól a kép, hanem a kicsiny polcon található rendetlenségről. Mivel
az előszobában ez az egyetlen jól elérhető vízszintes felület, minden
ide van elsőnek lepakolva. Aztán persze az idők végezetéig
itt marad, ami semmiképp sem kelti a rend látszatát.

Ez a felület kicsit lentebb van, ide szoktak kerülni a nagyobb méretű dolgok.
Valamikor tavasszal arra gondoltam, szétszedem azt a két alsó holmit.
A kamera és a monitor összetartoznak, bár az előszobába nem.
Most már tulajdonképpen tél van, de ezek ketten ennél
beljebb még nem jutottak. Még az is kérdéses,
hogy az idei szétszedtem eresztésbe
bele fognak-e férni...

Ilyen esetekre két megoldást dolgoztam ki. Az egyik esetben a lomokat ahogy
vannak, egyben átrakom máshová. Ez azért jó, mert ha visszapakolok
akkor minden ott lesz ahol eddig is volt. A másik megoldás az,
hogy felkapok egy tárgyat és a helyére teszem, majd így
teszek az összes többivel is. Ez utóbbi esetben
ugyan rend lesz, de semmit sem találok.

Gondoltam itt pont jó helyen lesz a fúrógép. Viszont pár perc múlva, mikor
ötödszörre estem át rajta, már valahogy egészen másképp gondoltam...

Közelről is csak annyi látható, hogy picit elvált a glett réteg a faltól, amit valaki (én)
megnyomott, amitől létrejött ez a beszakadás. Szaré kell nekem mindent piszkálni?

Szerintem ez most így marad. Persze ennek "kis" hibának is külön története van.
Reggel volt, már félig fel voltam ébredve, bambultam magam elé. Az ágyamból
pont ide látok, bár katedrál üveg van az előszobaajtóban, szóval a történések
csak körvonalszinten jönnek át. Jön ki apukám a konyhából, produkál némi
mozgáskoordinációs hibát, vagyis elfelejti elengedni a kilincset. Az öregem
Isten nyugosztalja volt vagy 100 kiló, és ellenállhatatlan egy ember volt.
Legalábbis mint az látható, a tömegének nem tudott ellenállni az ajtó.
Zsupsz, meg csörömp, leesett a kilincs. Látom amint apukám azzal
kísérletezik, hogy visszategye a helyére. Persze ez nem sikerült
neki, mert kiszakadtak a csavarok az ajtó anyagával együtt.
Nekem sem sikerült a dolog, nem volt mibe betekerni a
csavarokat. Kerestem hosszú négyes csavart, meg
önzárós anyát, azóta a kilincs a helyén van,
ha nem is szép. Mondom apukámnak,
visszatettem a letépett kilincset.
De nem is emlékezett rá!

Nagyon szép nyele volt a cipőkanalunknak, míg egy barátom el nem kunyizta
atyámtól. Szép faragott kutyafej volt, villogó LED-eket kellett szerelnem
a szemei helyére. Mindezt csakis azért, mert e nélkül mit
sem ér a Zsiguliban a sebváltókar!

Aztán kapott a cipőkanál egy másik nyelet, ami viszonylag hamar le is törött róla.
Ez se csúnya, bár csak egy fröccsöntött sárkányfej. (amúgy esernyőnyél)
Olyan tizenhétszer ha visszaragasztottam. Különös anyag, semmi
sem hajlandó megragasztani! Végül kiöntöttem belülről a
törést melegtakonnyal, de az is elvált egy idő után.
A tasakon két kapcsolódó olimpiai öt karika
látható, túlzásba eső vízszerelőknek...

Majd lemértem a másik zsanért is. A zsanér azért nem egy annyira bonyolult
mechanikai szerkezet, hogy ne lehetne belőle legyártani két egyforma darabot!

Szaladgálok a rendelkezésre álló pár méteren a szükséges néhány tárggyal.
Az ember nem is gondolná, hogy ilyen kis munka pillanatok alatt
mekkora rendetlenségbe képes borítani az amúgy
sem valami rendezett lakást.

Pár perc alatt mindent elborítanak a polcszereléshez szükséges anyagok.
Érdekes mód mikor hazahoztam őket, akkor még könnyedén elfértek a zsebemben.

Tudom, hogy nem szép dolog valamit a hálózati zsinórjánál fogva
fellógatni, no de mit tegyek ha egyszer csak itt nincs útban?

Levettem a zsanérokat és egy egyenes polc mellé toltam a félbevágott deszkát.
Nem rontottam el semmit, valóban a zsanérok eltérése okozta a ferdeséget.

Viszonylag könnyű eldönteni, hogy hová melyik zsanér való, hiszen csak kettő van.
De mi lenne akkor, ha mondjuk egy szekrény készülne húsz zsanérral?
Persze tudom mi lenne... Kiborulna a káromkodós doboz!
Térdig állna a szobában az ősi átkok garmadája...

Mindig tanul valamit az ember. Legközelebb
például egyből megjelölöm a zsanérokat!

Ezt a szép sárga papírt az előszobában találtam. Vettem ilyen polcot, és eltettem
a papírját, hogy tudjam legközelebb milyet kell venni. Most, hogy a polcot
összeraktam és kipróbáltam (vagyis rápakoltam), már azért van eltéve
a papír, hogy tudjam, milyen polcot nem szabad venni. Azt mondja
a leírás, hogy polconként rá lehet tenni 40 kilót. Én a leírással
ellentétben azt mondom, hogy ezt a terhelést semmiképp
sem élné túl! Azért vettem, mert gondoltam jó lesz
a bemutatásra váró magnókat rápakolni amíg
várják, hogy sorra kerüljenek. Próbaképp
rátettem a felső polcra a Mambót,
ettől majdnem összedőlt a polc!

A Gumiámos tubussal is fordultam párat mire rájöttem, hogy van vegyszeres polcom.
Ha itt valami kiborul, annak nyomát sosem tünteti el a plafonról az alattam lakó!
Vagy az az eset is előállhat, hogy az íróasztalomat csak a parkettával együtt
lehet elmozdítani. Vagy végérvényesen feketére festődnek a lábujjaim.

Ez például egy TC91-es telefonkészülék, amiből találtam egy rakással a pincében.
Meg most ezt a mintapéldányt az előszobában. Persze neki is van
története, amit majd a bemutatásakor mesélek el.

A "kell ha elmegyek itthonról" státuszú tárgyak a konyhaszekrényre kerültek.

Ez is az előszobában volt.
Első ránézésre ha agyoncsapnak sem tudom mik vannak a zacskóban!

Most már persze tudom. Nyáron kaptam egy UHER kazettás riportermagnót.
Részben azért, ne árválkodjon a polcon az UHER 4000-res. Aztán ha már
ott voltam, kaptam egy hordozható színes tévét is, az meg pont jó lesz a
melóba, ha az ügyfélnek éppen nincs tévéje. Meg kaptam ezt a zacskó
mobiltelefonos valamit, amiből a kézihajtányos mobiltöltő semmiképp
sem úszhatja meg a bemutatást! Majd mikor a fentebb felsorolt tárgyak
súlya alatt kezdett görbülni a bicikli, pánikszerűen elváltam a kollégától!

A zacskót feldobtam a SONY TC-U5 deck tetejére. Nincs hozzá valakinek rajza?
Rajz nélkül nem akarom piszkálni, mert úgy néz ki, hogy elektronika baja
van szegénykének. A magnó tetején a fekete doboz egy általam
krehácsolt tápegység autórádiókhoz. Csak azt nem tudom,
hogy mégis mit keres itt? Miért nem a pincében van?

Az természetes, hogy az előszobában van szatyor, hiszen kell ha megyek vásárolni.
No de annyi szatyrot találtam, hogy dagadtra tömtem vele ezt a nagyot!

Végre kipakoltam az előszobát, most már csak a szőnyeget kell feltekernem.
Gondoltam belefér az időmbe, hogy feltekerés előtt kiporszívózom a szőnyeget.

Ellenben a porszívó jelezte, hogy az időbeosztásommal
ellentétben belé aztán már tényleg semmi sem fér!

Ezeket az akasztókat azért kellett leszerelnem, mert ezek alá vannak elrejtve az
előszobafalat tartó csavarok, melyek az alanti képen láthatók piros nyíllal bejelölve.

   Elmeséljem nektek az előszobafal történetét? Nem szól bele! Csendben ül és olvas! Szóval az úgy volt, ahogy apukám tudta a dolgok méretét és a minőségét is. Sosem ettünk éretlen dinnyét! Se sárgát se görögöt, pedig apám mindig egész dinnyéket hozott.
   Apám vett anyámnak ruhákat, de anyám nélkül! Sosem tévesztett méretet! Ez nekem még magammal kapcsolatban sem megy! Egyszerűen fogalmam sincs hányas nadrágot hordok, vagy hogy milyen méretű ing passzol rám. Apám vett anyámnak cipőt, de anyám jelenléte nélkül. Sosem tévesztett méretet!
   Volt apámnak egy számomra valamiért unszimpatikus játéka. Kosárban hordjuk a tüzelőt (fa) a második emeletre. Na most apám mikor megjelent az ajtóban hátán a fáskosárral, mindig volt a kezében egy hatalmas fahasáb. Na ilyenkor mindig feltette a kérdést: Na gyerekek! Szerintetek befér?
   Néha akkora tuskókat hozott fel, hogy ránézésre már az is csoda volt, hogy a bejárati ajtón be tudott vele jönni, aztán valahogy mégis mindig be tudta forgatni az óriásnak látszó hasábot a cserépkályha ajtaján.
   Számomra nincs abban semmi meglepő, hogy valami elromlik, hiszen gyermekkorom óta barkácsolok, javítgatok, és még a munkám is ez. Talán éppen ezért volt furcsa látni, hogy apámban egyszerűen elromlott a dolgok méretének (és minőségének) felmérésével kapcsolatos képesség. Egyik pillanatról a másikra egyszerűen kihunyt benne ez az érdekes tulajdonság.
   Vett egy olyan szekrénysort, amiből hiányzott a könyvszekrény és az akasztós mélyszekrény. Még jó, hogy elemes bútor volt (Réka) és lehetett kapni hozzá megfelelő összetevőket.
   Aztán vett két akkora méretű éjjeliszekrényt, melyek szobai elhelyezése teljesen esélytelen volt. Valamikor ekkortájt jött az előszobabútor. Egyszer csak itt volt mikor hazajöttem. Én nem szóltam egy szót sem, vagyis úgy tettem mint aki nem tud semmiről. Ezen mondjuk szerintem nem volt mit csodálkozni, mert láttam, hogy a megvásárolt bútor egyszerűen nem fér bele az előszobába.
   Az előszobafal szélesebb volt mint a rendelkezésre álló legnagyobb egybefüggő szabad falfelület. A két szekrényke nem fért oda sehova, hiszen ez egy kisméretű előszoba, három falon négy ajtóval. A tükörnek pedig már végképp nem volt hely.
   Hagytam forrni néhány napig (hétig) a dolgokat, mert nem kell nekem mindig mindenbe belepiszkálni. Én bírtam tovább. Apukám egy hét múlva rákérdezett: Nem szereled fel kisfiam?
   Persze egyből visszakérdeztem: Mégis hova? Innentől fogva még egy jó darabig hevertek a dobozok szerteszéjjel a lakásban, aztán egyszer erőt vettem magamon és nekiálltam a feladatnak.
   A tükör számára valóban nem volt megfelelő méretű szabad falfelület, de pont ráfért a vécéajtóra. A két kisszekrény valóban nem fér el a földön, de ha egymásra teszem őket, akkor már igen.
   Sajnos magával az előszobafallal már tényleg nem tudtam mit kezdeni, mert az nagyobb volt mint a rendelkezésre álló falszakasz a bejárati ajtó és a villanyórák kilógó falfelülete között. Ráadásul volt rajta három akasztó, én meg bárhogy is számoltam, akkor éppen négyen voltunk. És akkor még hol vannak a vendégek kabátjai? A régi fadarab akasztón öt hely volt, a három egyértelmű visszalépés.
   Végül persze szétcsavaroztam az előszobafalat, majd összeraktam kicsit kisebb méretben. Még csak levágni sem kellett belőle, épp csak összébb kellett tolni a faanyagot. Az eredeti akasztókat fordítva szereltem fel, majd az egész miskulanciát fejjel lefelé fordítottam. Na így lettek az eredeti (amúgy formátlan) akasztókból a szatyortartó fülek.
   A régi akasztókat a képen látható módon egyszerűen átcsavaroztam az új helyükre. Amúgy pont jó, hogy öt volt belőle. A jobb oldali akasztó azért van letörve, mert egyszer apukám elvette a kisszekrényt a helyéről, mert be akart hozni valami nagyot. (azt hiszem a rekamiét) A szekrénykében megakadt az ajtó. Persze csak addig, amíg ott volt. Miután már nem volt ott, helyette az akasztóban akadt meg az ajtó, de mint az látható, apukám volt az erősebb.

Eredetileg ezek lettek volna az előszobafalon az akasztók. Mindegy...
Alul a piros feliratos vaslemez egy monitorhoz készült, de most
csak azért van itt, hogy csak a fát fúrjam át, ne a falat.

Kéne egy másik ember, aki egyenesen tartja az előszobafalat, míg átjelölöm a lyukak
helyét a falra. Mivel egyedül vagyok itthon, kénytelen vagyok a másik ember helyett
eszközt használni. Ebben egész jó vagyok, szinte bármivel bármit meg tudok oldani.
Onnan e képesség, mert aki barkácsol, annak folyton kell valami olyan szerszám,
ami épp nincs. Így az ember gyorsan megtanulja a nem létező szerszámokat
(illetve anyagokat) létezőkkel helyettesíteni. Most például a polctartó
konzolt használtam fel egy mint könnyedén állítható éket.

Gondolkodtam rajta, hogy levegyem-e az előszobafalat, vagy ne vegyem le. Mint
látható levettem. A hozzáférhetetlen felületekre úgyis ráfért egy kis takarítás.

Kicsit körbenézek a varázsvesszőmmel, mielőtt
még áramot találnék fakasztani a falból.

A vídiás fúrón már eleve be volt jelölve kék szigetelőszalaggal, hogy meddig kell
befúrni. Persze sosem a tiplihez vagy a csavarhoz kell méretezni, hanem ahhoz,
amelyik hosszabb. Mert ugye a végeredmény szempontjából majd
mindegy, hogy melyik nem fér bele a lyukba.

Hátulról jól látszik, hogy miről beszéltem az előbb.
A lényeg az, hogy tudok előszobafalból előszobafalat készíteni.

Ez egy nagyon ügyes szerszám! Sorjázónak hívják, amivel nagyszerűen hozzá
lehet igazítani a furatok bejáratát a süllyesztett fejű csavarokhoz.

Csak nem fér oda. Jól vettem le a méretet, de a fal az finoman szólva sem egyenes.
Vagy le kell vésni a falból kilógó párkány tetejéről a fölös részt, vagy a deszkából
kell levágni ott, ahol azt ceruzával bejelöltem. Gondolom mondanom sem kell,
melyik megoldást választottam. Véssen akinek nyolcas menet van az anyján!

A melósruha a nagy pakolásban kint maradt a bejárati ajtón. Amúgy ez a helye.
Majd ide is kitalálok valami szebbet. Valami akasztót, vagy fogast...

Hopp! Levágódott a deszka széléből a felesleges mennyiség.
Jó szó ez a "levágódott", csak ugye meglehetősen csalóka.
A valóságban ez mindig azt jelenti, hogy nekem kellett.

Mi ez a fekete izé? (kérdeztem meglepődötten)
Hát ez bizony egy csoki! De hogyan kerülhetett ez ide?
Hamm! Adtam meg az értelmetlen, de annál harapósabb választ.

Még csak egy csavar tartja a polcot, és az is csak az előszobafal
tetejébe van betekerve. Pont jó így, mert nem mozdul el
amíg a tartókonzol furatainak helyét bejelölöm.

Itt lesz a tartókonzol. Az előző guman tábla helyével
pedig egyszerűen nem tudok betelni...

Spaklival letoltam a kilógó részeket, hátha sikerül valamennyire
kiegyenesítenem a falat. Mint az jól látható, a kilógó falrész
alsó éle olyan egyenes, mint mondjuk az ökörhugyozás...

Az elején beszéltem egy a kis berepedésről. Ez lett belőle miután megpiszkáltam.

Ez meg a villanyóra alól esett ki. Olyan mintha egy fél banándugó lenne, de nem az.

Öt milliméter vastag kábelt lehetne beletekerni, szóval ez még csak nem is
gyújtókábelhez való. Szerintem nem a villanyóra tartozéka, csak valamikor
beeshetett a guman tábla mögé. Mondjuk azt nem nehéz, mert a táblát csak
két csavar tartja átellenben, mire fel a két másik sarok erősen eláll a faltól.

Elég volt! Délutános vagyok, mennem kell dolgozni. Meg amúgy sem arról van
szó, hogy egyetlen nap alatt megváltom a világot, hanem csak
arról, hogy minden nap igazítok rajta egy kicsit.

A polc felcsavarozásához szükséges szerszámokat itt hagytam,
hiszen úgyis pont itt fog kelleni mind ami itt van. Másnap
meg feltúrtam a lakást a piros nyelű csavarhúzóért...

Nem három ernyő volt az előszobában, hanem öt! A másik kettőt már nem is tudom
hová tettem. Ezeknek mondjuk kellene valami tartó, például a vécé és a
konyhaajtó közötti helyre. Az a hely olyan kicsi, hogy nem is
férne oda semmi, csak az ezek ernyők. Ezt nem most...

Gondoltam összedobok valami ebédet, de a fele
cipős szekrény épp a tűzhely előtt hevert.

Ez csirkemáj disznózsírban lesütve, fokhagymával és paprikával.
Igen. Kitaláltad. Nem fogyózom!

A másik fele cipős szekrény meg ide van elbújva. Épp elfértek rajta a szerszámok.
Mára tényleg elég volt a munkából! Illetve most megyek csak igazán dolgozni.

Nem mertem nekiállni a glettelésnek, mert ma hozzák a tüzelőt.
Gondoltam délelőtt hozzák, hiszen mindig akkor szokták...
Most kivételesen egy óra után érkeztek meg a szállítók.
Leszórták ide a pince elé a húsz mázsa akác tűzifát.

Én meg szépen behordtam, berakosgattam ide. Tulajdonképpen nincs messze,
pár méter az egész, de a húsz mázsa az kérem húsz mázsa!
Hát csoda, ha nincs kedvem ezek után az
előszobával foglalkozni?
Érdekes mód volt.

Azt akartam lefényképezni, hogy milyen hullámos a fal a villanyóra
melletti részen, de ebből nem látszik semmi. Viszont jól látszik
helyette, hogy hogyan szerel fel az ELMŰ egy guman táblát.

Gondolkodtam rajta, hogy befúrok a lyukon, kap egy hatos tiplit meg egy csavart,
de az ELMŰ kényes az ilyesmire. (bár a ferdeségre nem) Szóval ez így marad.

A glett olyan állagú, mint mondjuk a liszt, tehát
csakis a konyhaasztalon szabad bekeverni.

És még a földre sem jutott az anyagból, pedig
az újságpapírt is elfelejtettem iderakni.

Mivel akadt némi folytonossági hiány holmi ajtócsapkodásból kifolyólag,
ezért ezeket az apróbb hibákat is kiigazítottam. A glett is olyan
mint a festékes ecset. Mindenhova kenek egy kicsit!

A villanyóra környékét meg majdnem elfelejtettem! A mackófej azért került vissza
a fogasra, mert ez a jószág egy műugróbajnok. Mindenhonnan azonnal leesik!

Jól megfér a csöpögtetőn a glett vas és a lapostányér.
Amilyen sokat dolgoztam tegnap, ma lelógom.

Úgy kell, hogy le kell csiszolni a falat, majd még egyszer le kell glettelni, és akkor
sima lesz. Szerintem meg egy csiszolás után is éppen elég sima! Mert
ugye mégis ki a csuda simogatja a falat a villanyóra körül?

Tehettem volna ide újságpapírt, de a port könnyedén megeszi a porszívó.
Mondjuk még szép, hiszen azért van! Bár a mai világban már ki tudja...

A festéshez nem kell más csak az ecset meg a festék. Mivel nem kell magasra
mennem, nem szedem elő a létrát, a hokedli is bőven megteszi.
Persze minden ember csak egyszer töri ki a nyakát...

Elég rémes, ahogy az új festék elüt a régitől.
Persze ha kiszárad majd nem fog elütni.

Nem így szokott állni ez a kapcsoló, csak most levettem, hogy ne legyen útban.
A csavarhúzó meg azért van ott, hogy ne érjen bele a kapcsoló a friss festésbe.

Mivel a nap jó része elment a tűzifás emberekre való várakozással, ezért
most egy kicsit kényszerítve szárítom a falat a melegfúvóval. Unom
már a rumlit, szeretnék visszapakolni! Persze úgy is mondhatjuk,
hogy már bánom, hogy nekiálltam szétszedni az előszobát...

Először a kabátomat teszem vissza. Vagy ez már a festés közben is itt volt?

Ez a húszas már nem egy mai darab. Ki tudja miért volt idetéve...
Visszatettem hátha egyszer keresi valaki aki odatette.
Na ezért néz ki a mi lakásunk ahogy kinéz!

Ezt az órát a polcon találtam a mackók között.
Vagy azért volt ott, mert ide szántam az előszobába, vagy nem.

Szemmagasságban éppen jó helyen van, máshová meg nem is igen fért volna oda.

Visszaraktam Döncikét (denevér), a kicsiny vízmértéket (nem tudom mit keres itt),
és a "már nem látok vele" szemüveget a helyére. Már ha ezeknek ezek a helyei...

Ha anyám hazajön a telekről, kulcsrevíziót fogunk tartani. A fehér maci a
pincekulcsot őrzi, a barna a bicikliét, de hogy a többi kulcs mit nyithat...

Ez már volt boncolva. Azért van az előszobában, ha a kismegszakító lekapcsol,
lássam a sötétben, mit hol kell megnyomni. Persze ha olyan nagyon sötét van,
hogy lámpa kell a kapcsoló megtalálásához, akkor mivel sötét van, már magát
a lámpát sem fogom megtalálni. Akkor is kell a lámpa! Különös dolgok ezek...

Ez a maci azért ül itt már évek óta, mert még nem fürdött meg.
Nem is lehet megfürdetni, mert valami szöszből van.
Megpróbáltam legalább lekefélni, de ereszti
a bundáját. Sebaj! Marad koszosan...

Visszahordtam az ernyőket is, bár továbbra sem értem minek van belőlük ennyi.

Azért van itt mert éppen szárad. No még nem a lakk, hanem csak egy szegély
amit azért ragasztottam oda, hogy ne látszódjon ki a polc széle mögül a ferde fal.
A felragasztott lécet ideiglenesen használaton kívüli merevlemezekkel rögzítettem.
Mondom én, hogy minden jó valamire!

Vannak valószínűtlen események. Például elkopott a csiszológépem. Persze csodák
csodája nem maga a gép, hanem csak a csiszolóvászon alatt található rugalmas
lap adta meg magát. Nem volt semmi ötletem honnan szerezhetnék a tömör
gumilapnál valamivel rugalmasabb anyagot. Erre fel jövök haza
bicajjal és mit látok? Márpedig az gumi. Gyere velem!

És így is lett. Ráadásul ez nem tömör gumi, hanem darált gumidarabkákból van,
vagyis pont mint ahogy nekem kell, rugalmasabb a tömör gumilapnál.

Kiszabtam egy megfelelő méretű darabot, majd bekentem Pálmatex ragasztóval.
Meg persze a csiszológép alját is. A csiszológépbe is beleláttunk
már korábban, igaz nem volt saját szétszedtemje.

A fürdőszobapolc pedig itt szárad a másik pincében.
Néha - mikor épp arra járok - kenek rá egy újabb réteg festéket.

A faanyag mindig jól jön. Néha még az apró leeső darabok is megtalálják a helyüket
a világban. Most például éppen azokat a kerek valamiket néztem ki magamnak.
A mélyládám építése közben keletkeztek, mikor kivágtam a hangszórók helyét.

Nem adom fel találós kérdésnek, hiszen teljesen
nyilvánvaló, hogy festőállvány lett belőlük.

Ideiglenes jelleggel (némi távtartó közbeiktatásával) rácsavaroztam a készülő polcot.
Jó ez így! Minden csupa lakk lett aminek lakkosnak kellett lennie,
miközben rám egy csepp sem jutott a kencéből.
Ráadásul ha kész, odébb lehet tenni.

Már majdnem elindultam felfelé, mikor észrevettem a beragacsozott csiszológépet
a farakás tetején. Még szerencse, hogy a Pálmatexel pont így kell ragasztani.
Már úgy értem, hogy mindkét felületet bekenjük, aztán elfelejtkezünk az
egészről, s mikor már úgy néz ki, hogy nem is ragad, akkor kell jó
erősen összenyomni a ragasztóval bepacsmagolt felületeket.

Ezt már láttuk a múltkor, de nem úsztam meg, hogy újra szét ne kelljen szednem.
Jó lett, be lehet kapcsolni, csak magától kikapcsol. Először nem értettem mi
baja van. Persze kínai, de ezért még nem kéne rá ferde szemmel néznem.
Lényeg a lényeg, ha lejövök a járdáról, vagy felmegyek rá, vagy bármi
döcc, akkor egy pillanatra megszűnik az áram, mert kontakthibás benne
az elemtartó. Vagyis pont úgy viselkedik, mintha éppen most tettem volna
bele az elemet, vagyis nem világít. Kellett hozzá néhány hét, hogy megunjam,
hogy folyton nyomkodni kell rajta a gombot. Szóval idővel kapott egy 1.000
mikrós kondenzátort a LED-es panel hátulja, így még akkor sem kapcsol
ki ha egy pillanatra kiveszem belőle valamelyik elemet. Ez egy olyan
világ ahol semmi sem jó úgy ahogy van. Én azért így is szeretem.

Ötödik nap
(pár nap kimaradt, de csak azért, mert éppen nem történt semmi)

Megvettem a bútorlapokat a konyhai polchoz, majd múlhatatlan
munkaundorral egyből nekitámasztottam őket a cserépkályhának.

Ezek meg a tartókonzolok. Ezek nagyon régóta megvannak, de ami késik ugye...

Azt sem mondhatom, hogy nincs itthon csavar, vagy tipli.
Persze ezen az alapon bármit csinálhatnék, annyi minden van itthon.
Ezt az ötletet igencsak gyorsan elvetem, mert ugye mégis minek nekem az a bármi?

Mikor éppen valakire van szükségem. Most például arra volna szükségem,
hogy a konyhának ezt az oldalát átrakja valaki helyettem a másik oldalra.

Valahogy így gondoltam. Illetve mint az látszik, csináltam is. Ilyenkor persze
azonnal megbánom, hogy egyáltalán nekikezdtem a feladatnak.

Annyit pufogtam, hogy közben teljesen elfelejtettem fényképezni.
Mire észbe kaptam elmúlt a délelőtt, s közben helyükre kerültek a polcok.
Persze nem a polcok felrakásával ment el az idő, hanem a rengeteg takarítással.
Tetszik vagy sem, a konyhában, már ha az ember főz is benne, akkor bizony
előbb utóbb mindenre lerakódik a zsírköd, amit aztán igen
unalmas lesikálni a vízszintes felületekről.

Az előszoba polcán is megszáradt a lakk, fel is csavaroztam a helyére. Sapkát
sálat kesztyűt még nem tettem rá, mert szerintem azért még ragad egy kicsit.

Így lehet kettéhajtani a polcot. Persze semmi sem lehet tökéletes. Vagyis a kettéhajtott
polc már nincs útban, de az előszobafal széle még igen. Most abba akad bele az ajtó...

Végül felkerült az i-re a pont, vagyis a fürdőszobai polcot is felcsavaroztam.
Bátran kijelenthetem, erre az évre elegem van a lakásból!
Persze a konyhában még csepeg a csap...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.