Farigcsálok -53- akasztó az összecsukható széknek
(bonyolultnak indult, de végül nagyon leegyszerűsítettem)

Ez persze nem az a szék, amit a múltkor nem pofoztam ki, hanem ez már egy másik,
amit azóta helyette vettem. Ugyan ott van mögötte egy hokedli, illetve tőle balra
egy sámli, de míg az előző egyrészt nehezen mozgatható, másrészt folyton rá
van pakolva, addig a sámli meg alacsony. Mivel a szék ára is az volt,
gondoltam egye fene, s beruháztam rá azt a 2.500 forintot.
Ugyan volt a Praktikerben még ennél olcsóbb is, de
annak nem 5 centi vastag volt a szivacs ülőkéje.

A fene most épp nemcsak a szék árát ette meg, hanem jelenleg eszik az engem is.
Először azt hittem, hogy kiakadt a hőmérő, hogy még reggelre is ennyit mutat.

Mivel a konyhai analóg hőmérő szerint is 30 fok feletti a hőség, így más hűsítő
megoldás itthon jelenleg nem lévén, tőlem szokatlanul lelkesen vonultam
le a pincébe barkácsolni. Vagy ha azt azért nem is, de akkor csak
úgy egyáltalán lementem, mondván felmérem a terepet.

Felkaptam a széket, majd odafogtam a pince bejáratánál lévő szekrény oldalának
alsó részéhez. Kisvártatva már nagyban a pinceajtóra gondoltam oda a széket.
Ezt a helyszint egy a pincében található lomos szekrény oldala követte, majd
bentebb mentem a székkel még egy kicsit. Ez mondjuk a valóságban úgy nézett
ki, hogy ezeken felül is, mondhatni szinte mindenhova odatettem a széket, hátha
valamelyik hely megnyeri végre a tetszésemet. Ezen felül ekkor még
az sem volt eldöntve, hogy mi fogja tartani a széket.

Mely bizonytalanság okán kinyitottam az immáron létező "akasztók" feliratú
dobozomat. Ezeknek a dobozoknak először a szerszámos polc feletti helyre
szereltem be egy, illetve több polcot, majd némi idő elteltével, a beszerzett
üres dobozok mennyiségét, illetve a bútorlap készletemet áttekintve, egy
újabb polc felszerelése következett. Miután a dobozok már nemcsak
fel vannak címkézve, de jórészt már beléjük is pakoltam, így most
már csak az van hátra, hogy nekiálljak használni a korábban
megteremtett lehetőségeket. Vagyis most már nem tarthat
vissza a barkácsolástól az a korábbi sajnálatos tény, miszerint
hiába tudtam, hogy van egy a célra éppen megfelelő akasztóm,
csak nem tudtam megmondani hol, s persze találni sem találtam.

A szerszámokat is olyan szépen sikerült idekoncentrálnom, hogy bármi kell, épp
csak oda kell érte nyúlnom. Valamint vannak is. Szóval most már nincs olyan,
hogy nincs mivel kifúrni a lyukat, hiszen ott ül a polcon a Makita fúrógép.
Meg a fűrészgép, meg a hőlégfúvó, meg a szalagcsiszoló, meg
a rezgőcsiszoló, köszörű, flex, és még egy kisebb
és egy nagyobb körfűrész is akad.

Ugyan szép ez a BIT tartó, de olyan ócska csavarhúzófejek vannak benne,
hogy igazán rájuk férne egy "veszek helyettük újakat" típusú revízió.
A környezet nagyon alapos portalanításáról már nem is beszélve!

Na most ha valami, akkor ez a szerszámtartó nagyon lassan készült el. Ezt persze
nem úgy kell érteni, hogy hetekig dolgoztam rajta a pincében vált falnak vetve,
bávatagon tekintve az egyre formátlanabbá alakuló fadarabokra, hanem úgy,
hogy az igény és a kivitelezés között eltelt idő volt a sok. Mondjuk ebbe
a rekeszes tárolóba meglehetős mennyiségű munka lett befektetve.

Nem úgy mint ebbe a széktartó alkalmatosságba. A jelen állapotában fejjel lefelé
felszerelt kampó eredetileg a fiam emeletes ágyához fogta oda a létrát.

Szerintem ezt képtelenség lett volna ennél egyszerűbben megoldani.

A szék tárolására szolgáló hely céljára végül ez az eddig teljesen kihasználatlan
szekrényoldal lett kinevezve. Mikor kell, csak benyúlok érte, megemelem egy
kissé felfelé, s már a kezemben is van! Ez a hely persze nemcsak azért jó,
mert mindig ott van kézközelben, hanem azért is, mert a pozíciójánál fogva
képtelenség elbarikádozni. Vagyis ezentúl bármekkora rumlit csinálok, mindig
lesz hova leülnöm, hogy kedvemre áttekinthessem az okozott iszonyú felfordulást.

Na most, illetve nem most, hanem még mielőtt megtapasztaltam volna, hogy a széket
a fejjel lefelé felszerelt akasztó is meglehetősen stabilan odafogja, volt rá terv, hogy
felül is lesz keresztben valami, ami mögé bedugom a széket. Miután kiderül, hogy
ez bizony már így is éppen elég stabil, ezt a felesleges részletet természetesen
azonnal elvetettem. Na most ezen project kivitelezésére, még a kezdeti
téblábolással együtt sem ment rá tíz percnél több. Márpedig olyan
opció nincs, hogy én innen naplemente előtt kitegyem a lábam!

Mivel a koradélutáni időpont okán az este még igencsak messze volt, így valami
felettébb hosszú időt igénybevevő, de a hőség miatt semmiképp meg nem izzasztó
feladat után kellett néznem. Na most vagy a csavarválogatás után megmaradt apróbb
rendetlenségeket fogom eliminálni, vagy egy másik lehetőség, illetve elképzelésem
szerint átvonulok egy másik pincébe, majd rávetem magam végre a kábeleimre.

Gondoltam, ha már úgyis átmegyek a kábelekhez, átviszem végre
ezt az itt már feleslegessé vált doboztornyot, melyet az
utóbbi időben többször is sikerült felborítanom.

Mikor odaát megtekintettem a kábeleim hanyagul történő egymásra hajigálása által
teremtett kuplerájt, mint akit húznak, úgy tértem vissza a fáspincébe! Gondoltam
itt az odaátinál enyhébb a rumli. Például a múltkor összeborítottam a szárnyas
anyákat a kezes csavarokkal, mert még ketten együtt is oly kevesen voltak,
hogy még csak el sem fedték a papírdoboz alját. Miután a másik pincében
történt doboznyitogatás következményeképpen került hozzájuk egy nagy
csomó jól megfogható csavar, kénytelen voltam őket újra szétválogatni.

Ezen a képen pedig azt a játékot űzöm, mely arról szól, hogy a csavarok közül
előkerült tipliket válogatom szét a méretük szerint. Erre persze nemcsak azért
van szükség, hogy a helyükre kerüljenek, hanem azért is, mert eddig egy olyan
piros fagylaltos dobozt foglaltak el, melybe a szétválogatandó csavarok lesznek
elhelyezve. Mindenképp a kis piros doboznak kell üresen maradnia, ugyanis
ennek a méretéhez passzintottam hozzá a tárolásukra készített polcokat.

Ezeket a szétcsúsztatható fiókos valamiket még a tavalyi lomtalanítás alkalmával
gyűjtöttem be. Amit a képen látunk, az a folyamat arra szolgál, hogy egy-egy
sziloplaszt pöttyel fogassam össze a folyton szétcsúszó rekeszelemeket.

Jó játék kiválogatni a fél liternyi vegyes alátét közül a rugósakat.
Legalábbis így nyáron, a pince hűvösében, kifejezetten az.

Amúgy meglepően sokat találtam belőlük.

Ez pedig itt kiborítva, egy újabb vegyes tartalmú doboz. Illetve ez azért nem ilyen
egyszerű, ugyanis ez nem úgy vegyes, mintha a múltkor elfelejtettem volna
szétválogatni a tartalmát, hanem úgy, hogy ez már azóta keletkezett.
Mikor a csavarokat válogattam, akkor abba a kerek gumicukros
dobozba szórtam bele az elektronikus alkatrészeket. Mikor
meg az alkatrészeket válogattam szét, akkor a csavarok
kerültek bele. Illetve mint az látható, mindenféle más is.

Ezen doboz tartalmán nem igazán volt mit szétválogatni, mert kifejezetten
semmire sem jó kacatokat tartalmazott. Ez mondjuk nem is az én, hanem
Balázs Laci szomszéd doboza volt, csak lomtalanításkor megmentettem.
Nem kell mindig mondani! Már rég tudom, hogy nem vagyok normális...

Mivel odakint még mindig nagyban sütött a nap, ezért a metrikus csavarokat
vegyesen tartalmazó dobozt is nekiálltam szétválogatni. Igencsak meglepő
módon, a szétválogatásukra fordított idővel nem az volt a bajom, hogy
sok, hanem az, hogy kevés! Nemhogy estig nem tartott ki a feladat,
de egyenesen olyan gyorsan lett készen, hogy a vége
felé már nem győztem lassítani!

Mivel a nap zárásaképp még az anyás dobozt is szétválogattam, így ha holnapra
is marad ez a mai hőség, keményen meg kell érte dolgoznom, hogy valami más
feladatot találjak, és ne a kábelgyűjteményem szétválogatása kerüljön sorra.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.