Ezt a pincei polcot még véletlenül sem azért nézem (megjegyzem még tőlem is szokatlanul elmerülten), mintha feltételezném róla, hogy innen kerül elő a mai cikk témája, hanem azért, mert igazándiból nem a hangszóróért jöttem le, hanem a már korábban mutatott kerek óra hátsó kitámasztójáért, amit amúgy nem találtam meg. Mivel néhány útban lévő dolgot felkaptam, majd elszaladtam velük a rendeltetési helyükig, egyszer csak a másik pincében találtam magam.

   Meg persze a ma bemutatásra kerülő hangszórót is, ami a többi bigyó között mondhatni osztályidegenként árválkodott. Ezt úgy kell érteni, hogy ezen a polcon (és tulajdonképpen a szekrény összes többi polcán is) már csak a kerthez való dolgoknak szabadna lenniük. Ez a polc mondjuk még csak hagyján, de ami idegen anyag a többin hever...

   Ha már szóba került a polc és az idegen anyag, akkor természetesen azt a tényt is megemlítem, hogy a fejem feletti polcon (ahol amúgy az éppen olvasott könyvet szokásom tartani), most épp egy (amúgy két) Harkov villanyborotva hever, amikre (gondolom az elszökésüket meggátolandó) rásúlyoztam a tetőt a pincéből frissiben felhozott hangszóróval.
   Mikor később, már a képek szétválogatásakor, az eddig látott hármat hozzá akartam csapni a korábbiakhoz, akkor mindjárt kiderült, hogy nincsenek is korábbiak, márpedig meg mertem volna rá esküdni, hogy kedvenc szokásomhoz híven ezt a cikket valamikor korábban egyszer már megnyitottam. Ezt úgy kell érteni, hogy mikor megtalálok valamit, akkor készül róla néhány fotó, majd egyből (legalábbis általában úgy szokott lenni) meg is írom hozzájuk a cikket felvezető szöveget. Tulajdonképpen épp mint ahogy most is, csak persze azzal az eltéréssel, hogy ezt szerintem egyszer már megtettem, mikor a hangszóró az előtérben található rengeteg szatyor mögül előkerült.
   Most, hogy ezt a fentebbi mondatot leírtam, megnéztem, hátha az előtéri szatyortartó építése című, amúgy természetesen már szintén megkezdett cikkhez csaptam hozzá a hangszórót a fellelési helyén mutató képeket, de nem. Ez persze nem gond, hiszen ez a cikk már így is rendesen fel lett vezetve. Erre fel néhány nap múlva előkerült a keresett képsor, amit aztán afelett érzett mérgemben, hogy mikor kerestem, akkor nem találtam meg, beszúrtam ide.
   Ez amúgy azért volt (mármint a nem találás), mert míg a cikk címe korábban Pioneer hangszóró volt, addig második nekifutásra már az alumínium membrános mélynyomó címet kapta.

   Szóval az úgy volt, hogy épp egy alkalmas dobozt kerestem valaminek, mikor is kiszúrtam legfelül azt a téglaszínűt, amiről persze így lentről nézve nem tudtam eldönteni, hogy mégis mi lehet benne.

   Na most ami viszont igenis meglepett, az a dobozka mögül előkerülő hangszóró. No nem arról van szó, mintha nem tudtam volna róla, hanem csak arról, hogy most esett le, hogy mit jelent a táblázatomban a "kuka mellett talált kétutas hangszóró" elnevezésű tétel.
   Ezen azért nincs mit csodálkozni (mármint azon, hogy már nem is emlékeztem rá), mert miután megtaláltam (mármint fizikailag a hangszórót a ház előtti kukák mellett), azonnal behoztam, és valószínűleg egyből fel is tettem ide.
   Amúgy a 1085-ös, vagyis a szovjet Lider lemezjátszó erősítőjéről szóló cikkben említettem meg. Ha meg már ezt kiderítettem (amihez persze épp csak bele kellett pillantanom a mindent tudó táblázatomba), átemeltem a régi cikkből azt a képet, ami azt mutatja, amint épp megtalálom a ma bemutatásra kerülő hangszórót.

   Hogy miért örültem meg ennek a hangszórónak? (pedig amúgy már megtelt a hangszórós szekrény) Nos azért, mert találtam a táblázatomban egy olyan tételt is, aminek "alu membrános mélynyomó a víz alatt" a neve. Hogy aztán ez lesz-e az alany, vagy az a kisebbik amire valaha gondoltam, azt most így hirtelen azért nem tudom megmondani, mert fogalmam sincs, hogy mi lett azzal a másik, ennél kisebb, de amúgy szintén alumínium membrános hangszóróval.

   Miközben épp a hangszóró márkásságán merengtem (valamint azon a kérdésen is, hogy mégis hova lett a polcról az emlegetett másik), egyszer csak azt mondta valami a hátam mögött, hogy slutty, amitől annyira megijedtem, hogy erőst megszaladt bennem az adrenalin szintje.

   Bár az előző kép készülte óta már több mint hat hónap telt el, ennyi idő alatt még csak annyi változott, hogy közben odakerült a polcra egy zajos óra, kissé megcserélődtek a plüssök, valamint az alumínium membrános hangszóró helyet cserélt a Harkov villanyborotvákkal. Mivel a borotvákhoz nem volt kedvem, gondoltam legyen a hangszóró. Mikor már majdnem így lett, épp nyúltam volna érte, akkor leesett a székem támlájáról az annak puhítására használt pléd. Mikor azt a földről felvettem, mondhatni óvatlanul körbenéztem, pedig már rég tudom, hogy az én környezetemben jobb az olyasmit elkerülni.

   Mármint szétnézni, majd meglátni az íróasztal alatt azt a rengeteg port (pláne porcicát), aztán a hangszóró szétszedése helyett akkora takarítást rendezni, hogy az munkának egész napra elég legyen.

   Ez egy régi kép, amit természetesen a hangszóró szétszedése helyett túrtam elő. Na most a felső polcon a liba mellett látható hangszóró, az még véletlenül sem az, mint amiről a cikk eredetileg szólt volna.

   Mármint az eredeti céltárgy az a fekete mágnesű hangszóró volt, amit a jobb felső sarokban látunk a polc szélén, pont a telefon alatt. Bár rezgett a léc, hogy lemegyek a pincébe, ahol is utánanézek, hátha ott van valahol a hangszórós szekrényben, de ehelyett inkább a már eleve idefent állomásozó hangszórót választottam. Már csak azért is, mert a fent lévő kétutasnak mintha valami baja lenne, a másik meg (legalábbis emlékeim szerint) még jó. Ez kérlek egyáltalán nem trehányság (á dehogy...), hiszen mindkét hangszórónak alumínium membránja van, így a cikk címének bármelyikük megfelel.

   Hogy adjak magamnak egy kis felkészülési időt (no nem mintha az időközben eltelt néhány év nem lett volna elég), nyitásképp levettem az egyik utolsó listámat a pultról, s lehúztam róla a minap, konkrétan 2021-02-11-én elpusztított Harkov villanyborotvákat.
   Miközben csodálkozva bámultam a listát (mármint azért, mert már csak három feldolgozatlan tétel szerepel rajta), ha nehezen is, de sikerült bennem tudatosulnia, hogy az alumínium membrános hangszóró nincs is rajta. Más, főképp számítógépes listákon persze rajta van. Vagyis ha elpusztítom, akkor nemcsak a valóságban lesz mínusz egy tétel, hanem a virtuális világban is.

   Ezt a hangszórót annyira háromutasnak néztem, hogy eredetileg még a cikknek is ez volt a címe! Mármint úgy gondoltam, hogy a hangszóró közepén látható két plusz membrán egy-egy újabb hangszóró. Hogy az-e, azt persze (nagyon remélem) hamarost közelebbről is meg fogjuk tekinteni.

   Bár a hangszóró hosszú hónapokat töltött a dobozban, ráadásul igencsak szem előtt, attól én még kipróbáltam, hogy valóban belefér-e. Erre az szolgál mentségül, hogy időközben már megint alaposan beebédeltem, ennyi vérnyomással meg ugye már az is szép teljesítmény, hogy a hangszóró szétszedéséről nem felejtkeztem el. Pontosabban szólva, most még nem szétszedve lesz, hanem csak feltöltve a doboz vízzel, majd a hangszóró a víz alatt jól megjáratva, hiszen ennek a cikknek ez volna a tulajdonképpeni lényege.

   Majd ráforrasztottam őket a hangszóróra. Egyrészt azért, hogy a műszerzsinórok krokodilcsipeszei ne kerüljenek víz alá, másrészt azért, hogy még csak esélyük se legyen a hangszóró kapcsairól a víz alatt leesni.

   Gondoltam három centi perem bőven elég lesz hozzá, hogy a hangszóró membránja ne tudja kicsapni a dobozból a vizet. Már csak ebből a mondatból is biztosan megjósolható, hogy ki fogja csapni.

   Szóval az úgy volt, hogy a víz alatti próbát követően, a rendrakás mondhatni megnyitásaként, először visszaakasztottam a helyükre a műszerzsinórokat, majd hiába emeltem fel a dobozt a hangszóróval és a vízzel nagyon, de tényleg nagyon óvatosan, mert hátralépésem közben egyből belebotlottam a térdeplőszék lábába, mire fel mérgemben visszatettem az asztalra a dobozt, s elkészítettem ezt a képet.

   Míg a hangszóró meg nem szárad, az időt az eltehető munkalapról egyre fogyó maradék tárgyak szemlélésével fogom tölteni. Ahogy én magamat ismerem, ezzel a látvánnyal akár hónapokra is képes lennék magamat lekötni!

   Mármint betettem a dobozba a Werra fényképezőgépet, amire egyértelműen azért volt szükség, hogy ne porosodjon. Néhány nap persze nem számítana, csak ugye mikor valamit nekiállok halogatni, az bizony nálam nagyon nem csak néhány nap szokott lenni!

   Bár a hangszórót megfogva az igencsak forrónak bizonyult, azonban elfordítva még csöpögött belőle a víz, ezért rávetettem magam a lakásban történő időnként, vagyis szinte folyamatosan szükséges rendrakásra. Olyanokat találtam, mint mondjuk a karácsonyfa elrakása után a virágállványon felejtett ejtőernyős hóember, meg a két nappal ezelőtt előszedett szotyolás vödör, amiből a madáretetőt kellett utántöltenem.

   Bár nem lenne lehetetlen feladat újra összeállítani, de ezt egészen biztosan nem fogom megtenni. Mondjuk 45 éve még megtettem volna, vagy már eleve szét sem szedem, hanem inkább megragasztom. Mármint tizenéves koromban nagyon is jól jött volna egy ilyen strapabíró hangszóró, mert akkoriban csak olyanjaim voltak, amilyeneket a környékben kidobott rádiókból és tévékből tudtam kiszedni. Azok a hangszórók sajnos inkább jó hatásfokúak voltak, mint strapabírók. Már csak azért sem bírtak sokat, mert egy rádió vagy tévé A osztályú végerősítője a maga EL84, vagy ECL86-os csövével csak néhány wattot tudott. Az én erősítőim meg, amint túlléptem az ECL86-on, 10 watt felett produkáltak, mely teljesítménytől ugye egy mindössze 2 wattra specifikált hangszóró rövid idő alatt szarrá ég.

   Ez a vastag huzalból tekercselt lengőcséve viszont bírta volna. Amúgy csináltam is ilyet. Mármint leégettem egy Minimax hangfalba való kisarasznyi mélynyomót (vagyis egy a most boncoltnál kisebbet), majd kitágítottam benne a lengőcséve befogadására szolgáló rést (egyszerűen csak reszelővel), amibe egy az eredetinél sokkalta vastagabb huzalból megtekercselt lengőcséve került. Bár a hangszóró hatásfoka a béka segge alá került, de legalább jól bírta a gyűrődést. Persze csak addig, míg szét nem lőttem egy 160 wattos erősítővel...

   Mármint ebbe a lyukba volt beleszorulva. Amit körbe látunk, az annak ellenére homok, hogy az előbb a hangszóró egy bödli vízben ült, ami ráadásul még jól meg is lett rezegtetve!

   Ez pedig rozsda, ami még véletlenül sem a mindössze néhány órával ezelőtti vizes kísérlet hatására keletkezett. Amúgy innen, vagyis erről a peremről vált fel a membránt pozícionáló pille széle, amin ugye a hangszóró kosaráról a rozsdától leváló festék okán nincs mit csodálkozni.
   Hogy aztán ez a hangszóró az autóban kapott-e vizet (mármint párát, vagy akár az ablakról lecsurgót), vagy valami nedves helyen volt tárolva, az mára már rég kideríthetetlen. No nem mintha valaha tudtam volna, hogy ezt a hangszórót ki tette le a ház alatti garázs betonpárkányára.

   Gondoltam kikefélem belőle a port, ez a tervem azonban nem sikerült. Mármint azért nem, mert ecsetelés közben a hangszóró kosarát elfelejtettem fejjel lefelé fordítani, így a szőrrel fellazított mocsok zöme a hangszóró légrésében végezte. Szerencsére ez a malőr nem fog gondot okozni. Már úgy értem, hogy azon játék közben, amit a hangszóró további vallatására eszeltem ki.

   Hogy a hangszóró motorja mennyire erős, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy még akkor is képes volt kilőni a helyéről a membránt, mikor a kezem súlyával odafogtam. Ezt ha nem is zsebtelepről tette, de amúgy 4,5 voltról, amit apukám labortápja szolgáltatott. Ha 4 volttal számolok, meg persze a hangszóró szintén 4 ohmos ellenállásával (bár az impedancia), akkor ez éppen 4 wattnyi teljesítmény jelent.

   Bár erről nem készült videó, de ha már itt volt előttem, akkor a magas hangú sugárzót is kipróbáltam. Amúgy rendben működött. Mármint egészen addig, míg csak ki nem szedtem belőle a membránt, amit persze majd mindjárt megmutatok.

   Csak előbb még kiszaggattam a helyükről a nagyon hajlékony vezetékeket. Mivel most már van, így ennek az lesz a vége, hogy soha többé nem fog belőle kelleni. Vagy ha mégis, akkor meg az, hogy nem találom meg. Hogy ez valóban így lesz (mármint úgy, hogy soha többé nem találom meg), arra azzal segítettem rá, hogy egyszerűen csak behajítottam a vezetékes fiókba.

   Mivel a cikk címe az, hogy alumínium membrános hangszóró a víz alatt, gondoltam lefejtem a műanyagról az alumínium réteget. Na ez mondjuk nem sikerült! Már csak azért sem, mert a fényes réteg is műanyag. Ez egészen biztos, mert hiába préseltem bele a multiméter krokodilcsipeszeinek fogait, a műszer folyamatosan végtelen ellenállást mutatott. Akkor ennyit mára arról, hogy mennyi alumínium van egy jó nevű, ránézésre alumínium membrános hangszóróban.

   A különös barna foltok a légrésben, a lengőcsévén és a membrán hátulján, nem ragasztónyomok, hanem megnetofluid, vagyis mágneses tulajdonságokat mutató folyadék, amire azért van szükség, hogy elvezesse a tekercsben keletkezett hőt.