Polcokat szabok a fehér polcosba
(fából)

Hogy nekem semmi sem jó úgy ahogy van? Ezt az elmúlt ötven akárhány év alatt
már igazán megszokhattam volna. Most például ezekkel a polcokkal van bajom.
Eredetileg úgy volt, hogy ezek nem lesznek itt, hanem szétszedem őket. Mivel
egy korábbi rendezkedés kapcsán egyszerűen lusta voltam, ezért -ha csak
ideiglenes jelleggel is- letettem őket ide. Hogy ennek megvan már
három éve is? Jó. Akkor nem ideiglenes. Viszont ha nem
az, akkor igazán kezdhetnék vele valamit.

Már úgy értem, hogy ez a két polc helypazarló módon van beszerelve a toronyba,
mert mindkettő felett feleslegesen nagy a hely. Ez ugye egyrészt helypazarlás,
másrészt pedig arra csábítja az embert, hogy a dobozok tetejére mindenféle
lapos, amúgy egyáltalán nem oda való dolgokat dugdosson be. A kopott
színű kartondobozok pont nem férnek be a polcba, ha egy osztással
fentebb teszem. Ellenben a rózsaszín dobozoknál megtehetem,
mert azok beférnek. No nem azért az öt centiért, hanem...
Na jó. De. Igenis azért az öt centiért! Ugyanis ahogy
a mondás tartja, sok kicsi sokra megy.

Persze nem olyan nagyon sokszor öt centi az öt centi, de ha egyszer úgyis szét kell
szerelni az egész oszlopot, akkor már olyan mindegy, hogy hová szerelem vissza
a polcokat. Mert ugye szétszedni szét kell. No de miért kell szétszedni? Vajon
miért nem jó úgy, ahogy van? Hát csak azért, mert három alkatrészes dobozt
nem jó egymáson tárolni. Mikor kiszedem őket, pláne ha a legalsó kell, akkor
igen nagy a veszélye, hogy kiborulnak. Aztán persze ettől meg én is kiborulok.
Ha csak két doboz van egymáson, akkor kihúzom mind a kettőt, az egyiket fogom
az egyik kezemben, a másikat a másikban. Amelyik nem kell, azt visszadugom
a polcba. Ha ilyenkor az egyik kezemben két doboz van egymáson, abból
tuti baj lesz! Persze lehetne úgy, hogy kihúzom a három dobozt, aztán
elsétálok velük az asztalig (egy méter), ott leteszem, majd kedvemre
válogatok (váltogatok) a dobozok között. De sajnos az az egy méter, az
nekem annyira hosszú táv, hogy képtelen vagyok annyira előre gondolkodni.

Például ha tudnék előre gondolkodni, akkor vettem volna még egy (vagy két) fehér
polcost. Már úgy értem, hogy még régen, mikor vettem. Először megpróbáltam
a könnyebb utat választani. Gondoltam bemegyek a boltba, veszek egy pont
ugyanilyen polcost, és már készen is vagyok a plusz polclapokkal. Mert ugye
az van, hogyha összébb tolom a meglévő polcokat, akkor kell belőlük még egy.
Vagy lehet, hogy több? Az persze természetes, hogy a polcost egy olyan barkács
áruházban vettem, ami azóta megszűnt. Az OBI-ban ugyan szép a választék,
de méretre természetesen egyik sem egyezik meg a jelenlegivel. Persze
sejtettem én ezt a dolgot, csak mondhatni bepróbálkoztam.

Már megint itt vagyok. Persze mi az, hogy már megint? Szóval az úgy van, hogy
ennek a feladatnak most futok neki harmadszorra! És még ha csak ez az egy
ilyen projectem lenne! Már oda is van készítve néhány deszka a polcok
mellé, melyek ránézésre úgy nagyjából kiadnak egy polclapot. Mivel
itt a polc öntartó, ezért egy darabból kell lennie. Persze ha nagyon
akarom, akkor bármi fadarabokból képezek nagyobbat, mégpedig némi
cserépléc segítségével. Csakhogy nem akarok! Amúgy most sem azért jöttem
le, hogy holmi polclapokat farigcsáljak. És (sajnos) nem is fogok!
Szerintem nem kell ezt elkapkodni, ráér ez legközelebb is.

Ami viszont nem ért rá, az a kertkapuban található zár. Őt már mutattam belülről.
A kedves lakók, és más erre járó mindenféle népek képtelenek felfogni, hogy
hiába rángatják a kaput, nem nyílik ki, hiszen azért van benne egy zár, hogy
zárjon. Ők csak rángatják rendületlenül, amitől a zár nyelvét tartó vaslemez
úgy kb. kéthavonta ennyire elgörbül. Jó. Értem. Tudom. Felfogtam. Mindenki
áthalad mindenféle ajtókon, miközben a ki-be járkáló embereknek csak
egy igen csekély hányada lakatos. Ha nem szakember, mitől értené?

De ha valaki szakember, akkor annak azért illene tudnia, hogy a parkettacsiszolás
az porol! Úgyis elmesélem... Ez a látvány fogadott, mikor délután kinyitottam
a lakás bejárati ajtaját. A szomszédban épp lakásfelújítás van. Nem a tulaj
csinálja, hanem iparosok! Úgy csiszolták fel a parkettát, hogy egyrészt
nyitva volt a bejárati ajtón a kisablak, másrészt pedig nem működött
a parkettcsiszológép porszívó funkciója. (vagy nem volt rajta porzsák)
A képen a lépcsőházban előidézett állapotot látjuk. A lábnyomokból látszik,
hogy a melósok -mint akik jól végezték dolgukat- munka után egyszerűen elmentek.
A kép alsó szélén belógó valami, az a lábtörlőnk. Amúgy -ha épp nem ennyire poros-
bordó színe van. Én egy kicsit felkaptam a vizet, csak nem szeretek konfrontálódni,
ezért a feladat ezen részét ráhagytam a többi lakóra. Másnap megkapta a brigád a
beosztását, minek következtében úgy ahogy feltakarítottak. Mivel a fallal nem
csináltak semmit, pedig azon is vastagon állt a por, ezért kihoztam a porszívót
a lépcsőházba, túrtam hozzá egy nagy kefét meg egy toldó csövet a pincében,
és a plafontól indulva leporszívóztam mindent. Rendes ember vagyok, nem csak
a sajátom, de a szomszédok ajtaját is. Veszettül csapkodtam a porszívóval (direkt)
a szomszéd ajtaját. Hallottam, hogy motoznak bent a melósok, de nem
mertek kinézni! Lehet jobb is, hogy nem beszélgettünk...

Íme a szomszéd lakás balkonjának korlátja. Nem festették fehérre a rácsot, hanem
az szintén a portól lett fehér. Időnként beállított a tulaj, és megnézte, hogy hol
tart a munka. Ezt percre pontosan tudtam mikor van, merthogy ilyenkor
egy amúgy kellemes női hang, egyre emelkedő magassággal üvöltött
a melósokkal. Mikor az iparosok végeztek (?) a lakásfelújítással,
az antennakábeleket így hagyták a korlátra tekerve. Szerintem
jobb nekem, ha nem látom amit művelnek a szakemberek (?),
pedig nem is az én lakásommal teszik. Na húzzak le a pincébe!

Mielőtt az ember belefog valamibe, alaposan körbe kell járni a lehetőségeket, és előre
meg kell tervezni a dolgokat. Ezt apukámtól tanultam. Papír, ceruza, álmodozás.
(lásd következő kép) Most például azt az egészen lehetetlen esetet ellenőrzöm,
ami akkor állna elő, ha kiszedném jobbról a papírdobozokat, majd mögülük a
fekete polcot, és a keletkezett helyre betolnám a két fehér polcost. Ez a próba
mondjuk nem most történt, hanem még jóval korábban, mikor még nem voltak
kész az osztólemezek a rózsaszín dobozokba. Majdnem jó volt az elképzelés, csak
ugye ott az a majdnem. Mivel a két polc (Salgó, meg a vele szembe kerülő fehér)
között kevés a hely, így rettenetesen kényelmetlen lenne leolvasni a dobozokról
a feliratokat. Nem mintha ilyen mértékben át akartam volna forgatni a pincében
a lomokat, csak gondoltam ránézek erre az eshetőségre is, ha már egyszer
úgyis beletúrtam valami kacatért a 301-es STB doboztoronyba.

Ez a kép annyira ott van, hogy azt el sem tudom mondani! Na jó. Azért megpróbálom.
Apukám álmodozik. Nem éjszaka van, hanem nappal, csak a fényképező viccelődött.
Azok ott jobbra fent, azok nem csillagok, hanem hibák a filmen. Apukám éppen
azt álmodja meg, hogy hogyan fog összeállni a tégla halomból a hétvégi ház.
Amúgy apukám ügyes álmodozó volt. Egyrészt valóban házzá álltak össze
a téglák. Mondjuk az igaz, hogy mi csináltuk családi alapon négyesben.
Két fiú, két lány. Annyira bátortalanok voltunk, hogy először a verandát
falaztuk fel, mert nem voltunk benne egészen biztosak, hogy megmaradnak
egymáson a téglák. Ez talán azért volt így, mert tényszerűen még egyikünk sem
kevert maltert, majd rakott egymásra téglákat fallá. Amúgy magát a házat is apukám
tervezte, aztán mikor készen lett, keresett egy építészt, aki a nevét adta a rajzokhoz.
Ez sokkal egyszerűbb volt, mint elektroműszerész létére, szóval különösebb építési
szakismeret nélkül, elmagyarázni egy építésznek, hogy mit szeretne tőle pontosan.

Én meg még mindig csak ott tartok, hogy már harmadszorra veszem le a méretet,
hogy pontosan mekkora polcok is kellenek. (az előző két méretvétel olyan rég
volt, hogy azóta már elhánytam a cetliket) Pedig ez nem is olyan bonyolult
dolog, mint egy ház. Néha tényleg nem értem magam. Gondolom oka lehet
a dolgoknak, hogy öregszem. Kifogyóban az ifjonti hév. Már ha volt olyanom
egyáltalán. Persze akkor is érthetetlen, hogy mégis hogyan vagyok képes ennyit
tökölni, egy ennyire egyszerű feladaton. Pontosan azt kell legyártanom, mint ami
a képen van! Kel néhány 75x29,5-ös polclap. Hogy pontosan hány darab kell?
Ennek a múltkor már egyszer nekifutottam, de úgy belegabalyodtam, mint
macska a gombolyag cérnába! Ültem a széken, előttem a kockás papír,
számológép, dobozok. Ilyen is olyan is, kettesével egymáson. És nem
sikerült kiszámolnom! Feladtam. Csinálok kettőt. (vagy négyet)
Gondolom (de hogy miből) két plusz polc elég lesz. Ha meg
véletlenül (?) négyet csinálok? Tegyük fel akad anyag.
Akkor a másik oszlopba is lesznek plusz polcok.

Az odakészített faanyag kiadja a polc méretét. Ez olyan szép volt, hogy úgy éreztem,
hogy nem lehet igaz. Gondoltam biztosan elnéztem valamit, ezért a hibát keresve
elkezdtem keringeni a pincében. Odapróbáltam a bútorlapot a helyére, de nem
mértem rosszul. Végül kiderült, hogy valóban jó volt a megérzésem. Tényleg
nem stimmelt valami! No nem a mérettel volt baj, hanem azzal, hogy ezek
a lapok a hangszórós polc alatti szekrénykébe valók, mint pontos méretű
polclapok. Valamiért úgy éreztem, hogy nem kellene őket átszabnom.

Ha a BIT tartó konzolt kifaragtam, ami azért nem egy egyszerű forma, akkor csak
meg fogok birkózni néhány téglalap alakú bútorlap legyártásával. Elképesztő,
hogy mennyire lassan haladok! Például a Hilti spray áthozatala ide ebbe
a pincébe, merthogy ide való a szerszámokhoz, simán benne volt
egy évembe! A mellette lévő kavicsforma valami, az egy
cetli tartó. Ugyan nem látszik, mert pont rávillant
a vaku, de erre az apró papírlapocskára van
ráírva, pontosan mekkora deszka is kell.

Ezek mind kicsik. Kellett volna lőnöm egy time lapse videót, amin az látszik,
hogy valami egészen elképesztően tétován toporgok, s mikor úgy néz ki,
mintha mégiscsak csinálnék valamit, az is csak annyi, hogy mondhatni
határozatlanul megcsapkodom a faanyagkészletem a mérőszalaggal.

Azokkal a csíkos bordás fehér polclapokkal szemezek. Meg azzal a fiókkal, amiből
a virágállvány alá készülne egy fiók. A szerző itt újfent elgondolkodott. Szóval
az mostanában úgy van, hogy általában egymásra van nyitva párhuzamosan
vagy egy tucatnyi project. Vagy mint most is, akár több tucatnyi. Ezt azért
csinálom így, hogy ne legyen az, hogy nincs kedvem egyetlen témához, és
akkor annak az állásával elvagyok napokat, heteket, hónapokat. Tíz-húsz
párhuzamos feladat közül, meg csak megteszik valamelyik! Vagy nem...

A fehér lapok 29,5 centi szélesek. Vagyis ez a méretük milliméterre egyezik!
Csak a hosszukból kell levágnom, és két polc már készen is lenne.
Már úgy értem, hogy lenne, ha itt nem hagynám félbe.

Második menet
(melyben a szerző megtologatja a motoros fűrészt)

Szó sincs róla, hogy a polcszerelés vágya vitt volna le a pincébe! A mai lemenetel
tényszerűen azért történt, mert a képen látható virág (igen ez az, vagy legalábbis
valamikor az volt) kezdett kidögleni a cserépből. Az a nagyobb levelű, pirosas
virágú izé, az még csak hagyján! Ellenben ami az előtérben látszik vagyis a
világosabb árnyalatú moszatszerű zöld valami, szóval mikor megvettem,
akkor még az is egy egészen jópofa növény volt, rengeteg apró fehér
virággal. Gondoltam adok nekik még egy esélyt. Kiültetem őket
a kertbe, ott aztán azt csinálnak, amit akarnak. Ha meg már
úgyis felvettem a munkásruhám, illetve lementem benne
egészen a földszintig, akkor benéztem a pincébe is.

Először még úgy volt, hogy valóban csak annyi lesz a program, hogy vetek egy
óvatos pillantást a polcokra. Aztán mint az látható, átrámoltam a polcokról
az asztalra az összes dobozom. Ez munka is, meg nem is. Mikor majd
hozzá akarok férni a polcokhoz, akkor ennyivel is előrébb leszek.
Nem mondhatom majd, hogy tessék! Hát nem rá van pakolva?

Ahogy ott tébláboltam, konkrétan kerülgettem a tényleges munkát erősen,
egy pillanatra figyelmetlenné váltam, s mikor épp nem figyeltem oda, óvatlanul
elindultam a polccal a másik pince irányába. Az eredeti tervektől (nem csinálok én
ma semmit) való eltévelyedésemben valószínűleg az is közrejátszott, hogy mikor
ez történt, odakint éppen rekkenő kánikula volt, miközben idelent a pincében
kellemes hűvös. Szóval ez amolyan tudat alatti pincében maradás esetének
fennforgása volt. A polcost úgy viszem, hogy az egyik lábát rátettem a cipőm
orrára. No nem azért, mintha játszanék vele, mint mondjuk egy gyerekkel, hanem
azért, mert a polc annyira gyenge anyagból van, hogyha olyan erősen fognám
meg a szárát, hogy annál fogva tudjam vinni, összegyűrném! És itt az
anyag gyengesége a domináns tényező, nem az én szorítóerőm.

Továbbra sincs bennem semmi hajlandóság aziránt, hogy kiszámoljam, hogy hová
kell esniük a polcoknak, ezért elkerülő megoldásnak azt találtam ki, hogy fogok
két-két ilyen olyan fajta üres dobozt, és majd azokhoz állítom be a polcokat.
Ennél kényelmesebb megoldást elképzelni sem lehet! Valamint így egészen
egyszerűen képtelenség rossz helyre szerelni a polcot, hiszen egyből látom.
Illetve nem is arról van szó, hogy látom, hanem arról, hogy már eleve nem fér
oda a polc szűkre, ha rajta van a két doboz, aminek oda kell férnie. Persze az még
mindig nincs meg, hogy mégis miféle polcokat is kell majd pluszba beszerelnem.
Természetesen azt is lusta voltam kiszámolni, hogy tulajdonképpen hány
polc kell. Illetve mennyi polc fér a toronyba egyáltalán pluszban?

Untam lóbázni a centit, ezért kiszedtem egy gyári polclapot a helyéről, és egészen
egyszerűen -mondhatni mintának használva- odapróbáltam a faanyagaim
mellé. Ez a darab például milliméterre stimmel, de csak hosszában.

Ez meg éppen, hogy keresztben adja ki a születendő polclapot.

Az egyszerűség jegyében, illetve az érdemi munkát (polcfaragás) kerülendő úgy
döntöttem, hogy kezdetnek az is megteszi, ha fogom a gyári polcokat, majd
átrendezem őket. Mint az a képen látszik, ezt már meg is tettem. A felső
rekesz a rózsaszín dobozokra méretezett, az alsóra meg a barna színű
kartondobozok férnek épp oda. Hogy minden polclapnak úgy kellene
állnia, hogy a rózsaszín dobozok méretéhez illeszkedjen? Úgy! Hogy még
a felső polc sincs jó helyen, mert feleslegesen nagy a dobozok felett a hely?
Ez is igaz. Ha méltóztatnék végre leszabni az új polclapokat, akkor
az vajon segítene ezeken a problémákon? Sajnos nem igazán.

Ahogy ezt így megállapítottam, már elő is ugrottak a szerszámok, a nem is oly rég
direkt a számukra készített polcról. Az adott pillanatban ugyan még fogalmam
sem volt róla, hogy mégis hogy a csudába fogom megoldani azt a problémát,
hogy odatehessem a polcot ahová kell, azonban megelőlegeztem magamnak
a bizalmat, hogy sikerülni fog a mutatvány. Ha nem jön be? Lazán letagadom!

Leszabtam az első polclapot, s közben végig azon járt az eszem, hogy ezt mégis mi
a csuda fogja megtartani a helyén? Maga az anyag ugyanis van annyira gyenge,
hogy a sarkába tekert csavarok egyszerűen széttépnék. Vagy ha azt azért
tán nem is, de a ráhelyezett (és persze megrakott) nyolc doboz
súlyát, azt már egészen biztosan nem bírná ki.

Ráment vagy tíz percem, hogy megbarátkozzak ezzel a jelenséggel. Vagyis azzal,
hogy nagyobb a rés a doboz felett, mint a szükséges egy centi. No nem csak
az a baj, hogy sok kicsi sokra megy, hanem az is, hogy kifejezetten rossz
helyen vannak a polcrögzítő lyukak. A két centi hézag még úgy
ahogy elmenne, azonban van ahol öt centire jön ki.

Míg azon agyaltam, hogy fúrjak-e új lyukakat az anyagba, szinte oda sem figyelve
legyártottam újabb három polcot. Az a baj a fúrással mint ötlettel, hogy ez az
anyag annyira gyenge, hogy nem lehet nekitolni a gépet. Szerintem nem is
csak annyi lenne, hogy elgörbül mikor nekinyomom a fúrót, de mikor
átér rajta, és tegyük fel beleakad, képes lenne akár össze is gyűrni.
Vagyis ahhoz, hogy új lyukakat fúrjak a polcokat tartó szárakba,
ahhoz szét kéne szednem az egész polcoszlopot. Ha ezt megtenném?
Egyből oda is lenne a kényelem, miszerint a csak úgy odatett dobozokhoz
méretezem be a polcok helyét. Valamint az a probléma továbbra sincs
megoldva, hogy az új polcokat melyek pozdorjából, pontosabban
szólva laminált bútorlapból vannak, mégis mi fogja tartani?
Az első ötletem az volt, hogy a szokásos cserépléc.

Bementem a pince mélyére (két méter), majd áttekintettem a készletet. Van még egy
kevés cserépléc raktáron, bár a múltkor, mikor a hangszórós fiókost farigcsáltam,
rendesen belepusztítottam a készletbe. Az ötletem alapjaiban véve majdnem jó.
De hogy már mennyi minden elbukott az idők folyamán, mindössze a "majdnem"
szónak köszönhetően, arról minden barkácsoló ember akár napokat tudna mesélni!
Az a baj a cserépléccel, hogy nem elég széles. Tegyük fel, hogy rácsavarozom a polc
szélére. Én a valóságban eljátszottam a szituációt, hogy lássam mi van. Odafogtam
egy darab lécet a polcdeszka alá, és le fel tologatva azt vizsgáltam, hogy találok-e
olyan pozíciót, hogy nem illeszkedik a meglévő lyukakhoz. Mivel sajnos találtam,
ezért kénytelen voltam elvetni a cseréplécet. Gondoltam hátha akad a pincémben
dupla magas anyag, de sajnos nem találtam. Már majdnem ott tartottam, hogy akkor
egymásra csavarozok két cseréplécet, már persze csak ott, ahol éppen szükséges,
mikor is beugrott a megoldás. A megoldás épp a kép közepén látható. Amúgy
pont itt álltam, és a sörömet szürcsölve támasztottam a szerszámos polcot.
Azok a fadarabok úgy keletkeztek, hogy a túl hosszú polcok széléből
vágtam le őket. Ebből kifolyólag értelemszerűen azonos a hosszuk
a polcok szélességével. Szerintem az a legegyszerűbb
ha megmutatom, hogy miről is beszélek.

Ugye, hogy mennyire egyszerű?

Először még úgy voltam vele, hogy összecsavarozom a polcot a polctartóval, de
a gyakorlati próbák során az derült ki, hogy ez teljesen felesleges. Meglepően
masszívan áll a polc így is, hogy csak egyszerűen rá van dobva a tartójára.
Akarom mondani jobb mint újkorában! Az új polctartók ugyanis sokkal
erősebben fogják össze az első és a hátsó szárakat, mint az eredeti
vaslemezből készült polcok. Hogy ez ilyen szépen összejött,
mindjárt meg is érkezett a munkához a hangulatom.

Akkora jókedvem kerekedett, hogy még a rádiót is bekapcsoltam!

A meghagyott három vaslemez polc közé beszúrtam a két-két deszkapolcot.
Nem csak nehezebb lett az építmény, hanem valóban sokkal masszívabb is,
pedig az új polcok nincsenek odacsavarozva a szárakhoz, csak a tartóik.
Persze mindenképp kellett a három régi polc, alulra, felülre, középre,
merthogy ők tartják össze a tornyot, innen nézve széltébe.

Nézegettem egy darabig mire rájöttem, hogy mégis hogyan sikerült elérnem, hogy
az egyik polcba nem fér be az egymásra helyezett két doboz. Nagyon úgy néz ki,
hogy mind a két tartót sikerült fejjel lefelé beszerelnem. Vagyis ugyan pontosan
mértem, csakhogy rosszul szereltem. Ez persze nem lett volna akkora baj, ha
a következő polcot nem a hibás polc helyzetéhez igazítom. Mivel egyrészt
eszem ágában sem volt újrapozícionálni a polcok helyét, másrészt pedig
minden doboz felett hagytam egy centi hézagot, így a képen látható
polcemelők legyártása volt a legegyszerűbb megoldás. Ami helyre
nem fértek be a dobozok, a felettük lévő polcot ezekkel megemeltem.
Nem is kellett őket rögzíteni, hanem csak úgy egyszerűen oda lettek téve.

Az a konnektor a falon ott jobbra, az már a múltkor is útban volt.
Ellenben a múltkor legalább két polc közé esett.
Most persze nem, ezért leszereltem.
Majd egyszer felfúrom odébb...

Mivel a rendelkezésre álló dobozok kevésnek bizonyultak, gondoltam áthozok
belőlük egy adaggal a másik pincéből. Tisztára olyan érzésem volt, hogy
ezek egészen egyszerűen nem akarnak velem átjönni! Ezt konkrétan
arra a tényre alapozom, hogy miközben hoztam őket, háromszor
repültek szét a képen láthatóhoz igencsak hasonló formációba.

Ez a videó eredetileg hosszabb lett volna, és főképp az látszott volna rajta, ahogy
vidáman szaladgálok a dobozokkal. Sajnos a kamera már megint azt játszotta,
hogy a videó felénél beadja az unalmast. Persze értem... Olyan eset, hogy
egy akku éppen jókor merül ki, olyan talán nem is létezik. Mondjuk volt
nálam csereakku, mert már rutinos vagyok. Ellenben a videó szerkesztésben
elveszett a rutinom. Biztosan tudom, hogy régebben simán összefűztem különálló
videókat a virtualdubbal. Legutóbb viszont fél órámba került hogy
rájöjjek, miszerint nekem ez egyáltalán nem megy.

Természetesen nem csak a polcaimmal vagyok elfoglalva, hanem közben kénytelen
vagyok rendezkedni ezt azt, ami mondjuk nagyon útban van. Ilyen valami például
a zacskó és szatyorgyűjteményem. A múltkor már majdnem sikerült az összes
egyetlen helyre történő koncentrálása, mégpedig az éppen most átépített
polcra. Mivel már megint elfogyott a helyük, dugdostam belőlük
mindenhova. Na azért veszélyes hézagot hagyni egy polcban
a dobozok felett! Valami olyan hely kéne a szatyroknak, hogy
mikor kihúzom őket, ne verjek le velük semmit. Most például nem
is kifelé húztam a pakkot, hanem befelé toltam, mégis levertem vele azt
a zöld motort. Mikor a képeket sorba szerkesztettem, akkor ugrott be, hogy
ezt a motort én nem is olyan régen láttam valahol. Az addig rendben,
hogy a pincében találkoztunk, csakhogy nem erre emlékeztem.

Hanem erre! Ez egy olyan régi kép, egy valaha volt karácsonyról, hogy még a régi
szobabútorunk van rajta. A zöld motor ott dönget a kép bal alsó sarkában.
Gondolom valamiféle jelzésnek kaphattam, hogy nem kapok igazi
motort, hanem ha motorozni akarok, akkor kénytelen leszek
összeszerelni azt az MZ-t, ami darabokban van a pincében.

A lecsavarozott konnektor most itt van útban. Azt találtam ki,
hogy nem most csavarozom fel, hanem majd csak akkor,
mikor már kialakult a végleges helye, ahol nincs útban.

Megszemléltem az eredményt és úgy döntöttem,
hogy meg vagyok magammal elégedve.

Valamint azt is eldöntöttem, ha már ilyen szépen megcsináltam a polc egyik felét,
akkor nem hagyom félbe a projectet, hanem nekiállok, és átrendezem a másik
oszlopot is. Ezt úgy kell összeraknom, akarom mondani átrendeznem,
hogy két barna doboz magasságú helyek legyenek benne.

Ennél a polcnál sajnos szélességi probléma is van. Vagyis ahhoz, hogy a két doboz
úgy férjen el egymás mellett, hogy ki is tudjam őket húzni, nem szabad betolni
az oszlopot, mégpedig ezen oldalról nézve jobbra egészen a falig. Valamint
a harmadik doboz, ami innen nézvést jobbra esik, szóval azt a dobozt a
másik polctól, illetve a mögötte lévő asztaltól, valamint az azon lévő
pulttól, konkrétan nem lehet csak úgy egyszerűen kiszedni. Akkor
persze jó lenne, ha ez a polc nem itt lenne, csakhogy máshol egyelőre
nincs hely. Van egy olyan elképzelésem a jövőről, hogy igenis lesz hely!
Persze ez csak akkor fog bekövetkezni, mikor szétszedem és bemutatom
végre a nagyobb darab lomjaimat. Addig a tíz tizenöt évig meg csak
elleszek valahogy úgy, hogy mikor tegyük fel csőfoglalatra van
szükségem, kihúzok a sorból a hozzáféréshez néhány dobozt.

Persze vannak olyan dobozaim, amiről még csak le sem vettem a tetőt az elmúlt
tizenöt húsz évben. Pont jó példa erre, a mérete miatt iderakott TTL IC-ket
tartalmazó doboz. Már megint (mint teszem azt mindig) mellébeszélek.
Szóval az van, hogyha így hagyom a polcot, akkor a dobozok feletti
tér, az konkrétan helypazarlás. Ha meg egy osztással feljebb teszem?
Akkor nem férnek be a dobozok. Szerintem nem úszom meg ezt a dolgot...
Már úgy értem, hogy ezt csak úgy fogom tudni összerendezni, ha előtte
szétszedem az egészet, és igenis bármennyire nincs hozzá kedvem, új
lyukakat kell fúrnom a polcszárakra. De ezt nem most, hanem majd
a következő alkalommal teszem meg, ugyanis eszembe jutott, hogy
már nagyon késő délután van, én meg egész nap nem ettem semmit.

Harmadik fejezet
(melyben helyükre kerülnek végre a dolgok)

Ennek a képnek -mint ahogy annyi másiknak is- első ránézésre semmi köze sincs
az éppen aktuális, vagyis a polcátépítős projecthez. Persze csak elsőre néz ki
úgy, hogy nincs. Valójában ezen a képen is a rendről van szó, mint ahogy a
polcok és a dobozok is azért kellenek, hogy végre rendet tudjak vágni
a felhalmozott lomok között. Hogy minek nyitottam fel az ágyneműtartót?
Van nekem egy éjjellátó kamerám. Már évek óta megszokott látvány volt, ahogy
valamelyik polc szélén billeg. Nem csak magát az éjjellátót, de a bemutatását is
erősen kerülgettem. Most épp úgy vannak elrendezve a dolgaim a szobában,
hogy az asztalom feletti polcokra koncentráltam a szétszedendő lomokat.
Szemeztem a készlettel, és egyszer csak feltűnt, hogy az éjjellátót nem
találom közöttük. A végén már centiről centire mentem végig a polcokon,
de nem találtam sehol! Ez persze nem csoda, hiszen pont a kép közepén van,
a piros keretű négyzettől balra, ami amúgy egy orosz ajtócsengő. Ez mondjuk nem
egy polc, hanem az ágyneműtartó, de legalább megtaláltam benne amit kerestem.
Szóval van itt rend! Vagy csak lesz? Az ágyneműtartó például jelenleg meg van
tömve PC cuccokkal, melyek egyáltalán nem ide valók, hanem a pincébe, egy
direkt számukra kinevezett szekrénybe. Gondoltam leviszem őket. Már majdnem
elkezdtem kicsemegézni a számítástechnikát a többi közül, mikor is újra közbejött
valami. Most a katicás szatyrot nem találtam, amiben a nagyadag vickem-vackot
szándékoztam levinni a pincébe. Gondoltam egye fene! Ha már úgyis leviszem
a szemetet, egy füst alatt lemegyek a pincébe, és felhozom az előszobából
levándorolt katicás szatyrokat is. Ez persze egyáltalán nem így lesz,
de ezt már annyira megszoktam, hogy fel sem tűnik!

Ha nem barikádoztam volna el a minap a szétszedett polcokkal újra a bejáratot, akár
még be is tudtam volna menni a szatyrokért a pince mélyére. Mivel semmi kedvem
se volt elpakolni az útból, hagytam inkább a csudába az egészet. Ellenben ha már
úgyis lent voltam, átmentem a másik pincébe, hogy felmérjem, mennyi a hely a
PC cuccos szekrényben. Jelenleg konkrétan nulla! Ugyanis az van, mint már
annyiszor, hogy már megint minden mindennel összefügg! A PC cuccos
szekrényben ugyanis jelenleg azok a dobozok vannak, melyek számára
épp most rendezem át a polclapokat. Ez mondjuk tisztára úgy hangzott,
mintha épp dolgoznék. Mindeközben a valóság úgy néz ki, hogy a rumlitól
képtelenség belépni a pincébe! Szóval hol túlzásba esem, hol meg kétségbe...

Ha el ugyan nem is pakoltam az útból, de annyit azért megtettem, hogy felhoztam
a kockás füzetet, melybe felírtam a mindenféle adatokat. Ezen ákombákomok
segedelmével áll szándékomban kiszámolni a fúrandó lyukak pontos helyét.
Elismerem, hogy zavaros, de átlátom a káoszt. Aztán egy hétre félretettem
a füzetet, minekutána belekerült néhány hosszú percbe, hogy újra képbe
kerüljek. A papírdobozok 11 centiméter magasak. Mivel két doboz lesz
egymáson, plusz egy centi hézag is kell a dobozok felett, ezért 23 centi
helynek kell lennie a polcok között. Az oszlop magassága 169,5 centiméter.
Ez az adat azért kell, hogy ne számoljam ki a lyukak helyét feleslegesen, a nem is
létező kétméteres magasságig. Egy polc vastagsága 2,5 centiméter. Az első lyuk
a polc szárának felső végétől számított 1,25 centiméterre van. Teszi mindezt
csakis azért, hogy nehogy már egész számokkal tudjak számolni. A lyukak
4, illetve 6 centinként követik egymást felváltva. Polcból meg 7 darab van.
Betöltöttem az adatokat egy Excel táblába. Néha a táblázatba írt képletekkel
számoltam, máskor meg fejben. Annyira zavaros lett az egész, hogy nem mertem
félbehagyni! Ha megtettem volna, legközelebb kezdhettem volna elölről az egészet.
Mikor ez történt, épp rettentő kánikula volt. Szóval akár a melegre is ráfoghatnám.
De mind tudjuk, hogy azért volt, mert finoman szólva nem vagyok valami okos.

Mert ha okos lennék? Akkor egyből felhoztam volna a pincéből egy polcszárat,
nem pedig egy óra múlva megyek érte, mikor már teljesen belezavarodtam,
hogy akkor most jó helyre fognak esni a kiszámolt lyukak, vagy sem.

Kicsit átrendeztem a számokat. Tettem ezt azon két okból, miszerint egyrészt igen
kényelmetlen negyed centiméterre végződő jelöléseket készíteni, másrészt pedig
a fúrandó lyukak helyenként túl közel kerültek a meglévőkhöz. Már majdnem
úgy voltam vele, hogy nekiállok és bejelölöm a lyukak helyét elsőnek ezen
a szaron, akarom mondani száron, aztán meleg ide, munkakedv
hiánya oda, mégiscsak rájöttem a tuti megoldásra.

Lejöttem a projecttel a helyére, vagyis a pincébe. Itt egyrészt kifejezetten kellemes
hűvös van, legalábbis a lakásban uralkodó állapotokhoz képest. Másrészt ha már
jelölök, akkor egyszerűbb egyszerre minden szárra odahúzogatni a vonalakat.

Fent a lakásban, mikor az ágyra téve nézegettem össze a polcszárat, a centit, meg
az új lyukak kiszámolt helyét, többször is lerepült a mérőszalag az anyagról.
Az a jópofa szorítócsipesz eredetileg fent volt a lakásban, mégpedig az
operációs rendszerek telepítőlemezei mellett. Konkrétan benne a
CD lemezek tartójában! Csak azóta ugye rendet csináltam.
Tulajdonképpen jó dolog a rend, csak még egy kicsit
szoknom kell, hogy értelmes lett az elrendezés.

Ugyan állványos fúrógéppel fogom kifúrni a lyukakat, de attól még jobbnak láttam,
ha a jelölésen túl be is pontozom a helyüket. Itt aztán egy röpke pillanatra nem
figyeltem oda, minek következtében úgy nekiálltam dolgozni, hogy kimaradt
néhány kép, miszerint előfúrtam hármassal, aztán utánamentem hatossal,
majd egy hatalmas fúrószárral kívülről belülről lesorjáztam a lyukakat.

Komolyan mondom, hogy többször kiszámoltam, miszerint egy polclappal
több van mint amennyi kell. Tiszta szégyen, de még tanakodtam is
rajta, hogy akkor a fölös darabot becsavarozzam-e legalulra,
vagy se. Ez a rettenetes meleg szerintem végképp betett,
az amúgy sem valami erős számolási képességeimnek.

A polc teljes összeszerelése után kimaradt két anya. Ez csakis úgy jöhetett össze,
hogy valamikor szerelés közben, egy a földre leejtett anya helyett nem egyet,
hanem kettőt vettem fel. Illetve ezt kétszer is be kellett hogy következzen.
 Mondjuk még mindig jobb, mintha kevesebb anya lenne, mint amennyi
kell, ugyanis még korántsem végeztem a csavarválogatással.
Hatos anyát találni meg nem olyan egyszerű...

Míg idáig eljutottam, összességében nézve, azonban az üresjáratokat kicsípve
a sorból, biztosan ráment ezen polclapok átrendezésére vagy úgy két órám.

Tudom, hogy nem jó így, de most akkor is így marad! Ugyanis az van, hogy jelen
hibás elhelyezés miatt nem tudom kihasználni azt a tényt, miszerint minden
egyes polcra odafér -illetve csak odaférne- hat darab barna színű doboz.
Visszatologattam a helyére néhány kóbor lomot, miközben lelkiekben
már nagyon a vegyes tartalmú dobozaim szétválogatására készülök.

Ez egy fiók, ami korábban fent volt a lakásban, mégpedig a hallban. Aztán egyszer
csak száműztem a pincébe, merthogy ide való. Az van ráírva, hogy műanyag.
Ez kifejezetten rendes doboz, akarom mondani fiók, merthogy valóban
műanyagok vannak benne. Viszont ahogy most beletúrtam, egyből
találtam benne néhány olyan dolgot, ami a múltkori dobozkészítés
és feliratozás eredményeképp ezentúl nem ide való. Akár még az is
megeshet, hogy a balra látható görgőket használom fel, a virágállvány
alá készülő polchoz. Mondjuk az, hogy "készülő", az azért erős túlzás, de
ha a két polcost átrendeztem, akkor csak elkészülök egyszer azzal a fiókkal is!

Nem bírtam megállni, merthogy legyőzött a kíváncsiság, és belenéztem a "vegyes"
feliratú dobozomba. Ez a doboz nem mostani eredetű, hanem megvan már vagy
húsz éves is. A képen látható három relikviát találtam benne. Az a furcsa izé
ott balra, az kérem csavartartó alkalmatosság, amit négy darab szétszedett
telefonmikrofon hátából forrasztottam össze. A vetkőzős tollat gondolom
mindenki ismeri. Bár most, hogy így belegondoltam, elképzelhetőnek tartom,
hogy idővel írok róla egy szétszedtem cikket. A kék füzetecske pedig egy Barkas
autó szerszámkönyve, amit úgy kb. harminc évvel ezelőtt vettem át Varga Andris
kollégámtól, mikor bevonult katonának. Ne kérdezd meg, hogy minek őrizgetem!
Megvan és kész!

Mint ahogy ez is megvan. A legutóbb átrendezett polcok mélyére azokat a barna
dobozokat toltam be, melyek egészen biztosan ritkán fognak kelleni. Amúgy
igazából nem itt volna a helyük, hanem a Salgó polcokon, csak ott most
mindenféle más egyéb, főképp bontásra, illetve bemutatásra váró
kacatok vannak. Ha lassan is, de azért alakul a rend!
Legalábbis ezzel bíztatom magam...

Ugyan a sarokba bújt mikrosütő kimaradt, de annak annyira nem a fehér polcok
tetején van a helye, merthogy nehéz, hogy talán jobb is így. Valahogy úgy
kellene csinálnom, hogy szétszedek majd ki is dobok valami hasonló
méretű vackot valamelyik Salgó polcról, és akkor annak a helyére
betenném a sütőt. Most csak annyit tettem vele, természetesen az
egyszerűség jegyében, hogy betoltam a sarokba, majd rátettem a sámlit.
Nemsokára itt, a szépen lepucolt (elraktam róla a dobozokat) asztalon fogom
szétválogatni a vegyes alkatrészes dobozokat. De ez már egy nagyon másik project.

Ezek nem azért vannak itt, mert kimaradtak (felejtődtek) a visszapakolásból, hanem
azért, mert éppen útban vannak a szétszedés felé. A Select 722 rádiót kifejezetten
szétrombolni vettem. A szalagos számológépet a melóból kukáztam, valamikor
évtizedekkel ezelőtt. Mindegy... Felkaptam a dobozt, amibe a nem ide való
bogyócokat dobálom, és zárásképp átsétáltam vele a másik pincébe.

Természetesen a másik pincében is van egy doboz, mégpedig az előzővel teljesen
megegyező célzattal. Ezek ugyanis nem ide, hanem a másik pincébe valók.
Mikor épp nincs kedvem máshoz, vagy csak egy kis turkálásra vágyom,
mindig nagyon jól elvagyok vele, mire mindent bepakolok a helyére.

Mi az, hogy mit keres ott az a három csempe? Forrasztópad lesz belőle!
Csak még azt nem sikerült eldöntenem, hogy pontosan melyikből.
Olyan dolgokat vagyok képes kitalálni, hogy pontosan miért
is áll akár évek óta egy-egy project, hogy már magam
is meglepődöm a szertelen leleményességemen...

Ezekből a lapokból áll szándékomban, a virágállvány alá szánt fiókot kifaragni.
Persze az is lehet, hogy nem, de ettől még kell oda az a fiók. Épp az előbb
találtam hozzá kerekeket, szóval haladok. Na jó. Akkor nem haladok.
Illetve a gyakorlatban nem. No de a tervek is valamik!
Szóval mégiscsak haladok.

Kihúzogattam a fiókokat, majd valósággal visszahőköltem a szét nem szedett,
illetve nem jó helyen tartózkodó tárgyak nyüzsgésétől. Végül annyiban
egyeztem ki magammal, hogy nem nyúlok semmihez, csak ezt a
két Weller pákát viszem át, az immáron létező pákás
dobozba. Akkor ennyit mára belőlem...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...