Szignálgenerátor
(amatőr építésű)

A minap - mivel a fenti cuccaimhoz megint nem volt kedvem - lementem a pincébe,
majd némi turkálást követően egyszer csak magammal ragadtam a HT gyártmányú
video monitort. Mindössze három nap elteltével, miután rájöttem, hogy most meg
a monitorhoz nincs kedvem, újra lementem, s felkutattam a pince legmélyebb
sarkába rejtett szignálgenerátort. Így ülnek ezek ketten egymáson hosszú,
amúgy részemről a szokásos lustálkodással töltött napok óta. No persze
ha azt veszem, hogy a mikrofonos BEAG füles mióta lóg az esernyőtartón,
akkor az a néhány nap, az mondhatni semmi! Na most a cipőtartó, illetve az
előszobai bútort oldalra és felfelé kiegészítő toldásaim elkészítési
idejéhez képest, még a füles várakozási ideje is semmi!

Az egy dolog, hogy sem a CB24-est, sem a BRG MK-29-est, sem a Harkov
villanyborotvákat, de még csak a SONY TC-U5 decket sem szedtem még szét,
a radioaktív sugárzásmérőkről már nem is beszélve, no de az, hogy elfoglaltam
velük a polcokon az összes helyet, na az már egy kicsit fáj. Hogy akkor minek
hoztam fel a pincéből a szignált? Nos azért, mert épp szükségem lenne rá.

Mégpedig a képen látható erősítőmodul beméréséhez, mely cselekedetemnek
- épp mint ahogy annyi másiknak is - nincs semmi különösebb értelme.

Ezeket a minap készített rácsokat csak azért mutatom, mert sikerült velük az éjjel
a frászt hoznom magamra. Mert ugye nem így tettem le őket, hanem állítva,
csak aztán valamelyik éjjeli vonat okozta rázkódástól eldőltek. Mint
ahogy az is eldőlt, hogy ma a szignál következik, míg
holnap a paprikapalánták átültetése.

Ezt a műszert még a Verseny utcai piacon vettem. Mára már meg nem mondom,
hogy pontosan mennyibe került, mert mostanra már csak a vásárlás története
maradt meg a fejemben. Természetesen már első látásra szerelembe estem,
a vásárlástól azonban visszatartott a több ezer forintos ár. Másnapra már
nem volt olyan drága, míg a harmadik nap délutánján, mivel érdeklődők
voltak, azonban vásárló egy sem akadt, megvettem egy ezresért. De persze
az is lehet, hogy amilyen pofátlan vagyok, csak egy ötszázast adtam érte.
Már ha ehhez a szépséges valamihez tartozik egyáltalán ez a történet...

Egy ilyen műszer megépítésétől rengeteg minden visszatart, mely taszító tényezők,
illetve feladatok tömegéből elsőként ezt a kézzel rajzolt skálát emelném ki. Ez úgy
készült, hogy mikor már megvolt a komplett műszer, mindene rendben működött,
be volt állítva, be volt dobozolva, na csak akkor lehetett felvenni az osztásokat,
természetesen minden egyes vonalat egyenként. Az osztásközöket mondjuk
valószínűleg nem, de ahová szám van írva, azokat a vonalakat biztosan.
Manapság persze már szükségtelen ez a sziszifuszi munka, hiszen
vagy megvesz az ember egy gyári műszert, vagy ha mégis
maga barkácsolja, akkor a kézzel rajzolt analóg
skála helyett beépíti a sokkal egyszerűbb,
pláne sokkal pontosabb digitálist.

Szép ez a felirat (bár az "N" betű lába a ragyás előlapnak köszönhetően egy kissé
megroggyant), azonban nem fedi a valóságot. Az eltérés szerencsére nem negatív,
hanem pozitív irányú, ugyanis nemcsak AM, de FM modulációs lehetőség is van.

Hétköznapi rádiójavításhoz ez a sávátfogás bőven megteszi. Ugyan léteztek
150 kHz-nél alacsonyabb középfrekvenciájú rádiók, illetve a 28 MHz-es
rádióamatőr sávig már nem ér fel a műszer, de ezeket csak azért
írtam, hogy jelezzem, a sávhatárokon kívül is van élet.

Ez itt a sávváltó gomb, melyről első ránézésre valószínűleg még az a jó édes anyja
sem tudná megmondani, hogy épp hová mutat. Természetesen van nyíl a mutatón,
csak nem látszik, mert nincs kifestve. Ezt persze majd alkalomadtán pótolom.
Az egyes sávhatárok kiosztása mondhatni különös. Az első kettő között
akad némi hézag, míg az utolsó kettő között erős az átfedés.

Ez a gomb eredetileg a kimeneti jel feszültségét szabályozta, de mint
az később kiderült, valami okból át lett kötve, így most a külső
jelről történő moduláció mélységét lehet vele szabályozni.

A kimeneti osztó - az egyszerűség jegyében - dugaszolós megoldású.
Vagyis ha 20 decibellel több, vagy mondjuk kevesebb szintű jelet
szeretnék, akkor át kell dugni a banándugót egy másik lyukba.

Ezek ketten a külső moduláló jel bevezetésére szolgálnak. A bal oldali a melegpont,
a jobb oldali pedig a föld. Míg a melegpont a belső, addig a földelés a külső
előlaphoz lett hozzácsavarozva. Pontosítanék! A testelés ugyanis
összefogja a két előlapot is. Ez csak azért érdekes, mert
így nem lehet tőle leszedni az előlapot, mert fogja.

Nekem tetszik, hogy magyarul vannak a feliratok. A kapcsolótól
balra látható lámpabura mögött egy glimmlámpa található.

Ezek a modulációs lehetőségek. A nyíl ezen a gombon sincs kifestve,
így ezen sem látható, hogy hová mutat. A középállás, aminél
nincs felirat, na az jelenti a modulációmentes állapotot.

Milyen szép ez a mutató... Még sosem csináltam ilyet. Nem szorultam rá,
mert mikor a woblert készítettem, akkor már az amatőrök
számára is elérhető volt a digitális frekvenciamérő.

A fekete vonallal ellátott plexi csík helye ki lett vágva a forgatógombból, majd a résbe
bele lett ragasztva a mutató. Ezt onnan tudom, hogy én ugye már láttam hátulról is.

Íme a műszer felülről.

Ez pedig a hátulnézet. Én mondjuk inkább valami lapos fület tettem volna rá, vagy
az előlapjára két fogantyút, hogy lehessen pakolni a műszer tetejére is. Mikor
ez a műszer készült, akkor mondjuk még nem nagyon volt az embereknek
ilyesféle választási lehetőségük. Az apukám által épített akkutöltőkön
például azért volt bőröndfül, mert akkoriban csak azt lehetett kapni.

Amit a képen látunk, vagyis a kosztenger annak eredménye, hogy a szerző nekiállt
letakarítani a fenéklemezen utolsó mohikánként megmaradt gumiláb nyomait.
A többi háromból mára már semmi sem maradt, míg ez az utolsó sem volt
már sehol sem vastagabb egy milliméternél, cserébe elkenődött.
Látványának hatására amúgy egy kissé magam is.

Ez a műszer belülről nemcsak szép, de még csak nem
is koszos, pedig már nálam is mennyit hányódott...

Ezt az ötletet - mármint az előlaptól különálló skálát - valószínűleg el fogom lopni.
Erre amúgy épp szükségem is volt, ugyanis a háttérben nagyban (még ezt a túlzást)
készül a monitor célú erősítőm, amiből bár még semmi sem készült el, de attól én
még ha csak gondolatban is, de már többször is ott tartottam, hogy mégis hogy
a csudában fogom megoldani az előlapi feliratok kérdését. Már úgy értem
azért, mert azok idővel - ahogy elkészülnek (vagy nem) az egyes
részegységek - változhatnak. Na most már tudom!

Íme a pók lakta gombok hátulnézetből.

A doboz egy nagyszerű konstrukció! Már csak azért is, mert a hatból öt oldala
könnyedén leszerelhető, ugyanis nem kötődik hozzájuk semmiféle alkatrész.
Miután leszedtem és sorjában elmosogattam, nekitámasztottam a lapokat
az ágynak. Itt olyan huzat van (mert kinyitottam ajtót ablakot),
hogy egy perc alatt megszáradnak a lemezek.

Mindeközben a forgatógombok vízmentesítésére a napocska segít rá.

Tripla lemezből áll, úgymint szerelőlap, belső előlap, külső előlap. Én a részemről
valami úton módon összekötöttem volna a szerelőlapot a hátrafelé nyúló négy
alumínium pálcával is. Ezt persze csak azért mondom, mert így, ha épp
rosszul fogom meg, akkor képesek elgörbíteni a belső előlapot.

Innen nézve mondhatni szép.

Mondjuk a másik oldaláról megtekintve sem nevezhető csúnyának.

Balra a dobrendszerű hullámváltó tekercskészlete,
míg jobbra a tulajdonképpeni oszcillátor látható.

Utóbbinak ilyen egyszerű a felépítése. Bár elég furán mutat, azonban
a szórt kapacitások alacsony értéken tartása végett ez így van jól.

Az oszcillátor lelke ez az ECH81-es elektroncső.

Íme a kimeneti osztó. Bár elsőre nagyon úgy néz ki, hogy ebből mindenképp
RF átfújás lesz, azonban a felépítés (létra) elve miatt ez még sincs így.

Ez itt a tápegység panelja. Kiemelném (mint érdekességet), hogy a
műszert megépítő kollégának nem volt két egyforma diódája.

Ez a dobozka tisztára olyan, mintha én, vagy mondjuk Apukám készítette volna.
A külső szikosztirol lemezből készült, míg a beragasztott piros hasábok
a Tanért mértani készletből származnak. Ha lemezből tán nem is,
de piros hasábból még mindig van itthon egy egész fiókra való.

A doboz amúgy ezt a nagyfrekvenciás szűrőt rejtette. Illetve engem óvott, nehogy
hozzáérjek, ezekben ugyanis a 230 kóricál. Ezek az alkatrészek arra szolgálnak,
hogy a szignálgenerátor jele ne juthasson vissza az erősáramú hálózatra, mint
antennára. Mert ugye mégis ki kíváncsi arra, hogy épp nagyban hangoljuk
a rádiónkat. No nem mintha akkora teljesítménye lenne ennek a műszernek,
hogy annyival bármiféle érdemi, akarom mondani éteri zavart lehetne kelteni.

A tápegység panelját egy házilag tekercselt hálózati trafó követi, majd
egy szűrő elkó, ami alatt egy VR150-es stabilizátor cső bújik meg.

A forgókondenzátor állórészének lábai mindkét irányban ki vannak vezetve.
Az egy csúnya részlet, hogy ezen a végen ottmaradt egy tépett drótvég.

Ezen az átnézeti képen nagyon jól látszik a műszer mechanikai felépítése. Ugyan
bele tudnék kötni, és lenne is miért, de mivel az én konstrukcióim sem jobbak,
ezt most inkább kihagyom. Az mondjuk tőlem függetlenül nyilvánvaló, hogy
ami bármelyik két lap között van, ahhoz nagyon kényelmetlen hozzáférni.

Ez itt a hangfrekvenciás moduláció céljára szolgáló tranzisztoros oszcillátor.

Egészen apró betűkkel, de fel van írva a panel szélére,
hogy hová kell bekötni a kívülről érkező modulációt.

Mint ahogy a löket mélységét állító trimmer mellé is oda lett írva a funkciója.

A hangolásra szolgáló forgókondenzátor egy hatalmas méretű békebeli típus.

Bár a műszer belseje tiszta, és még csak nem is rozsdás, de ez alól
kivételt képeznek a hálózati trafó lemezei és tartócsavarjai.

Ide mondjuk még bele lehet piszkálni.

Ide azonban már nem lesz olyan egyszerű. Hogy miért kell? Nos azért,
mert a forgó lassító szíjáttételét mára már egy kissé megrágta az
idő, minek következtében már csak akadozva működik.

Ez a yaxley kapcsoló váltja az egyes modulációs módokat.

Íme a hullámváltó, az ő rettenetes tekercseivel. Bár nagyon szurkoltam magamnak,
hogy ne kelljen hozzányúlnom, de ahhoz sajnos nem eléggé, hogy ez így is legyen.

A kép közepén a hullámváltó arretálását intéző mechanikát látjuk. Épp mint ahogy
az előzőt, úgy ezt a műszaki részletet sem szeretném ennél közelebbről látni.

Elővettem a spirituszos üvegcsét, de aztán kénytelen voltam lemondani az előlap
fültisztító pálcikás pucolásáról, mert az alkohol hatására megmozdult az előlap
felületvédelme. Mondjuk elképzelni nem tudom, hogy az meg mégis
miféle lakk lehet, amit felold az alkohol.

Mivel nem szerettem volna kárt tenni benne (kell ez a műszer így egyben),
ezért az előlapot végül egy pusztán csak vizes szivaccsal töröltem át.

Ugye, hogy mennyivel szebb lett? Na jó, akkor
nem, de legalább megpróbáltam!

Ez még csak egy olyan jellegű teszt, hogy nincs-e a műszerben a belső tápágon
valami zárlat. Jelentem nincs, hiszen csak 10 milliampert eszik benne valami
a 150 helyett beadott közel 70 voltról. Ez annyit tesz, hogy nyugodtan
bedughatom a konnektorba. Máskor persze nem szoktam magam
zavartatni, de erre a műszerre most tényleg szükségem lenne.

Na most az a balra látható lefittyedő tengely,
az nem a kamera optikájának torzítása.

Sokáig forgattam, mire végül rájöttem, hogy mitől lett ilyen. Eredetileg így volt
betolva a helyére, csak akkor még nem a korábban látott pleximutatós gomb
volt a végén, hanem valami olyan, melyben a szokásos hatosnál valamivel
kisebb volt a lyuk. Hogy miért lett megfordítva, vagy miért nem készített
helyette a műszer (valószínűleg mára már rég néhai) gazdája
egy új tengelyt, azt mondjuk nem tudom.

Azt viszont igenis tudom, hogy én miért szedtem ki. No nem a ferdesége
miatt, az ugyanis nem zavart, az azonban már igen, hogy
nem tudtam tőle leakasztani a tárcsáról a szíjat.

Kifűzni csak idáig sikerült, mert a meghajtó tengely
vége kis híján hozzáér a belső szerelőlaphoz.

Meglazítottam a trafót tartó lemez egyik csavarját,
majd hézagot támasztottam egy csavarhúzóval.

Nekem ne lenne hozzá megfelelő méretű szíjam...

Mivel tegnap már szinte minden ehetőt felzabáltam, így ma már kénytelen vagyok
kimenni a boltba. Mielőtt még ezt megtenném, illetve azért, hogy legyen ideje
száradni, gondoltam lefestem a gombocskákon a nyilakat. Lazán kihúztam
a középső asztalfiókot, azonban már nem találtam benne az adott célra
rendszeresített javítófestéket. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen
utánpótlás híján kifogytam az írógépekhez való javítófestékből. No meg
ugyan ki használ manapság írógépet? Akkor meg minek a javítófesték?

Ettől függetlenül benéztem a szobai irodaszeres fiókba is, de ebben sem találtam
fehér festéket. A pincében persze biztosan van, csak az ugye lassan száradó,
ajtókra és ablakokra való fajta. Én meg ugye már közvetlenül az ebéd
után szeretném visszaszerelni a helyükre a lefestett gombokat.

Ez itt a párom barkácsolós birodalma. Na most ha esetleg akad is benne
festék, de akkor is csak valahol mélyen, nekem meg most nem
turkálni, hanem festeni van kedvem, illetve igényem.

Ezeket a szép színes készleteket még valamikor évekkel ezelőtt vettem, csak
azóta már rég megfeledkeztem róluk. Épp mint ahogy arról a nagyszerű
feladatról is, hogy a műszereim előlapjait kellene velük lefestenem.

Megnyírtam egy a nemes célra alkalmasnak tűnő ecsetet, majd kinyomtam
egy papírlapra a festéshez szükséges egyetlen pöttynyi fehér festéket.

Na innentől kezdve végre látható lesz, hogy mire mutatnak a gombocskák nyilai.

Mivel a tubusból a papírra kinyomott iszonyatos mennyiségű festéket nem szerettem
volna elpazarolni, előkaptam azt a fiókot, melyben a monitor célú erősítő építése
kapcsán összegyűjtött műszergombokat állomásoztatom, majd
nekiálltam pótolni a fehér festések hiányát.

Mindjárt két okom is volt rá, hogy ezen a gombon ilyen csúfosan kenjem szét a
festéket. Ez egyik az volt, hogy így volt a legegyszerűbb belekenni a résbe,
míg a másik az, hogy ez a gomb lesz a teszt. Már úgy értem, hogy ezen
fogom megvizsgálni, hogy ez meg mégis miféle festék, mennyi
idő alatt szárad meg, illetve feloldja-e utána a víz.

Na most a víz, illetve az egyszerűség végett (mert ez volt közelebb) a nyál nem oldja,
valamint teljesen merevre száradt, míg én az étkeztetésemmel voltam elfoglalva.
Lejönni csak úgy jött le a felesleg, hogy igen erős súroló hatásnak tettem ki.
Vagyis ha sikerül egyenletesen felszórnom, majd feliratoznom és le is
lakkoznom, akkor meg fog felelni a műszereim előlapjához.

Újra fent vannak a gombok a helyükön. Ez a műszer, bár amatőr építésű, azonban
a fejlesztése nem házilagos, vagy legalábbis jórészt nem az. Az eredeti terveket
Rózsa Sándor készítette, aki sokszor a Rádiótechnika újság lapjain,
máskor meg direkt műszerépítős könyvekben publikált.

Ez az eredeti kapcsolási rajz. (vagy legalábbis az egyik) Maga a megépített műszer
ettől néhány részletében eltér. Az egyik ilyen részlet az FM modulációs mód
választásának lehetősége, amire valószínűleg azért volt szükség, hogy
a műszerrel a 10,7 MHz-es FM KF rezgőköröket is be lehessen
hangolni. Na most a másik ilyen dolog az eredeti sávhatároktól
való eltérés. Ennek oka (mint az később kiderült) egy elkötés.
Bár nem próbáltam meg visszacsinálni, hiszen akkor az összes
sáv elmászna, de szerintem egyértelműen hiba, hogy a kétszer
500 pikofarados forgókondenzátor össze lett párhuzamosítva.
Valószínűleg ez okozza azt a jelenséget, hogy a megépített műszer
jelen példánya, a forgókondenzátor induló kapacitásának kétszeres értéke
miatt, még teljesen kiforgatott állásban sem képes felmenni 26 MHz-ig. A másik
eltérés az egyes hullámsávok hangoló tekercseivel párhuzamosan kapcsolt trimmer
kondenzátorok teljes hiánya. (egy sincs beépítve) A jelszintet szabályozó 5-30
pikós trimmer sincs sehol. Ennek oka persze lehetett anyag, vagy éppen
helyhiány, amit úgy is meg lehet kerülni, hogy a próba trimmerrel
beállított értéket fix értékű kondenzátorra cserél az ember.

Az előlap is csak majdnem lett olyan, mint ahogy az eredeti terveken szerepel.
Azt mondjuk részemről előnyös változtatásnak látom, hogy a hálózati kábel
bevezetése az előlapról a hátlapra került. A bekapcsolt
állapotot visszajelző izzó is jó ötlet.

A belső mechanikai felépítés sem követi hűen a rajzot, de a főbb vonalak azért
megegyeznek. Az ECH81-es csövet mondjuk kár volt elfordítani, mert
így (ahogy ezen a képen van) jobban hozzá lehetett volna férni
az elektroncső lábaihoz, illetve a körítés alkatrészekhez.

Ez itt épp mint fent, csak méretekkel, de most a Rádiótechnika újság hasábjairól.

A kapcsolási rajz, ha teljesen nem is, de főbb vonalaiban megegyezik az előzővel.

Bár nem hinném, hogy manapság bárki is nekiállna megépíteni egy ilyen csöves
műszert, de attól még idetettem ezt a tekercsek adatait tartalmazó táblázatot is.

A hálózati kábel végéről épp csak a dugó hiányzik. Kezdetben úgy
volt, hogy kap egy szép új, már fröccsöntött villásdugós kábelt.

Csak aztán mikor megláttam, hogy hova kéne a végét beforrasztanom,
vagy befúrnom a műszerbe egy a kábelek összekötésére
alkalmas csokit, inkább lemondtam a dologról.

Ez egy nagyon különös műszaki részlet. Az előlap mind a négy sarkában díszelgő
csavarfej, melyekről azt gondolná az ember, hogy azok tartják az előlapot, na
azok közül mind a négy kamu! A csavarfejek egyszerűen csak bele lettek
ragasztva a valószínűleg potyára kifúrt lyukakba. Persze az is lehetett
rá ok, hogy az építés közben változott a mechanikai konstrukció.

Kicsit krumpli, de ez van. Ez is csak azért, mert a nyitóképen látott HT video
monitorról hiányzik. Vagyis nem ehhez a műszerhez túrtam, hanem ahhoz.

Mint azt a szignálgenerátorra drótozott frekvenciamérő mutatja,
működik a műszer. No nem minden hiba nélkül, de működik.

Mivel így volt a legegyszerűbb, ezért a modulációt egy
a műszer mellé helyezett táskarádióval ellenőriztem.

Bár úgy néz ki, mintha a rádiót tesztelném a szignálgenerátor jelével, de
ettől még fordítva van, hiszen most a szignál jelét tesztelem a rádióval.

A moduláció szinuszossága körül mondjuk van némi hiba, de el
nem tudom képzelni a helyzetet, hogy ez engem zavarjon.

Ami viszont igenis zavar, hogy épp ott szakad le a rezgés, ahol
mérni szeretnék vele, vagyis valahol úgy 10 MHz környékén.

Ugyan miért ne épp ott lenne rossz, mint ahol mérni szeretnék vele... Már úgy
értem, hogy 12 MHz környékén úgy beszakad a jel szintje, hogy időnként le is
áll az oszcilláció. Ez elég egyértelműen attól van, hogy a dobváltó valamelyik
másik tekercse, ami amúgy ilyenkor ki van kapcsolva, illetve rövidre és még
testre is van zárva az összes lába, káros módon valahol 12 MHz környékén
rezonál, vagyis elszívja az épp használatban lévő tekercsből az energiát.

Hogy melyik az a tekercs, azt úgy lehet megállapítani, hogy nekiállok és elhangolom.
No persze nem a benne lévő vasmagot, mert ahhoz egy beállított és már megrajzolt
skálájú műszer esetében hozzá nem nyúlok, hanem csak kívülről, az úgynevezett
varázspálcával. Ennek egyik végében porvasmag van, míg a másikban réz. Ez
az eszköz eredetileg arra való, hogy meg tudjuk vele állapítani, mégpedig
a vasmag elkeresése nélkül, hogy szükséges-e egyáltalán az eltekerés.
A porvasmag ugyanis az egyik, míg a rézmag a másik irányba hangolja
el a tekercset. Ha mindkét anyag közelítésének hatására csökken a jelszint,
akkor nem kell piszkálni a tekercset. Ha a porvasmag közelítésére emelkedik
a jelszint, akkor beljebb kell tekerni a tekercsbe az eredeti vasmagot, ha
pedig a réz közelítésének hatására emelkedik a szint, akkor kijjebb.

Mivel az adott esetben semmi sem használt, ellenben mozgatásra időnként azért csak
megszűnt a probléma, így kénytelen voltam megbontani a hullámváltót, pedig ezt
annyira nem szerettem volna, hogy arról akár órákig lennék képes mesélni!

A legnagyobb frekvenciájú tekercs, épp mint ahogy a többi is, le van kenve
ragasztóval. Vagyis nem mozdulhatott el, és én sem tudom elmozdítani.

Valamint a probléma elől elmenekülni sem tudok, mert valami barom holmi
oszcilloszkópokkal torlaszolta el az ágyamat. Mondjuk csak a nagyobbik
kellett, a kisebbik csak azért került elő, mert rajta volt a nagyobbikon.

Összejelöltem a tengelyt a hozzácsavarozott akármivel, mely alkatrészt amúgy
szokás szidni, ugyanis idővel akár magától is szétmálló spiáter anyagból van.
Ha ez itt el talál nekem törni, mindjárt annyi is lesz az egész műszernek.

Juj de k*rvára nem akartam ezt így kiszedve látni...

Bár a műszer az amatőr kivitelezéshez képest mondhatni példaértékű,
azonban ennek ellenére akadnak benne hibák. Az egyik ilyen
hiba a hullámváltó érintkezőinek pontatlan beszerelése.

Mondjuk mielőtt erre rájöttem volna, megpróbálkoztam az érintkezők pucolásával.
A képen látható, az érintkezőkről ledörgölt kosz, mondhatni bizakodással töltött el.

Bár azt kell rá mondjam, hogy nagyon jól néz ki, de ez bizony nem gyári!

Az ellenoldali érintkezők közül az összes forrasztva van. Ezzel csak az a baj,
hogy a konstruktőrnek nem sikerült eltalálni az érintkezők helyes pozícióját.

Most már legalább tudom, hogy hová való az a csavar,
ami korábban csak úgy egyszerűen kiesett a dobozból.

Mivel az érintkezők tisztítása nem jött be, kisvártatva már ott tartottam, hogy épp
nagyban jusztírozom őket. Ehhez a feladathoz egy ilyen görbe végű rugóállító
fogót is bevetettem, amivel akár még egy éles kanyarban is nagyon jól el
tudok szerencsétlenkedni. No persze, amilyen szerencsém nekem
van, ez sem jött be. Itt aztán kimaradt néhány kép, mert
egyrészt a fényképezés helyett inkább a javításra
fókuszáltam, másrészt mit lehet azon megmutatni,
hogy hol kint, hol bent van a helyén a hullámváltó.

Mikor már ez a rész (vagyis ami felett a hullámváltó forog) is ki volt szedve, na
akkor bizony szerintem már jogosan kezdtem úgy érezni, hogy épp mint
ahogy eddigi életem folyamán annyi másik, úgy ez sem az én napom.

Konkrétan az a baj, hogy miközben itt jó...

...a másik oldalon meg nem, pedig csak úgy egyszerűen ránézésre jól állnak
a helyükön a dolgok. Aztán persze sokkal alaposabban is megnéztem.

Bár ránézésre minden, már persze csak így utólag berajzolt vonal stimmel,
azonban a gyakorlatban mégsem, mert nem sikerült eltalálni a szögeket.

Bár az eltérés nem nagy, azonban az a néhány foknyi is éppen elég hozzá, hogy
ne egyszerre zárjon össze az összes érintkező. Még erre is csak úgy jöttem
rá, illetve csak akkor látszik, ha egy potméter tengelyének ideiglenes
bevetésével, így a dobozon kívül állítottam össze a hullámváltót.

Miután az összes érintkezőt megpróbáltam lyukra igazítani, de még ez sem vált be,
mérgemben megkerestem, hogy mi történik olyankor, mikor a hullámváltó gombját
egy kissé eltekerve, egyszer csak megszűnik a hibajelenség. Nos ez. Már úgy értem,
hogy olyankor ez az érintkező nem ér össze. Most már persze, hogy jól benyomtam
(illetve innen nézve fel), most már soha nem ér össze. Na erről a hullámváltóról
azért mesélek egy kicsit. Alapvetően úgy néz ki, olyan a felépítése, hogy
az összes mozgó érintkezővel szemben van egy álló. Mivel minden
egyes rezgőkörnek három lába van, így az egész hullámváltóra
mindössze három szál vezeték csatlakozik. Az összes többi álló
érintkező földre van kötve. Ez azért szükséges, hogy a nem használt
tekercsek ne tudják elszívni az energiát attól az egytől, ami épp nagyban
 használatban van. Ehhez képest sajnos épp ellenkező előjelű lett az eredmény.

Aztán van itt még egy olyan hiba is, hogy egyáltalán nem működik a kimeneti jel
szintjét szabályozó potméter. Ezen a jelenségen, azon tény tükrében, hogy ki
van kötve (lásd a fekete és a zöld vezeték különös állását a kép közepén),
nincs mit csodálkozni. Kezdetben mondjuk azt hittem (meg ne kérdezd,
hogy miért nem néztem meg alaposabban), hogy a potméter épp csak
át lett kötve modulációs mélység szabályzónak. Ez a kép már
másnap, mégpedig a cikk megírása közben készült.

Már be volt kapcsolva a páka, s miközben épp nagyban melegedett, egyszer csak
azon kezdtem el töprengeni, hogy ugyan miért is lett kikötve ez a potméter?
Ez egy jóféle huzalpotméter. A tekergetése közben végig érezni, amint
a mozgó érintkezője átugrál a meneteken. Ehhez képest mérve (épp
ez látszik a képen) olyan szinten kontakthibás, hogy mindjárt meg
is értettem a kikötés okát. Mivel a potmétert tartó anya nem az, ami
a képen látható, hanem ami a két előlap között van, így meglepően gyorsan
sikerült feladnom azon tervemet, hogy kiszedjem a potmétert, majd megigazítsam.
Az persze lehet, hogy ez a későbbiekben még meg fog történni. Mivel az adott
méréshez (amihez ezt a műszert előtúrtam) nem kell ez a poti, illetve
kívülről is pótolható, nem éreztem úgy, hogy az előbbi
mondatban említett később az most lenne.

Ez a csavar a doboz kinyitásakor beletört az anyagba. Kifúrtam egyessel, majd
kettessel, majd kettőötössel, végül áthajtottam rajta egy hármas menetfúrót.
Na most ahhoz képest, hogy ebben a lyukban már eredetileg is hármas
menet volt, a különös műtét mondhatni tökéletesen sikerült.

Majd lesz egy olyan projectem is, melynek keretében egyszerre borítom ki az összes
gumitücskös dobozomat (remélem magamat ezzel nem), majd újraválogatom a teljes
készletet. Na most kezdetben még úgy volt, hogy felfúrom a gumilábakat eredetileg
tartó csavarok lyukát, majd csavarozott helyett bedugós gumilábakat kap a doboz.

Ezt az ötletemet kisvártatva öntapadós filckarikák felragasztására revideáltam.

Ezek a csavarok nem trehányságból, hanem csak azért maradhattak ki, mert ugye
a gumilábak ezentúl öntapadósak, a törött helyett pedig egy épet tekertem be.

Erre az újabb tesztre csak azért volt szükség, nehogy mikor mérni akarok vele, csak
akkor derüljön ki, hogy elrontottam benne valamit. No de szerencsére nem. Elég
neki a saját baja. Egyrészt beteg a potmétere (bár ez lényegtelen, hiszen épp ki
van kötve), másrészt nem igazán stabil a kimeneti jel amplitúdója. Egyszerű
mérésekhez mondjuk így is tökéletesen megfelel, azonban a műszer leírása
szerint jobbnak kellene lennie. Újra neki kellene ugrani a hullámváltónak.
Azt találtam ki, hogy visszalapítom az összes olyan rugót, ami az éppen nem
használt tekercseket zárja testre, illetve rövidre, majd megnézem, hogy ártottam-e
ezzel valamit. Ha tegyük fel nem, akkor nyitva is maradnának az érintkezők.
Ez egyben azt is jelentené, hogy megszűnne a hullámváltó kacsolásakor
tapasztalt, a felesleges érintkezők súrlódása okozta igen sprőd érzés.

Addig is, míg nekiállok valóban kipofozni (már ha nem építek
helyette egy másikat), nagyon jól el lesz itt a polcon...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.