Mivel előre tudtam, hogy mit szeretnék a pincében a már korábban előtúrt Tesla B90-es magnó motorjával elkövetni, ezért már eleve úgy indultam meg lefelé, hogy a zsebemben ott lapult ez a rakat apró csapágy, gondolván valamelyik majdcsak passzol a motor tengelyének átmérőjéhez.

   A motor kipofozására amúgy azért van szükség, mert egyrészt zörög, másrészt pedig már nagyon össze szeretném állítani azt a remélhetőleg vele meghajtott csiszolómalmot, melynek főbb alkatrészein épp nagyban szárad a lakk.

   Ez nem a korábbi előtúráshoz tartozó kép, mert ezen már az látszik, hogy valaki már megint odapakolt a motoros fiókom elé. Már úgy értem, hogy az adott motor egyszer már elő lett véve, csak aztán vissza is lett téve a helyére, majd az azt tartalmazó fiókra újra rá lettek tolva a dobozok.
   Bár magamat szuggerálva éveken át hevesen hajtogattam, hogy egyszer úgyis összeáll itt a rend, csakhogy az igazság az, hogy én ebben manapság már nem igazán hiszek. Az mondjuk igaz, hogy valami mindig történik, de az, hogy az a valami előrelépést jelentene, az minimum kétséges!

   Mert ugye most is csak annyi történt, hogy kivettem a fiókból három motort, amik aztán valószínűleg vissza is kerülnek, ezzel semmit sem változtatva a pince látványán. Mivel ezt azért nem volt nehéz belátni, így legalább annyit megtettem, hogy az asztalon hempergő léptetőmotorokat átdobáltam ide. Hogy az lett volna az igazi, ha - az újrahasznosításukat elősegítendő - csapágyházakra és csapágyakra bontom őket? Ez kérlek ugyanúgy igaz, mint ahogy az is, hogy ha eltérülök a fő irányvonaltól, akkor a magnó motorjába tán sosem kerül bele az új csapágy!

   Bár ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de mivel a magnó motorján nem volt hűtőventilátor, így abból is előtúrtam kettőt. (lásd a dobozban a sárgát és fehéret) Ez mondjuk nem volt bonyolult feladat, mert egy minapi turkálás eredményeképp épp tudtam, hogy ezek ketten merre találhatók. Én mondjuk egy nagy szürke ventilátorra emlékeztem, ami persze biztosan szintén itt van valahol, azt azonban nem tudom, hogy hol.

   Azt viszont nagyon is tudom, hogy épp nagyban ott állok a csiszolómalom alkatrészeit tartalmazó polc előtt, izgatottan várva, hogy végre összeálljon a hőn áhított gép. Ez amúgy még csak egy úgymond bétaverzió lesz, melynek feladata mindössze annyi, hogy végre lássam működni, aztán majd idővel kipofozom. Mondjuk ha nem működik, hibás az elv, nem tudok működőképes áttételeket gyártani, akkor persze nem lesz a dologból semmi.

   Mivel a balra látható, amúgy BRG M11-es magnóból származó motorhoz segédfázis kondi kell, a középső, amúgy mikrohullámú sütőből származó pedig gyenge, így tényleg nem volt más választásom, mint a jobbra látható, kissé zörgő Tesla motor felújítása.

   Hogy a lakásban található csapágygolyós dobozból lehozott csapágyak közül hányban volt a motor tengelyvastagságának megfelelő 4-es lyuk? Mint az már csak a kérdésfeltevésből is sejthető, egyikben sem!

   Még tiszta szerencse, hogy az egyik fiókban már idelent is van egy csapágyas rekesz. Amúgy van egy egész fagylaltos vödörre való csapágyam, azok azonban ezekhez képest mind nagyok, főképp a 250-es MZ-be valók.

   És tényleg csak egy akadt, amiről, miután ráhúztam a motor tengelyére, már nem igazán mertem volna megesküdni, hogy bele fog férni az innen nem is látszó csapágyházba. Mármint amit a képen a csapágy alatt látunk, az a szögletes rész, az nem csapágyház, hanem az csak azért van ott, hogy legyen amin jól megáll a motor eredetileg gumírozott rögzítése.

   Hogy ez a motor már volt szétszedve, azt a tényt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tekercsek lábai a motorból kilógó tengely felé álltak (mármint eredetileg nem így volt összeszerelve), valamint a csapágyházakat tartó csavarok anyái alól hiányoztak a rugós alátétek, ami ugye egy motornál mindenképp kell, különben szétrázódik.

   Ez pedig a forgórész. Maga a motor amúgy Kása Zoli szomszédom magnójából származik, ami akkor került hozzám (mint kiváló alkatrészbázis), mikor Zoli - az idők szavát követve - átállt orsós magnóról kazettásra.

   Mivel a motor tengelyének hátsó csapágyazása egyrészt nem kopott, másrészt amúgy is egy csapágygolyóra támaszkodik, no meg csapágy is csak egy van, így csak a tengely kimeneti végénél található bronzperselyt fogom leváltani. Mármint az egy szem tengelyre passzoló golyóscsapágyra.

   Mármint az itt belül található bronzperselyt fogom kiváltani, amiben egy kicsit már kotyog a tengely. Előtte persze valahogy majd még le kell piszkálnom az eredeti bronzperselyt fedő, s a helyén egyben meg is tartó púpos közepű alátétet.

   Csak mielőtt még ezt megtenném, az egyetlenként talált 4-es belső átmérőjű golyóscsapágyból valahogy ki kell pattintanom az egyik takarólemezt, ami a benyomódása miatt megakadályozza a csapágy forgását. Legalábbis merem remélni, hogy a miniatűr csapágynak tényleg csak ennyi hibája van.

   Mely alátétek között akadt egy (amúgy három) épp a csapágyra passzoló. Most már csak azt kell valahogy elérnem, hogy az alátét 19,5-ös külső átmérőjéből a motor csapágytartó keresztidomába passzoló 19 milliméter legyen.

   Nyitásképp az alátétek központos befogásának problémakörén jutottam túl, mégpedig ezzel a nagyon egyszerű, szabadkézzel központosított összeállítással. Ez amúgy a jelen esetben megengedhető, a motor állórészén a csapágytartók ugyanis némileg elmozdíthatók. Mármint ha kissé ütni fog az alátét, van hol kompenzálni.

   Bár a csavarok sötét színe alapvetően a feketítésből ered, a barna árnyalat azonban rozsda, ami valószínűleg még gyári. Mármint nem hinném, hogy a csavar a magnóban, vagy a pincében rozsdásodott volna meg. Már csak azért sem, mert annyira azért össze volt rakva (mármint megvoltak húzva a csavarjai), hogy ennyi rozsdához ne jusson be elég pára, a motor többi része pedig nem lett rozsdás.

   Mikor a motort bekapcsoltam, abból elsőre olyan szörnyű hangok jöttek, hogy odaszóltam neki: Én most elmegyek hátra fát vágni, s ha mire végzek, addigra nem kussolsz be, akkor te is sorra kerülsz!

   Mire fel egy idő után tényleg elhallgatott, amitől persze megijedtem. Mármint azért, mert az eredeti szinthez képest olyan csekélyre redukálódott a zaj, hogy azt hittem, a motor nem elcsendesedett, hanem beállt.

   Vajon akad itthon a vegyes vasmezes dobozomban egy olyan, már előre kilyuggatott lemez, ráadásul 90 fokban meghajlítva, ami passzol a motor egyik szélén található két lyukhoz?

   Na ekkor döntöttem úgy, hogy elég volt a kupiból, s ami csak nem kellett a projekthez (mármint a csiszolómalomhoz), azokat az alkatrészeket mind eltettem. Mármint a jelen képen látható a kiindulási állapot.

   Ez itt a szerző pincei távtartók és toldók feliratú fiókjának teljes tartalma, mely kincsek közül sajnos egyik sem bizonyult rá alkalmasnak, hogy abból a faesztergán ékszíjtárcsát készítsek.

   Az immáron elkészült ékszíjtárcsa jobb oldala azért néz ki olyan furán (mármint nem áll egyenesen), mert az előbb még ott is volt egy szíjpálya, csak miközben a tengelyre óvatosan felpüföltem, a keskeny átmérője okán álnokul letörött.

   Miután felkerült a tengelyre, már magával a motorral megpörgetve igazítottam ki a szíjpályát. Mármint így ahogy látod, a motort a gépágyra pusztán egy asztalos szorítóval rögzítve, késtámasznak egy alkalmas méretű lécet csak úgy egyszerűen odafogva a szíjtárcsa elé. Mit ne mondjak, ez így azért esztergának nagyon gyenge, de óvatosan, a kést csak nagyon apránként tolva, azért még így is használható.

   Most még nem azért tettem félre a motort, mert már elkészült, csak a korábbi kérdésemre választ keresve át kellett mennem a lomos pincébe. Mármint a motor rögzítéséhez szükséges apró vaslemezt előtúrni.

   Eláruljam, hogy mi ez? Mármint az apró tokmány és a tűreszelő kombinációja. Ez kérlek egy újabb igencsak ékes példája a szerző még mindig valami elképesztő mennyiségű adósságának! Remélhetően hamarost lesz egy ezt végre letudó, az összes tűreszelőre legalább valami vékony nyelet varázsló farigcsálós projekt.

   Arról a másik szomorú tényről már nem is beszélve, hogy a tűreszelőknek nemcsak nyele nincs, de amit a képen a tollak alatt látunk, az a fadarab pont azért lett odatéve (megjegyzem még valamikor két évvel ezelőtt), hogy abból idővel a tűreszelők tartója legyen. Amúgy már van egy csomó esztergakésem, melyeknek még szintén nincs nyelük! Vagyis ahogy mindig is mondani szoktam: Hajrá Géza!

   Mármint így lesz, illetve már van is rajta a csoki, a motorból oldalra kiállva, míg a motor a felül látható, a másik pince mélyéről előtűrt (na ja, az apró vaslemezes fiók a hatalmas kupiban épp az asztalon volt) íves lemez fogja tartani. Hogy aztán melyik motor fogja hajtani a csiszolómalmot, illetve ezek közül lesz-e valamelyik, azt most még meg nem tudnám mondani...