Összecsukható szék
(munkapadhoz kellett volna)

A bicaj csomagtartóján szinte nem is látszó széket még valamikor 2011-ben találtam
munkába menet az út szélén. Természetesen - ahogy az tőlem elvárható - az adódott
lehetőséget azonnal megragadva, a szokásos "ez még biztosan jó lesz valamire"
gondolatmenetet követve vettem magamhoz. Mondjuk odakötve nincs,
de aki ezt ellopja, az meg is érdemli! Mert ugye arról, hogy
ez a szék hibátlan lenne, na arról szó sincs!

A villanymotoros fűnyírót már mutattam, s ha már a nekik támasztott szék sem lesz
útban, végre akadály nélkül tudom kihúzni az amúgy útszóró só, illetve egyéb
kerti dolgok tárolására szolgáló pincéből a már eleve felesleges, no
meg amúgy is döglött benzinmotoros fűnyírókat.

Az mondjuk igaz, hogy amit az előbb írtam, az tény, mint ahogy az is, hogy ez
a szék még véletlenül sem a felvázolt gondolatmenetet követve került elő.

Hanem csak azért, mert kéne nekem ide a munkapad elé valami ülőalkalmatosság.

A pincében található hokedli épp megfelelne, ha nem volna folyton rápakolva,
illetve nem lenne annyira rozoga, mint amennyire az. No persze
semmiből sem tartana megerősíteni, csakhogy minek?

Mikor itt van ez a másik, aminek még nincs semmi
baja, épp csak erre is folyton rá van pakolva.

Ez annyira lapos, hogy nyugodtan felakaszthatom az ajtóra, biztosan nem lesz útban.
Mondjuk a lábainak csinálnék egy keretet, amibe bedugom őket, hogy ne álljanak
el az ajtótól, az ülőkéje meg kapna valami akasztót, ami odafogja az ajtóhoz.

Az mondjuk igaz, hogy munkapad előtti ücsörgésre ennél komolyabb széket
is el tudnék képzelni, csak azok ugye nem hajthatók össze laposra.

Törött, törött... Persze hogy az! Nem véletlenül dobták ezt ki. No de amennyi
szerszám és anyag a pincében van, na nehogy már ne tudjam összetákolni!

Ez a része, ez mondjuk egy kissé már neccesebb,
mert innen ugye teljesen elfogyott a keresztvas.

Először úgy voltam vele, hogy a hegesztést pótolandó simán összefogatom a lábait
menetes szárral, majd kisvártatva áttértem a fából faragott megoldásokra. Mint
az szinte borítékolható volt, végül még a tervezgetési fázisban feladtam, ez
a szék ugyanis annyira gyenge anyagból van, hogy mikor megpróbáltam
kézzel görbíteni egy kicsit a lábán, az minden különösebb erőlködés
nélkül sikerült. Ettől persze még lehetett újkorában masszív, de
azok a rozsdafoltok, melyek a törések alól kerültek elő, no
azok bennem valahogy nem ébresztettek bizalmat.

A kínaiak szerint ez a szék, ez egy első osztályú termék. Vajon milyen lehet az, ami
már szerintük sem az? Abból mi hiányzik még? Ha már ebben sincs anyag!

Még szétszedni sem lehet rendesen, mert ahol nem hegesztve, ott szegecselve van.

A fekete alapon fekete karikát kihúzva lehet összecsukni a széket. Már úgy értem,
hogy különben nem hagyja magát. Majd megnézem a Praktiker áruházban, hogy
újkorában mennyire látszik masszívnak. Amúgy egyáltalán nem kerül sokba,
hiszen mindössze 1.800 forintot kérnek érte. Akár még az is megeshet,
hogy ha úgy ítélem meg, hogy kibírja amennyit ülnék
rajta, akkor veszek egy újat.

Ezt viszont nekiálltam és szétkaptam, amin mondjuk nincs mit csodálkozni,
mert például milyen szépen mutat már rajta az a gombás penészes minta?

Amúgy nem adtam fel annyira könnyen. Még annak is utánanéztem, hogy akad-e
készleten az ülőkéhez négy alkalmas láb fából. Akadni ugyan akad, csakhogy
az ülőke anyaga olyan gyenge, hogy semmire sem merném rácsavarozni.

Ezzel a képpel a szerző a "tűzzünk műbőrt farostlemezre" című, amúgy
anyagilag igen sikeres kínai projectnek szándékozott emléket állítani.

Teljesen mindegy, hogy a flex magában állva, vagy épp állványba
szerelve kell, mert ez a kis gonosz mindig kitalálja előre, és
sosem ott van, mint ahol én őt éppen találni szeretném.

Mint a vajat, úgy viszi a gép ezt a vékony falú csövet!

Szó szerint annyira vékony a cső, hogy a flex valós időben, vagyis
azzal a sebességgel vágja, mint ahogy áthúzom rajta a tárcsát.

Aztán egyszer csak nem vágta tovább, amin annak fényében
nincs mit csodálkozni, hogy a tárcsa elkopott.

Nem állítanám, hogy gazdag a zsákmány, de az igenis, hogy igaz, hogy a múltkor
vékonyfalú csövek hiányában maradt el egy barkácsolós project. Ugyan már
fogalmam sincs róla, hogy mi volt az, de az alkalmasnak tűnő lábaik miatt
azóta is erősen méregetem a bicajozás közben látott eldobott székeket.

Na most ez az anya a flex állványából esett ki, mégpedig közvetlenül azután, hogy
felszabdaltam vele a szék lábait. Ebben az az érdekes, hogy sehonnan sem
hiányzik! És nemcsak, hogy nem hiányzik, de még olyan kilógó
csavar sincs az állványon, amire rá lehetne pörgetni!

A cső külső részén létrejött sorjákat a szalagcsiszolóval tűntettem el.

Míg a belsőket egy reszelővel. Az persze előfordulhat, hogy innentől kezdve soha
a büdös életben nem lesz szükségem kiglancolt csődarabokra. No de ha mégis?
Akkor inkább most foglakozzak velük egy kicsit többet, minthogy akkor
(vagy valamikor időközben) az éles peremek szétnyírják a bőröm.

Mikor a csiszolópadot vittem vissza a helyére, kiesett belőle ez a tekercs.
Ebben az az érdekes, hogy ezt az utóbbi időben már többször is
megtette. Szerintem ez akar kapni egy saját fiókot.

Még elnézegettem kicsit, ahogy hever itt előttem bánatosan, csak mivel sehogyan
sem tudtam beilleszteni a sámli készítős projectbe, ezért végül a kukában landolt.
Szegénykém csak nálam 10 évig porosodott, reménykedve, hogy egyszer még
lesz belőle valami. Aztán tessék. Épp mint ahogy az előző gazdája, én is
kidobtam. Mondjuk igaz ami igaz, én még meg is kínoztam előtte.

Az előző kép elkészülte óta eltelt néhány év, majd mikor úgy ítéltem meg, hogy
most már aztán tényleg kéne egy normális szék a pincébe, illetve a Praktikerben
jártam gumiért (balra fent), valamint épp akciós is volt, szóval vettem egyet.
Mert ugye ha már az előtér ilyen szép lett (lásd a linóleumozást),
akkor csak nem ülhetek már benne egy hokedlin!

Na most ezen fotó alapján mindjárt három újabb farigcsálós projectet is meg tudok
említeni. Az első természetesen az, hogy valami tartót faragok a frissen beszerzett
széknek. A második a jobbra lent látható, amúgy szintén biciklizés közben, csak
úgy egyszerűen az utcáról begyűjtött fadarab felhasználása. Illetve nem magáé
a fadarabé, hanem a szélein található síneké! Ebből fog elkészülni a virágállvány
alá, illetve az azóta módosított terveim szerint a virágállványra szerelendő apró
lomos polc, akarom mondani, most már kihúzható fiók. Na most a harmadik
farigcsálós tétel, az a minap a szelektív gyűjtő mellett talált laminált
padlólapok épp ezen helyszínre történő beszabása lesz. Ezek
előtt persze még van egy csomó fontosabb más is, de
azokat idő és hely hiányában nem sorolom fel.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.