Csiszolópadot farigcsálok a szalagcsiszolóhoz
(hogy ne kézből kelljen vele dolgozni)

Nálam úgy szoktak kezdődni a dolgok, hogy először alaposan megálmodom őket,
aztán összeszedem a hozzávalókat, majd nekiállok és megcsinálom. Már persze
ha egyáltalán megcsinálom... Most épp nem sok választási lehetőségem van,
mert amit megálmodtam, az kell is. Még csak nem is kicsit, hanem nagyon!
Szóval az úgy van, hogy ha csak ideiglenes jelleggel is, de beépítettem végre
a körfűrészt a munkapad alá, amivel stafnikká szeleteltem néhány szál deszkát.
A következő feladat, hogy ezeknek a hosszúkás fadaraboknak rendre lecsiszoljam
az oldalait. No ez az, amit nem igazán szeretnék kézben tartott géppel elvégezni.
Terveim szerint építek egy asztalt, padot, esetleg állványt, vagy nevezhetem
bárminek, amibe belefogatom az amúgy a körfűrészhez hasonlóan szintén
kéziszerszám szalagcsiszolómat. Amit megálmodtam, ahhoz először is kell
négy gumiláb. A gumitücskös doboz természetesen a polc legtetején lakik.

Illetve két doboz, mert mikor az első annyira megtelt, hogy már
nem fért rá a teteje, akkor nyitottam belőle egy másodikat is.

Ezeket fogom átválogatni, hogy kiválaszthassam
közülük a legmegfelelőbbnek látszó példányt.

Akad itt hófehér, és még átlátszó is, de ezek olyan szépek, hogy
amint megláttam, egyből kiejtettem őket a választhatók közül.

Ezek négyen egy PCM vonaltöbbszörözőből származnak.

Ugyan ezek is ismerősek, csak már nem tudom, hogy honnan.

Ezek azért tetszettek meg, mert már a csavarok is bennük vannak.

Ez a négy pedig jóval kövérebb a többinél. Ezekre akkor lesz szükség, ha tegyük fel
rosszul mértem fel (illetve emlékszem) a munkapadon található lyukak méretére.

Ezek között már nincs négy egyforma, pedig az
adott célra amúgy mind megfeleltek volna.

Hogy szét ne szóródjanak, illetve egyben azért is, hogy a múltkor
a fadobozok építéséhez kiválogatott csavarok is lekerüljenek
végre a helyükre, vagyis a pincébe, a gumilábak ebben
a szívformájú dobozban kerültek elhelyezésre.

Második menet
(összecsapom a nagyját)

Néhány nap elteltével - valamint tucatnyi témába vágó video megtekintése után -
lejöttem a pincébe. Épp a gumilábakat próbálgatom bele a munkapad lyukaiba.

A balra látható kiesett, mert túlságosan keménynek ítéltem a felületét. Amit jobbra
látunk, az a PCM-hez való átvezető, csak félbevágtam, majd beleerőltettem
egy hatos alátétet. Ez az összeállítás jól tapad, és a lyukba is stimmel.

Ez az a szalagcsiszoló, amit be kell építenem. Az interneten megtekintett filmecskék
zöme arról szólt, hogy micsoda furmányos alakú alkatrészeket kell hozzá faragni,
hogy az amúgy kéziszerszám mégiscsak rögzíthető legyen. A filmek riasztó
hatására ráment egy újabb hetem az álmodozásra. No persze
látatlanba nagyon nehéz az ilyesmi, éppen
ezért is vagyok most itt.

Na most az első problémát, vagyis a gumiláb kérdését már megoldottam. A második
feladatom pedig mondhatni megoldódott magától. Mert ugye ott az a három lyuk,
mélyükön hatos menettel. Na most szerettem meg igazán a Balck & Decker
márkát! Zoknit amúgy azért húztam a gépre, mert az eredeti
porzsákja már rég szétszakadt.

Ugyan a csavarválogatós projecttel még szinte sehol sem tartok, de
most annyi is elég volt a boldogságomhoz, hogy a majdan hatos
csavarokat tartalmazó dobozom, már nem volt teljesen üres.

Csak ezek hárman voltak annyira hosszúak, hogy átérjék a szokásos pozdorját.
Az a tény, hogy ez három különböző forma csavar, az jelenleg nem zavar.
Ha zavarni kezd, akkor majd teszek róla, hogy egyformák legyenek.

Szerintem az a jó, ha így, vagyis függőlegesen áll a gép, mert így teljes
szélességében ki tudom használni a csiszolószalag szélességét.

És ha már egyszer csinálom, akkor lesz egy ilyen fektetve beépített lehetőség is.
Vagy legalábbis valószínűleg lesz. Azért voltam ilyen határozatlan, mert mikor
itt tartottam, akkor még nem alakult ki bennem a végleges kép. Szóval azt
tudtam, hogy innen ugyan fel nem megyek a lakásba, míg be
nincs fogatva a gép valamibe. De hogy mibe...

Egy olyan 10 percnyi téblábolás, illetve faanyag utáni turkálás után, végül is
a nagyobbik verzió mellett döntöttem. Most jön az, hogy rá kell
szabnom ezt a fehér bútorlapot a munkapadra.

No persze nem Hűbele Balázs módjára csináltam, hanem a vágási
vonalak berajzolását mintegy tíz percnyi méregetés előzte meg.

A lyukfűrész ilyetén módon történő munkapadba fogatása sokkalta egyszerűbb,
mint amit most szándékozok elkövetni. Ez az összeállítás amúgy most nem vált be,
ugyanis hosszú egyenes vonalak esetén jobb ezzel a géppel kézből dolgozni. Szóval
amit ezen a képen látunk, az csak egy babra munkára való szalagfűrészpótlék.
A feladathoz a körfűrész lett volna igazi, de azért a pár méternyi vágásért
nem láttam értelmét, hogy most beszereljem a gépet a munkapad alá.

A munkapad szélességének megfelelőre szabtam az alaplapot, viszont a mélységére
ráhagytam 9 centit. Utóbbi érték úgy jött ki, illetve azért volt szűkség a túlnyúlásra,
hogy a szalagcsiszolót függőlegesen beépítve, legyen majd hová lelógnia a gépnek.
Illetve legyen elég hely a csiszolandó anyagnak a gép előtt a munkalapon.
Amúgy amit most látunk, vagyis az arcára fordított munkapadot, azt
azért követtem el, mert így volt a legegyszerűbb átjelölni
az anyagra a gumilábak pontos helyét.

Ezt a vastagítót azért voltam kénytelen elkövetni, mert a Makita fúrógép
kissé már kopott tokmányából simán kiesnek az ilyen vékony fúrók.

Eddig jó vagyok! Vagyis ha megfordítom a munkalapot, akkor a gumilábak éppen
passzolnak a lyukakba. Ez azért jó, illetve azért volt rá szükség, hogy ne tudjon
elmozdulni a lap a munkapad tetejéről. Majd kap még két plusz gumilábat az
innen nézve távolabbi sarkaiba, hogy mikor nem a munkapadra helyezve,
hanem egyszerűen csak a földre téve használom, akkor is stabilan álljon.
Valahol itt tarthattam, mikor egy kissé meginogtam. Már úgy értem, hogy
abban a kérdésben, miszerint folytassam-e a munkát, vagy inkább hagyjam
a többit másnapra. Mivel eddig meglepően jó tempóban haladtam, illetve múlni
éreztem az ebéd utáni kómát, így megmaradtam az eredeti tervnél, vagyis a munka
folytatása mellett döntöttem. Ez sajnos nem mindig van így! Az utóbbi időben
ugyanis, valami különös késztetést érzek rá, hogy bármit félbehagyjak!

Amit a képen látunk, csakis azért fordulhatott elő, mert a múltkor
megemlítettem, hogy a lábkapcsoló hiába nyitott alulról, sosem
megy bele a szemét, merthogy ez mindig a lábain áll. Hát ja...

Mikor így fekszik a gép az alaplapon (illetve fordítva lesz, de ez most mindegy),
akkor nem kell számára kivágás. Ellenben mikor állítva lesz beszerelve a gép,
vagyis nem oldalra, hanem lefelé szalad benne a smirgli, akkor bizony
kelleni fog némi hely a zokninak, illetve a gép nyelének.

Úgy döntöttem, illetve rajzoltam be, valamint már ki is vágtam, hogy itt és ekkora.

Ez eredetileg, illetve mostanra, akarom mondani néhány perccel ezelőttig egy olyan
lehetetlen formájú, konkrétan "L" betű alakú pozdorjadarab volt, hogy pakolgatás
közben már többször is rezgett a léc, miszerint most aztán már tényleg kivágom.

Gondolom eddig érthető a konstrukció.

De ha mégsem, akkor tessék: Ilyen lesz állítva.

Ez pedig a fektetett gépű verzió.

Mint az látható, már le is szabtam az oldallemezeknek szánt két bútorlapot.
Illetve annyira felgyorsultam, hogy mielőtt akár egyet is fényképezhettem
volna, ki is fúrtam a lyukakat a gép felerősítésére szolgáló csavaroknak.

Az a ferde rész ugyan nem volt feltétlenül szükséges,
csak gondoltam adok egy kicsit az esztétikára is.

Most már csak az a lap hiányzik róla, amire majd a csiszolandó anyagot kell tennem.

Már úgy értem, hogy ez.

Mivel a csiszológép vastagsága nem függ a pozíciótól, ezért akár fektetve,
akár imígyen állítva teszem a helyére, a munkalap mindenképp jó
helyen van. Magyarán szólva, ezt nem sikerült elb*sznom.

Ez a két léc ugyan nem volt feltétlenül szükséges, csak gondoltam
ne legyenek már csavarfejek a tulajdonképpeni munkalapon.

Mert ugye így oldalról van a két csavar ami tartja.

Ez itt az első fadarab, melyet már a szalagcsiszolóhoz készült padon kerekítettem le.

Ez pedig a gép által okozott első baleset nyoma.

Harmadik menet
(utózöngék)

Ezek (a bal alsó három kivételével) a lakásban fellelt, úgynevezett kezes csavarokm,
terveim szerint ugyanis lecserélem a gépet tartó csavarokat olyanokra, melyeket
bármiféle szerszám nélkül, vagyis egyszerűen csak szabadkézzel tudok tekerni.
Illetve tekerni azt ugye mindent lehet szabadkézzel is. Már persze csak akkor,
ha épp nincs beszorulva. Szóval szükségem van három darab olyan forma hatos
csavarra, melyeknek akkora fejük van, hogy szabadkézzel is megtudom őket húzni.

Helyettük nekem van egyre nagyobb fejem, mert nem találok ilyet.
Mondjuk egy csavarboltban biztosan akad, csak mióta több időm van,
mint pénzem, azóta valahogy kisebb lelkesedéssel szaladgálok vásárolni.

Amit ezen a képen látunk, az a káosz egy újabb pakolászási hullám eredménye.
Pedig egyszer már olyan szépen felraktam a földről a polcokra a dolgokat...

Ez itt egy olyan doboz, melynek tartalma még Apukámról maradt rám. Vannak itt
csillárépítésből visszamaradt alkatrészek, csengőharang, Tesla lemezjátszóhoz való
hangszedő kar, csengőreduktor üres doboza, M8 Calypso műanyag takaró bura,
kalapácsnyél. Mindezek úgy, hogy az öregem hajdanán szinte minden dobozt
kihordott a pincéből a telekre, akár kellett oda a tartalma, akár nem. Amit
én most keresek, az egy nagyon különös formájú csavar. Valahogy úgy
képzeld el, hogy a menetes szár tetején mintegy három tízforintosnyi
vastagságú tárcsa ül, melynek a szélére körben szorosan nyolcas
csapágygolyók lettek hegesztve. Biztos vagyok benne, hogy
létezik valahol ilyen, csak azt nem tudom, hogy merre.

Mert ugye simán megeshet, hogy valamely itt látható telki dobozban van.

Mivel nem ezt kerestem, csak szerszámnyélből hatot találtam! És nem ám az előző
képen a telken, hanem az Apukám által itthon felejtett dobozban! A legnagyobbat
át is vittem a másik pincébe, majd fel is ütöttem a legnagyobb reszelőm végére.

Ebből a szögből nézve úgy látszik, mintha ez a sámli egy kissé rozzant lenne.
Na most ez sajnos pontosan így is van! Persze idővel majd ebből is lesz új.

Ez itt egy olyan fiók, melyben a trafótekercseléshez szükséges dolgokat tartom.
Ebbe csak azért néztem bele, mert egyszerűen nem ugrik be, hogy mit tartott
eredetileg az a csavar, amiről meséltem, s jelenleg egyre inkább úgy
néz ki, hogy szegénykém csak az emlékeim mélyén él.

Erre a fiókra az volt írva, hogy nagyvas. Na most az lényegtelen, hogy van benne
réz, meg persze alumínium is, mert jelen esetben csak a méret a lényeg. Meg
persze az, hogy egy szem nem sok, annyi sincs benne a keresett csavarból.

Ezen a fiókon "kerek dolgok" felirat tündökölt.
Nagyfejű csavar az persze nincs benne.

Ezeket a lehetetlen formájú csavarokat, valaha az EVA főnök-titkári berendezés
jelentkezőszekrényének gipszkarton falra történő rögzítéséhez használtuk.
Ha levágnám a felesleges csavarhosszt, majd valami gombot szerelnék
a vaslemez végekre, akkor ki lehetne belőle hozni amit szeretnék.
Csak azt nem tudom, hogy én szeretném-e. Mármint azt,
hogy ezekkel kelljen szerencsétlenkednem.

Már az ajtóból fordultam vissza, mikor megláttam a szerszámok feliratú dobozt.
Ha nem is volt valami egyszerű, de lerámoltam a polcról. Természetesen nem
szerszámok voltak benne, hanem a második felirat szerinti piros hasábok.

Miközben a műanyag feliratú fiókban - minő csoda - műanyag darabok laknak.

Ez egy vegyes tartalmú doboz. Bár azóta eltelt vagy harminc év, de még élénken
emlékszem rá, hogy ebbe dobáltam az akkoriban még sehova máshova be nem
sorolható kacatokat, úgymint: CB24-es számtárcsa tartó, ablaktörlő motorba
való fogaskerék, csapágyak és szimeringek, Pacsirta rádióból bontott
kondenzátor hangszóró díszrácsa, és NDK hajszárító lapátja.

Ez a fura valami, valaha egy szikrainduktor kelléke volt.

Már megint az ajtóból jöttem vissza, és már megint egy "szerszámok" feliratú doboz
kedvéért. Amit kerestem, azt természetesen ebben a dobozban sem találtam meg.

Mondjuk nekem ez a forma is tökéletesen megfelelne, csak ugye
hol van ez a szükséges harminc millimétertől? Nagyon messze!

Ez a szöges doboz olyan mélyre volt bedugva a polcba, hogy elkerülte
Apukám figyelmét. No persze csavar, csavar az ebben sincs...

Már majdnem nekiálltam méretre szabni ezeket a csavarokat, csak aztán mégis úgy
döntöttem, hogy inkább odaszabom a háttérnek bevetett vaslemezt a lyukakra.

Mikor ezt megláttam, ahogy volt, fel is adtam az összes tervemet. No persze nem
véglegesen, hanem csak arra az időre, míg valami komoly igény fel nem merül
a korábban felsorolt kiegészítőkre. Mivel egyik sem látszik bonyolultnak,
majd összecsapom őket akkor, mikor majd szükségem támad rájuk.

Míg újra neki nem ugrok a témának, addig is bőven megteszi a megálmodott
lemez helyett három darab nagyméretű hatos alátét. Csak persze nincs.

Nem csak a pincében, hanem ebben a lakásban található alátétes dobozban sincs.
A Hi-Fi torony aljába rejtett csavaros szortimentben sincs.

Hiába mondogatták annyit kiskoromban, miszerint "kisfiam kapsz két egyformát",
ha egyszer nekem most nem két hatalmas pofonra, hanem három egyforma
alátétre lenne szükségem. Bár egyesek szerint a pofon sem ártana...

Na most az, hogy a középső lyukakat felfúrom hatosra, majd a szélsőknél fogva
rögzítem ezeket az amúgy EVA tápegységből kitermelt alátéteket, az még
számomra (aki kitaláltam) is annyira erőltetettnek tűnt, hogy mikor
ebbe a feladatba alaposan belegondoltam, végképp feladtam.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.