Hogy mit keresek itt. Konkrétan semmit, csak mivel olyan szintre hágott a kupi, hogy az már-már kezelhetetlen, ezért kénytelen vagyok nekiállni rendet vágni. Ahol most állok, az a lomos pince, melynek épp kifelé nézek az ajtaján.
   Az ide történő belépéskor először az ajtóban elhelyezett bólogatós ventilátort rúgom fel, majd belelépek a kép alsó szélébe belógó bevásárlókosárba, melyben amúgy mindenféle kábelek vannak. Miután ezzel mind megvagyok, kis híján pofára esek, mert egyszerűen nincs hová továbblépnem. Ez egészen biztos, mert még egy perce sincs, hogy megtörtént.
   Amúgy persze van haladás is, hiszen már elkészítettem a plusz lapokat a balra látható polcba, és már a sámlit is berúgtam az Orion 449-es rádió alá, nehogy még szétázzon a doboza mikor feljön a víz. Hogy a víznek ne legyen hol feljönnie, azon okból pedig begipszeltem a pincében a csatornacsövek körül található réseket és lyukakat. Már a balra látható gázpalack szállító alkalmatosság is kész. Csak az a k*rva rend, az nem akar kialakulni...

   Már csak a kupac tetejére helyezett kábelkötegből is sejthető, hogy az egyik következő projectem némi villanyszerelés lesz, mégpedig az apró elmaradások a pincében három című projectem keretében. Csak ugye ehhez kellene az asztalon némi hely, ahol le tudom ónozni a vezetékek végeit. Amúgy ha valaki eddig nem jött volna rá, annak számára elárulom, hogy amit ezen a képen látunk, de inkább csak a peremét, az a lomos pincei asztal.

   Ez itt a pince túlsó vége, ami csurig lett rakva mindenféle olyan kacatokkal, melyeknek a helyük ha ugyan itt is van, de semmiképp sem a képen látható elrendezésben. A terv az, hogy nyitásképp felszabadítom az asztalt.

   Miután ezzel megvagyok (mint az látható, ez már meg is történt), áthordom az asztalra azokat a dolgokat, melyeket a talán örökre történő elrakásuk előtt még folpackba is tekerek. Az asztalról történő elpakolásnak persze voltak áldozatai.

   Az egyik ilyen áldozat ez a sarok, ahol az eddiginél is magasabbra emelkedett a rumli szintje. A "magasabbra emelkedett" szóösszetételt jelen esetben szó szerint kell érteni. Ha még egy kicsit megrakom, tényleg fel fog érni a kupi a plafonig.

   Mostanában olyan szinten kezd kihagyni az agyam, hogy a képen látható rozzant Camping rádiót azért nem mertem elcsomagolni, mert nem voltam benne egészen biztos, hogy már szétszedtem, vagy csak megálmodtam a szétszedését.

   Miután a sarokból elhordtam a dolgokat, majd kisvártatva az elcsomagolásuk után vissza, illetve még előtte felszabadítottam a földet, hogy legyen min járnom, szóval egyszer csak odafértem a sarokban álló fiókos szekrényhez.

   Hogy haladjak a szétszedésekkel is, illetve azért, mert ráuntam a pincei pakolászásra, magamhoz ragadtam ezt a gőztisztító toldó csövet, majd a helyszínt meglehetős sebességgel hagytam magam mögött.

   A tényleges renden ugyan nem sokat dobtak, de legalább jólesik rájuk nézni. Még néhányszor nekifutok, átkerülnek az üvegekből és a nagyobb dobozokból ezekbe a kisebbekbe valók, és akkor már tényleg jól fognak kinézni.

   Na ezeket a vasakat kerestem a múltkor a másik pincében, mikor a pincei apróságok három című projectem keretében a fűnyíró dugóját szerettem volna megszegecselni. Az persze igaz, hogy ezeknek odaát még nincs helyük, mint ahogy az is, hogy már rég meg van álmodva, mint egy (esetleg két) polcba tolható fiókos.

   Mikor ezen dobozok valamelyikének tartalmát meglátom, pláne így a kettőt egyszerre, olyankor mindig rossz érzés vesz rajtam erőt. Mert ugye a bal oldaliban egy tekercs nélküli középhullámú műadó van, míg a jobb oldaliban egy még nála is ősibb jelgenerátor project. Utóbbi például már több mint három évtizedes, és még mindig nincs kész! Az persze lehet, hogy soha nem is lesz.
   Na éppen ez az a lehetőség, ami a rossz érzést ébreszti bennem. Ilyenkor mindig eszembe jut Apukám telki sufnija, a félkész akkutöltőkkel, a cserépkályhához beszerzett elektromos kapcsolótáblával, meg a több tucatnyi zsanérral, amiből a beépített szekrényt tervezte elkészíteni.
   Nekem jelenleg éppen ugyanígy áll egy csomó építési projectem. (mindössze azzal a különbséggel, hogy én momentán még élek) Ezeket most talán nem sorolnám fel, mert szerintem ez a két soha el nem készülő is éppen elég.

   Hogy minden polcon akad valami olyan bonyolult, ami elveszi az ember kedvét a rendcsinálástól, az ebben a pincében egy alapértelmezett állapot. A felmosó fejét mondjuk semmiből sem tartott átvinni az útszóró sós pincébe, a két ADSL szűrő helyretétele azonban már volt annyira bonyolult (mert jelenleg halvány fogalmam sincs, hogy merre lehet a többi), hogy azt már feladtam.
   A hangkártya egy öreg laptophoz tartozik, míg az alatta lévő dobozban valaha egy AMIGA 600-ashoz vásárolt 1 Megás memóriabővítő lakott. Ez utóbbi tétel mindközül a legbonyolultabb, mert abba a sarokba beférni, ahol most az AMIGA van, na az jelenleg képtelenség!

   Mivel az előbb említett sarkot kipakolni nem volt kedvem, összefogtam egy újabb adagnyi dobozt. Ezeket amúgy nem is oly rég ürítettem ki. Valaha Apukám kacatjai voltak bennük, amiket idővel egyesítettem a saját lomkészletemmel.
   Miután ezzel megvoltam, az üres papírdobozok évekig hevertek egy a folyosón elhelyezett szekrény polcain, mígnem egyszer csak úgy gondoltam, hogy idővel mégiscsak kelleni fognak.

   Miután unottan visszasétáltam értük a pincébe (mert ugye ott lettek felejtve a bicaj ülésén), hirtelen úgy döntöttem, hogy most azonnal rájuk barkácsolom a feliratokat. Mi az, hogy miért?
   Nos azért, mert ha csak egy napot is halasztok, akkor abból biztosan kettő, három, majd ki tudja hány nap, esetleg hét halasztás lesz, és akkor nem leszek kész ősz végére a pincei rendrakással. Márpedig ez mindenképp szükséges, mert jelen pillanatban sem mozdulni nem lehet a lomos pincében, sem a tüzelőig szabadon eljutni a másikban.

   Kezdetben úgy volt, hogy majd csak holnap viszem le őket, majd mégis úgy lett, hogy még ma. Mert ugye ez a rendrakás, ez van annyira undoknak érzett feladat, hogy komoly szándékot érzek magamban a bármi okból történő elhalasztására. Hogy a BEAG mikrofonos füles szétszedését miért halogatom, arra viszont még nem sikerült rájönnöm.
   Amúgy éppen ugyanígy voltam a zöld doboz pincébe történő levitelével is, csak időközben rájöttem, hogy a doboz levitele azért nem történt meg, mert ugye hova? A többi tetejére? Onnan már tényleg csak ez hiányzik...

   Mikor a pincébe leértem, meglepve vettem tudomásul a kilincsre akasztott három erű AV kábel ottlétét. Amúgy jelen esetben én magam voltam az elkövető, mégpedig abból az okból, hogy még a múltkor megígértem magamnak, hogy mikor meglátok valamit a fáspincében, ami nem oda való, vagy vice versa, akkor szó sem lehet semmiféle halogatásról! Egyszerűen fel kell kapnom a valamit, majd el kell vele sétálnom a rendeltetési helyéig. Ez a kábel jelen esetben azért jutott csak a kilincsig, mert kezemben a dobozokkal kényelmetlen lett volna kinyitni az ajtót. Visszajönni meg ugye hamarost szándékomban állt.

   A kábelt szerencsére semmiből sem tartott a helyére fellógatni, ugyanis pont erre a célra szereltem oda azt a fogast. Mármint arra, hogy olyan kábeleket lógassak rá, melyekre alkalomadtán szükségem lehet, és akkor ugye milyen jól fog esni, hogy nem kell őket hatalmas dobozok mélyén keresgélnem.

   Ha már doboz, akkor menten nekiálltam bepakolni a frissen feliratozottakba, amit csak értem. A képen jobbra látható vadonat új fénycsőgyújtókat így ahogy látod, vagyis gyári dobozostul találtam a múltkori lomtalanításkor. Bár manapság már csak nagyon ritkán kell belőle, de akkor ugye nagyon, így már csak ezekért is megérte körbekarikázni a környéket.

   Az újólag feliratozott dobozaim számának növekedése, bár mondhatni látványosan egyre többen vannak, a pincében található rendetlenséget illetően mintha semmiféle változást sem okozott volna. Az mondjuk igaz, hogy ez a zug itt már egészen szépen alakul.

   Csakhogy mi van ezzel a másik sarokkal? Tulajdonképpen itt is léptem előre egy hatalmasat, mikor bepakoltam a tekercselőhuzalokat a polcba, azonban a szigetelők kimaradtak. (mert már nem fértek be)
   A háttérben látható egy különös formájú hangszóró, amit felkaptam és elvittem a direkt számára készített szekrényig, majd elkezdtem szemezni a kép úgy nagyjából közepén látható dobozzal.

   Ez az óra ismerős is, meg nem is. Ez annyira így van, hogy meg mernék rá esküdni, hogy valaha a másik pincében volt, a szétszedése és bemutatása azonban még nem történt meg. Amennyiben működik, akkor legalább lesz odaát egy működő óra. Ez amúgy tervbe is volt véve, csak amit kinéztem, az a példány halott volt. Még jó darabig szaladgáltam a pincében az apróságokkal, de aztán - hogy a munkámnak semmi eredményét sem láttam - mára feladtam.

   A pincei rendrakás helyett megpucoltam inkább ezt a rengeteg fokhagymát (majd elraktam a mélyhűtőbe), mely tevékenységem kapcsán az jutott eszembe, hogy talán lent is úgy kellene eljárnom, mint ahogy idefent. Mármint el kellene indulnom a feladatok egyik végétől, majd nem lenne szabad abbahagynom, míg csak a másik végükig nem érek. Így talán lehetne némi látszatja a rendrakási tevékenységemnek. Na most ha még így sem, akkor bevethetném azt a trükköt, hogy a töméntelen összevissza álló kacatot elrendezem.

   Ezeket a valamiket az egyik szomszédtól kaptam. Bár ez már többször is előfordult (mármint a szétbontott bútorok megkapása), az elemekről leolvasott IKEA azonosítókból eddig még sosem sikerült rájönnöm, hogy a faanyag valaha milyen formájú bútor lehetett. Már úgy értem azért, mert nem hasonlítottak formailag. Ezekből amúgy vagy léc lesz, vagy tüzelő, esetleg polc, de még az is lehet, hogy komposztáló láda.

   Balra egy Pacsirta rádió, középen egy Tokyo magnós autórádió, míg jobbra egy autós lámpa zárja a sort. A háttérben pedig az látható, hogy még mindig nem fektettem le a pincében a linóleumot. Amúgy nem azért jöttem át ide, hogy ezt elmondhassam, hanem azért, hátha kedvet kapok a már ki tudja mióta eltorlaszolt munkaterület felszabadításához. De persze nem...

   A képen látható hatalmas bútorlapból lenne a felhajtható asztal, vagy a háta mögött látható polcba dugható fiókos szekrény. Ezek a farigcsálós munkák idén nyárra voltak betervezve, azonban valami számomra is érthetetlen okból közülük csak nagyon kevés készült el.
   Miután a konkrét számnak utánanéztem, az derült ki, hogy semmi, ami mondjuk egyértelműen elszomorító, és akkor azt még csak meg sem említettem, hogy a lámpa mögött ott vigyorog egy Grundig fejhallgató, az előtérben a zöld szatyorban pedig egy digitális képkeret, ami alatt emlékeim szerint egy keverő van. Szerintem semmiféle magyarázatra sem szorul, miért érzem úgy, hogy ennek sosem lesz vége.

   A pince kijáratánál, az elektromos szerszámletevős polc ezen sarkában, újabb három befejezetlen project, vagy ha az azért nem is, de akkor részfeladat fogadott. A papírdobozban a már korábban látott apró szerszámok vannak, melyeket egyrészt azért hoztam át ide, mert idevalók, másrészt pedig azért, hátha meggyorsítják az épp az előbbi kép kapcsán megemlített, az elhelyezésükre bevetni szándékozott fiókos valami megépítését.
   A másik pincéből áthozott koszlott óraszíj a bicaj első kerekének agyára való, mint automata tisztítóeszköz, míg a gumikarikák közül valamelyik az útszóró sós pincébe történő villanyszerelés kapcsán lesz beépítve, mely projectnek is meg kellene lennie tél előtt, mert tavaly tele lett vele a t*köm, hogy a sötét pincében kellett adagolnom az útszóró sót egy hatalmas zsákból, ami ráadásul szakad. Néha több só jutott a cipőmbe, mint a vödörbe!

   Benéztem a sarokba, el egészen tűzifáig, hátha ezen a ponton már rend van, azonban a spektrumanalizátoros mélyláda képében ezen a helyszínen is elmaradás fogadott. Míg a pincei elmaradások három projectből a villanyszerelős rész hiányzik, addig a kettes ütemből a linóleum ezen helyszínre történő leterítése.
   Már többször is úgy voltam vele, hogy elpakolom az útban lévő faanyagokat, meg persze az összes többi kacatot is, majd a leterített linóleum szélét a farakás előtt egyszerű felhajtom. Mint az látható, ez még mind a mai napig nem történt meg, pedig csak akkor kéne hozzá egy óránál több idő, ha munka közben tegyük fel eltévedek (bár itt a pincében nem tudom hova), vagy elalszom, amire viszont már sokkal nagyobb az esély.

   Mivel a téblábolásom semmiféle eredményre sem vezetett, mérgemben fogtam és kikaptam a korábban látott zacskóból ezt az autórádiót, mondván csak el kell kezdenem valahol. Leporoltam, majd felvittem a lakásba szétszedni.
   Ez egyrészt bonyolult, mert ugye mindjárt három valami, másrészt annyira azért nem bonyolult, hogy napokat töltsek el vele. Ráadásul mivel elvettem a földről, általa mondhatni látványosan javult a helyzet. Még pár ilyen akció, mondjuk 5, vagy 10, de azért inkább 100, és már lesz is valami látszatja a pincékben végzett pusztítási tevékenységemnek.

   Mivel a kép közepén látható mindhárom zár ki lett pofozva, első ránézésre úgy gondoltam, hogy ide legalább már nyugodtan lehet nézni. Kisvártatva persze rájöttem, hogy erről szó sincs!
   Mert ugye a lakk a pincei akkutartóhoz, a sárga festék az egyes után következő sárgára festős project kettőhöz, míg a fehér a fel, vagy ha úgy adja ki jobban a hely, akkor lehajtható asztalhoz kell. Ráadásul a két utóbbi projectet záros határidőn belül, konkrétan még valamikor a festékek beszáradása előtt kéne összehoznom.

   A lomos pincébe visszatérve, azt kellett megállapítsam, hogy sajnos nemcsak a földre helyezett dobozok száma haladja meg az elfogadható értéket (ami amúgy egyértelműen nulla kellene legyen), hanem a rájuk pakolt más egyéb kacatok is.

   Bár ennek nem volt semmiféle látványos eredménye, csak mivel előkészítettem számukra egy feliratos rózsaszín dobozt, ezért áthelyeztem a hűtőbordák tetejéről az immáron saját dobozukba az ellenállás szortimenteket. Hogy miért nem a helyükön voltak? Azért nem, mert egyszerűen nem volt számukra hely. Mármint akkor, mikor még valamikor évtizedekkel ezelőtt megvettem őket, akkor ugyanis még az összes elektromos kincseket tartalmazó doboz a szobámban, vagyis a hallban volt. Ebben a pincében mondjuk legalább van hely a dobozoknak.

   Ha már szóba kerültek a dobozok, és ha már hely, akkor ezeket is mindenképp meg kell említenem, ezeket ugyanis direkt azért helyeztem ide, hogy a látványuk ingerenciát ébresszen bennem a tartalmuk bemutatására. Persze nem most kerültek ide, hanem még valamikor egy éve. Eredmény azóta is semmi. Az persze igaz, hogy idővel úgy el lettek barikádozva, hogy szinte ki sem látszottak, de attól én azért még tudtam, hogy itt vannak.

   Az időközben szétszedett, és már be is bemutatott Remix dallamcsengő panelját a pincei paneles fiókban helyeztem el. Azért emeltem ki, hogy pincei, mert akad belőle egy másik odafent a lakásban is.

   A gong hangszórója az apróhangszórós fiókban kapott helyet. A gong mondjuk nem az előbb mutatott dobozokban volt, hanem abban, amelyik jelen pillanatban a székemet foglalja el.
   Itt aztán újra megpróbáltam magammal megígértetni, hogy ha nem is minden nap, de legalább hetente kétszer lejövök, és akár az asztalról, akár a dobozból, esetleg a fáspincéből, de mindenképp felkapok valamit, amit aztán szétszedés ügyileg ki is végzek. Ez mondjuk (mármint a megígértetés) nem sikerült.

   Mivel egy csomó helyen találtam cső formájú dolgokat, elővettem a csöves dobozt, majd beleszórtam a találatokat. A zöld slagdarab például a konyhai ablakkitámasztó elnevezésű project maradéka.

   Egy másik sajnálatos ok az itt tartózkodásaim rövid időtartamaira (már úgy értem, hogy a lustaságomon felül), az a pincében uralkodó megemelkedett páratartalom. Az a 69% ugyanis fel szokott menni 70 fölé is, és olyankor aztán tényleg nagyon nehéz itt megmaradni.
   Ez amúgy egy kifejezetten száraz pince, csak a múltkori beázás miatt párásodott be, amit a cikk nyitóképén látható ajtóba rakott ventilátorral próbálok valami elfogadható értékre visszabillenteni. Csak ugye minél kevesebbet vagyok itt, annál kevesebbet jár a ventilátor.

   Ez itt a hangszórós alatti szekrény. Ez az olyan cuccoknak lett fenntartva, melyeket fogalmazzunk úgy, hogy értékesnek tekintek. Tudod mik azok a barna foltocskák ott jobbra lent? A mögöttük elterülő mélyláda tartócsavarjairól lepergett rozsdafoltok. Mikor ezeket megláttam...
   Mert ugye ha a puszta csavarfejek berozsdáltak, mi lehet a HP4L nyomtatóval, a tetején laptop táskában heverő tartalékként őrizgetett Skil fúrógéppel, valamint a kék dobozban megbúvó festőgéppel? A Technics deckről és a CD játszóról már nem is beszélve!
   Ez utóbbiakat amúgy egy kedves olvasótól kaptam. Tiszta szégyen, hogy míg Ő nem sajnálta rá a pénzt, hogy nekem ezeket a kincseket elpostázza, addig én még arra sem vettem a fáradságot, hogy áttegyem a magnómból a sajátomba az abban szétmállott fogaskereket. Az persze igaz, hogy fejben van tartva a project, mint ahogy az is, hogy ezzel a sebességgel haladva esélyes, hogy sosem érek odáig.
   Mert ugye a mélyláda is minek van idetéve? Természetesen azért, mert tervem van vele. Ráadásul ezért a valamiért direkt külön átmentem egy kiváló barátomhoz, nehogy még rendrakás címszóval kidobja. Aztán hagyom a szekrény aljában rozsdásodni. Legalább egy réteg folpackot tekerhettem volna rá, illetve rájuk...

   Erről a csőről már volt szó a cikk elején is, csakhogy akkor az összevissza téblábolásom okán nem jutott el a lakásig. Először átkerült a fáspincébe, majd mivel nem oda való, vissze ide a lomosba.
   Az egyszerűen elképesztő, hogy milyen emelkedett szinten nem akar összeállni a kép! Mérgemben felkaptam az asztalról valami apróságot, majd úgy döntöttem, hogy ha a fene fenét eszik is, akkor is a helyére teszem! Ezt mondjuk kár volt...

   Mert ugye a relés doboz felé vezető látványosan rögös utamon először a két eltehető munkalap, majd a trafós polcok elé szánt ajtó ki tudja miért itt állomásozó faanyaga, végül a létra volt útban.
   A földre helyezett apróbb kacatokat azért nem soroltam fel, mert azok ezen a képen egyrészt nem látszanak, másrészt a puszta odébb történő rugdosásuk nem hagyott bennem annyira mély nyomot, hogy emlékezzek rájuk.

   Jelen esetben nem arról van szó, hogy a papírdobozokra rámolt egyéb kincsek miatt adtam a képnek a "nem jól van" címet (bár ez sem volt tőlem szép), hanem arról, hogy az egyik papírdobozról hiányzik a tartalmára utaló felirat.

   Illetve nem egy, hanem több, hogy minden oldaláról leolvasható legyen a doboz tartalma. No de én ne lennék az ilyesmire felkészülve? Épp csak meg kellett őket keresnem a polcra helyezett kupacban. Ez persze nemcsak eredmény, hanem egyben szégyen is. Mármint az, hogy eddig nem voltak felragasztva, amire valószínűleg az lehetett az ok, hogy a kábelek rendezése című project kapcsán annyira elegem lett a drótokból, hogy a rend felé vezető utamon az utolsó előtti pillanatban feladtam. Vagy ki tudja már, hogy mi akadályozott meg benne, hogy nem ragasztottam fel a címkéket. Most például az, hogy az átlátszó széles cellux gurigája valahol a lakásban hempereg.

   Bár az előbb egyszer már nekifutottam az elcsomagolásuknak, még mindig találtam a sarokban olyan kincseket, melyeket ugyan már szétszedtem, bemutattam, azonban a folpack valahogy lemaradt róluk.

   Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy ebbe a szélesbe szerettem volna betekerni mondjuk ezt az ORIVOHM csővoltmérőt, csak ez a hatalmas tekercs ugye lent volt a pincében. Ettől persze még bevethettem volna, mielőtt a tárgyak a sarokba kerültek, csakhogy akkor még (vagy épp már) el volt foglalva az asztal, így a csomagolást nem volt hol megejtenem.
   Épp az ilyen apróságok mentén alakult ki a mai cikkben felvázolt kupi. Mert ugye ha nincs becsomagolva? Akkor nem tömhetem be a polcba se. Aztán ráteszek egy másikat, harmadikat, negyediket, és már készen is van egy közel a plafonig érő rendetlenséggóc.

   Néhány címke felragasztásától, illetve a már bemutatott lomok folpackba történő tekerésétől persze nem sokat javult a helyzet, azonban épp az ilyen apróságok elmaradása miatt harapózott el a rumli.

   A két soha el nem készülő műszert tartalmazó doboz viszont épp befért ebbe a meglepő módon üresen álló IKEA fiókosba. Mivel a fiókra nem tettem feliratot, ez a két elmaradás a következő néhány évben biztosan nem fog előkerülni.

   Ahol is a bepenészedett fejhallgatók ecetes befújásban részesültek. Mivel ez a procedúra a sárga fülessel egyszer már megtörtént, azt vettem a fejembe, hogy márpedig ez nem fog újra megismétlődni. Ehhez persze az kell, hogy legyen kedvem nekiállni szétszedni. Meg persze a Grundig társát is. Meg az előszobában lógó BEAG-ot is, és akkor a jelen pillanatban ki tudja merre bujkáló Tesla változatot még meg sem említettem! Ja, de.

   Ezt a szignálgenerátort sem voltam képes otthagyni a piacon, ami a szépségét elnézve szerintem érthető. Ugyan van belőle egy amatőr készítésű változatom, az azonban annyira kehes, hogy ha ez jobban működik, vagy egyszerűbben javítható, akkor már megérte azt az 1.300 forintot. Ha meg nem (már úgy értem, hogy ha ez belülről mondjuk egy romhalmaz), akkor is megérte, hiszen nagyon jól elleszek a bemutatásával, ami ugye nekem a hobbim.
   Itt aztán az következett, hogy futottam a pincékben egy újabb kört. Egyrészt megtekintettem az eredményt, másrészt arra koncentráltam, hátha maradt valahol valami olyan apróság, ami van annyira útban, vagy egyszerűen csak rossz helyen, hogy érdemes legyen megemlítenem. Valahol úgy a századik tételnél adhattam fel...