IKEA fiókos kisszekrény
(600 pénz volt a piacon)

	A mackó egy százas volt. Olyan esdeklőn nézett rám az aprócska gomb szemeivel, hogy egyszerűen nem tudtam otthagyni a piacon. A FIRA nevű összerakható fiókos kisszekrény meg olyan, mint gyereknek a fakocka, vagy mint a Merklin. Ezerre tartották, hatszázba elhoztam. A mackó a képen meg éppen azt mondja: Úgy sem tudod összerakni!
	Rászóltam a macira, hogy ha nem marad kussban, visszaviszem a piacra és odaadom az első nyáladzó kisgyereknek. Ez mondjuk használt, az összeépítős kisszekrény viszont teljesen új. Persze nem pont úgy fog kinézni, mint most. A jelenleg látható állapot valószínűleg a mackó hatása. Vagy legalább van kire fognom...
	Letettem a székre a feladatot egy kicsit pihenni. Az asszony azonnal rutinosan rápakolt, tudván tudva, hogy nem lesz útban a szatyra. Ismer már, tudja, hogy nem fogom elkapkodni a dolgot. Amúgy érdekes mód sikerült az összes lapocskát visszaraknom abba a dobozba, amiben voltak. Mindenki tudja, aki próbált már bármit visszatenni az eredeti csomagolásába, hogy ez csak igen ritkán szokott sikerülni.
	Közeledik a végkifejlet. Már egészen az előszobáig jutott a doboz. Itt is pihentetem néhány napot, hogy szokja a környezetet.
	Végül több napi halogatás után, csak lejutottam vele a pincébe. No nem összerakni jöttem le! IKEA minőség ide vagy oda, a falapok felületét mindenképp le kell csiszolni. Gondolom mindenki simított már végig a tenyerével csiszolt deszkát, és persze csiszolatlant is. Hogy nem sima a felület, az még csak hagyján, de a deszkák élei valódi élek, nincsenek letörve. Ezen is változtatok, mert nem szeretnék a bőröm alá szálkát. A képen amúgy egy Simson látszik, csak nem, pedig tényleg ott van. A sarokban Árpi rack szekrénye szomorkodik, panelek nélkül, vakon bámulva a kopasz karácsonyfát.
	Szóval az úgy volt, hogy az éppen használatban lévő szerszámokat a kép bal szélén látható polcra, illetve polcokra, illetve azok szélére rakosgattam. Utálok úgy dolgozni, hogy az idő nem a munkával telik, hanem a szerszámok keresgélésével. Volt itthon faanyag, voltak itthon csavarok meg tiplik, mire fel kigondoltam ezt a polcost, majd megláttam az OBI-ban a fehér polcszegélyt. Persze minek a szép díszes szegély egy eldugott pincébe a szerszámos polcra? Azért, mert különben legurulnak róla a szerszámok! Így (ezzel a szegéllyel) még az odadobott csigafúró sem esik le!
	Miután kétszer egymásután hátba vágott a pinceajtó, eszembe jutott, hogy ezt a kérdést korábban már megoldottam. De hová tettem a megoldást? Ott van pont a kép közepén.

Ugye milyen zseniális vagyok?
Az akár igen, akár nem szavazatokat, emeltdíjas SMS-ben kérem megküldeni!

	A csiszológépet (mivel csiszolni jöttem le) előre odakészítettem a sámlira, majd elkészítetem a monitoromhoz egy toldót, amitől teljesen megfeledkeztem a csiszológépről. Már komolyan azon törtem a fejem, hogy nem adtam-e kölcsön valakinek...
	Tettem a gépbe új smirglit, mert a régi már sima volt mint egy baba popsija.
	Mindent szépen odakészítettem, fixre kapcsoltam a csiszológépet, aztán hajrá! Aki próbált már akár csak egyetlen darabka deszkát is lecsiszolni, szabadkézzel, az tudja csak igazán, hogy micsoda áldás egy ilyen csiszológép! Megvan már több éve. Én a részemről azt vallom, hogy már az első két percben behozta az árát!
	Végül a nútokból is kiszedtem a szálkákat, de ezt már gépesítés nélkül. Egészen más érzés egy csiszolt deszka felülete, mint a gyári szőrös állapot. Bementem az IKEA-ba, mert kellet volna még ilyen kisbútor, csak nem ilyen, hanem olyan, olyan ami 9 keskeny fiókos. Persze nem volt... De nem ez a lényeg, hanem az, hogy megsimogattam a kirakott polcokat. Amit én vettem a piacon, az tisztára olyan volt, mintha már le lett volna csiszolva! Legalábbis a boltban tapasztaltakhoz képest...
	A címkének a disznóölő késemmel estem neki. Ezt a kést direkt farigcsálni vettem. Volt egy ilyen faragcsálós késem, ötvenért vettem a piacon. Kínai bicska, kicsit beteg, nem akart becsukódni a pengéje. Gondoltam szerszámnak pont jó lesz. Nos nem gondoltam jól! A nyele szétesett a kezemben. Ennek a nyele csak valami gumi szerű anyag, ami magára a pengére van ragasztva. Nem hinném, hogy ez szét tudna esni...
	Megkerestem a polcon a faragasztót. (éppen középen volt)
	Ismét sikerült visszaraknom a faanyagot az eredeti dobozába.
	Azért van a szobámban asztal, mert itt dolgozom. Mindegy mit, annak az asztalon van a helye! Csak a nagyon koszolós melókkal szoktam lemenni a pincébe, de régebben még azokkal se. Például a Simsonom motorblokkját is itt raktam össze ezen az asztalon. Mondjuk a Simson blokkja nem nagy, de a 250-es MZ blokkot is itt raktam össze. Azalatt azért már görbült az asztal!
	Mennyit mellébeszélek mi? A munkához is éppen így álltam hozzá. Rakosgattam a dobozt ide meg oda, miközben folyton kitaláltam magamnak valami nálánál fontosabb feladatot. Például gyúrtam egy kicsit a semmittevési VB-re.
	Ez és a kettővel fentebbi kép között az a különbség, hogy közben a monitorom egy kicsit meghízott széltébe. De ezt már meséltem a minap...
	Különraktam a csavarokat és szögeket, majd később összeborítottam őket. Ebbe a nagy rendezkedésbe erőst bele is fáradtam.
	Kiszedtem a papírdobozból a fiókokhoz való faanyagot. Egy ügyfélnél jártam, s az eszközeire vetett tényfeltáró tekintetem után rákérdeztem: Tessék mondani, a drótkeverési VB-re tetszik gyúrni a bácsinak? Mert akkor mutathatok néhány trükköt. A bácsi nem sértődött meg, mert tudta, hogy ő ludas a dologban. Egy szokásos felállás, vagyis bútorrendezés után megpróbálta visszadugni az összes kábelt a helyére.
	Úgy nézem, hogy ebből tényleg fiók lesz. Szóval nekiálltam a helyreállításnak, közben fél szemmel figyeltem a szobában tevékenykedő bútor összeszerelő munkásokat. Ők meg persze engem. Elkezdtünk beszélgetni, s a jómunkásember kolléga megjegyezte, hogy rendesen beszóltam a bácsinak. Erre fel megmutattam néhány dolgot, amit a bácsi művelt a drótokkal. A vége az lett, hogy elkezdtünk munka közben adomázni.
	Ez itt egy kalapács, mert a fiókokat szegek tartják össze. Szóval ő már ezer éve bútorszerelő, mint ahogy én drótos ember. Hol csak kiszállítják a bútort, hol helyszíni összerakás lapraszerelt bútorhoz, beépített bútor építés, vagy mondjuk garanciális javítás, mikor milyen melót hoz az élet.
	Én úgy vagyok vele, hogy a szög az szög, a ragasztó meg ragasztó. Szóval kimentek egy címre, még valamikor a régi rendszerben. Panasz érkezett egy lapraszerelt bútorral kapcsolatban. Bementek a szobába, meglátták a szekrényt. A látványtól a kollégája szűnni nem akaró röhögő görcsöt kapott, amitől aztán ki kellett mennie a kertbe levegőzni. Elmondták, hogy mi volt a hiba az összeszereléssel, de ez lényegtelen...
	Ebből a kis rozsdamentes kübliből kenem a ragasztót. Szóval a kolléga egyre rosszabbul nézett ki. Visszaértek a központba, addigra alig állt a lábán. Hívtak egy mentőt, infarktus, irány a kórház. Másnap betelefonált a hölgy a központba, kereste a szerelő emberek főnökét. Panaszt tett, mert az egyik munkás kinevette a szekrényt, amit az ő (amúgy ügyes kezű) férje szerelt össze. És hogy micsoda eljárás ez...
	Mondom szegek tartják össze. De a főnök lehordta a panaszos hölgyet, hogy mit tettek azzal a szekrénnyel, hogy a sokat látott kollégája infarktust kapott a látványtól, és most bent fekszik a kórházban. Az lett a vége, hogy a hölgy berángatta a férjét a kórházba, hogy kérjen bocsánatot a szekrényszerelés, illetve a látvány okozta sokk miatt.
	Beütöm a szögeket, van benne rutinom. Szóval kimentek a bútoros kollégák egy címre, mert a lapraszerelt bútorból összerakás után nem lehetett kihúzni a fiókot.
	Hát ebből tényleg fiók lett! Tényleg nem lehetett kihúzni, viszont a sarokban feltűnően gyanús faanyagok hevertek. Kérdésre az ügyfél azt válaszolta, hogy azok megmaradtak. Hogy, hogy nem, de a maradékból éppen kitelt a hiányzó fiók. Viszont a bácsika a fiók előlapját összeszereléskor beszögelte, mert folyton kiesett.
	Épp megfelelő mennyiségű ragasztót nyomtam ki a tubusból. Összerakós konyhaasztalhoz hívták ki a kollégákat. Mutatja a néni hogy az asztal billeg. Mutatják a kollégák, hogy nincs meg az egyik lába. A néni nagyon csodálkozott, mert szerinte tegnap még megvolt mind a négy. Kicsit beszélgettek, megjött a bácsika, kezében a hiányzó asztallábbal. Asztalosnál volt vele, levágatott belőle, hogy ne billegjen. Hiányzott is az asztal lábából fél centi. Miután ezt (némi házi pálinkáért cserébe) pótolták, abbamaradt a billegés.
	A fiókok háza még hátravan, ezt másnapra (értsd egy más napra) halasztom. Panasz jött egy szekrényre. Ritka panasz, mégpedig az, hogy zörög. Takaros kis házikó, egy pestkörnyéki faluban. Bekopognak, bemutatkoznak, kis pálinka mielőtt megnéznék a szekrényt. Ez vidéken sok helyen így szokás. Nézik a szekrényt, nem zörög. Masszívan be van tolva a sarokba, háromszögbe. Leülnek, csendben vannak, hallgatóznak, tényleg zörög. Kivették a sarokból a szekrényt. Volt mögötte egy félholt csirke, az kaparászott.
	A három fiókokat betettem a szobába, itt az asszony játszik kreatívost. Most épp hungarocell karikából, rétegelt lemezből, spárgából és még kitudja miből készít egy órát, ami úgy fog kinézni, mintha egy mentőövből lenne.
	Gyere deszkák összeraklak. (mondogatom szuggesztíven magamnak, de nem hangzok túl meggyőzően) Még a mackós kispárnám is kiröhög, de hiába minden! Szekrényke lesz a fadarabokból! Vagy talán valami egészen más...
	Gondoltam (most, hogy már félig készen vagyok) mégiscsak megnézem azt a rajzot. Nem mutatott semmi újat. Valószínűleg nem is lehet másképpen összerakni a kapott faanyagokat. Érdekes volna a "ki milyen hasznos holmit tud ezekből a lapokból összeállítani, ami nem fiókos kisszekrény" feladványú vetélkedő.
	Ha csavart tekerünk be, mindig válasszunk a csavarfejhez illeszkedő BIT-et. Persze van olyan csavarfej, amihez úgysem fogunk találni. Kiváló példa erre a nem is oly rég felszerelt konnektor, amihez a fél szerszámos fiókot behordtam a fürdőszobába.
	A rajz szerint nem ez a helyes sorrend, de mivel én a csavarokon túlmenően ragasztom is a nútokba a lapokat, ezért így kell összerakni. Ha a rajz szerint utoljára tolnám be a két középső polcot, akkor azok kitolnák maguk előtt a nútból a ragasztót.
	Aranyos kis polcos. Szívem szerint teleraknám ilyenekkel a lakást, csak ugye a lakás már megtelt.
	Maradt pár szeg. Szerintem néhánnyal több volt a csomagban. Vagy valahová nem ütöttem volna be? Majd egyszer talán megnézem...
	A fiókok is beférnek a helyükre. Persze ez általában így van, bár vannak néha kisebb hibák. Például készítettem ehhez a munkaasztalhoz középső fiókot (a következő képen látszik), mert eredetileg nem volt benne. Aztán rájöttem, hogy mivel a fiók kilóg az asztal pereméig, ezért nincs hová feltekerni a satut.
	De mint az látható, hamarosan orvosoltam a problémát. Levágtam a középső fiók mélységéből néhány centit, így az asztal lapjánál bentebb lehet tolni a fiókot, s a keletkezett peremre már odafér a satu. A fiók alját az érintkező részeknél jól beszappanoztam, így könnyedén jár.

Nem úgy mint ezek itt, pedig le vannak csiszolva.
Kicsit olyan érzés tolni a fát a fán, mintha az agyamat smirgliznék!

	A rajzot és a két kis fadarabot bedobtam az egyik fiókba. A két kis fa négyzet valójában távtartó alátét, ha falra találnánk csavarozni a fiókos szekrénykét.
	Elővettem a mérőkéket. A szalag való az asztalos dolgok méréséhez.
	Ezért én a tolómérővel kezdek. Mikor az ipari suliban reszelni tanultunk, mindenki kapott egy tolómérőt, s hozzá használati bemutatót az oktatótól. Mondta a tanár a feladványt. A tolómérő 150 milliméterig mér, de mi megmérjük vele, ezt a 25 centis anyagot, hogy befér-e a polcba. Elsőre senkinek sem ment, mert a tolómérő pofái közé képzeltük el a mérendő anyagot.
	A feladat megoldása az, hogy a tolómérő kitolva sokkal hosszabb, mint a vele mérhető 15 centi. Nehezményeztük a tanárnál, hogy mérésről volt szó, amire azt válaszolta, hogy nem arról volt szó, hogy milyen hosszú az anyag, csak azt kellett megmérni, hogy befér-e a polcba.
	Itt és most és ezennel azonnal mérőrúdként vetem be a szép új digitális tolómérőmet. Mert ugye hiába a jó szerszám, azt használni is kell ám tudni!
	Gyerekek! Ma számológépekkel fogunk számolni! (mondja a tanárnő) Gyerekek zsibonganak, örülnek az új dolognak. Na Józsika, mondjad szépen! Egy számológép, meg két számológép, az hány számológép?
	Lényeg a lényeg... Bármivel is mérem, befér a monitor mögé a fiókos szekrényke. Apróbb homokszem a logikai felépítményben, hogy én nem férek be a monitor mögé a kisszekrény fiókjaiban található dolgokhoz.
	Hiába röhögsz te dög (szólt oda a szerző a párnán vigyorgó mackónak), alvás közben majd jól rád csorgatom a nyálamat!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.