Ez a kép egy amolyan előreugrás az időben, hiszen azt még el sem meséltem, mikor itt, vagyis a fáspincében (megjegyzem csak úgy egyszerűen a csupasz betonra) laminált padlót fektettem.
   Most jönne az a fázis, hogy a pincei elmaradások kettő elnevezésű project keretében, a flex alatt átvonuló alumínium elválasztótól balra, leterítem a kép felső szélébe lógó linóleumot.
   Miután ezzel megvagyok, elkészítem az innen nézve szemközti falra szánt le (vagy ha úgy adja ki jobban, akkor fel) csukható asztalt, hogy legyen min széthagyni a dolgaimat. Csak ugye hogyan álljak neki az építéseknek, mikor az építési terület ennyire látványosan el van foglalva szétszednivalókkal?
   Az persze igaz, hogy a sort a legnagyobb tétellel, vagyis a balról belógó Orion Pacsirta rádióval kellett volna kezdenem, csak ugye mostanában (még ha csak mostanában...) egyre ritkábban találkozunk. Már úgy értem, hogy én, és persze a megfelelő logikai sorrend.

   Mint az már csak ennek a cikknek a címéből is nyilvánvaló, most is az építési helyszínről - a szatyorban találhatósága okán - a legkönnyebben eltehető tárgyat választottam. A sorrend azért nem mindegy, mert a nagyobb méretű tárgyaknak valamiért sokkal nehezebben állok neki, mint mondjuk a kisebbeknek.
   Ráadásul ha már csak néhány apróság lenne útban, akkor azokat azért mégiscsak könnyebb volna elrakni az útból, mint egy sehová sem férő Pacsirta rádiót. A sok kicsi viszont már csak azért is terhel (lelkileg), mert ugye már az is lefáraszt, hogy pusztán csak belegondolok a szétszedések mennyiségébe.
   Hogy akkor minek fogadom be őket? Nos azért mert egyszerűen nem volt pofám veszni hagyni Laci szomszédom hagyatékát. Míg élt is kaptam tőle egy csomó mindent, például ventilátort, fél szovjet lemezjátszót, trafós dobozt, és még egy mini esztergapadot is.
   Miután Laci meghalt, már a párjától kaptam meg azokat a dolgokat, melyekkel egy nénike nem igen tud mit kezdeni. Például formátlan kék elemlámpa, két pár autóhangszóró, rozzant taxióra, meg ki tudja még mi minden.
   Mivel ezek a dolgok nemcsak nálam, de már Lacinál is évek (de inkább évtizedek) óta porosodtak, ezért kiraktam a magnós rádiót és a hangszóróit a munkapadra, majd kaptak a porecsettel rendesen.

   Nem ma szedem szét, mert először a gőztisztítóhoz való flexicső jön, aztán pedig az esernyőtartóról lógó BEAG mikrofonos füles. Bár nem mutattam, de a pincében a Pacsirta rádiótól balra ott hever a csupasz betonon két másik fejhallgató.
   Az egyiket egyszerűen csak hatalmas sárgának hívom, míg a másik egy labda formájú Grundig, melyet szintén taxis Lacitól örököltem. Ezek ketten (mármint a fejhallgatók) olyan szinten penészedtek be, hogy fel sem mertem őket hozni!
   Mivel jobb ötletem nem volt, lefújtam őket ecettel. Bár ez az ecetes lefújás még csak egy napja volt, de úgy néz ki, hogy használt. Tartósnak mondjuk nem tartós, hiszen a nagy sárga fejhallgatót most fújom le ecettel másodjára. Az persze igaz, hogy az előző akció még évekkel ezelőtt volt...

   A hangszórók membránjainak innen nézve tetején azok a sötétebb foltok, azok úgy keletkeztek, hogy ott a dobozkákon található feliratok árnyékoló hatásának köszönhetően nem sütötte a membránokat a nap.
   A bal oldali hangszóró membránszélén öt óránál látható feketedés pedig valószínűleg idegen befolyás eredménye. Hogy mi folyt bele a hangszóróba azt mondjuk nem tudom, de az biztos, hogy mára már rég beszáradt.

   További érdekesség, hogy bár az előbbi képen látható előlap furatai fixek, azonban a készüléken a gombokhoz (más nézőpontból a potméterekhez) vezető tengelyek pozíciója állítható. Erre azért volt szükség, mert az autókban a rádiónak kihagyott helyre többféle szabvány is létezett.

   Ebben a rádióban - a később divatba jött bóvlikkal ellentétben - még rendesen van anyag. Ez tulajdonképpen egy komplett sztereó rádió, valamint egy csak lejátszásra alkalmas sztereó magnó, ami körben bele lett zsúfolva a dobozba.

   A képen az AM + FM tuner fokozatot látjuk, némi pókfészek társaságában. Tulajdonképpen ezért, vagyis a pókok valószínűsíthető jelenléte miatt álltam neki ezt a három valamit még a pincében letakarítani. Belülre mondjuk nem mentem, és még csak a pincei porszívót sem vetettem be ellenük (mármint a pókok ellen), de legalább a nagyja koszt még odalent lesöpörtem róla.
   A lakásban található apró, valamint a hússzú lábú kaszás pókokkal is jól elvagyok (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy már nem sikítok (legfeljebb csak magamban) mikor meglátom őket), azonban a pincében mostanában látott óriási feketéktől még félek.

   Ez a mikrokapcsoló kapcsol át a magnó és a rádió között. Egyrészt a magnóba betolt kazetta működteti, másrészt pedig a kazettában a lejátszás végén megszoruló szalag, mikor is visszakapcsol a készülék a rádióra.

   Na ott van bent az az IC, amiről az előbb beszéltem. Bár a szétszedtem rovat alapvetően arról szól, hogy mindent megmutatok, de ezt most (a mélyre építettsége okán) valahogy nem volt kedvem.

   Lekaptam a polcról a sokat látott próbahangszórót, bedugtam a műszerzsinórokat a tápegységbe, majd miután minden krokodilcsipeszt sikerült a helyére csíptetnem, szomorúan vettem tudomásul a süket csendet.

   Mivel a készülék hangfrekvenciás erősítője - a kétoldali végfok kiégés okán - nem működik, a monitor célú erősítőm pedig még nincs kész, ezért nem fogjuk megtudni, hogy a többi rész működik-e.
   Ahogy ültem előtte, s révetegen bámultam ezt a roncsot, egyszer csak beugrott, hogy az URH vételt (az áthangoltsága okán) legfeljebb csak sistergés ügyileg tudnám tesztelni, míg a kazettás részt azért nem sikerülne, mert nincs annyira ócska kazettám, amit lenne szívem beletolni a rozsdás mechanikába.
   A középhullámú vételt mondjuk ellenőrizhetném, ha tegyük fel odafognám a fejhallgatóm jack dugóját a hangerőszabályzó potméter lábaihoz. Csak ugye minek? Nem jó ez a valami már semmire...
   Mondjuk ha nem lenne benne kiégve a két végfok, valamint visszahangolnám az FM részt a nyugati normára, akkor lehetne használni rádiónak, illetve lejátszásra magnónak. Meséljek? Na jó...
   A következő történet egy Gelka szervizes kolléga gyűjtése, aki már rég felhagyott az iparral, csak egy falubeli szomszéd megkérte, hogy ugyan nézzen már rá a nagypapa rádiós magnójára, mert azt senki sem akarja megjavítani. Az öreg meg nagyon szomorú, mióta nem hallgathatja esténként a nagymamával a régi rádiókabarékról készült felvételeket.
   Azt ugyan mondta az ember, hogy ez a valami nagy, meg azt is, hogy Grundig, arról azonban nem volt szó, hogy bele lett berhelve a belsejébe. Ráadásul nem is kicsit, hanem nagyon!
   A méret két kézzel történő mutogatásából elsőre az jött át, hogy egy nagydarab hordozható készülékről lehet szó, esetleg egy valaha divatos lapos kivitelű rádió + magnó + lemezjátszó kombinációról.
   Na most ehhez képest másnapra, a bevásárlásból hazaérve, az asszony által átvéve, ott állt a műhely közepén egy hatalmas méretű zeneszekrény. A szekrényt úgy kell érteni, hogy fából, az ált szót pedig úgy, hogy a saját lábain.
   A zeneszekrény valaha egy sztereó rádió, és szintén sztereó lemezjátszó kombinációja volt, csakhogy azóta valaki lecserélte a lemezjátszót egy orsós magnóra. No de milyen magnóra?
   Első (és még sokadik) ránézésre is ismerős volt, azonban ennek ellenére nem volt beazonosítható. Mint az később (már úgy étem a készülék szétszedése során) kiderült, alapjaiban véve egy Terta 922-es volt, azonban apróra fűrészelve, majd egy centis vastagságú textilbakelit lapra újraépítve.
   Természetesen idegen alkatrészek, valamint házilag gyártott mechanikai elemek közbeiktatásával. Csak távtartóból volt benne vagy száz! Az átépítés célja valószínűleg az lehetett, hogy ráférjenek a magnóra a 18 centis orsók.
   A zeneszekrény hátlapját levéve, elsőre úgy nézett ki, hogy nincs rajta mit csodálkozni, hogy senki sem vállalta el a javítását. Mondjuk másodikra is. Mert ugye az már elsőre is látszott, hogy valaki kiszedte a vázból (chassis) az összes csövet és KF-et. Másodikra viszont feltűnt, hogy a hangszóróktól jövő vezetékek mégiscsak futnak valahova. Akkor úgy nagy vonalakban a készülékről:
   A gyárinál sokkalta kisebb hálózati trafó egy Tesla magnóból származott, mint ahogy a két végfok panel is. Az AM és az FM KF egység valami ahhoz hasonló volt, mint amit a jelen cikk keretében bemutatott magnóban látunk.
   Az AM hangoló fokozat is autórádióból származott, azonban a forgókondenzátora helyére be volt drótozva a valaha csöves rádió eredeti forgója. Az FM hangoló egység is autórádióból származott, ami mechanikailag össze volt illesztve a rádió URH hangoló gombjával.
   A magnó mindeközben csak lejátszani tudott. A fejről jövő gyenge jel erősítését, illetve a frekvenciamenet korrekcióját egy autómagnóból származó apró panel látta el, ami fura, de amúgy érthető módon a fejszerelvényre volt csavarozva. A rádió eredeti hangerő és hangszín gombjai, valamint a kapcsolói is össze voltak drótozva a főképp a sasszi alá szerelt panelekkel.
   További igen érdekes részlet volt a varázsszem pótlásának megoldása. Az eredeti EM84-es helyén két sor szögletes zöld LED állt lapjával, középen egy pirossal, ami a sztereo jelző volt. A LED-ek meghajtásáról egy magnóból bontott kivezérlésjelző panel gondoskodott. Az mondjuk igaz, hogy a kijelző nem a hangolás pontosságát, illetve a térerőt mutatta, hanem a hangfrekvenciás jel szintjét, de ettől eltekintve szépen működött. Mármint javítás után.
   Ami talán a legmeglepőbb volt a készülékben, az az a tény, hogy a villásdugó tövében szakadt hálózati kábel cseréje után, minden egyes része hibátlanul működött! Már persze csak azok, amik megmaradtak, hiszen sem hosszú, sem rövidhullámú vétel nem volt, miközben a magnó csak lejátszásra volt alkalmas.

   Mikor a szobába reggel beléptem, már csak a látvány hatására is menten eszembe jutott, hogy van itt valami dolgom. Ez egyrészt a magnós rádió alkatrészeinek virágállványról történő elhordása volt, másrészt pedig az ősz okán a növények balkonról történő behozása. Még a magam számára is meglepő módon (mert ugye így volt logikus), nyitásképp a magnós rádió alkatrészeit hordtam el.

   Mivel a tartalom, vagyis magnós rádió működésképtelen, valamint amúgy sincs rá szükségem, ezért elgondolkodtam az újrahasznosításán. Ebből a dobozfélből például lehetne egy próba sasszi.
   A hiányzó oldalát megtoldanám felfelé, és az lenne az előlap. Persze előtte fejjel lefelé lenne fordítva (legalábbis a mostani nézethez képest), és akkor a képen látható részben elférnének a kisebb alkatrészek, míg mondjuk a legnagyobb lemez másik oldalán a trafó, a forgókondi, meg mondjuk egy elektroncső. Ez egy tök jó elképzelés, csak nem lesz belőle semmi. Mi az, hogy miért nem?
   Nos azért, mert már van egy ilyenem a pincében, és még azzal sem nagyon kezdtem semmit, pedig már több mint harminc éves! Mondjuk van rá építve valami, és még a cső is benne van a foglalatban, azonban arra, hogy mi lehet az a megépített valami, arra sajnos már nem emlékszem.

   Komolyan rezgett a léc, miszerint bekapcsolom a pákát, majd eme rozzant szerkezetet apró elemeire bontom, csak aztán beugrott, hogy a doboza akkor is éppen ugyanakkora helyet foglal, ha nem teszem vissza alá a tartalmat. Azt a szép nagydarab vaslemezt meg ugye csak nem dobom már ki!

   Ezt a KF panelt (természetesen a vezetékeinek feltérképezése után) újra tudnám hasznosítani, mint egy már rengetegszer elképzelt, ellenben még soha meg nem valósított műszer alapját. Hogy mi lenne belőle?
   Nos egy amolyan ötletes kis segédeszköz, mégpedig rádiók javításához. Lenne egy doboz, benne ez a panel, meg egy tápegység (bár akár elemes is lehetne), meg persze egy végfok, plusz hangszóró.
   Ez akár úgyis nézhetne ki, hogy ezen készülék doboza, a magnómechanika helyére szerelt trafóval, a kazettabedobó nyílás és a skála helyére szerelt apró hangszóróval. Lenne egy (esetleg két) bemenete, ahol az RF, pontosabban szólva a KF jelet fogadja. Vagyis tuner fokozat nem is lenne benne.
   Ezzel a műszerrel ellenőrizni lehetne a 455 kHz középfrekvenciájú AM, valamint a 10,7 MHz középfrekvenciájú FM hangoló egységek működését. Már úgy értem, hogy az eredetileg hozzájuk tartozó körítés nélkül, vagyis a helyükről kiszerelve.
   Bár a megépítését már többször is megígértem magamnak, illetve azoknak a valamiknek, melyekből meg lehetne építeni, csak ugye a kivitelezés, az szerintem nem ebben az életemben lesz...

   Pedig már el is képzeltem, amint beszerelek egy hangszórót az előlapon látható résbe. Ha kicsi kereket, akkor simán melléférne egy apró műszer is, ami a KF jel szintjét mutatná. Hogy nézzen is ki valahogy, kapna egy rétegelt lemezből készült borítást. Hát persze...

   A doboz alján látható kitüremkedés (megjegyzem számomra is meglepő módon) nem leszerelhető, hanem az csak azért lett oda, illetve onnan kipréselve, hogy beférjen a dobozba a magnó mechanikája.

   Arra a kérdésre, hogy volt-e értelme összetekergetni a hangszóróvezetékként használt 240 ohmos szalagkábelt, valamint a valaha az antenna felől érkező dugós kábelcsonkot, arra csak a jövő fogja megadni a választ.