Hogy miért egy Hajdú porszívó látható egy amúgy fejhallgatóról szóló cikk nyitóképeként? Ez kérlek azért van, mert ez a látvány indított el azon a kifejezetten rögösnek nevezhető úton, ami végül a fejhallgató bemutatásához vezetett.
   Kezdetben még csak azt nézegettem (a hátamat a cserépkályhán melengetve), hogy ha megcserélném ezt a porszívót a pincében őrizgetett porzsák nélkülivel, akkor - mivel ez kisebb - keletkezne odalent némi hely.
   Hogy mégis minek nekem odalent hely? Hej, ha én azt most mind elmesélném... Amúgy szerintem már csak az előző mondatból is sejted, hogy nem fogom magam visszafogni, vagyis elmesélem.

   Mivel a ma bemutatásra kerülő fejhallgató eredeti fellelési helye valaha itt volt, így elsőként ezt a szekrényt nyitottam ki, majd csodálkoztam rá a tényre, miszerint azóta már rég elkerült innen.

   Hogy valaha itt volt, az azért egészen biztos, mert a jelen cikknek előkészített mappába oda volt készítve ez a kép, ami amúgy akkor készült, mikor az iratokat áthordtam az asztalomról a benti a szekrénybe.

   A szekrénybe a fejhallgató meg úgy került, hogy Apukám hozott egyet a gyárból. Mármint a Tanért vállalat dolgozójaként felszerelt nyelvi laborból mentette meg. Ez persze számszakilag nem pontosan így volt, hanem úgy, hogy többet is hozott, ami engem most azért segít, mert ha nem lesz szerencsém a vadonatúj példány rejtekhelyének felderítésével, akkor olyan egyszerűen nincs, hogy a másik kettő közül legalább az egyiket meg ne találjam. Legalábbis remélem, hogy nem dugtam őket nagyon mélyre.

   Hogy mégis mi ez a kupac? Jórészt a kuka irányába tartó kacatok tömege, valamint egy papírdobozba rejtett porzsák nélküli porszívó. Mint az sejthető, nemcsak azért jöttem le a pincébe, hogy megkeressem a fejhallgatókat, hanem egy szép nagy adag rendezkedés okán is. A papírdoboz a porszívóval szerencsére éppen oda való, ahol a fülest kell felkutatnom.

   Kezdetben csak ekkora volt a kupac, majd mikor annyira felszaporodott, hogy már nem tudtam átlépni, kénytelen voltam kihordani őket a kukába. A szögletes műanyag vödörnek tűnő valami a minap elpusztított Compaq monitor hátulja, míg mellette a sárgaság egy tologatós padlókefélő. Ez utóbbi esetében rezgett a léc, hogy most azonnal szétszedem, csak aztán a rengeteg hátralévő feladat láttán inkább nem éltem a lehetőséggel. Hogy mégis mi az a rengeteg feladat?

   A porszívóval sajnos csak a lomos pince bejáratáig jutottam. Az ajtón mondjuk még csak-csak befértem volna a nem is oly nagy dobozzal, de onnan aztán már nem nagyon jutottam volna tovább. Pontosabban szólva nem volt hova letenni.

   Illetve, ha ezt esetleg mégis megtettem volna (mármint a letevést), akkor végképp kivégeztem volna a pince járhatóságát. Márpedig azt most nagyon nem kéne elkövetnem! Mert ugye ha nem tudok a lomok között mozogni, akkor az épp nagyban keresett fejhallgatókat sem fogom megtalálni.

   No de ezek ketten már azok! Itt aztán menten azon kezdtem el töprengeni, hogy ez meg mégis milyen tematikájú doboz lehet. Már úgy értem azért, mert találtam benne már szétszedett, és még nem szétszedett kacatokat is. Mivel a mai napra kismillió más dolog is be lett tervezve (mármint a fejhallgatók felderítésén túl), ezért hagytam a csudába a "legalább amiket már bemutattam, azokat elteszem" című, mondhatni halva született projektemet.

   Azt a másikat viszont kénytelen voltam lefuttatni, melyben a polcok széléről levert apróságokat pakolgattam fel a földről. Innen például a rongyok estek le, mikor bevittem innen nézve balra hátra a diavetítőt, meg az UHER kazettás riportermagnót, meg a szignálgenerátort. Mivel ezek hárman már nem igazán akartak odaférni a polcra, nem sok híja volt, hogy kihozom helyettük a néprádiót, de aztán mégis inkább a tömörítés mellett döntöttem. Mert ugye ha előszedek egy újabb kincset, akkor azzal kezdenem is kellene valamit.
   Ennek most azért nem lenne értelme, mert már eleve annyi minden van elől, hogy inkább azokból kellene szemecskéznem. Illetve valami nagyot, mondjuk egy orsós magnót kellene kiválasztanom, majd el is pusztítanom, hogy majd oda tudjak a helyére pakolni.

   Gondoltam hátha van a magnós szekrényben valamicske hely, de sajnos nincs. Illetve ez azért nem annyira sajnos, mert ugye szeretek magnókat piszkálni, csak mint azt a meglehetős tömeg mutatja, az utóbbi időben hanyagoltam a témát. Illetve ennek úgy kellene lennie, hogy mire a valós időben ideérek, addigra azért csak eltűnjön már innen néhány magnó, mert ugye a magnós és a rádiós cikkeket utólag szoktam beszurkálni az előre megírt többiek közé.
   Mivel magnókat mostanában nem igazán boncoltam, most épp, konkrétan 2019 végén úgy áll a helyzet, hogy a 2020-as évi cikktömegből még mindig hiányzik négy magnó szétszedése. A rádiókkal mondjuk jobban állok, mert azok a cikkek már 2021-re is mind elkészültek.

   Míg a tölcséres hangszórót már bemutattam, addig a kakukkos órát még nem. Amúgy meglepő, de van bennük közös, mert mindkettőjüket sikerült (ráadásul többször is) felrúgnom.
   Ha nem jött volna közbe egy pince teljes kiürítésének feltétlen igénye, akkor (legalábbis terveim szerint) most épp nagyban az olyan apróságokat számolnám fel, mint mondjuk a folyton leeső kakukkos óra, meg a mindenhonnan kikandikáló, szétszedésre, vagy egyszerűen csak kidobásra, esetleg elrakásra váró kincseim sora.

   Hogy nem lehet tőle kinyitni a magnós szekrényt? Most mond már... Ebben a pincében már annyi mindenhez nem lehet hozzáférni, hogy egy plusz doboz már nem sokat rontott a helyzeten. Amúgy persze de, csak míg nem végzek a fontosabb dolgokkal, addig itt biztosan nem lesz rend. Hogy végül hogyan fogom megoldani, hogy ez a rengeteg kacat mind elférjen, arra olyan sok tervet eszeltem ki, hogy azt akár holnap estig is sorolhatnám!
   Most például épp nagyban azon töprengek, hogy ha szétkapnám végre a Dédi rádióját, majd feltenném a helyére a porszívótól balra látható Compaq PC-t, annak a tetejére pedig valamelyik LCD monitort (mármint kaptam egyet valamelyik kollégámtól, illetve találtam egy másikat újpesten a fűben), a lakásban található porszívót pedig megcserélném ezzel a porzsák nélkülivel (amihez amúgy előbb még illesztenem kell a másik csövét), akkor a fenti porszívó (a formája miatt) jobban beférne a pincei asztal alá, ahová tényleg be is férne, ha eltenném onnan valahova a jelenleg még nagyon is ott terpeszkedő hatalmas gerjesztett hangszórót.
   Mivel gyakorlatilag mindegyik rendcsinálós tervem szétszedések komoly sorozatára épül, így nincs rajta mit csodálkozni, hogy akár évi 150 szétszedés mellett sem haladok.

   Ezzel a képpel nem is tudom, hogy mit akartam mutatni. Az asztalon található kupit (mármint ez itt amúgy egy asztal), vagy tán azt, hogy a már amúgy is durva kupac tetejére hajítottam a csehszlovák fejhallgatókat?

   Ezen kép kapcsán viszont tudom, hogy mit szerettem volna elmondani. Mivel végül úgy döntöttem, hogy az útszóró sós pince kerül kiürítésre, majd idővel az új lakóknak visszaadásra, el kell innen hordanom az összes útszóró sós zsákot.
   Amit a képen látunk (most épp felülről fényképezve) az a gázpalack hordozó. Hogy ennek nincs alja, csak egy puszta keret? Hát mondtam én, hogy nem esett rajta keresztül az a k*rva zsák? Ezt a problémát amúgy azzal sikerült orvosolnom, hogy rádobtam a keretre egy a pincei folyósón heverő könyvet.

   Kezdetben úgy volt, hogy csak egy, esetleg két, de a felénél semmiképp sem több zsákot hozok át, de aztán - mivel a banyatank húzogatása nem terhelte meg a derekamat - áthoztam az összest.
   Mikor épp kezdtem volna magamra nagyon büszke lenni, egyszer csak rájöttem, hogy olyan egyszerűen nincs, hogy ezek a zsákok ne legyenek útban a Simson innen történő kitolásakor.

   Ezek a minap iderámolt dolgok meg pláne útban lesznek! Amennyiben mégsem, az maga lesz a csoda! Ezeket persze nem akkora kunszt eltenni innen, csak most valahogy fájt, hogy nem gondolkodtam előre, pedig emlékezhettem volna rá, hogy a motor ebből a pincéből csak igen szorulósan fér ki.

   Végül még az útszóró sós pincében felhalmozott deszkák zömét is elhordtam, így már csak a szekrény van hátra, meg ami bele van pakolva. Na jó, akad még néhány kacat a földre téve is, de az azért már nem olyan sok.

   Illetve van itt még két adag só, meg ha jól látom, akkor egy zsáknyi homok is amit ha esik még idén télen a hó, simán ki fogok szórni a járdára, hogy ne kelljen átvinnem. Illetve ezek innen csak akkor kerülhetnek át a másik pincébe, ha előbb kihoztam onnan a Simsont, majd megépítettem az útszóró sónak a szekrényt.

   Legközelebb ugyanis a motor kiszabadítása lesz a feladat, amiből ezen a képen épp csak a kormány csücske, meg a tankon látható Simson felirat látszik. Mikor majd ezzel is megvagyok, akkor felfújom a motor már ki tudja mióta leeresztett kerekeit a kompresszorral, hogy mikor nekiállok a cserének, akkor már csak gurítani kelljen. Hogy hova akarom átgurítani, és mivel akarom megcserélni?

   Nos ide kerülne a motor, közvetlenül a bicikli mögé, ahol most még kismillió bútorlap található. Na ez aztán egy nagyon kiadós helycserés támadás lesz, amit valószínűleg a következő szétszedtem cikkbe fogok csak úgy mellesleg belefűzni. Bár a képen látható, hogy a két fejhallgató a tűzifás szatyor tetején hever, másnap reggel odafent a lakásban mégsem találtam őket.

   A VFD kijelzős órás rádió és a fejhallgatók azért kerültek egymás mellé, mert mindketten koszosak. Amennyiben a rádió nem szólal meg, akkor az elmosogatva sem lesz, ami amúgy a fejhallgatókra is igaz.

   Mivel a fejhallgatók voltak a koszosabbak, így azok taszítottak jobban, azért került eléjük az órás rádió. (mármint szétszedésileg) Valamint azért is, mert ugye a fejhallgatóhoz meg kellett keresni a pincében a vadonatúj társukat. Ez mondjuk nem volt feltétlenül szükséges, de gondoltam lemegyek és újra körbenézek, amit amúgy meg is tettem.
   Elsőre csak bámultam bután az összes hangszórós fiókba, mert semerre sem találtam a füles zacsiját. Ez a bután bámulás nekem valami olyan magas szinten megy, hogy mind a mai napig képes vagyok vele még magamat is meglepni!

   A minap például ráment vagy egy egész percem, mire végül rájöttem, hogy hová lett a fejtámasznak használt nyúl orra és szeme. Míg az elefántnak a szemébe csúszott a sapka, addig a nyúl egyszerűen csak fordítva lett odatéve.

   Míg a nyúl - mint megfigyelő - a bal felső sarokba került, addig a fejhallgatók az eltehető munkalappal együtt közvetlenül elém az asztalra. A balra látható fekete négyzet az új állapotú fejhallgató zacsija, amin így már (mármint úgy, hogy én az előbb a pincében nem egy fekete zsákot kerestem) nincs mit csodálkozni, hogy nem találtam.

   A fejhallgatók állagának láttán mindjárt felmerült bennem az a nyilvánvaló kérdés, miszerint ezeket meg mégis minek takarítsam meg? Már úgy értem, hogy van ezeknél sokkalta jobb fülesem, pláne nem is egy! Mire fel azonnal úgy döntöttem, hogy ha találok bármi okot (pláne többet is), ami a koszon kívül a fejhallgatók kipofozása ellen szól, akkor rövid úton a szemetesben fogják végezni.

   Mivel nem voltam benne egészen biztos, hogy ma fogom őket szétszedni, ezért nyitásképp csak annyit vállaltam be, hogy kettéválasztottam őket, gondolván legalább annyit eldöntök, hogy melyikük a koszosabb. Végül azt kellett megállapítsam, hogy egyik koszosabb mint a másik!

   Ez a dugó azért néz ki ilyen furán, mert ez nem a szokásos jack dugó, hanem egy a távközlésben alkalmazott változata, amit természetesen nem Hi-Fi cuccokhoz, hanem telefonközpontokhoz használtak.

   Ezzel a képpel egyrészt azt mutatom meg, hogy a fülpárna nem engedi, hogy levegyem, másrészt pedig azt, hogy mekkora a színkülönbség a szabadon és az elzártan 40 évet eltöltött részek között.
   Ez utóbbi persze csak azért ennyire látványos, mert ez a fejhallgató alapvetően világos színű alkatrészekből áll. Vagyis a 40 éves fekete is éppen ilyen koszos, csak azon ugye kevésbé látszik.

   Végül ennél a pontnál döntöttem úgy, hogy nem mosom ki, és a szétszedésük után már nem is szerelem őket össze. No nem a koszosságuk miatt nem, és még csak nem is a meghullámosodott szélű fülpárna miatt, hanem azért, mert a 40 év alatt elérett a párnában a szivacs. Az meg ugye nem cserélhető, merthogy rá van olvasztva a műanyag.

   A hangszórók membránja mind a mai napig ép, roggyanásnak nincs rajtuk semmi nyoma. Hogy ezt miért említettem meg? Nos ellenpontként a magyar gyártmányú zsebrádiók hangszóróinak membránjára, ami kifejezetten gyenge papírból készült.

   Mivel ez a hangszóró nagyimpedanciás, konkrétan 75 ohmos, ezért akár egy az egyben illeszthető egy úgynevezett A-osztályú tranzisztoros végfokozathoz, vagy egy műveleti erősítőhöz.

   Ilyen mikrofonból biztosan láttam apukám dobozaiban. Ha nem is a legutóbbi átnézésükkor, illetve elpakolásukkor, de régebben biztosan volt belőlük egy páros, amivel - mivel egyformák voltak - mikrofonos sztereó felvételeket készítettem, csak úgy egyszerűen játszásiból. Ha már nincsenek meg (mármint itthon), akkor a telki szerszámos bungiban rohadtak el, mint annyi más apróság, amiket Apukám ki tudja miért kivitt a telekre.

   Ez a két jack dugó annyira ratyi, a szerelésük pedig pláne az, hogy ezekre aztán tényleg nem tudok mit mondani. Hogy mibe dughattam be őket valaha, arról mára semmiféle emlékem sem maradt. Mármint azért nem, mert a CB rádiómon kívül más egyéb mikrofonos alkalmazás nem dereng. Mindeközben ez a füles (mármint a hangja) annyira nem Hi-Fi, hogy ezen részemről biztosan nem hallgattam zenét. Emlékeim szerint az öcsém viszont igen, mégpedig az azóta már ki tudja hova lett BRG M20-as magnójába dugva.

   Amin annak tükrében nincs mit csodálkozni, hogy eredetileg ragasztva van, vagyis nem oldható kötéssel lett rögzítve. Ezt a megoldást persze meg lehet szólni, de egy relatív olcsó, de amúgy tartós termék esetében mondhatni jó ez így. Már persze csak addig, míg egy kábelszakadás vagy bármi más okból csere miatt szét nem kell szedni.

   Hogy le tudjam róla lökni a kupakot, rendesen beleromboltam a műanyagba. (lásd alul) Ennek persze nem kellett volna feltétlenül így történnie, csak ugye mégis mit óvatoskodjak egy olyan valamivel, ami hamarost a kukában fogja végezni.

   Előbb persze majd még meg kell száradniuk, mely tevékenységükkel legalább megakadályoznak benne, hogy addig is odategyek valami mást a munkalapra. Most kellene annak jönnie, hogy újra nekiugrok a polcok széleinek, és nemcsak idefent, de odalent a pincében is, mert ugye ott is eluralkodott a káosz.

   Bár nem hinném, hogy kételkednél az előző kijelentésemben, de tessék. Így néz ki jelenleg a pincei asztalom, ami arra lenne jó, hogy valami nagyot, nehezet, vagy épp koszosat szedjek szét rajta. Ehhez képest meg ugye jó ha néhány apró foltban kilátszik a ráhalmozott kacatok alól, pedig a minap már elvettem innen a néhai betárcsázó szervert.
   Amennyiben a Samsung lézernyomtatót is elveszem, meg persze a Kontrax írógépet is, a jobbra fent látható spektrumanalizátoros mélyládáról már nem is beszélve, már csak ezzel a hárommal is szép nagy helyet lehetne felszabadítani. Míg a nyomtató (már persze ha nem működik) a kukába kerül, addig... Na jó, tulajdonképpen a ha nem működnek, akkor az említett két társuk is.
   Szóval csinálnom mindig van mit. Amennyiben esetleg úgy gondolnám, hogy tulajdonképpen mindössze néhány szétszedéssel már kint is lennék a vízből, na olyankor elég csak egy kicsit alaposabban körbenéznem hozzá, hogy lelkileg azonnal összeomoljak. Mert ugye most is mi hever a bal felső sarokban? Egy úgynevezett hajólámpa, amibe ha beszerelnék egy kapcsolót, meg persze kapna néhány méter kábelt is, akkor már szerelhetném is fel az újonnan kinevezett útszóró sós pincébe, melynek bevilágíthatná a hátulját.