Alumínium szobalétra
(kisjavítás)

Most nem azt akarom mutatni, hogy már hetek óta ücsörög az előszobában
a BRG MK-42-es magnó, arra várva, hogy levigyem végre a pincébe a társaihoz,
hanem azt, hogy oda van rá készítve az ablaktisztításhoz szükséges szerszám. Csak a
létra, amiről majd felmászok a lépcsőház magasan található ablakaihoz, az jelenleg
még életveszélyes állapotban van. De tényleg! Mondjuk az igaz, hogy már vagy
tíz éve hiányzik róla egy alkatrész, de attól egyszer még csak meg kell csinálni!
Most lesz az az "egyszer", mert ha most sem pofozom ki, akkor örökre úgy marad!
Ezen gondolatmenet mentén sikerült - megjegyzem éveken keresztül - halogatnom
a lépcsőházi ablakok pucolását. Míg ezt a létrás dumát ki nem találtam, előtte
leginkább arra fogtam a halogatást, hogy nem találom az ablaktisztító izét.

A minap, mikor a fogast szereltem fel a kábeleknek, akkor még itt volt a létra.
Amúgy itt van az most is, csak mikor idehordtam a kábeleket a kisszekrényből,
akkor eltettem a fordulóból, ugyanis óvatlanul sikerült felrúgnom. Néhányszor...

Az kell legyen az első számú lépés, hogy végre lefúrom innen
ezt a bőrömet már többször is leamortizáló maradványt.

Mondjuk jobban is levághattam volna a maradványokat, mikor letörtem innen
az eredetileg amúgy nagyszerű ötletnek látszó szerszámtartó tálcát, amitől
vagy kivenni nem lehetett a létrát a kocsiból, vagy visszatolni a helyére.

Tíz év alatt hányszor, de hányszor gondoltam erre a lefúrásra...
És most tessék! Ripsz-ropsz el is készültem vele.

Elmondjam honnan van? Elmondom. Nem tudom. Még szinte új volt nálam, mikor
egy leltárnál kiderült, hogy nincs is a nevemen, vagyis a sajátom. A raktáros azt
mondta, hogy sosem volt nálunk ilyen rendszeresítve. A mérete okán ez egy
irodai létra lehet, ami ki tudja hogy kerülhetett a kocsimba. Elképzelhető,
hogy az irodámból, de nem dereng róla semmi. Az viszont már nagyon is
dereng, hogy rengetegszer elátkoztam! Volt rajta két darab mechanikai
elem, melyeknek kettős funkciójuk volt. Egyrészt a létra kinyitásakor ők
tolták el egymástól a létra két szárát, másrészt nem engedték őket egymástól
a kelleténél jobban eltávolodni. Vagyis automatizálták a kinyitást és a becsukást,
illetve biztonsági szerepük is volt. Azért csak volt, mert ennek a két alkatrésznek
már nyoma sincs a létrán. Annyira berágtam rájuk, hogy egyszerűen levágtam,
illetve letépkedtem őket a helyükről. Valószínűleg az lehetett a hiba oka,
hogy az eredeti tervekben az szerepelt, hogy függőlegesen tárolják
a létrát. Persze csak attól, hogy elfekteti az ember, attól még
valószínűleg nem lett volna semmi baja, csakhogy én a kocsiban
tároltam. Szerintem egyszerűen elgörbültek az alkatrészei az állandó
rázódástól, aminek idővel az lett a következménye, hogy mikor felvittem
az ügyfélhez, majd ki akartam nyitni, akkor azt nem igazán engedte. Én persze
feszegettem, mely erőhatásnak, mint ahogy eddig még szinte minden általam
lerombolt alany, úgy ez a kislétra is engedett. Csakhogy néhány perccel
később, mikor dolgom végeztével össze szerettem volna csukni,
akkor meg annak a tervemnek állt ellen ez a rohadék.
Mondhatni bimbózó munkakapcsolatunk
rossz csillagzat alatt született.

Szerencsére attól, hogy levágtam róla azt a két bizbaszt, attól még használható
maradt, csak egy kissé veszélyessé vált. Na most míg rajta állok ezen
a legfelső lapon, addig biztosan nem lesz baj. Már ha csak le
nem esek róla, amiről ugye általában nem a létra tehet.

A legfelső fok ráfekszik az alatta áthaladó csőre.

Pont mint fent, csak alulról nézve.

Ez a zsanér, bár nem nevezném bizalomgerjesztőnek, de attól még masszív.
Vagy legalábbis egészen addig az, míg rendeltetésszerűen van használva.

Na most ez az a rendellenes üzemállapot, ami a kirombolt alkatrészek okán előállhat.
Tegyük fel, hogy így áll a létra, amit valami érthetetlen okból kifolyólag nem veszek
észre, és elindulok rajta felfelé. Ugyan össze nem csuklik, de olyan irányú feszítő
terhelést kapnak a zsanérok, aminek akár törés is lehet a következménye. Akár
még az is előállhat, hogy mikor odaérek a lefelé lógó legfelső fokhoz, mivel
nem áll stabilan, megbillen rajta a lábam. Persze felmerül a kérdés, hogy
mégis hogy a csudába nem lehet egy ilyen látványosan nem a szokásos
pozícióját elfoglaló, konkrétan lógó létrafokot nem észrevenni, mikor
minden egyes balesetvédelmi oktatáson el lett mondva, valósággal belénk
lett sulykolva, hogy a létra, az bizony veszélyes üzem! Nos ez úgy van, hogy
mikor az ember először csinál valamit, akkor mindig fél tőle egy kicsit, vagy ha
azt azért nem is, de biztosan odafigyel. Ezredszerre viszont már rutinná válik
a dolog, és az ember teljesen természetesnek tekinti, hogy a kinyitott létra
legfelső foka vízszintesen áll. Aztán mikor mégsem, megtörténik a baj.

Eredetileg nem lehetett hátracsukni a létra legfelső fokát. Ez persze
- azon kívül, hogy beleakad mindenbe - nem igazán probléma.

Sajnos nem férek hozzá a csőhöz, hogy rá tudjak húzni
valamit, merthogy bele lett szegecselve a létra lábába.

A piros nyilakkal jelzett pontokat kell valami mechanikai elemmel összekötnöm.
A bal oldali forgáspont adott, ott volt eredetileg a létráról leszaggatott elem,
míg a jobb oldali vége a pirossal bekeretezett részen fordult. A hiányzó
rész egy alumínium lemez volt, az egyik végén egy apró, a másikon
egy hatalmas lyukkal. Pillanatok alatt le tudnám gyártani egy csík
alumínium lemezből, csakhogy nem tudnám ráhúzni a kép jobb
szélén látható csőre, merthogy annak el lett peremezve a vége.

Vajon rá lehet ezt az izét pattintani a csőre?

Ez annyira passzos, hogy alig bírtam innen lefeszegetni!

Mint ahogy az előző képen látható, úgy a bal oldali biciklipumpa tartóbilincs,
és a jobbra elterülő Tesla B4 magnóból kioperált kivezérlésjelző műszert
tartó mechanikai elem is teljesen alkalmatlannak bizonyult a feladatra.

Ez viszont telitalálat! Mondjuk ez a kulcs a sarokcsiszolóhoz tartozik, de
mivel az leégett, ezért szívfájdalom nélkül felhasználhatom másra.

Bár első ránézésre rövidnek látszik...

...azonban a megfelelő szögből megtekintve már épp méretes.

Az elkészítendő összeköttetés fele már meg is van.
Bár minden projectem ennyire flottul menne...

Akár még ezeket a kilógó pöcköket is be tudnám építeni a konstrukcióba.

De végül mégis másként döntöttem.

Jobb lesz az úgy, hogy csavarok fogják tartani, mintha nekiálltam
volna menetet vágni az immáron kifeszegetett szegecsekre.

Ahhoz, hogy ennek a valaminek a jobb oldali vége kötődjön egy csőhöz,
ahhoz egy íves lemezdarabra van szükség, két lyukkal a végein.
Nosza! Túrjuk csak fel az összes dobozom, hátha akad
a keresett valamiből készen, mint ahogy a flexhez
való kulcs is ott ült a polcon, feladatra várva.

Ez itt a "nagyvas" feliratú fiók, mely meghatározás egyáltalán nem akadályozott
meg abban, hogy mindenféle alumínium és réztárgyakat is ebbe dobáljak be.

Erre a fiókra az van írva, hogy kerek. Ezek a fiókok valaha mind a szobámban
laktak, csak aztán mikor már nem fértem tőlük, illetve építettem számukra
két óriási szekrényt, meg kipofoztam ezt a pincét, akkor lekerültek ide.

Ez itt egy Vörös Szikra magnó szalagtovábbító tengelye, ami semmilyen módon sem
kapcsolódik a mai napon véghezviendő feladathoz. Persze felmerülhet a kérdés,
mégpedig jogosan, hogy minek tartogatom ezt a rengeteg kacatot, ha egyszer
nem csinálok belőlük semmit. Reményeim szerint ez az állapot belátható
időn belül meg fog változni, és a szétszedtem project várható kifutásával
párhuzamosan beindul a barkácsolok végre dolgokat project. Ennek amúgy
már vannak is jelei. Ha nem is sok, de azért néhány dolog már elkészült. Például
már nem csúszik szét folyton a budiban tárolt falétra két szára, mert szabtam rá
fából egy bilincset. Vissza tettem a WC tartályra a tetejét. Megigazítottam egy
kissé a virágállványt. Hajtogattam néhány hiányzó dobozt a hátam mögé.
Bepolcoztam a spájzot. Kipofoztam az asztali lámpám, meg
ki tudja még mit el nem követtem...

Ahogy a fiókokban turkálok (ez amúgy az apróvas feliratú), szinte minden egyes
darabka valamiről eszembe jut egy történet. Ugyan el nem mesélem őket, de
ha csak annyi történik is, hogy belegondolok, már az is komolyan lelassít.

Itt se találtam semmit, ami nem is csoda, hiszen ez itt nem rend, hanem csak össze
vannak öntve a heverőm ágyneműtartójából lehordott nagyobb darab, vagy épp
besorolhatatlan státuszú dolgok. Szóval ezeket még rendre szét kell válogatni.
Számukra fog készülni az a néhány doboz, amit az egyszerűség jegyében
laminált padlóból kívánok elkövetni. Majd ha válogatok, akkor
természetesen fényképezni is fogok, és majd írok a képekhez
egy minden bizbasz történetét elmesélő felsorolós szétszedtemet.

Miután mindent áttúrtam, majd kikapcsoltam az agyam időt rabló nosztalgia
funkcióját, és még ez a darab lemez sem nyerte el a tetszésemet,
megpróbálkoztam a jelen pillanatban elvégzendő
feladatra történő koncentrálással.

Mint az a facsavaros fiókom előrángatásából sejthető, kevéske sikerrel.
Amúgy ezeknek a megtekintése sem volt véletlen, hiszen
kelleni fognak a csavarok a dobozokhoz.

Végül is úgy döntöttem, hogy kiszabom az ívet a felül látható alumínium csíkból.

Azt a kefét azért tartom, hogy legyen mivel lesöpörnöm a munkapadról, vagy
az éppen megmunkált anyagról a forgácsokat. Mióta felszereltem az ajtóra
az új zárat, azóta nincs a helyén a kefe, mert épp rálógott a zárnyelvre.
Gondoltam ha már úgyis itt vagyok, legyen meg egy füst alatt ez is!

A tipli félbe lesz vágva, és csak mint egy peremes
csődarab lesz bevetve a csavar alá távtartónak.

Na most nem csak, hogy újra ott lóg a helyén, de még jobb is mint volt, mert az
eddigi spárgás fellógatástól eltérően, most már könnyű elvenni és visszatenni.

Nyitásképp a motoros fűrésszel estem neki az alumíniumnak, de annyira puhának
bizonyult az anyag, hogy a feladat nagyját végül a keretes fűrésszel intéztem el.

Az apraját meg ezzel a lombfűrésszel.

Már csak le kell vágni a majdnem kész munkadarabot a lemezcsík széléből.

Mindjárt megvagyok! Bíztatja magát a szerző, aztán csak azért is elmegy
a pince mélyére, mindenféle fiókokba meg dobozokba turkálni.

Ugyan meg lehetne csinálni akár állíthatóra is, de jobb
lesz az úgy, ha pontosan eltalálom a lyukak helyét.

Fogtam egy négyes anyát, kifúrtam belőle a menetet, majd belesajtoltam a satuval
a lyukba. Ha ezen keresztül fogatom oda ezt a valamit a létra legfelső fokához
egy ötös csavarral, akkor elforgatható marad. Mondjuk kellene találnom
a feladathoz egy önzárós ötös anyát. Mivel semmilyen méretűt sem
találtam a dobozaimban, a végén már úgy voltam vele, hogy
bármilyen koszlott is jó lesz, csak találjak már egyet.

Mint az ezen a képen látható, a kívánságom végül teljesült.

Ezt a fogót a társaival együtt a Lidl-ben vettem, csak mert olcsó volt.
Amúgy kifejezetten lemezhajlításra lett kitalálva, minek okán jó
alaposan meg is nyomorgattam vele a felső létrafok szélét,
hogy ne akadjon fel a létra szárában az új csavar feje.

Hogy pontosan hová kell fúrnom a lyukakat, azt úgy döntöttem el,
hogy hozzáfogtam a másik lemezt, majd összejelöltem őket.

Ez a műszaki részlet eredetileg belül, vagyis a legfelső létrafok alatt volt, de így
kívülre téve is tökéletes! Gondoltam készítek egy videót a létra immáron
helyes működéséről. Ez annyira így van, mármint az, hogy előre
gondoltam rá, hogy mindkét fényképezőgépet lehoztam,
mert a Konica Z10-nek nincs hang a videója alatt.

Állvány meg azóta van a pincében a polcon, mióta
néhányszor fel kellett érte mennem a lakásba.

Azért nem ezzel a géppel fotóztam, mert féltem az optikáját a portól. A Konica
azért jobb a pincei felvételekhez, mert annak a dobozán belül mozognak
a lencséi, így tönkretenni sem lehet egy véletlen odakoccantással.

Ugyan egy kissé sprődebbül mint újkorában, de azért tökéletesen működik.
Ennek persze csak addig tudtam örülni, míg rá nem ébredtem, hogy
mehetek ablakot pucolni, vagy kereshetek egy újabb kifogást...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.