Vibrátor

Már csak a ma bemutatásra kerülő vibrátor, illetve a munkakedvem
szinte teljes hiánya áll a CB24-es telefon felboncolásának útjában.

Amúgy a pincéből került elő, az index relével és az elektromágneses ajtózárral
együtt, mikor nem is ezekért, hanem egy kilométeróráért túrtam fel a pincét.

Bár meg mertem volna rá esküdni, hogy gyermekkorom rendszeres turkálásainak
eredményeképp, mondhatni teljesen tisztában vagyok Apukám dobozainak
tartalmával, de ettől még vannak csodák. Az egyik ilyen csoda ez az
általam még sosem látott vibrátor. Na jó, akkor mondom inkább
úgy, hogy nem jegyeztem meg a látványát, vagy még sosem
húztam ketté. Már úgy értem, hogy az a doboz amiből
kiszedtem, az néhány éve általam lett teleszórva.

Ez itt egy csőláb, melynek körmei egy úgynevezett kosár foglalatba illenek.

Ami konkrétan így néz ki. Ez a kép utólag lett beszúrva, mert fel kellett túrnom
a foglalatért a pincét. Mikor már vagy a tizedik dobozba néztem bele, gondolván
talán majd abban lesz, na addigra kiderült, hogy van egy "csőfoglalatok" feliratú
dobozom is. Komolyan mondom, hogy az utóbbi időben úgy hullanak
ki a fejemből a dolgok, hogy csak nézek!

Ez nem egy vékonyka lemezből préselt valami, ez ugyanis több mint 1 milliméter
vastag alumíniumból van. A falvastagságnak kettős árnyékolási szerepe van.
Egyrészt a rádiófrekvenciás zavarokat árnyékolja, másrészt a rezgést is.
Mert ugye egy vibrátor - már csak a neve miatt is - igencsak rezeg.

A tartály alján valami olyasmi van, ami a 10 centis üreg mélyére nézve leginkább
gépzsírnak tűnik. Na most ha ez valóban zsír, és a tulajdonképpeni vibrátor
vége is össze van vele kenve, akkor nagyon csúnyákat fogok mondani.

Mivel zsírnak zsír, azonban megkövesedett (?), minek okán már nem koszol,
vagy legalábbis annyira vadul nem, így csak kicsit mondtam csúnyákat.

Annyit tudok róla elmondani, hogy igencsak különös módon volt összeszerelve.
Hogy eredetileg mi tarthatta össze, arra mondjuk nem jöttem rá. Szóval kupak,
abban zsír, a vibrátorra egy menetnyi vastag filc, drótlábak, majd a foglalat.

Bár a csőfejben mindnek megvan a helye, azonban
a vibrátornak már csak négy lába volt bekötve.

Az egyik láb még ebből a négyből is kiszakadva lógott. Ráadásul ez a vibrátort
működtető elektromágnes tekercsének egyik lába. Szóval ez így biztosan nem
működött. Apukám - mint ahogy én is - minden beteges vackot begyűjtött.

   A vibrátor tulajdonképpen egy olyan zümmer, ami a saját elektromágnesének kapcsolgatásán túl, plusz érintkezőkkel is rendelkezik. Elmondjam, hogy mire való? Na jó...
   Valamikor rég, még az elektroncsövek korában, hálózati feszültség hiányában, mondhatni nem volt egyszerű az élet. Az elektroncsövek fűtése még csak-csak megoldható volt valahogy, hiszen az mindössze egy, vagy csak néhány cellányi telepet vagy akkumulátort igényelt, csakhogy az anódfeszültség már rengeteget.
   A hagyományos elem másfél voltos, az ólom alapú akku pedig kettő, miközben egy elektroncsöves kapcsolás normális működtetéséhez valahol 60-tól akár több száz voltig terjedő anódfeszültségre van szükség. Vagyis ahhoz, hogy a tanyán, vagy egy kastélyban működjön a rádió, ahhoz iszonyú mennyiségű akku (vagy elem) cellája volt szükséges.
   De említhetném akár az autórádiók esetét is, ahol szintén nehézkes volt az anódfeszültség előállítása. Mert ugye hiába erős az akkumulátor, ha egyszer az egyenfeszültséget nem lehet transzformálni.
   Ez persze manapság már nem gond, hiszen egyrészt kivesztek a csövek, másrészt a tranzisztorok korában már rendelkezésünkre áll egy jó hatásfokú, kisfeszültségű és nagy áramú kapcsolóeszköz. Persze a tranzisztorok megjelenése előtt is volt ilyen eszköz, mégpedig a relé.
   A relének ugyan lassú a kapcsolási sebessége, de mivel a másodpercenkénti ötvenet eléri, így épp megfelel egy hálózati trafó elé szaggatónak, illetve polaritás váltónak. Amennyiben egy egyenfeszültségű áramforrás kapcsait felcserélgetjük (ezt csinálja a vibrátor), akkor abból váltóáram lesz, ami már transzformálható.

Balra a két kapcsoló, míg középen a vibrátor tekercsének áramát szaggató kontaktust
látjuk. Utóbbi jelen beállítás szerint hibás, hiszen alapesetben (vagyis feszültség
nélkül) össze kellene érniük az érintkezőknek. Amit jobbra látunk, az pedig
maga a kor szokása szerint leukoplaszttal rögzített tekercs. Ami a tekercs
és az őt ki-be kapcsolgató kontaktus között van, az egy vasdarab. Ennek
szerepe kettős. Egyrészt ezt vonzza az elektromágnes, másrészt a tömegénél
fogva, az őt tartó laprugó erejével karöltve, rezonáns rendszert alkot. A rugóerő
és a vas tömege határozza meg a vibrátor rezonancia, tehát működési frekvenciáját.
Ami még említésre méltó, az a vibrátor által keltett hang csillapítására bevetett
filc, melynek szőreit a kontaktusok közelében látva, azt kell rá mondjam,
hogy az anyagválasztás nem volt szerencsés. Az persze lehet, hogy
a filcgyűrű nem gyári, bár akkor végképp nem értem, hogy
mégis mi tarthatta össze eredetileg ezt a konstrukciót.

Vagy ez a másik kettő. Ezek alapesetben nyitottak, hiszen ha épp nem jár a vibrátor,
vagy bedöglik, akkor sem kapcsolhatja rá az akkut fixen a trafóra, mert az az
egyenáram hatására (a tekercselő huzal ellenállásán folyó áramtól) leég.

Ezt itt majd mindjárt megigazítom, mert ugye nyitott érintkezővel
egészen biztosan nem fog elindulni. Már úgy értem, hogy ezen
a kontaktuson keresztül kap feszültséget az elektromágnes.

Bár ez csak a cikk megírása után történt, de attól még mikor megtaláltam a vibrátor bekötésének rajzát, nem felejtettem el a könyvből kifényképezni. Hogy melyik könyvből van a rajz (forrásmegjelölés), azt viszont elfelejtettem. Ez amúgy egy meglehetősen bonyolult változat, cserébe már a ki és a bemeneten szükséges szűrést is tartalmazza.

Hiába vigyáztam, hogy lehetőleg ne tegyem a papírra a zsíros
végével, csak sikerült kivégeznie egy A3-as lapot.

Szó nincs róla, hogy a vibrátor rezgőnyelve a videón látott ütemben, vagyis lassan
mozogna. Ezt a jelenséget (lassulás) csak a vibrátor rezgési, valamint a kamera
képfrissítési frekvenciája közötti különbség okozza. Mondjuk így jött ki jól,
mert így legalább lassítva lehet látni, hogy mit csinál pontosan.
Hol ezt, hol meg azt a kontaktust zárja össze.

Az "A" változat szerint kapott volna új vezetékeket, valamint beledugtam volna a
már korábban mutatott foglalatba, amit rádrótoztam volna egy hálózati trafóra
(amiből van bőven), s így láthattuk volna amint a bemeneti 1,5 volt (ennyiről
járattam az előbb a vibrátort) ellenére a trafó kimenetén (a feltranszformálás
hatására) jóval nagyobb feszültség mérhető. Azt akár mondanom sem kell, hogy
az "A" helyett végül a "B" változat jött be. Vagyis csak elmondtam az "A" verziót.

Majd nekiálltam azon elmélkedni, hogy vajon mire tudnék használni egy vibrátort.
Mondjuk csinálhatnék vele egy olyan rádiót, ami csöves, egy szem telepes csővel
(vagy többel), de hálózati tápegység helyett mindössze egyetlen góliát elemről
üzemel. Ez a terv nem kivitelezhetetlen, hanem inkább csak valószínűtlen.
No nem azért, mintha nem lennének rádió építős terveim, vagy épp
néhány még valószínűleg működőképes telepes csövem
a pincei fiókban, hanem csak ugye az idő és a
munkakedv. Na jó, leginkább a
munkakedv hiányzik.

Itt, vagyis a csőláb végén sincs semmi, ami összetarthatta volna a szerkezetet.

Ha mára már természetesen csak dísznek is, de még ül a polcon a régi
fényképezőm mellett egy zörgő tartalmú AZ4-es egyenirányító.

Vagy persze az is lehet, hogy EZ4, mert ugye felirat az nincs rajta semmi. Ez amúgy
nem a családi csőkészletünkből származik, hanem ezt biciklizés közben találtam.
Eldobva hevert a fűben, ami egy elektroncső esetében manapság már ritkaság.

Bár a vezetékeit lusta voltam visszakötni, de attól még
úgy döntöttem, hogy összerakom. Ha másért nem is,
akkor azért, mert egyben kevesebb helyet foglal.

Ahogy így összeraktam, már szedtem is szét! Mert ugye hátha azon
a két, amúgy menetes lyukon keresztül lehet vele csinálni
valamit, hogy egyben maradjon. De persze nem...

Ez már megint olyan bonyolult... No nem arról van szó, hogy nehéz lenne visszavinni
a pincébe a vibrátort, meg a Wartburg műszert, valamint a sípoló dobozt, hanem
arról, hogy a fehér cetlin megadott paraméterű virágládába egy növénytámaszt
kell készítenem. Helyesbítek. Minden ládába kell valami olyan, ami megtartja
a paprikákat és a paradicsomokat. Na most a megoldást már kidolgoztam, szóval
mára már "csak" (ezt a szót de utálom) a kivitelezés maradt. No de erről majd
legközelebb, vagy egy még annál is későbbi alkalommal mondok mesét...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.