Ez a mai nap úgy kezdődött, hogy a már ki tudja mióta fennálló kupi látványa egyszer csak megütötte bennem, akarom mondani a sálaknak és a sapkáknak készített előszobai polcon azt a mértéket, hogy végre nekiálljak közük rendet vágni. Illetve ez nem pontosan így volt, hanem inkább úgy, hogy mikor oda szerettem volna próbálni a polcra a készülő szatyortartót, akkor túl sok minden hullott le.
   Ez persze még nem lett volna akkora baj, az azonban már igenis az volt, hogy újra és újra lehullottak. Ez annyira így volt, hogy még napok múlva is előfordult, hogy egy-egy rosszul visszahelyezett valami öngyilkos módon - valamint a frászt hozva rám - a mélybe vetette magát.

   Amúgy belőle is szoktak kihullani dolgok, csak mondjuk a sapka sluttyanásával ellentétben nem hallom, hiszen a szőnyegre huppanó sárga szivacsdarab semmiféle hangot sem ad. Mondjuk mikor összeporszívózom, az már zajos. Én meg pláne az vagyok, mikor szidni szoktam! Egyrészt a hangos porszívót, másrészt a fülesből hulló szemetet, harmadsorban pedig magamat. Mert ugye minek fogadtam be a fülest, ha aztán úgy állok hozzá, hogy már évek óta képtelen vagyok rendezni a sorsát...

   Mindezt úgy, hogy a pincében hever egy sárga és egy Grundig füles is. Amúgy ezek sincsenek az előszobában lógónál különb állapotban. Már csak azért sem, mert most épp azért csillognak, mert a rajtuk megtelepedett penész okán lefújtam őket ecettel. Ezek ketten konkrétan annyira cefetül néztek ki, hogy szabad kézzel már hozzájuk sem mertem érni!

   Ez a kép úgy került ide, hogy mikor ennek a fejhallgatós cikknek már ki tudja hányadszorra nekiálltam, egyszer csak azt mondtam magamnak, hogy hiába minden erőfeszítésem, ha egyszer még mindig ott tartok, hogy bármikor bárhonnan elő tudok varázsolni tíz befejezetlen tételt. Hogy ez legalább az előszobában ne legyen így, már készül is a szatyortartó, illetve behoztam végre a fogasról a fülest.

   Mármint ezt. Egy kiváló barátom épp ki akarta dobni, mikor egyrészt a tőlem megszokott szívjóságból, másrészt pedig aljas indokból befogadtam, mondván egy szétszedést ez is biztosan megér. Illetve amennyiben kipofozható, akkor akár újra használható állapotba kerülhet, bár ennél azért most egy sokkalta jobb fülesem van.

   Mivel a 6,3-as jack a Grundig füles dominó tuchel dugójával ellentétben illik az erősítőm fejhallgató kimenetébe, gondoltam kipróbálom. Bár mindkét oldala szólt, azonban a hangminőségéről semmit sem tudok mesélni, mert a fülest a jelenlegi állaga miatt nem mertem feltenni a fejemre.

   No nem azért, mert ilyen sárga nikotinfoltos, hanem azért, mert először ez is a pincében hevert, ahol - épp mint ahogy a másik két társa - ez is bepenészedett, majd a felhozása előtt le lett fújva ecettel. Hogy ez még valamikor 2010-ben történt, azt úgy sikerült kiderítenem, hogy Szakács Levente kedves olvasó küldött nekem ehhez a füleshez egy általa újrarajzolt BEAG logót, s annak a levélnek 2010 januári dátuma volt. Mindeközben a BEAG logó megnyitásához valami olyan szoftver kell, ami képes olvasni a .dwg kiterjesztésű fájlokat.

   Az interneten fellelhető képek szerint a fejpánt eredetileg nagyon nem így nézett ki, mert ez a mára már mondhatni cefetül mutató anyag valaha műbőr volt, csak lemállót róla a fedőréteg. Ezen amúgy nincs mit megszólni, hogy ócska anyag így meg úgy, mert a SONY XB-700-as fülesemről is mállik a fényes fekete felület.

   A mikrofon a gömbcsuklónak köszönhetően nemcsak le-föl, de előre-hátra is állítható. Ez a mozgathatóság a csehszlovák mikrofonos fülesen nem lett ilyen frappánsan megoldva.

   A mikrofonbetét 200 ohmos, dinamikus, vese karakterisztikájú, mára már repedt és hiányos házú. A szépségéről mondjuk nem tudok mit mondani, mert olyan ugye nem nagyon van neki.

   Ettől még az sem tántorított el, hogy az alkoholos ronggyal történő dörgölés először a sárgaságot, majd kisvártatva a piros feliratot is lehozta. Mert ugye szép ez így pusztán szálcsiszolt fényesen is.

   Végül az tette be a kaput, hogy a maradvány fülpárna ragasztva volt, én meg ugye letéptem. Mondjuk ha nagyon akarom, akkor visszaragaszthattam volna, de nem akartam nagyon.

   A jack dugókat nem azért mentem le, mintha nem lenne belőlük a dobozaimban, hanem azért, mert elképzelésem szerint a 6,3-as idővel át fog kerülni a Grundig fülesre. Már persze csak akkor, amennyiben a jelen BEAG társával ellentétben, legalább valamennyire helyreállításra alkalmas állapotban van.

   A fejhallgató dobozából csak azért nem vágtam ki a mikrofon mozgathatóságát biztosító gömbcsuklós részt, mert el nem tudtam képzelni olyan feladatot, amire ez számomra használható lenne. Mindjárt másnap persze már beugrott egy, de addigra már a szemetes ürítése okán késő volt.

   A mikrofon és a hallgatóbetétek, bár a pincébe vitel céljából azonnal kikerültek az előszobába, de valószínűleg vissza lesznek innen hozva, mert ugye hátha kelleni fognak valamelyik másik füles helyreállításához. Hogy a többiek most épp merre lehetnek, arra mondjuk nem jöttem rá.
   Már úgy értem, hogy mikor lementem a pincébe az ajtó hibáinak kijavításához szükséges fehér festékért, akkor már nem voltak a sarokban a földön, ahol legutóbb láttam őket. Később persze előkerültek. A szemetes lapáton ültek az előtérben. Mit ne mondjak, meg vannak becsülve rendesen...

   Mivel árnyékolt kábelben ritka a rugós, a lehetetlen formájú fém alkatrészek krómozása pedig ép (vagyis csillognak), a kidobásuk helyett inkább az elmosogatásukat választottam.

   Aminek aztán az lett a vége, hogy a szokásos módon napokig emelték a szoba már amúgy is megkopott fényét a virágállványon. Elmeséljem a három növény történetét? Na jó, de te akartad!

   A bal oldali paprikát boltban vettem, mégpedig számomra igen meglepő módon még valamikor tavaly nyáron, ami azt jelenti, hogy kihúzta nálunk a telet, majd a nyarat és az őszt is, pedig a paprika amúgy nem évelő növény. Egész télen virágzott, én meg - méhecskék híján ugye - porozgattam a virágait rendesen egy apró ecsettel. Mivel az egyik már beérett paprikát nem vettem észre (vagy ki tudja miért nem szedtem le), azt egyszerűen elmorzsoltam a vödör szélénél, mondván adok egy esélyt a magjainak. Mikor pátyolgatom, akkor persze ki se hajt, most viszont az elszórt tömegből négy mag is megeredt. A legéleterősebbet átültettem a jobb oldali cserépbe, míg a három satnya a középsőbe került. Gondoltam majd kihúzom a két satnyábbat, és akkor abban a cserépben is csak egy paprika lesz, mert ugye a paprika magában szeret állni. Erre fel mi történt? A három egyben hagyott nagyobbra nőtt, mint a magában álló társuk. Ennek mondjuk nem tudom mi lehet az oka. Talán versenyeznek, mert értették mikor azt pedzegettem nekik, hogy a két satnyább repülni fog?
   Ezen gondolatmenetet követve kisvártatva a pincei polcon heverő fejhallgatókat is jó alaposan megfenyegettem, gondolván hátha élettelen dolgokra is hatásos lesz a határozott fellépés, de persze nem...