EMG 1341 Orivohm
(elektroncsöves multiméter)

Ez a műszer még nem a mai alany, hanem ez még a múltkor boncolt Oripons, amit
betekertem folpackba, majd letettem a pincében az asztalra, mondván majd a ma
bemutatásra kerülő műszerrel együtt teszem el. Mivel az Orivohm műszerből
kettő van, amit a lakásban tartok azt már oda is készítettem az asztalra.
A másik példányt meg épp ebben a pincében őrizgetem. Gondoltam
lekapom a polcról és felviszem, nehogy még valamiféle gátló tényezőként
éljem meg a hiányát. Mármint ekkor még úgy gondoltam, hogy azt, hogy nincs fent.

Szóval ekkor még szó sem volt róla, hogy idelent sincs. Akarom mondani, éppen,
hogy arról van szó! Merthogy nincs itt. Gondoltam biztosan csak áthelyeztem
valamelyik másik sarokba, mikor a kábeleket vagy mondjuk az alkatrészeket
rendezgettem. Mivel most épp nem volt kedvem turkálni, viszonylag gyorsan
feladtam a keresést. Monjuk tél lévén hetente többször is előfordulok a pincében,
bár nem műszer keresési célzattal, hanem csak tűzifáért. Ahányszor csak lejöttem,
mindig betértem ide is, gondolván egyszer csak előkerül az a nyomorult műszer.
Amúgy valóban az, mert erősen lelakott, minek okán direkt bontásra, illetve
bemutatásra kaptam. No persze nem most, hanem még vagy úgy jó tíz
évvel ezelőtt. Azóta már annyi helyen hányódott, hogy emlékeim
szerint már szinte mindenütt volt! Mivel minden a felkutatására
irányult próbálkozásom mondhatni csúfos kudarcba fulladt, így
nekiálltam átnézni az utóbbi idők ezen pincei történéseit. Már úgy
értem, hogy a képeket. Ez amúgy egy nagyon jó elfoglaltság, mikor épp
olyanom van, hogy nincs kedvem semmi máshoz. Ez de sokszor fordul elő...

Végül is igazam volt. Már úgy értem abban a témakörben, hogy nem csak úgy
egyszerűen beálmodtam a műszer létezését, hiszen pontosan ott ül a polcon,
ahol emlékeimben legutóbb szerepelt. Ez persze egy hónapokkal ezelőtt
készült kép, amivel mára már nem sokat érek. Mivel nem jöttem rá,
hogy hova lett innen a műszer, ezért kínomban nekiálltam és módszeresen
átkutattam az összes többi polcot. Mivel egyiken sem volt, végül visszatértem ide.

Az a kérdés, hogy vajon ki lehetett az a marha, aki olyan mélyre rejtette, hogy csak
a nem különösebben feltűnő kábele látszik ki, és még az is csak némi piszkálódás
után, na az fel sem merült! Pláne annak tükrében volt marhaság ennyire eldugni
a műszert, hogy tudtam róla, miszerint a bemutatása szerepel az idei terveim
között. Így utólag nézve teljesen érthetetlen, hogyan kerülhetett elé az
a toner. Mondjuk azt se nagyon tudnám megmagyarázni, hogy
a bizonytalanul működő mérleget minek őrizgetem.

Gondoltam felkapom, felviszem, szétszedem, aztán jöhet is vissza,
a létének szükségességét figyelembe véve valószínűleg örökre.

Na most ez ilyen penészesen fel nem jön velem a lakásba, az tuti! És nem ám csak
a fülénél fogva, hanem sehogy! Na itt aztán újra az következett, mint ami eddig
is legfőképp volt, vagyis a keresés. Most épp az a palack nem akart előkerülni,
amivel ecetet szoktam spriccnizni a penészes tárgyakra. Most így hirtelen csak
a sárga fejhallgató jut eszembe, meg egy valódi bőr táska, ami aztán már tényleg
olyan emelkedett szinten volt penészes, hogy ahhoz már szinte nyúlni alig mertem!

Na most hiába raktam rendbe a csavarokat, az alkatrészeket, a trafókat, meg úgy
egyáltalán többszöri nekifutásra az egész pincét (persze hol van még a vége), ha
egyszer még mindig az van, hogy a sosem kellő kacatok vannak elől, a legalább
néha kellők viszont a képen látható módon igencsak alaposan el vannak dugva.

Miután lefújtam ecettel, már sokkal jobban néz ki. Most már csak néhány napnyi
száradás következik, mint újabb hátráltató tényező, és már szedhetem is szét.

Természetesen a száradás után még pihentettem egy hetet. Most épp egymás mögött
hever a két műszer. Tőlük jobbra egy HT videókamera, felette egy BRG MK-29-es,
tőle balra egy akkumulátoros csavarbehajtó alkatrészei, ami felett egy UHER 4000,
amitől balra egy faládika rádió, és még sorolhatnám, ha nem unnám. Amúgy már
nagyon is unom, csakhogy nagyon úgy néz ki, hogy hiába minden,
ezek valamiért nem akarnak innen elfogyni.

Már majdnem letettem magam elé a műszereket, csak aztán megláttam, hogy útban
van a párom laptopja. Mármint annak útban, hogy betolhassam a pult alatti helyére
a billentyűzetet. Mikor épp nincs kedvem semmihez, akkor olyanokat vagyok képes
kitalálni, illetve megtalálni, mint akadályozó tényezőket, hogy magam is csak nézek!

Mivel szétszedni épp újra nem volt kedvem, de nézni, illetve pakolászni azt mondjuk
igen, ezért nekiálltam és átrendeztem a dolgokat. A SONY TC-U5 mellől áttettem
az építős Franzis rádiót a könyvek elé. A rádió helyére került a videókamera.
A szalagragasztó bemutatásához a pincéből felhozott darabka szalag a szkenner
tetején nyert elhelyezést. Na most az úgy volt, hogy bár át nem helyeztem, de ettől
még a többi dolgot is jó alaposan megtapogattam. Van itt szolár lámpa, két darab
Harkov villanyborotva, egy doboznyi dia a vetítőgéphez, a félbehagyott jeladóm
panelja, meg még ki tudja mi minden a kezembe nem akadt. Amúgy már rég be
van tervezve, hogy mikor majd úgy igazándiból elkap a szétszedhetnék, na akkor
rájuk vetem magam és zsinórban szétkapok belőlük vagy úgy legalább tízet, hogy
legyen végre valami látszatja. Már úgy értem, hogy képeket szerkesztgetni, meg
hülyeségeket irogatni később is ráérek. Mikor a valós időben itt tartottam, na
akkor épp úgy állt a helyzet, hogy bár már vége felé járt a február, azonban
az idei terveimmel olyan erős elmaradásban voltam, hogy az mondhatni
már komolyan nyomasztóvá kezdett válni. Az idénre betervezett 72
szétszedésből még csak 16 készült el, és még azok is
zömükben tavaly. Szóval hajrá!

Bár látszanak közöttük különbségek, de attól még majdnem azonos a két műszer.

Például mind a kettőnek ilyen egészen különös formájú, amúgy
valódi bőrből készült füle van. Mivel ez a részlet mind a mai
napig tartja magát, így nem nagyon van rajta mit megszólni.

Az előtérben látható gomb egy kissé különös, hiszen a piros vonalas
plexiből készült lapocskájával épp eltakarja a jelet, amire mutat.

Ez a másik fajta meg mondjuk nem.

Ezek a műszercsavarok a lakásban őrizgetett példányon teljesítenek szolgálatot.

Ezek pedig a pincei műszer azonos funkciójú csatlakozói. Míg ezek korhű példányok,
addig az előző képen láthatóak már cseréltek. Már úgy értem, hogy azokat már én
szereltem be, mikor felújítottam, illetve használható állapotba hoztam a műszert.
Mint ahogy annyi más műszer, úgy sajnos már ez is későn jött. Ha akkor hozta
volna Apukám, mikor még nem nagyon volt mivel mérnem, nem pedig a digitális
multiméterem megvásárlása után, na akkor még biztosan jobban örültem volna neki.

A pincei 1952-es évjárat.

Míg a lakásban őrizgetett 1954-ben készült.

Ez az egyik logó.

Ez pedig a másik. Tulajdonképpen ugyanaz, csak a nyomdatechnika változott.
Az előző változaton még konkrétan olvashatatlan a Budapest felirat.
Mondjuk ezen is inkább csak sejthető, mint olvasható.

Mindkét műszer dobozának fényezése gyári, illetve maga a műszerdoboz is azonos
szerszámmal készült, bár a bal oldali példányból már hiányzik a teleptartó fedele.
(az a kerek valami az) Ez amúgy nem igazi hiányosság, hiszen a kék
dobozos változatba már nem szükséges elem.

A pincei műszer skáláján épek a piros feliratok.

Míg a másik műszerről már szinte teljesen felszívódott a piros szín.

Úgy döntöttem, hogy a pinceivel kezdek, ezért ezt a másikat újra feltettem a polcra.

Úgy nézem ma jött el a napja, hogy sikerült végre összeakadnom egy olyan
állagú valamivel, amit azért még én sem merek bedugni a konnektorba.

Mert ugye ez a hálózati zsinór, ez azért tuti kiverné a biztosítékot.

Amint eldöntöttem, hogy ezt a kábelt azért már tényleg kidobom...

...már vágtam is le róla a gumiból öntött hálózati dugót. Már úgy értem, hogy ekkor
még az volt a terv, hogy a műszerekkel együtt ezt is szétszedem. Ezen elképzelésem
nemcsak azért módosult, mert megfeledkeztem a dugóról, hanem azért is, mert
olyan szinten sikerült eltökítenem, hogy csak több hét elteltével került elő.

Kitekertem az egy szem összetartó csavart, majd a biztosítékokról is levettem
a fedelet, azonban a műszernek esze ágában sem állt kijönnie a dobozából.

Ami nem is csoda, hiszen az előlap valami érthetetlen okból a képen
(megjegyzem alig) látható apró peremen belülre került.

Ugyanez a részlet a másik műszeren még csak nem is látszik, amin persze
nincs mit csodálkozni, hiszen itt az apró perem az előlap mögött van.
Az előlap a másik műszerben valószínűleg egy jól irányzott
nyomás hatására került át a peremen túlra.

Más megoldás nem lévén, beledöftem a csavarhúzómat, majd kiugrasztottam
vele a nyulat a bokorból. Így első ránézésre azt mondanám,
hogy a külseje lelakottabb, mint a belseje.

Apróbb tévedés már a leírás első oldalán, hogy ezzel a műszerrel nem lehet
áramot mérni. Már úgy értem, hogy nincs a gombjainak ilyen állása.

Erről az oldalról a frekvenciafüggőség című adatot emelném ki, ami 30 Hz és
25 MHz között mindössze +/- 0,5 dB! Ezen a sávszélességen persze egy
elektroncsöves műszer esetében nem nagyon van mit csodálkozni.

Ráadásul 75 MHz-ig indikátorként is alkalmazható. Vagyis ha ilyen magas frekvenciák
esetében már nem is pontos a mérés, de a jelszint változásait legalább mutatja. Ezt
csak azért emeltem ki, mert így hirtelen nem jut eszembe más műszer, ami ilyet
tudna. Már úgy értem, hogy lenne is itthon. Mondjuk van egy nagyfrekvenciás
egyenirányító előtétem a woblerhez, amit akár a multiméterre is rádughatok,
de az aztán tényleg csak indikálásra való. Mondjuk erre tán még sosem
használtam, vagy legalábbis így hirtelen nem tudok rá példát.

Ez itt a 1341/E változat kapcsolási rajza.

Ez pedig a 1341/C változaté.

Íme az EMG-1341/B műszer rajza. Amúgy van hozzájuk három különbözőféle
leírásom, úgymint egyes, meg kettes, valamint hármas változat.

Ez pedig maga az ős, vagyis a még semmiféle perjelet sem tartalmazó műszer rajza.
Idővel mindhárom cső típusa változott, illetve kikerültek a konstrukcióból az
ellenállás méréséhez kezdetben még szükséges elemek. Mármint a két
góliát elem. Ezeket, illetve az általuk szolgáltatott feszültséget idővel
egyenirányítóval (szelénnel vagy diódával) és egy elkóval váltották ki.

Ez a cső egyrészt ki van csúszva a helyéről, másrészt úgy szerepelt emlékeimben,
hogy a többinél jóval nagyobb. Bár ezen kép alapján nincs mihez viszonyítani,
de éppen olyan keskeny mint a többi, hosszára pedig még feleakkora sincs.

Bár sok értelmét nem láttam, de attól még visszadugtam a helyére.

Ennek a potméternek a jobbra látható két lába egyértelműen össze volt akadva.
Mondjuk amennyi eszem van, nem még akkor, hanem csak a szétgörbítésük
után fotóztam le. Ez amúgy a műszer nullázására szolgáló potméter.

Ez itt az elemtartó nem lyuk felőli vége. Első ránézésre azt mondanám
róla, hogy ami a csőben látható, az egy elektrolitikus kondenzátor.

Mely megállapításom innen nézve már erősen megkérdőjelezhető.
Mert ugye ez itt elég egyértelműen egy góliát elem negatív sarka.

Ezek itt a műszer osztójának hiteles ellenállásai.

Ezek pedig a többiek.

A dobozon belül ez a mechanikai elem fogja meg a hálózati kábelt.

A trimmer potméterek zömükben elpusztíthatatlan ellenálláshuzalból készültek.

Mivel nem készült a jelenségről videó, így kénytelenek lesztek elhinni, hogy a doboz
kocogtatásának hatására a nagy kék ellenállás lába neki-neki csapódott az elkó
lábának. Mindez azért történhetett meg, mert az ellenállás az egyik lábán
lifeg, miközben a másikról egy vékony vezeték tart a messzeségbe.

Balra egy 6x4-es egyenirányító cső, míg jobbra a műszert hídban meghajtó két
6AQ5-ös pentóda látható. Utóbbi két cső idővel egy ECC82-vel lett kiváltva.

Visszatérve a teleptartó tartalmának rejtélyéhez,
ezt a két csodát sikerült belőle kipiszkálnom.

Igen alaposan megvizslattam, de a keresett gyártási dátum helyett
mindössze annyit sikerült róla megállapítanom, hogy francia.

Míg a másik elemben már közel nulla volt a feszültség,
addig ez még mind a mai napig használhatónak tűnik.

Pláne úgy, hogy a már ki tudja hány éves elem a műszerem
rövidzárjára még mindig 400 milliamper felett teljesít!

Az üzemmód választó kapcsoló felújítására, ha vannak is nagyszerű
ötleteim, de kivitelezésre egészen biztosan nem fognak kerülni.

Kiszedtem a hálózati kábel csonkját. Itt aztán erősen gondolkodóba
estem, hogy áram alá merjem-e helyezni a műszert. Már úgy
értem, hogy az összes többi alkatrész állagának ellenére.

Mert ugye van itt kátránnyal lezárt kondenzátor.

Meg az a bakelit szerű anyagba burkolt társa.

Csodák csodája, végül még ennek a ki tudja honnan leszakadt
vezetéknek sem sikerült elvennie a bekapcsolási kedvemet.

Ha az elejére 120 mikroamper van írva, akkor ide hátra miért 300?

Mint az gondolom sejthető, a balról érkező műszerzsinórok másik vége
a konnektorból indul. Ha mást nem is, de annyit azért ellenőriztem
a bedugásuk előtt, hogy az adott szorítókapcsok
nincsenek-e rövidzárban.

Bár mutatni nem mutat a műszer semmit, de a skálaizzóig bezárólag ép.

Mint az kisvártatva kiderült, a szabadon lógó vezeték a műszerről vált le. Bár nem
hangzik tőlem valami szépen, de még arra is lusta voltam, hogy bekapcsoljam
a pákát és visszaforrasszam a vezetéket a helyére. Annyit viszont próbaképp
megtettem, hogy leellenőriztem az alapműszer épségét a multiméteremmel,
ekkor ugyanis még úgy voltam vele, hogy egy esetlegesen felmerülő igény
esetén átszerelem a szebb skálájú műszert az épebbik külsejű készülékbe.

Mert ugye ha másnak nem is, de donornak azért még jól jöhet a másik műszerhez.
Már úgy értem, hogy az apróra szétszedés helyett ezen okból hagyom egyben.

Elképzeltem magam, amint apró darabjaira bontom, majd a belőle kitermelt
alkatrészekből nekiállok összeállítani valami mást. Mivel jelen pillanatban
már (vagy még csak) ott tartok, hogy leginkább egy monitor célú erősítő
hiányzik, az meg ezekből nagyon nehezen jönne ki, így (meg persze
a lustaságom okán) valószínűleg tényleg megúszta az elbontást.

Visszaugrasztottam a helyére a teleptartó kupakját. Kezdetben persze még
úgy gondoltam, hogy az épebbik műszerre teszem vissza, csakhogy
abban már benne sincs az elemek tárolására szolgáló cső.

Mint az a lyukban látható, hiányzik a hernyócsavar mondhatni fejének az egyik fele.
Na ez meg úgy esett, hogy bár semmi különösebb értelme sem volt a potmétert
tartó anya meghúzásának, de attól én még megpróbáltam. Erre fel már a
gomb levételénél elakadtam. Mondjuk szó se róla, nemcsak itt, de
a műszer többi részén is látszik, hogy valaha vizet kapott. Sajnos
van ezen a műszeren egy a rozsdához hasonlítható másik csúfság is, ami
valamiféle kátrányköd. Mit ne mondjak, egyiket sem lenne egyszerű eltávolítani.

Na most a csavar kitekerésére visszatérve, serénykedésem hatására nemcsak
a csavar feje vált le, hanem a csavarhúzóm nyele is. Ez persze még semmi!

Ugyanis mikor tettem egy kísérletet a maradék nyél leharapására, az inkább
a hüvelykemben, mint a csavarhúzó maradék nyelében tett kárt.
Akár csak egy milliméterrel is lentebb megy az a k*rva
fogó, akkor szerintem még most is üvöltenék!

Így meg mondjuk úgy néz ki, hogy megúsztam némi bőrveszteséggel. Komolyan
mondom, hogy ha ezt valaki más állítja, akkor nem hiszem el, hogy
síkban el lehet vágni a bőrt egy mezei oldalcsípő fogóval.

Ezen a másik műszeren még ép a hálózati kábel, bár ez
a villásdugó azóta már rég kiment a szabványból.

Jelen pillanatban egy 270 kiloohmos ellenállást mérek a műszerrel. Bár a kijelzett
érték pontos, azonban a skála piros számainak elpárolgása okán már-már
leolvashatatlan. Mondjuk ha méltóztatnék megcserélni a
két doboz között az alapműszereket...

Egy kilenc voltos akkuban miért csak 3,7 volt van?

Pláne úgy, hogy a multiméterem 4,32-re méri.

Most már az Orivohm is pontos, ami pusztán annak köszönhető, hogy jó alaposan
megjárattam a kapcsolóit. Mit ne mondjak, ahhoz képest, hogy ez a műszer
a lakásban van tartva, illetve egyszer már kipofoztam, nem ad rá
okot, hogy a működési stabilitásával dicsekedjek.

A szerző már csak a puszta érintésével is 43 voltos zavarfeszültséget
képes kelteni. És akkor még csak meg sem szólaltam!

Azt addig értem, hogy ónpacák, no de mégis hogyan kerültek egy műszer hátuljára?

Nem csak annyi a különbség, hogy más színű alkatrészek vannak benne.

Hanem például az is, hogy az egyenirányító cső sokkalta nagyobb. Vagyis meglepő,
de jól emlékeztem erre a részletre. Ez amúgy nem a hálózati, hanem
a mérő egyenirányító diódája, illetve diódái.

Szerintem a kátrányos köd a kondenzátorokból és a vezetékekből oldódott ki,
mégpedig a dobozban uralkodó hő hatására. Na most ez valószínűleg úgy
sikerülhetett, hogy ennek a vasdoboznak - az Oripons műszerével
ellentétben - csak az egyik oldalán vannak hűtőlyukak.

A két darab góliát elemet ennél a változatnál egy akkoriban hatalmas
értékűnek számító 1.000 mikrós kondenzátor és egy szelén pótolja.

Ezt a kapcsolót úgy kimosni, illetve beállítani, hogy nem szedem ki a helyéről,
illetve nem forrasztom le róla a vezetékeket, na az úgy nem igazán sikerülne.
No nem mintha lennének ilyen irányú terveim, hanem csak úgy mondtam...

Mondjuk ha kivenném belőle a trafót meg a műszert, akkor úgy, de úgy
meg tudnám lögybölni egy vödörnyi Ultrás vízben, hogy az azért
már csak lepucolná az alkatrészekről a rájuk nőtt mocskot.

Ezek az ónpacák annyira ragaszkodnak a zsugorfestéshez, hogy nem sikerült őket
innen lepöckölnöm. No nem mintha erre túlzott késztetést éreztem volna...

Mivel képtelen voltam eldönteni, hogy mi legyen a kábelével, illetve cserélni kellett
volna, az meg már ugye valamiféle munkaként is felfogható, így a lógó kábel
elrendezésének feladatát meglepő sebességgel sikerült elodáznom.

Mégpedig konkrétan annyira, hogy majd megoldom a pincében, miután lebattyogtam
ezzel a jelen pillanatban még a két műszert rejtő, amúgy fahordásra használt katicás
szatyorral. Aztán ahogy itt álltam, kezemben a fényképezővel, mondhatni valami
újabb téma után kutatva (hát persze), egyszer csak azt vettem észre, hogy nem
ott lóg a BEAG mikrofonos füles az előszobai akasztón? De! Aztán találtam itt
még egy elektromos cigarettát, valamint egy taxiórát is. Viszont a bútor oldalára
épített apró kiegészítéssel már elkészültem. Az alkatrészeiben a polcon heverő
zacskózáró tartóval viszont még nem. Nagyon kéne már ide az a jelen cikk
elején emlegetett "zsinórban szétszedek tízet" elnevezésű project, mert az
egyáltalán nem úgy van, hogy ha nem csinálok semmit, akkor mondjuk
stagnál a felhalmozott lomok száma, hanem úgy, hogy minél
tovább nézegetem a kupit, a szintje sajnos
annál inkább emelkedik.

Balra sós süti, jobbra egy pohár forralt bor látható. Persze csak azért tettem ide
ezt a képet, hogy megemlíthessem azt a megrázó, akarom mondani égető
tényt, miszerint a korábban mutatott enyhén bőrhiányos, mi okból
a megszokottnál sokkalta érzékenyebb bal hüvelykemmel
természetesen sikerült ráfognom a forró bögrére, mi
okból újfent meggyőződhettem róla, hogy micsoda
sebességgel vagyok képes forró tárgyakat letenni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.