Ez amúgy annyira így van, hogy mikor eltűnt, úgy egy év múlva innen került elő. Mondjuk azóta már leterítettem ide a linóleumot, jobb kézről idekerült egy polcos, aminek a tetején az immáron saját ágyú eszterga lakik, majd mellékerült még egy fiókos szekrényke is, aminek a tetejére az állványba immáron örökre befogott Bosch fúrógép került. A többi változást talán most nem sorolnám fel, legfeljebb csak a lehajtható asztalt, meg a felette található hosszúkás vegyszeres polcot említeném meg, mert ezekre mondhatni büszke vagyok. Mondjuk nem annyira a kivitelezésük minőségére, mint inkább csak arra, hogy annyi év tervezgetés után egyszer csak végre elkészültek.

   Mint az ezen a képen jól látható, az eldugás mértéke okán egyáltalán nincs rajta mit csodálkozni, hogy a néhányszor már keresett szignálgenerátor nem került elő. Mondjuk most meg, hogy végre megtaláltam, már nem volt kedvem szétszedni, ezért aztán szegénykém újra nekiállt mindenféle lehetetlen helyeken hányódni.

   Persze ami késik, az nem múlik! Szóval ha gyors éppen nem is voltam, de mintegy másfél év alatt azért csak sikerült a műszernek eljutnia a boncasztalomig, ami a másik szignálgenerátor ideérési sebességéhez képest igen komoly haladásnak minősíthető. Illetve ez még nem az asztal, hanem annak csak a pultja, amiről akár választhattam volna a Harkov villanyborotvákat is.

   Hogy mit tud a műszer, az annyira lerí az előlapjáról, hogy a jelen kép kapcsán inkább azt mesélem el, mikor megvettem a piacon. Mikor először megláttam, akkor nem az eladónál volt, hanem egy leendő vevőnél, ki azzal adta vissza, hogy hiába próbálta, nem működik. Mármint bevitte a közeli kocsmába, ahol egy százasért (vagy ki tudja mennyiért) egy próba erejéig bármit be lehet dugni a konnektorba.
   Hogy hiába kapcsolgatta, nem világított rajta a lámpa, azon mondjuk nincs mit csodálkozni, ugyanis részemről a műszert közelebbről megszemlélve, azt sikerült róla megállapítanom, hogy egyrészt nincs is rajta bekapcsoló gomb, épp mint ahogy a bekapcsoltságot visszajelző lámpácska sincs. Mert ugye a balra középen látható kapcsoló a modulációt kapcsolja, míg a jobbra fent látható fehér karika egy puszta festékpötty. Gondolom ennyi elég is arról, hogy a piacon mennyire értenek az eladók (meg persze a vevők is) a portékához.
   Az ehhez csatlakozó kedvenc történetem, mikor egy apró LCD kijelzővel ellátott dobozt még a Verseny utcai piacon felemelve, arra az eladó emelkedett szintű pökhendiséggel azt mondta, hogy az egy kiváló kisrádió, csak elemet kell bele tenni, mire fel leégettem a beszélgetőpartnerei előtt, mert ugye a hőmérő az nagyon messze áll a rádiótól.
   A történet szövetét tovább fűzve, gondoltam bepróbálkozok erre a műszerre valami erősen nyomott összeggel. Ekkor még úgy voltam vele, hogy ha ötre tartja, leszek olyan pofátlan, hogy elhozom kettőért. Mivel ezerötre tartotta, voltam olyan pofátlan, hogy csak 1.300 forintot adtam érte.

   Nekem még valamikor 2018-ban (mikor ezt a műszert megvettem) a Typ. 801-re semmi releváns találatot sem adott az  internet, amin annak tükrében, hogy az ott egy hatos, nem nagyon van mit csodálkozni. A piros számcsík alatt van még valami felirat, aminek majd mindjárt utána, akarom mondani alánézek.

   Ez egyrészt a már említett nem hálózati, hanem a kimeneti rádiófrekvenciás jel 400 hertzes modulációját aktiváló kapcsoló, másrészt ami igazán meglepő rajta, az a ki és a be felirat. Már úgy értem, hogy ezekből visszakövetkeztetve, ez a műszer ugye magyar.

   Konkrétan ezt az ötöt tudja. Míg az első a nagyon régi készülékek KF trafóinak beállításához való, addig a második a hosszúhullámú sávhoz. A hármas a 455 KHz (és környéke) KF frekvenciájú készülékekhez való, a négyes pedig átfogja a teljes középhullámú sávot. Az ötödik sáv belecsap a rövidhullámokba, bár azoknak az eleje és vége lemarad.

   A piros címkét a helyéről felpattintva, meglepve láttam, hogy ez egy úgynevezett Gyuber szignál, amit ha látni ugyan még nem is láttam, de a kapcsolási rajzát már ismerem, mert belefutottam egy korabeli Rádiótechnika újságban.

   Ez a műszer olyan egyszerű, hogy ebben aztán tényleg nincs semmi plusz anyag. Ez annyira így van, hogy a Rádiótechnika cikke igazándiból arról szólt, hogy ezt hogyan lehet továbbfejleszteni.

   Ilyen porceláncsöves kondenzátorból volt itthon vagy két liter, csak mivel nem volt rajtuk felirat, ezért ahelyett, hogy lemértem volna őket (akkor mondjuk még nem volt itthon Oripons), mintegy 10 évnyi őrizgetés után, egy durvább rendrakás alkalmával, ahogy volt, kihajítottam az egész csomagot.
   Hogy miért nem volt rajtuk felirat, arra mondjuk nem tudok magyarázatot, arra azonban még meglepően élénken emlékszem, hogy honnan a csudából szereztem be őket. A Május 1. út és az Ajtósi Dürer sor sarkán álló ház kertjében áztak, én meg voltam olyan pofátlan, hogy elkérjem őket, aminek amúgy az épületet felújító munkások kifejezetten örültek, mondván végre egy kupac szeméttel kevesebb.

   Jelen konstrukció kifejezett ötletessége a belső keresztlemez, amitől majd kétszeresére növekszik a dobozban a szerelésre felhasználható lemezfelület mennyisége. No nem mintha ezt a kevéske alkatrész komolyan indokolná, hanem csak úgy mondtam.
   Mikor itt tartottam a szereléssel, egyszer csak elkezdtem magam rosszul érezni. Ez most nemcsak a szokásos ebéd utáni levertséget jelentette, hanem pluszban hozzátársult még némi fázás is, amin az épp tél lévén meleg kályhának történő támaszkodás sem segített, mire fel már indultam is a pincébe fát vágni, mondván az majd felmelegít. Ezt amúgy csak azért meséltem el, hogy legyen okom megmutatni azt az egeret, akivel útközben futottam össze.

   Az addig rendben, hogy mindjárt bekapcsolom és megnézem, hogy működik-e, de itt merült fel bennem a kérdés, hogy mi legyen vele. Mármint szétszedjem-e annyira, hogy le tudjam mosni az előlapját, vagy hagyjam a csudába öregesen?

   Hogy eleve ilyen volt-e, vagy már cserélték a foglalatot (mert az ECC40 mára már egy nagyon ritkának számító cső), azt nem tudtam eldönteni, mert a foglalat körül nem látszik barkácsolási nyom.

   Bár elsőre úgy néz ki, mintha dobváltó lenne, azonban nem az, mert sávváltáskor még csak meg sem mozdulnak a tekercsek. Vagyis ez csak egy kerekre formázott tekercskészlet, amit egy yaxley tárcsa kapcsol.

   Beforgatott forgónál a tekercset, míg a kiforgatott állásában a trimmert kell állítani. Az említett trimmer úgy működik, hogy a csavar összébb szorítja (már persze csak akkor, ha épp befelé tekerjük) a rézlemezt az alatta található, amúgy csillámlemezzel elválasztott másik lemezzel, ezzel növelve meg a kettejük közötti kapacitást. Enné már csak az egyszerűbb trimmer, mikor egy vastagabb drótra felteker az ember egy vékonyabbat.

   Na most ami viszont már fogytán, az a lendület, például az olyan elképesztően bonyolult munkák elvégzéséhez, mint mondjuk kibányászni a beszorult potmétert a frekvenciamérőből. Mert ugye amit ezen a képen látunk, az már csak a potméter tengelyére szorult gomb csonkja, amit sajnos már kombinált fogóval sem lehet megtekerni. Ezt ráadásul nem úgy kell érteni, hogy a gomb maradványa szorult rá valamitől a potméter tengelyére, vagy lötyögne rajta szabadon, hanem sajnos úgy, hogy a potméter tengelye szorult be.

   No de nekem ne lenne a polcon másik frekvenciamérőm? Ez sajnos még mind a mai napig nem jelenti azt, hogy működőképes lenne. Már úgy értem, hogy úgy nem az, hogy ezek itt (mondjuk jórészt) a már működőképessé varázsolt dolgaim.
   Na most nem úgy nem működik a frekvenciamérő, hogy egyáltalán nem mutat semmit, hanem úgy nem működik, hogy még mind a mai napig hiányzik belőle (vagy csak kehes) a bemeneti jelfogadó áramkör.

   Például simán tud olyat, hogy ember nincs aki megmondja róla, hogy jelen állás szerint mégis mi a csudát mér ennyire stabilan! És ezt nem ám csak úgy kell érteni, hogy a szignálgenerátoron beállított értéknek semmi köze a kijelzetthez, hanem úgy is, hogy a kijelzőktől jobbra látható kapcsoló mellől hiányoznak a feliratok. Oda legalább egy csíknyi fehér szigszalag illene, ráfirkantott méréshatárokkal.
   Aztán ahogy belegondoltam, hogy ez a műszer meg mégis mikorra lesz kész, mindjárt két dolog is beugrott. Míg az egyik az volt, hogy tulajdonképpen azért készült a másik frekvenciamérő (pláne a spéci bemeneti fokozata), mert ezzel kényesebb esetekben sokszor nem boldogultam, addig a másik az, hogy van egy harmadik frekvenciamérőm is. Annak mondjuk az a baja, hogy kilőttem benne egy IC-t, amit ugyan már rég (még valamikor 80-as években) megvettem, de még mind a mai napig nem cseréltem ki!

   Nem állítanám, hogy nem fordult elő, hogy a skála által mutatott érték egyezett a frekvenciamérő által mutatottal, azt azonban igen, hogy a hangológomb tekergetése közben ez csak nagyon ritka esetnek volt minősíthető. Szóval ha más nem is, de egy nagytakarítás, és persze újrahangolás mindenképp ráférne erre a műszerre.

   Az alapos takarítás már csak azért is, mert az a szőrcsomó amit balra látunk, na az mind a skálahúrozásról vált le, s most miatta nem stabil a húrozás és a tengely közötti mechanikai kapcsolat. Amit meg jobbra látunk, az a kiszőrösödött skálahúr.

   Szegény műszert (illetve szegény én) nem sok híja volt, hogy még feszültség alatti állapotban teszem vissza a dobozába. Az mondjuk már többször is kiderült, hogy az ilyen és hasonló rázós dolgokat valami baromi gyorsan tudom letenni.

   Miután mégiscsak kihúztam a dugót a konnektorból, majd felkaptam a műszert, egyszer csak megindult a kezemben a mutató, amin azért nincs mit csodálkozni, merthogy rövid hozzá az eredeti csavar. Mármint alig tartotta valami a mutatót. Vagy az alátét nem való a mutató alá (ez amúgy biztos), merthogy ferdén áll tőle.

   Ez a kép nem azért készült, hogy megmutassam általa serleg lyukain át látható hangolóelemeket, hanem azért, mert itt helyeztem el a mutató mögött feleslegesnek (pláne károsnak) ítélt alátétet.

   Nem mostam ki, nem gyógyítottam meg, és még csak a kimeneti jelalakra sem néztem rá oszcilloszkóppal, amiért bevallom őszintén, hogy egy kissé szégyellem magam. Mert ugye ezeket még akkor is meg kellett volna tennem, ha ezentúl (épp mint ahogy eddig is) ez a műszer a pincében fog heverni, mondhatni már örökre kihasználatlanul.

   Hogy szegénykém miért csak az előszobáig jutott? Nos azért, mert eszembe jutott, hogy jelen állás szerint mennyire megközelíthető az a polc, ahová ezt a műszert le szeretném tenni. Mivel épp nem volt kedvem az amúgy még öt perc sincs pakolászáshoz, azért a műszer, ha csak néhány napra is, de itt maradt.