A trafós polcok elé szánt farostlemez eddigre már az összes elképzelhető helyen volt útban, mint ahogy teszi ezt épp most is. Na most az, hogy mindenhol útban van, az még a kisebbik baj. Elmondjam, hogy szerintem mi a nagyobbik?

   Nos az, hogy ajtó, vagy bármiféle takarás híján, mikor már nagyon nem tudok valamit sehova letenni, olyankor egyszerűen odarakom a trafós polcra, mert ugye a plusz polcok beépítésével ott keletkezett némi hely. Hej... Ha én egyszer a nagy nehezen kialakított rendet képes lennék hosszútávon megőrizni...
   Mondjuk most még egészen elfogadható állapotban vannak a polcok, hiszen csak egy műanyagdarabkákkal teli doboz, két nagy doboz csavar, valamint a Salgó tornyok lábai alá ékként alkalmazott farostlemez darabok csúfítják a képet.
   Az persze elképzelhető (sőt mi több, igencsak valószínű), hogy mögöttük is vannak dolgok, de azokat legalább nem látom. Épp mint ahogy a teljes tartalmat sem fogom, ha elkészül végre az a k*rva ajtó.

   Ezt a múltkori lomtalanításkor beszerzett hangszórókat tartalmazó fiókot csak azért mutatom, hogy lásd, pontosan mekkora is itt a rend. Bár a múltkor áthoztam őket a fáspincéből (mert ugye ott aztán tényleg semmi keresnivalójuk sem volt), de odáig már nem jutottam velük, hogy bekerüljenek a helyükre, vagyis a direkt a számukra készített hangszórós szekrénybe. Mi az, hogy miért nem?

   Ezért nem. Már úgy értem azért, mert újra (és újra, és újra) eltorlaszoltam az odáig vezető utat, pedig már annyiszor ígértem meg magamnak, hogy többé nem teszek ilyet, hogy most aztán már tényleg megérdemelnék valami kiadós büntetést.
   Ezt a büntetés dolgot persze, már csak az érintettségem okán sem gondoltam igazán komolyan, azonban - megjegyzem őszinte sajnálatomra - kisvártatva bejött, mégpedig egy kiadós fűrészelés képében.

   Levettem a méretet, hogy mekkora legyen az ajtó, akarom mondani a takarólap, majd a bizalmat megelőlegezve (már úgy értem a dolgot, hogy oda fognak esni a lyukak, ahol lenniük kell) ráadásképp még a két tartólyuk helyét is felvázoltam.

   Na most nem arról van szó, hogy ne lenne egy kalapács itt is, hanem arról, hogy igen sajnálatos módon még mind a mai napig nem készültem el az ebbe a pincébe tervezett szerszámtartóval. Itt ugyan dolgozni nem igazán szoktam, de attól még időnként csak kell egy-egy szerszám. (lásd nagyszerű példának a mostani esetet)

   Ha már anyag! Már annyira készülök az anyagok szétpakolása című projectre, hogy szombatonként piac végén kiugrok a Bosnyák háta mögé, és ami műanyag ládát a zöldségesek valamiért otthagytak, szemecskézek közülük két épet. Már úgy értem, hogy alkalmanként kettőt. Azért nem többet, mert biztonsággal nem fér fel több a bicajra.

   Mikor a mélyhűtő ajtajának szélét, melyet az előbb mint jó hosszú és egyenes vonalzót vetettem be, használat után a helyére visszatettem, szomorúan vettem tudomásul, hogy nem sikerült azon tervem, miszerint az idei, valamint az utóbbi évekbeli beszerzéseket még az idén mind feldolgozom.
   Sajnos nemcsak a szignálgenerátorról (fura zöld bőröndöcske) és a spektrum analizátoros mélyládáról (szürke hasáb) van szó, hanem ezen a két tételen felül még annyi minden másról is, hogy azokat még csak meg sem próbálom felsorolni! Az év végéig hátralévő mintegy 40 nap alatt mindet szétszedni pedig pláne nem próbálom meg, mert az már egy eleve halvaszületett ötlet.
   Itt aztán rámozdultam, ha nem is a rengeteg minden szétszedésére, de legalább arra az aprónak semmiképp sem nevezhető feladatra, hogy számba vegyem őket. Aztán mikor erre idővel ráuntam...

   Talán ha fél méternyit haladhattam az anyagban a piros nyelű fűrészlappal, mikor is egyszer csak beugrott, hogy mit is takar pontosan a rókafarkú fűrész kifejezés. Ráadásul nemcsak beugrott, de még találtam is belőle a pincében!

   A puszta fémfűrészlaphoz képest ez úgy halad az anyagban, hogy öröm nézni! Mondjuk én azért annyira nem örültem a dolognak, hiszen ez volt az a korábban említett büntetés, melyet kénytelen voltam elszenvedni.
   Mármint azt, hogy az anyag vékonysága okán, valamint mert épp csak néhány centit kellett belőle körben levágnom, egészen egyszerűen nem mertem nekimenni az anyagnak géppel, csak kézifűrésszel. Mert ugye ha berezonál és eltörik, nekem meg nincs másik ekkora darab anyagom, akkor minimum k*rva mérges leszek!

   Szégyenszemre visszahoztam az ajtóból az immáron körbevágott szélű farostlemezt, rávetettem a rajzfüzetemet, majd őszinte meglepetéssel vettem tudomásul a témához egyáltalán nem illő rajzot.
   Az mondjuk igaz, hogy a mélyládám hangszóróit védő rácsot tartó fülecskék kifaragása nem is oly rég volt, no de hogy került ez most ide? Az mondjuk igaz, hogy a füzetet a farostlemezről kétszer is sikerült megreptetnem, de attól még nem kellene összezavarnia!

   Ami még az előző ábránál is jobban meglepett, az az a számomra különös tény, hogy akár előre, akár visszafelé lapoztam egyet a füzetben, mindenképp üres oldalt kaptam eredményül.
   Na ez meg valószínűleg azért volt, mert mikor ezen mai project kapcsán úgy egy jó félórája a füzetben egy üres oldalra lapoztam, akkor már rajtam volt a munkához felvett kesztyű, amiben ugye nem olyan egyszerű csak egyet lapozni.

   No de mit nekem átszaladni egy, akarom mondani két apró alátétért? Semmi kis távolság ez kérem! Na most ami viszont már kevésbé egyszerű, az az apróvasakat tartalmazó fiókhoz való hozzáférés. Mert ugye hol van az a k*rva fiók? Naná, hogy a papírdobozokból alkotott torony mögött látható sötétbarna csíkban, ami amúgy egy fiókos szekrény.

   Ezek a dolgok annyira jól tudnak esni, mikor épp olyan hangulatban vagyok, hogy inkább keresek egy az adott feladatra alkalmas fémdarabot, minthogy legyártsam, hogy azt épp most mondtam el.

Mint ahogy az is, hogy mégis merre lehetnek azok az ötös csavarok, amiket
épp nagyban keresek, azonban az ötös csavaros dobozban nem találok.

   Itt ni! Ebben az egyik utolsóként megmaradt vegyes csavaros dobozban, melyet valószínűleg azért nem számoltam fel, mert akkor még nem is tudtam a létezéséről. Amúgy van belőle még egy másik is (mármint vegyes csavaros dobozból), csak abban jórészt a többi közé nem való, rémesen olajos motorcsavarok vannak.

   A múltkor azért hoztam le a pincébe a képen látható kerek dobozfedőt (mármint azon felül, hogy odafent útban volt), hogy ne mindig azt a nagy szögletes tálcát kelljen elővennem, melyet valami irodagépből termeltem ki.
   Jelentem az ötlet bár bevált, de azért nem nevezhető tökéletesnek. Mi az, hogy miért nem? Nos azért, mert ebből a fedélből a derékszögben feltört oldalai miatt nagyon nehéz kiszedegetni mondjuk az alátéteket.

   Mikor épp kell valami, mire fel egyszerűen csak odanyúlok érte, és ott van ahol lennie kell, az egy annyira felemelő érzés, hogy már pusztán ezért is megérte a rendcsinálásba fektetett rengeteg idő és energia. Most már csak arra van szükség, hogy használjam is valamire a kialakult... Na jó, akkor mondom inkább úgy, hogy kialakulni látszó rendet. Vagyis ne maga a rend legyen a cél. Ehhez mindössze az kell, hogy nekiálljak végre barkácsolni, ami amúgy épp most történik. Szóval csak lekaptam a polcról a füles dobozt, kiszórtam a tartalmát, majd választottam egyet az egykék közül.

   Mikor az ajtót rápróbáltam a csavarokra, akkor derült ki, hogy mivel nem a két csavar közötti távolságot vettem alapul, hanem az általuk elfoglalt lyukak helyzetét a Salgó polc szélétől, a leszabott farostlemez mérete pedig nem lett méretpontos, így most egy kicsit nem stimmelnek a dolgok.
   Szerencsére nem adódott nagyra az eltérés. Mindössze 5 tized millimétert sikerült tévednem, ami famunka esetében egy meglepően csekély érték. Ezen apró eltérés eliminálásához - minő csoda - épp találtam a polcon egy gömbölyű reszelőt. Még hogy ebbe a pincébe nem kell szerszám...

   Na most tegyek a trafós polcokra oda nem illő dolgokat, ha tudok! Ezt persze nem gondoltam komolyan, hanem csak úgy mondtam. A siker amúgy mondhatni teljes, hiszen a polc előtti fedlapot levenni mindössze egyetlen mozdulatba kerül, épp mint ahogy feltenni is. Mivel a trafós polcokon ritkán járok, szerintem semmi hiányát sem fogom érezni a korábban betervezett zsanéroknak.
   Na most ha idővel esetleg mégis igényem támadna rá, akkor mindössze annyi lesz a dolgom, hogy a már méretre szabott lemezt középen függőlegesen elvágjam, majd felszereljem rájuk a korábban megálmodott zsanérokat. Na azt ne próbáld kivárni fél lábon, míg ezt a marhaságot kivitelezem!