Sajnos jelen esetben nem arról van szó, hogy az előző sárgára festős project futtatásának idején nem láttam, hogy az ablak kilincse körüli kerek fedél is rozsdásodik, hanem arról, hogy megpróbáltam a jelenség tényét az érzékelési szintem alá söpörni, ami amúgy meglepően sokáig sikerült is.

   Pedig ahogy ez kinéz, nem volt róla egyszerű megfeledkezni. Hogy miért most álltam neki a kipofozásának? Nos azért, mert mikor egy hosszantartó fürdés alkalmával - miközben amúgy épp az innen lehulló rozsdapöttyöket bámultam - egyszer csak belegondoltam, hogy ha továbbra is csak halogatom a dogot, akkor a rozsda által már teljesen átrágott anyaggal végképp nem fogok tudni mit kezdeni.

   Bár az átlyukadását illetően tévedtem, hiszen ez szovjet, vagyis van benne anyag rendesen, de ha már egyszer úgyis levettem a helyéről, akkor ebből a pozícióból valahogy már nagyon cikinek éreztem volna a visszafordulást. Mert ugye mikor pofozzam ki, ha nem most mikor már le van szedve?

   A rozsdásodó vas által az ablakon hagyott nyomokat dörzsi szivaccsal terveztem eltávolítani, mely tervem csak annyiban volt sikeres, hogy a nagyja ugyan lejött, azonban az apraja megmaradt. Már csak ebből a tényből is sejthető, pontosabban szólva egyértelmű, hogy nemcsak sárgára, de fehér festékre is szükségem lesz.

   Amire még a festékeken felül szükségem lenne, az némi hely. Ezt a csavarok előtti polcot épp az olyan apróságoknak hagytam szabadon, mint mondjuk a magammal hozott kilincs. Erre fel kisvártatva mindenféle más egyéb, részben ide egyáltalán nem illő projectekkel foglaltam el.
   A hangszórók a Tesla B93-as magnóba kellenek (ebben persze nem vagyok egészen biztos), miközben a szivargyújtó - USB átalakító, a mini videokamera, valamint az indexrelé egy-egy újabb szétszedtem project apró alanyai lesznek. Mondjuk még a négy ceruzaakku is, bár őket nem szétszedni fogom, hanem csak készítek számukra egy tartót. Mindeközben a rovarirtós palack (melyben amúgy 20%-os ecet van) a sárga és a Grundig fejhallgatóhoz tartozik. Már úgy értem, hogy a rájuk fújt ecettel próbáltam meg róluk eltűntetni a penészt.

   Na most egy ilyen sárgára festős project, az nehogy már csak egy kilincsről szóljon alapon, kiterjesztésre került az ablakba szerelendő antennára is. Ez az ideiglenes konstrukció kifejezetten az antennapálca sárgára történő lefestésének idejére lett létrehozva. Tehát nem azért fúrtam 12-es menetet a lécbe, mert elment a maradék eszem is (amúgy épp az előbb búcsúztattam el), hanem azért, mert az antenna ezen a módon volt a legkényelmesebben fel, akarom mondani lelógatható.

   Pontosan ugyanilyen rendszerű kilincs van a konyhaajtón is. Azt is igen sokáig halogattam, mire végül nagy nehezen sikerült magam ráállítani a kipofozására. Jelen esetben viszont szó sem lehet semmiféle halogatásról! Már csak azért sem halogathatom a dolgot, mert míg ez nincs a helyén, addig nem, vagy csak valami arra alkalmas szerszámmal, például egy másik kilinccsel, vagy egy fogó nyelével tudom kinyitni a fürdőszoba ablakát. No nem mintha így nyáron erre olyan sűrűn lenne szükség...

   A maradék festéket és a rozsdát pedig a Makita fúrógépbe fogott drótkoronggal távolítottam el. Eredetileg persze nem ezzel akartam, hanem azzal a másikkal amit a flexbe lehet befogni, csak azt sajnos nem vettem meg. Mi az, hogy miért nem? Azért nem, mert azt már csak puszta ránézésre is életveszélyesnek találtam!
   Amúgy éppen így voltam a flexbe fogható körfűrésztárcsákkal is, pedig már ott tartott velük az eladó, hogy vigyem ezerbe a hármas készletet. Ez ugyan olcsó lett volna, szóval rezgett a léc, csak mikor elképzeltem amint elszabadul, majd felaprít a pincében mindent, természetesen beleértve magamat is, annak hatására inkább nem vettem meg. Éppen ugyanígy voltam azzal a másik koronggal is, melynek peremére egy láncfűrész lánca lett ráfeszítve.

   Ezt a spéci sarokvasat csak azért mutattam meg, hogy eldicsekedhessek vele, hogy a háttérben nagyban készül a balkon korlátjára tervezett antenna. Ez egyben persze azt is jelenti, hogy már megint azt játszom, hogy két (sőt több) dolgot is csinálok egyszerre. Ez mondjuk még nem lett volna akkora baj, ha nem keverem össze a két projectről készült képeket, mondhatni már-már szétválogathatatlanul.

   Mind a balra látható ecsetest, mind pedig a jobbra látható festékes dobozt első odanyúlásra sikerült megtalálnom. Azt kell mondjam, hogy ilyesmi történéseknek a fáspincében sokáig semmiféle esélyük sem volt. Most viszont teljes a siker! Na jó. Beismerem. Csak 50 százalékos, ugyanis a bal oldali dobozba már kihúzhatatlan állagúra kötött az ecset.

   Mivel emlékeimben az élt, hogy egy kör alakú fehér tárgyat kell keresnem, igen hosszúnak tűnő perceket sikerült elvesztegetnem, mire végül megtaláltam ezt a ki tudja miért idetett, immáron fényes karikát.

   Mivel ez a project volt a pincében bentebb, ezért elsőnek az antennát lógattam fel, majd festettem le teljes hosszában sárgára. A képen amúgy azt látjuk, amint egy a plafonhoz közeli doboz tetejére helyezett ideiglenes antennatartó fadarabot egy kék színű törülköző támaszt ki. Utóbbira azért volt szükség (mármint a lécdarab kitámasztására), hogy ne tudjam lelökni az ecsettel a helyéről az antennát, illetve az azt tartó lécet.

   Eláruljam, hogy végül mi vett rá, hogy ne csak kívülről, de belülről is lefessem? Nos az, hogy a másik oldalára letéve, biztosan leragadt volna a papírra. Na most, illetve nem most, hanem majd mikorra megszárad, addigra biztosan ki fogok találni valamit, amire majd fel fogom tudni támasztani. Ez vagy két csavar lesz, vagy egy nagyobb átmérőjű okosság, ami persze a középső lyukba illik.

   Mivel idővel a fehér festék is előkerült, ezért a kilincset is volt mivel átkennem. Amin a kilincs lóg, azt az alkalmatosságot a sárgára festős project első részéhez kreáltam, mégpedig egy ócska fadarabból, valamint két darab kopott csavarbehajtó BIT-ből.

   A fentről belógó sárga rúd az antennapálca vége. Arra viszont nem tudok magyarázatot adni, hogy a holnap, vagy valamely más távolabbi napon még kellő ecsetet miért nem a festékes dobozban helyeztem el. Mert ugye ez így beszárad.

   Hogy ugyanez a fehér ecsettel ne történjen meg, azt a festékes dobozzal együtt felhoztam, majd lekentem vele az ablakon rozsdától sárgálló részeket. Persze nem csak azokat, hanem a lakásban található úgy nagyjából minden más olyan apró pontot is, ahonnan az utóbbi időben sikerült levernem a festéket. Mindezt most, vagyis nyár végén délután. Ezt úgy kell érteni, vagyis a morgásom oka az, hogy a múltkor már sikerült magammal megígértetnem, hogy ezt ezentúl csakis nyáron, és még akkor is csak kora reggel fogom elkövetni. Mi az, hogy miért? Nos azért, mert miután végeztem vele, majd úgy elmentem biciklizni, hogy csak estére érjek haza, addigra a nyári melegben már megszárad annyira a festék, hogy ne fogjon. Most meg ugye ragad az összes ajtó széle, meg a keret a nagyszobában a kapcsoló mellett, meg ki tudja már a festés óta mi és hol. Ezt úgy kell érteni, hogy a fehérre festett ajtókon nem látszik a fehér festékkel történt javítás, ezért semmi esélyem sincs rá, hogy bele ne nyúljak. Ez amúgy most is többször megtörtént.

   Mivel ma már két ecsetet is megöltem, illetve azért, mert csodák csodája épp akciós volt a boltban, mindjárt vettem is négy komplett ecsetkészletet. Kicsit úgy voltam vele, hogy ez aztán már tényleg igazán ráér, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy most viszem le őket a pincébe.

   Már csak azért is, hogy megmutathassam ezt az aljzatbeton festéséből kihagyott részletet, melyre a megmaradt fehér festéket akartam beáldozni, csak aztán rájöttem, hogy az nem annyira innen, mint inkább az elméletben már nagyban készülő lehajtható asztalról hiányzik.

   Na most ami viszont nem hiányzott, az a meglehetős elbizakodottságom, ami szerint képes vagyok úgy átültetni a jobbra látható cserépből a három frissen kihajtott paprikapalántát a bal oldaliba, hogy a rózsaszín vödörből pluszban köré szórandó föld döntő többsége nem a szőnyegen fogja végezni.

   Maga az átültetés ugyan flottul sikerült, csakhogy az alátétnek nem használt újságpapír összegyűrése közbeni zörgése helyett végül a porszívó üvöltését voltam kénytelen hallgatni.

   Hogy mit keresek már megint a pincében? Most azért jöttem le, mert bár még aznap van, szóval a lefestett tárgyak még egészen biztosan fognak, azonban a képen látható két csavar feje valahogy kimaradt a mázgálásból, pedig amúgy foglalkoztam velük, hiszen már rozsdátlanítva lettek.

   Szerintem ezekre majd kell még egy réteg festék, ami jelen esetben szerencsére semennyire sem hátráltatja a projectet, merthogy jelen pillanatban még a sárgára festett kör alakú lemez másik oldala sincs lefestve.
   Most valószínűleg az a fejezet fog következni, melynek keretében a tőlem telhető legnagyobb alapossággal megfeledkezek néhány napra erről a sárgára festős projectről (ez persze nagyon megy), s mikor már biztosan megszáradt a bigyókon a festék, vagy már nagyon ráuntam az antennaszerelés miatt szétborított szobára, majd csak akkor kerül fel rájuk a következő réteg fehér festék.

   Nem arról van szó, hogy pazarlom az energiát, hanem arról, hogy ha már egyszer ősz lévén amúgy is megy a fűtés, akkor a száradásukra rásegítendő, többször is odatettem a dolgokat a melegfúvó elé.

   Valóban nem kapkodtam el a dolgot, hiszen az utolsó réteg festék felvitele óta már hosszú hetek teltek el. Persze egyszer azért mindennek eljön az ideje, s mikor az apró elmaradások a lakásban négy című projectem kapcsán épp oda jutottam, hogy nekiálltam elrámolni a polcok széleiről az oda nem való kacatokat, akkor egyszer csak ezek is elém kerültek. Gondoltam még egy perc sem lesz, s már újra egyben is lesznek a valaha visszahúzós kilincset alkotó alkatrészek.

   Ehhez képest mintegy 10 percembe tellett, mire sikerült őket újra egyesítenem, miközben végig azon izgultam, hogy beleáll-e a kilincset visszahúzó rugó vége az ujjamba, vagy megúszom a dolgot vérmérgezés nélkül. Szerencsémre megúsztam.

   Íme egy újabb kiváló alany a sárgára festős project kapcsán. Ennek a pincében használatos keretes fűrésznek a kipofozását azért éreztem feltétlen szükségesnek, mert kéziszerszám létére valami elképesztően sprőd volt. A szürke kalapácslakk színe annyira persze nem zavart, mint mondjuk az, hogy folyton belém akad valamelyik kiálló, vagy épp sorjás része, de ha már egyszer épp terítéken volt, gondoltam egye fene, ezt is lekenem sárgára.

   Hogy mit keres a fűrész a munkapadba fogva? Pláne mellette a Makita? Nos ez azért történt (mármint a festőpadról történt visszahozatal), mert bár a két szegtartó lyuk helyét bepontoztam, csak aztán valamely rémesen ronda részlet kipofozásával sikerült annyira elterelnem róla a figyelmemet, hogy a lyukak kifúrása elmaradt.

   A kék törlőrongy kettős célt szolgál. Egyrészt megvédi tőlem a satut (mert ugye festékes ecsettel a kezemben meglehetősen veszélyes vagyok), másrészt így kevésbé rondítanak bele a satupofák a markolatba.
   Mikor idáig eljutottam, akkor nem sok híja volt, hogy ha végleg ugyan nem is, de mára feladom ezt a projectet, mert ugye nem hoztam magammal ecsetet. Már úgy értem, hogy a feladat méretéhez illő kicsit.

   Ezzel a képpel nem azt szerettem volna megmutatni, hogy ha meg ugyan nem is említettem, de időközben a sámli is teljesen sárga lett, hanem azt, hogy ide kellett tennem, majd természetesen fel is kellett rá állnom, hogy felérjem róla az asztalt. Ez persze nem hiba (na jó, elismerem, egy kicsit azért az), hiszen mikor ezt a felhajtható asztalt kitaláltam, akkor szó sem volt róla, hogy ezen dolgozni is fogok.

   Hanem csak arról volt szó, konkrétan az volt a kitűzött cél, hogy mikor épp félbehagyok valamit (már úgy értem, hogy munka közben, akár mint most, például festés miatt), akkor legyen végre valami nagy szabad vízszintes felületem, amire aztán kedvem szerint bármit félrepakolhatok.

   Mivel az előző és a jelen kép készülte óta eltelt három hónap, azonban a sárgára festős projectbe nem jelentkezett be új alany, a festék meg ugye közben egyre csak öregszik, gondoltam még a dobozba történő menthetetlen bedöglése előtt nekiállok s beteljesítem azon régi ígéretemet, miszerint lefestem Mártika pincéjének ajtaját.

   Miután a kettővel ezelőtti képen látható magokat a kertben szétszórtam, bár rezgett a léc, azonban a sárgára festős projectbe (kedvtelenség okából kifolyólag) mégsem került be ez a rettenetes állagú küszöb.

   Mint ahogy az részemről feltételezhető, mondhatni már-már elvárt volt, azonnal megpróbáltam holmi ecsethiányra hivatkozni, ez azonban (mint jelen esetben a többi amúgy frappáns kifogásom sem) valahogy nem jött be.

   Mikor az aljzatbetont lekentem fehérre, csak úgy próbaképp húztam egy fehér csíkot az ajtóra is, gondolván megnézem, hogy hogyan állna neki ez a világos szín. Persze nem azért nem lett lefestve, mintha csúnyán mutatna fehéren, hanem csak azért, mert az utóbbi évek minden erőlködése ellenére, sajnos még mindig úgy áll a helyzet, hogy a pincében bárhová is nézzek, mindenütt találok elmaradásokat. Na ennek az állapotnak lesz a mai napon ezen a helyszínen ünnepélyesen vége! Már úgy értem annak, hogy mikor csak lejövök a lomos pincébe, mindig legyintenem kelljen egy nagyot Mártika ajtajára, mondván ez sem lesz lefestve soha!

   Bár az előbb az ajtó alját láttuk kívülről, ez pedig a teteje belülről, de attól még nagyon is látszik rajta, hogy az egész ajtó egységesen sárgára változott. Kívülről mondjuk szebb színe lett, ott ugyanis már volt rajta egy alapozásnak tekinthető szürke festékréteg, míg belülről a puszta fára voltam kénytelen felkenni a festéket, mely felület a fa pórusainak eltömésének hiányában nagyon ette az anyagot.

   Festés közben voltam oly ügyes, hogy egyetlen festékcsepp sem végezte a cipőmön. Ez a múltkor nagyon nem így volt! No nem az egyes sárgára festős, hanem még a nulladik ütem kapcsán, mikor is a ház körüli dolgokat (kertkapu, pinceablakok vaskeretei, többi pinceajtó) sárgítottam be.

   Egy festő mázoló típusú ember egyszerűen csak kikerüli ami a munkájának útban van, de mivel én ezen a téren nem vagyok szakmunkás, inkább leszereltem őket. Már úgy értem, hogy egyrészt még egy abszolút igénytelen pinceajtó esetében is képes vagyok korrekt munkát végezni, másrészt pedig vagyok olyan ügyetlen az ecsettel, hogy úgysem tudtam volna őket kikerülni. Valamint ha már egyszer nekiálltam, akkor olyan nincs, hogy ezeket így tegyem vissza a helyükre, aztán mikor meglátom őket, akkor újra minden egyes alkalomkor legyintenem kelljen rájuk, mondván az első körből kimaradtak, a második pedig már sosem éri őket el.

   Bár a kilincsek esetében is erősen rezgett a léc, hogy épp csak kenek rájuk némi fehér, vagy jelen esetben stílszerűen inkább sárga festéket, csak mivel a múltkor megtaláltam az eszterga felszereléséhez tartozó filckorongot, gondoltam bevetem a kilincseken található valószínűtlenül vastag kosz ellen, amiből aztán egy igen alapos reszelős, majd egy finomabb smirglis előkészítés lett.

   Azt azért nem állítanám róluk, hogy tökéletesre sikeredtek volna, azt azonban részemről büszkén igen, hogy az állaguk még csak nem is emlékeztet a néhány képpel korábban látottra!

   Mivel a továbbiak, vagyis a zár apró alkatrészeinek visszaszerelése már nem tartoznak a sárgára festős projectbe, így ezt majd valamelyik másik cikkbe szövöm bele. Már persze csak akkor, ha nem felejtem el megörökíteni, ami mondjuk nem igazán szokásom. Mármint amihez csak hozzáérek, azt mind lefényképezem!