Apukám alkatrészes dobozainak áttekintése
(mindbe belenézünk)

Nálam (mint ahogy a világban mindenütt) minden mindennel összefügg. Most például
arról lesz szó, meg persze egy csomó kép, hogy mily csodák találhatók az apukámtól
örökölt dobozokban. Terveztem én ezeknek a bemutatását korábban is, de arról szó
sem volt, hogy ennek éppen ma állnék neki. Jelenleg ugyanis hatalmas kupi van
mindhárom pincében, a lakás meg a ráadás! Mivel itt épp rend van, ezért állt
erre a fejem. Mint azt az előbb mondtam, mindenfelé óriási a rumli, amire
részemről már rá sem merek nézni! Erre fel mit csinálok? Ha valami ráért
volna, akkor az a virágok összerendezése. Lényeg a lényeg! A lényeg az,
hogy már megint két dologról van szó egyszerre. Nálam egyszerre egyről
nem is lehet! Egyrészt már napok óta szemezek a virágállvány alatti réssel.
Ugyan nem igazán látszik, de oda most egy barna fagyis vödör van bedugva.
Ebben lakik a szemét. Lehullott levelek, meg más felesleges dolgok, melyekkel
nem volt kedvem keresztül rohanni a lakáson a konyhai szemetes vödörig. Mi lenne,
ha befaragnék egy fiókot abba a résbe? Belerakhatnám például a növényekhez való
mindenféle szerszámokat. A kisásó, kisgereblye, metszőolló meg a többi valamik
ugyanis jelenleg a bal sarokban látható piros kosárban laknak. Ahogy ezt így
elgondoltam, menten bele is fáradtam, majd leültem. Ha már az ötlet ilyen
szépen kialakult, gondoltam menten nyitok neki egy könyvtárat a gépen.
A fiók építés lesz a 939-es cikk, ez meg ugye a 940-es. Mivel az elkészült
fiók a képen még nem látható, mégpedig tényszerűen azért nem, mert még
nincs kész, így sejthető, hogy a fióképítéses terveimet azonnal elhalasztottam.
Már csak azért is, mert eszem ágában sincs lemenni a pincébe a kupiba. A pincei
rendrakás helyett mi következik? Újabb rendetlenség generálása. Épp az előbb
számoltam meg, hogy hány cikkbe csaptam bele egyszerre. Csak a már beírt,
besorszámozott, megkezdett anyagokra néztem rá, és azokból is csak azokat
számoltam, melyek a "szerkeszteni" nevű mappában vannak. Most épp 26
dolgot csinálok párhuzamosan. Meg a nagy lóf*szt! Nem csinálok semmit,
hanem csak nézek ki hülyén a fejemből, meg nyomogatom a gombokat.
Valamint egyre újabb és újabb terveket szövögetek, a már szinte
elviselhetetlen szintű rendetlenség további emelésére.

Most például azt találtam ki, hogy kirámolom apukám szekrényéből az összes dobozt.
Ha nem csinálom meg az előbb említett fiókot a virágállvány alá, akkor ide épp
beférnek a mindenféle kerti szerszámok. Persze a terv nem az, hogy nem
csinálom meg, hanem mint azt az előbb említettem, ezek a projectek
párhuzamosan futnak. Időnként arról álmodozom, hogy nekiállok
valaminek, és csak úgy egyszerűen befejezem. Persze ez csak egy
álom, hiszen a valóságban ez viszonylag ritkán szokott megtörténni.
Vagy legalábbis ahhoz képest ritkán, amennyit én álmodozni szoktam.

Természetesen nem csak annyi doboz van, mint azt az előző képen láttuk, hanem
a többi polcok is teli vannak pakolva. Szerencsére itt kevés szétszedni, illetve
bemutatni való akad, de azért ez sem nevezhető felszabadított területnek.

Például az előbb mutatott dobozok előtt ott ült mindjárt ez a két gyönyörűség.
Emlékezetem szerint mindkét műszer működőképes. Az Orivohm és az Oripons
helyett is bőven megteszi egy manapság divatos kézi multiméter, ami ezekkel
ellentétben kényelmesen elfér a polcon, illetve akár a kezemben, vagy
a zsebemben is. Persze majd ezekbe is belenézünk.
Már ha élek még addig.

A korábban mutatott polcokon 19 doboz volt, de persze találtam hozzájuk még.
Ez itt 43 doboz, de ezeken felül is elraktam még néhányat egy szatyorba.

Jórészt villanymotorok, szelén, bojler alkatrészek, zárak, meg más egyéb nagydarab
vasak kerültek a pincébe tartó szatyorba. Művelem ezt úgy, mintha
nem lenne odalent is épp elég nagy a rendetlenség.

Sötét árnyék vetül a szobára, mivel a szekrényből
kicibált dobozok eltakarják a napot.

Idekészítettem két hátteret. Egy kerek feketét, meg egy szögletes szürkét. Ami lomot
épp kiborítok a dobozból, majd azon fotózom, amin jobban mutat. Vagy legalábbis
ez a terv. Ezt csak azért mondom, mert neki azt nem állok ám! Inkább kimentem
a konyhába, és beraktam a sütőbe egy emberes adag disznótorost. Felkaptam
a konyhai időzítő órát, s mikor a szobában le akartam tenni, mindenképp
felborult. Megnéztem. Hát nem le van törve a hátulja? De!
Jé... Már meg is van a 941-es cikk témája.

Lesz egy olyan cikk, hogy elválasztó betéteket szabok papírból az alkatrésztárolásra
begyűjtött rózsaszín dobozokba. Persze ez is csak terv szinten létezik, mint ahogy
az a feladat is, miszerint felmérem, hogy milyen feliratok kellenek a dobozokra,
majd kinyomtatom és felragasztom őket. Letettem az ágyra a kockás füzetet,
amivel azt játszom, hogy mikor eszembe jut valami, akkor odaszaladok és
felírom. Például a virágállvány alá készülő (a "készülő" az azért túlzás)
fiókhoz farigcsáláskor milyen jól jönne, ha mondjuk a mindenféle
bútorkerekeim egyetlen dobozban laknának. Most ugyanis
tényszerűen lila fogalmam sincs, hogy mégis merre
lehetnek. Az biztos, hogy mikor a múltkor
összekombináltam két fiókos szekrényt,
akkor találtam belőlük egy rakattal.

Bezzeg mikor aprófejű szeget kerestem, akkor egy darab nem sok, annyi sem akadt!
Na ezért kell mindenképp rendet csinálnom. Engem ugyanis nagyon tud
bosszantani, mikor érdemi munka (ez vajon mi lehet) helyett
holmi alkatrészek keresgélésével megy el a drága idő.

Mikor a múltkor odafaragtam az asztalomra a rádiós kísérletekhez a földelést és az
antennákat, kiszedtem apám szekrényéből két dobozt. Ezekben banánhüvelyek
és banándugók vannak. Valamint műszercsavarok, "U" dugók, forrasztófülek,
anyák, meg alátétek. Ezek természetesen azóta is a szobámban ücsörögnek.
Mivel a tartalmuk erősen vegyes, ezért velük terveztem megnyitni a rózsaszín
dobozokba pakolok fantázianevű projectet. Tulajdonképpen nem volna baj, hogy
egyszerre csinálok ennyi mindent, már ha csinálnék valamit azon kívül, hogy
mindenbe belekapok, aztán unott pofát vágva félbehagyom. Az előbb 43
dobozt számoltam. Ha minden nap elrendezem, bemutatom, átpakolom,
helyére teszem, vagy egyszerűen kidobom legalább két doboz tartalmát,
akkor el kell készülnöm a feladattal egy hónapon belül. Erre kíváncsi leszek!

Második fejezet
(elég volt a mellébeszélésből, nekiállok a bemutatónak)

Hírtelen eszembe jutott, hogy ugyan a projectet megnyitottam, de már az első napi
tervvel, vagyis az első két doboz tartalmának megtekintésével egyből le is vagyok
maradva. Nem állítanám, hogy ez a tény földhöz vágott, de azt gondoltam legyen.
Odaültem a virágállvány mellé, és kiválasztottam elsőnek a tranzisztoros dobozt.
Illetve a doboz pontos neve "tranzisztorok és trimmer potméterek" volt. Talán
azért voltak ilyen furcsán párosítva, merthogy mindkét fajta alkatrésznek
három lába van. Merengve turkáltam a germánium alapú félvezetők
között. Előtérben egy AD1204-es teljesítmény tranzisztor, és egy
AC187/188K komplementer páros. Nem igazán találtam semmi
említésre méltót a dobozban. A nagyító fejű fotótranzisztor,
no meg a furán vastag tokozású OC1070-es volt érdekes.

Illetve ami még érdekes volt, az ez. A mellékelt ábra alapján lehet rákötni
az UE100-as adaptert egy csöves tévére úgy, hogy az adapter a tévé
belső tápfeszültségéről járjon. Atyám végül nem építette meg
ezt az áramkört, hanem barkácsolt az adapterhez egy
aprócska csengő transzformátoros tápegységet.

Mivel a tranzisztoroknak van rendes feliratozott helyük a dobozaimban,
ezért azonmód szétválogattam a készletet a fekete karikára, majd
beszórtam őket a többiek közé. A mai napi adag fele már
meg is van! Ráadásul jól indítottam, hiszen egy
dobozt már fel is számoltam.

Nem tartom valószínűnek, hogy én tettem volna a tranzisztorok közé egy 709-es
műveleti erősítőt, meg egy TBA810-es végfok IC-t, bár arra sem emlékeztem,
hogy van nekem két ilyen szortimentem. Mikor ezt a két dobozt kicibáltam
a szekrényem aljából, bevallom őszintén, hogy kifejezetten meg voltam
lepődve. Ahogy öregszem, sorban esnek ki a dolgok a fejemből.

Például ezekre a szerszámokra sem emlékszem, pedig egészen biztos vagyok benne,
hogy gyermekkoromban kifejezetten sokat turkáltam atyám dobozaiban. Már eleve
azért is, hiszen kezdetben nekem nem volt külön alkatrész készletem. Gondoltam
átnézem őket egyenként, de egyik sem nyerte meg a tetszésemet. Igazándiból
a karctűn, a pontozón, meg a hidegvágón kívül a többit fel sem ismertem.

Nagyon úgy néz ki, hogy kénytelen leszek nyitni egy dobozt a villásdugóknak.
No nem mintha fogynának, hiszen nem használom fel őket, de attól még
legyen már rend! Ahogy ezt így kigondoltam, azonnal módosítottam
is az ötletemen. Két doboz lesz. Egyrészt azért, mert van ezeken a
simákon kívül egy rakat földelt dugó is. Másrészt meg azért, mert
annyit találtam belőlük, hogy egy dobozba úgysem férnének bele.

Villanyvasút volt a felirat a dobozon, amiből ezeket a vegyes felvágott alkatrészeket
kiborítottam. Mit ne mondjak, apukámnak is voltak megkezdett, de soha be nem
fejezett projectjei. Gondolom utánam is fog maradni pár tucat. Legalábbis nem
tartom valószínűnek, hogy élek addig, hogy az összes tervemet kivitelezzem.
Visszatérve a villanyvasút témájához, ezekből lett volna hozzá a tápegység.
Átolvastam a többi dobozon a feliratokat, de nem találtam meg amit kerestem,
atyám ugyanis kivitt a telekre a szerszámosba egy csomó dobozt. Gondolom azóta
anyám meg rég kidobta őket, mert beléjük rozsdált a tartalmuk. Apámnak volt egy
érdekes terve, miszerint egy lendkerekes autóba a lendkerék helyére villanymotort
barkácsol. Két vagy három darab mintapéldány el is készült, mely prototípusokkal
kiskoromban el is játszottam, mikor épp biztos voltam benne, hogy nem toppan
be az öregem. Rém lassan mentek az autók, és nem készült hozzájuk pálya.
A lendkerekes autóról le voltak véve a gumik, az ék alakú felnik egy
egy alulról feltámasztott vastagabb drótszálon futottak volna.
A fura sínből csak egy húsz centis darab volt a dobozban.
Mivel a sínek össze voltak forrasztva, meg a fém kerekek is
egyben voltak a tengelyekkel, ezért a mai napig nem értem, hogyan
jutott volna a motorhoz az áram. Atyámtól pedig már nem tudom megkérdezni.

A műszercsavarok feliratú dobozban - minő meglepetés - műszercsavarok voltak.
Bezzeg a minap - mikor kerestem őket az antennás projecthez - nem kerültek elő.
Akkor megemlítettem, hogy a kövérfejűekből nem találtam fehéret.
Most bezzeg találtam, de csak azért, mert már nem kell.

Nem a fényképezőgép bolondozik! Ezeknek a műanyag tipliknek van ilyen
lehetetlen rózsaszínük. Meg mernék rá esküdni, hogy eredetileg
szép pirosak voltak, csak valamitől kijött belőlük a szín.

Egy kéttranzisztoros erősítőhöz (ha csak nem DC csatolt) minimum három darab
elektrolit kondenzátor kell. Valaha annyiszor jártam ebben a dobozban, hogy
már fejből tudtam, hogy milyen értékű elkók vannak benne. Apukám meg
mindig szóvá tette, hogy nagyon fogynak az alkatrészek. Persze zokszava
sem lehetett, hiszen ő tanított meg forrasztani. Hozott a gyárból egy rakás
hibás panelt, melyekre a mutatott minta alapján nekem is olyan gyönyörűséges
óngombócokat kellett pöttyintenem, mint ahogy Ő csinálta. Persze elsőre nem ment
valami jól, de néhány apróbb Minifor páka okozta égési sérülés után belejöttem.
Gyorsan ráéreztem az elektronika nyújtotta játék ízére, minek következtében
azonmód félre is tettem az addigi kedvencet, a Merklin fémépítő játékot.

Ge, Si, kicsi, nagy, és még egy szelén is akadt a vegyes felvágott diódás dobozban.
Közéjük hajítottam egy máshonnan előkerült kósza diódát, majd szétválogattam
őket, hiszen van kicsi, meg nagy diódás, valamit szelénes dobozom is,
bár utóbbi valahol a pincében bujkál a polc legtetején

Ezek a forgókondenzátorok olyan régiek, hogy még egyes forgó is akadt köztük, ami
nem szuper, hanem egyenes rendszerű rádióhoz való. Hogy alakuljon némileg
a rend, valamint az elzsibbadt lábamat (azon ülök) is kinyújtóztassam,
ezekkel az alkatrészekkel elszaladtam a forgókondenzátoros
dobozomig, ami természetesen a polc legtetején lakik.

Kihúztam ezt a dobozt a többi közül, majd megrázogattam és elmerengtem.
Mégis miféle dia alkatrészekről lehet szó? Van itthon diavetítőnk, de nem
az a fajta amibe a keretes dia való. A háttérben látható műanyag tiplik
voltak a dobozban. No nem mintha a többi felirat stimmelt volna...

Ezeket a potmétereket egy olyan dobozból szórtam ki, amire az volt írva, hogy:
Huzal potméterek

Ezek a jórészt valóban huzal potméterek, pedig a "szénréteg potméterek" feliratú
dobozból kerültek elő. Mivel én voltam a gyerek, zsebében az elmaradhatatlan
fogóval és csavarhúzóval, ezért az alkatrészgyűjtésbe magam is beszálltam.
Lomtalanításkor nem hoztam haza a kidobott tévéket és rádiókat, hanem
ott helyben szétkaptam őket, lehetőleg úgy kicsípve helyükről az
alkatrészeket, hogy hosszú forrasztható lábuk maradjon.

Ekkora nagydarab ellenállásokat én már nem építettem be semmibe. Volt belőlük
egy szép nagy dobozzal feleslegbe. Annyira nem kellettek, hogy úgy egy évnyi
kerülgetés után el is cseréltem őket egy Terta 922-es magnóra. Aztán mikor
a Terta 811-est javítottam, akkor meg feltúrtam a pincét, merthogy elszállt
benne egy ilyen nagyobb darab ellenállás. Persze nem csak ilyen kövér
ellenállások voltak apám dobozaiban, hanem közepesek, és aprók is.

Mint ahogy kondenzátorból is volt ezeknél apróbb egy dobozzal.
Hogy én ezeket is hányszor, de hányszor átforgattam...

Valahol itt lett elegem mára a dobozokban való turkálásból. A már átnézett, illetve
kiürült dobozokat beraktam egy hatalmas szatyorba, majd levittem a pincébe
és leraktam a sarokba. Mivel nem volt mibe átöntenem az alkatrészeket,
ezért feljöttem a lakásba, és nyomtattam feliratokat a dobozokhoz.

A hatalmas tekercs cellux ragasztót már korábban beszereztem. Ahogy így a dátumot
elnézem, még évekkel korábban. De semmi baj! A lényeg, hogy egyszer mégiscsak
elkészülök a dobozok feliratozásával. Eddig ugyanis úgy voltam vele, hogy
mikor a kezembe akadt a széles cellux, mindig azt mondtam,
hogy na ezzel sem leszek meg soha!

Valahol itt lesznek azok a rózsaszín dobozok, amit egy korábbi alkalommal (mivel
csak a helyet foglalták) visszahajtogattam lapra. Ezt a néhány dolgot pikk-pakk
elrakom innen valahova. Gondolta a szerző tévesen, mint ahogy a kicsivel
fentebb ücsörgő mikrohullámú sütőnek sem igazán akadt másutt hely.

Az a baj, hogy már megint ott tartok, hogy sokkal több a dobozom,
illetve a dobozokra való igényem, mint a rendelkezésre álló hely.

Szó sem volt róla, hogy ma nekiállok rendezkedni, hanem csak nem figyeltem oda.
Mire észbe kaptam, már nagyban válogattam is szét az alkatrészeket. Illetve ezek
most nem alkatrészek, hanem speciel műanyag tiplik. A múltkoriban elkészült
a polc a másik pincébe, ahol a csavarok, meg az egyéb mindenfélék fognak
lakni. Pont mint itt, fajtánként szétrakva dobozokba. Már megint nem egy
dolgot csinálok egyszerre, de ezt már megszoktam. Már csak azért mondom,
mert a másik pincébe szánt dobozokat is most feliratoztam, meg persze pakolok
is beléjük. Ha kiszedem a barna fiókból az összes tiplit, akkor lesz benne annyi
hely, hogy befér ebbe a fiókba a többi csavar. Vagyis egy fiókom felszabadul.
Az meg, hogy a másik pincében három új doboz lesz a polcon,
az nem gond, hiszen ott most lett hely.

Tudtam, hogy van egy dobozom villanymotorok felirattal. Helyesbítek. Igazából
tudtam róla, hogy két villanymotoros dobozom is van. Az egyikben a kicsi
motorok laknak, a másikban meg a nagyobbak. Amit a képen látunk,
az pedig a harmadik doboz. Ezen doboz tartalmára igen zavartan
pislogtam, bár némi turkálás után akadt benne ismerős. A lényeg, hogy
hely is akadt benne, így belefértek az apám szekrényéből kikerült motorok.

Ahogy feliratoztam a dobozokat, egyből beléjük is borítottam az alkatrészeket.
Már persze csak akkor, mikor épp akadt a címkéknek megfelelő tartalom.

Volt amibe csak egy szem bigyó jutott, és az sem apám szekrényéből került elő.
Forgókondenzátoros doboz persze van fent is, de lent is kell legyen,
mert az idelent szétválogatandó dobozaimból is kerülniük
kell majd valahova a kismillió alkatrészeknek.

Ez a szépség egy úgynevezett biankó csavar.
Aki akar, álmodik rá menetet magának.

Nem volt szívem kidobni a kiürült papírdobozokat. Vagy csak lusta voltam
kimenni a kukáig? Lényeg a lényeg! Ha mégiscsak kellenének
valamire, innen még vissza tudom őket gyűjteni.

Miközben a pincében pakolásztam, sűrűn jegyzeteltem egy papírlapra, hogy miféle
dobozfeliratokra lesz szükségem a holnapi etap alkalmával. Lelki szemeim előtt
már látom, hogy teljesen bele fogok zavarodni a rengeteg feliratos dobozba.
Az lesz a vége, hogy kénytelen leszek csinálni egy hatalmas Excel
táblát, ami alapján megtalálhatom, hogy mi merre van.

Az miféle párosítás, hogy fénycsőgyújtók és mikrofonok? Merthogy nem csak
a tartalom, de a felirat is ez volt apám dobozán. Mára itt a vége! Majd holnap
folytatom, ha lesz hozzá kedvem. Kéne, hogy legyen, mert most, mikor ezt
a cikket írom, tavasz vége van. Nyár elejére akkora rendnek kéne lennie
a pincében, dobozok szépen sorban feliratozva, hogy le tudjak menni
rendezkedni, illetve pakolászás címszóval egy kicsit hűsölni.

Közjáték
(szétválogatom a banánhüvelyeket)

Mint azt már többször is említettem, nálam minden mindennel összefügg. Ez a project
például párhuzamosan fut azzal, melyben osztásokat készítek a rózsaszín dobozokba.
Illetve közvetlenül azután vagyok, hogy kiépítettem az antennát és a földelést is ide
az asztalhoz. Egyrészt még itt vannak a polcon a banánhüvelyes, műszercsavaros,
banándugós dobozok, másrészt szét kéne válogatni a tartalmukat, hogy végre
a helyükre, azaz a felosztott dobozokba kerüljenek. Később
persze le a pincébe a fehér polcokra.

Ugyan gyorsan válogatok, de azért nem ennyire, mint azt a videón látjuk.

Gondoltam ne hemperegjenek a doboz alján a négyes alátétek, ezért felfűztem őket
erre a négy műszercsavarra. Nagyon elvagyok a hülyeségeimmel, az már biztos!

Ez így még nincs kész, ez így még nem jó, mert a kerek dobozok
csak arra valók, hogy beléjük szortírozzam az alkatrészeket.

Hajtogattam egy csomó ilyen dobozkát. Kisebbeket és nagyobbakat is.
Lényegük, hogy kitöltsék a teljes teret a rózsaszín dobozban.

A pincében a polc szélén sorakoznak a már kinyomtatott, de fel még nem ragasztott
címkék. Nem a képek vannak összevissza, hanem tényszerűen én magam. Hol itt
vagyok a fényképezővel, hol meg ott. Ha nagyon elültem a lábam az ablakban,
vagy ráuntam a dobozok kiborogatására, akkor hol az asztalomhoz megyek
papírdobozokat gyártani, hol meg leszaladok a pincébe valamivel, vagy
valamiért. Este meg csak nézek, hogy mégis hogy a csudába rakjam
sorba az összevissza képeket, hogy kiadjanak egy sorozatot.

Mivel elfogyott a rózsaszín doboz, melyekbe az osztásokat hajtogattam, ezért
lementem a pincébe és felhoztam néhányat a lapjára hajtogatott készletből.
Nem is oly rég meg azon fáradoztam, hogy széthajtogassam
őket, és felrakjam ide a szekrény tetejére.

Ez ugyan nem látszik, de a dobozok folyamatos átszervezésben vannak. Ugyanis
vannak olyan dobozok, melyekben nehéz dolgok laknak. Például hűtőbordák,
villanymotorok, vagy éppen relék. Nem arról van szó, hogy ezek nem valók
ide a polcra, hanem arról, hogy nem bírja őket ez a vékony polc. Szóval
az van, hogy mikor fogytán a hely, felkapok egy nehezebb dobozt és
elszaladok vele egy masszívabb szekrényig, majd teszek a helyére
egy könnyű (még jó, hogy könnyű, mikor üres) rózsaszín dobozt.

Ugyan ezek az osztódobozok egy teljesen másik project, de nem bírtam megállni,
hogy ide ne fényképezzem őket. Ez így annyira profi lett, hogy azonnal
legyártottam egy hatalmas adag hármas osztást a csavaroknak.
Úgy lesznek a csavarok, hogy dobozon belül szét lesznek
válogatva, mint csavar, anya, alátét. De ez nem ma lesz.

Negyedik fejezet
(majdnem befejezem)

Már úgy voltam vele, hogy mivel alig van hátra néhány doboz, nekiülök, borogatok,
kattogtatok a fényképezővel, aztán kicsit nem figyelek oda, és már el is fogytak
a látnivalók. Persze sosem úgy alakul mint ahogy elképzeltem. Most például
az jött közbe, hogy a banánhüvelyes dobozomban turkálva eszembe jutott,
hogy a múltkor ráforrasztottam két hüvelyt a kondenzátor mérő előtétemre,
mely tettem következményeként ezentúl nem csak odafogással, ráforrasztással,
hanem műszerzsinórral is tudok mérni. Most meg az jutott eszembe, hogy mi lenne,
ha megtenném ugyanezt a tekercsmérő dobozkámmal is. Mivel oda be kéne szabni
egy darabka nyáklapot is, ezért a projectet elhalasztottam. Illetve kiválasztottam
a dobozból két banánhüvelyt. Ne kelljen később lemennem értük a pincébe!
Szerintem ebből majd külön cikket írok, mégpedig a rádióépítős oldalra.
Olyasmin törtem a fejem, hogy megnézem, hogy megváltoztatják-e
a különböző anyagú csévetestek egy tekercs induktivitását.

Bár ezek a műanyag alkatrészek nem éppen színes tanért hasábok, de mivel nem
volt kedvem külön dobozt nyitni nekik, ezért összeborítottam őket. Ahogy ez
megtörtént, mindjárt találtam is még ezt azt, ami egyre inkább afelé hajt,
hogy legyen "lábak" feliratú dobozom is. De ezt nem most, hanem
 majd akkor, ha már nem férek el az előkerült rengeteg lábtól.

A csőfoglalatok feliratú dobozban természetesen nem csak csőfoglalatok voltak,
hanem nyomógombok, KF-ek, kistrafó, forgatógomb, hernyócsavar, meg ki
tudja mi még, mely lomokat azonmód a helyükre is tettem. Már persze
csak akkor, ha volt helyük. Most, hogy hetekkel később rajzolom
a betűket a képekhez, még mindig a virágállványon
ül négy elmosogatott forgatógomb.

Ugyan kevés az esélye, hogy valaha is szükségem lenne vasalócsatlakozóra, de mivel
van belőlük néhány, ezért nyitok nekik egy dobozt. Legalább lesz hová tennem
a vasalózsinórokat. Múltkor például találtam egy olyan vasalódugót, amibe
bele van építve egy kapcsoló. Azt is betenném az új dobozba. Már persze
csak akkor, ha tudnám, hogy merre van. Ilyenkor lelkesedést szimulálva
felkiáltok! Persze csak magamban. Csak azért is rend lesz! Aztán sóhajtok
egy mélyet, és legyintek egy hatalmasat. Nem hiszek én már magamnak se...

Hogy lesz-e rend, vagy sem, azt nem tudom. Ellenben az egészen biztos, hogy lesz
egy olyan dobozom (vagy fiókom), amire az lesz írva, hogy "antennák", és ebben
lesznek az antennákhoz illő csatlakozók is. Zsebrádiós dobozom meg már eleve
van a pincében több is, lesz mibe tennem a balra látható Signal rádió panelját.
A két lemezdarabot meg nagyon úgy nézem, hogy egy nagyobbacska szelén
tartására faragta ki az öregem. Belegondoltam, hogy mégis mit építhetnék
belőle. Mivel megvan apám akkutöltője, ezért abba nem kell. Ellenben
kaptam a múltkor egy akkutöltőt, aminek hiányzik a belseje. Sajnos
annyira hiányos, hogy trafó sincs benne. De az előbb azt is találtam!
Mégpedig itt a szekrényben. Még előlapot is találtam két félbehagyott
akkutöltőhöz. Persze ez mind semmi! Legalábbis ahhoz képest az, ami
félbehagyott project utánam marad. Képtelenség mindent összeraknom!

Bronz és rézlemezek. Ezekből pótolta atyám a javításra kapott kisrádiók
elemcsatlakozó érintkezőit, vagy más elfáradt rugózó alkatrészeit.

De ki lehetet szabni a vékony lemezből egy ilyen apró bilincset is.
Azok a vastag bordák a bilincs alatt, azok az ujjlenyomatom.

A kapcsolós doboz tartalmát elnézve azt kell mondjam, hogy az emlékeimhez
képest ez bizony erősen megfogyatkozott. Persze az is lehet, hogy idővel
átkerültek a kapcsolók az én kapcsolós dobozomba, vagy apám
ezekből is kivitt egy marékkal a telki szerszámosba.

Ezt a képet anyám lőtte a telken, mikor a múltkor kipakolta a szerszámost.
Biztosan van köztük egy csomó kincs, de mivel itthon is rogyásig állok
bennük, és azokból sem készül semmi, ezért ha fáj is értük a szívem,
azt mondtam jó anyámnak, hogy ami neki nem kell, azt dobja csak
ki nyugodtan. Talán csak a rengeteg csigafúrót, meg menetvágót,
menetfúrót sajnálom, de van belőlük itthon is. Túlélem valahogy.

Kihúztam a sorból a "foglalatok" feliratú dobozt, majd immáron rutinosan magam
elé borítottam a tartalmát. Ahogy ezt megtettem, menten elém csörömpölt ez az
üvegből készült úgynevezett borszesz égő. Még a háromlábú vas állványt is
megtaláltam hozzá a szekrényben. Volt ennek egy ennél modernebb (?)
alumíniumból készült változata is. Mivel a formája emlékeztetett
egy petróleumlámpára, a dolgozók a szabadidejükben...
Na! Ez már megint hosszú lesz.

Szóval ott volt a szabadidő, mellette közvetlenül apukám, körben a szintén ráérő
kollégák, meg a Tanért gyárban a polcokon az a rengeteg anyag, ami mind
csak arra várt, hogy készüljön már belőle valami. Mivel a borszeszégő
alja egy petróleumlámpára emlékeztette az üvegfúvó kollégát, ezért
fújt rá üvegből egy petróleum lámpát formázó üveget. Apukám pedig
(mivel elektromos szakmájú ember) észrevette, hogy a skálaizzóhoz való
bakelit foglalat pont ráfér a borszeszégőre. Kell még egy kis trafó, meg
némi vezeték. Így született az alábbi képen látható fusi lámpácska.

Egy órát túrtam érte a családi archívumot, mire végre megkerült ez a kép.
Ez a lámpácska, ugyan hozzávaló tápegység hiányában már rég
nem világít, azonban azóta is büszkén ücsörög a telken
egy szekrénykén, mint mondjuk valami dísztárgy.

Ennyi maradt meg a néhai konyhai óránkból. Valamikor úgy a hatvanas években
az volt a vásárlásra csábító szlogen, hogy elemes. Meg persze volt egy másik is,
hogy tranzisztoros. Akár kellett az adott holmiba elem vagy tranzisztor, akár
nem, el lehetett vele adni a terméket. Ez a motor egy igen furcsa felépítésű
elemes órából származik. Maga az óra szerkezete teljesen hagyományos
anker kerekes volt, azonban nem kézzel kellett felhúzni, hiszen azt
megtette helyettünk néhány percenként a képen látható villanymotor.
Apukám sokszor javította ezt a villanymotort, mert az óra már eleve betegen
került hozzánk. Mikor már végképp nem lehetett vele mit kezdeni, még egy
darabig eljárt úgy, hogy az eredeti 1,5 voltos góliát elem helyett egy
4,5 voltos zsebtelep lógott ki az óra aljából. Akit érdekel ez
a fura szerkezet, itt közelebbről is megtekintheti.

Ezeket azért gyűjtötte ki apukám minden keze ügyébe kerülő rádióból, mert un.
magnó adaptereket barkácsolt belőlük. A magnó adapter egy detektoros vevő,
ami fixen egyetlen adóra van behangolva. Legalábbis a gyáriak ilyenek
voltak, míg apukám gyártmánya Kossuth Petőfi átkapcsolós.

Ilyen foglalat van az előbb említett villamosított petróleumlámpában.
Hogy a hullámváltó kapcsoló miért köztük volt, és miért nem
a kapcsolós dobozban, arra viszont nem tudok felelni.

Már egy egész fiókra való zárat, kulcsot, zsanért, vasalatot gyűjtöttem össze
a pincében. Mivel a fiók megtelni látszik, nyitni fogok három újabb
dobozt, úgymint: bútorzár, vasalat, és zsanér. Aztán pedig
szerelek hozzájuk valahova egy újabb polcot is.

Régen ez a doboz volt a drótos. Miután saját asztalom lett, nekem ez
már nem doboz, hanem fiók. A fele csengő reduktor tekercs
meg nem tudom mit keresett a színes vezetékek között.

Ez egy jó doboz, ez tetszik! Ennek a tartalma ugyanis egy az egyben átborítható
a pincei "foglalatok" feliratú dobozomba. Illetve nem pontosan, mert van itt
néhány biztosíték foglalat is, de már nekik is van saját dobozuk. A képen
középen látható foglalattal nagyon szerettem játszani kiskoromban. El
lehet tekerni az elejét, és akkor kevésbé, vagy egyáltalán nem világít.

Ezeknek meg a tucheles, illetve az újonnan létrehozott antennás dobozban a helyük.
Az a hangfalcsatlakozó dugó, az egy különleges gyártmány. Míg az eleje dugó,
addig a háta egy aljzat. Vagyis párhuzamosíthatók velük a hangfalak.
Ezeken a példányokon kívül, melyeket apukám hozott,
boltban sosem láttam ilyen csatlakozót.

A Yaxley (dzsekszli) kapcsolós dobozban, csodák csodája, egy szem eltévedt relé
kivételével a feliratnak megfelelő kapcsolók voltak. Gondoltam beteszem őket
a saját dobozomba. Természetesen a doboz a polc legtetején lakik. Gondoltam
legalább lesz benne valami, mert emlékezetem szerint mikor legutóbb néhány
körkapcsolóra volt szükségem, vennem kellett a boltban. Érdekes, hogy most
meg nem volt üres a doboz. Persze lehet, hogy azért nem, mert többet
vettem a kelleténél. Mikor valami épp olcsó volt,
olyankor szokásom volt így tenni.

Azért hoztam a nagy fehér papírt háttérnek, mert a szürkéről mindig leszóródott
a szemét, amit aztán folyton porszívózhattam ki a szőnyegből. A papírt meg
csak kettőbe hajtom, majd beleszórom a kieső darabokat a szemetesnek
kinevezett barna fagyis vödörbe. Megyek, és eszek is egy adag fagyit.

Ezek nem tartoznak szorosan a témához. Csakis azért szedtem őket elő, mert rájuk
is kimondtam az "irány a pince" ítéletet. Mivel sem karórát nem szerelek valami
sűrűn, sem optikával nem igazán foglakozom, de még csak telefonhallgatóra
sincs szükségem naponta, ezért ezeknek ezentúl a pincében lesz a helyük.

Jó nehezek lettek a szatyrok, de legalább szépen szimmetrikusan leszek terhelve.
Eredetileg úgy volt, hogy felkapom őket, aztán uzsgyi a pincébe! De persze
újfent másképp alakult. Három napba is bele tellett, mire
végre rászántam magam a nagy útra.

Mivel ezentúl nem csak úgy egyszerűen "foglalatos" dobozom van, hanem van
külön csőfoglalatos és biztosítékos is, ezért nekiálltam és szétválogattam
a régi doboz tartalmát. Hol úgy néz ki, mintha már rend lenne, hol
meg úgy áll a pince, mintha mondjuk belőttek volna.

Ezen a képen például az látszik, hogy berágtam a szatyrokra, és egészen egyszerűen
leszórtam őket a földre a hátam mögé. Aztán mikor a többi rumlit összepakoltam,
gondoltam keresek valami helyet a szatyroknak is. A múltkor már majdnem jó
helyen voltak a fehér polcon, csakhogy épp az előbb foglaltam el a helyüket
a rózsaszín dobozokkal. Meglepő, de olyan jól sikerült a kacatokat egymás
mellé rendeznem, és nem csak most, hanem úgy általában a többi esetben is,
hogy egyszerűen nem találtam helyet a szatyroknak. Konkrétan sehonnan sem
akart előkerülődni egy úgy nagyjából tíz centi széles rés. A vége az
lett, hogy jutott a szatyrokból szerteszéjjel mindenhova.

Ötödik fejezet
(elrakok mindent)

Mégis hogyan vagyok képes félbehagyni valamit az utolsó métereken?
Annak a néhány lapos doboznak már igazán bele kellett volna férnie a tegnapi
napba. Na jó. Elismerem. Nem tegnap volt. De néhány nap ide vagy oda, a lényeget
(félbehagyás) tekintve igazán nem számít. Mikor ezt a cikket írom, még nincs kész
a Nintendóról szóló cikk. Ellenben ide van téve szembe a polcra, mint valami
figyelmeztetés, hogy igenis tessék befejezni amibe belefogtam.
De sajnos hiába jelzek vele magamnak...

Kinyitottam a szekrényt, és találtam benne két bund tekercselőhuzalt. Építettem
rájuk mindenféle tervet, de ezek annyira a jövőbe mutatnak, hogy egészen
 egyszerűen semmi értelme sincs idefent tartogatni a hozzájuk szükséges
anyagokat. Mondjuk az igaz, hogy van még tekercselő huzal egy másik
fiókban is, de az íróasztalomat most nincs kedvem kipakolni. Ha egyszer
végre lesz hely a pincében, akkor kapnak a huzalok egy külön polcot.
De van egy olyan érzésem, hogy ezt én már nem fogom megérni.

Ez egy riasztóközpont, amit apukám barkácsolt a telki ház védelmére. Mint ahogy
annyi más project, ez sem került befejezésre. Ha jól dereng, a két trimmer
potméterrel a feléledési, illetve a kikapcsolási időt lehetett beállítani.

Emlékszem rá, hogy én forrasztottam be a panelba az alkatrészeket. Azért ónoztam
telibe a nyáklapon az összes rézfóliát, mert apám kicsit tovább hagyta a panelt
a vaskloridban, minek következtében több helyen egyszerűen átlátszottak
a vezetőcsíkok. Ez a minőség nem jelent jót egy riasztóközpont esetében.

Már mutattam korábban egy apukám által épített trafós dobozt, meg dugasztápot is.
Ez egy újabb fellelt példány.

Ez egy készülő csöves sztereó erősítő egyik fele. Itt van mellettem a másik fele is.
Apukám ebbe is belefogott, és ezt is félbehagyta. Mondjuk az igaz, hogy
az általam épített erősítők mellé teljesen felesleges lett
volna az a kétszer két wattos apróság.

Ebbe is én forrasztottam be az alkatrészeket. Ha nem lettem volna annyira gyenge
a dobozolásnak nevezett részfeladatból, akkor talán még be is fejeztem volna.

Lamentáltam egy darabig (ezen az egy hangszeren játszom), aminek az lett
a következménye, hogy véglegesen véget vetettem ennek a csöves erősítő
projectnek. Vagy legalábbis ezen verziójának. Néhány perc alatt porig
romboltam mindkét panelt, illetve hozzácsaptam még a riasztót is.
Mennek lefele a pincébe. Mit ne mondjak! Kicsi az esélye,
hogy ezekben az alkatrészekben valaha is folyni fog
még áram. Ez azért valahogy olyan szomorú.

A két kimenőtrafót mindenesetre összekötöttem, és eltettem a többi trafó közé.
Van nekem csöves erősítő építési tervem, de azt az Unitra ZK140-es magnóra,
mint alkatrészbázisra alapoztam. Már van is belőle kettő, csak le kell bontani
az elektronikát a mechanikáról. Meg kell még egy hálózati trafó, de persze
abból is van a pincében. Doboz anyag is akad. Már csak azt nem tudom,
hogy mégis mire kellene nekem egy kétszer két wattos csöves erősítő.

Persze az, hogy valami nem kell, az nálam nem lehet akadály. Régebben például
összegyűjtöttem a leeső óncseppeket, és gyufás skatulyák papír fiókocskáit
öntöttem ki velük. Ezekből idővel annyi lett, hogy megtöltöttem velük
úgy nagyjából félig egy mogyoró konzerves dobozt. Ez a doboz
valószínűleg még most is megvan valahol, csak nem tudom,
hogy merre lehet. Persze semmi baj, hiszen bármikor (mint
például most is) öntök magamnak ólomból másikat. Akkor
ennyi talán elég is lesz mára az értelmetlen találmányaimból.

Lementem a pincébe a szatyorral, majd elrendeztem az asztalon a tartalmát.
Fel-felkapok közülük valamit, majd elszaladok vele a helyéig.
Ki csak úgy egyszerűen a polcon, ki fiókban, míg
mások egy szép papírdobozban laknak.

Háromszor is átolvastam az összes doboz feliratát, de nem lett meg az antennás doboz!
A végén átmentem a fáspincébe, hátha véletlenül átvittem oda. De persze nem.
Hanem - mivel máshol nem volt hely - feltettem ide legfelülre. Az a baj,
hogy nincs hely. Hiába a rengeteg polc, ha egyszer mindet elfoglaltam
valamivel. Legalább egy egész Salgó tornyot le kéne ürítenem, hogy egy
kevéske helyem, illetve mozgásterem legyen a rendrakáshoz. Mert ugye hiába
az a rengeteg jópofa papírdoboz ott a polc tetején, ha egyszer visszahajtogatva nincs
hová letennem őket. Ilyenkor aztán abba is hagyom a munkát, és elkezdek cirkálni
a polcok között. Mindenféle terveket szövögetek, hogy mégis miként tudnék egy
kis helyet varázsolni. Például lehetne úgy is, hogy előszedek olyan kacatokat,
amik aztán tényleg nem kellenek, és egyszerűen kidobnám őket a kukába.
Ez nem megy! Ugyanis egy olyan személy, aki tárgygyűjtő, jelen esetben
én, egyszerűen képtelen kidobálni a kincseit. Éppen ezért is van ennyi
mindenem. Lehetne úgy, hogy szétszedem, lefotózom, majd eladom
azokat a tárgyakat, melyek nem különösebben kedvesek a szívemnek.
Van belőlük rengeteg. Ezeket direkt arra a célra szereztem be, hogy jók
lesznek szétszedtem alanynak. Bármely polcot is nézem, minden legalább
52 darab bemutatandó tárgy hever. Éppen ennyi szétszedtem cikket szoktam
megírni évente. Vagyis ha most nekiállnék, akkor éppen egy év kellene hozzá,
hogy kiürítsek egy egész Salgó tornyot. Persze csinálhatnám úgy is, hogy kicsit
csalok, és szépen sorjában, mégpedig a legnagyobb térfogatú lomtól visszafelé
haladok. Ez mondjuk nem is rossz ötlet! Mégpedig annyira nem az, hogy ez
valamikor 2011-ben egyszer már eszembe jutott. Nyitottam a szétszedtem
cikkeket nyilvántartó táblázatban egy olyan fület, aminek azt a címet
adtam, hogy a tíz legnagyobb. Eddig még csak egyetlen sor van
beleírva. Nem akar ez nekem összeállni sehogyan sem...

Bevallom őszintén, hogy nem tudom minek gyűjtött be az öregem plombadrótot,
mint ahogy azt sem értem, hogy mit keresnek mellettük a hosszú szénrudak.
Szénkefék, szénrudak felirattal, nehogy már nyissak egy újabb dobozt!

Márpedig kénytelen leszek, merthogy találtam egy újabb adag szénkefét.

Ugyan van a pincében biztosítékos doboz, csakhogy abban ömlesztve vannak
a biztosítékok. Mivel most épp az van, hogy az összes rózsaszín dobozt
levittem, így nem tudom kipróbálni, hogy belefér-e ez a doboz.
Ha igen, akkor bekerül alulra. Ha meg nem? Akkor
legfeljebb meghagyom ezt a lapos dobozt.

Milyen "harc" tudott lenni belőle, mikor elfelejtettem kimosni valamelyik ecsetből
a festéket. Aztán később - mikor már dolgoztam és volt pénzem - bementem a boltba
és vettem egy hatalmas csokor ecsetet, hogy ne legyen több vita. Szóval az úgy volt,
hogy mivel ketten is barkácsoltunk a családból, ezért mindig volt kire fogni, mikor
épp nem volt meg valami. Még élénken emlékszem, hogy atyám mindig engem
hibáztatott az íróasztalba tekert csavarokról el-eltünedező műszerzsinórok
miatt. Aztán mikor kiderült, hogy a Postán (ott dolgoztam) van raktáron
banándugó mint rezsianyag, vagyis még csak el sem kellett őket számolni,
és a krokodil csipeszeket sem, valamint mindenféle vezetékekhez is szinte
korlátlan mennyiségben hozzáférek, nekiálltam és gyártottam vagy öt pár
műszerzsinórt. A műszerzsinór konkrétan úgy néz ki, hogy úgy nagyjából
egy méter hajlékony vezeték, mindkét végén banándugóval. Apám meg
csak nézett, hogy milyen szép színes drótok lógnak az asztalról
az eddigi megszokott rozzant dugós feketék helyett.

Még én merem megszólni az öregem a furcsa párosítások miatt? Ez ugyanis
az én egyik dobozom. Mégis miféle párosítás az, hogy ecsetek + Merklin?
Ennek persze az lett a vége, hogy azonnal nyitottam egy újabb dobozt,
mégpedig ecsetek felirattal. Tényleg kell majd még egy polc...

Ékszíjas, magnófejes, és forgatógombos dobozom is van. A többit meg egyszerűen
beborítom a szétválogatásra váró vegyes dobozba, ami mindig itt ül a pákatrafós
fiókom előtt. Mikor megtelik a doboz, hozok helyette egy másikat a pincéből.
Majd ezeket a megtelt dobozokat fogom szétválogatni a nyári melegben,
természetesen a hűvös pincében. Illetve több nyári pincés projectet
is tartogatok talonban, de most nem állok neki mindet felsorolni.

Valahol van egy olyan dobozom, illetve mint kicsit később kiderült fiókom, amire
vizes dolgok felirat van ragasztva. Először azt hittem, hogy lent van a pincében,
de kicsivel később kiderült, hogy fent a lakásban is van egy. Ez a rendrakás
egy lehetetlen feladat. A fáspincében lenne a csavarok meg a más efféle
mechanikai építési anyag helye. A másik felújított pincében a Salgó
polcokon az elektronikai lomoké. A most kiürített szekrénybe
pedig azok a dolgok valók, melyek a lakásban szoktak
kelleni. Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy ez
bizony sehogyan sem akar összeállni.

Hurrá! Páka és alkatrészei feliratú dobozom ugyanis már van is a pincében.
Csak leviszem, beleszóróm, és már rend is van! Persze ez nem teljesen
 igaz, mert láttam a pincében szerteszéjjel dobozokban, polcokon,
fiókokban, mindenféle páka alkatrészeket. Ezek persze idővel mind
a helyükre fognak kerülni. Ez eddig ugyanis nem ment. Már csak azért
sem, merthogy eddig nem volt páka feliratú doboz. Mondjuk az igaz, hogy
manapság már igencsak ritkán cserélek betétet Minifor pákában, no de
attól még jó érzéssel tölt el a tudat, hogy alkalomadtán megtehetem.

Íme egy igazi relikvia! Valódi eredeti hamisítatlan Wunderbaum fedőnevű fenyőillatú
autóillatosító. Mikor az öregem, illetve a családi kassza töltöttségi szintje eljutott egy
olyan szintre, hogy megengedhettünk magunknak egy autót, onnantól könnyű volt
ajándékot venni apámnak, mert mindig kellett valami a kocsihoz. A nyolcvanas
években még nem volt minden benzinkút oldalában autómosó. No meg minek
olyasmire szórni a pénzt, amit az ember maga is el tud intézni. Az öregem is
sétált a másodikról a melegvizes vödörrel a kocsiig, mígnem vettem neki
egy húszméteres kerti slagot, a végére meg egy pisztolyt. Innentől
kezdve viszont valamiért mindig én mostam az autót...

Ez egy újabb befejezetlen project apukám hagyatékából. Illetve egy újabb fusi
a Tanért korabeli kollektívájától. Ez ugyanis eredetileg egy fizika oktatáshoz
készült, úgynevezett bemutató villanymotor. Ez a forgórész keresztben úgy
 jó tíz centis nagyságú. Azért ilyen nagy, hogy még a hátsó padból is jól lehessen
látni mikor forog. Persze eredetileg nem így néz ki, csak apukám kicsit átalakította.
A motor állórészén (ez az) eredetileg volt egy tekercs. Vagyis a motornak mind az
álló, mind pedig a forgórésze elektromágnes volt. Mivel a forgórészbe a tekercs
helyett állandó mágnes került, így egy olyan generátor lett a motorból, amihez
nem kellenek leszedő kefék. Ez így azért jó, mert a csapágyakat bezsírozva,
egy szinte teljesen gondozási igény mentes eszközt kapunk eredményül.
Hogy mindez mire lett volna jó? Természetesen szélerőműnek a telekre!
Ez töltötte volna fel a pincében elhelyezett akkumulátort. Még a turbina is
megvolt hozzá. Évekig hányódott szerencsétlen a szemétdomb tetején, mert
okafogyottá vált, mikor odaért a telekhez az árammal az ELMÜ. Apám után
maradt még néhány befejezetlen project. Én ugyan ki nem megyek
a telekre átnézni, hogy pontosan melyek is ezek.

Anyukám viszont időnként kipakol a szerszámosból, és úgy nagyjából eltörölgeti a
dolgokat, aztán visszateszi őket. Balra mindjárt két befejezetlen akkutöltőt látunk.
Mellettük a zöldes színű előlap egy harmadik példány. A piros műszeres valami
egy apukám által épített labortáp, mégpedig direkt zsebrádiók javításához.
Ezt nem hagytam veszni, hanem hazacipeltettem anyámmal. A füles
barna doboz egy UNIVEKA műszer, aminek gondolom nem használt,
hogy beázott a szerszámos műhely. A fehér dobozban látható meglehetős
mennyiségű bútorfül és zsanér készletből tervezte apám összeállítani a beépített
szekrényeket. A hozzájuk vásárolt faanyag meg a tetőtérben rohadt el.
De térjek csak haza, mégpedig az utolsónak előcibált tárgyhoz.

Ezt az URH tunert egy zöld papírdobozban találtam. Két példányban készült, mert
apukám rám kérdezett, hogy marasson-e nekem is egy panelt. Mivel nekünk
akkoriban még nem járt a Rádiótechnika újság, ezért részemről erős
kétkedéssel fogadtam Hetényi László rádióépítős cikkét
az 1978/4-es és 5-ös lapszámban.

Valahogy úgy voltam vele, hogy két tranyóból, meg egy 709-es IC-ből képtelenség
működő URH rádiót barkácsolni. Márpedig ez így ahogy látjuk, működőképes!
Ráadásul varicap diódás hangolású, amihez még mind a mai napig őrizgetem
a tíz fordulatú speciális helikális potmétert. Mivel az én ilyen panelem már
az enyészeté lett, ezért elképzelhető, hogy a rádió építős project keretében
ezt fogom feltámasztani. Esetleg be is dobozolom. Persze ez olyan régi, hogy
még keleti normás, de nem hinném, hogy gondot jelentene három tekercs cseréje.

Végre kiürült a sarok! Elpakoltam, illetve levittem a pincébe mindent.
Hogy egyáltalán csináltam valamit, az csak abból látszik, hogy
a tunert kint felejtettem a virágállvány alsó polcán.
Gondoltam kész! Itt a project vége!

Aztán csak előkerült még egy dobozra való Tesla pickup, úgyhogy ezeknek
is (van még másféle is) nyitok egy rózsaszín dobozt. Nem tudom, hogy
a színes dobozok teszik-e, vagy az előbb bedöntött doboz sör, de
részemről egyre inkább rózsaszínben látom a világot.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.