Sokol 403 rádió
(végre egy kissé ürül a polc)

A Sokol kisrádióról szóló szétszedtem cikk (ez volna az) annyira lassan
készül (konkrétan vagy úgy öt éve áll), hogy az már szinte fáj!

Biztosan volt itthon gyermekkoromban Sokol rádió, hiszen még a doboza is megvan
a szekrényben (csak mióta az eszemet tudom, a kisvasút lakik benne), de nem
dereng vele kapcsolatban semmiféle történet. Gondolom azért lehet így,
merthogy sosem döglött be. Persze ez csak a saját rádiónkra vonatkozik,
merthogy idegen Sokol annyi járt hozzánk javításra, hogy még! Persze nem
azért, mintha a Sokol olyan beteges kisrádió lenne, hanem inkább azért, merthogy
leginkább ezt vásárolták a boltban az emberek, ezért ebből volt sok, vagyis ez a rádió
képezte a készülékek zömét. Az ára koronként és akciónként változott, valahol úgy
ötszáz és ezer forint között. Hogy a saját Sokol hová lett, azt meg nem mondom,
mint ahogy arról sem tudok érdemben számot adni, hogy a jelenleg körülöttem
fellelhető példányok honnan származnak. Gondolom, ahogy szoktam, mindent
összeszedtem ami csak kisrádió. Először még csak a balra látható (kissé hiányos)
Sokol ült a szobám polcán, aztán idővel került hozzá egy magyar szabványú
töltő, majd egy csonka panel is. No persze nem csak ennyi a készlet...

Amit a pincében látunk, illetve jelenleg nem látunk, az az asztalom. Egészen biztos
vagyok benne, hogy írni fogok egy olyan cikket is, ami arról fog szólni, hogy
elrendezem a lomokat a pincében, csak még nem találtam ki, hogy mi
legyen a rendező elv. Mert ugye mikor ezt meglátom? Azonnal elkap
a rendezkedhetnék! Majd közvetlenül utána, hogy ezen azon keresztül estem
(merthogy a földön is szét van pakolva), ha szerencsém van, akkor fizikailag talán
nem esem el, de lelki oldalról tekintve mély letargiába zuhanok. Ennek oka az,
hogy a polcokat alaposan megszemlélve, olyan tárgy után kutatva, melyre
bátran kijelenthetném, miszerint: Na! Te legalább a helyeden vagy!
Nulla a találati eredmény. Ellenben Sokol rádióra mondjuk nem.

Indításnak (ezt értsd úgy, hogy szem előtt voltak) ezt a négy példányt találtam.

Kisvártatva beletúrtam a kisrádiós fiókba.

Majd a kisrádiós papírdobozba, melyben érdekes mód egy árva Sokol sem akadt.

Ez a Sokol project, mint ahogy tette a másik is, nem csak úgy egyszerűen áll, hanem
ez úgy van, hogy egyrészt áll öt éve, aztán áll még hónapok óta is. Utóbbit úgy kell
érteni, hogy bele-belekapok a dologba, csak úgy találomra valahol. Néha csinálok
valamit, ami mintha nyomokban emlékeztetne egy szétszedtem cikk indítására,
majd hetekre hónapokra megfeledkezem a dologról. Most például azon töröm
a fejem, hogy ugyan mivégre adtam a "végre" címet ennek a képnek. Mikor
már tulajdonképpen készen volt a cikk, s éppen harmadszorra olvastam át
a szarvashibákat elűzendő, akkor ugrott be, hogy mivégre a végre. Végre
visszatettem a dobozt a helyére. Már ha az neki a helye, ahová tettem...

Mint ahogy a kép címe is mondja, már csak ezek hiányoztak a szobámból.

Ezek a bőrtokok olyan gombásak, hogy kénytelen leszek őket kimosni.

Juj de gusztustalanul néznek ki!

Magukat a rádiókat a SONY TC-U5 deck mellé koncentráltam.
Ennek mindössze az volt az oka, hogy éppen itt volt hely.

Mikor az esti fürdés közben belegondoltam, hogy a számomra kissé rövidke kádból
kilógó lábammal véletlenül megrúgom a fekete lötyit tartalmazó dobozt, s a durva
vegyszerek beömlenek a fürdővizembe, annyira elszörnyedtem, hogy már
mindjárt másnap nekiálltam eltakarítani innen ezt a mocskot.

Néhány nap múlva, mikorra már nem volt annyira fekete az öblítővíz, illetve
ráuntam a cserélgetésére, gondoltam elteszem innen a tokokat száradni.

Hónapokat töpörödtek a bőrtokok a cserépkályha tetején.
Tényleg nem vagyok normális, hogy mindent kimosok...

Amúgy tényleg mindent. Ezt a két kábelt például betettem a melósnadrág zsebébe,
rájuk húztam a zipzárt, majd kimostam őket hatvan fokon. Ez mondjuk nem
volt egy sikeres procedúra, pedig tudtam volna értékelni ha bejön.

Volt némi tévedés az elképzelésemben, ugyanis a kábelekről leoldódó kosz
egy része nem jött ki a mosóvízzel, hanem a zseben belül maradt.
Tehát szó sincs róla, hogy minden ötletem beválna.

A gumis lepedőről például nem gondoltam volna, hogy ennyire ereszti a színét.
Mondjuk azt sem gondoltam volna, mikor az 591-es számot adtam ennek a cikknek,
hogy ez ennyire el fog húzódni. Hogy mégiscsak haladjak valamicskét, azt találtam
ki, hogy ugyan a rádió szétszedéséről még szó sincs, hiszen konkrétan még hozzá
sem nyúltam, a belsejéről egy szem kép nem sok annyi sem készült, de a cikk
valamikori elkészültét megelőlegezve, elkezdem összerendezni az eddig
felhalmozott anyagot. Hogy ezzel a dologgal mi volt a baj?
Nem úszod meg, mert úgyis elmesélem!

Valamikor réges-régen, mikor egy olvasó meglátta, hogy lesz Sokol rádió szétszedés,
küldött hozzá egy "kis" anyagot. A kis jelző természetesen idézőjelben értendő.
Már az anyag mérete is akkora volt, hogy óriáslevélben jött, amit valahonnan
le kellett töltenem, de olyan csalafinta módon, hogy tíz percem ráment
mire rájöttem, hogy mit kell megnyomni. Aztán mikor megláttam,
hogy mi van a levélben, az valószínűleg nagyban hozzájárult
ahhoz, hogy ennyit húztam ezt a cikket. Több száz mega
mindenféle kép, újságcikk, átalakítás rövidhullámra,
adat, meg ez a kép a skálaüveg nélküli változatról.

Balra a skálahúrozás nélküli, míg jobbra a skálahúros változat látható. Hogy ebben
mi az érdekes? Nos az, hogy ennyi év után végre rájöttem, hogy a Sokol kisrádió
amúgy masszív felépítéséhez képest, miért olyan szerencsétlen pilincka izékből
lett összetákolva a skálahúrozás. Nos azért, merthogy ez a részlet az eredeti
készülékben még nem volt benne. Persze akár úgy is lehet, hogy a skálahúrozás
nélküli egy mindössze egyszerűbb változat, de ezt azért nem tartom valószínűnek.

Egy kissé berágtam a rendelkezésre álló képtengerre, merthogy az anyag olyan
valószínűtlen mennyiségű volt, hogy képtelenségnek látszott összerendezni.
Többször is nekifutottam, hogy rendet vágok az anyagban, míg sikerült
annyira lecsökkentenem a képek számát, hogy végre átlássam őket.
Aztán nyitottam mindenféle beszédes nevű mappákat és nekiálltam
rendre szétszortírozni a képeket. Mivel az eredmény mondhatni még
mindig túl sok volt ahhoz, hogy csak úgy ripsz-ropsz lerendezzem, ezért
amit csak kicsit is feleslegesnek éreztem, azt kivágtam, a többit pedig mint
látható összezömítettem. Mint az ezen a képen látható, így lehet jól áttekinteni,
miszerint gyártottak a rádióhoz szürke, fekete, bézs, illetve barna színű bőrtokot is.

Gyártották a Sokol rádiót arany és ezüst színű díszráccsal, valamint mindkettőből
akadt sima és bordázott változat is. Illetve készült fehér alapon fekete, és fekete
alapon fehér betűs skálaüveggel is. A piros bumerángforma valami ott a jobb
alsó sarokban, egy stilizált sólyom, merthogy arról kapta a nevét a rádió.
A halogatás mértékegységét meg mondjuk rólam lehetne elnevezni.

Mert ugye most is... Ahelyett, hogy szétkapnám végre a rádiót, lőnék róla tucatnyi
képet, alájuk szórnék néhány kósza mondatot, nekiálltam vízórát szerelni a kerti
csapra. Mondjuk vízóra szétszedés már volt, de golyóscsap speciel még nem.
Szóval már megint egy újabb szétszedtem cikk lehetősége merült fel, illetve
újfent feltámadt bennem az az érzés, mint ami a pincei polcokat nézegetve
szokott elkapni, miszerint ennek a szétszedtem projectnek sosem lesz vége.

No nem mintha a szobámban már kiürültek volna a polcok...
Már úgy értem, hogy régi tervem, miszerint eltakarítom
a látóteremből az összes szétszedendő tárgyat.
Ahogy így szétnézek, már csak néhány
évre van hozzá szükségem. Mondom
ezt mantrázva már hosszú évek óta...

Mint az látható, szegény Sokol rádiónak már annyiszor futottam
neki, hogy még a maradványok dobozba történő majdani
elpakolásához szükséges címkét is kinyomtattam.

Az idő olyan rohamléptekben haladt előre, hogy időközben, ha rendet ugyan még
nem is tettem a pincei polcokon, de az asztalról már elpakoltam a lomokat.
Akarom mondani odakészítettem a székre a rádiók elpakolásához
szükséges, jelenleg még lapra hajtogatott papírdobozt.

A festékesdoboz, illetve a játékhelikopter mögött frissen van festve az aljzatbeton.
Jobbra az a ferde rész még csak egyszer, a mögötte elterülő rész már kétszer.
Meg kellett állapítsam, hogy egészen elképesztő dolgokra vagyok képes,
ha arról van szó, hogy valami olyat kéne csinálnom, amihez éppen
nincsen kedvem. Mivel az előbb mutatott papírdobozt voltam
oly előrelátó, hogy még a padló festése előtt kihoztam a pincéből,
így most nem foghatom rá, hogy miatta nem foglakozom a rádióval.

Mivel a Sokol project nem haladt, lefestettem a küszöbig hátralévő ötméternyi padlót
is fehérre. Most két hétig egészen biztosan nem lehet bemenni a folyosó végén
található pincébe. Először még úgy voltam vele, hogy ez egészen biztosan
nem fogja hátráltatni a rádió bemutatását, de aztán mégiscsak sikerült
- megjegyzem néhány órai fejtöréssel - okot találnom rá, hogy mi miatt
kellene mégiscsak bemennem. Mondjuk nem mernék rá megesküdni, hogy
akad-e a hálózati csatlakozó dugós dobozomban eredeti (értsd szovjet mintájú)
akkumulátortöltő, de attól még szerintem egy turkálást megér. Francba...

Olyan elképesztően blőd hátráltató tényezőket vagyok képes kitalálni,
hogy az már szinte fáj! Most például azt sikerült kisütnöm, hogy
a telefonomban éppen kimerült akkukat töltő töltő van útban.
Már úgy értem miattuk nem tudom félretolni a billentyűzetet.

Máskor meg lekaptam ezt az irattartó tálcát a polcról, letettem ide a székre, majd
miután elbeszélgettem az épp ekkor becsengető szomszéddal, megjegyzem
mindössze néhány mondat erejéig, olyan szinten esett ki, hogy mégis
mit akartam ezekkel a valamikkel, hogy még azóta sem jöttem rá!
Mégis mi köze van az állólámpához való szovjet fényerőszabályzónak,
vagy mondjuk a PDA-nak, illetve az AMIGA rádiójának a Sokol rádióhoz?

Ennek legalább, még ha csak áttételesen is, de legalább van köze. Átalakítottam az
asztali lámpámat. Az eddigi százas izzó helyett három darab 806 lumenes LED-es
fényforrás került bele. Attól az apróságtól eltekintve, hogy beteg a kapcsoló, csak
minden harmadikra kapcsol, tökéletes lett. Csak az a k*rva "csak", csak az a baj
ezekkel a majdnem tökéletes tárgyakkal. Gondoltam mielőtt még felidegesíteném
magam a beteg kapcsolón (már vagy egy éve ilyen), kicserélem egy normális típusra.
Természetesen csak azután jöttem rá, hogy a keresett kapcsoló nem a "kicsi", hanem
a "nagy" feliratú kapcsolós dobozomban van, miután áttúrtam az egész dobozt.
Ekkor történt, hogy már majdnem nekiálltam bemutatni az apró kapcsolós
dobozom tartalmát, de aztán erőt vett rajtam a lustaság. Pedig
mennyi de mennyi felsorolós ötletem lenne még...

Kiborítottam a másik doboz kapcsolót, s miután egyik fellelt példány sem felelt
meg a kritériumoknak, igen merész módon úgy döntöttem, hogy megjavítom
a lámpában található kapcsolót. Komolyan mondom, hogy szinte már oda
sem figyelek, és csak úgy sorjáznak a kezem alól az egyre újabb és újabb
szétszedtem cikkek! Csak persze a Sokol, az nem akar szétszedődni...

Olyanokat tudok, hogy csak na! Például jól szétkaptam a jobb felső sarokba belógó
csillárt, majd az alapvető formát ugyan megtartva, de azért alaposan átépítettem.
Tulajdonképpen jó lett, csak (no, már megint ez a k*rva csak) az utóbbi időben
üléspozíciót váltottam, minek okán belóg a csillár középső burájából áradó
fény a látóterembe. Amit a képen látunk, az most még csak egy próba,
hogy mennyire látom a billentyűzet gombjait úgy, hogy a hátam mögötti
polc tetejéről árad a fény. Majdnem jó, de azért nem így lesz. Már persze
eleve azért se, mert ez a felállás valójában úgy néz ki, hogy a villanyborotvám
konnektorból kihúzhatatlan (rá van tolva a szekrény) kábelén jön a delej, ami egy
borotvacsatlakozó aljzat, plusz darabka vezeték, majd az azon lógó foglalatban
végződik. Mivel ezt a projectet sem volt kedvem egésszé kerekíteni, ezért
kerestem valami mást. Nem kicsit mást, hanem valami nagyon mást!

Rendbetettem a ház mögötti kertet. Kivágtam a maradék ócska fákat, bokrokat,
csonkokat, borostyánt. A kertben talált redőnyt szétszedtem, majd némileg
másképp összeszerelve, újrafestve, a kép jobb szélén látható sárga csík
formájú kerítéssé alakítottam. Ez akkora munka volt, hogy ráment
az egész nyár! Mikor nekikezdtem, akkor még csak arról volt szó,
hogy nekikezdek. Gondoltam eltelik néhány év, s egyszer csak elérek
a kert másik végébe a füvesítéssel. Valójában persze az volt a titkos terv, hogy
egyszer csak annyira tele lesz a hócipőm a kertészkedéssel, hogy már csak
a változatosság kedvéért is nekiugrok a Sokolnak. Voltak ugyan időközi
fellángolások, például a rádió elérhető dokumentumainak rendezése,
de mégiscsak a kert lett kész előbb, pedig ez sokszoros munka volt.

Az adatai alapján a Sokol egy teljesen átlagos készülék.

A hangolóelemek elhelyezkedését mutató térkép nagyon hasznos tud lenni, ha nem
szeretnénk úgymond feleslegesen "szétcsavargatni" a rádiót. Az L9, L10, L11,
L12, L13, L14 a KF hangolóelemei. (így sorban) Az L3, L4 a hosszúhullámú
modulátor. A középhullámú modulátor tekercse természetesen nem a panelen,
hanem a ferritrúdon van. L5, L6 a hosszúhullámú, míg az L7, L8 a középhullámú
oszcillátor tekercse. A hangoló trimmerek a forgókondenzátor hátulján találhatóak.
Hogy azért ne legyen annyira egyszerű a dolog, hogy csak úgy ripsz-ropsz átlátja
az ember, a hosszúhullámú modulátor tekercse meg van toldva a ferritrúdon
található középhullámú modulátor tekercsével.

Amennyiben sikerült lelöknünk a helyéről a skálahúrt, ezen ábra
alapján valószínűleg képesek leszünk visszatenni a helyére.

A skálahúr hosszának megadása pedig abban az esetben fog jólesni, mikor egyáltalán
nincs meg a skálahúrozás. A hiányzó mutatót - az egyszerűség jegyében -
piros színű szigetelésű merev huzalból készülttel lehet pótolni.

Az esetleg törött, vagy teljesen hiányzó skálaüveget (ami amúgy valóban üveg)
úgy tudjuk pótolni, hogy kinyomtatjuk ezt a képet, lehetőleg átlátszó fóliára,
természetesen mérethelyesen, majd elé teszünk egy darabka vékony plexit.

Ez a rajz a Rádiótechnika újságból származik.

Ez pedig egy szovjet kapcsolási rajzos könyvből.

Ez a rettenet a Sokol rádió eredeti töltője. Ennek nem tudok most (mikor ezeket
a sorokat rovom) utánanézni, mert ugye festve van a pincében az aljzatbeton.
Ez a töltő olyan szinten volt életveszélyes, hogy ezt nálunk nem is engedték
forgalomba hozni. A kapcsolási rajz alapján belátható, hogy amennyiben
ezzel a szörnyűséggel csatlakoztatjuk a rádiót az elektromos hálózathoz,
a hálózati dugó állásának függvényében ötven százalékos esélyünk van
arra, hogy ott lesz a fázis a fülhallgató csatlakozó szabadon megérinthető
fémből készült csavarján. Amúgy éppen ezt a felállást hívják orosz rulettnek.

Ez a kép ugrás az időben, mert az osztólapok rózsaszín dobozokba, illetve a plusz
polcok a fehér polcosokba című cikkek csak nagyon sokára fognak megjelenni.

Azért jó a rend, mert nem kell keresni amire épp szükségem van. Most például
egyszerűen csak kihúztam a "villásdugók sima" feliratú dobozt a polcból,
és tessék! Már itt is van az orrom előtt a keresett relikvia. Amúgy
egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne menjek le kutakodni a
pincébe, pedig még csak két napja van, hogy szárad a festék az
aljzatbetonon. Nem tudom mi szállhatta meg a fehér festéket
(OBI gazdaságos), mert egy ugyanilyen doboz a múltkor még
egy hét után is fogott, most meg nyugodtan mászkálhattam rajta.

Ez a valami, mint villásdugó, mind műszaki, mind életvédelmi szempontból taszító.
Kicsit lötyögnek a lábai, illetve mivel végig fémből vannak, vagyis nincs rajtuk
tőben műanyag burkolat, bedugás közben adott a lehetőség az áramütésre.

Azok a rovátkák, azok ott kérlek hűtőlyukak.

Tisztára olyan érzésem van, mintha azon agyalt volna a konstruktőr, hogy végre
ő is összehozzon valami lehetőleg halálosat. Mikor szükség lesz a rádióra,
akkor szinte egészen biztosan úgy történik a dolog, hogy kihúzzuk belőle
a töltő dugóját, de amit a képen látunk az bedugva marad a konnektorba.
Tegyük fel ráfröccsen a konyhában a víz, mert ugye hol máshol töltődne a
Sokol, mint a hűtő tetején, közvetlenül a szódásszifon mellett. Aztán valaki
óvatlanul kihúzza a dugót, mert mondjuk kell a hálózati aljzat a turmixgépnek,
vagy a kávédarálónak. Mindezt mezítláb állva a konyhakövön, vagy rövid
ujjú ingben, alkarunkkal a hűtő fém szélére támaszkodva. Száz halál!

A feszültségválasztó kapcsoló a villásdugó szárai közé került.

Balról érkezik a hálózati feszültség, míg a jobbra tartó (jelen állapotában tőből
kivágott) vezeték egy soros diódát követően a rádió akkumulátorában
végződik. Meg persze a fülhallgató csatlakozó fém csavarjában.

Mondjuk az igaz, hogy ez a töltő biztosan tovább tart, mint bármelyik kínai,
illetve ez aztán semmiféle RF zavart sem termel. No de akkor is!

A feszültségválasztó kapcsoló kiesett állapotban.

Ezt a formációt kell belőle összelegóznunk, ha vissza szeretnénk tenni a helyére.

Gondolom a túlfejlett szépérzékkel megáldott szovjet társadalom nyomására
készült a villásdugó a komor fekete mellett barátságos szarbarna színben is.
A szarbarna színmeghatározás jelen esetben konkrétan a mintázatra utal.
Mert ugye nem csak úgy egyszerűen barna, hanem egy kicsit foltos is.

Ez egy harmadik rajz a készülékről. Hogy miért tettem ki mind a hármat? Nos azért,
mert a nyomda ördöge, illetve a szovjet félretájékoztatási hivatal kifejezetten
eredményes munkájának következtében, szinte minden egyes rajzváltozat
eltér valamiben a többitől, vagy egyszerűen csak felfoghatatlanul félresikerül
valamely rajzrészlet, esetleg hiányzik egy vonal, vagy odakeveredett egy felesleges.

Vagy mondjuk az egyik rajzba bele vannak írva a tranzisztorok lábaihoz a rajtuk
mérhető feszültségek, máshol meg egy külön táblázatot kapunk hozzájuk.

A Sokollal ellentétben a Selga 402 rádióban csak három KF hangoló kör van, cserébe
háromtranzisztoros a KF erősítő, illetve feszültségkétszerezős a demodulátor.
Itt említeném meg, hogy mivel a Selga KF erősítőjének végéről hiányzik
a demodulátor diódát meghajtó KF, ezért ez a fokozat teljesen elválasztható
a KF frekvenciájától. Amennyiben ezt megtesszük (első tranyó, plusz az összes
KF kiépítése), akkor egy nagyszerűen használható, szélessávú, automatikusan
erősítésszabályozott (AGC) AM demodulátoros jelnyomozót kapunk
eredményül. De ez már nagyon nem ide tartozik, hanem
inkább valahova a rádióépítős oldalamra.

Egy ilyen profi alkatrész beültetési rajz alapján valósággal
gyermekjáték megtalálni a keresett alkatrészt a panelon.

Hogy minek szúrtam be ugyanazt a rajzot, csak más színben? Nos azért, merthogy
ez nem ugyanaz a rajz! Ebbe ugyanis bele vannak írva a tranzisztorok lábain
mérhető feszültségértékek, illetve a hullámváltó lábainak pozíciószámai.
Aki ezen rajz ellenére is eltéved a rádióban, az inkább ne nyúljon bele!

A panelt a fóliás oldaláról ábrázoló rajz arra szolgál, hogy erről a feléről
nézve is megtaláljuk a főbb alkatrészeket, illetve mérőpontokat.

Pont mint fent, azonban azzal a kiegészítéssel, hogy ezen az ábrán a panelre kívülről
ráforrasztott alkatrészek is szerepelnek. Ez a rajz olyankor lesz hasznunkra, mikor
egy olyan készüléket állítunk helyre, amiről a gazdája lecibálta amit egyáltalán
csak lehetett. Persze akkor is jól jön, mikor magunk tépünk le véletlenül
egy vezetéket, vagy csak úgy egyszerűen leszakad magától.

Íme az összes tekercs és trafó lábának számozása, illetve a tekercselés kezdetének
jelölése, gondolom arra az esetre, ha pótolni szeretnénk valamelyiket,
vagy akár a nulláról szeretnénk újraépíteni az egész rádiót.

Ugye nem gondoltad komolyan, hogy nincsenek meg
a menetszámok és a huzalátmérők? Merthogy de!

Még az egyes tranzisztorok bázisain mérhető érzékenységi adatok is megvannak.

Természetesen akad rajz a ferritrúdon található tekercsek újrakészítéséhez is.

Komolyan mondom, hogy annak gondolatára, miszerint öt hosszú év elteltével végre
megkezdem a kupacot, egy kissé meghatódtam. Másrészről meg ugye, mégis mi a
fenét lehetett egy rádió bemutatását ennyit halogatni? Már úgy értem, hogy a
Sokol nem függ össze semmivel, mint például a SONY TC-U5, amit már
szégyenszemre évek óta körbevesz. Szóval az úgy van, hogy ez a magnó
épp megfelelne meghallgatni a régi kazettákat. Már persze csak akkor, ha
mondjuk működne. No de miért is működnének nálam a dolgok? Amúgy épp
ráindítottam az ezer szálon futó többi projectemre egy újabbat, ami arról szólna,
hogy azokat a dolgokat teszem rendbe, melyek időnként kellenek, vagy mondjuk
kifejezetten zavaró, hogy nem működnek. Ami leginkább szokott hiányozni,
az egy fejhallgató erősítő, valahol itt a kezem ügyében a gombjaival, hogy
mikor hangosan szeretnék zenét hallgatni, akkor ne kelljen keresztülkábelezni
a szobát, meg persze bekapcsolni a QUAD405-öst, holmi milliwattokat felemésztő
füles miatt. Persze a füleshez méretezett erősítő megépítését prioritásban
sokszorosan megelőzi a polcok mielőbbi letakarítása. Szóval hajrá!

Többször is nekifutottam, miszerint készítek a helyzetről egy összefoglaló videót,
csakhogy a bővebb változatok ennél a nyúlfarknyinál annyival esetlenebbre
sikerültek (az konkrétan úgy van, hogy sajnos képtelen vagyok helyesen
hangsúlyozni), hogy elvetettem a dolgot. Inkább írok ahogy szoktam.

Ez az a töltő, ami a Magyarországon forgalmazott Sokol rádiók esetében
az előbb mutatott életveszélyes gyári orosz helyére került a dobozba.

Mára már kiment a szabványból ez a fajta felépítésű csatlakozó. Én mondjuk
még be tudom dugni, merthogy nálam még régiféle elosztók
vannak az asztal pultjának szélére csavarozva.

Ha megnyúznak sem tudtam volna elárulni, hogy az amúgy sokat látott Sokol töltő
magyar, mégpedig konkrétan Medicor gyártmány. Mondjuk a miénk hosszú
éveken át a konyhaszekrényünk tetején heverő elosztóból állt ki,
mely irányban ritkán keres betűket az ember.

Természetesen van neki típusszáma is.

Meg mernék rá esküdni, hogy volt itthon ilyen formájú töltő olyan változatban is,
amibe ide hátulra kellett beledugni az akkumulátort. Vagyis eredetileg itt nem
ez a kábel jött ki, hanem ide kellett bedugni az akkut. Apró műanyagpöckök
lógtak ki az elempapucsok mellett, melyeket a bedugott akku nyomott meg,
vagyis kapcsolta saját magára a töltést. Gondolom ezt a formát módosították
a Medicorban úgy, hogy megfeleljen a Sokol rádióhoz, valódi trafós töltőnek.

Egyszerűen nem bírtam a véremmel! Leszaladtam a pincébe, majd levettem a polcról
a "csatlakozók" feliratú dobozt, melyből első túrásra kivettem a néhai töltő elejét.
No nem mintha valószínűnek tartanám, hogy bárki is kételkedne bennem mikor
azt állítom valami bogyócról, hogy azt én már valaha korábban szétszedtem.

Ez volt a töltő háta, ez látszott a lyukban, erre kellett rádugni az akkumulátort. Sajnos
a konstrukció zsenialitásáról jelen esetben szó sincs! Már eleve a töltő úgy állt a fali
konnektorban, mint aki mindjárt kihúzza saját magát. A fenekéből kiálló nehéz
akkumulátor pedig csak rontott a helyzeten. Mondjuk ha az ember egy a
hátán fekvő elosztóba dugta be, majd úgy bele az akkumulátort,
 arra nehezéknek egy nagyobb könyvet, akkor azért jó
volt. Hogy mivégre kellett oda a könyv?
Megnyomni a belső érintkezőket.

Mert ha nem kapcsolódott össze a két-két érintkező, akkor nem volt töltés. Ezekre
(mármint a kapcsolást végző érintkezőkre) azért volt szükség, mert ebben a fajta
töltőben (mint ahogy a gyári Sokol töltőben) nem volt trafó. Vagyis ha nincs
itt ez a két érintkező, akkor a lyukba nyúlva áramütés veszélye állt volna
fenn. Mondjuk ha valakinek olyan az ujja vége, hogy képes vele egyszerre
hozzáérni mindkét elempapucshoz, valamint az előző képen látható mindkét
apró gombocskát is megnyomja, akkor akár még így is megrázhatta az áram.

Ez a csatlakozó nem magyar, hanem gyári orosz. A korábban mutatott pusztán
két ellenállást tartalmazó dugóról lett levágva, a hozzá tartozó kábellel együtt.

Érthető okokból (hogy ne tudjuk fordítva bedugni) van rajta egy perem.
No de azt, hogy az oroszoknak miért nem felelt meg a világ összes
más táján szabványos tápcsatlakozó, azt mondjuk nem értem.

Választékbővítés céljából készült dugó fehérben is.

A soros áramkorlátozó ellenállás a tápdugóban került elhelyezésre.
A kapcsolási rajz szerint az ellenállás értéke 68 ohm.

Mint az ebben a másik dugóban látható, valóban annyi.

Az apró trafó szinte teljes mértékben kitölti a dobozt.

Ezen az ellenálláson, pontosabban szólva a szerepén rendesen elmerengtem.
Na jó. Amúgy is szoktam bambulni, de most legalább volt mire.

A rajzot megszemlélve arra a következtetésre jutottam, hogy az előbb látott ellenállás
egy amolyan előterhelés a trafónak, hogy ne szökjön fel az üresjárati feszültség.
Gondolom az akkunak nem használ a túltöltés, a rádiónak meg a túlfeszültség,
ha esetleg megpróbáljuk akku nélkül, pusztán a töltőről működtetni. Utóbbi
egyébként egy nem támogatott üzemállapot, már csak a töltő 68 ohmos belső
ellenállása miatt sem. Vagyis ez nem tápegység, ez kifejezetten csak egy akkutöltő.
Itt aztán elgondolkodtam, hogy ha kiszedem a soros előtét ellenállást, valamint
az ötven mikrós elkó helyére beteszek ötszázat, ezret, vagy ami épp odafér,
a végére rátákolok egy áteresztő tranzisztoros stabilizátort, vagy akár az
egyszerűség jegyében egy párhuzamos zéner diódát (természetesen ez
esetben soros ellenállás vissza a tápdugóba), akkor jó lenne tápnak.

A formátlan műanyag izében van elrejtve a két darab szelén.

Ezt a vezetékbekötést részemről nem nevezném rövidzár biztosnak.
Illetve tulajdonképpen de. Már úgy értem, hogy ebből
előbb vagy utóbb, de biztosan rövidzár lesz.

Ebben a másik akkutöltőben szelén helyett diódákat, valamint erős trafószagot
találtam. Sajnos a primer tekercs égett le, konkrétan szakadt meg, ami sajna
rengeteg menetből áll. No nem mintha szerettem volna újratekercselni...

A 8,43 volt első ránézésre kevésnek tűnik egy 9 voltos akku töltéséhez.

Amennyiben azonban úgy cselekszem, mint ahogyan az a rajzon meg volt adva,
vagyis ráteszek a töltő kimenetére egy kondenzátort, mindjárt 9 volt felé ugrik
a feszültség, mert a kondi feltöltődik a szinusz hullámok csúcsfeszültségére.
Az előbb meg effektív értéket mértem. De ezt most inkább hagyjuk, mert
nem vagyok elektronikai tanfolyam. Gondoltam lemérem a maximális,
vagyis a rövidzárlati áramot. Sokat látott Metex műszerem olyan
marhaságokat mutatott, hogy most lett elegem belőle, és
az együtt töltött évek után nyugdíjba küldtem.

Ez a töltő olyan gyengécske, hogy az akkut ugyan fel tudta tölteni, de magát a rádiót
nem volt képes működtetni. Illetve szólni szólt vele, de csak halkan, illetve nagyon
zúgott. Ez a tapasztalás még gyermekkoromból maradt meg. Ugyan volt Sokol
rádiónk, de nincs hozzá történet a családi legendáriumban. Mivel ez a cikk
olyan lassan készül, hogy az egyes részei (valójában az egyes képei) között
napok telnek el, ezért bőven van időm gondolkodni, hogy hátha mégis dereng
valami kiskoromból a Sokol rádiónkkal kapcsolatban. A csöves Terta táskarádió
már több mint negyven éve hever a pincében a polcon. Régebben a konyhaszekrény
szélén ücsörgő Orionton a telken végezte. Egy ideig volt a helyén egy Camping,
amit idővel leváltott egy Sonata 201-es, majd pénztárcakímélés okán átállt
a konyha az elemesről hálózati rádióra. A telken kezdetben az öcsém
Westminster zsebrádiója szólt, majd a korábban említett Orionton,
amit egy az ACIKO-hoz hasonlító bőrtokos táskarádió váltott le.
Hiába töröm a fejem már napok óta, semmi sem ugrik be a Sokolról.
Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy annyi más Sokol rádió járt
itt javításon, hogy egyszerűen elmaszatolódtak a sajátunk emlékei.

Ugyan fogalmam sincs róla, hogy mégis mi a csudára kellene nekem valaha
is egy Sokol rádióhoz való töltő, de attól még eltettem. Arra az esetre,
ha esetleg mégiscsak kéne majd valamire, a képen látható feltűnő
felirattal jeleztem számomra, hogy keressek csak bátran tovább!

A keresés eredményeképp megtaláltam ezt a két cellányi akkut, melyek
emlékezetem szerint a szintén szovjet Cosmos rádióból származnak.

Hét darab akkucellát imígyen egymásra téve jött létre a Sokol akkumulátor.
Itt aztán egy kicsit újra elakadtam, merthogy nem találtam itthon ilyet.

Eredetileg így nézett ki a Sokol akku. Köszönet a képért Sik Béla rádiógyűjtőnek!
Hogy mit akartam mutatni ezzel a képpel? Nos azt, hogy mint már annyiszor,
az oroszoknak jelen alkatrész esetében is sikerült másképp gondolkodniuk.
Amennyiben ugyanis gondolatban odateszünk ezen kerek akku mellé egy
szögletes (a világ minden táján szabványosnak tekinthető) kilenc voltos
elemet, akkor egyből látszik, hogy ez bizony kövérebb. Japán kisrádióba
például bele sem fér, hiszen ugyan miért is hagytak volna benne nagyobb
helyet, mint amekkora egy szabványos elem. Illetve felmerül a kérdés, hogy
ugyan mivel tölthetnénk fel egy Sokol akkut, ha tegyük fel nincs Sokol rádiónk.

Ahogy a szovjetunióban glóbusznak hívták a konzervet (mert ez volt ráírva), úgy
hívtuk mi ezt az akkut Sokol akkunak, pusztán azon az alapon, hogy hozzá adták.
Köszönet ezért a képért, és az alább látható töltő képeiért Selyem Tóth Sándornak.

Természetesen Sokol akku nem csak a Sokolhoz járt, hanem meg lehetett venni
a Keravillban külön is. Ha nem a Sokolhoz vettük (amiben ugye fel lehetett
tölteni), akkor vehettünk hozzá különálló töltőt is. Ez (mint az a képen
látszik) úgy lett kiképezve, hogy mikor be van dugva a konnektorba,
akkor ne tudjunk hozzáérni az akkucsatlakozó papucsaihoz. Mondjuk ha
begörbítem az ujjam, beledugom a lyukba, és ebben az összeállításban dugom
be a töltőt a konnektorba, akkor azért csak összetudnék vele szedni egy áramütést.

Mert a töltőt kinyitva mindjárt látszik, hogy nincs benne trafó, azaz
galvanikus leválasztás. Innen nézve két hatalmas kondenzátor...

...míg a másik oldaláról megtekintve néhány dióda és ellenállás látható.

Amennyiben pedig ebbe az ágyvégi sarokba tekintek, akkor a látvány alapján azt
kell megállapítsam, hogy időközben elkerült innen az apró hangszórókat tartalmazó
dobozom. Mivel a szétszedtem cikkek megírási és megjelenési sorrendje kifejezetten
kaotikus, ezért fordulhat elő, hogy az ezen cikk után megjelenő írásaimban még
nagyban szidom magam, miszerint már évtizedek óta nem vagyok képes
rendbe tenni ezt a zugot. No persze nem mintha a többivel
annyira haladnék...

Valahogy olyan kevésnek tűnt ez a néhány hangszóró. Aztán beugrott (hiszen épp
az előbb írtam), hogy a többi már a másik szekrényben van. Amúgy most nem
is a hangszórókról van szó, hanem a jobb szélen látható zacskóban lakó apró
fülhallgatókról. Mert ugye ha már itt vagyok, már úgy értem, hogy a Sokol
rádiónál, akkor azért illik megmutatni a tartozék füleseket is. Aztán ahogy
a képek számát elnéztem, meglehet jobban járnék vele, ha inkább egy külön
cikket írnék a fülesekről. Amúgy is van már egy nagyon hangos füles a polcon.

A képen egyrészt a már korábban említett papírdoboz látszik (csak még lapjára
hajtogatva), amibe a Sokol rádió maradványokat kívánom elhelyezni,
valamint egy újabb füles, ami BEAG, ráadásul mikrofonos.
Ő speciel talán ha néhány éve lóghat a fogason.

Én meg itt a szobában lógok. Már úgy értem, hogy annyira nem csinálok semmit,
hogy miután egy hetet porosodott a füleseket tartalmazó zacskó az asztalomon,
hogy ne szúrja a szemem a restancia, áthelyeztem a szobába az asztalra,
stílszerűen a Sokol bőrtokokat tartalmazó doboz tetejére.

Miután újabb heteket töltöttem el azzal, amihez talán a legjobban értek, vagyis
kerülgettem a feladatot, egyszer csak nekiálltam, leterítettem az asztalra a fehér
papírt, majd rárendeztem a rádiókat, illetve rádiómaradványokat. Kipróbáltam
mindenféle elrendezést és fényképezési szöget. Kapcsolgattam és tologattam
a megvilágítást, de valahogy úgy éreztem, hogy ez a kép, ez sehogyan sem
akar összeállni. A széle sötét (mint tenmagam), a közepe meg becsillan.
(ez viszont nem igazán mondható el rólam) Mivel már az első fotó
sem akart sikerülni, ezért nem sok hiányzott hozzá, hogy újra
feladjam. Ilyen esetekre az a jó megoldás, legalábbis nekem
eddig még szinte mindig bevált, hogy egy pillanatra megáll
az ember, elereszti a görcsöt, és amennyiben ez egyáltalán
lehetséges, valami más szögből kezdi szemléli a feladatot.

Na ugye, hogy ez most is bejött!

Balra a csak úgy egyszerűen Sokol, míg jobbra a Sokol 403-as látható. Persze nem
egytől kezdték el számozni a Sokolokat, hanem mondhatni inkább összevissza.
Múltkor mutattam a Sokol 308-ast, aztán van még Sokol 310-es, meg ki tudja
hányféle változat, melyekből szerencsére nem található itthon egy darab se.

Próbáltam egymás mellé tenni őket, mert ugye így azért látványosabb a készülékek
közötti különbség, de a kevés szereplőhöz képest valahogy mégis zavarosra
sikerültek a képek. Vagy csak nyafogok mint szoktam? A régi változat
dobozának az eleje fekete, míg a háta fehér, ellenben az újabb készülék
(ez a 403-as, jobbra) dobozának az eleje fehér, a háta meg fekete. Emlékeim
szerint láttam egy teljesen szürke színű dobozváltozatot is. Az internet szerint pedig
még pirosban is létezett! A régi doboznak az eleje mély, miközben a hátlapja vékony,
míg az újabb 403-asnak az eleje vékony, és a hátlapja mély. A régi megoldás szerint
a dobozba van becsavarozva a fülhallgató csatlakozója, míg a 403-as esetében egy
a dobozból külön kiemelhető műanyag darabkába. Utóbbi megoldás szétszedéskor
kifejezetten jól tud esni, hiszen nem kell kicsavarozni a dobozból (ami jelen esetben
a rádió hátlapja is egyben) a jack aljzatot. Amúgy viszont belülről teljesen egyformák.

A régi Sokol doboza szögletes, és az oldalán van az antenna csatlakozó aljzata.

A Sokol 403-as doboza majd minden elemében ívelt.

A régiféle doboz hátulról nézve szögletes.

Az újabb fajta innen nézve is kicsit ívelt. A Sokol rádió dobozába tulajdonképpen
nem igazán tudok belekötni, ugyanis bárhogy is töröm a fejem, nem dereng, hogy
valaha is láttam volna belőle töröttet. Egyrészt meglehetősen vastag műanyagból
van a doboz, másrészt pedig komoly védelmet jelent a készülékhez járó bőrtok.

Íme a hullámváltó kapcsolója, melyet ha babér azért
nem is, de ujjlenyomat koszorú azért övez.

Mint azt már említettem volt, az oroszoknak valamiért nem tetszett a szabványos
tápcsatlakozó. Mondjuk valahol azért meg tudom őket érteni, ugyanis tapasztalatom
szerint meglehetős mennyiségű hardver végzi a szemetesben pusztán azért, mert
a gazdája rendcsinálás, költözés, vagy egyszerűen csak kábelrendezés címszó
alatt összevissza dugja vissza a helyükre a kábeleket. Mondjak példákat?
Például a Dialcom ADSL modem 18 voltos váltóáramú tápjával simán
ki lehet végezni egy Dlink routert. Vagy mondjuk egy LCD monitor
viszonylag nagyáramú külső tápegységével meg lehet olvasztani egy
kisrádiót. A dolgot megrágva mindenképp az jön ki eredménynek, hogy
úgy a jobb, ahogy az oroszok gondolták. Vagyis minden gépbe csakis a saját
tápegységének dugója illeszkedjék. Csak ugye mi nem ezt szoktuk meg.

Itt megálltam (még ha csak itt történt volna) és alaposan elgondolkodtam rajta,
hogy pontosan milyen jelzővel illessem a téglatest formájú doboz hátából
kilógó dugót. Végül abban maradtam magammal, hogy azt a címet
adom ennek a képnek, hogy ez bizony egyáltalán nem kecses.

A rádió belseje pontosan ugyan úgy néz ki, mint ahogyan azt a korábbi műszaki
rajzon láthattuk. A felhasznált alkatrészek méretét más (tipikusan távol-keleti)
készülékekkel összehasonlítva azt kell megállapítsam, hogy ugyan az oroszok
alkatrészei egy kicsit nagyobbak mint a világátlag, de azért nem olyan sokkal.
Vagyis ha gondolatban kivesszük a rádióból a hosszúhullámú sávhoz tartozó
alkatrészeket, természetesen a hullámváltó kapcsolójával együtt, majd
lecseréljük a nagykalapos orosz tranyókat filigrán formájúakra,
akkor ez a készülék sem lenne nagyobb mint a nyugati
társai voltak. Hogy ezt miért írtam?

Nos ezért. A Sokol rádió ugyanis méretileg számomra valahogy besorolhatatlan.
Zsebrádiónak egy kissé azért talán nagy. Bár ki tudja mekkorák egy orosz
kabát zsebei? Táskarádiónak pedig szerintem valahogy kicsinek tűnik.

A bal oldali lyukban a rádió forgókondenzátorát nem látjuk, míg a jobb oldaliból
a hangszóró mágnese hiányzik. A panel fóliázása kifejezetten rossz minőségű,
nem igazán tűri, hogy rajta felejtsük a pákát. Szerencsére a rádió alkatrészei
viszonylag stabilnak mondhatóak, minek okán nem mennek tönkre csak úgy
maguktól. Persze vannak benne hibák, melyeket majd mindjárt fel is sorolok.

A forgókondenzátor például hajlamos megszorulni, mely hibajelenség más
országokból származó kisrádióknál szinte egyáltalán nem fordul elő.

Más kisrádiók forgókondenzátorával ellentétben,
a Sokol rádió ezen alkatrésze szétszerelhető.

Ez a cikk már kezd annyira hosszú lenni, hogy itt és most talán nem tartanék
forgókondenzátor bemutatót, vagyis ezt az alkatrészt most nem bontom
szét, mindössze annyit kívánok megjegyezni, hogy a kondenzátor
fegyverzeteit elválasztó lemezek számomra valahogy
kifejezetten egészségtelenül állnak.

Balra egy KF, míg jobbra három darab egymásra helyezett kondenzátor látható.

Ebből a fura felépítményből mindjárt két darab is található a rádióban. Mindez
persze csakis azért, merthogy az orosz elkók egy kissé nagyobbak voltak
annál, hogy állítva lehessen őket beforrasztani a panelba. Mielőtt
megszólnánk emiatt a gyártót, ne felejtsük el, hogy ez
a készülék a hatvanas évek konstrukciója.

Mivel a szovjetunió egy óriási ország volt, ezért akadtak olyan távoli helyei, ahová
már csak a hosszúhullámú adóállomások jelei jutottak el, ezért mindenképp
kellett a rádióba a hosszúhullám is. Itt nálunk a Kárpát-medencében,
a hosszúhullámú sávnak mindössze annyi jelentősége volt, hogy
lehetett érte utálni a kontakthibára hajlamos hullámváltót.

Ez annyira így van, hogy akadt is olyan szerencsétlen sorsú rádió, melyből javítás
címszóval egyszerűen kiszereltem a hullámváltót. Mikor ezt nem én tettem,
hanem a rádió gazdája próbálkozott egy szakszerűtlen javítással, az
onnan látszott, hogy nem a megfelelő pozícióban álltak
a kapcsoló lemezkéi. Már ha megvoltak
még egyáltalán...

Mivel lusta voltam megfordulni és kihúzni a hátam mögötti szekrényből
a ferrites dobozt, ezért a modulátor tekercs most e nélkül látható.

A rádió szerelése mondhatni egy kissé trehány. Dőlnek benne az alkatrészek amerre
épp kedvük tartja. Itt kívánom megjegyezni, hogy senkinek eszébe ne jusson
kiegyengetni őket, mert a lemezlábú ellenállások ezt egészen egyszerűen
nem viselik el. Ugyanis míg egy darabka drót bármely irányban azonos
erővel görbíthető, ez egy lemezről egyáltalán nem mondható el. Szóval
elég egy óvatlan mozdulat, egy kis felesleges erőltetés, és máris leválik
az ellenállás porceláncsövecskéjéről a gyűrű alakúra kiképzett érintkező.

A műanyagcsőbe rejtett fémputtonyban nem tekercs lakik, mint azt az ember némi
rádiós ismeret után gondolná, hanem a KF erősítő fokozat második (s egyben
utolsó) tranzisztora. Ez mondjuk arra jó, hogy így kevésbé sugároz a rádió
a KF frekvencián, illetve nem gerjed be a KF erősítő. Hogy szinte minden más
kisrádió kifejezetten jól elvan ezen árnyékolás nélkül is? Ezt talán most hagyjuk...

Mégis mi a csuda történhetett ezzel a rádióval, hogy ki kellett benne cserélni
a demodulátor diódáját? Elmondjam? Például az, hogy a rádió gazdája sikeresen
letépte a panelről a telepcsatlakozó vezetékét, aztán elkezdte megkeresni, hogy
hová való. Ilyenkor szokta volt azt mondani a tulajdonos (már ha elismerte
a tettét), hogy Gézuka! Én már mindenhova odaérintettem a leszakadt
vezeték végét, de sehogyan sem hajlandó megszólani ez a rádió.
Amúgy a telepről jövő vezetékek részére két elég feltűnő
szegecs van a panel szélén, de ezt talán most hagyjuk.

Mint azt már korábban említettem, a panel minősége kifejezetten gyenge.
Mondjuk ettől szerintem azért még nem kellett volna szegecseket
beütni a tranzisztorok lábainak, de ha így van, akkor így van.

Már persze csak addig, míg valaki ki nem csipkedi a tranyókat a szegecseikből.
A zöld színű karika formájú alkatrész egy úgynevezett hőfüggő ellenállás.
Szerepe szerint minél melegebb van, annál inkább csökkenti a rádió
hangfrekvenciás végfokozatának nyugalmi áramát, különben
átolvasztja magát a tranyó az örök elektronmezőkre.

A hangerő szabályzó potméter felett a gyári szám látható. A nem szovjet kisrádiókban
általában úgy oldották meg a potméter rögzítését, hogy a szélső lábai (ezek tartoznak
a rádiót bekapcsoló kontaktushoz) szélesebbek, illetve vastagabbak. Ugyan ez az
oroszoknál is így van, de csak egy kicsit, minek okán kénytelenek voltak egy
lemezcsíkkal mondhatni megpatkolni a potméter lábait. Maga a lemezcsík
a másik oldalon van, innen csak az átdugott és elgörbített végeit látjuk.

Na most ha innen a keleti blokkból meséli valaki egy nyugati országban élő
elektronikával foglalkozó bárkinek, hogy a nagyapja annyit tekergette
a rádiója gombjait, hogy lekoptak a gomb széléről a recék, akkor
azt ő nehezen hiszi el, ellenben mi itt keleten egyből rávágjuk,
hogy akkor az csakis egy Sokol (esetleg Selga) rádió lehetett.

Amit a képen látunk, az a forgókondenzátor szemből. Nem mondom, megadták
a módját! Na most ehhez képest ez vagy egy nem különösebben jó minőségű
alkatrész, vagy az van, hogy a Sokol rádió oly masszív, hogy a távol-keleti
társaival ellentétben képes olyan sokáig kitartani, hogy korban megéri,
hogy elkopjon, szétessen, vagy épp beszoruljon benne a forgókondi.

Erről a példányról például tudom, hogy honnan származik. Lomtalanításkor találtam
a Távíró utcában, de ez még valamikor olyan régen történt, hogy akkor még nem is
ott dolgoztam, illetve még Barkas kisteherautóval róttam az utat. Volt a raktérben
egy hatalmas piros kosaram, amiben olyan dolgokat tartottam (mint például ez
a rádió), melyek semmi módon sem voltak megindokolhatóak. Például volt
benne egy akkora gerenda, ami maximum arra lett volna jó, hogy hátba
vágjak vele egy jetit. Aztán volt még ott egy tölcséres hangszóró is
arra az esetre, ha süket lenne a jeti. Ezzel a beteges állagú Sokol
kisrádióval meg mondjuk megpróbálhattam volna lekenyerezni.

Ott van ni, arról a piros kosárról beszélek!
Persze a jeti már megint nincs sehol...

Ha másra nem is, de arra azért most jó volt, hogy segedelmével meg
tudjam mutatni az amúgy a skálaüveg mögött megbúvó mutatót.

Igen, jól látod! A skálaüveg valóban üvegből van. Lehetett is kapni a Keravillban
Sokolhoz skálaüveget, mint pótalkatrészt, hiszen igencsak gyakran fogyott.
Felül a hosszúhullámú skála, alatta középen a középhullámú, míg alul
egy decimális látható azok részére, akik nem boldogultak a többivel.

A teleptartó fedelét oldalra kell kitolni a dobozból. Ezt a részt azért mondjuk már
láttam törötten. Amennyiben dupla ilyen vastagságú lett volna a doboz, és / vagy
textilbakelitből készül, a skálaüveg pedig mondjuk öt milliméter vastag plexiből,
akkor a Sokol elpusztíthatatlan lett volna! Persze ez még csak a külsejére igaz.

Mindig mondom, hogy használaton kívül vegyük ki a készülékből az elemeket.

Ezt mondjuk így kettőben nem kifejezetten szerettem volna megmutatni,
akarom mondani ez nem igazán volt szándékos, hanem ez csak
úgy egyszerűen szétesett a kezemben. Tudja a dolgát na!

A rádióhoz a tápegységet így, vagyis az akkutöltő
csatlakozóján keresztül is lehet csatlakoztatni.

A tápegység jelen pillanatban egy elem, mert mint az korábban kiderült, a labortápom
LCD panelműszereinek tápegysége, mint rádiófrekvenciás zavarforrás is funkcionál.

A szocializmus érájára annyira jellemző volt a Sokol rádió hátára gumizott
zsebtelepek látványa, mint mondjuk a Skodáját kalapban vezető bácsika.

Nincs itt kérem semmi hiba! Mondjuk a hangerőt szabályzó potméter kissé recseg,
miközben a forgókondenzátor enyhén megszorult, a hullámváltó kontakthibás.
Vagyis valóban nincs itt semmi gond, csak a szokásos "enyhe" Sokol bajok.

Gondoltam szétnézek a panelek közt, hátha látok bennük valami érdekeset.
Ebben a példányban például nem fekvő, hanem álló elkók vannak.
Gondolom gyári megoldás lehet, hiszen ugyan ki lenne az az
elvetemült, aki javítás címszóval bármibe is
szovjet elkókat szerelne be.

Az egyik panel barna, míg a másik fekete. Legalább nem a szokásos zöldek!
Illetve a panel szélének látványa nem valami bizalomgerjesztő.

Ez a furcsa mechanikai elem szolgált arra, hogy megtartsa a ferritrudat.
Mert ugye, ha mindenki másnak megfelelt a kerek ferrit, akkor
az oroszok már csak azért is négyzetes forma laposat!

Mivel a trafó zömében vasból és rézből készült, ezért még ha kicsi is, de attól még
fajsúlyát tekintve egy kifejezetten nehéz alkatrész. Más (értsd nem szovjet)
készülékben ezért egy a panelbe beforrasztott vékony bádoglemezből
hajtogatott fémkengyel tartja a trafót. (legalábbis általában) Ellenben
a Sokol rádióban a saját lábai. Ezzel a megoldással persze nincs semmi baj.
Illetve csak addig nincs, míg a gazdája oda nem csapja az asztalra a készüléket.
Persze hiábavaló minden csapdosás, mert ugye a kimerült elem (vagy
akkumulátor) attól aztán soha fel nem töltődik, hogy csapkodják.
Ellenben ilyenkor képes magát szegény trafó letépni a lábairól.

A képen egyrészt egy apró műanyag elemet látunk, ami a telepvezetékeket hivatott
leszakadás ellen rögzíteni, másrészt pedig azt, hogy az elemből kifolyó trutyi
képes végigkúszni egészen a panelig, mégpedig a vezetékeken belül!

Íme a régiféle Sokol rádió dobozának előlapja belülről.

Bevallom őszintén, hogy meglepett a hangszórót
tartó bilincs fején az a műanyag kupak.

Szerintem ilyeneket eddig én még sosem láttam.

Valószínűleg öregszem (ez persze egészen biztos), és már hullanak ki
a fejemből a dolgok, mert a ferritrudat feltámasztó fehér műanyag
bigyóra is úgy meregettem a szemem, mint borjú az új kapura.

Bár a Sokol rádió hangszórója semmivel sem volt komolyabb kategória, mint a fele
ekkora se méretű japán kisrádiókban található, de a Sokolnak akkor is jobb volt
a hangja (fogalmazzunk úgy, hogy kevésbé volt sípládaszerű), merthogy
ugye egy kétszerte akkora dobozba volt szerelve a hangszóró.

Ezek itt ketten az eddig általam látott talán legdurvább példák arra, hogy mennyire
képes elkopni, illetve lekopni egy Sokol forgatógombról a recézés. Persze ha az
ember leveszi a gombot, ami a potméter esetében konkrétan szétszedést, az
állomáskereső esetében pedig a skálahúrozás leakasztását jelenti, akkor
egy háromszögletű tűreszelővel pikk-pakk vissza lehet tolni a gombok
szélére a hiányozó recézést. Mondjuk ha kétszer, vagy akár háromszor
vastagabbak lettek volna a gombok, akkor sosem kopott volna le róluk
a recézés. Valamint a hangerőszabályzó potméter ebben a rádióban olyan
nagy helyet foglal, hogy oda akár egy normális méretű, ezt értsd úgy, hogy
mechanikailag sokkal stabilabb, pláne tartósabb alkatrész is befért volna.

Annyira boldog voltam, hogy végre levihetem őket a pincébe, hogy zavaromban nem
a nekik szánt papír, hanem ebbe a műanyagdobozba kezdtem el őket bepakolni.

Aztán persze rámolhattam át a rádiókat ide.
Utána meg egyből ki. Hogyhogy miért?

Nos azért, merthogy természetesen elfelejtettem felragasztani a dobozra
a címkét, és valahogy nem volt kedvem összerázni a doboz
tartalmát, mikor az előbb olyan szépen elrendeztem.

Nagy boldogan caplattam lefele a Sokolos dobozzal, erre fel még be sem léptem
a pincébe, már a folyosón egy újabb hónapra való szétszedtem alanyba
botlottam. Persze én raktam ide őket. No de akkor is! Mikorra
fogy el a töméntelen belenézésre begyűjtött kacat?
Mikor lesz már nálam végre rend?

Mondjuk egy kicsit azért már alakul. Elképzelésem szerint minden szépen be lesz
dobozolva, fel lesz iratozva, hogy mikor kell, akkor ne kelljen érte feltúrnom
az egész pincét. Az persze egy jó kérdés, hogy mégis mikor fognak nekem
ezek a kincsek kelleni. Mondjuk akkor, ha majd nekiállok rádiót építeni.

Addigra persze szeretném szétválogatni ezt a rémes tömegű alkatrészhalmazt is.
Ez a feladat amúgy az idei évre volt betervezve, csak mint az ugye látszik...

A szanaszéjjel pakolt, döntő többségében szerencsére már szétszedett kacatok
polcokra történő felpakolása is idei terv volt. Mondjuk van még az évből
néhány hónap, csak ugye ahogy én magamat ismerem,
ebből sem lesz már idén semmi.

Hogy azért csináljak is valamit, betettem a "vizes dolgok" feliratú fiókomba ezt
a szűkítőt, ami a vízórát szerelek a kerti csapra című projectből maradt meg.
Megírtam a betűket egészen idáig, aztán mikor este bementem a szobába
zokniért, akkor meglepetéssel vettem tudomásul, hogy néhány dolog
bizony kimaradt. Ez sajnos az utóbbi időben annyira tipikus...

Mondjuk a bőrtokokon nincs mit mutogatni. Már persze azon kívül, hogy van belőle
felül, illetve hátul kapcsos változat is. No de a fülesek bemutatásának kihagyása,
mikor úgy mentem le értük külön a pincébe, az azért csúnya volt! Végül
úgy döntöttem, hogy nem toldom bele őket ebbe a cikkbe,
hanem majd egyszer kapnak egy sajátot.

A rádió bőrtokjaival ellenben még most melegében lesétáltam a pincébe, mert ha
meghagytam volna a feladatot holnapra, akkor még képes lettem volna
újabb napokra, vagy akár hetekre is elodázni a helyretételüket.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.